(idézet: A Magyar Tanácsköztársaság 1919 – Szikra)
A proletárok szükségleteinek biztosítása
(Rákosi Mátyás cikke — Vörös Újság 1919 ápr. 13)
A proletárdiktatúra oly hirtelen jött, oly nyugodt és impozáns menetet vett fel, hogy a burzsoáziának sem ideje, sem ereje nem volt ellene azonnal ellenállást kifejteni. Látszólag tehát belenyugodott sorsába és semmi tanújelét nem adta annak, hogy az új korszak ellen bármi módon is küzdeni akarna.
Osztályöntudatos proletár előtt nem lehetett titok, hogy ez az állapot sokáig nem tarthat s a burzsoáosztály, mely oly kíméletlen volt kizsákmányoló eszközeinek megválasztásában, nem fogja nyakát önként a bárd alá hajtani. Öngyilkosságot egy osztály sem követhet el, legkevésbé az az osztály, amely a profitért, a haszonért öt év óta láng- és vértengerbe borítja a világot. Mikor a magyar burzsoázia első meglepetéséből felocsúdott, azt a harci módszert kezdte alkalmazni, amelyet az állatvilágban mimikri néven ismerünk. A proletariátus régi harci eszközeihez hasonlóan ők is „szakszervezeteket” alakítottak, pl. a Gabonaügynökök Egyesülete „Gabona Szakmunkások Szakszervezeté”-vé alakult át s a kereskedők és iparosok is hasonló „szakszervezetek”-be tömörültek. Így vált lehetségessé, hogy akik még tegnap a munkások kizsákmányolói, vagy a tőkés társadalom élősdijei voltak, most szakszervezeti tagkönyvecskével felvértezve ott nyüzsögnek és tolakszanak, ahol a proletárdiktatúra az igazi proletároknak akarja osztani az új rend eredményeit.
Mikor a szocializáló népbiztosság átvette a régi kereskedelemügyi minisztériumot, első tette volt, hogy az összes üzleteket bezáratta és az áruraktárról pontos leltárt vétetett fel. Mindannyian tudjuk, hogy a négy és féléves háború és az utána következő öthónapos rablógazdaság teljesen kimerítették készleteinket s ezért minden igyekezetünk odairányult, hogy legalább a még meglévő árukat azoknak juttassuk, akik arra leginkább rászorulnak: a háború szenvedései által lerongyolt proletárságnak. Ezért választottuk meg a házbizottságokat, amelyeknek tagjaitól elsősorban azt követeltük meg, hogy szervezett proletárok legyenek. A munkásnegyedek proletárlakói eleget is tettek ennek a rendeletnek s az ő bizalmi egyéneik csak azoknak adtak vásárlási engedélyt, akik erre igazán rászorultak. Nem így azok a negyedek, amelyekben a burzsoázia lakik. Itt álszakszervezeti tagok lettek a bizalmiférfiak, akik összejátszva a gazdag lakókkal, megadták ez utóbbiaknak a lehetőséget arra, hogy bevásárlásaikat majdnem az eddigi keretekben folytathassák.
Az új vásárlási rend kéthetes tapasztalatai azt mutatják, hogy a burzsoázia mint a háború alatt, úgy most is árukészletek felhalmozására törekszik s azt a szándékunkat, hogy a rendelkezésre álló csekély mennyiségű árut csak a proletároknak juttassuk, kijátszani igyekszik.
Mi tudjuk jól, hogy a proletariátus öt év óta nem juthatott ahhoz, hogy megfelelő ruhát és fehérneműt vehessen magának és természetesnek tartjuk, hogy mindenki éppen most igyekszik öt év óta visszaszorított vásárlási kedvét kielégíteni, csakhogy éppen most van az az idő, amikor készleteink a legcsekélyebbek, termelésünk szénhiány és területeink megszállása miatt éppen a legszükségesebb anyagokban a legkisebb s éppen ezért most kétszeresen fontos, hogy csak az vásároljon, akinek erre okvetlenül szüksége van. A proletárházak bizalmi egyéneit ezért arra kérjük, hogy értsék meg azt a feladatot, amelyet a proletárdiktatúra reájuk ruházott, mikor őket bízta meg azzal, hogy áruink igazságos elosztásánál segítségünkre legyenek.
Aki ma többet vásárol, mint amennyire elkerülhetetlenül szüksége van, az proletártestvéreinket károsítja meg ezzel. A burzsoá pedig, aki még ma is vásárol, maga provokálja a saját fejére a proletariátus haragját.
Azokat a házbizalmi egyéneket, akik erre nem jogosult vásárlóknak, vagy fölös mennyiségben adtak vásárlási engedélyeket, a bekért üzleti könyvek alapján kinyomozzuk és forradalmi törvényszék elé állítjuk őket.
Azok a házbizottsági egyének, akik nem érzik magukat megfelelőnek arra, hogy a készletek helyes elosztásában segédkezzenek, inkább mondjanak le megbízásukról, az álszakszervezeti bizalmiakkal szemben a legnagyobb szigorral fogunk eljárni s gondoskodni fogunk arról, hogy a jövőben mint szakszervezeti tagok ne szerepelhessenek.
Az üzletekben lévő proletártestvéreinket pedig arra kérjük, hogy ők is gyakoroljanak ellenőrzést s ne szolgálják ki az általuk ismert burzsoá-vevőket. A maguk részéről ne engedjenek meg semmiféle visszaélést s jelentsenek nekünk minden esetet, ahol ilyenről szó van.
Egyébként már folyik az a szervező munka, amelynek eredményeképpen biztosítani tudjuk a proletártömegek szükségleteinek kielégítését és azt, hogy közszükségleti cikkeket csak munkások kaphassanak. Reméljük, hogy rövid időn belül annyi anyag fölött fogunk rendelkezni, amellyel a magyar proletariátust legalább ideiglenesen elláthatjuk. Minden szándékunk és minden tervünk kivitele és sikere azonban azon fordul meg, hogy a proletariátus mennyiben támogat bennünket. A legjobban átgondolt terv is csődöt mond, ha a végrehajtó szervek nem működnek megfelelően. Mi az áruk elosztásánál a proletariátust bíztuk meg, hogy célunk megvalósításában segítségünkre legyen s rendelkezéseink végrehajtását ellenőrizze.
Azzal a burzsoáziával, mely elvásárolta a proletárok elöl az árukat, érdeme szerint bánunk el, a munkásságot pedig arra kérjük, hogy ő legyen az a milliószemű ellenőr, aki rendelkezéseink kijátszását megfigyeli és nekünk módot ad arra, hogy ez utóbbiakat forradalmi törvényszék elé juttassuk.
Lakáskeresők
(Szamuely Tibor cikke — Vörös Újság 1919 ápr. 15)
Hosszú, végtelennek látszó embersorok húzódnak el a kerületi munkástanácsok lakásbizottságainak helyiségei előtt. Óráról-órára nő a fenyegetően nyugtalan, türelmetlen tömeg, mintha csak hajléktalan lenne Budapest lakosságának jórésze és az emberek tízezrével hálnának éjszakánként szabad ég alatt. Lakásért lót-fut, ácsorog, sír és jajgat mindenki, a nyugalmazott miniszteri tanácsosoktól kezdve a sarki fűszeresig minden dologkerülő, míg a padlásszobákban és pinceodúkban nyomorgó szervezett munkások a gyárakban, műhelyekben verejtékeznek, hogy egy pillanatra se álljon meg a termelés munkája, melyre a proletárállamnak olyan nagy szüksége van. Aki valóban rászorult, hogy új lakásba kerüljön, aki évek, sőt évtizedek óta szenvedi nyolc-tizedmagával a külvárosi tömeglakások borzalmait, alig férhet a kerületi lakásbizottságokhoz, mert szemérmetlen tolakodók, megrögzött lakáspiócák elállják az útját, elrabolják drága munkaidejét.
Ez ellen a veszedelmes csőcselék ellen, amelyet a munkásság soha sem látott forradalmi harcaiban, amely gyáván meghunyászkodva kussolt a burzsoázia uralma alatt és amely most sem akar egyebet, minthogy megakassza a proletárállam nyugodt és biztos felépítésének munkáját, hogy jogtalan követeléseivel és zsarolásaival zavart támasszon a dolgozók soraiban, a szervezett munkásságnak minden erejével és kérlelhetetlenségével fel kell lépnie. Azokból a rendeletekből, amelyeket a Központi Lakásbizottság vezetésére kirendelt teljhatalmú népbiztosok adtak ki, az elmúlt napok alatt minden öntudatos proletár előtt világos lehet az a törekvés, hogy megszüntessünk minden lakáshivatali visszaélést, panamát, protekciót, de lehetetlenné tegyünk minden jogosulatlan zsarolást is.
Azt az anarchiát, amelynek a régi lakáshivatal adott hajlékot és amely már-már megsemmisüléssel fenyegette a proletárforradalom vívmányait, ki kell irtani gyökerestől. Könyörtelen harcot kell indítani mindazok ellen, akik jogosulatlan, zsaroló és provokáló fellépésükkel a proletárállam rendjét és nyugalmát zavarják. Ezt a harcunkat azonban csak akkor vívhatjuk meg sikeresen, a fagyöngyöktől és piócáktól csak akkor szabadíthatjuk meg az ifjú proletárállam testét, ha Budapest szervezett munkássága segítőkezet nyújt nekünk.
Minden józanul gondolkodó ember igen jól tudja, hogy Budapest szerencsétlen építkezési rendszere, amely elsősorban a burzsoázia túlzott és fényűző igényeit volt hivatva szolgálni, nem olyan, hogy máról-holnapra Budapest proletariátusának szolgálatába állíthatnék. A paloták és nagyúri lakások, amelyek jók voltak arra, hogy hajlékai legyenek a gyárosok, bankigazgatók és földesurak henye naplopásainak és dőzsölésének, nem alkalmasak arra, hogy kellő átalakítás nélkül hajlékul szolgáljanak a lakásborzalmak minden iskoláját megjárt és a lakásínség minden szenvedésében megedzett proletárcsaládoknak. Hogy ezeket a szükséges átalakításokat elvégezhessük, ehhez nemcsak idő kell, hanem anyag, mégpedig rendkívül sok anyag, amellyel, sajnos, a proletárállam nem rendelkezik.
A legjobb, a legnemesebb és legbecsületesebb igyekezetünk mellett is legfeljebb csak azt érhetjük el, hogy lakáshoz juttassuk mindazokat a szervezett munkásokat, akik hajléktalanok, vagy pedig akiknek lakásnyomorúsága immáron elviselhetetlen. De ezt csak úgy érhetjük el, ha az új lakások szerzésének lehetőségéből kizárjuk mindazokat, akiket nagyzási hóbortjuk, vagy a ravasz spekuláció visz a kerületi lakásbizottságok elé. Százan és ezren vannak olyanok, akik néhány hónap alatt már harmad-, negyed- sőt ötödízben is változtatják lakásukat, nem mintha régebbi lakásaik megfelelők nem volnának, hanem jórészt azért, hogy folytonos lakáscserékkel újabb és újabb üzérkedésre nyerjenek alkalmat.
A lakáskeresés Budapesten már valósággal hivatássá vált és az emberek jórésze, akik napokon és heteken keresztül ácsorogtak a lakáshivatal előtt, mindezideig nem hiába pazarolták idejüket: mindenben megtalálták számításaikat. A proletárállam azonban nem tűrheti tovább ezt a lelketlen gonosz üzérkedést, nem tűrheti, hogy hivatásos szélhámosok szervezett munkások nyomorgó családjainak bőre árán sok-sokezres jövedelmekre tegyenek szert lakászsarolási manővereikkel, nem tűrheti, hogy amíg 8—10—15 tagú munkáscsaládok szótlan megadással és bizakodó várakozással egy nyomorúságos odúban töltik napjaikat, addig legyenek emberek, akik hetenként és hónaponként váltogatják és fokozzák egyszobás lakásról két-, három-, négy-, sőt ötszobás lakásra is, minden tekintetben jogosulatlan és indokolatlan igényeiket.
A központi lakásbiztosság, amely egyetlen tőrdöféssel egyszer és mindenkorra megszüntette a régi lakáshivatalban már szokássá vált visszaéléseket és panamákat, meg akarja és meg fogja semmisíteni azokat a visszaéléseket is, amelyeket ezek az ismert zsarolók most sietve akarnak átplántálni a kerületi lakásbizottságok környékére. Ezek az aljas kísérletek azonban vissza fognak pattanni arról az erős, áttörhetetlen falankszról, amellyel a szervezett munkásság védelmezi, a proletárforradalom minden vívmányát, a proletárállam minden hatalmi szervét.
A szervezett munkásságnak meg kell mutatni az öklét azoknak a lelketlen gonosztevőknek, akiknek már réges-régen a börtönben vagy a bitófán van a helyük.(
Mit adott a forradalom? — A Közoktatásügyi Népbiztosság kiadványa. 1919 máj.)
Mit adott a forradalom a gyermekeknek?
A gyermekek, a jövő szocialista társadalmának leendő munkásai számára hozta a legtöbbet a forradalom. Hiszen minden, ami történik, az ő érdekükben történt, de a népbiztosok egyes rendelkezései már ma is gondoskodnak arról, hogy a gyermekek zsenge életét minél kellemesebbé, minél emberhez méltóbbá tegyék.
A legelső, amit a gyermekeknek a forradalom adott, az a rendelkezés, amely szerint a magyarországi tanácsköztársaság törvénytelen gyermeket nem ismer. A forradalom óta mindazok a jogok és kötelezettségek, amelyek a törvényes házasságból született gyermekeket megilletik, mint pl. az apa nevének viselése, az anya tartásdíj-igénye, családi pótléka stb. csorbítatlanul kiterjednek azokra a gyermekekre is, akik házasságon kívül születtek. A törvénytelen gyermek atyjának atyai mivoltát a gyermek születési anyakönyvében igen egyszerű eljárás útján bejegyzik s attól kezdve a gyermek csak olyan születési bizonyítványt kap kézhez, melyből nem tűnik ki, hogy a gyermek a burzsoá-uralom idején a törvénytelenség jelzőjét viselte.
A gyermekeknek adta a forradalom a kevés levegőjű főváros ama zárt kertjeit és magánkertjeit, amelyeket eddig a burzsoá bürokrácia és a magántulajdon hét lakatja zárt el előlük. A főváros népbiztosa elrendelte, hogy a Nemzeti Palota kertje, az Orczy-kert, a belvárosi Károlyi-kert, a budai Karácsonyi-kert, továbbá a Zipernowszky-kert, a Franciskánus-rend és Kapucinus-rend vízivárosi kertje, a Jankovich-kert, a Rottenbiller-kert, a Víztorony körüli park és Dréher Gyula Martinovits-téri kertje nyitva álljon és azonkívül is, a játszótérnek alkalmas összes telkek azonnal kinyittassanak a proletárgyermekek számára.
A forradalom megnyitotta a proletárgyermekek számára a nyilvános fürdőket, sőt a burzsoázia magán-fürdőszobáit is. A nyilvános fürdők hetenként két félnapon át ingyen rendelkezésre állanak a proletárgyermekeknek, a magánlakásokban lévő fürdőszobák pedig hetenként egyszer, szombaton, egész napon át az iskolai vagy óvodai fürdőigazolvánnyal odautalt gyermekek ingyenes fürdőzésére szolgálnak. A fürdőszobák tulajdonosai tartoznak a fürdőzéshez szükséges fűtőanyagot, világítást, törülközőt és szappant ingyen rendelkezésre bocsátani.
Az iskolásgyermekek fogainak kezeléséről a munkaügyi és népjóléti népbiztosság rendelkezett az új idők szellemében. A rendelet értelmében minden gyakorló fogorvos tartozik saját rendelőhelyiségében és felszerelésével naponta két óra hosszat a hozzáutalt gyermekek fogait kezelni.
A munkaügyi és népjóléti népbiztosság a budapesti proletárgyermekek vidéki nyaraltatása érdekében felhívta a vidéki helyi munkástanácsokat annak közzétételére, hogy jelentkezzenek olyan családok, amelyek a nyár folyamán hajlandók négyheti teljes ellátásra elfogadni budapesti gyermekeket. A négyheti időre gyermekenként százötven korona térítés jár. A szükséges élelmiszerekről, a hatóságilag megállapított mindenkori rendes áron, a munkástanács fog gondoskodni. Szóval állami apparátussal válik valóra az, amiben eddig csak olyan kevés proletárgyermeknek volt része, jótékony segély útján — az egészséges, testet-lelket üdítő nyaralás.
Nagyjelentőségű az a rendelkezés, amelyet a tanoncgyermekek védelméről adott ki a közoktatásügyi népbiztosság. A rendelet egycsapásra megszünteti azt a barbár nyúzó-rendszert, amely évtizedeken keresztül a munkaadók igájába görnyesztette a ványadttestű ifjúmunkásokat. A rendelet a tanoncok munkaidejét heti 36 órában állapítja meg, melybe az elméleti oktatás idejét is beszámítja. Az elméleti oktatás csak hétköznapokon a nappali órákban történhetik. Megszűnik a tanoncok bántalmazása, mert forradalmi törvényszék elé kerül, aki tanoncát tettlegesen bántalmazza.
Azok a gyermekek, akiket többnyire a régi rend bűnös viszonyai rossz útra tereltek, szintén érzik a proletáruralommal beállott nagy különbséget a maguk javára. A züllött gyermekek rendőrsége nagy változáson ment át: humánus szellem, de céltudatos törekvés jellemzi azt a munkát, ami ott folyik.
A proletárok egészségének ügye
A proletár egészségével a burzsoá-állam csak nagyon kevéssé törődött. A betegpénztárak nem voltak elég vagyonosak, hogy elegendő orvost tartsanak, nem is fizethették elég jól orvosaikat, úgyhogy a szegény ember bizony csak gyenge orvosi kezelésben részesült. Ha megbetegedett, a mentők vitték a Rókusba, vagy a Dologkórházba, ahol sietve megoperálták, nem sokat akadékoskodva azzal, hogy fáj-e, vagy sem. A gazdag ember, ha megbetegedett, elegáns, fehér szanatóriumba került, külön szobába, külön tanár érzéstelenítette operáció előtt, külön tanár vágta fel a hasát, ápolónők sürögtek körülötte. Persze, mindez sok pénzébe került, de hiszen azt nem bánta a kapitalista, mert neki jövedelme volt akkor is, amikor nem dolgozott.
Ennek a „szép” világnak vége. A szanatóriumokat — éppúgy, mint valamennyi kórházat, gyógyító-, rendelő- és gondozó-intézeteket — köztulajdonba vette a proletárállam, kisajátította a közkórházak különszobáit is, a kórházak kezelésébe pedig emberséges szellemet vitt. Ezentúl nem kell a mentőknek 8—10 kórházban házalniok a szegény sínylődő proletárokkal, míg fölvételre találnak.
A köztulajdonba átvett gyógyintézetekben minden beteg ingyen részesül ápolásban és gyógykezelésben, a betegektől díjazást semmiféle címen sem szabad elfogadni. Állami tulajdonná lettek az eddig magánkézen volt gyógyfürdők és gyógyforrások is, nemkülönben a gyógyszertárak, melyeknek eddig szabadalmuk volt portékáiknak méregdrága áron való árusítására.
Az orvosok a tanácsköztársaság alkalmazottjai lesznek, úgyhogy a jövőben nem lesz magánorvos, ki külön honoráriumot vehet fel, hanem minden orvos állandó fizetést kap és díjtalanul fog rendelkezésre állani a hozzáutalt betegeknek. A doktor és a patika nem lesz tehát többé elérhetetlen fényűzés a dolgozó proletár számára.
Az egészségügyhöz tartozik a temetők rendezése is. Mikor a proletárdiktatúra ledönti az élők közt a rég elavult korlátokat, nem indokolt a halottak megkülönböztetése sem. Azok a temetők, amelyek eddig magánkezelésben voltak, köztulajdonba mennek át és nem lehet majd többé még haló poraikban is különbséget tenni proletár és kapitalista között.
A halálban mindenki egyenlő. Ezt az örök igazságot is csak a proletáruralom vaserélye és gondossága váltja valóra. A proletáruralom, amely nem ismer egyenlőtlenséget az életben, még kevésbé tűri a halál egyenlőtlenségét. Az általános elv az, hogy minden proletárhalott, vagy az, aki proletárnak hozzátartozója, ingyen sírhelyben és temetésben részesül. Aki életviszonyai folytán a temetésért fizetni nem tud és kerületének munkás- és katonatanácsa igazolja, hogy proletár, számot tarthat arra, hogy halottját ingyen temettetheti el. Nemproletárok, akik tehát fizetni képesek, a temetésért és sírhelyért egységesen 1000 koronát fizetnek. Mindenki egyforma, díszes temetést kap, akár fizet, akár nem. A lakásukban elhaltak otthoni ravatalozása csak ideiglenes intézkedés, mert hat hónapon belül megvalósul a kötelező halottasházi ravatalozás. Erre a célra számos ravatalozó helyiséget állítanak fel a temetőben.
Mit adott a forradalom a munkaképteleneknek?
A burzsoá-állam szívtelenségét talán mi sem jellemzi jobban, mint az uccasarki koldus. Megrokkant hátú, reszketőkezű öreg munkás, aki egész életét mások szolgálatában töltötte, mire ereje elfogyott, a munkaadó kilökte az uccára, koldusbotot nyomott a kezébe, létét az emberek irgalmától teszi függővé. Néhány lépésnyire tőle áll a féllábú, félkarú, idegsokkos, tüdőbeteg katona. Ép, erős, egészséges volt, minden izma, mint a vas, tüdeje, mint a gőzgép. Az imperialisták a maguk hitvány önző érdekükért háborúba vitték s íme mint szánalmas, csonka roncs tért vissza az imperializmus átkozott harcmezejéről.
A munka rokkantja s a háború nyomorékja nem lesz koldus többé. A tanácsköztársaság betegsegélyző és balesetbiztosítást tesz kötelezővé minden dolgozó ember számára. Betegség esetén 5—20 korona napibért kap a beteg, azok számára pedig, akik munkában szerzett sérülés folytán részben vagy egészben munkaképtelenekké lettek, az eddigi sovány járadékokat, melyek nem felelnek meg a mai megélhetési viszonyoknak, igen magasan felemelték. Külön rendelkezés fog intézkedni az öregkori ellátásról és külön rendelet gondoskodik azokról a szerencsétlenekről, akik az imperializmus háborújában lettek nyomorékká.
Az a hitvány rosszindulat és szűkkeblűség, amellyel a burzsoázia kormánylakájai intézték a rokkantak ügyeit, méltán kelthetett jogos elkeseredést azoknak a szerencsétlen rokkantaknak a táborában, akik vérüket, egészségüket, egész jövőjüket áldozták a tőkés kizsákmányolok imperialista érdekeiért. A rokkant proletárok nem lehetnek mostohagyermekei a proletárállamnak. Mindaz a sok szándékos rosszindulat és nemtörődömség, amely eddig a különböző hatóságok részéről a rokkantakkal szemben megnyilvánult, a proletárdiktatúra alatt megszűnt.
A népbiztosság az özvegyek és árvák nyugdíját is rendezni fogja. Egyelőre járulékaikat háromszorosra emeli fel. A rokkantsági illetmények csak a rokkant proletárokat és a proletárok özvegyeit és árváit illetik meg.
A forradalom lakást adott a proletároknak
Elől, a nagyvárosi ház uccai frontjának első emeletén, 12 szobás lakásban terpeszkedik a hájas háziúr és hisztériás felesége. Két szalon, vörös háló, sárga budoár, XIV. Lajos-korabeli ebédlők, meisseni éjjeliedények: ez mind hozzátartozott az ő kényelmükhöz. A ház harmadik, negyedik és ötödik emeletén, szűk odúkban, világosság nélkül, lichthofra nyíló szobákban, tizedmagukkal egy szobában, sőt harmadmagukkal egy ágyban aludtak a proletárok. Keserves munkával kellett megszerezniük a garasokat a nyomorúságos odú bérére, tehetetlen rabszolgái voltak a háziúrnak, aki könyörtelenül hajléktalanná tette őket, ha nem volt pénzük a házbért kifizetni. Könnyű volt neki: az ő 12 szobás tágas lakásának bérét az ágyrajárók és albérlők izzadták össze, neki egy garasába sem került a fényes szállás.
Hát ennek is vége! Minden lakóház a hozzátartozó beltelekkel, valamint a ház tartozékaival együtt a magyarországi tanácsköztársaság tulajdona, kivéve azokat a munkásházakat, melyeket a munkások vagy tisztviselők maguk építettek és amelyekben maguk laknak. A házbért ezentúl nem a háziúrnak, hanem az államnak fizetjük — mégpedig nem negyedévi, hanem havi részletekben — és a forradalmi kormányzótanács a proletárok házbérét is leszállította egyötödével.
Budapesten központi lakásbiztosság alakult, mely elrekvirálta a gazdagok fölösleges szobáit, a főváros területén lévő 29 magántalálkahelyet, hét nyilvános és huszonöt titkos találkahelyet, hogy azokba proletárokat helyezzen. Azok a proletárcsaládok, vagy egyes proletárok és dolgozók, kiknek egyáltalában nincsen lakásuk, azok, akik közbiztonsági szempontból veszedelmes, bedűléssel fenyegető, vagy akik egészségre ártalmas lakásokban, pincékben vagy padlásokban laknak, azok a családok, kiknek konyhájuk és mellékhelyiségeik egyáltalában nincsenek, akik mint felnőttek egyszobás-konyhás lakásban háromnál többen laknak, igényt tarthatnak emberséges lakásra.
Ezen a réven rövid néhány hét alatt közel tizenötezer proletárcsalád jutott megfelelő lakáshoz. A lakásínséggel kapcsolatban megoldódott a bútorínség is. A kormány lefoglalta a kereskedőknél, gyárakban, műhelyekben és raktárakban található összes kész és készülő bútorokat, amelyeket igen méltányos részletfizetési feltételek mellett utalnak ki a bútorokkal el nem látott proletároknak. A népbiztosok ezzel a paranccsal is megmutatták, hogy nem hívei a hosszú, a hivatalnoki pepecselésnek, hanem biztos elhatározó lépéssel rövid úton elégítik ki a legégetőbb szükségleteket. Á jelenlegi készletből, mint a beszolgáltatott leltárakból megállapították, mintegy tízezer proletárcsalád juthat a legrövidebb idő alatt bútorhoz. A még rejtett készletek kinyomozását a kerületi munkástanácsok fogják elvégezni. Minden jogosult igényt három nap alatt elintéznek.
Elvette s a dolgozóknak juttatta a forradalom a szállókat is. Ezzel egycsapásra végeszakadt az utasok kizsarolásának és annak az igazságtalanságnak, hogy olyan emberek, akiknek tágas lakásuk van, csupa kényelemszeretetből egész lakosztályokat foglaljanak le a szállodákban, míg messze vidékről érkező emberek kapuk alatt kénytelenek meghúzódni éjszakára.
Mindezeken felül a főváros építési direktóriuma is vaseréllyel látott hozzá a lakásínség megoldásához. A már megkezdett és a háború folyamán abbahagyott építkezéseket sürgősen tető alá hozták. Az egész Mária Valéria-barakktelepet lakásokká alakították át, amely munka két hét alatt ötszáz lakást adott Budapestnek. Átvette a direktórium a főváros régebbi lakásépítő programját és hozzákezdett három lakóháztelep megépítéséhez. Egy épület a Pongrácz-uccában 650 lakással, egy a Juranics-uccában 400 lakással, egy a Madarász-uccában 500 lakással. Négy diákszálló is épül 20 millió korona költséggel. Minthogy az ajtók, ablakok, zárak és kilincsek is készen vannak már, remélhető, hogy az őszre, de legkésőbb tavaszra Budapest lakásproblémája teljes megoldást nyer.
Mit adott a forradalom Budapestnek?
A régi, korhadt és panamaillatú fővárosi gazdálkodásnak véget vetett a márciusi forradalom. A törvényhatósági bizottság helyett a munkástanács, a polgármesterek helyett népbiztosok vették át a főváros összes ügyeinek vezetését.
A főváros népbiztosai megszüntették a margitszigeti belépődíjat és a gyönyörű szigetet minden anyagi korlátozás nélkül a főváros proletariátusának rendelkezésére bocsátották.
A főváros környékén lévő nyaralóhelyeken ezen a nyáron új közönség fog megtelepedni. Többé nem a fővárosi élet heréi és élősdijei, nem potrohos bankárok, hadi profiton meghízott nagykereskedők s szélhámos fiskálisok fognak a gazdagságuk díszével fennen kérkedő feleségükkel vagy cicomás barátnőikkel tanyázni a nyaralókban és üdülni a kertek palántái között s a mezők zöld gyepén, hanem az igazi dolgozók, akik verítékes munkában robotolták át a telet s most valóban megérdemlik, hogy egészségüket a vidék friss levegőjén megerősítsék. A budapesti Központi Munkástanács intézőbizottsága ugyanis elhatározta, hogy a környékbeli nyaralóhelyek házait három-négy hétre kizárólag a proletárcsaládoknak, elsősorban az arra egészségi okokból leginkább rászorulóknak bocsátja rendelkezésére. A munkásproletár, az elcsigázott proletáranya s a sápadt proletárgyerek kiszabadul a külvárosi bérkaszárnyák fojtott levegőjéből. Mátyásföld, Svábhegy, Budakeszi, Gödöllő és a többi nyaralóhelyek kristályos levegője fáradt proletárok arcára fogja ráfesteni az élet friss pirosságát.
Mit adott a forradalom a nőknek?
A forradalom emberi méltóságra emelte a nőt. A kapitalista burzsoá világban a nő rabszolga volt, alárendelt pária. Hiába hangoztatták a nők egyenjogúságát, a burzsoá-állam kizsákmányolta a nő munkaerejét, vagy pedig bábot nevelt belőle, akinek nem volt egyéb dolga, mint szolgálni a férfiakat óránként, vagy az egész életre, a szerint, hogy a vásárt milyen formák közt kötötték.
A forradalom erkölcsi martalócai most azzal rémítgetik a tisztességes nőket, hogy a kommunizmus nőközösséget rendel el. Minden közös, mondják ezek a tökfilkók, tehát közös a nő is. Ezek a fecsegők azonban elfelejtik, hogy a közösség csak a termelőeszközökre vonatkozik, de nem vonatkozik személyekre, emberekre, proletár társnőinkre.
A burzsoá-államban a nők rabok voltak. A kommunizmus programja a nő számára az, hogy a nő ne legyen egy férfi rabja, sem a férjéé, sem másé, hanem legyen azé, akit szeret, akié lenni akar. Éljen függetlenül, éljen egyedül, ha akar; kössön házasságot a kiválasztottjával, ha neki úgy tetszik. A kommunista társadalomban gazdasági kényszer nem hajtja a nőt a férfihoz. A nő a férfival teljesen egyenrangú és azáltal, hogy nem szorul rá az eltartó férfira, éppen olyan szabad, mint a férfi.
A kommunista állam megszünteti a nők lealázó helyzetét. Gyermeket szülni nem bűn, nem szégyen, hanem dicsőség és olyan szolgálat, melyet az állam teljes mértékben véd és jutalmaz.
SaLa
Kérjük, anyagilag támogassa a Bal-Rad-ot! – a blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható 
piktogrammra kattintva Pay-Pal-on
-vagy közvetlen postai úton:
Szabó Péter 2747 Törtel, Petőfi-ut. 12.
HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVÉSZ!
A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.hu/koszonet
Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.hu-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá! De legalább LÁJKOLD! – hiszen azzal is tudsz segíteni!