A roham megszervezése 8
(idézet: A polgárháború évei a Szovjetunióban 1917-1922
„A központban kitört forradalom — írta Sztálin — nem maradhatott sokáig a központi terület szűk határai között. Miután a központban győzött, feltétlenül ki kellett terjednie a határvidékekre is. És valóban, az északról jövő forradalmi hullám már a forradalom első napjaiban elöntötte egész Oroszországot és egyik határvidékről a másikra csapott át”9.
De az ország nemzetiségi vidékein és határvidékein számos rendkívül komoly akadályba és igen nagy nehézségbe ütközött a szovjethatalom megteremtése. Még mielőtt az októberi forradalom a központban győzött volna, Ukrajnában és Észak-Kaukázusban, a Krímben és Dél-Kaukázusban, Turkesztánban és a Távolkeleten az ellenforradalom összevonta minden erejét, hogy életre-halálra megmérkőzzék a győzedelmeskedő szovjethatalommal.
Ezért volt a proletárforradalom győzelméért vívott harc a nemzetiségi s a határvidékeken kíméletlenebb, hosszadalmasabb. Ha összegezzük a proletárforradalom előkészítésének és fejlődésének összes sajátosságait és nehézségeit az ország nemzetiségi és határvidékein, akkor alapjában négy fontos mozzanatot különböztetünk meg.
Először: a proletárforradalom előrenyomulásában — mint ahogy Sztálin rámutatott — beleütközött itt a természetüknél fogva polgári, lényegükben imperialista területi és „nemzeti kormányok” gátjába.
Az ellenforradalom egyik legfontosabb központja az ukrán központi rada volt.
A központi rada már az októberi forradalom előtt igyekezett a pusztuló orosz burzsoázia megmentőjének szerepében fellépni. A szocialista forradalom megszilárduló frontjával Oroszország valamennyi nemzetiségi burzsoáziájának blokkja állott szemben.
A nacionalista ellenforradalom abbeli igyekezetében, hogy a proletárforradalom győzelmét Oroszországban egyesült erővel meghiúsítsa, azt a feladatot tűzte maga elé, hogy darabokra tépje az országot, a nemzetiségeket szembeállítsa egymással és így meghiúsítsa az összes nemzetiségek dolgozóinak egységfrontját, szétaprózza a forradalom erőit és ezzel megszilárdítsa az ellenforradalmi erőket.
Az ukrán radán kívül még más, néha képzeletbeli, de néha valóban létező „nemzeti kormányok” is alakultak: Dél-Kaukázusban (a „Délkaukázusi Komiszáriátus” és a „Délkaukázusi Parlament”) és a Krímben („Kurultáj”), Közép-Ázsiában („Kokandi Autonómia” és „Alas-orda”) és Bjelorussziában („Bjelorussz Rada”), Észak-Kaukázusban („A hegyi lakók szövetségének központi bizottsága”), valamint Baskíriában, Tatárországban.
A második akadály, amely a nemzetiségi és határvidékeken a forradalom győzelmének útjában állott, a kozák ellenforradalom volt. A kozák ellenforradalom arra törekedett, hogy a forradalommal szembeállítsa a 11 kozák terület egész tömegét (a doni, kubáni, tereki, asztracháni, uráli, orenburgi, szibériai, amuri, délbajkáli, usszuri és szemirécsei kozákságot), amely az ország határvidékein állomásozott és eszközül szolgált a Kaukázus, a Dél-Kaukázus, Közép-Ázsia, Szibéria és Távolkelet népeinek elnyomására és leigázására.
Míg a „nemzeti kormányok” között a főszerepet az ukrán központi rada játszotta, addig az összoroszországi ellenforradalom erőinek szervezésében a vezetés a doni kozák katonaság felső rétegeinek kezében volt. Számbelileg a doni kozákok voltak a legerősebbek és stratégiai tekintetben ezek voltak a legközelebb az ország forradalmi központjaihoz.
A szovjethatalomért folyó harc harmadik sajátossága a nemzetiségi vidékeken az volt, hogy ott, különösen a szovjetköztársaság déli és keleti határain, sokkal erősebben volt érezhető a külföldi imperialisták nyomása, mint a központban.
Oroszország határvidékeit a külföldi kormányok már régóta különös figyelemmel kísérték.
A külföldi imperialisták kezdettől fogva támogatták a „Kokandi Autonómiát” és az „Alas-ordát” Közép-Ázsiában, a „Délkaukázusi Komiszáriátust” Tifliszben, a „Hegyi lakók szövetségének központi bizottságát” Észak Kaukázusban, a szibériai és távolkeleti fehérgárdistákat.
Mint a Távolkeleten, úgy az ország másik sarkában, északon, Archangelszkben és Murmanszkban szintén beavatkoztak az idegen hatalmak a szovjethatalomért vívott harcba. Az Archangelszkben horgonyzó külföldi hajók a fehérgárdista szervezetek megbízható támaszai voltak. Nem véletlen az, hogy ott a szovjetek hatalmáért való harc csaknem egészen 1918 nyaráig elhúzódott.
Végül a szovjethatalomért való harc mind e nehézségeihez az ország nemzetiségi vidékein még egy nehézség járult. A cárizmus Oroszország határvidékeit — ahogy Lenin mondta — szándékosan a „félvadság vagy a legvalódibb vadság” állapotában tartotta. A határvidékeken az ipar nagyon gyengén volt kifejlődve és sok helyen egyáltalában nem voltak ipari üzemek. Sok nemzetiségnek egyáltalán nem volt saját ipari proletariátusa, a határszéleken és a nemzetiségi vidékeken pedig a kisszámú proletariátus főképpen orosz nemzetiségű volt. A proletárkáderek gyengeségének és csekély számának feltétlenül vissza kellett hatnia a bolsevik szervezetek munkájára. Közép-Ázsia, a Távolkelet és Szibéria legtöbb városában önálló bolsevik szervezetek részben csak az októberi forradalom előestéjén alakultak ki, némely helyen pedig csak néhány héttel, sőt néhány hónappal azután, hogy az októberi forradalom a központban győzött. Itt a megalkuvók terjesztette illúziók szívósabbak és maradandóbbak voltak. A bolsevikok és mensevikek huzamos „együttélése” az egyesült szociáldemokrata szervezetekben nem segíthette elő ezeknek az illúzióknak leküzdését. Míg az ország fő központjaiban már az októberi forradalom előtt teljesen ki volt küszöbölve a mensevikek befolyása, addig itt a mensevik méreg mint a rozsda ette be magát a munkásosztály elmaradt csoportjainak tudatába és nem volt könnyű eltávolítani onnan. Kámenyev—Zinovjev áruló vonalának hívei éppen itt, a határvidékeken, termékeny talajra találtak bomlasztó munkájuk számára. A „koalíciós kombinációk” itt merészebbek, nagyobb stílűek voltak, kevesebb ellenállásra találtak. Így például Csitában, a Bajkálon túl, több mint egy hónapig volt uralmon az úgynevezett „Néptanács” — koalíciós kormány, mensevikekkel az élén. Csitában a szovjethatalom csak 1918 február elején jött létre.
Ezek a sajátosságok és nehézségek gátolták a proletárforradalom fejlődését és győzelmét a határvidékeken és az ország nemzetiségek lakta vidékein. Természetes, hogy mindezek a mozzanatok nem egyformán hatottak a különböző nemzetiségi területeken, amelyek eltértek egymástól a termelő erők fejlettségére, a proletár rétegek számbeli erejére és a tömegek bolsevizálódásának gyorsaságára nézve is.
Ukrajnában és Bjelorussziában, a Balti tenger mellékén, a proletár Bakuban s egy olyan központban, mint Taskent, a munkásosztály rendkívül erős volt és a bolsevik pártszervezeteket a legszélesebb tömegek követték. Itt sokkal gyorsabban söpörték el és küzdötték le a nehézségeket és akadályokat, mint az elmaradt nemzetiségi vidékeken s a proletárforradalom előkészítésének menete sajátszerűen párosította a nagy ipari központokra jellemző mozzanatokat az ország nemzeti határvidékeire jellemző mozzanatokkal.
Különösen szembeötlően mutatkozott ez a forradalom előkészítése során Ukrajnában és Bjelorussziában.
Kádár János Marxista Elektronikus Könyvtár
SaLa
Kérjük, anyagilag támogassa a Bal-Rad-ot! – a blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható 
piktogrammra kattintva Pay-Pal-on
-vagy közvetlen postai úton:
Szabó Péter 2747 Törtel, Petőfi-ut. 12.
HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVÉSZ!
A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.hu/koszonet
Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.hu-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá! De legalább LÁJKOLD! – hiszen azzal is tudsz segíteni!