Döbrögi: A Brüsszel elfoglalását megnyitó hadművelet második fázisát ezennel megnyitom

Akik a magyar elnökség sikere ellen dolgoztak, őket vigye el az ördög. A Brüsszel megbízásából magyarok ellen dolgozó magyarokat pedig dugja a pokol legmélyebb bugyrába
– erről beszélt a miniszterelnök a XXI. Század Intézet eseményén. Orbán Viktor köszöntet mondott azoknak, akik részt vettek az uniós elnökségben, majd úgy fogalmazott, hogy „a magyar elnökséggel nem véget ért valami, ez valaminek a kezdete. Egy új korszak kezdete”. A miniszterelnök szerint a történelemkönyvekbe ez a fél év úgy kerül majd be, hogy Donald Trump és a patrióták megkezdték a nyugati világ átalakítását.
Ezután Ázsia felemelkedéséről beszélt, illetve, hogy a nyugati világrend véget ért. Új geopolitikai kereteket említett, illetve, hogy a nyugati liberális államszervezési modell összeroppant saját hibái alatt.
Csak az olyan erőközpont lehet sikeres, ahol az állami élet alapja a közös identitás – jelentette ki. Ezután arról beszélt, hogy fél évig közvetlen közelről látták, mi folyik Brüsszelben és amit ott láttak, az nem volt szép. Szerinte ott nem foglalkoznak a jövőt meghatározó kérdésekkel.
Kényelmesen üldögélnek az öltözőben, mintha nem tudnák, sorsdöntő meccs kezdődik odakint.
A miniszterelnök szerint az Európai Uniónak ki kellene józanodnia, de ehelyett még a ráivás szakaszában van. Nem békét akar, hanem erőlteti a háborút, nem határvédelmet akar, hanem migrációt, nem a családokat, hanem a gendert védi – sorolta a miniszterelnök. De a mi lelkiismeretünk tiszta – tette hozzá.
Orbán ezután azt mondta, hogy átadják a stafétát most az Egyesült Államoknak, mert a békéhez a végén erő kell. A miniszterelnök szerint
a világ élvonalához tartozunk, nem követők vagyunk, hanem mintateremtők, a bátor kísérletezők közé tartozunk. Ezért vagyunk ikonja a nyugati konzervatívoknak és ezért utálnak szívből a nyugati liberálisok.
A miniszterelnök beszélt a gazdasági semlegességéről, arról, hogy az EU elszigetelődött. „Mi nem kérünk ebből a lúzerségből” – jelentette ki. De nekünk „kimunkált stratégiánk van”. Orbán szerint a magyar elnökség középpontjában nem az uniós elnökség állt, hanem a magyar emberek. A Brüsszel–Budapest viszonyt is így alakítjuk ki.
Változás kell, és ezt a változást politikai eszközökkel, kívülről, a Brüsszellel vállalt konfliktusokon keresztül lehet elérni.
Brüsszelt egy oligarchia tartja megszállás alatt, Soros György pénzén kistafírozva – folytatta Orbán. A lengyel kormányt Orbán szerint a brüsszeli liberálisok cserétlék le, így erre nekünk is vigyázni kell.
Már csak néhány óra, és még a nap is másképp fog sütni Brüsszel felett. Új elnök Amerikában, nagy patrióta frakció Brüsszelben, nagy lelkesedés. Indulhat tehát a nagy támadás. A Brüsszel elfoglalását megnyitó hadművelet második fázisát ezennel megnyitom
– zárta beszédét Orbán. (24.hu)
A balrad.hu kommentje a „kunyera” után!
Kérjük, anyagilag támogassa a Bal-Rad-ot! – a blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható
piktogrammra kattintva Pay-Pal-on
-vagy közvetlen postai úton:
Szabó Péter 2747 Törtel, Petőfi-ut. 12.
HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVÉSZ!
A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.hu/koszonet
Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.hu-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá! De legalább LÁJKOLD! – hiszen azzal is tudsz segíteni!
Bal-Rad komm: INDULHAT A BULI!
Az AI által életre keltett a vajdánk egy fekete zsákba gyömöszöl pénzt, majd a táncparketten pörög-forog egy fekete öltönyben.
A kamu klipben felbukkan még a Jó Pénztáros Lőrinc Koma, Kancsal Maca, Kövér Ökör, a Guly Gery és Szájer Josephina is.
@orbanisztanhun #foryoupage❤️❤️ #tied #fy #orbanviktor #neked #foryoubaszeretnemlatni #foru #budapesthungary #fideszkdnp #budapest #orban #for #nekedbelegyen #fidesz ♬ eredeti hang – Orbánisztán
Hogy aztán majd ki nevet a végén? – AZT MAJD MEGLÁSSUK!
Egy dologra akár már most mérget vehetünk be: NEM MI – MAGYAROK! – FOGUNK NEVETNI!


Kíváncsi vagyok hogy Szájer beperli – e a Politico-t magánéletében való turkálásért , amivel itthon fenyegetőzött , amiért megkérdezték miért mászott le azon az eresz csatornán , ami nem is volt ereszcsatorna.
https://444.hu/2025/01/20/szajer-jozsef-elmagyarazta-miert-az-ereszt-valasztotta
Azért már a f…m ki van , olyan az érzésem mintha mániákus Repülős Gizi-k között kártyáznék.
https://telex.hu/gazdasag/2024/08/21/munkaalkalmassagi-foglalkozas-egeszsegugyi-orvosi-vizsgalat-munkakorok