Megérett a válság 2
(idézet: A polgárháború évei a Szovjetunióban 1917-1922
Lenin leveleit a bolsevik Központi Bizottság szeptember 15-én vitatta meg. Ezen az ülésen Kámenyev, akit később mint a nép ellenségét agyonlőttek, élesen állást foglalt Lenin ellen. Azt bizonyítgatta, hogy Lenin elszakadt az élettől. Kámenyev követelte, hogy égessék el a leveleket és egy „őrült lázálmának” nevezte őket. A párt vezérének harci felhívása megrémítette azokat, akik már régóta küzdöttek a párt és Lenin ellen.
A Központi Bizottság a leghatározottabban elutasította a megrémült árulót. Sztálin azt javasolta, hogy a leveleket vitassák meg és aztán küldjék szét a bolsevik párt legnagyobb szervezeteinek.
Erre Kámenyev határozati javaslatot olvasott fel, amely szembe akarta állítani Lenint a Központi Bizottsággal:
„A Központi Bizottság, Lenin leveleit megvitatva, elveti a bennük foglalt gyakorlati javaslatokat, felhívja az összes szervezeteket, hogy csakis a Központi Bizottság utasításait kövessék, és újból leszögezi, hogy a Központi Bizottság a jelen pillanatban megengedhetetlennek tart bármily uccai akciót”.
Kámenyev igyekezett azt a benyomást kelteni, hogy Lenin nem a bolsevik Központi Bizottság véleményét fejezi ki.
De az aljas manőver nem sikerült. A Központi Bizottság elvetette Kámenyev javaslatát.
Lenin leveleit szétküldték a bolsevik párt legnagyobb szervezeteinek.
A Központi Bizottság munkája e levelek megérkezésétől fogva Lenin utasításainak szellemében folyt.
„A bolsevik párt Központi Bizottsága már szeptember végén úgy döntött, — írta Sztálin a Nagy proletárforradalom első évfordulójára, — hogy a párt minden erejét mozgósítja a sikeres felkelés megszervezésére”11.
A Központi Bizottság több tagját megbízta azzal, hogy ellenőrizzék a Vörös Gárda erejét, foglalkozzanak felfegyverzésével, megállapítsák a fegyverraktárakat, számontartsák a katonai egységeket és hangulatukat. Aktivizálták a bolsevikok katonai szervezetét, amely megerősítette a kapcsolatot a katonai egységekkel, sejteket szervezett ott, nagy propagandát és agitációs munkát végzett a katonák és matrózok közt.
A felkelés előkészítésének egész munkája a legkonspirációsabb körülmények között folyt. A kérdéseket nem a szokásos üléseken, nem határozatokkal és jegyzőkönyvekkel döntötték el. A pártmunka körülményei, a felkelés előkészítésének feladatai meghatározták ennek a munkának sajátos jellegét is. Lenin utasításaiból kiindulva a Központi Bizottság tagjai megteremtették a kapcsolatot a helyi pártmunkásokkal, utasításokat adtak a legkipróbáltabbaknak. Néha munkaközben határozták el a legfontosabb döntéseket és szervezeti rendszabályokat, megbízható emberek személyesen és szóbelileg adták tovább őket. Az írott utasításokat és levélbeli információkat mindenképpen igyekeztek elkerülni.
A Szergijevszkij-szerzetesek házában, a Furstádtszkája- uccában, a „Priboj” kiadóvállalat cégére alatt helyezkedett el a bolsevikok illegális főhadiszállása. S mert a templom közvetlen szomszédságában volt, tréfásan „keresztesnek” nevezték. Oroszország minden részéből nap-nap után érkeztek ide a helyi bolsevik szervezetek képviselői segítségért és utasításokért. Ez volt a támpontja Szverdlov munkájának, aki a bolsevik Központi Bizottság összes szervezeti kapcsolatait tartotta kezében.
A párt életének e jelentős szakaszában Sztálin elvtárs, mint mindig Leninnel együtt, szervezte a győzelmet. A párt VI. kongresszusán Sztálin, Lenin legközelebbi munkatársa, mint a kongresszus politikai vezetője lépett fel, akire Vlagyimir Iljics a politikai vonal megvalósítását bízta. Sztálin a Központi Bizottságban s a központi lap szerkesztőségében is dolgozott. A lapnak most, a kormány üldöző intézkedéseinek megkerülésére nem „Právda”, hanem „Rabócsij Puty” („Munkás út”) volt a neve. Sztálin szervezeti munkát is folytatott, valamint a bolsevikok lenini pártvonala végrehajtásának és megmagyarázásának munkáját is. A központi lap szerepe az akkori körülmények között igen nagy volt. A pártszervezetek az alapvető politikai tájékoztatást Lenin és Sztálin cikkeiből merítették.
A Központi Bizottság szilárd meggyőződéssel vette az irányt a felkelésre. Ez azonnal kifejezésre jutott a „Rabócsij Puty”-ban is.
Már szeptember 17-én, vagyis egy nappal Lenin levelének első megvitatása után, Sztálin, a bolsevik párt központi lapjának szerkesztője, a következőket írta a „Rabócsij Puty”-ba:
„Jön a forradalom. A júliusi napokban összelövöldözött és a moszkvai tanácskozáson »eltemetett« forradalom ismét felemeli fejét: szétzúzza a régi korlátokat, megteremti az új hatalmat. Az ellenforradalom első lövészárkait bevettük. Kornyilov után visszavonul Kalegyin is. A harc tüzében felélednek a már-már halott szovjetek, ismét a kormánykerék mellé állnak, vezetik a forradalmi tömegeket.
»Minden hatalmat a szovjeteknek!« — ez az új mozgalom jelszava…
Az élet egyenes kérdésére világos és határozott feleletet kell adni:
A szovjetek mellett, vagy ellenük!”12
Ebben nem volt egyenes felhívás a felkelésre, az lehetetlen volt a legális sajtóban. De az egész cikk lenini szellemet lehelt és a döntő harcra hívott. Sztálin rendkívüli művészettel kerülte meg a cenzúra akadályait, ragyogó példáját adta annak, hogyan kell széleskörű agitációt végezni a nyílt sajtóban a fegyveres felkelés mellett.
„… Oroszországban a valóban népi, valóban forradalmi új hatalom kifejlődésének döntő folyamata megy végbe, amely hatalom elkeseredett harcot vív létéért — írta Sztálin a »Rabócsij Puty« következő számában. — Egyik oldalon a szovjetek, amelyek a forradalom élén állnak, a harc élén az ellenforradalom ellen, amely még nincs leverve, amely csak visszavonult, óvatosan megbújt a kormány háta mögött. A másik oldalon a Kerenszkij-kormány, amely fedezi az ellenforradalmárokat, amely megegyezik a kornyilovistákkal (kadetok!), amely hadat üzent a szovjeteknek, igyekszik szétverni őket, nehogy őt magát szétverjék.
Ki győz ebben a harcban? — ez most a lényeg… A legfontosabb most nem az, hogy általános formulát dolgozzunk ki a forradalom »megmentésére«, hanem az, hogy közvetlenül támogassuk a szovjeteket harcukban Kerenszkij kormánya ellen”13.
Sztálin kitűnően hajtotta végre Lenin kívánságát, amelyet a fegyveres felkelésről szóló első levelében nyilvánított.
„Gondoljuk meg, hogyan agitáljunk e mellett, anélkül, hogy a sajtóban így fejeznők ki magunkat.”14
Sztálin cikkeiben a „felkelés” szót nem találjuk. És mégis, e cikkek minden sora egyszerű, meggyőző és nyílt agitáció a hatalom megragadásáért.
A lenini irányvonal keresztülvitele a központi lapban Kámenyevet újabb tiltakozásra serkentette. A Központi Bizottság következő ülésén, szeptember 20-án, Kámenyev tiltakozott a lap, szerinte, túlságosan éles hangja ellen és kifogásolta a cikkek egyes kifejezéseit. A Központi Bizottság erre vonatkozólag külön határozatot hozott:
„… elhalasztva a központi lap vezetése kérdésének részletes megvitatását, a Központi Bizottság megállapítja, hogy annak általános iránya teljesen egyezik a Központi Bizottság irányvonalával”.
A bolsevik párt Központi Bizottsága teljes egészében helyeselte a központi lap irányvonalát, amely Sztálin vezércikkeiben szilárdan és nyugodtan követte a lenini útmutatást. Ezt maga Lenin is hangsúlyozta:
„Most nem fogunk bővebben kitérni a tényekre, melyek az új forradalom fejlődéséről tanúskodnak, mert központi lapunk, a »Rabócsij Puty« cikkei után ítélve, a párt már kifejtette nézeteit ebben a kérdésben. A növekvő új forradalom olyan jelenség, melyet, úgy látszik, az egész párt elismer”15.
Az „új forradalom” alatt Lenin a fegyveres felkelést értette. A cenzúrázott sajtóban ezt másképp nem lehetett kifejezni.
Ilyen értékelést adott Lenin már szeptember 22-én Sztálin cikkeinek a központi lapban való megjelenése után. Mint Lenin számára, a bolsevik párt Központi Bizottsága számára is a fegyveres felkelés volt az akciójelszó. S Sztálin éppen ezt az eszmét érvényesítette szívósan és szüntelenül a lapban.
De az akció-jelszó határozott taktikai lépéseket követelt. A Központi Bizottság szeptember 21-én megvitatta azokat a taktikai rendszabályokat, melyek a felkelésre vett irányból következtek. A vita a Demokratikus tanácskozásról való kivonulás körül folyt.
A Demokratikus tanácskozás utolsó óráit élte. Főleg az elnökség ülésezett. Ezeken az üléseken az egyik miniszter, a mensevik Cereteli, igyekezett rábeszélni a képviselőket, hogy a koalíció mellett foglaljanak állást. Már el is határozták, hogy a Demokratikus tanácskozást e testület tagjaiból választott oroszországi köztársasági tanács fogja felváltani.
Az eszerek és mensevikek már jóelőre előparlamentnek nevezték az új szervet, hogy ezáltal tekintélyét fokozzák és úgy tüntessék fel a nép előtt, mintha Oroszország már a burzsoá-parlamentarizmus útjára lépett volna. Sztálin cikkeiben az előparlamentet a „kornyilovizmus korcsszülöttének” nevezte. A munkások pedig a megalkuvókat kicsúfolva, az előparlamentet „előfürdőnek” nevezték el.
A bolsevik párt Központi Bizottságának tehát döntenie kellett abban a kérdésben, mi legyen a magatartás az új eszer-mensevik intézménnyel szemben. Ezt a határozatot hozta: a Demokratikus tanácskozást nem elhagyni, a bolsevikokat az elnökségből visszahívni, azonban az előparlamentbe nem belépni. De figyelembevéve azt, hogy a határozat mellett kilencen szavaztak, ellene pedig nyolcan, a Központi Bizottság úgy határozott, hogy a végleges döntést a tanácskozás bolsevik frakciójára bízza.
Még aznap, szeptember 21-én, összeült a Demokratikus tanácskozás bolsevik frakciója. Kámenyev, Rikov, Rjazánov azt követelték, hogy a frakció maradjon benn az előparlamentben. A parlamentet bojkottálni nem szabad — mondották — a kivonulás egyértelmű a felkeléssel. Teljesen antileninista álláspontot képviselt Trockij.
Javaslata ez volt: egyelőre nem belépni az előparlamentbe, a kérdés eldöntését elhalasztani a szovjetek kongresszusáig.
Ezt az álláspontját Trockij később szélhámos módon a lenini bojkott-taktikának akarta feltüntetni.
Szabatos és világos álláspontot foglalt el Sztálin. Ha belépünk az előparlamentbe, ez annyit jelent, hogy félrevezetjük a tömegeket és a megalkuvókkal való közös blokk lehetőségének benyomását keltjük, vagyis megerősítjük az ellenséget, amelyet megdönteni készülünk. Sztálin azt javasolta, hogy bojkottáljuk az előparlamentet és fordítsunk minden erőt a falain kívül vívott harcra.
De a bojkott ellenségeinek sikerült megnyerniük a párt politikai érzéküket vesztett „parlamenti” képviselőit. A Demokratikus tanácskozás képviselőit nem közvetlenül a nép, hanem a szervezetek választották. A bolsevikok oda vagy a szovjetekből jutottak, vagy a városi dumákból, vagy a szövetkezetekből és így tovább. A megalkuvó környezet, a folytonos érintkezés a megrémült kispolgárokkal, befolyásolt egyes bolsevikokat is. A frakció 77 tagja 50 ellenében az előparlamentben való részvétel mellett foglalt állást, noha annak feladata a tömegek félrevezetése volt.
Mihelyt Lenin tudomást szerzett a frakció ezen határozatáról, levelet írt, melyet egyenesen „pártunk hibáinak” szentelt. Lenin mindeddig csak arra ösztökélte a bolsevik pártot, hogy a tanácskozásról menjen az üzemekbe és a kaszárnyákba, de még sehol sem beszélt a hibákról. Most élesen kikelt azok ellen, akik ragaszkodtak a hamisított „parlamentben”’ való részvételhez.
„Nincs, nálunk minden rendben a párt »parlamenti« vezetőinél, — írta Lenin — jobban kell vigyázni rájuk, a munkások jobban figyeljék őket; szigorúbban kell meghatározni a parlamenti frakciók hatáskörét. Pártunk hibája szemmel látható. Az élenjáró osztály harcoló pártja nem ijed meg a hibáktól. Ijesztő az volna, ha ragaszkodnék a hibához, ha álszeméremből nem ismerné be és nem javítaná ki” 16.
A Központi Bizottság szeptember 23-án újból visszatért a Demokratikus tanácskozás kérdésére. A „parlamenti” frakció viselkedését éles kritikának vetette alá. A Demokratikus tanácskozás megelőzően határozatot fogadott el, amelyben a kormánytól békekötést követelt. Világos volt, hogy az eszer-mensevik árulók, akik hónapok óta fecsegtek a békéről, ez alkalommal is csak egy újabb papírlapot írtak alá. A bolsevikoknak le kellett volna leplezniök ezt a szemforgató lépést. Ehelyett a frakció Kámenyev és Rjazanov vezetésével a határozat mellett szavazott. Vezetői a parlamentarizmus útjára vonták a frakciót.
A Központi Bizottság elítélte a frakció viselkedését. Annak kihangsúlyozására, mennyire megengedhetetlen még apróságokban is a megalkuvókkal való egység „parlamentáris” illúzióit kelteni, a Központi Bizottság határozatot fogadott el:
„A Központi Bizottság, tudomást szerezvén arról, hogy Rjazánov a deklaráció felolvasásakor »elvtársnak« nevezte Ceretelit, felszólítja az elvtársakat, hogy nyilvánosan ne szólítsák »elvtársaknak« azokat, akiknek ilyenmódon való megszólítása sértheti a munkások forradalmi érzését”.
Ezenkívül a Központi Bizottság elhatározta, hogy szeptember 24-re a bolsevik Központi Bizottság, a Pétervári bizottság és a Demokratikus tanácskozás frakciója tagjait pártértekezletre hívja össze.
A pártértekezlet a kitűzött napon összeült s határozatot és felhívást fogadott el arra, hogy
„… minden erőt meg kell feszíteni a szovjetekben szervezett széles néptömegek mozgósítására… … mert a szovjetek ma harcos osztályszervezetek, amelyeknek hatalomrajutása aktuális jelszóvá válik”.
A bolsevik frakció hibás politikai vonalát kiigazították.
De a felkelés ellenzői, ahelyett, hogy harcoltak volna a hatalom azonnali megragadásáért, továbbra is ragaszkodtak az előparlamentben való részvételhez. Ezt az áramlatot le kellett leplezni és le kellett gyűrni.
A bolsevikok Központi Bizottsága szeptember 24-én felhívta a pártot, hogy az előparlament ellensúlyozására követelje a szovjetek kongresszusának azonnali összehívását, azokon a helyeken pedig, ahol erősebb a forradalmi hangulat, hívja össze saját kezdeményezésére a területi és kerületi kongresszusokat.
„A proletariátusnak, mint az orosz forradalom vezérének, az a kötelessége, — írta Sztálin a »Rabócsij Puty« vezércikkében, — hogy letépje az álarcot e kormányról és megmutassa a tömegeknek e kormány igazi ellenforradalmi arcát… A proletariátus kötelessége, hogy tömörüljön és fáradhatatlanul készüljön a közelgő csatákra.
A fővárosi munkások és katonák már megtették az első lépést, kifejezték bizalmatlanságukat a Kerenszkij — Konovalov kormánnyal szemben…
A vidéken van most a sor”17.
Egy nappal a bolsevik Központi Bizottság határozata előtt, szeptember 23-án, az eszerek és mensevikek a központi végrehajtó bizottságban, a tömegek nyomására, végre elhatározták, hogy összehívják a szovjetek II. kongresszusát október 20-ára. Szeptember 27-től kezdve a „Rabócsij Puty” a következő jelszóval jelent meg: „Munkás-, katona- és paraszt elvtársak! Készüljetek a szovjetek összoroszországi október 20-i kongresszusára. Azonnal hívjátok össze a szovjetek területi kongresszusait!”
A Központi Bizottság szeptember 29-i ülésén elhatározta, hogy október 5-re összehívja az északi körzetek — Finnország, Petrográd és a környező bolsevik hangulatú városok — szovjetjeinek kongresszusát. A kongresszus feladatául a fegyveres felkelés agitációs és szervezeti előkészítésének meggyorsítását tűzték ki.
Kádár János Marxista Elektronikus Könyvtár
SaLa
Kérjük, anyagilag támogassa a Bal-Rad-ot! – a blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható 
piktogrammra kattintva Pay-Pal-on
-vagy közvetlen postai úton:
Szabó Péter 2747 Törtel, Petőfi-ut. 12.
HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVÉSZ!
A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.hu/koszonet
Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.hu-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá! De legalább LÁJKOLD! – hiszen azzal is tudsz segíteni!