B. GAVRILOV
(idézet: A bolsevik párt a mezőgazdaság kollektivizálásáért – Szikra )
1929 április 16-tól 23-ig folyt le a SzK(b)P Központi Bizottságának és Központi Ellenőrző Bizottságának plénuma. Sztálin elvtárs a plénum április 22-i ülésén beszédet mondott „Jobboldali elhajlás a SzK(b)P-ban” címen. Sztálin elvtárs ebben a híres beszédében leleplezte a jobboldali elhajlókat, mint a leninizmus ellenségeit és rámutatott arra, hogy a jobboldaliak antileninista álláspontja nem egyéb, mint a Szovjetunió utolsó tőkés osztályának, a kulákságnak védelme. A jobboldaliak, Buharin és cinkosai személyében megpróbálták letéríteni a Pártot az ország szocialista iparosításának, a mezőgazdaság kollektivizálásának útjáról.
Sztálin elvtárs történelmi beszédének óriási elméleti és gyakorlati jelentősége volt. Sztálin elvtárs felfedte a jobboldali elhajlók, a Pártunkba beépített kulákügynökök álláspontjának osztályjellegét; teljesen szétverte kapituláns politikájukat, mely egy célt követett: helyreállítani a kapitalizmust országunkban.
1929 Pártunk megfeszített harcának esztendeje volt, annak a harcnak, mely a XV. kongresszus által megjelölt feladatok megvalósításáért folyt. A Párt az ország szocialista iparosításában elért sikerekre támaszkodva, minden fronton kifejtette a szocializmus általános támadását, harcba hívta a munkásosztályt és a parasztság dolgozó tömegeit az egész népgazdaság szocialista újjáalakításáért, az első sztálini ötéves terv teljesítéséért.
Ahogy a Szovjetunió haladt előre a szocializmus útján, úgy élesedett az országon belül az osztályharc, úgy élesedett a pártonbelüli harc. A fő veszély ebben az időszakban a jobboldali elhajlás és az azzal való megbékélés volt. A jobboldali opportunisták szétzúzása nélkül nem indíthattunk volna minden fronton támadást a tőkés elemek ellen és nem vívhattuk volna ki a szocializmus győzelmét a falun.
Sztálin elvtárs munkája, „Jobboldali elhajlás a SzK(b)P-ban” — az államról, az osztályokról, a proletárdiktatúra körülményei közötti osztályharcról szóló lenini tanítás továbbfejlesztése. Sztálin elvtárs kifejtette ebben a munkájában, hogy az ország iparosítási politikájának és a mezőgazdaság kollektivizálási politikájának alapja a proletariátus és a parasztság dolgozó tömegei közötti szövetség megszilárdítása.
Sztálin elvtárs, miután leleplezte a jobboldaliak kapituláns politikáját, még szorosabbra tömörítette a Pártot és a szocializmus történelmi győzelmére vezette a Szovjetunió népeit.
*
1929 január végén és február elején a SzK(b)P Központi Bizottsága Politikai Irodájának és Központi Ellenőrző Bizottsága Elnökségének együttes ülésén mondotta el Sztálin elvtárs beszédét: „Buharin csoportja és a jobboldali elhajlás Pártunkban.”* Sztálin Művei. 11. köt. Szikra 1950. 347. old. *
Sztálin elvtárs ebben a beszédében megvilágította, hogy Buharin, Tomszkij és Rikov olyan csoportot alakítottak, melynek saját, különleges platformja van és ezt a platformot szembeszegezik a Párt politikájával. Ez a csoport azzal a követeléssel állt elő, hogy csökkentsük az ipar fejlődési ütemét, fékezzük le a kolhoz- és szovhozépítést, mert mindenképpen akadályozni akarták a Pártnak a város és falu tőkés elemei elleni átfogó, döntő támadását. Sztálin elvtárs megmagyarázta, hogy „… Buharin csoportja jobboldali elhajló, kapituláns csoport, amely nem a város és falu tőkés elemeinek felszámolásáért, hanem azok szabad fejlődéséért küzd”.* Ugyanott, 348. old. *
A jobboldaliak, hogy megfélemlítsék a Pártot és kényszerítsék egész politikájának megváltoztatására, megegyeztek a trockistákkal és lépéseket tettek egy egységes jobboldali-trockista blokk megszervezésére. Sztálin elvtárs leleplezte a jobboldaliak aljas cselekedeteit: „Nyilvánvaló, hogy mivel Pártunk Központi Bizottságában nem számíthattak platformjuk győzelmére, ezért a buharinisták szükségesnek tartották, hogy a Párt Központi Bizottságának háta mögött ilyen blokkot szervezzenek.”** Ugyanott, 348—349. old. *
A jobboldaliak, hogy eltitkolják a Párt előtt kétszínű tevékenységüket, úton-útfélen hangoztatták, hogy semmiféle ellentétük nincs a Párt vezérvonalával, hogy teljes egészében támogatják azt, csupán „jelentéktelen” nézeteltéréseik vannak abból kifolyólag, hogy saját felfogásuk szerint értelmezik a Párt vezérvonalának egyes „árnyalatait”. A jobboldaliaknak ezt az áruló politikáját azonban Sztálin elvtárs határozottan leleplezte, s megmutatta az egész népnek, hogy a jobboldaliak arcátlanul és durván rágalmazzák, zsarolják a Pártot, intrikálnak ellene és nyíltan megtagadják a Párt Központi Bizottsága határozatainak végrehajtását. A jobboldaliak fecsegése az egységes, közös vonalról, hazug kísérlet volt arra, hogy leplezzék áruló politikájukat. Amikor a Párt elfogadta annak az első ötéves tervnek alapvető tételeit, mely feladatául országunk technikai újjáépítését tűzte ki és megjelölte az utat a mezőgazdaság kollektivizálása felé, a jobboldaliak szembehelyezkedtek a Bolsevik Párt vezérvonalának ezekkel az alapvető tételeivel.
Sztálin elvtárs felfedte a jobboldaliak áruló politikáját és tényekkel bizonyította, hogy az egy, közös vonalról szóló fecsegésre azért volt szüksége ennek a csoportnak, mert „ezzel saját, a Párt vonalától eltérő vonalát akarta álcázni, hogy alattomban a Párt vonala ellen áskálódhassék. Hiszen az opportunizmus politikája éppen az, hogy igyekszik elkenni a nézeteltéréseket, elködösíteni a pártonbelüli valóságos helyzetet, álcázni saját álláspontját és lehetetlenné tenni, hogy a Párt tiszta képet kapjon.”* Sztálin Művei. 12. köt. Szikra 1950. 9. old. *
Sztálin elvtárs feltárta a jobboldaliak rothadt, pártellenes lényegét és rámutatott, hogy a valóságban két vonal van. Egy forradalmi, lenini pártvonal és egy másik ez ellen harcoló vonal — a jobboldaliak opportunista vonala.
*
Sztálin elvtárs „Jobboldali elhajlás a SzK(b)P-ban” című beszédében rámutatott arra, hogy a Pártban bekövetkezett jobboldali elhajlás kialakulásának előfeltételéül mind belső fejlődésünk, mind a nemzetközi proletárforradalom fejlődésének sajátosságai szolgáltak.
A népgazdaság helyreállítása után országunk a fejlődés új szakaszába lépett. A Párt előtt az ország iparosításának és a mezőgazdaság kollektivizálásának politikájára való áttérés feladatai merültek fel. Amint a Központi Bizottság és a Központi Ellenőrző Bizottság 1929 áprilisi plénuma megjegyezte, „az a szükségszerűség, hogy rövid történelmi időn belül elérjük és túlhaladjuk technikai és gazdasági téren a vezető kapitalista országokat, arra kötelezi a Pártot, hogy az ipar gyorsütemű fejlődésére irányuló politikát folytasson.”** A SzK(b)P határozatokban. II. rész 6. kiad. 312. old. (oroszul). *
E feladat megvalósítása érdekében egész sor új iparágat kellett teremteni: „új gép- és szerszámgépgyárakat, gépkocsigyárakat, vegyipari, kohászati üzemeket kellett építeni, meg kellett szervezni a motorok és erőműberendezések hazai gyártását, fokozni kellett a vas-, fém- és szénkitermelést, mert ezt követelte a szocializmus győzelmének ügye a Szovjetunióban”.* A SzK(b)P története. Szikra 1950. 339. old. * Meg kellett teremteni a hadiipart, tankgyárakat, fegyvergyárakat, repülőgépgyárakat, lövedék- és egyéb gyárakat kellett építeni. Ahhoz, hogy a szocializmus győzelmét a falun is biztosíthassuk, traktorgyárakat kellett építeni és különböző mezőgazdasági gépek gyártását kellett megszervezni. Csak ezen az alapon lehetett hathatós feltételeket teremteni ahhoz, hogy az egyéni kisparaszti gazdaságokról áttérjünk a nagyüzemi, gépesített kollektív gazdaság vágányára. Országunk a kapitalista környezetben fejlett ipar nélkül az imperialista országoktól való gazdasági függőségbe kerülhetett volna. Ez a kapitalizmus visszaállítására és a Szovjethatalom megsemmisítésére vezetett volna. Ezért volt olyan életbevágó kérdés a szocialista iparosítás politikájának bevezetése.
Az ország iparosításának és a mezőgazdaság kollektivizálásának lenini-sztálini politikája ellen léptek fel a Párt és a szovjet nép ellenségei: a régi szakemberek felső rétege, a kuláklakájok, a jobboldaliak, a trockisták és mások. Ezek minden eszközzel igyekeztek lassítani az iparosítás fejlődését, csökkenteni a tőkebefektetéseket. A szovjet nép ellenségei kézzel-lábbal be akarták bizonyítani, hogy a Szovjetunió iparosítása munkaerőfelesleghez vezet, hogy ennek következtében az országban munkanélküliség fogja felütni a fejét.
Országunk iparosítási politikája ellen a még 1926-ban egységes, pártellenes blokkban egyesült trockisták és zinovjevisták léptek fel leghevesebben.
A Pártnak a trockisták és zinovjevisták elleni harca idején a jobboldaliak csoportja nem lépett aktívan a porondra. A jobboldaliak, mintegy tartalékban lévén, az alkalmas percre vártak, hogy síkra szálljanak az árulók védelmében és hogy magukat álcázzák, néha még fel is léptek ellenük.
Amikor a Párt, az iparosítás sikereire támaszkodva, támadást indított a kulákok ellen, „… a Buharin—Rikov csoport ledobta az álarcot és a Párt politikájával nyíltan szembefordult. A Buharin—Rikov csoport kulák lelke nem bírta magát türtőztetni s a csoport hívei már nyíltan a kulákság védelmére keltek.”* Ugyanott, 353. old. *
A jobboldaliak, a kulákságot védelmezve, megpróbálták bebizonyítani, hogy egyedül a kulákgazdaság fellendülése biztosítja a mezőgazdaság fejlődését és teszi lehetővé a gabonaprobléma megoldását. A Párt erélyesen visszaverte a jobboldaliak ellenséges támadásait. Sztálin elvtárs, leleplezve a jobboldaliakat, rávilágított arra, hogy a Párt a kolhozok és a szovhozok megerősítésével szándékszik megoldani a mezőgazdaság fejlődésének problémáját és többek közt a gabonaproblémát. Csak ezen az úton érhettük el, hogy a mezőgazdaság fejlődési ütemét az ipar fejlődési üteméhez alkalmazzuk és ezzel „… a gabonagazdaság fejlődési ütemét olyan színvonalra emeljük, hogy biztosítsa az egész népgazdaság, mind az ipar, mind a földművelés gyors előrehaladását”.** Sztálin Művei. 11. köt. Szikra 1950. 280. old. * E feladat megoldásától függött a szocialista város és a kisárutermelő falu közötti kapcsolat megszilárdítása: „Vagy meg oldjuk ezt a feladatot s ezzel a gabonaprobléma is meglesz oldva, vagy nem oldjuk meg, s akkor elkerülhetetlen a szocialista város és a kisparaszti falu közötti szakadás.”*** Ugyanott. * Így vetette fel a kérdést Sztálin elvtárs.
Az ország mezőgazdasága nem biztosíthatta a nagyipar fejlődését. A szovjet falun még a kisárutermelő, egyéni gazdálkodás uralkodott az arra jellemző alacsony termelési eredménnyel, még erős volt a kulák a falun. Mindez arra vezetett, hogy a város komoly gabonahiányban szenvedett, a növekvő szocialista ipar nem kapott kellő mennyiségű mezőgazdasági nyersanyagot. A kulákok szembeszálltak a Szovjethatalommal, csökkentették a vetést, rejtegették és megsemmisítették a gabonát, semhogy azt szabott árakon az államnak eladják. A falun folytatott állami beszerzések megmutatták, hogy a kulák erősödik, szervezi az ellenállást a Szovjethatalommal szemben, beférkőzik a kolhozokba, a szövetkezetekbe, a szegényparaszt jelmezébe öltözik, rejtőzködik, mindenféle furfangossághoz folyamodik. Sztálin elvtárs a szovjet falun kialakult helyzetet analizálva, bebizonyította, hogy 1927 után a kulákságnak megvoltak az objektív feltételei az erősödésre: néhány termékeny év eredményeképpen a kulákok felhalmozták a szükséges tőkét és ez lehetőséget adott arra, hogy a piacon manőverezzenek.
A Párt és a Szovjetállam előtt az a feladat állt, hogy gyökeresen átalakítsák a népgazdaság mezőgazdasági alapját. A XV. pártkongresszuson Sztálin elvtárs a SzK(b)P Központi Bizottsága politikai beszámolójában azt mondotta, hogy a kialakult helyzetből kivezető út „… abban van, hogy a kis és szétforgácsolt parasztgazdaságok a föld társas megművelése alapján átmennek egyesített gazdaságokba, áttérnek a föld kollektív megművelésére új, magasabb technika alapján.
A kivezető út abban van, hogy a kis és törpe parasztgazdaságokat fokozatosan, de állhatatosan, nem kényszer, hanem példaadás és meggyőzés útján nagygazdaságokban egyesítjük a föld társas, szövetkezeti, kollektív megművelése alapján, mezőgazdasági gépek és traktorok alkalmazásával, a földművelés belterjességét fokozó tudományos módszerek alkalmazásával. Más kivezető út nincs.”*
Sztálin elvtárs rámutatott arra, hogy a mezőgazdaságban a fejlődésnek két útja lehetséges: vagy áttérni a nagyüzemi kapitalista termelésre, mely a parasztok széles tömegeinek tönkrejutására, elszegényedésére, a munkásosztály és a parasztság közötti szövetség pusztulására, a kulák falun belüli helyzetének megszilárdulására és végsősoron a szocializmus vereségére vezetett volna; vagy az új úton, a szocializmus útján haladni — a kis parasztgazdaságokat kolhozokban egyesíteni.
A Párt és a szovjet kormány minden feltételt megteremtett a maradéktalan kollektivizálás megvalósításához és teljes győzelmet biztosított a kulákság elleni harcban.
A dolgozó parasztság beözönlése a kolhozokba, az osztályharc elkerülhetetlen kiéleződését idézte elő a falun. A kulákok arra irányuló kísérleteiben, hogy a falun tett szocialista intézkedéseket meghiúsítsák, kifejezésre jutott követelésük: a mezőgazdaság szabad kapitalista fejlődése.
A kulákságnak éppen ezt a követelését fejezi ki nyíltan a jobboldali, opportunista Buharin—Rikov-féle csoportosulás. A szemérmetlen kapitulánsok úton-útfélen hangoztatták, hogy a kolhozok nem sikerülnek a Pártnak, hogy a kulákot nem szabad bántani, hogy a kulák békésen és nyugodtan belenő a szocializmusba, és hogy a burzsoázia megerősödése nem veszélyes a szocializmus szempontjából.
A jobboldaliak fellépései nagy támogatást nyújtottak a kulákságnak: megerősítették a kulákok osztályellenállását a Szovjetunió minden falun foganatosított intézkedésével szemben. Már nemcsak rejtegették és megsemmisítették gabonatartalékaikat, hanem a kolhozparasztok, az állami és pártfunkcionáriusok elleni terrorral akarták megerősíteni hadállásaikat.
A kulákok, felhasználva ügynökeik — a buharinisták védelmét, szervezkedni kezdtek és nyílt fellépésre készülődtek a Szovjethatalom ellen.
A szovjet kormány a SzK(b)P XV. Kongresszusának utasításait követve, támadásba ment át a kulákság ellen. Alkalmazták a kulákokkal szemben a büntetőtörvénykönyv 107. szakaszát, melynek értelmében elkobozták azoknak a kulákoknak és spekulánsoknak gabonafeleslegeit, akik nem voltak hajlandók ezeket a feleslegeket megállapított áron az államnak eladni. Az elkobozott gabona negyedrészét átadták a szegényparasztságnak.
A kivételes intézkedések megtették hatásukat. A szegény- és középparasztság aktívan támogatta a Szovjethatalom intézkedéseit. A kulákokat elszigetelték, ellenállásukat megtörték. A Párt kulákelleni harcának erősödésével a jobboldaliak egyre nyíltabban fordultak szembe a Párt politikájával. Egyre inkább elárulták kulák lényüket, a kivételes rendszabályok visszavonását követelték. A jobboldaliak nem akarták meglátni a kolhozok és szovhozok fejlődését és azt állították, hogy a kollektivizálás végrehajtásával megkezdődött a mezőgazdaság hanyatlása.
A jobboldaliak amellett, hogy nyíltan szembefordultak a Párt vezérvonalával, földalatti, szovjetellenes csoportok szervezésébe kezdtek. Híveiknek azt a gálád utasítást adták, hogy a kulákok elleni kivételes intézkedéseket terjesszék ki a középparasztokra, hogy így szembeállítsák őket a Szovjethatalommal. Még azt is megkísérelték, hogy parasztfelkelést szervezzenek a Szovjethatalom ellen Szibériában és Észak-Kaukázusban. A jobboldaliak, a külföldi imperialisták egyenes utasítására, kártevőmunkát végeztek országunkban. Akadályozták a raktárak és elevátorok építését, megfertőzték az állam gabonatartalékait, kavarodást idéztek elő a vetőmagkérdésben; hogy a kolhozföldek terméseredményét csökkentsék, traktorokat tettek tönkre, összezavarták a gép- és traktorállomások pénzgazdaságát, megsemmisítették a tenyészállatokat, felrobbantották a magtárakat stb.
Sztálin elvtárs a „Jobboldali elhajlás a SzK(b)P-ban” című munkájában rámutatott, hogy a jobboldaliak fellépése nem véletlen jelenség, hogy az elsősorban az osztályharc élesedésével és azokkal az osztályeltolódásokkal kapcsolatos, melyek nemcsak a Szovjetunióban, hanem a kapitalista országokban is bekövetkeztek. Sztálin elvtárs rámutatott arra, hogy a proletariátus belföldi sikereit elkerülhetetlenül az osztályellenség dühödt ellenállásának kell követnie és követte is.
Sztálin elvtárs rámutatott, hogy „a szocializmus sikeresen támadja a tőkés elemeket, a szocializmus gyorsabban nő, mint a tőkés elemek, a tőkés elemek viszonylagos súlya ennek folytán csökken, és éppen azért, mert a tőkés elemek viszonylagos súlya csökken, a tőkés elemek érzik a halálos veszélyt és fokozzák ellenállásukat”.* Sztálin Művei. 12. köt. Szikra 1950. 38—39. old. *
A Bolsevik Párt politikája, mondta Sztálin elvtárs, az legyen „… hogy a munkásosztályt és a falu kizsákmányolt tömegeit felébressze, harcképességüket fokozza és mozgósítási készenlétüket fejlessze — harcra a város és a falu tőkés elemei ellen, harcra az ellenálló osztályellenségek ellen”.** Ugyanott, 42. old. *
A Párt olyan jelszavakat adott ki, „mint az önbírálat jelszava, a bürokratizmus elleni harc kiélezésének és a szovjet apparátus megtisztításának jelszava, az új gazdasági káderek szervezésének és vörös szakemberek kiképzésének jelszava, a kolhoz– és szovhozmozgalom fokozásának jelszava, a kulák elleni támadás jelszava, az önköltség csökkentésének és a szakszervezeti gyakorlati munka gyökeres megjavításának jelszava, a párttisztítás jelszava …”* Ugyanott, 12—13. old. *
Ezeket a jelszavakat követelte meg az ország belső helyzete. Az osztályharc élesedéséről tanúskodott az 1928-ban leleplezett nagy kártevő szervezet, melyet burzsoá szakemberek alakítottak a Donyec-medence sahti kerületében. A Szovjethatalom ellen harcoló, régi, burzsoá műszaki értelmiség a Szovjetállam szétzúzásában, a kapitalizmus helyreállításában reménykedett. Azzal kezdte kártevését, hogy eltitkolt gazdag szénrétegeket, igyekezett megőrizni azokat volt gazdái számára. A sahti emberek ezután aktív kártevésre tértek át: elárasztották a bányákat, bányaomlásokat idéztek elő, gépezeteket tettek tönkre, robbanásokat szerveztek, gyújtogattak. A szénipar feldúlásával a kártevők országunk szocialista iparosításának politikáját akarták meghiúsítani. Azzal, hogy szándékosan nehézségeket támasztottak az ellátásban, rontották a munkafeltételeket a bányákban, üldözték az élenjáró munkásokat és a kommunistákat, elégedetlenséget akartak kelteni a munkások soraiban a Szovjethatalommal szemben. A kártevők lehetetlenné tették a tervezést a széniparban, az új bányák építését, az új építkezések tervezését és finanszírozását. Szolgálati viszonyukat felhasználva, helyreállították kapcsolataikat a volt orosz nagyiparosokkal és a külföldi tőkésekkel. Ellenséges tevékenységüket francia, német, belga és egyéb imperialisták ösztönözték és pénzelték. Ezeké volt a cári Oroszországnak csaknem egész szénipara. A kártevők, akiknek központja Párizsban volt, összeköttetésbe léptek az imperialista tábor egyik csoportjával, amelynek célja a Szovjetállam elleni katonai intervenció szervezése volt. Szétzülleszteni a hátországot az imperialisták első követelésének megfelelően, megsemmisíteni a szénipart — ezt a célt követték a sahti emberek, amikor kártevő aknamunkájukat végezték. A széniparon kívül a kohászatban, a hadiiparban, a közlekedésben és a népgazdaság egyéb ágaiban is előfordultak kártevések.
A sahti kártevők leleplezése után még világosabbá vált, „… hogy a burzsoáziát még korántsem tettük teljesen ártalmatlanná, hogy a burzsoázia kártevést szervez és fog még szervezni gazdasági építésünk terén, hogy gazdasági, szakszervezeti és részben pártszervezeteink nem vették észre osztályellenségeink aknamunkáját, hogy tehát minden erőnkből és minden eszközzel erősíteni és javítani kell szervezeteinket, fejleszteni és fokozni kell osztályéberségüket.”* Ugyanott, 13. old. *
Kiderült, hogy a gazdasági szervezetek munkájában igen nagy hiányosságok voltak. A funkcionáriusok egy része tűrte, hogy eltompuljon az éberség az osztályellenséggel szemben. Egyes funkcionáriusok nemtörődömsége és egykedvűsége arra vezetett, hogy „általánosságban” irányítottak, anélkül, hogy behatoltak volna a dolgok lényegébe, anélkül, hogy ellenőrizték volna a szakemberek munkáját.
A Párt felvetette és kiélezte az önkritika kérdését. A szocialista építés ügye sürgetően követelte gazdasági, szakszervezeti és pártapparátusunk megjavítását, a gazdasági funkcionáriusok szakképzettségének emelését, új szakemberek kádereinek megteremtését a munkásosztály soraiból. Kritika és helyesen megszervezett ellenőrzés nélkül lehetetlen volt megfékezni a burzsoá szakemberek kártevését.
A Párt és a Szovjetállam az önkritika segítségével kíméletlenül leleplezte a bürokratákat, kiirtotta a maradiságot és a huza-vonákat. Mindez lényegesen megjavította az államapparátust, megtisztította az olyan emberektől, akik elnézték és hallgatólagosan támogatták az osztályellenség tevékenységét.
Ebben, az államra nézve nagyjelentőségű kérdésben nagy erélyről tett tanúságot a Komszomol. A Komszomol tagjai a Párt és a kormány segítségére siettek a gazdasági apparátus megjavításában, „könnyű lovasságot” szerveztek, mely felkutatta a korruptokat, a bürokratákat, harcolt a huza-vonák és a rossz gazdálkodás ellen.
Rendkívül fontos szerepet játszott a szovjet apparátus megtisztítása is. Az erre a célra alakult speciális bizottságok feltárták a gazdasági apparátus szennyesét. Beférkőztek ebbe az apparátusba fehérgárdisták, volt cári tábornokok, volt cári hivatalnokok, a cári titkosszolgálat emberei és hasonlók. Ezek a megbújt ellenségek valamennyien fékezték és rontották a szovjet apparátus munkáját és sikkasztókat, bürokratákat és szabotálókat termeltek ki. A Párt a munkások és munkásnők ezreit emelte ki vezető gazdasági és közigazgatási pozícióba. A szovjet apparátus rendbejött.
Az ország szocialista iparosításának és a mezőgazdaság kollektivizálásának politikája és annak megvalósításával kapcsolatosan felmerült új feladatok „… a szakszervezetek és a szovjet apparátus egész gyakorlati tevékenységének felülvizsgálását, e szervezetek gyökeres felfrissítését és e szervezeteknek a bürokratizmus elemeitől való megtisztítását követelték”.* Ugyanott, 14. old. * Ez maga után vonta a szakszervezeti és a szovjet apparátuson belüli bürokratizmus elleni harc kiélesedését. De a szovjet gazdasági és szakszervezeti apparátus megerősítése és a bürokrata, osztályidegen elemektől való megtisztítása lehetetlen volt a Párt megtisztítása nélkül. A Pártnak, mint a Szovjetállam vezető és szervező erejének, meg kellett erősíteni sorait azzal, hogy megtisztítja az osztályidegen, betolakodott, züllött és elbürokratizálódott elemektől. A párttisztítást 1929-ben hajtották végre. Az összes idegen és véletlenül bekerült elemek kizárása után a Párt még szigorúbban szabályozta szociális összetételét azzal, hogy korlátozta a nem proletár elemek felvételét.
Ez volt azoknak a jelszavaknak és feladatoknak köre, melyek ebben az időszakban a Párt és országunk előtt felmerültek. Sztálin elvtárs, miközben megemlíti, hogy ezeket a jelszavakat nem a véletlen, hanem iparunk és mezőgazdaságunk újjáalakításának feladatai teremtették meg és az osztályharc élesedésének tényével kapcsolatosak, rámutatott arra, hogy minden ilyen jelszó nélkülözhetetlen alkotó része annak a láncnak, melyet a kapitalizmus elemei elleni szocialista támadásnak nevezünk. Ennek a támadásnak állnak ellen a falu és város tőkés elemei. Sztálin elvtárs beszédében, ezen ellenállás jellegéről szólva ezt mondta. „Ez a proletariátus osztályellenségeinek erőátcsoportosulása, melynek az a célja, hogy a régit az újjal szemben megvédje. Nem nehéz megérteni, hogy ezek a körülmények feltétlenül az osztályharc kiéleződését vonják maguk után.”* Ugyanott, 17. old. *
Sztálin elvtárs megvilágította, hogy az osztályerők átcsoportosulása a kapitalista országokban is megtörtént. Sztálin elvtárs a kapitalista stabilizációról szólva megemlítette: „A külső piacokért és a nyersanyagokért folyó harc élesedése, a növekvő fegyverkezés, az Amerika és Anglia közötti ellentét fokozódása, a szocializmus növekedése a Szovjetunióban, a tőkés országok munkásosztályának balratolódása, a sztrájkok és osztályösszeütközések szakasza Európa országaiban, a forradalmi mozgalom növekedése a gyarmatokon, közöttük Indiában is, a kommunizmus növekedése a világ minden országában — mindezek olyan tények, amelyek kétségtelenül arról tanúskodnak, hogy a kapitalizmus országaiban halmozódnak egy újabb forradalmi fellendülés elemei.”* Ugyanott, 18. old. *
Ezzel kapcsolatban a kommunista pártokon belüli, jobboldali elemek elleni harc feladata különösen élessé vált. Sztálin elvtárs felhívta az egész világ kommunistáit arra, hogy erősítsék a harcot a jobboldaliak és a jobboldali elhajlással szembeni békülékenység ellen, kövessék a marxizmus-leninizmus forradalmi elméletét és készítsék elő a proletártömegeket újabb osztályharcokra a kapitalizmus megdöntéséért és a proletariátus diktatúrájának megvalósításáért.
A jobboldali kapitulánsok, ellenforradalmi tevékenységüket kifejlesztve, úgy igyekeztek megerősíteni hadállásaikat, hogy híveket toboroztak maguknak a külföldi kommunista pártok jobboldali elemei közül. Ennek során is kedvenc módszerükhöz, a csalás és a hazugság módszeréhez folyamodtak.
A jobboldaliak eltúlozták a világimperializmus erejét és azt állították, hogy az imperialisták helyzete tartós és szilárd. Szembeszálltak Pártunk és a Komintern állásfoglalásával és tagadták azt a tényt, hogy a kapitalizmus viszonylagos stabilizációja végetért és megkezdődött az új, forradalmi fellendülés növekedése.
A növekvő forradalmi fellendülés erélyes harcot követelt a kommunista pártok jobboldali elemei ellen. A jobboldaliak hevesen síkraszálltak a Német Kommunista Pártból kizárt opportunisták védelmében. A jobboldaliak ragaszkodtak ahhoz, hogy az opportunista elemek a pártok soraiban maradjanak. Ezzel igyekeztek zavarni a kommunista pártok megtisztítását a szociáldemokrata szennytől.
A Kominternnek a jobboldaliakat elítélő VI. Kongresszusa után a buharinisták továbbra is az opportunisták és békülékenyek vonalát vitték a Kominternen belül. Azt követelték, hogy a Német Kommunista Párt vezetését adják a békülékenyek kezébe. Buharin, aki mindenáron támogatni akarta a békülékenyeket és meg akarta szilárdítani hadállásaikat, nyíltan a Német Kommunista Párt forradalmi vezetőségének eltávolítását követelte.
A Komintern sorait szétzülleszteni igyekvő jobboldali árulók szétzúzása elősegítette a kommunista testvérpártok erősödését.
Sztálin elvtárs, a Párt sorainak egységéért, egyöntetűségéért és eszmei összeforrottságáért vívott kíméletlen harcának példájával megmutatta az egész világ kommunistáinak, mennyire fontos gyökeresen kiirtani az ellenség ügynökeit saját sorainkból, mennyire fontos engesztelhetetlen harcot folytatni a marxista-leninista párt elveinek tisztaságáért.
Sztálin elvtárs megmutatta, hogy a jobboldaliak elleni harc szilárd vonala a kommunista pártok erősödésének záloga és döntő lépés bolsevizálódásuk útján.
*
Sztálin elvtársnak a „Jobboldali elhajlás a SzK(b)P-ban” című beszéde példaképe volt a leninizmus ragyogó megvédelmezésének az ellenség dühödt kirohanásaival szemben, példaképe az államról, a proletárdiktatúra korszakában folyó osztályharcról szóló lenini elmélet alkotó fejlesztésének.
Sztálin elvtárs rendkívül mélyrehatóan és világosan mutatta meg, hogy egyfelől a város és falu kapitalistái, másfelől a munkásosztály között engesztelhetetlen ellentmondások vannak. A proletariátus és a burzsoázia közötti osztályellentmondások engesztelhetetlenségén alapszik a marxi-lenini osztályharc-elmélet. Sztálin elvtárs porrázúzta a jobboldaliak demagóg nézeteit, melyek szerint a proletárdiktatúrában tompul az osztályharc és a kapitalizmus békésen belenő a szocializmusba.
Sztálin elvtárs, általánosítva a proletárdiktatúra körülményei közötti osztályharcról szóló marxi-lenini tanítást, ezt a következtetést vonja le: „A proletariátus diktatúrája arra kell, hogy engesztelhetetlen harcot folytassunk a tőkés elemek ellen, arra kell, hogy elnyomjuk a burzsoáziát és gyökerestől kitépjük a kapitalizmust.”* Ugyanott, 34. old. * Ezt tagadni, mondja Sztálin elvtárs, annyit jelent, mint tagadni magát a proletárdiktatúrát, tartalmatlanná tenni annak lényegét. Minden szóbeszéd az olyan osztályharcról, mely a kapitalizmusnak a szocializmusba való belenövése feltételei között folyik, üres fecsegés, minthogy az nem az osztályok megsemmisítésére, hanem éppen azok megvédésére irányul. Lenin és Sztálin azt tanítják, hogy „… az osztályokat csakis szívós osztályharc útján lehet megszüntetni, s hogy az osztályharc a proletárdiktatúra viszonyai közt még elkeseredettebbé válik, mint amilyen a proletariátus diktatúrája előtt volt”.** Ugyanott, 36. old. *
Országunk szocialista építésének gyakorlata teljes mértékben igazolta a leninizmusnak ezt a tételét. A tőkés elemek, melyek, ha a proletárdiktatúra törvényeinek alávetették magukat, a „nep” éveiben egyidőre résztvehettek az ország áruforgalmában, fokozták az ellenállást. Ebben az időszakban, ahogy Sztálin elvtárs rámutatott, a tőkés elemek ellenállásának fokozódása két okkal magyarázható. Elsősorban a szocialista gazdasági formák előnyomulásával és növekedésével, a város és a falu tőkéseinek kiszorításával. „A dolog úgy áll — mondta Sztálin elvtárs —, hogy Lenin formulája szerint élünk: «Ki-kit?» — mi fogjuk-e őket, a tőkéseket kétvállra fektetni és — mint Lenin mondta — mi mérjük-e rájuk a végső, döntő csapást, vagy pedig ők fektetnek bennünket kétvállra.”* Ugyanott, 41. old. * A másik ok az, hogy a tőkés elemek nem akarják önként átadni hadállásaikat. „… a városi és falusi kispolgárság, mint Lenin mondta, minden nap, minden órában tőkéseket és kistőkéseket termel ki soraiból, és ezek a tőkés elemek mindent elkövetnek, hogy létüket megvédjék.”** Ugyanott. *
Sztálin elvtárs leleplezte a jobboldaliak arra irányuló kísérleteit, hogy a „nep”-et olyan politikának tüntessék fel, mely feltételezi a kapitalizmus belenövését a szocializmusba. Az 1921-ben bevezetett „nep”, vagyis az új gazdasági politika, csupán engedményt kívánt tenni, hogy a munkások és parasztok, bizonyos feltételek mellett, együttműködjenek a kapitalista elemekkel. Mit jelentett ez az engedmény? Sztálin elvtárs kimerítő választ adott erre a kérdésre beszédében: ez csupán annyit jelent „… hogy a burzsoáziát most nem semmisítjük meg, hogy most nem sajátítjuk ki, hanem bizonyos feltételek mellett megengedjük a létezését, vagyis azon az alapon, hogy feltétlenül aláveti magát a proletárdiktatúra törvényeinek, melyek a tőkések szakadatlan korlátozására és népgazdaságunk életéből való fokozatos kiszorítására vezetnek”.*** Ugyanott, 35—36. old. * A kapitalista elemek kiszorítása azonban lehetetlen elkeseredett osztályharc nélkül. Ezért vetette fel a Párt a „nep” bevezetésével egyidejűleg teljes élességével a „ki kit győz le?” kérdést, vagyis, hogy a kapitalizmus győzi-e le a szocializmust, vagy fordítva. Lenin azt tanította, hogy a proletárdiktatúra kivívása után az osztályharc nem gyengül, hanem még jobban erősödik.
„Az osztályok megszüntetése hosszú, nehéz, szívós osztályharc műve, s az osztályharc a tőke hatalmának megdöntése után, a burzsoá állam lerombolása után, a proletárdiktatúra megteremtése után, nem tűnik el (miként ezt a régi szocializmus és a régi szociáldemokrácia sekélyes «teoretikusai» képzelik), hanem csak formáit változtatja és sok tekintetben még elkeseredettebbé válik.”* Ugyanott, 37. old. *
A Párt és a Szovjetállam egész politikája a szocializmus győzelmének biztosítására irányult. Ez kiélezte az osztályharcot, fokozta a kapitalista elemek ellenállását.
Sztálin elvtárs kifejtette, hogy a halódó osztályok soha nem távoznak önként a színről. A burzsoázia, amikor érzi elkerülhetetlen pusztulását, minden erejét mozgósítja, hogy létét megvédje. „Még nem fordult elő a történelemben — mondta Sztálin elvtárs —, hogy a halódó osztályok önként távoztak volna a színről. Még nem fordult elő a történelemben, hogy a halódó burzsoázia létének védelmére ne vetette volna latba minden csepp maradék erejét.”** Ugyanott, 41—42. old. *
Sztálin elvtárs leleplezte a jobboldaliak restaurálásra irányuló fondorlatait és bebizonyította, hogy a jobboldaliak úgynevezett „elmélete” a kapitalizmus békés belenövéséről a szocializmusba, valamint az az elmélet, hogy a proletárdiktatúra korszakában az osztályharc kialszik, nem egyéb, mint a munkásosztály éberségét elaltató ellenforradalmi elmélet, mely megkönnyíti a kapitalisták harcát a Szovjethatalom ellen.
„Az osztályharc marxista-leninista elméletének — egyebek közt — éppen az az előnye — mutatott rá Sztálin elvtárs —, hogy megkönnyíti a munkásosztály mozgósítását a proletárdiktatúra ellenségei ellen.”*** Ugyanott, 42—43. old. *
Sztálin elvtárs beszédében hangsúlyozta, hogy a falusi osztályrétegeződés tagadásának semmi köze a leninizmushoz, A falun szegényparasztokból, közép parasztokból és kulákokból álló különféle társadalmi csoportok élnek és tevékenykednek. Pártunk parasztpolitikájában figyelembe vette e csoportok létezését. A szegényparaszt a munkásosztály támasza, a középparaszt — szövetségese, a kulák pedig — osztályellenség. Igen fontos körülmény ez, mely meghatározza a Párt politikáját a munkásosztály és a parasztság közti szövetség kérdésében. Sztálin elvtárs azt mondta, hogy „… nekünk a parasztsággal nem akármilyen szövetség kell, hanem csakis olyan szövetség, amely a parasztság tőkés elemei elleni harcon alapszik”.* Ugyanott, 44. old. * A parasztság zöme — középparaszt. A Párt a középparaszttal való szilárd szövetség alapján áll, de a vezetőszerep a szövetségben a munkásosztályé marad. A kérdés ilyeténvaló feltevése megerősítette a proletariátus diktatúráját és megkönnyítette az osztályok megsemmisítésének ügyét. A középparaszt azonban kettős természetű. Amint Lenin rámutatott, a középparaszt egy részt dolgozó és mint ilyen, vonzódik a szocializmushoz, szívesebben látja a proletárdiktatúrát, mint a burzsoázia diktatúráját. Másrészt, mint kistulajdonos, a szabad kereskedelemhez, a burzsoáziához húz, vagyis visszafelé, a régi, polgári társadalomhoz. A parasztságnak ezt a kettősségét a Párt mindig figyelembevette. A proletariátusnak a középparaszttal való szövetsége csak abban az esetben lehet tartós, ha ez a szövetség általában a kapitalizmus ellen irányul, a munkásosztály vezetőszerepének megőrzésé mellett. A Párt meghozta határozatát az új gazdasági politika bevezetéséről és ezzel megerősítette a munkásosztály és a parasztság között a szocializmus építése érdekében létrejött gazdasági szövetséget. A jobboldaliak, amikor a Párt politikája ellen felléptek, azt gondolták, hogy a „nep” a magánkereskedelem korlátlan szabadságát tartalmazza és tagadták a „nep” kétoldalú mivoltát. Sztálin elvtárs, leleplezve a jobboldaliakat, rámutatott, hogy a „nep” nem jelenti a magánkereskedelem bárminő szabadságát, hanem csak bizonyos határok közötti, bizonyos kereteken belüli szabadságot, az állam piacszabályozó szerepének biztosítása mellett. A „nep” másik oldala Sztálin elvtárs szerint nem kevésbé fontos, mint az első.
A jobboldaliak a „nep”-nek éppen a másik oldala ellen intézték támadásukat, hogy megszüntessék az állam szabályozó szerepét. Ez tökéletesen megfelelt a kulákok érdekeinek és a szegényparasztság leigázását, a kulákság falusi hadállásainak megerősítését jelentette.
A jobboldali opportunisták, amikor a Párt politikáját támadták, eltorzították a Párt vonalát a város és a falu közötti „olló” kérdésében és az úgynevezett „sarc” kérdésében.
Amikor Sztálin elvtárs leleplezte a jobboldaliakat, rávilágított, hogy ezekben a kérdésekben a jobboldaliak szokás szerint összeütközésbe kerülnek a pártvonallal és úgy akarják feltüntetni a Párt politikáját, hogy az a parasztság katonai-feudális kizsákmányolására irányul. Ezzel szemben a valóságban az „olló” és az úgynevezett „sarc” kérdésében arról volt szó, „… hogy a parasztság a szokásos egyenes és közvetett adókon kívül, amelyeket az államnak fizet, még afféle adónfelüli adót is fizet olyanformán, hogy az iparcikkeket túlfizeti és nem kap eleget a mezőgazdasági termékek áraiban”.* Ugyanott, 54. old. * Ez az adón felüli adó, vagy úgynevezett „olló” valóban megvolt abban az időben s azért volt rá szükség, hogy a pénzeszközöket „átszivattyúzzuk” a mezőgazdaságból az iparba és ezzel iparunk fejlődésének meggyorsítását biztosítsuk.
A pénzeszközök ilyen „átszivattyúzására”, mint ideiglenes rendszabályra, szükség volt, mert nálunk az ipar építése saját eszközökkel, függő helyzetet teremtő külföldi kölcsönök nélkül folyt. Maga a parasztság is egyetértett ezzel a rendszabállyal, mert az ipar gyors fejlődésére nemcsak iparunknak, hanem a mezőgazdaságnak is szüksége volt, amelynek traktorok, mezőgazdasági gépek és műtrágya kellett. Ilyenformán „… az «olló»-ból adódik ez a külön adó, amely «valami sarcféle». Nem sarc, hanem «valami sarcféle». Ezzel kell fizetnünk elmaradottságunkért. Erre az adónfelüli adóra azért van szükség, hogy előrelendítsük az ipar fejlődését és véget vessünk elmaradottságunknak.”* Ugyanott, 55. old. *
Ezt a politikát, a Pártnak fejlődésünk szempontjából nélkülözhetetlen politikáját igyekeztek a jobboldaliak a parasztság kizsákmányolási politikájának feltüntetni. Arcátlan rágalom volt ez a Párttal, a Szovjethatalommal szemben, hiszen már a szocialista állam természete kizárja a parasztság kizsákmányolását, „… mert a dolgozó parasztság jólétének szakadatlan növekedése a szovjet társadalom fejlődéstörvénye, ez pedig kizárja a parasztság kizsákmányolásának minden lehetőségét”.** Ugyanott. * Ennek az adónak a beszedése a parasztság anyagi helyzetének szakadatlan javulásával és egyéni gazdaságából származó jövedelmének növekedésével párhuzamosan történt, miközben ez az adó évről-évre csökkent. Ezért a jobboldaliak jajveszékelése a parasztság katonai-feudális kizsákmányolásáról a valóságban azt fejezte ki, „… hogy a legnagyobb mértékben elégedetlenek Pártunknak a kuláksággal szemben folytatott politikájával, amelyet szervezeteink megvalósítanak. Elégedetlenség a Pártnak a parasztság vezetése terén követett lenini politikájával, elégedetlenség gabonabegyűjtési politikánkkal, elégedetlenség a kolhozok és szovhozok minden módon való fejlesztésére irányuló politikánkkal, és végül, vágyódás a piac «felszabadítására» és a magánkereskedelem teljes szabadságának biztosítására …”* Ugyanott, 60—61. old. * Sztálin elvtárs, letépte az álarcot a jobboldaliakról és bebizonyította, hogy mindazok a fegyverek, melyeknek segítségével rágalmazzák a Pártot és hazug kirohanásokat intéznek ellene, a szovjet nép esküdt ellenségeinek fegyvertárából valók.
*
A szocialista ipar fejlődésének eredményei megteremtettek minden feltételt a város és falu összefogásának új formájához. A Szovjetállam áttérhetett a parasztság személyes szükségleteinek kielégítéséről termelési szükségletük kielégítésére. Az ipar már hozzákezdhetett ahhoz, hogy ellássa a falut a szükséges gépekkel és traktorokkal. Ezért, mondta Sztálin elvtárs, ahhoz, hogy a mezőgazdaságot újjáalakítsuk, a szétforgácsolt egyéni parasztgazdaságokat fokozatosan nagygazdaságokban, kollektívákban kell egyesíteni, a mezőgazdaságot a kollektív munka alapján kell építeni, ki kell bővíteni a kollektívákat, fejleszteni kell a régi és új szovhozokat, a mezőgazdaság valamennyi fontos ágában rendszeresen kell alkalmazni a termelési szerződések tömeges formáit, fejleszteni kell a gép- és traktorállomások rendszerét, amely segíti a parasztságot az új technika elsajátításában és a munka kollektivizálásában.
Sztálin elvtárs teljes egészében a Párt és a Szovjetállam elé tárta azt a feladatot, hogy a kisparaszti gazdaságokat vigyük át a nagyüzemi, gépesített termelés vágányára, amely csak az új technika és a tudomány legújabb vívmányai alapján fejlődhet és törhet előre, a szocializmus felépítése felé. Ebből következik, hogy fokoznunk kell iparunk fejlesztését, mert az ipar a mezőgazdaság újjáalakításának legfontosabb bázisa.
Ez volt a Párt szilárd és világos politikája, mely a szocialista mezőgazdaság fejlesztésére és erősítésére irányult. Csak ilyen terv alapján lehetett megoldani a gabonaproblémát, megvalósítani a mezőgazdaság tényleges újjáalakítását A jobboldaliak ezzel a világos tervvel a piac „normalizálásának”, az árak szabad játékának gyanús eszméit állították szembe, a kollektivizálás helyett pedig az egyéni parasztgazdaságok fejlesztését, a kulákság elleni harc beszüntetését ajánlották. Sőt olyan messzire mentek, hogy a gabona elégtelensége esetére annak külföldről való behozatalát javasolták, még az ipari berendezések behozatalának csökkentése árán is. A jobboldaliak azzal, hogy ilyen politikát igyekeztek ráerőszakolni a Pártra, az ipar fejlődési ütemének csökkentését követelték.
„Nem szorul bizonyításra — mondta Sztálin elvtárs —, hogy a kolhozokat lehetetlen fejleszteni, a gép- és traktorállomásokat lehetetlen fejleszteni, ha a parasztság zömét tömeges termelési szerződések útján nem hozzuk közelebb a kollektív gazdasági formákhoz, ha a mezőgazdaságot nem látjuk el tetemes mennyiségű traktorral, mezőgazdasági géppel stb.
De a falut lehetetlen gépekkel és traktorokkal ellátni, ha iparunkat nem fejlesztjük gyorsított ütemben. Ezért kell iparunkat gyors ütemben fejleszteni, mert itt a kulcsa annak, hogy a mezőgazdaságot a kollektivizmus alapján újjáalakítsuk.”* Ugyanott, 65. old. *
Sztálin elvtárs élesen gúnyolta a jobboldaliak vezérének, Buharinnak azt a mocskos szándékát, hogy az államról szóló lenini tanítást félanarchikus zűr zavarral és zagyvasággal cserélje fel.
Lenin már 1916-ban élesen szembeszállt Buharinnal az állam kérdésében és leleplezte az állam „robbantásáról” és „törléséről” szóló antimarxista, anarchista, buharinista elméletet, mely szerint a munkásosztály elvileg ellensége minden államnak és így a munkásosztály államának is, tehát a kapitalizmusból a szocializmusba való átmenet államának, vagyis a proletariátus diktatúrájának is.
Lenin mindig azt tanította — és ezt különös erővel hangsúlyozta Sztálin elvtárs — hogy a munkásosztály nem nélkülözheti saját proletárállamát, amely fegyver a burzsoázia ellenállásának elnyomásához, fegyver a szocialista társadalom építéséhez.
Sztálin elvtárs megvédelmezte, általánosította és kifejlesztette az államról szóló lenini tanítást és bebizonyította, hogy az állam „robbantásáról”’ és „törléséről” szóló buharinista, anarchista elméletnek semmi köze a marxizmus-leninizmushoz. Az állam elhalásának folyamata a burzsoá államgépezet „összetörése” után indul meg, de csak az új proletárállam megteremtése és megszilárdítása útján valósítható meg.
Sztálin elvtárs Buharinnak az állam „robbantásáról” és „törléséről” szóló antileninista, anarchista álláspontját szembeállította azzal az elmélettel, amely szerint a burzsoázia megdöntése után új államot kell teremteni, mégpedig a proletárdiktatúra államát. A SzK(b)P XVIII. Kongresszusán (1939) mondott beszámolójában Sztálin elvtárs azt az új, fontos tételt állította fel, hogy a kapitalista környezet fennmaradása esetén fennmarad nálunk az állam a kommunizmusban is. A Párt Sztálin elvtárs lángeszű útmutatásait követve, minden módon erősíti a Szovjetállamot, mint a kommunizmus felépítésének hatalmas fegyverét.
Sztálin elvtárs, miután leleplezte a jobboldaliak áruló politikáját, engesztelhetetlen harcra hívta fel a Pártot a jobboldali elhajlás ellen.
A jobboldaliak, a trockistákhoz hasonlóan, minthogy erélyes ellenállásra találtak, egy ideig még kétkulacsos politikájukkal tévesztették meg a Pártot. Párthű emberek álarcát öltötték magukra, a valóságban pedig folytatták titkos aknamunkájukat a Szovjethatalom ellen.
Az egyesült trockista-buharinista banda gyilkolta meg Kirovot, Menzsinszkijt, Kujbisevet és Gorkijt. A buharinisták és a trockisták eladták magukat a külföldi kémszolgálatnak, végrehajtották imperialista gazdáik akaratát, így akarták aláásni országunk védelmi képességét, megkönnyíteni a külföldi katonai intervenciót és elősegíteni a Vörös Hadsereg vereségét a Szovjetunió feldarabolása és országunkban a kapitalizmus helyreállítása érdekében.
„Ezek a fehérgárdista törpék, akiknek alig volt annyi erejük, mint egy nyomorúságos féregnek, közmulatságra nyilván azt képzelték magukról, hogy ők az ország urai s hogy valóban módjukban van szétosztani és áruba bocsátani Ukrajnát, Belorussziát és a Tengermelléket.
Ezek a fehérgárdista férgek elfelejtették, hogy a Szovjetország ura a szovjet nép s hogy a Rikovok, Buharinok, Zinovjevek, Kamenyevek és hasonló urak csak ideig-óráig állnak az állam szolgálatában, amely bármely pillanatban kidobhatja őket irodáikból, mint fölösleges lomot.
Ezek a hitvány fasiszta lakájok elfelejtették, hogy a szovjet népnek csak az ujját kell megmozdítania, hogy hírmondó se maradjon belőlük.
A szovjet bíróság a buharinista-trockista szörnyetegeket golyó általi halálra ítélte.
A Belügyi Népbiztosság végrehajtotta az ítéletet.
A szovjet nép helyeselte a buharinista-trockista banda megsemmisítését és áttért a napirenden levő feladatokra.”* A SzK(b)P története. Szikra 1950. 419. old. *
*
A jobboldaliak harcának és szétzúzásának történelmi leckéjét valamennyi baráti kommunista párt figyelembe vette. Maga az élet igazolta, hogy a Bolsevik Párt vezérvonala biztosította a Szovjetunió fejlődését és nagyságát, s lehetővé tette, hogy országunk necsak szétzúzza a kegyetlen ellenséget — a német fasiszta rablókat, hanem segítségére is siessen a hitleri rabszolgaság igája alá került népeknek, meghozza a teljes felszabadulásukat és lehetőséget nyújtson arra, hogy ténylegesen áttérjenek a szocializmusra.
Kádár János Marxista Elektronikus Könyvtár
SaLa
Kérjük, anyagilag támogassa a Bal-Rad-ot! – a blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható 
piktogrammra kattintva Pay-Pal-on
-vagy közvetlen postai úton:
Szabó Péter 2747 Törtel, Petőfi-ut. 12.
HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVÉSZ!
A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.hu/koszonet
Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.hu-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá! De legalább LÁJKOLD! – hiszen azzal is tudsz segíteni!