A fegyveres felkelés előkészítése Petrográdon – 1
(idézet: A polgárháború évei a Szovjetunióban 1917-1922
Harmadik fejezet
A fegyveres felkelés előkészítése Petrográdon
A Bolsevik Párt Központi Bizottsága — a felkelés szervezője
Mihelyt az Északi terület szovjetkongresszusa befejeződött, Lenin magához hívta a bolsevik katonai szervezet vezetőit, N. I. Podvojszkit és másokat. Tájékoztatást kért tőlük a felől, hogy a katonák és matrózok mennyire készültek fel a fegyveres felkelésre. A katonai szervezet vezetője közölte, hogy a tengerészekben teljesen meg lehet bízni. A hajóhad a bolsevikok első felszólítására harcba fog lépni. Ilyen a matrózok hangulata Helsingforsban és a balti hajóhad többi kikötőjében.
A petrográdi helyőrségi csapatokról szólva Podvojszki megállapította, hogy a katonák szemmelláthatóan rokonszenveznek a felkeléssel.
A bolsevikok katonai szervezetének vezetői azt hangoztatták, hogy a fegyveres akciót bizonyos időre el kell halasztani, mert hiszen a hadsereget és a vidéket is megfelelően kell előkészíteniök, valamint azért is, hogy a frontokra, Moszkvába, Kievbe, Szaratovba, Jekaterinoszlávba, Nyizsnij-Novgorodba megbízottakat küldjenek ki. A katonai szervezet egyik-másik vezetője túlságosan óvatos volt, fékezte a harc megkezdését.
A felkelés elodázására irányuló összes érveket Lenin határozottan elutasította. Nyomatékosan rámutatott arra, hogy a felkelés elodázását az ellenség az összes forradalmi erők szétverésére fogja felhasználni.
Lenin minden követ megmozgatott: követelte az előkészületek meggyorsítását, nehogy az ellenforradalom megelőzze az eseményeket. Vlagyimir Iljics maga foglalkozott a felkelés szervezésével. Illegális lakására több ízben magához hívatta Sztálint, Szverdlovot, ellenőrizte a pártszervezetek felkészültségét, utasításokat adott. Podvojszkival és a forradalmi katonai bizottságban dolgozó különböző elvtársakkal folytatott megbeszélések során ellenőrizte a felkelés megszervezésének technikai vonatkozásait, a csapattestekkel való kapcsolatokat, a katonaság hangulatát, a Vörös Gárda összetételét, a munkásnegyedek hangulatát. Lenin erőt és lelkesedést öntött munkatársaiba. Az ő közvetlen, eleven, harcos vezetése alatt gyorsan folytak a fegyveres felkelés előkészületei.
Petrográdon már szeptember végén kerületi katonai szervezeteket létesítettek amelyek a Vörös Gárda számára kiképzőket válogattak ki, fegyvert gyűjtöttek, az ezredekben agitációs munkát folytattak. A kerületi katonai szervezetek számontartották a katonai iskolákat. A katonai iskolákban a hadapródok mellé beosztott géppuskás legénység és fegyvermesterek között folyt a munka. A petrográdi kerületben tanulmányozták a Péter-Pál erődhöz és az arzenálhoz vezető utakat, ahol sok fegyvert őriztek. Az erőd legénységéből tíz-tizenöt öntudatos katona kész volt a bolsevikokkal együtt dolgozni. Az arzenálban a megalkuvók magukhoz ragadták a munkás- és katonabizottság vezetését, de a Péter-Pál erődben dolgozó bolsevikok segítségével sikerült az arzenál katonái és munkásai között nagyméretű felvilágosító munkát folytatni. Az arzenál eszer-mensevik bizottsága elszigetelődött a tömegektől. Az arzenálból a bolsevikok titokban kezdték fegyverrel ellátni a Vörös Gárdát és a helyőrség forradalmi ezredeit.
A felkelés előkészítésének gyakorlati munkájával a legális szovjetközpontot, a petrográdi szovjet mellett működő forradalmi katonai bizottságot bízták meg. A bizottság megalakítására okul a kornyilovisták ama kísérlete szolgált, hogy Petrográdot megtisztítsák a forradalmi csapatoktól. Az ellenforradalom megkísérelte a főváros lefegyverzését. A petrográdi hadkerület parancsnoksága sürgős hadiszükség ürügye alatt a pétervári helyőrség csapatainak átcsoportosítására és a frontra való küldésére adott ki parancsot.
Október 9-én, azon a napon, amikor a csapatok kivonását elrendelő parancsot kihirdették, a mensevikek a petrográdi szovjet végrehajtó bizottságával határozatot fogadtattak el, amely a fővárosi helyőrség elvezénylésének erélyes előkészítésére bizottság alakítását követelte.
De október 9-én a petrográdi szovjet teljes ülése elvetette a mensevik határozati javaslatot és hogy a petrográdi hadkerület parancsnokságának a fővárosi katonaság eltávolítására irányuló kísérleteit meghiúsítsa, a bolsevikok indítványára forradalmi katonai bizottság létesítését határozta el.
Nyílt kihívás volt ez a bolsevikok részéről az ellenforradalommal szemben.
Október 12-én a petrográdi szovjet végrehajtó bizottságának zárt ülésén meghatározták a forradalmi katonai bizottság feladatait. Ezek a következők voltak: a főváros védelmére minimálisan szükséges, onnan ki nem vonható fegyveres erő megállapítása; kapcsolat fenntartása a balti hajóhad központi bizottságával, a finnországi helyőrséggel; a petrográdi helyőrség pontos számontartása, Petrográd védelme a pogromokkal szemben, a munkások felfegyverzése, a forradalmi fegyelem fenntartása Petrográdon.
Miután a felkelésről megtörtént a döntés, a központi bizottság a felkelés előkészítésére a főváros összes kerületeiben illegális parancsnokságokat szervezett. E parancsnokságok összetétele a következő volt: a katonai szervezet vezetője, a Vörös Gárda parancsnoka és a kerületi szovjet elnöke, feltéve, hogy bolsevik volt. A forradalmi katonai bizottság vezetése alatt a parancsnokságok lázasan dolgoztak: ellenőrizték a kerületi Vörös Gárdák harcképességét, kijelölték azokat az intézményeket és támaszpontokat, melyeket a felkelés kitörésekor meg kell szállani, az altisztek és az alantas tisztek közül kiválogatták a forradalmi osztagok parancsnokait.
A vidékkel való kapcsolat megerősítésére és a pártszervezetek konkrét támogatására a bolsevik párt Központi Bizottsága tagjait a különböző területekre küldte szét. A küldöttek feladata az volt, hogy a helyszínen közöljék a párt utasításait és tájékoztassanak a felkelés általános tervéről. Ugyanezek a küldöttek adatokat gyűjtöttek arról, hogy a vidék mennyire készült fel haditechnikai tekintetben a felkelésre, hogy a felkelés megkezdésekor a központ tudja, milyen szervezetekre és milyen fokig lehet számítani.
A Központi Bizottság megbízásából a petrográdi bizottság ülésén jelentést tettek a felkelés előkészítéséről.
Október 14-én a bolsevik párt moszkvai területi vezetősége felszólította összes vidéki szervezeteit, hogy fogjanak hozzá a felkelés gyakorlati előkészítéséhez: szervezzenek vörösgárdista harci különítményeket, lépjenek kapcsolatba a helyőrségekkel, jelöljenek ki a harc vezetésére bizottságokat.
A Központi Bizottság elküldte képviselőjét Szaratovba, aki felhívta a bolsevik helyi szervezet figyelmét a készülő felkelésre és a pártemberek szűk körével közölte a Központi Bizottság terveit. A maga részéről információt kért a tömegek hangulatáról és a szervezetet a hadi-technikai előkészületek fokozására szólította fel.
A bolsevik párt Központi Bizottságának képviselője jelen volt a lett bolsevikok rendkívüli kongresszusán Valk városban. A Központi Bizottság azzal bízta meg a letteket, hogy tartsák vissza a katonaságot, akadályozzák meg átvonulását, ha az ideiglenes kormány a katonaságot visszarendelné a frontról. Ugyanekkor azt kívánta tőlük a Központi Bizottság, hogy tegyenek előkészületet arra, hogy a forradalmi katonai bizottság felszólítására csapatokat küldjenek Petrográdra. Lettország bolsevikjei illegális forradalmi katonai bizottságot szerveztek. Elhatározták, hogy a forradalmi Petrográd segítségére két lett ezredet tartanak készenlétben, a többi ezredet pedig úgy helyezik el, hogy a frontról az ideiglenes kormány hívására egyetlen csapattest se vonulhasson keresztül. Az összes lett ezredek megígérték, hogy a szovjeteket a hatalomért való harcukban támogatni fogják.
A Központi Bizottság sürgető kívánságára forradalmi katonai bizottságot létesítettek a XII. hadseregben is. Ez a bizottság kapcsolatba lépett Petrográddal és a felkelés esetére konkrét utasításokat kapott.
A vidékkel való kapcsolat megszervezésére a Központi Bizottság felhasználta a városok szövetségének Moszkvában ülésező összoroszországi kongresszusát. A kongresszus bolsevik frakciójának ülésén a Központi Bizottság küldöttei beszámoltak a bolsevik párt direktívájáról. Az értekezlet megtárgyalta, hogy milyen gyakorlati segítséget kell nyújtani a központnak, ha Moszkva és Petrográd magukhoz ragadják a hatalmat. Ugyanekkor megállapították az egyes szervezetek konkrét feladatait. Tulára hárult a fegyverszállítás feladata, Ivanovo-Voznyeszenszk, Kolomna és a többi Moszkvához közeleső kerület azt vállalta, hogy harci különítményekkel fognak Moszkva segítségére sietni.
A bolsevik párt Központi Bizottsága számolt azzal, hogy az élelmezési bizottságokban helyetfoglaló eszerek és mensevikek a felkelés győzelme után meg fogják kísérelni, hogy a forradalmat kiéheztessék és nem adnak majd kenyeret a forradalomnak. Ezért már jóval a felkelés előtt a Központi Bizottság megfelelő intézkedéseket tett. Például Ufára az a feladat hárult, hogy gabonaszállítmányokat készítsen elő és a felkelés kitörése után azonnal indítsa el azokat a fővárosba.
Az ufai bolsevikok azonnal hozzáfogtak e feladat megoldásához. A kormányzósági élelmezési bizottság, amelynek élén a bolsevik A.D. Cjurupa állott, minden előkészületet megtett arra, hogy gyorsan a központ segítségére siethessen. Az uráli gyárak munkásait is küldöttek útján figyelmeztették az egyre érlelődő eseményekre.
Az uráli bolsevikok nemcsak azt a sürgős feladatot vállalták, hogy Szibériából gabonát szállítanak Petrográdra, de ezenkívül arra is felkészültek, hogy a forradalomnak katonai segítséget nyújtsanak.
A fővárosokban küszöbön álló felkelés tervét Lenin dolgozta ki. De Lenin, mint zseniális stratéga, számolt azzal a lehetőséggel is, hogy sem Petrográdban, sem Moszkvában nem sikerül a felkelés: ha a pétervári felkelés nem járt volna sikerrel, a hatalomért vívott harcban a kezdeményezést az Uralnak kellett volna magához ragadnia.
„Az egész vidéki forradalmi hadseregnek — írta a bolsevikok területi bizottságának lapja, az „Uralszkij Rabocsij” („Uráli Munkás”) — teljes készenlétben kell állania, hogy szükség esetén a petrográdi forradalmi élcsapat segítségére siessen, vagy a petrográdiak esetleges veresége esetén itt a vidéken vállalja a harcot a támadásbamenő ellenforradalom ellen”.
A bolsevikok Központi Bizottsága nagy figyelmet fordított a fővároshoz vezető utak megszállására. Képviselőket küldött ki a vasúti csomópontokra, azzal a figyelmeztetéssel, hogy az ideiglenes kormány a csapatszállítások biztosítására meg fogja kísérelni a vasúti csomópontok elfoglalását.
A párt Központi Bizottságának megbízásából a petrográdi forradalmi katonai bizottság képviselői felülvizsgálták Lugát, Dnot, Pszkovot és több helységet. Mindenütt ellenőrizték a szervezetek harci felkészültségének fokát és utasításokat adtak, hogy ne engedjenek át csapatokat a frontról a forradalmi Petrográd ellen.
Külön rejtjelzést állapítottak meg arra, hogy a pártszervezetekkel közöljék a felkelés időpontját. A vidéki szervezeteket előre figyelmeztették, hogy a Központi Bizottság idejekorán közölni fogja a kedvező időpontot és a támadás alkalmas módszereit.
A páratlan fegyelmezettség és pontosság a munka szervezésében, a gyors kölcsönös segítség abban lelte magyarázatát, hogy a Központi Bizottság figyelmeztette a szervezeteket arra, hogy önkényes lépéseket ne tegyenek, hanem saját kezdeményezésüket az általános utasításnak vessék alá.
Nevezetesen a központ és a vidéki szervezetek összes akcióiban megnyilvánult összhang magyarázza meg azt a tényt, hogy sok város éppen a petrográdi győzelem napján, vagy a petrográdi győzelmet követő napon lépett fel az ideiglenes kormány ellen. Soha még felkelés, soha még forradalom nem játszódott le ilyen szervezetten, ilyen összhangban, ilyen pontosan megszabott kölcsönös kapcsolatban. Ezt a szervezettséget és ezt a fegyelmezettséget a bolsevik párt Központi Bizottsága biztosította Lenin és Sztálin vezetése alatt.
A felkelés minden kérdését a Központi Bizottság előre megvitatta. Mindent gondosan előkészítettek: a felkelés tervét, az összeköttetéseket, a mögöttes terület biztosítását, a jelszavakat.
Különös gonddal szervezték a felkelés harci erejét — a Vörös Gárdát.
A felkelésről szóló határozat elfogadása gondos haditechnikai és szervezeti előkészítésre kötelezett.
„A történelem — írta Lenin — most a katonai kérdést tette meg politikai főkérdéssé.”1
Egyesek nem értékelték kellőképpen a felkelés katonai részének fontosságát és jelentőségét. Itt kétségtelenül a mensevik, a szociáldemokrata opportunizmus befolyása mutatkozott, melynek egyik jellemző vonása éppen a munkások felfegyverzésétől, a tényleges forradalomtól való irtózás volt. Ez a vonás különösen élesen mutatkozott az áruló Trockijnál.
Pedig a felkelés hadi-technikai előkészítésének elhanyagolása a biztos kudarcot jelentette volna. A felkelés kérdésének ezt a vonatkozását Lenin mindenképen hangsúlyozta a Központi Bizottság, a petrográdi és a moszkvai bizottság tagjai előtt. Ugyanekkor ebben a kérdésben Lenin maga közvetlenül is fordult egyes szervezetekhez és elvtársakhoz.
A legnagyobb központok szovjetjei, melyek a paktálók befolyása alatt állottak, mindeddig akadályozták a forradalom katonai erőinek megszervezését. A Vörös Gárdát az egyes gyárak és üzemek, az egyes helyi szovjetek, a bolsevik párt bizottságai félig titokban szervezték. A bolsevikok követelésére a szovjetek kezdték a maguk kezében összpontosítani a fegyveres erők szervezését. A petrográdi szovjet végrehajtó bizottsága október 16-án kijelentette:
„1. A helyzet haladéktalanul megköveteli, hogy munkásgárdát szervezzünk, amelynek közvetlen feladata az ellenforradalom elleni harc s a forradalom vívmányainak védelme és 2. … a munkás- és katonaküldöttek petrográdi szovjetje a munkásgárda megszervezésének és politikai vezetésének egész ügyét saját kezébe veszi”.
A petrográdi szovjet példáját más szovjetek is követték. A Vörös Gárda részére szervezőket jelöltek ki, pénzt és fegyvert bocsátottak rendelkezésére. Mindenütt gyorsan nőttek a proletárhadsereg osztagai.
Petrográdhoz hasonlóan a szovjetek mellett a vidéken és a fronton is forradalmi katonai bizottságokat szerveztek. Ezekre hárult a felkelés gyakorlati megvalósításának feladata. A pártszervezetek a bizottságokba a legjobb erőket küldték és így fokozták a szovjet végrehajtó bizottságok erejét.
Minden előkészület a felkelésre befejeződött. A bolsevikok Központi Bizottsága kidolgozta az általános tervet. Megalakították a felkelés vezérkarát — a forradalmi katonai bizottságot. Mozgósították a fő harci erőt — a Vörös Gárdát. A vidéki szervezeteket előzetesen tájékoztatták. Kidolgozták a titkos jelzést. Megszervezték az eleven kapcsolatot. Kiosztották az egyes pártszervezetekre háruló feladatokat. Ellenőrizték az összes rendelkezésre álló erők harcképességét. Biztosították a vasúti csomópontok elfoglalását. Az eszereket és mensevikeket elszigetelték a tömegektől. A bolsevikok jelszavait már régen magukévá tették a proletariátus és az összes dolgozók. A Központi Bizottság vezetése alatt a bolsevikok pártja felkészült a hatalomért való döntő küzdelemre.
Lenin a felkelés kezdetét nem kötötte pontos határidőhöz. Bármelyik napon megkezdődhetett. De minden esetre úgy tervezték, hogy a felkelés még a szovjetkongresszus előtt fog megkezdődni, amelyet az eszer-mensevik központi végrehajtó bizottság október 20-ára tűzött ki.
A felkelés előkészületeinek ellenőrzése céljából, valamint azért is hogy a készülő felkelésről tájékoztassák a pártfunkcionáriusok szélesebb rétegeit, Lenin október 16-ára központi bizottsági ülés összehívását javasolta, a petrográdi bizottság, a katonai szervezet, a petrográdi szakszervezeti tanács, a gyári-üzemi bizottságok, a vasutasok és a petrográdi körzeti bizottság képviselőinek részvételével. Mintegy harminc elvtársat hívtak meg erre az ülésre. Ilyen népes konspiratív ülés számára nehéz volt megfelelő helyiséget találni. M. I. Kalinyin, aki akkoriban a Lesznoj alkerület elöljárója volt, segített, és a városháza egyik szobáját bocsátotta az ülésezők rendelkezésére. A városháza helyisége a viborgi kerületben volt, a Bolotnaja-ucca egyik villájában.
Este 7 órakor az ülésen megjelent Lenin. Mielőtt belépett a terembe, levette parókáját és a Zsebébe dugta.
Lenin leült egy székre, zsebéből egy csomó sűrűn teleírt papírt vett elő, gyorsan átfutotta írásait és megkezdte beszédét. Felolvasta a bolsevikok Központi Bizottságának október 10-én hozott határozatát és közölte, hogy a határozat ellen csak ketten szólaltak fel. Tömören, röviden jellemezte az általános helyzetet. A petrográdi és moszkvai városi dumaválasztások adatai alapján kimutatta, hogy a tömegek már a Kornyilov-felkelés előtt is a bolsevikokat követték.
„A Kornyilov- felkelés még határozottabban a mi oldalunkra tolta a tömegeket” — mondotta Lenin és a Demokratikus tanácskozáson megnyilvánult erőviszonyok elemzése után a következőket jelentette ki: „A helyzet világos: vagy Kornyilov diktatúrája, vagy a proletariátus és a szegényparasztság diktatúrája”2.
A szobában feszült csend uralkodott. Vlagyimir Iljics néha-néha felemelte hangját, mintha a hallgatók tudatába akarta volna vésni érveit, néha, mellényébe dugva ujjait, felkelt és a szobában fel és alá járva folytatta beszédét. Néha, amikor a felkelés ellenfeleinek válaszolt, hangja élesebben csengett, tekintete elsötétült. Fejét simogatva, maró gúnnyal cáfolta meg azoknak az érveit, akik a felkelést ellenezték.
Az ország belpolitikai helyzetének vázolása után Lenin áttért a nemzetközi helyzet értékelésére. Azt bizonyította, hogy Európában nehezebb megkezdeni a forradalmat, mint nálunk. De az, hogy olyan országban, mint Németország, a hajóhadban lázadások kezdődtek, mutatja, hogy mennyire előrehaladt a forradalmi mozgalom. Ha most akcióba lépünk, az egész proletár Európa a mi oldalunkra áll.
„… a burzsoázia fel akarja adni Petrográdot. Ezt csak úgy akadályozhatjuk meg, ha Petrográdot saját kezünkbe vesszük. Mindebből világosan következik, hogy napirenden áll az a fegyveres felkelés, melyről a Központi Bizottság határozata szól… Oroszország és Európa osztályharcának politikai elemzéséből az következik, hogy a leghatározottabb és legaktívabb politikát kell folytatni és ez csak a fegyveres felkelés lehet”3 — ezzel fejezte be beszédét Lenin.
Mindenki lélekzetvisszafojtva hallgatta Lenint. Néhány percig senki sem kért szót. Aztán Szverdlov nyugodt, erős hangon felszólította az egyes helyi küldötteket, hogy kezdjék meg jelentéseiket. A Központi Bizottság titkársága nevében az első jelentést Szverdlov tette. A bolsevik párt óriási növekedéséről beszélt, melynek már legalább 400.000 tagja van. Hatalmasan megnőtt a bolsevikok befolyása a hadseregben, a hajóhadban, a szovjetekben. Beszédében végül az ellenforradalmi erők mozgósításáról közölt adatokat.
Szverdlov után a bolsevikok petrográdi bizottsága és a katonai szervezet nevében szólaltak fel. Azután az ülés a szakszervezetek és a gyári-üzemi bizottságok jelentéseit hallgatta meg. Külön megtárgyalták a vasutasok, a posta- és távírda alkalmazottainak hangulatát. Az előadók elmondották, hogy az alsóbbrangú alkalmazottak a bolsevikokat követik, hogy a levélhordók például készek a döntő pillanatban elfoglalni a postahivatalt. A vasutasok arról beszéltek, hogy a közlekedési munkások tömegei gyűlölettel vannak eltelve a burzsoá kormány iránt. A vidéki küldöttek jelentései teljesen megerősítették Lenin elemzését: a tömegekben megérett a készség a felkelésre.
Befejezésül Szverdlov hozzáfűzte:
„Moszkvában a Központi Bizottság határozatával kapcsolatban lépéseket tettünk, hogy tisztázzuk a helyzetet a felkelés lehetőségét illetően”.
Megkezdődött a vita. Néhány felszólaló a felkelés gyenge technikai előkészültségéről hozott fel példákat, de lényegében nem mondottak ellent Leninnek.
Egyedül Kámenyev és Zinovjev hajtogatták „figyelmeztetéseiket”. Zinovjev, aki nem merte nyíltan a kapitalizmus fenntartását védelmezni, provokációs kérdéssel kezdte beszédét: vajon biztosítva van-e a felkelés sikere?
„A kérdés már az első napon el fog dőlni — folytatta Zinovjev — még pedig Petrográdon, mert ellenkező esetben a tömegek demoralizálódnak. Finnországból és Kronstadtból nem lehet erősítésre számítani. Petrográdon pedig nem olyan nagy az erőnk. Ezenkívül ellenségeinknek hatalmas szervező erők állnak rendelkezésére”.
Az ablak alatt a kertben a szél rázta a fákat. A vizes ablaküvegen kopogott az eső. Zinovjev vékony hangján egy és ugyanazt a siránkozó nótát fújta. Unalmasan és makacsul ismételgette egyre ugyanazokat az érveket: az ellenség erős, nem szabad sietnünk.
A hallgatók unottan legyintettek és átmentek az asztal másik oldalára. Zinovjev körül fokozatosan üres lett a hely. Majdnem mindannyian Lenin, Sztálin körül csoportosultak. Egyedül Kámenyev támogatta Zinovjevet.
Kámenyev visszaélt azzal, hogy Lenin, Sztálin, Szverdlov konspiratív okoknál fogva nem beszélhettek arról, hogy az elmúlt hét folyamán mi mindent végeztek, egészen féktelenül rágalmazni kezdte a párt vezetőségét:
„Egy hét telt el a határozat elfogadása óta és ez a határozat épp ezért mutatja, hogy hogyan nem szabad felkelést szervezni. Semmit sem csináltak ezen a héten. Csak elrontották azokat az intézkedéseket, amiket végre kellett volna hajtani. Ennek a hétnek az eredménye mutatja, hogy az erőviszonyok most a felkelés számára nem kedvezőek”.
Két nap múlva Lenin ezt írta Kámenyev arcátlan kirohanásáról:
„Nem cáfolhattam meg, mert nem beszélhettem arról, hogy mit csináltunk”4.
Kámenyev, aki lényegében a burzsoá-demokrácia fenntartása érdekében szólalt fel, nyílt mensevik álláspontot foglalt el. Úgy tekintett a felkelésre, mint az elemi iskolai tanító a szépírási leckékre: minden a kijelölt vonalon fekszik-e, minden rendben van-e, kéznél van-e minden fegyver, ismerjük-e már eleve az ellenség minden tervét, megvan-e minden biztosítékunk a győzelemre… A mensevikekhez hasonlóan, ő is blanquizmussal, összeesküvés-játszással vádolta Lenint.
„Szociális értelemben — dörmögte egyre Kámenyev — a válság ugyan megérett, de semmi bizonyíték sem szól amellett, hogy 20-áig meg kell kezdenünk a harcot. A kérdés nem úgy áll: most vagy soha… Nem vagyunk eléggé erősek ahhoz, hogy a biztos győzelem tudatában kezdjük meg a felkelést… Itt két taktika harcol egymás ellen: az összeesküvés taktikája és az orosz forradalom mozgatóerőibe vetett hit taktikája”.
Az asztal mellől határozott mozdulattal szólásra emelkedett Sztálin. Nyugodtan ízekre szedte Zinovjev és Kámenyev érveit és élesen visszavágott a kapitulánsoknak:
„Mondhatja valaki, hogy várni kell a támadással, de meg kell értenünk, hogy mit is jelent a támadás. A kenyér árának emelése, a kozákok elvezénylése a Don-vidékre stb. — ez már mind támadás. Meddig várjunk még, ha nem lesz katonai támadás? Hisz amit Kámenyev és Zinovjev javasolnak, objektíve arra vezet, hogy az ellenforradalomnak lehetőséget nyújtunk a szervezkedésre. Ha szüntelenül csak visszavonulunk, az egész forradalmat elveszítjük. Miért ne biztosítsuk a magunk számára a lehetőséget, hogy mi válasszuk meg a napot és a körülményeket, hogy ne adjuk meg a lehetőséget az ellenforradalomnak a szervezkedésre”5.
Sztálin haragos, meggyőző érvei valósággal pellengérre állították a gyávákat. Szavai mint ostorcsapások hatottak. Kámenyev idegesen tépdeste szakállát, összehúzta magát. Zinovjev izgett-mozgott a sarokban és igyekezett félbeszakítani a szónok beszédét, mely őket leálcázta.
Sztálin áttért a nemzetközi helyzet elemzésére. Miután bebizonyította, hogy a nemzetközi viszonyok rendkívül kedvezően alakultak számunkra, meggyőződéssel így fejezte be beszédét:
„Két vonalról van itt szó: az egyik a forradalom győzelmére veszi az irányt és ugyanakkor Európára veti tekintetét, a másik nem hisz a forradalomban és csak az ellenzékieskedésre számít. A petrográdi szovjet már a felkelés útjára lépett, amikor megtagadta hozzájárulását a csapatok kivonásához. A hajóhad máris felkelt, amennyiben Kerenszkij ellen fordult”6.
A Központi Bizottság tagjai egymásután szólaltak fel Zinovjev és Kámenyev ellen. Nem arról volt szó, hogy a két fejvesztett kapitulánst meggyőzzék. Egyáltalán nem is velük vitatkoztak, hanem az egyszerű funkcionáriusok esetleges kételyeit kellett eloszlatni. Azokra a kérdésekre feleltek, melyek a gyűléseken felmerülhettek. Az egész bolsevik pártot harcra kellett előkészíteni. A küszöbön álló döntő ütközetben ingadozóknak nem lehet helye — ez volt a felszólalások értelme.
Szverdlov elvtárs Lenin ama gondolatát fej tette ki, hogy a felkelés kérdése politikai területről immár technikai területre tolódott át. Szverdlov kapcsolatban állt az ország összes nagy kerületeivel és az ülés előtt személyesen is tárgyalt a felelős funkcionáriusok legnagyobb részével s így kitűnően ismerte a helyzetet. Részletesen beszámolt az ülésen az ellenforradalom titkos, lázas előkészületeiről. Kimutatta, hogy az ellenforradalmi tábornokok sietve meg akarják előzni a forradalmat. Szverdlov kigúnyolta Kámenyevet azért a következtetésért, hogy a Központi Bizottság október 10-i határozata a gyakorlatban nem valósult meg.
„Az erőviszonyok nekünk kedveznek — mondotta Szverdlov. —-A határozat hatályon kívül helyezésére nincs szükség, de ki kell egészíteni azzal, hogy a technikai előkészületeket erőteljesebben kell folytatni” — így fejezte be beszédét Szverdlov.
Szverdlov után izgatottan emelkedett szólásra Dzerzsinszkij. Széles, nyílt homloka mintha megnőtt volna. Erezni lehetett, mennyire fel van villanyozva. Hangja reszketett, szenvedélyes gesztusok kíséretében védte Lenin javaslatát. Kifejtette, hogy a bolsevikok miért éppen most szólítanak felkelésre. Haragosan rátámadt Kámenyevre, aki Lenint összeesküvő taktikával vádolta.
Dzerzsinszkij, aki nagyszerűen elsajátította a marxizmus klasszikus eszméit a felkelésről, felfedte Zinovjev és Kámenyev okoskodásának mensevik jellegét. Érveivel szinte csupaszra vetkőztette a kapitulánsokat s a hallgatóság előtt lepel nélkül álltak ezek a szánalmas, gyáva emberkék, akik csak véletlenül kerültek a forradalmárok soraiba.
„Éppen az az összeesküvősdi, ha valaki azt követeli, hogy a felkeléshez mindent a legapróbb részletekig előbb technikailag készítsünk elő — magyarázta nekik Dzerzsinszkij ironikusan. Meglesz a felkelés, meglesznek a technikai erők is. Ugyanez vonatkozik az élelmezésre is”.
Lenin összegezte a felszólalásokat. Beszédét éles, maró gúnnyal fűszerezve magyarázta Zinovjevnek és Kámenyevnek a forradalom ábécéjét:
„Amikor « népek » felkeléséről beszélünk, akkor nem beszélhetünk összeesküvésről. Ha a felkelés politikailag elkerülhetetlen, akkor tudni kell, hogy a felkelés művészet. Politikailag pedig a felkelés már megérett”7.
Lenin, mintegy jelezve, hogy tovább nincs miről beszélni, felkelt az asztal mellől és felszólította a gyűlést, hogy erősítse meg a Központi Bizottság határozatát, erélyesen készítse elő a felkelést, az időpont meghatározását pedig bízza a Központi Bizottságra.
A Központi Bizottság egyértelmű visszautasító magatartása arra késztette Zinovjevet és Kámenyevet, hogy még az ülés folyamán taktikát változtassanak. Kámenyev naiv ábrázatot öltött. Csodálkozó mozdulattal kérdezte:
„Azelőtt arról beszéltek, hogy az akciónak 20-a előtt kell megkezdődni, most pedig arról beszélnek, hogy a forradalomra veszik az irányt”.
De a kapitalizmus e két pártfogója azonnal megmutatta, hogy részükről ez csak gálád fogás volt. Zinovjev kérve-kérte az ülést, hogy legalább még öt napig ne kezdjék meg a felkelést. Kámenyev azt javasolta, hogy az akciót három napra halasszák el. Ezzel ők maguk is megmutatták, hogy nem a felkelésre vett általános irányról, hanem az akció legközelebbi napjairól volt már szó.
Lenin harmadszor is felszólalt Zinovjev ellen. Röviden és élesen magyarázta, hogy mi a különbség az új, a proletár forradalom és a februári burzsoá- demokratikus forradalom között, és a következő határozati javaslatot terjesztette elő:
„A gyűlés üdvözli és teljes egészében támogatja a Központi Bizottság határozatát, felszólítja az összes szervezeteket és az összes munkásokat és katonákat, hogy minden vonalon fokozott mértékben készítsék elő a fegyveres felkelést, támogassák a központot, melyet a Központi Bizottság e célból szervez, és kifejezi abbeli meggyőződését, hogy a Központi Bizottság és a szovjet idejében megjelölik a támadás kedvező pillanatát és célszerű módszereit”8.
„A gyűlés egyértelműen szavazni készült, mikor újra felhangzott Zinovjev sipító, tolakodó hangja. Saját külön határozati javaslatát terjesztette be:
„A gyűlés kijelenti, hogy a felderítő és előkészítő lépések folytatását szükségesnek, a felkelésre irányuló akciókat azonban a szovjetkongresszus bolsevik részével való tanácskozás előtt megengedhetetlennek tartja.”
Miután Zinovjev meggyőződött arról, hogy minden kertelés hiábavaló, a tanácskozás legvégén Trockij álláspontjára helyezkedett. Trockij nem lépett fel nyíltan Lenin ellen, hanem a burkolt szabotázs aljas álláspontjára helyezkedett és követelte a felkelésnek a szovjetkongresszusig való elhalasztását. Most Zinovjev a bolsevik párt ütései elől Trockij mensevik pozíciója mögé próbált megbújni.
Néhány nappal később Lenin ezt írta Zinovjevnek erről az utolsó kibúvójáról:
Zinovjev ártatlan képpel terjesztette be a határozati javaslatot, amelyet a gyűlés visszautasított: «Ne kezdjék meg a felkelést a szovjetkongresszus bolsevik tagjaival való tanácskozás előtt, akiknek megérkezését 20-ára várják».
Gondoljuk csak meg: a központ sztrájkhatározata után Zinovjev az alantas szervek gyűlésén a sztrájk elhalasztását javasolja (a 20-án megnyíló szovjetkongresszusig, amelyet pedig később elhalasztottak… a zinovjevek hisznek a liberdánoknak), javasolja átadni a döntést egy olyan testületnek, amilyet a párt szervezeti szabályzata nem ismer, amely nem adhat utasításokat a Központi Bizottságnak, amely Petrográdot nem ismeri”9.
Nem segített a csalafintaság, sem a ravasz fondorlatok: a gyűlés 19 szavazattal 2 ellen elfogadta Lenin határozati javaslatát. Négyen tartózkodtak a szavazástól.
Kámenyev és Zinovjev még egy kísérletet tettek a Központi Bizottság határozatának feltartóztatására: írásban követelték, hogy azonnal táviratilag hívják össze a Központi Bizottság teljes ülését.
Beadványukat minden válasz nélkül egyszerűen a jegyzőkönyvhöz csatolták. A pőrére vetkőztetett és magára hagyott Kámenyev újabb nyilatkozatot nyújtott be. Azt írta, hogy a Központi Bizottság álláspontja a pártot és a proletariátust a vereség felé hajtja és hogy ő lemond központi bizottsági tagságáról.
E szemtelenül hazudozó gyáva fickó a döntő ütközet elől megfutamodott.
Ezzel a gyűlés befejeződött. A Központi Bizottság tagjai átvonultak a szomszéd szobába és elhatározták, hogy a felkelés gyakorlati vezetésére pártközpontot alakítanak Sztálinnal az élén, Szverdlov, Dzerzsinszkij és Urickij részvételével. Ez a központ, mint a forradalmi katonai bizottság része, arra volt hivatva, hogy a felkelést vezesse.
Az ülés reggel felé végződött. Úgy széledtek szét, mint ahogy összejöttek: egyenként. Lenin ment ki utolsónak. Az erős szél letépte sapkáját és parókáját. Vlagyimir Iljics felemelte a parókát meg a sapkát és visszatette a fejére. Észre sem vette, hogy a sapka átnedvesedett. A nagy vezér minden gondolatát egy kérdés foglalta le: a forradalom sorsa.
Mélyen a kabátja zsebébe süllyesztve kezeit, gyors léptekkel nekivágott a szélnek. Minden idegét megfeszítve, a fegyveres felkelés utolsó előkészületeit gondolta át.
SaLa
Kérjük, anyagilag támogassa a Bal-Rad-ot! – a blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható 
piktogrammra kattintva Pay-Pal-on
-vagy közvetlen postai úton:
Szabó Péter 2747 Törtel, Petőfi-ut. 12.
HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVÉSZ!
A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.hu/koszonet
Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.hu-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá! De legalább LÁJKOLD! – hiszen azzal is tudsz segíteni!