(idézet: A Magyar Tanácsköztársaság 1919 – Szikra)
… vissza kell verni a betolakodókat …
(Rákosi Mátyás védőbeszédéből. — 1935)
… Mi egy pillanatig sem voltunk kétségben, tudtuk, hogy az entente nem fogja tűrni a proletárdiktatúrát, nem fogja tűrni, hogy ne ürítsük ki az általa követelt 40.000 négyzetkilométert. Ezért minden erővel kezdtek fegyverkezni. Mi is kezdtünk fegyverkezni, toborzást indítottunk, ez 6 nap alatt 40.000 önkéntes jelentkezővel járt és a frontra küldött csapatok gyorsan szaporodtak. Mi is küldtünk csapatokat, az entente is. Részleteket nem olvasok fel. Breit, április 16-án, mikor a román támadás megindult a következő erőket találja: Velünk szemben állt az entente 150.000 katonája, a vörös hadsereg 49.000 emberből állott és 22 zászlóaljat ebből már mi küldtünk a frontra. Szóval háromszoros túlerővel állottunk szemben. Most nem foglalkozom azzal, hogy hogyan tört össze a vörös front, tekintettel arra, hogy a székely front megadásával az összes részletek tisztázódtak. Csak rámutatok, hogy a székely hadosztály több mint felét tartotta a frontnak. Ha ez megadja magát, komoly ellenállásról nem lehet szó, még ha mi minden erőt összeszedünk is. 10 nap alatt 51 zászlóaljat és üteget küldtünk. Ezek azonban nem egységes alakulatban érkezvén meg, szétmorzsolódtak, úgy, hogy le kellett őket fegyverezni. Május i-ről 2-re úgy állt a helyzet, hogy a románok támadtak a Tiszánál, ugyanekkor a szerbek és franciák elfoglalták Makót, Hódmezővásárhelyt, a csehek is támadásba mentek át, Észak-Magyarország jelentékeny részét elfoglalták és egyesültek a román haderőkkel.
Szóval hadsereg nem volt. A szociáldemokraták fel akarták használni a helyzetet a komműn likvidálására és már kész tervvel jöttek, amelynek egyik része végre is volt hajtva, mert Böhm kiadta a parancsot, hogy szüntessük be a harcot. Ez fél fegyverletétel volt. A szoc. dem. párt jobbszárnyának és centrumának az volt a fixa ideája, hogy a proletárdiktatúrát vissza lehet csinálni, megfelelő ügyességgel, a kommunisták lejáratásával és lehet kezdeni elölről. Ez nemcsak a magyar szociáldemokraták jobbszárnyának volt a véleménye, hanem Ottó Baueré is, az osztrák szociáldemokraták vezetőjéé, aki nagyon nehéz helyzetben volt, mert az osztrák proletárok is követni akarták a magyar proletariátus példáját és neki minden nap, amivel a proletárdiktatúra tovább él — csak nehézségeket jelentett. Ő maga volt ezeknek a terveknek az inspirálója és ha a kommunista párt sarkára nem áll, végre is hajtották volna. Május 2-án vége lett volna a magyar proletárdiktatúrának.
A kommunisták azonban sarkukra álltak, a kommunista népbiztosok apelláltak a munkásságra, összehívták délutánra a munkástanács ülését és ezen az ülésen nemcsak a vasmunkások bizalmiférfiai, hanem a munkásság túlnyomó többsége nagy lelkesedéssel a kommunista álláspontot tette magáévá, hogy tovább kell harcolni, az utolsó eszközt is meg kell ragadni és vissza kell verni a betolakodókat. Ennek a határozatnak végrehajtása azután az volt, hogy május 2-a után, 3-án és 4-én, két nap alatt 90.000 munkás és paraszt lépett be a hadseregbe. Teljesen elképzelhetetlen, hogy a háborútól megundorodott tömeg egy blokád alatt álló országban ilyen gyorsan segítségünkre sietett volna, ha nem lették volna a kommunizmusnak mély gyökerei. Ezzel az új sereggel természetesen a proletariátus diktatúrája mindjárt másképp tudott rendelkezni. Azonnal megállítottuk az előrenyomuló cseheket és románokat, május 10-én támadásba mehettünk, visszafoglaltuk Füleket 18-án, Miskolcot május 20-án.
… puskával vettem részt a felszabadító harcokban …
(Rákosi Mátyás védőbeszédéből. — 1935)
… Az északi fronton voltam május 1-ig, amikor hazahívtak a kormányzótanács ülésére. Május 2-án visszaküldtek a frontra, Salgótarjánba, mert a helyzet kritikus volt. Ez volt az utolsó bányaterületünk, ha a csehek elfoglalták volna, gyárainknak meg kellett volna állniok. Itt voltam a füleki támadás megkezdéséig. Amikor visszajöttem — hogy a franciák ne siethessenek a csehek segítségére —, leküldtek a déli frontra. Ott voltam június 7—8-ig, amíg a francia helyőrség jelentékeny részét el nem vitték, és ki nem derült, hogy a franciák nem fognak támadni. Utána résztvettem a szovjet kongresszuson. De húszadika felé, amikor az ultimátum következtében az északi fronton megnehezedett a helyzet, engem a kongresszusról elküldtek Észak-Magyarországra, Kassa központba, hogy a frontot tartsam, ott voltam július 2 vagy 3-ig. Amikor visszajöttem, kineveztek a vidéki népgazdasági tanácsok vezetőjévé és mint ilyent, rögtön leküldtek a Dunántúlra, hogy az aratással kapcsolatban a termés begyűjtését stb.-t szervezzem meg. Ott voltam július 20-ig, amikor kineveztek a vörösőrség parancsnokává. Ezt a posztot 22-én foglaltam el, ott voltam a proletárdiktatúra bukásáig. Ez volt a szerepem.
★
A vádirat leglényegesebb része ellenem az, hogy terrorral és kivégzésekkel a „törvényes rend” helyreállítására irányuló kísérleteket a Tisza—Duna közén, vagy a vasutas-sztrájk alkalmával letörtem. Én erre vonatkozólag a következőket mondhatom: Az ú. n. „törvényes rend” helyreállítására való törekvésnek eszközei tudvalevőleg a cseh és román burzsoázia hadseregei voltak. Tudvalevő, hogy az ú. n. „törvényes rend” csak akkor állt helyre, amikor Budapestet a román hadsereg megszállta. Én ezek ellen, a cseh és román ú. n. „törvényes rend” „helyreállítására” irányuló törekvések ellen, mint mondottam, minden rendelkezésre álló eszközzel harcoltam, de nemcsak én, hanem az egész párt. Ebben a harcban tulajdonképpen nem 44 halott volt, hanem a románok részéről több mint 5000. Ezekben nemcsak Kecelt és Dunapatajt foglaltuk el, hanem Bártfát és Kassát is és aláhúztam, hogy ezekben a harcokban puskával résztvettem.
Természetesen minden helyen, ahova tettek, én becsületes kommunista meggyőződésemet követtem. Énrám nem lehetne bizonyítani azt, hogy entente missziókkal vagy ellenforradalmárokkal összeköttetésben állottam. Mindezeken a helyeken, legjobb tehetségem szerint, a proletariátus ügyét szolgáltam. De soha semmi körülmények között nem volt szükség arra, hogy valakit diktatórikus eszközzel kényszerítsek.
Minden néven nevezendő tettemért, amelyet a proletárdiktatúra alatt elkövettem, nyugodt lélekkel vállalom a felelősséget és eszem ágában sincs a magam szerepét bármiféle irányban kicsinyíteni. Amit én tettem, kizárólag meggyőződésemtől vezettetve tettem, nem is kívánok ezért semmiféle védekezést előhozni, csak azt mondom, hogy az akkori véleményemet mind a mai napig megtartottam és semmi okom sincs azt megbánni, annak dacára, hogy tizenkét évet börtönben töltöttem.
Az oroszországi tanácsköztársaság Vörös Hadseregének első szövetségese
(Münnich Ferenc cikke — Sarló és Kalapács 1931 márc.—ápr.)
Amikor az oroszországi szocialista tanácsköztársaság minden oldalról ellenforradalmi hadseregekkel volt körülvéve, amikor keletről Kolcsák, délről Denikin, nyugatról Petljura, északról az antant intervenciós hadseregei nyomultak előre a proletárforradalom központja felé, ebben a nehéz időben, 1919 március 21-én ragadta a kezébe a hatalmat Európa közepén Magyarország forradalmi proletariátusa. Budapest házaira felrepültek a vörös zászlók, s a magyarországi tanácskormány a hatalom átvételéről szóló rádióértesítésében közölte, hogy Tanácsmagyarország az Oroszországi Szocialista Tanácsköztársaság szövetségesének tekinti magát s felveszi a harcot a nemzetközi ellenforradalom ellen.
A nemzetközi burzsoázia vezető hatalmainak lakájai, a román és jugoszláv királyságok, s a szociáldemokraták vezetése alatt álló csehszlovák köztársasági kormány hadseregei felvonultak Tanácsmagyarország ellen. Megerősítésükre az antant Magyarország ellen indította balkáni haderejét Franchet d’Esperay tábornok parancsnoksága alatt, amely hadseregnek — mint Franchet d’Esperay nemrég megjelent memoárjaiban megírta — a román bojárok hadseregével együtt 1919 március végén Ukrajnán keresztül az oroszországi tanácsköztársaság ellen kellett volna vonulnia.
A magyarországi proletariátusnak harcok közben kellett megteremtenie a maga Vörös Hadseregét.
A magyarországi szovjetkormánynak az ellenforradalmi seregek gyors támadása folytán azokat a csapatokat kellett frontra dobnia, melyeket még Károlyi polgári-demokrata kormánya szervezett, s amelyeknek egy része már a hatalom megragadása alkalmával a proletariátus oldalára állott. Ezekben a csapatokban a parancsnoklás a volt tisztek kezében maradt, akik mellé a tanácskormány politikai biztosokat nevezett ki.
Egyidejűleg megindult a Vörös Hadsereg új csapatainak a szervezése az ország dolgozóiból, amelyek már részben proletárparancsnokok vezetésével mentek ki a frontra. A csapatok eleinte egységes vezetés nélkül, önállóan harcoltak a velük szembenálló román és csehszlovák hadseregekkel, aminek következtében az egységes vezetés alatt álló ellenforradalmi hadseregeknek sikerült őket visszavetniük. 1919 május 1-én, amikor Budapest munkásai az első győzelmes május 1-ét ünnepelték, a keleti fronton harcoló csapatok a Tisza-folyó vonaláig vonultak vissza.
Úgy látszott, hogy nincs semmi kilátás az ellenforradalmi erők feltartóztatására. Az egyesült párt szociáldemokrata része már felvetette a fegyverletétel kérdését és készült a kapitulációra.
A tanácskormány kommunista része Budapest munkástömegeihez fordult. Felhívásában rámutatott arra, hogy a proletariátus diktatúrája veszélyben van, s csak a munkástömegek áldozatkész hősiessége tudja megmenteni. Felhívta a munkásokat, hogy siessenek a fronton harcoló hadsereg megerősítésére. A munkásság tömegesen jelentkezett a felvevőhelyeken, s a május 2-iki szemlén már 16 újonnan felszerelt, harcrakész munkásezred vonult fel Budapest utcáin.
A fronton harcoló csapatokat is átszervezték, beosztották őket brigádokba, hadosztályokba, hadtestekbe, s megszervezték az egységes vezetést biztosító parancsnokságot. A frontra kiment munkásezredek óriási hatással voltak a harcban kifáradt csapatok hangulatára és hősies példaadásuk új lendületet, új támadó szellemet vitt be a Vörös Hadseregbe.
Megkezdődött a Vörös Hadsereg támadása a csehszlovák hadsereg balszárnya és a román hadseregnek azzal érintkező jobbszárnya ellen. Az ellenforradalmi csapatok, amelyek már a vörös Budapestre való bevonulásra gondoltak, fejvesztetten vonultak vissza a Vörös Hadsereg csapásai következtében. Egy hónap alatt a csehszlovák hadsereg egészen a Kárpátok északkeleti gerincéig vonult vissza, s a román jobbszárny is csak az Erdős-Kárpátok nyugati lejtőinél tudott megállani.
Ekkor Clémenceau francia miniszterelnök az antant nevében ultimátummal fordult a magyarországi tanácskormányhoz, amelyben követelte a Vörös Hadsereg visszavonulását arra a vonalra, amelyet, mint Magyarország határát, még a Károlyi-kormány idején Vyx francia ezredes jegyzékében közöltek és kijelentette, hogy az ultimátum teljesítése esetén kötelezi a román hadsereget a Tiszától a Vyx-vonalra való visszavonulásra.
A Vörös Hadsereg soraiban már akkor mutatkoztak a bomlás nyomai. A tisztek a túlnyomóan paraszt-ezredekben ellenforradalmi agitációjukra felhasználták a szovjetkormány hibás földpolitikáját, amely nem engedte meg azt, hogy a szegény- és középparasztság elfoglalja a birtokosok földjeit, hanem azonnal termelő-kooperációkat szervezett a nagybirtokból, melyek élére a helyi szervezetek gyengesége, sokszor pedig ellenforradalmi elemek befolyása alatt, termelő-biztosnak a volt birtokost vagy az uradalmi intézőt nevezték ki.
A munkásokból álló, főleg Budapestről és környékéről toborzott ezredekben felülkerekedett a szociáldemokrata befolyás, amely az egész harcot hiábavalónak és kilátástalannak tartotta és kihasználta ellenforradalmi agitációjára a beállott élelmezési nehézségeket és a szovjetapparátus hibáit.
Egyre sűrűbben fordultak elő az önkéntes front-otthagyások és a hadsereg züllésére mutató más hasonló jelenségek, amelyek hatása alatt a szovjetkormány 1919 jún. első napjaiban elhatározta és végre is hajtotta a visszavonulást.
A Vörös Hadsereg átcsoportosult a keleti frontra a román hadsereg ellen, amely Clemenceau ígérete dacára megmaradt a Tisza vonalán. Július 21-én váratlan támadással sikerült a románokat visszaszorítani 50 kilométerre keletre a Tiszától. A további előnyomulást lehetetlenné tette a hadseregtörzsnél dolgozó tisztek árulása, akik a támadási tervet a románok kezébe juttatták, a vörös csapatokat úgy irányították, hogy a románoknak sikerült megszakítani az egyes csapatrészek közötti összeköttetést. A szociáldemokrata árulók munkája is meghozta a maga eredményét, s a román ellentámadás első sikereire a vörös csapatok rendetlenül vonultak vissza Budapest felé. Május 2-át nem sikerült megismételni. Hiába volt egyes kommunisták-vezette csapatok minden hősiessége, hiába igyekeztek a kommunisták egyéni bátorságukkal és fellépésükkel megállítani a visszaözönlőket és betömni a réseket, a szociáldemokraták aknamunkája, a fehér tisztek árulása túlmélyre hatolt már, a csapatokat visszafordítani nem sikerült. A tanácskormány augusztus 1-én lemondott és 4-én a románok bevonultak Budapestre.
A szovjetkormány helyét elfoglalta a tiszta szociáldemokrata kormány, amely a polgári demokrácia álláspontjára helyezkedett. A vörös csapatokat lefegyverezték s a diktatúra kommunista vezetői közül azokat, akiknek nem sikerült külföldre menekülniök, börtönbe vetették, megkínozták és kivégezték.
A magyarországi Vörös Hadseregben kifejezésre jutottak mindazok a hibák, amelyeket a Kommunisták Magyarországi Pártja a szociáldemokratákkal való egyesülésével elkövetett. Az egyesült párt a vezetést a hadseregben nagyrészt a szociáldemokraták kezébe adta, akiknek a befolyása lehetetlenné tette a fegyelem megteremtésére irányuló forradalmi politikát és a vöröskatonák rendszeres forradalmi nevelését. Kimélyítette ezeket a hibákat a földkérdés helytelen elintézése.
Mégis a magyarországi Vörös Hadsereg történetének sok hősies lapja van. Magyarországi munkások és szegényparasztok életüket adták a proletariátus nemzetközi szolidaritásáért. A magyarországi Vörös Hadsereg magára vonta a románok támadását és a balkáni antant hadsereg figyelmét, és megkönnyítette szövetségesének, az oroszországi szocialista tanácsköztársaságnak, hogy végezhessen Kolcsakkal és Denikinnel.
A vörös katona
(Vörös Újság 1919 jan. 4)
„Az elnyomó fegyvert változtassátok át a felszabadítás fegyverévé proletárkatonák!” — ezt Liebknecht Károly mondotta a háború idején. Liebknecht Károly, a német kommunisták vezére, aki ült a háború alatt az imperialisták börtönében s nem háborúra uszító haditudósításokat írt.
A vagyonososztályok elnyomó rendjének védelmezőiből alakuljatok át a burzsoá kizsákmányolás szétzúzóivá: vörös nemzetközi forradalmi katonákká — ezt a kommunisták nemzetközi pártjának harcosai hirdetik Magyarországon. A kommunisták, akik nem alkusznak meg a vagyonos osztállyal, nem állanak meg fele úton, de végigviszik a forradalmat odáig, ahol nincs visszatérés a tőkés kizsákmányolás rendjébe.
Amilyen gyalázatos szerep a katonáé, aki a nacionalista őrülettől elvakítva, vagy elnyomóitól való félelmében testvérgyilkolásra indul tőkésrablók érdekében, nemzeti zászlók alatt, éppoly dicső, magasztos feladat a vörös katonáé. Az elnyomó fegyverből a vörös katona csinál felszabadító fegyvert.
A vörös katona nemcsak nem a császár katonája, de nem is a nemzetnek nevezett kizsákmányoló burzsoáziáé. A vörös katona a proletariátus forradalmi katonája, a nemzetközi forradalom proletariátusáé. A vörös katona fegyvere nem a burzsoázia elnyomó és kizsákmányoló rendjét védi, nem ismeri el azt a fegyelmet, amit a vagyon urai és kizsákmányolói diktálnak rá. A fegyver, melyet kezében kell tartania, mert a nazarénusok bármily bátrak voltak a militarizmussal szemben, mégsem bírják felszabadítani a dolgozókat — a fegyver csak a proletariátus forradalmának érdekében röpíti ki a golyót a proletariátus forradalmának ellenségeire. Fegyelmet pedig csak egyet ismer el a vörös katona, azt, amelyet a munkásosztály felszabadításának érdekében írnak elő saját választottjai.
A vörös katona az osztályharc katonája, a forradalmi osztályharcé, nem pedig a gyáva megalkuvásé, mely a burzsoá, a vagyonos osztály uralmát támogatja.
Az imperialista rablók által vágóhídra küldött, demokrata álarc alá bújt kizsákmányolok érdekében, tisztjei által, testvérei ellen vezérelt katona nem hős, de gyáva pribék akkor is, ha az érmek egész sora díszíti mellét. A hős az, aki saját osztálya: a dolgozók felszabadításáért harcol és követi Liebknecht Károly tanítását:
„Az ellenség bent van az országban. Fordítsátok fegyvereiteket elnyomóitok, a generálisok, a tisztjeitek ellen, akik testvérgyilkolásra küldenek benneteket.”
Az a vörös katona, akinek ez a jelszava. Az a vörös katona, akinek az élete a dolgozók felszabadítása.
Az ellenforradalom, a burzsoázia, a vagyonosok ellenforradalma szervezkedik. Vörös katonák, rajtatok a sor, hogy nyakát szegjétek az ellenforradalomnak, mely mint fegyveres erőre, elsősorban a burzsoázia soraiból kikerült tisztekre támaszkodik. Vörös katonák, rajtatok a sor: nemcsak megvédeni, de diadalra juttatni mindenáron és minden eszközzel a kizsákmányoltaknak, a proletároknak minden eddig létezett társadalmi rendet megdöntő, kizsákmányolást szertezúzó nemzetközi forradalmát.
Proletárok! Be a Vörös Hadseregbe!
(Vörös Újság 1919 márc. 29)
Magyarország proletariátusa nagyszerűen egységes cselekedetével megmutatta az utat az egész európai proletariátusnak. A munkás-uralom orosz szigete számára hidat épített Európa belseje felé. Reng az egész világ a proletariátus öklének csapása alatt. Reszket, kapkod, imádkozik az imperialista világtőke, roskadozik már a nemzetközi kizsákmányolás épülete, de karmai még véresen, elevenen tátonganak, mérgezett agyarai még egy utolsó harapásra készülnek.
A bolsevizmus eszméje diadalmasan halad a maga új világot teremtő útján. Napról-napra nagyobb tért hódít a proletárforradalom az entente munkás- és katonakizsákmányoltjai között. Az elszánt öntudatos proletariátus már eddig is sok helyen fordította fegyverét kizsákmányolói és parancsnokai ellen, már sok helyen tagadta meg az engedelmességet, mikor azt a parancsot kapta, hogy külföldi proletártestvérei diadalát vérbefojtsa.
A francia és angol, de különösen az olasz katonaság és munkásság is napról-napra szebb és szebb tanújelét adja cselekvő testvériségének. Csakhogy ne feledjük el, hogy míg nálunk már korábban összedőlt az imperialista hadsereg erőszakszervezete, míg nálunk már eddig is, ha ugyan nem is a mi kívánságaink szerinti módon és formában, a proletariátus egy részét is képviselő katonatanácsok szólhattak bele a hadsereg ügyeibe, míg nálunk az arisztokrata tisztek már korábban is teljesen elvesztették tekintélyüket és fennhatóságukat a legénység felett, addig az entente-hadsereg a militarizmus minden elnyomó és kényszerítő eszközével rendelkezik még ma is. Ha vannak is — mert vannak — a gyilkos militarista fegyelmet áttörő jelenségek, ha akadnak is mártírok, akik inkább a halált választják, mint a testvérharcot, ezek a jelenségek még nem döntik el egymagukban az entente-hadsereg sorsát. A katonaság kevésbé elszánt részét még markában tartja részben a terror, részben, a tudatlanság. Hiszen a proletárok egy jelentékeny része még ma sincs tisztában osztályhelyzetével és osztályérdekével. De nem is lehet addig tisztában, amíg a kapitalizmus kezében van az iskola, mely a burzsoá-társadalomban nem egyéb, mint elnyomó szerv, a kizsákmányolás fenntartásának szolgálatában. Hiszen a proletariátus nagy tömegeit nálunk is csak a már győzelmes forradalom világosította fel.
Meg vagyunk győződve arról, hogyha a még eleven külföldi burzsoázia a győzelmes magyar proletariátus ellen vezetné fölfegyverzett rabszolgáit, ezek nem a kizsákmányolói, hanem a saját hazájukat védenék meg. Mert a proletariátusnak van már hazája. Az egész világ proletárjainak hazája Oroszország és Magyarország. De a nemzetköziséget nemcsak az elnyomott, hanem a győzedelmes proletariátusnak is komolyan kell vennie. És ha ezen a kis földön diadalra juttattuk a proletárforradalmat, nem szabad elégedetten leülni a húsosfazék mellé és hátatfordítani a még kínlódó, nyomorgó, éhező külföldi proletártestvéreink harcainak. Mi számítunk külföldi proletártestvéreink támogatására, de ők is számítanak ránk! Számítanak nemcsak lelkesítő példánkra, nemcsak szavainkra, hanem számítanak győzelmes fegyvereink segítségére is.
De támogatnunk kell a nemzetközi proletariátus offenzív harcát azért is, mert nem elég a magunk forradalma eredményének a megszilárdítása se, ha a burzsoázia kizsákmányoló uralmát túlszorítjuk nemzeti határainkról. Amíg a világon akárcsak egyetlen egy államban is uralmon marad a kapitalizmus, addig bármilyen erős is legyen befelé, mindig veszélyben marad az orosz és a magyar forradalom.
Proletárok be a Vörös Hadseregbe!
Az utolsó puskalövésig védeni kell a proletáruralmat!
A Központi Munkástanács határozata
frontra mennek a munkászászlóaljak
(Vörös Újság 1919 máj. 4)
A budapesti Munkás- és Katonatanács tegnap este az Újvárosházán ülést tartott.
Megvédjük-e Budapestet, védjük-e a proletáruralmat Magyarországon utolsó csepp vérünkig, védjük-e a nemzetközi forradalom bázisát az utolsó lövésig, vagy mondjunk le önként, gyalázattal a keserves vajúdások közt kiharcolt hatalomról, engedjük át szabad akaratunkból a burzsoáziának a hatalmat, engedjük, hogy Magyarországon újból megvethesse lábát a kizsákmányolás és elnyomás osztályuralma: ez volt a gyűlés tárgya.
És az ötszázak válasza méltónak mutatkozott a történelmi idők szelleméhez. A tanács egyhangúlag állást foglalt amellett, hogy a magyar Tanácsköztársaságot és a nemzetközi proletárforradalom ügyét végső leheletéig védeni fogja.
A proletariátus nem mondhatott le önként, vérrel és kínnal megszerzett hatalmáról, nem engedhette, hogy a proletárszázezrek megkínzott háta újból iga alá görnyedjen. A kizsákmányolás megszűnt ezen a kis szigeten a világkapitalizmus hatalmas árjában, a kizsákmányolás kora nem jöhet vissza ezen a földön. A kapitalista világrend ideje lejárt, az önmagát tönkresilányított kapitalizmus nem képes visszaállítani a régi termelési rendet. A nemzetközi forradalom: könyörtelen biztossággal bekövetkezik. De addig is, a magyarországi proletariátusnak kötelessége tartani a forradalom lángoló csóváját. A magyar proletariátus nem adhatja ki kezéből a fegyvert és nem is fogja kiadni.
A munkástanács határozott. A munkásság képviselőinek így kellett határozniok.
Fegyverben Budapest proletariátusa
Lelkesedés és elszántság a gyári munkásság gyűlésein. — A munkások tömeges beöltözése a kaszárnyákban
A Munkástanács tegnap esti határozatát ma reggel a gyárak munkássága a legnagyobb lelkesedéssel vette tudomásul. A gyárakban korán reggel megjelenő munkások hangulata minden várakozást és képzeletet fölülmúlt. Páratlan lelkesedéssel nyilatkoztak késznek arra, hogy azonnal a frontra menjenek és megvédjék a proletárdiktatúrát. Gyűléseket tartottak a kora reggeli órákban, amelyeken egyértelműleg azt a határozatot hozták, hogy a Munkástanács tegnap esti határozatának megfelelően azonnal fegyvert fognak és kivonulnak a frontra.
A népbiztosok bejárták az összes nagy gyárakat és ott beszédeket tartottak, megmagyarázva azt, milyen végveszély fenyegeti a proletárdiktatúrát. Mindenütt a legmelegebb fogadtatásban volt részük és a beszédeket folyton az elszántságnak kitörései szakították meg. Hangosan követelték, hogy azonnal vigyék ki őket a frontra, éltüket, vérüket is szívesen áldozzák a proletárdiktatúráért.
Dacára annak, hogy a népbiztosok azt javasolták, hogy csak a 18—45 évesek vonuljanak be, azt határozta a gyárak munkássága, hogy ötven évig mindenki bevonul. A népbiztosok elsősorban a katonailag kiképzetteket akceptálták ugyan, de az a kívánság nyilvánult meg az összes üzemben lévő gyárak munkássága részéről, hogy kivétel nélkül kimehessenek harcolni a kommunista rendért.
A Teudloff és Dietrich-féle műszaki gyárban azt mondták, hogy nem kell többé beszéd, cselekedni akarnak és kivonultak a kaszárnyákba. Az északi főműhelyben, ahol háromezer munkás dolgozik, ezernyolcszáz ember azonnal szabályosan századokba sorakozva vonult a laktanyákba, ahol felfegyverzik és útnak indítják őket. A kaszárnyák irodáit a jelentkezők impozáns tömegei lepték el, akiknek jelentkezése és beöltöztetése gyorsan haladt előre. A déli órákban is még tömegesen folyik a jelentkezés mindegyik kaszárnyában.
Ugyanígy történt a MÁV-gépgyárban, a Gazdasági Gépgyárban, az Istvántelki Főműhelyben és egyéb üzemekben. Több helyen a gyári tisztviselők is, akik legnagyobbrészt tartalékos tisztek, bevonultak a csapatokkal az egyes kaszárnyákba, ahol felszerelik őket és útnak indítják a harctérre.
A munkásság hangulata kitűnő, és a lelkesedés leírhatatlan. Minden gyárban égnek a vágytól, hogy a proletárdiktatúrát és a kommunista állam jövőjét megvédjék. Az egyes gyári munkástanácsok és a budapesti Központi Munkástanács is kimegy a frontra Budapest proletárhadseregével.
A csepeli vörös ezrednél
(Vörös Újság 1919 máj. 16)
A felvonuló sűrű sorok nem hozzák arcukon az agyongyötört, megkínzott, nyomorult géppé regulázott, a végső elkeseredésig alázatosított ember utálatát minden iránt, amit itt tennie kell. De hoznak egy nagyszerű lendületet, férfias erőt és akarást; elszánást és öntudatot az arcokon, és kemény fegyelmet a feszülő izmokban. Az Internacionále komor és fenséges indulója zeng a katonák ajkán: ezek a csepeli vörös gárdisták.
A friss májusi reggelben időnként felhördül tompán a távoli ágyúszó: kísérő zene a proletárok dalához. Ott folyik a küzdelem, itt meg a felkészülés. A csepeli ezred gyakorlatait végzi, a nap minden óráját felhasználva, hogy azzal a harci tudással lépjen be a küzdő vonalba, amely a csepeliek hírnevének katonai sikerben is meg kell, hogy feleljen. Proletárkatonák e gyakorlatozását, e front mögötti próbáit nem lehet hatalmas felbuzdulás és öröm nélkül nézni. Ebben az ezredben, az ezred mindenegyes katonájában benne van a dolgok bölcs megértése: megszabadulás mindattól, ami a régi, militarista rendszer kényszerfegyverbenállásának bélyegét nyomta az emberre és egymásnak uszított tömegeire, megalázkodásba fojtott emberségükkel állati hordákká nyomorítva őket — megszabadulás mindettől, de fenntartása annak, ami biztos eszköze a sikernek embertömegek erőfeszítésénél. Ez a fegyelem.
Jól tudták az imperialista hatalmasságok, hogy a fegyelem a legfontosabb a hadseregekben. Ők, mert ez volt a rendszerük, beléverték ezt a katonákba véres és könyörtelen erőszakkal, agyontipró brutalitással. Ez nem lehet rendszere a proletárállamnak, nem is él ezzel. A proletárállam a proletárok öntudatától várja katonáinak soraiban a fegyelmet. A proletárkatonák soraiban ott kell hogy legyen az a tudat, hogy az ő fegyvereik, az ő katonamivoltuk jósága védi a proletárok uralmát, s ha ők nem állják meg helyüket, a proletárok uralmát eltiporják az imperialisták kényszerrel kergetett zsoldosai. Ez a tudat kell, hogy megszabja a proletárhadsereg fegyelmét. És a hadsereg fegyelmének meg kell nyilatkoznia minden egyes embernek minden mozdulatában. Ahogy lép, ahogy áll, ahogy néz, ahogy beszél, ahogy vezényszóra mozdul, ahogy fegyverét fogja — ezen mind rajta kell legyén a fegyelem ereje.
Ezt láttuk a csepeli vörös ezrednél. Nem hiába van olyan nagyszerű híre a csepeli vörös gárdának. Egytől-egyig öntudatos proletárok, képzett munkások és katonailag képzett emberek. A legtöbbje tíz-tizenkét évvel ezelőtt volt katona, és bámulatosan megőrizték mindama tudásukat, gyakorlati képességüket, ami jó katonává teszi a férfit, és mert ehhez járul tökéletes proletáröntudatuk és intelligenciájuk: ideáljai a vörös katonának. A szakaszok, a századok, a zászlóaljak, melyek a legkülönbözőbb gyakorlatokat végzik most itt előttünk, kezdve a fordulatoktól, fegyverfogásoktól a komplikált harcgyakorlatig, a legnagyobb fegyelmet, feszességet és buzgalmat mutatják, s feszült figyelmet a parancsok iránt, és a legnagyobb odaadást a vezényszavak gyors és kitűnő teljesítése iránt.
Kilép egy vörös katona a beérkezett szakasz elől. Keményen megáll, bátran néz elöljárója szemébe és így szól:
— Ezredparancsnok elvtársnak tisztelettel jelentem, kivonuló létszám hatvan elvtárs!
Ez a mozdulat, ahogy ez a szakaszparancsnok ideállt, ez a pár szó, amit elmondott, s amit ezzel elmondott, s az a hang, amellyel ezt elmondta, tükre mindannak, ami a proletárhadsereg.
A Vörös Újság kiküldött munkatársa lélekben szükségét érezte annak, hogy a felvonuló ezred előtt néhány szóval kifejezést adjon annak az örömnek, mely minden proletárt el kell, hogy töltsön ilyen proletárkatonák láttára, s egyben tolmácsolta a még itthon lévő, s minden érzésükkel a csepeliekhez kapcsolódó elvtársak üdvözletét. A szavak után egy ezred vörös katona ajkáról zendült föl mint a pergőtűz:
— Éljen a proletárdiktatúra!
A bányászok harca Salgótarjánért
(Vörös Újság 1919 máj. 18)
Az északmagyarországi bányavidéken helyreállott a normális termelés. — Négyszáz vagon a napi széntermelés
Északi front, május 17
… . Ezek a katonák, akik hosszú idő óta szinte pihenés nélkül, fáradságot nem ismerve, harcban állottak a Tanácsköztársaság életére törő ellenséggel, olyan jelét adták a proletáröntudatnak és fegyelemnek, amely kell, hogy a hadsereg minden katonáját áthassa. Május elején ők mentették meg Salgótarjánt; ők tették lehetővé, hogy Salgótarjánban ma már a széntermelés normális mederben folyik; ők voltak azok, akik a salgótarjáni bányászokat egy heti nehéz védőharcok után, sietve felváltották. Salgótarján védelméről csak keveset tudtunk eddig. Május elsején kapták a salgótarjániak azt a hírt, hogy a csehek már a Salgótarjánhoz legközelebb fekvő községet, Somost elfoglalták és csapataikkal közelednek.
Délben a salgótarjáni bányákban megállt a munka. Mindössze néhány munkás maradt lenn, hogy a bányafenntartáshoz szükséges munkákat folytassa. A többiek fegyvert fogtak, és úgy, ahogy voltak, kormosan, piszkosan, Salgótarjántól északra rajvonalba fejlődtek, így várták az ellenséget. Velük együtt fegyverbe állott a salgótarjáni acélgyár, az üveggyár és a Hirsch és Frank-féle gyár munkássága. Egy teljes hétig védték Salgótarjánt. Ez idő alatt a salgóbányai bányák teljesen a tűzvonalban voltak, az egercsehi bánya pedig a csehek kezén volt. Amikor azután a bányászok segítségére megérkezett a 6. hadosztály, amely a cseheket Füleken túl kergette, Salgótarjánban újra megindult a munka. Most már a munkásságnak csak fele van fegyverben, másik fele a bányákban teljesít szolgálatot.
Beszéltem Bata elvtárssal, a bányászszövetség itteni kiküldöttjével, aki a széntermelés ügyét Salgótarjánban vezeti és a munkát ellenőrzi. Bata elvtárs a következőket mondotta:
Bányászaink egy hétig valóban kemény munkát végeztek. Ez idő alatt a bánya szünetelt. Május 8-án azonban teljes apparátussal ismét megindult a munka, úgyhogy 9-én már 162 vagon szenet tudtunk termelni. Tegnap ez a szám 265-re emelkedett, és naponta fokozódik, úgyhogy remélem, rövidesen eléri a 280 vagonos maximumot. A salgótarjáni bányák, amelyek sokáig a tűzvonalban voltak, most már szintén megkezdték a munkát, és normális fokot érnek el a termelésben. Az északmagyarországi bányaterületre eső bányák szintén dolgoznak már, és napi 100 vagon szenet termelnek, úgyhogy most már naponta körülbelül 400—450 vagon szén kerül az itteni bányákból Budapestre. Az egercsehi kőszénbánya, melyet a mi katonáink szabadítottak fel a cseh megszállás alól, már szintén üzemben van.
Miskolc visszavétele
(Vörös Újság 1919 máj. 22)
Különvonat, május 21.
(A Vörös Újság kiküldött munkatársától.)
A Tanácsköztársaság védelmében fegyverbe sorakozott proletárkatonák első nagyszerű sikerüket vívták ki azzal a győzelemmel, amelynek eredménye Miskolc bevétele, és a csehek visszaszorítása volt az északi fronton. Az öntudatos proletárhadsereg ezzel az első győzelmével megdönthetetlen bizonyságot tett vasfegyelmezettségéről, harcikészségéről és arról az elszánt akaratról, hogy a Tanácsköztársaságot minden ellenségével szemben megvédi, és mindazok számára, akik örvendezve szeretnék látni a Tanácsköztársaság összeomlását, komoly intőjel a magyar proletárhadsereg ez első nagyszerű győzelme.
A diadalmas harc, amelynek eredménye a csehek által kétségbeesetten védelmezett Miskolc elfoglalásával nagyszámú fogoly, és több mint 35 gépfegyver volt, kedden hajnalban indult meg. A Miskolctól mintegy 15 kilométerre délre fekvő város Harsány, illetve Aranyos irányában a támadást Landler elvtárs parancsnoksága alatt álló harmadik hadtest lelkes és nagyszerű fegyelmezettségű proletárkatonái vezették. A legelső vonalban az északi főműhely proletárjaival voltak mellettük a MÁV gépgyáriak, a Ganz és Istvántelkiek, a vasmunkások, postások, festőmunkások, a MÉMOSz gárdája, a diósgyőriek, a pincérek és a 32-esek.
A csehek mindjárt a támadás első ellenállhatatlan erejű lendületétől meginogtak állásaikban, majd, amikor a mieink rohamra indultak, rendetlenül és fejvesztetten hagyták ott fedezékeiket és vonultak vissza Miskolc előtt előre elkészített, erősen kiépített állásaikba. Az északi főműhelybeliek már ennél az első sikeres támadásnál több mint egy félszázad csehet ejtettek foglyul.
A mieink nyomon követték a visszavonuló cseheket, és közvetlenül Miskolc alatt megkezdették az elszánt, erős harcot a város birtokáért. Ekkor már jött a jelentés a MÁV gépgyáriaktól, hogy egy és negyedórányira állnak Diósgyőrtől.
A harcban, amely elkeseredetten folyt kedden egész nap, szerda hajnalig, a hadtest munkászászlóaljai egymással vetélkedtek a győzelem biztosításában. Ennek kivívásában eredményes része volt a nagyszerű tüzérségnek, amely kiváló működésével szinte döntően befolyásolta a harcok menetét. Ott volt a páncélvonat, amelynek bátor vezetője már délelőtt negyedtizenegykor befutott Miskolcra, hogy vakmerő bravúrjával tájékozódást szerezzen a cseh csapatokról, és jelentésével visszatérve, délután újból előrenyomulva, nagyszerű párbajt vívott a cseh tüzérséggel, csapatainkról egészen magára irányította az ellenséges tüzérség működését. Amint a hadtest minden seregrésze a legteljesebb együttműködésben vívta a harcot, a mi repülőgépeink bátor magatartással keringtek a harc színhelye fölött, és túl azon a cseh csapatok fölött, hogy kikémleljék őket, és jelentéseiket nyomban leadják a hadtest vezérkarának.
A csehek, hogy a támadás nagy erejét ellensúlyozzák, más frontszakaszokon ellentámadásba mentek át, de az ottlévő csapatok nemcsak hogy visszaverték őket, hanem több, mint egy századot elfogtak közülök. Ugyancsak ellentámadást kezdtek a csehek Pétervásárnál, ahol azonban még súlyosabb veszteséget szenvedtek úgy emberekben, mint gépfegyverekben. A diadalmas harc első nagyjelentőségű eredménye azután az volt, hogy csapataink szerdán hajnalban teljesen megverték a Miskolcot még kétségbeesetten védő cseh sereget, amely fejvesztetten hagyta el a várost, és kezdte meg visszavonulását a városon túl. A proletárhadsereg ezután diadalmasan bevonult Miskolcra, amelynek proletársága határtalan lelkesedéssel fogadta őket. A bevonuló sereggel együtt ment a hadtestparancsnok, Landler elvtárs, aki a harc egész tartama alatt ott volt katonái közt, személyes jelenlétével buzdította őket, és akit a harcoló proletárok mindenütt a legnagyobb szeretettel és lelkes éljenzéssel üdvözöltek.
A hadsereg és a hátország
(Tanácsok Országos Gyűlése 1919. évi jún. hó 21)
Szántó Béla népbiztos: … De kérdezem én Önöket, vajon lehet-e erélyes kezeléséről a diktatúrának beszélni akkor, amikor itt a kongresszuson arról csevegnek, hogy itt egy új militarizmust akarnak teremteni? (Felkiáltások: Kunfi!)
… Szükségünk van-e hadseregre, szüksége van-e a proletariátusnak most a diktatúra megvédése érdekében hadseregre? Azok, akik ma arról beszélnek, hogy itt egy új militarizmust teremtünk és ezt fitymálják, rosszallják és valósággal defaitista hangulatot terjesztenek el (felkiáltások: Kunfi!), azok követik el a legnagyobb merényletet a fronton küzdő vörös katonák ellen …
Landler Jenő népbiztos: Azok az ellenforradalom élesztői!
Szántó Béla népbiztos: … azok adnak agitációs anyagot a papok kezébe (Zaj. Úgy van!), a szélső jobboldal kezébe. (Úgy van!)
Ezzel a hanggal itt egyszersmindenkorra fel kell hagyni, mert akkor teljesen tehetetlenek vagyunk azokkal szemben, akik a proletariátust így hátbatámadják, hogy a védkötelezettségüknek nem tesznek eleget.
Ezt azonban, elvtársak, csak akkor tudjuk megtenni, ha itt nem élesztik, nem fejlesztik ezt a hangulatot (Úgy van), ha nem fognak azzal előjönni, elvtársaim, hogy itt új militarizmust terjesztünk. (Zajos felkiáltások: Árulás!)
Mi most, elvtársaim, a saját sorainkból sorozzuk a katonákat, mi most néni elnyomó, hanem felszabadító hadsereget szervezünk magunknak, amely felszabadítja a proletariátust. És ne felejtsék Önök egy pillanatig sem, hogy az a hadsereg, amelyet mi most teremtünk, a forradalmat viszi előre, mert minden lépés, amelyet ez a hadsereg előre tesz, jelenti a forradalom területének a kiterjesztését, minden község, minden város, minden négyzetméter termőföld azt jelenti, hogy itt a proletárdiktatúra számára élelmet, ipari cikkeket, megélhetési lehetőségeket nyújtunk. Ez azt jelenti, hogy mindinkább több és több embert vonunk be a proletárdiktatúra hatalmába, hogy megadjuk a lehetőségét annak, hogy több és több embert sorozhassunk be a vörös hadseregbe. (Helyeslés.)
Ezt azonban csak akkor fogjuk tudni megtenni, ha itt mindenki egységesen és szilárdan áll a proletárdiktatúra alapján! (Viharos helyeslés.)
Nyisztor György népbiztos: Nem habozva! (Úgy van!)
Szántó Béla népbiztos: Mert itt nagy hangon kijelenteni, hogy el sem tudom képzelni azt, hogy ma más uralom is lehetséges legyen, mint a proletárdiktatúra; nagy hangon kijelenteni azt, hogy innen visszafordulni nem lehet; nagy hangon hasonló kijelentéseket tenni, közben azonban elhinteni a defaitista hangokat ugyanabból a szájból …
Egy hang: Ez a Kunfiék politikája! (Nagy zaj.)
Szántó Béla népbiztos: … ez minden, csak nem őszinteség. Ez képmutatás … (Zajos helyeslés. Nagy zaj.)
Nyisztor György népbiztos: Aljasság! (Úgy van!)
Gábor Károly: Halál reá! (Nagy zaj.)
Szántó Béla népbiztos: … és aki ilyent mond, az nem becsületes az én szememben. (Úgy van! Úgy van! Zaj.)
Ezekkel a hangokkal fel kell hagyni. Akkor majd érvényt tudunk szerezni azoknak a parancsoknak, amelyeket a kormányzótanács kiad, akkor majd tudunk pótlást szerezni nemcsak Budapesten, hanem a vidéken is, mert akkor, elvtársaim, nem kell attól tartani, hogy a klerikálisok be tudnak férkőzni a gyárakba, be tudnak férkőzni az asszonyok közé és a szervezett munkások közé, nemcsak itthon a gyárakba, hanem, amint hallom, odakint a frontokon is és akkor nagyon utána tudunk járni és ki tudjuk őket kutatni és ha már kikutattuk, erélyesen szembe tudunk velük helyezkedni.
Mert bizonyos tekintetben tehetetlenek vagyunk, elvtársaim. Ha ma valakit tetten érnek, ha ma valakit letartóztatnak, holnap ki kell ereszteni a fogságból, mert nyomban a legkülönfélébb befolyások érvényesülnek az ellenforradalmárok érdekében. (Zajos felkiáltások: Gyalázat!)
Ezek azok az állapotok, amelyek a proletariátust elkeserítik, amikor látja, hogy olyan befolyások érvényesülnek, hogy itt kegyelmet gyakorolnak a burzsoáziával szemben, hogy itt olyanok érdekében, akik nyílt ellenforradalomban vesznek részt, könyörögnek, azoknak érdekében befolyást gyakorolnak és nem lehet ez ellen semmit sem tenni.
Én arra kérem önöket, elvtársaim, támogassanak bennünket, támogassák a vörös hadsereget, mert így támogatják önök a diktatúrát. Támogassák kétféle módon: egyrészt úgy, hogy sorait kint a fronton kitöltik mezőgazdasági proletárokkal, másrészt pedig az itthonmaradt családtagjaikat ellátják élelmiszerrel, hogy a csüggedés ne vegyen rajtuk erőt kint a fronton.
Proletárparancsnokképző tanfolyam megnyitása.
Landler elvtárs beszéde a Ludovikában
(Vörös Újság 1919 júl. 22)
A Ludovika kertjében ma délelőtt proletárkatonák, a parancsnokképző tanfolyam hallgatói előtt beszéltek Szántó és Landler elvtársak. Az osztrák K. u. K. szellem nevelőiskolájába, a merev léleknélküliségre tanító katonaintézetbe lelkes, öntudatos proletárkatonák kerültek. Fiatal, 24—25 éves, harcteretjárt 300 katona-elvtársat vezényeltek erre a hathetes tanfolyamra, hogy a proletárszellemet a vörös hadseregben, a diktatúra és a nemzetközi világforradalom leghatalmasabb előharcos osztagában — megerősítsék. Lelkes, elszánt, áldozatkész vörös katonák állottak ott ma a kapitalizmus temetése napján — ahogyan Landler elvtárs mondotta —, de temették az osztrák militarizmust és évszázados kegyetlen emlékű szellemét.
A Ludovika-akadémia kertjében már jóval tizenegy óra előtt felsorakoztak parancsnokaik vezetése alatt a parancsnokképző iskolába vezényelt elvtársak. A parancsnokképző tanfolyam ünnepélyes megnyitására tizenegy órakor érkezett meg Szántó Béla hadügyi népbiztos, Landler Jenő hadseregfőparancsnok és Kiss Miklós városparancsnok, akiket Binder Ferenc iskolaparancsnok és Gaál Gábor hadügyi megbízott üdvözöltek. A kertben az Internacionále hangjai mellett feszes vigyázzállásban várták a proletárkatonák osztagai az érkezőket. Szántó és Landler elvtársak elléptek a katonák arcéle előtt, majd a katonák alkotta körben Binder elvtárs intézett hozzájuk beszédet. Az iskolaparancsnok szavai után Landler hadseregfőparancsnok elvtárs a következő lelkesítő szavakat intézte a katonákhoz:
— A mai nappal, elvtársaim, új korszak érkezett el az osztályharc történetébe. A kapitalizmussal szemben nem tudott megküzdeni a proletárságnak csupán érzelmi világára alapuló Internacionáléja, a cselekvésben megnyilvánuló III. nagy Internacionálénak kell, forradalmi cselekvésével eltiporni a kapitalizmust. Ez az Internacionálé mai napon kezd uralkodni, amidőn a ti iskolátok, elvtársaim, megnyílik. A Kommunista Kiáltvány szerint a modern proletár sírásója lesz a kapitalizmusnak: nézzétek, a győztes antant országok munkássága már temeti elnyomóit, a kelet proletársága, a magyar és orosz munkásosztály már eltemette azt. Nem kell nagyobb áldozatkészség, mint amennyi proletártürelmetek volt évtizedeken keresztül tűrni a kapitalizmus rabságát. Akarjátok-e tovább a kapitalizmust, a földesúr, a bankár, a gyáros uralmát? (Nem akarjuk!)
— Ha nem akarjátok, hogy ez a világ nekünk siralomvölgy és a henyélőknek örömtanya legyen, bátorsággal, önfegyelmezettséggel, példaadással, szeretettel és a kapitalizmus iránti hatalmas gyűlölettel kell előrehaladni. Váljatok kiváló parancsnokokká és juttassátok diadalra a világ proletariátusának szent ügyét. Éljen a Vörös Hadsereg!
Óriási éljenzés fogadta Landler elvtárs beszédét. A beszédek elhangzása után a csapatok zárt sorokban elvonultak a hadseregfőparancsnok és a népbiztos elvtárs előtt. Végül a tanfolyam tanító-elvtársait mutatták be a népbiztosoknak, akikhez néhány közvetlen útmutató és buzdító szót intézett Szántó népbiztos. 12 óra volt, amikor végétért az impozáns katonaünnepség.
Döntő óra
(Vörös Újság 1919 aug. 2)
Veszélyben a proletárhaza, a proletariátus diktatúrája. A proletárforradalom újra veszélyes szakaszon kell, hogy keresztülvergődjék. Nem a hatalmas antant hadsereg nyomása az, amely a proletariátus uralmát fenyegeti, hanem a proletariátus elenyésző kisebbsége, kishitű salakja.
Tudja a proletariátus, hogy mit cselekszik, ha nem tiporja el ezeket a saját kebelében életére törő gyilkosait? Tudja-e a budapesti munkásság, mi vár rá, ha az utolsó percben újra neki nem lendül és ki nem veri a Tiszántúlra azt a pár rablót, aki a proletárhazába betolakodott? A fehér terrorral párosult román bojárterror egyesült erővel ülne majd a munkásság nyakára. Az élelmiszerínséget a botbüntetés fogja enyhíteni, a termelőmunkát azzal fogják megkönnyíteni, hogy elviszik a gépeinket, leszerelik a gyárainkat, kifosztják csekély raktárainkat s a munkás bőréről még azt a maradék gúnyát is leráncigálják, amit az ötéves háború még rajtahagyott. A munkásság legjobbjai, mindenki aki ebben a proletárdiktatúrában csak egyszer is szavát hallatta a proletariátus mellett, a bojáruralom katonáinak puskatusa és szuronycsapásai alatt fog ezért meglakolni. „Igazi demokrácia” lesz Magyarországon, mert mindenki, akinek szava volna, a sír némaságában lesz egyenlő, a többi pedig a bojár csizma egyenjogúságát fogja élvezni.
Évtizedekre megszűnnék az élet itt, csak a burzsoázia és a bojárok terpeszkednének. Megszűnik a vita a pártról és a szakszervezetről, mert nagyon sokáig nem lesz se munkáspárt, se szakszervezet; megszűnik a vita a diktatúra enyhe vagy erős kezeléséről, mert a burzsoázia s a bojárok már eldöntötték, hogyan kezeljék a diktatúrát: az akasztófák százai fogják hirdetni, hogy a vita a proletariátus gyöngeségéből a burzsoázia javára hogyan dőlt el.
Ezt nem akarhatja a magyar proletariátus! Ezért nem vállalhatja a világtörténelmi felelősséget! A kapitalizmus, ha visszatér, nem az építőmunkához fog hozzáfogni, hiszen arra már képtelen, csak rombolni fog, de a munkásság akkor nem fog kiabálhatni. A bojár csizma alól nem hallik a jajszó! S kihez sóhajthat majd a proletariátus? Testvéreihez, Európa többi proletariátusához? Az oroszokhoz, kiket így cserben hagyott? A nyugati proletariátushoz, melynek erjedő forradalmát ezzel megakasztaná s akiknek az ébredező öntudatát így elhomályosítaná, hogy éledő forradalmi hite lelohadjon? Vagy Wilson és Clemenceau fog a magyar munkásság segítségére sietni, saját szövetségesei, a bojárok ellen?
Itt a döntő perc! Találja meg magát a magyar proletariátus, tegye félre panaszait, összeszedve minden erejét, hajtsa ki a román rablókat, mert különben nem a proletariátus uralma, de maga a magyar proletariátus kerül veszendőbe. Ő lesz az első munkásosztály a világon, mely önmaga ássa a saját maga sírját!
Kádár János Marxista Elektronikus Könyvtár
SaLa
Kérjük, anyagilag támogassa a Bal-Rad-ot! – a blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható 
piktogrammra kattintva Pay-Pal-on
-vagy közvetlen postai úton:
Szabó Péter 2747 Törtel, Petőfi-ut. 12.
HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVÉSZ!
A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.hu/koszonet
Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.hu-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá! De legalább LÁJKOLD! – hiszen azzal is tudsz segíteni!