I. RÉSZ
(idézet: Egy felkelés okai és következményei – Arnold Reisberg)
3
A meidlingi schutzbundisták támadó akciói
A XII. kerületben, Meidlingben, a munkások nagy többsége csak késő délután tudta meg, hogy az áramszünet nem technikai hiba következménye, hanem a várt harci jel. Ezért a schutzbundisták, kevés kivétellel, csupán 12-én este gyülekeztek helyiségeikben.
Ausztria Kommunista Pártjának helyi csoportja tüntetésekre szólított. Amikor a rendőrség rohamosztaga az Eichenstrassén megpróbált szétoszlatni egy gyülekező csoportot, sor került az első összecsapásokra. A munkások védekeztek; lövések dördültek; halottak és sebesültek rogytak a földre. Amikor a munkásokhoz fegyveres schutzbundisták is csatlakoztak, az így szerveződött csoport elfoglalta a Philadelphia-hidat, valamint a meidlingi Déli pályaudvar közelében ívelő vasúti átjárót. A szemközti őrszobát is megrohamozták, a zsákmányolt fegyvereket szétosztották. A közeli Trén-laktanya katonái – hiába voltak a laktanya tetején géppuskák – nem tudták megtámadni a híd védőit, mert a környező városi házakból, elsősorban a szomszédos Tivoli-telepről, heves tűz alatt tartották őket. Két további rendőrőrszobát is fel kellett adni. 18 óra 30 perc tájban újabb schutzbundisták kaptak fegyvert, akik a sötétség beálltakor elfoglalták az egész Wiener Berget és a XII. kerület néhány városi házát. A sötétség leple alatt a munkások barikádokat emeltek. Éjszaka a sötét utcákon a Schutzbund fegyveres kettős őrszemei jártak. Kedd reggel a munkások a matzleinsdorfi teherpályaudvar vagonjai mögött sáncolták el magukat, azután egy közeli fatelepen, valamint a flurschützgassei templom mögött, és „rendkívül heves tüzet zúdítottak” a Reumannhofnál maradt biztonsági őrökre és védhadtestekre; a kormányerők komoly veszélybe kerültek. A Reumannhoffal szemközti városi házakból is élénken tüzeltek a munkások. Meidlingben került sor egyik legjelentősebb támadó akciójukra is, bár, csakúgy mint más kerületekben, itt is jelentős Schutzbund-erők maradtak fegyver nélkül.
A Schutzbund 38 éves századparancsnoka, Max Opravil, az éjszaka folyamán jól felfegyverezte az „Am Fuchsenfeld” nevű városi házban tartózkodó embereit. A rendőrség nem vette észre, hogy a villamostársaság teherautói, amelyek hivatalos feladata az volt, hogy az áramszünet miatt nyílt pályán veszteglő kocsikat bevontassák, géppuskákat, kézigránátokat és lőszert szállítottak a helyszínre. Február 13-ra virradóan Opravil megkockáztatta a támadást. Elkeseredett harcok után a védhadtest erőit visszavetették. Az ellenség komoly veszteségeket szenvedett, lőszerük is fogytán volt. Ekkor két géppuskával rendőrkülönítmény érkezett felmentésül, de ők sem sokat javítottak a kormányerők helyzetén. Ebben a pillanatban a schutzbundisták parancsot kaptak parancsnokságuktól a visszavonulásra. Julius Deutsch erről mindössze ezt mondotta: „Reggel 9 óra tájban a parancsnokság úgy vélte, helyesebb, ha visszavonja a Schutzbund-alakulatokat.” Opravil később azzal indokolta ezt a lépést, hogy információi szerint katonai erősítés közeledett. Semmi kétség, a kormány rádión szétkürtölt propagandája megtette bénító hatását.
A rendőrség valóban katonai erősítést kért. Az erősítés 10 óra 5 perckor érkezett a Margaretengürtelre. Ekkor, a hivatalos jelentés szerint, a dolgok így álltak: „A környező városi házakban jól álcázott lövészek; az egyébként meglehetősen kihalt utcákon számos, a lázadók által emelt barikád.” A schutzbundisták a Fuchsenfeldhofba, a Liebknechthofba és a Bebelhofba vették be magukat; a Reumannhof előtt csak gyenge hátvédet hagytak, hogy a visszavonulást fedezhessék. Csupán délfelé kezdődhetett meg a katonaság akciója. A katonák először is Reumannhoffal átellenben álló városi házakat rohamozták meg, ezek után pedig a Reumannhofba két szakasz katonaság vonult be. A katonai alakulatok most hozzáláttak a munkások által géppuskákkal egészen az éjszakai órákig védelmezett barikádok megtisztításához. Mivel ez nem mindenütt sikerült a sötétség beálltáig, éjszaka a katonák heves tűzzel borították el a még ellenálló barikádokat.
Páncélvonatok a munkások ellen
A kormány hat páncélvonatot is harcba vetett. Ezeket a szövetségi honvédelmi minisztérium még a harcok kirobbanása előtti hetekben gondosan összeállította, és a szükséges felszerelést is készenlétbe helyezte. A vonatok mozdonyból és golyóálló lemezekkel borított, nyitott tehervagonból álltak. A mozdonyoknak kezdetben nem volt páncélzata. Február 13-án reggel 7 óra 50 perckor kifutott egy katonai páncélvonat, hogy a meidlingi pályaudvart megtisztítsa a schutzbundistáktól. Az oda vezető úton a vonatot a Margaretengürtel városi házaiból mindvégig lőtték. Visszaútján a Fuchsenfeldhof schutzbundistái árasztották el géppuskatűzzel. A páncél vonatnak többször is közbe kellett avatkoznia, hogy a bajba jutott biztonsági közegeket megsegítse. A schutzbundistákat a harcok másnapján sem tudták kiszorítani a Gürtel két oldalán álló városi házakból. Csak szerdán, február 14-én számolta fel a katonaság az utolsó margareteni útakadályt, miután túlerővel és rövid harc után elfoglalta a Liebknechthofot és a Fuchsenfeldhof északkeleti részét. A nyugati szárnyat a schutzbundisták az erős tűz ellenére egész nap tartották, és csak február 15-én adták fel. A kormányerők a Bebelhofot is csak február 15-én tudták elfoglalni. Szerdán a munkások háromórás harcban védték a katonák ellen a Bécs-Baden villamosvasút általuk megszállva tartott vágányait. Végül visszahúzódtak egy Indianerhof nevű városi házba, amelyet szívósan védelmeztek, amíg Fey őrnagy erősítést nem hozott. Páncélautóval és a közeli laktanya tűztámogatásával egy egész honi véderő ezred indított frontális támadást a tömb ellen; a schutzbundisták csak ekkor tűzték ki a fehér zászlót. A meidlingi munkások utolsó ellenállási gócát csak február 16-án délután sikerült felszámolni.
Simmering munkáskézen
Támadó harcokat folytattak a munkások a XI. kerületben, Simmeringben is. Itt a Schutzbundot mindjárt a villamosközlekedés megbénulása után mozgósították, és 11 óra 15 perckor, vagyis az általános sztrájkra való felhívás előtt kezdődtek az első támadások a rendőrök ellen. Délre a schutzbundisták kezén volt a kerület minden fontos városi háza: a Höger-, a Klein- és az Engelhof. A munkások előkerítették ott elrejtett fegyvereiket, és megkezdték támadó akcióikat a város központja, a III. kerület irányában. Megszálltak néhány fontos vasútvonalszakaszt. A Pozsony-Bécs közti helyiérdekű vasút vágányait a városi gáz- és elektromos művek dolgozói torlaszolták el. Válaszul a rendőrség egyik riadóosztaga – egy század rendőr – körülzárta az elektromos műveket.
Amikor a rendőrség a Hauffgasse melletti konyhakertekben razziát kezdett, a munkások védekezni próbáltak, a géppuskatűzzel szemben azonban tehetetlennek bizonyultak. Kellő erő híján ugyanígy nem sikerült a közeli tüzérlaktanya elfoglalása sem.
Megrohamozták viszont a munkások a kerület valamennyi rendőrőrszobáját, és teljesen körülzárták a kapitányságot, ahová a kerület valamennyi rendőre menekült. Géppuska- és puskatűzzel megakadályozták a rendőrség kitörését és a 18 órakor a helyszínre érkező Schutzkorps zászlóalj bevetését. A védhadtestesek csak a kapitányság közelében húzódó vasúti töltés egy részét tudták elfoglalni. Ez volt Simmering egyetlen pontja, amely ebben az időszakban a kormányerők kezén maradt; egyébként az egész kerület a munkásoké volt.
Heves harcok folytak a simmeringi Apollo gyertyagyár és a vasúti műhelyek körül. Kedd reggel újult erővel lángolt fel a küzdelem, amikor a bekerített rendőrök kitörést kíséreltek meg a munkások legfőbb támaszpontja, a Högerhof felé. A rendőri erők a rájuk zúduló tűzben súlyos veszteségeket szenvedtek. A simmeringi főutcán küzdő rendőralakulatok is meghátráltak. Különösen az, a schutzbundistákból és fiatalkorúakból szerveződött új csoport tűnt ki e harcok során, amely az úgynevezett betegpénztári házakban gyülekezett, és az előző nap eldobott fegyvereket újra felszedte. Ennek a csoportnak nem volt schutzbundista parancsnoka, és parancsokat sem kapott sehonnan. Amikor a géppuskatűzzel fedezett csapatok közeledtek, a csoport elhatározta, hogy feltartóztatja a kormányerőket, hogy ily módon megakadályozza áttörésüket a Laaer Berg felé, ahonnan a Meidlingben és Favoritenben harcolók hátába kerülhettek volna. A szomszédos gyertyagyárból kihoztak egy autóbuszt, és keresztbe állították a Grillgassén barikádként. A betegpénztári házakból egy házaspár kézikocsin húzott oda géppuskát és lőszert. A géppuskával sikerült megállítaniuk az előrenyomuló kormánycsapatokat, veszteségeket okozva nekik. A simmeringi főutca másik oldaláról a schutzbundisták a szeszfőzdéből és a közeli utcákból, házakból tüzeltek a támadókra. Támadást hajtottak végre a veteményeskerteken át. Bár tüzérség, páncélautók és egy páncélvonat lőtte őket, állásukat egész éjszaka tartani tudták. Azután szétoszlottak, és elmenekültek a hátsó udvarokon és a falakon át.
Február 13-án hajnalban a rendőrkapitányság helyzete annyira válságosra fordult, hogy Fey alkancellár személyesen kérte a katonaság közbeavatkozását. A katonák első támadását a munkások visszaverték. Ekkor tüzérséget és aknavetőket vonultattak fel ellenük. A katonák 14 órakor indították meg a támadást a városi házak ellen. Először a Wildholzhofot lőtték, el is foglalták, majd a Högerhof ostromával próbálkoztak. A roham során a katonák zárótűzbe ütköztek: a nesseldorfi autógyárból lőttek rájuk, valamint a környező veteményeskertekből és a betegpénztári házakból. Súlyos veszteségeket szenvedtek. Ismét tüzérség vonult fel a munkások ellen.
A közelben húzódó töltést mintegy 1000 felfegyverzett munkás – köztük 15-20 kommunista – védte. Ellenük háromszor is bevetették az egyik páncélvonatot, amelynek géppuskatüze nem okozott ugyan veszteséget soraikban, de megrémítette őket. A schutzbundista parancsnok ennek ellenére elutasította a kommunisták javaslatát, hogy robbantsák fel a két vasúti aluljárót, megbénítva így a közlekedést. Talán az állam vagyonát féltette volna? 16 óra tájban a vasúti töltés védelmezőinek lőszere elfogyott. Erősítésként azonban schutzbundisták érkeztek, akik a betegpénztári házakból a vasúti töltésre vonultak vissza géppuskájukkal. Tüzelni kezdtek, s ezáltal négy löveg kezelőszemélyzetét is megfutamították. A sikert azonban nem használták ki, így a katonaság hamarosan visszatért a lövegekhez. Mégis, a kormányerők hiába lőtték tüzérséggel a városi házakat, aznap nem tudták bevenni egyiket sem, és a sötétség beálltával visszavonultak a laktanyába. Február 14-re virradó éjjel a központi temető közelében erős Schutzbund-alakulatok gyülekeztek, és új előnyomulást hajtottak végre a Högerhof irányában. A fáradt kormánycsapatok nehéz helyzetbe kerültek, ezért az 5. gyalogezredet szerdán egy taracküteggel ismét Simmeringbe vezényelték. Február 14-én 7 óra 30 perckor befejeződött a katonaság felvonulása, az ágyúkat lőállásba helyezték. A további ellenállás reménytelensége láttán először a Wildholzhof védői kapituláltak. 8 órától a többi városi házat – a betegpénztári házakat és a kerületi bíróság épületét – is körülzárták a kormányerők. A tüzérségi tűzzel megfenyegetett schutzbundisták kénytelenek voltak ezeket az „erődeiket” is feladni.
Gyalogsági roham után kapitulált a Högerhof és néhány szomszédos épület. A behatoló csapatok azonban itt jóformán nem találtak fegyvert. Február 14-én este a kormány egész Simmeringben a helyzet ura volt.
A Simmeringben harcolt schutzbundisták és munkások többsége a Laaer Bergre vonult vissza, és egyesült a favoriteni schutzbundisták néhány alakulatával.
Landstrasse – sok harcos, kevés fegyver
Simmeringi schutzbundisták támogatták a szomszédos III. kerületben (Landstrasse) harcoló munkásokat is, ahol a munkások a hétfő délutáni órákban foglalták el a vasútvonal kerületükön áthaladó szakaszát – a pályát és a fűtőházat, de a pályaudvart nem -, valamint néhány városi épületet. Helyzetüket nehezítette, hogy alig volt fegyverük, és az egységes irányítás is hiányzott.
Anton Kuttner, a landstrassei Schutzbund 3. századának parancsnoka, a későbbiekben Ausztria Kommunista Pártjának ismert funkcionáriusa, így számolt be a helyzetről: „Kerületünkben mintegy 385 schutzbundistánk volt. A gyülekezőhelyekre azonban 2000 munkás jött el – szocialisták és kommunisták. A rendőrség visszavonult; megjelenésünkre géppuskáját is faképnél hagyva menekült egy őrjáratuk. A Schutzbund a számára kijelölt terület korlátlan ura volt.” De sem Adamek Schutzbund-
Amikor kedden ismét megjelentek az adott helyen, a Schutzbund-parancsnokság újra fegyver és harci feladat nélkül eresztette szélnek őket. A rendőrség hétfőn nem merte megtámadni a munkások által megszállt objektumokat. Este a helyi schutzbundisták, simmeringi elvtársak támogatásával, elfoglalták a központi marhavásárteret, megrohamozták az ottani őrszobát, elbarikádozták a vágóhíd bejáratait. Kedden elkeseredett ellenállást tanúsítottak a rendőrség és a védhadtest támadásaival szemben. Támogatták őket a Schutzbund-alakulatok a nagy Raabenhofból és a kisebb városi házakból, valamint a környező utcákban elhelyezkedő fegyveres munkások. Ezeket a házakat csak a katonaság tudta később – negyedórás tűzharccal – elfoglalni és átfésülni. Időközben Simmering felől is megkezdődött a kormánycsapatok akciója a vágóhíd ellen, így a schutzbundistákat aznap délelőtt már két irányból is támadták. Ezért vissza kellett vonulniuk; hátrálás közben viszont váratlanul megtámadta őket a szövetségi haderő páncélvonata. 14 órakor a kormánycsapatok a központi marhavásártér egész környékét elfoglalták, 17 órakor pedig a mészárosok szövetkezetének épületét is. Február 14-én ismét sor került a katonaság bevetésére; a katonák estig több magán- és városi házat elfoglaltak, köztük a Schutzbund-otthont és az erdbergi villamoskocsiszínt. Ezzel a III. kerületben véget is értek a harcok.
A Karl-Marx-Hof hősi eposza
A leghíresebb összecsapásra a Karl-Marx-Hofnál került sor. Ez a hatalmas háztömb a XIX. kerületben, Döblingben, a Heiligenstädte Strassén álló, egy kilométer hosszú „házváros” volt, ahol a harcok négy napig tomboltak. Döblingben a Schutzbund mozgósítása későn kezdődött meg. Még hétfőn 14 órakor átfésülhette a rendőrség a schutzbundisták tervezett gyülekezőhelyét, mielőtt a munkások megjelentek volna; ugyanez történt a Karl-Marx-Hoffal is. A schutzbundisták csak körülbelül egy óra múlva szedték elő a fegyvereket. Az első lövések a Grinzinger Strasse 95. sz. alatti iskolánál dördültek el. A fegyveresen érkező schutzbundistákat a Heiligenstädter parkban elsáncolt rendőrök heves tűzzel fogadták; ekkor a Schutzbund is viszonozta a tüzet, s a harc során az egyik harcos halálos sérülést szenvedett.
Ugyanekkor egy közeli utcasarkon fegyveres Schutzbund-csoport csapott össze a Karl-Marx-Hof ellen küldött rendőrőrjárattal; ennek során egy körzeti felügyelő életét vesztette, egy rendőr pedig súlyosan megsebesült. Ezért a későbbiekben az államügyész a Schutzbund 36 éves szakaszvezetőjét, Emil Swobodát gyilkossággal vádolta. Bár nem tudták bizonyítani, hogy a halálos lövéseket Svoboda adta volna le, a statáriális bíróság a szakaszvezetőt február 16-án halálra ítélte, s az ítéletet két óra múlva végrehajtották.
A Karl-Marx-Hofból kitörve, a schutzbundisták hétfőn 20 óra tájban heves gyorstűzzel elűzték a Heiligenstadt pályaudvar őrszobájának rendőreit, akik, saját bevallásuk szerint, éppen azelőtt öltek meg két schutzbundistát. A Schutzbund néhány rendőrt elfogott, a többiek a peronra menekültek, ahol a Heimwehr egy kis csoportjával kétségbeesetten próbálták állni a schutzbundisták támadásait. A pályaudvarra küldött felmentő csapatoknak végül sikerült visszafoglalniuk az őrszobát, a Karl-Marx-Hof központja ellen megkísérelt rendőri támadást azonban mintegy 250 fegyveres schutzbundista visszaverte.
A Schutzbund az esti órákban több helyütt is támadást hajtott végre a biztonsági őrség ellen.
A rendőrség a Karl-Marx-Hof elleni első sikertelen támadás után szintén katonai segítséget kért. A hadsereg 23 órakor tüzérséget vonultatott fel a Hohe Wartéra, ahonnét a Karl-Marx-Hofot jól belőhette; kedden éjjel 1 órakor kezdtek tüzelni a tarackok. Ezután a katonaság három szakasza megpróbálta megrohamozni a Blauer Bogen nevű épületrészt, de a védők tüze visszaűzte őket. Ezért újabb páncélautókat és nehézlövegeket kértek. 4 órakor Fey őrnagy terepszemlét tartott, és helyeselte azt a tervet, miszerint a Karl-Marx-Hofot tüzérségi tűzzel kell „megpuhítani”. A schutzbundisták továbbra is kitartottak. Hangulatukat azonban rontotta az a körülmény, hogy számos munkás, bár az éjszaka még harcolt, másnap fel akarta venni a munkát. A harcoló schutzbundisták ellenvetéseire azt felelték: „Könnyen beszéltek ti, munkanélküliek, nincs állásotok, amit elveszítsetek.”
Mert abban az időben hamarabb kockáztatták az emberek az életüket a szabadságért, mint az állásukat! Akkoriban lidércnyomásként nehezedett a dolgozókra az a gondolat, hogy hosszú évekre elveszíthetik családjuk eltartásának a lehetőségét is.
A schutzbundisták olyan erős tűz alatt tartották a pályaudvart, hogy a vonatok csak Nussdorfig közlekedtek. 9 óra 45 perckor a tüzérség eltalálta a Blauer Bogent a III. emelet magasságában, és teljesen szétrombolta egy munkáscsalád lakását. Ekkor nehézgéppuskák fedezetével és a páncélautók védelmében támadásra indult az első rohamcsoport. A védők tüze nem lankadt. A tábori vadászok elfoglalták a Karl-Marx-Hof előtt emelt barikádokat.
Néhány órás elkeseredett harc után a Heimwehr és a hadsereg katonái a szétlőtt Blauer Bogen nagy kapuján át behatoltak az épület alsó szintjeire. A Schutzbund továbbra is ellenállt. A kormánykatonákat, akik kézigránát-kötegekkel robbantották be az egyes épületekbe vezető kapukat, állandóan tűz alatt tartották. A szétlőtt épületben a munkások minden rendelkezésükre álló fegyverrel küzdöttek minden folyosóért, minden ajtóért. A kormány már a lakótömb bevételéről közölt jelentést, délben azonban a schutzbundisták még mindig állták az előrenyomuló kormányerők támadását.
A rendőr-főkapitányság beszámolójából idézünk:
„Sajnos, a Karl-Marx-Hof megtisztítását hamarosan félbe kellett hagynunk, mivel a fenyegető floridsdorfi helyzet miatt a szövetségi haderő csapatait, a nehéztüzérséget, valamint a biztonsági őrség két, a gyalogsági támadást támogató páncélautóját Floridsdorfba kellett átcsoportosítani. A csapatok kivonása, különösen azonban az obkirchergassei városi épületbeli élénk tevékenység ismét felbátorította a Karl-Marx-Hof schutzbundistáit, akik újra elfoglalták állásaikat, és a déli órákban megint heves tüzet zúdítottak a heiligenstadti pályaudvar őrszobájára …”
Egy másik félhivatalos beszámoló „a négynapos harcok legválságosabb pontjáról” beszél.
Kedden a kormánycsapatok tüzérségi támogatással sorra bevették a Schutzbund által megszállva tartott többi döblingi városi épületet. Szerdára virradóan Korneuburgból csapatok érkeztek a Karl-Marx-Hofhoz, de egy napon át nem is mertek támadást kezdeni. Így a schutzbundisták a tömb urai maradtak, és lőttek minden rendőrre vagy biztonsági közegre, aki erődjükhöz közelített. Amikor azonban a szövetségi haderő túlereje is felvonult (két zászlóalj gyalogság, két taracküteg és egy ágyúüteg), a további ellenállás értelmetlen lett volna. Válaszul Dollfuss szövetségi kancellár ultimátumára, csütörtökön, február 15-én 11 óra 30 perckor a védők kitűzték a fehér zászlót.
De a kormánycsapatok még így is bevárták az újabb erősítést, s csak ezután, 14 óra 35 perckor nyomultak be a Karl-Marx-Hofba. Hozzáláttak a tömb átfésüléséhez, de nem találtak sem egy szál schutzbundistát, sem fegyvert. A védők fegyverestül föld alatti csatornákon át távoztak.
SaLa
Kérjük, anyagilag támogassa a Bal-Rad-ot! – a blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható 
piktogrammra kattintva Pay-Pal-on
-vagy közvetlen postai úton:
Szabó Péter 2747 Törtel, Petőfi-ut. 12.
HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVÉSZ!
A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.hu/koszonet
Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.hu-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá! De legalább LÁJKOLD! – hiszen azzal is tudsz segíteni!