BULGÁRIA LERÁZZA
A FASIZMUS BILINCSEIT
(idézet: Antifasiszta népfelkelések – Szemirjaga)
Szeptember 2-án a párt Központi Bizottsága határozatot hozott, hogy szeptember 6-án több nagyvárosban fegyveres tüntetéssel egybekapcsolt politikai tömegsztrájkot szerveznek. A partizánosztagok parancsot kaptak, hogy lássanak hozzá a Hazafias Front hatalmának megteremtéséhez helyi szinten.
A párt történelmi fontosságú döntése nagy visszhangot keltett a dolgozók körében. Az országnak nem volt olyan pontja, ahol a kormány tilalma ellenére ne rendeztek volna nagygyűléseket. A szónokok — kommunisták, a Hazafias Front tagjai, párton kívüli hazafiak — hangsúlyozták, hogy a hazát csak úgy lehet megmenteni a katasztrófától, ha a nép támadást intéz a monarcho-fasiszta rendszer ellen. Az 1944. szeptember 6-ról 7-re virradó éjszakán gyűlést tartottak Pernik bányászváros környékén is. A gyűlésen részt vett több mint 100 helybeli kommunista, részt vettek az Ifjúmunkás Szövetség tagjai, a Hazafias Front bizottságainak és a harci csoportoknak a képviselői. A gyűlés résztvevői elhatározták, hogy megszervezik a bányászok sztrájkját, a harci csoportok és a partizánok pedig fokozzák tevékenységüket. Másnap kora reggel a helybeli harci csoport tagjai és a radomiri partizánosztag emberei elvágták a telefonvezetékeket, lefegyverezték a Kucijan-bánya mellett levő koncentrációs tábor őrségét és kiszabadították a foglyokat. Nem sokkal ezután a bánya két műszakjának dolgozói összegyűltek, és elhatározták, hogy sztrájkba lépnek. Kétezer bányász vonult az igazgatósági épülethez, hogy átadja követeléseit. A megerősített rendőrség tüzet nyitott rájuk. Hat munkás meghalt, sokan megsebesültek.
A városban futótűzként terjedt a hír, hogy a kormány belelövetett a tüntető bányászokba. Sztrájkba léptek a vasutasok és a város üzemeinek dolgozói. A munkások, amikor megtudták, hogy további rendőri és katonai egységeket rendeltek Pernikbe, készülni kezdtek a fegyveres harcra.
Különösen aktívak voltak a szófiai kommunisták. A fegyveres felkelés időpontjára a fővárosi pártszervezetnek mintegy kétezer olyan tagja volt, akik a legtevékenyebben részt vettek a dolgozók valamennyi politikai megmozdulásában. Szeptember 5-én Szófia egyik központi terén nagyszabású tüntetésre és gyűlésre került sor. Másnap a fővárosban politikai tömegsztrájk tört ki, amelyben részt vett jó néhány nagyüzem. Egységesen és bátran léptek fel a villamosvasúti dolgozók, akiknek erős pártszervezetük volt. A Bolgár Munkáspárt Központi Bizottsága az általános fegyveres felkelés előkészítésében fontos mozzanatnak tekintette a villamosvasúti dolgozók sztrájkját. Délelőtt 10 órakor a város valamennyi villamosa leállt. Ez mintegy jeladásul szolgált más fővárosi üzemek dolgozói számára. Egymás után törtek ki a sztrájkok.
Ugyanezen nap reggelén a párt több vezetője értekezletet tartott. Megvitatták, hogyan koordinálják a partizánok és a harci csoportok akcióit a dolgozók megmozdulásaival. Sztanko Todorov, az értekezlet egyik résztvevője visszaemlékezésében elmondja, hogy két változatot javasoltak az együttműködésre. Az első változat szerint a felkelők a Reneszánsz téren gyülekeznek, s a harci csoportoknak meg a Sopi-osztag partizánjainak fedezete mellett betörnek a börtönbe, kiszabadítják a politikai foglyokat, aztán a város központjába, a kormány épületekhez vonulnak. A másik változat szerint a népfelkelésben tevékenyen részt vesznek az átpártolt csapatok is. Ezzel egyidejűleg a pártnak mozgósítania kell a Szófiában rendelkezésére álló összes erőket, és gyűléseket, tüntetéseket kell szerveznie. Az utóbbi változatot fogadták el.
Reggel 4 óra körül nagy munkáscsoportok gyülekeztek a Szlavjanszkaja Beszeda Szálló környékén. A szállóban tartózkodó német tisztek, amikor meghallották az antifasiszta jelszavakat, lőni kezdtek a tüntetőkre. A helyszínre érkező rendőrök szintén tüzet nyitottak rájuk, és provokációs céllal megszólaltatták a légiriadót jelző szirénákat. A megzavarodott tüntetők szétoszlottak, és az óvóhelyekre menekültek. A városi pártbizottság hadműveleti irodájának képviselői azonban felvilágosították a munkásokat, hogy a légiriadó vaklárma volt, s újabb gyűlést szerveztek a Nagyhét térre. Este 6 órára az emberek — köztük sok katona — megtöltötték a teret. A gyűlést fegyveres partizánok őrizték. A szónokok követelték a hatalom átadását a Hazafias Front kormányának és éltették a Vörös Hadsereget. A rendőrség tüzet nyitott, a partizánok is tűzzel válaszoltak. A megerősített rendőrosztagoknak sikerült szétkergetniük a gyűlést, és letartóztattak mintegy 300 embert. Muraviev utasítására Szófia rendőrfőnöke kijárási tilalmat rendelt el, és megtiltotta a gyülekezést a város utcáin. A főváros valamennyi színházát bezárták.
A párt újabb és újabb erőket irányított Szófiába. Szeptember 6-án este titokban a fővárosba érkeztek a Sopi-osztag és a Csavdar-dandár partizánjai. Ez felbátorította a dolgozókat. A városi pártbizottság elhatározta, hogy szeptember 7-én délután 4 órakor nagygyűlést rendez a Központi pályaudvar környékén. A rendőrség, amikor erről tudomást szerzett, lezárta a pályaudvar előtti teret és a környező utcákat. Ekkor a városi pártbizottság utasítást adott, hogy a gyűlést a parkban tartsák meg. Ezt a környéket a partizánok tartották a kezükben. Éppen amikor Petr Topalov (Schmidt), az Ifjúmunkás Szövetség egyik vezetője szólt az egybegyűltekhez, a rendőrség tüzet nyitott rájuk. A bátor bolgár hazafi halálos sebet kapott. A rendőrségnek sikerült szétoszlatnia a gyűlést. Az emberek azonban összegyűltek más utcákon, és tiltakoztak a rendőrterror ellen. A tüntetés csak késő éjszaka ért véget.
A proletár Plovdivban szeptember 7-én sztrájkba léptek a vasutasok és az ipari üzemek munkásai, s óriási tüntetést szerveztek. Ugyanezen a napon Várna munkásai is megmozdultak. Szeptember 8-án sztrájkokra és tüntetésekre került sor Szlivenben és Gabrovóban. Aznap estére az egész Rodope vidéket és Panagjuriste várost felszabadították a fasiszta megszállás alól. Több városban a partizánok betörték a börtönkapukat, és kiszabadították a politikai foglyokat.
Különösen bátran léptek fel ezekben a napokban Pleven munkásai. A kommunisták felhívására abbahagyták a munkát, és délután 4 órakor a börtön környékén gyülekeztek. A város és a környező falvak négyezer lakosa követelte a politikai foglyok azonnali szabadon bocsátását. Amikor a börtönigazgató és az ügyész nem volt hajlandó teljesíteni ezt a követelést, az összegyűltek szétverték a börtön vaskapuját, és kiszabadították a foglyokat. Majd tömegtüntetést rendeztek. A munkások forradalmi dalokat énekelve vonultak a város utcáin, és éltették a Szovjetuniót, a Bolgár Munkáspártot és a Hazafias Frontot. Több helyütt összetűztek a rendőrséggel.
Mindezek a megmozdulások a forradalmi erők növekvő erejét és összeforrottságát bizonyították, és fokozatosan megbénították a helyi hatóságok munkáját. Megkezdődött a bolgár nép forradalma, amelyet a kommunisták gondosan előkészítettek. A bolgár hazafiak három éve tartó antifasiszta fegyveres harca immár az egész nép fegyveres felkelésévé nőtt. A felkelő hazafiak sok helyütt megteremtették a Hazafias Front hatalmát. A Hazafias Front első bizottságai, amelyek a kezükbe vették a hatalmat, szeptember 6-ra virradó éjszaka alakultak meg. Szeptember 7-én és 8-án Bulgária északkeleti részén, a Vörös Hadsereg által felszabadított területeken a hatalmat szintén a Hazafias Front helyi bizottságai vették át.
A tömegek forradalmi mozgalmát és fegyveres harcát előmozdító legfontosabb külső tényező a szovjet csapatok győzelmes előnyomulása volt. A Vörös Hadsereg egységei 1944. szeptember 8-án délelőtt 11 órakor lépték át a román—bolgár határt. Két nap alatt felszabadították Szilisztrát, Dobricsot (ma Tolbuhin), Ruszét, Sument és Várnát. Szeptember 12-én este a csapatok megálltak a Rusze—Palatica—Karnobat—
A szovjet csapatok előnyomulása diadalmenetre emlékeztetett. A bolgárok mint felszabadítóikat fogadták az orosz testvéreket. Óriási tömegek üdvözölték a szovjet harcosokat. A tömeg élén idős emberek álltak, akiknek a mellét orosz katonai kitüntetések díszítették. Ezek az öregek annak idején mint népfelkelő önkéntesek részt vettek az 1877—1878-as háborúban.
A reakció nem tudott ellenállást kifejteni az előnyomuló Vörös Hadsereggel szemben. Noha Bulgária és a Szovjetunió 36 órán keresztül formálisan hadiállapotban volt, ezalatt egyik fél sem adott le egyetlen lövést sem; ennek a „háborúnak” egyetlen halottja, egyetlen sebesültje sem volt.
A bolgár katonák is melegen fogadták a szovjet harcosokat. Sokan kijelentették, hogy együtt szeretnének harcolni a Vörös Hadsereggel a hitleristák ellen. Ha vezetőik megparancsolták volna, hogy lőjenek a szovjet csapatokra — mondották —, a parancsot egyetlen bolgár sem teljesítette volna. Sz. Sz. Birjuzov, a Szovjetunió marsallja, aki akkor a 3. Ukrán Front törzsének főnöke volt, elmondotta, hogy amikor bolgár földre lépett, és belekerült a testvéri bolgár nép általános örömujjongásának légkörébe, úgy érezte, mintha véget ért volna a háború, és a szovjet emberek otthon lettek volna.
A szovjet alegységek csak néhány helyen bocsátkoztak harcba, ott, ahol német helyőrségek voltak, mint például Sumen térségében. De itt is rövid ideig tartottak a harcok.
Az előnyomulás első napján, amikor a szovjet csapatok 45 kilométert tettek meg, körülbelül 21 000 bolgár katona és tiszt állt át a Vörös Hadsereg oldalára.
A haladó bolgár költők kifejezésre juttatták műveikben azokat a testvéri érzelmeket, amelyeket a bolgár nép a Vörös Hadsereg katonái iránt táplált. Mladen Iszaev ezt írta „Kedves vendégek” című költeményében:
„Dicsőség a győzteseknek,
A hős elődök hős fiainak!”
Egy másik költő, Hriszto Radevszki szavai szerint a bolgár nép úgy várta a Vörös Hadsereget, „ahogy aszály után várják a földek az esőt”.
Az örömujjongás napjaiban a Népi Felszabadító Felkelő Hadsereg vezérkara 2. számú bulletinjében üdvözölte a szovjet harcosokat: „Vártunk benneteket, vöröskatona testvéreink. A győzelem valamennyiünk szívében diadalmámort keltett… Testvéreinknek éreztük a leigázott Európa partizánjait és küzdünk a világ népeinek testvériségéért. Örömmel és elégedetten tisztelgünk előttetek és üdvözlünk benneteket… A ti közelségetek és a mi elszántságunk, hogy harcolunk a nép elnyomói ellen, együttesen biztosítani fogja, hogy Bulgária szabad, független és demokratikus ország lesz.”1 Antifasisztszkoje dvizsenyije szoprotyivlenyija v sztranah Jevropi v godi vtoroj mirovoj vojni. Moszkva 1962. 251. old. *
A szovjet csapatok bevonulása Bulgáriába meghiúsította a hitleristáknak azt a szándékát, hogy az ország, területét felhasználják a Szovjetunió elleni háborúban, és elejét vette Bulgária angol—amerikai megszállásának is. A demokratikus és hazafias erők nagy katonai támogatást kaptak társadalmi és nemzeti felszabadító harcukhoz; meggyorsult az egész monarcho-fasiszta államapparátus széthullásának folyamata; az ország megmenekült a polgárháborútól.
A Bolgár Munkáspárt megvalósítva a munkások, parasztok és valamennyi demokratikus erő összefogását, változatlanul nagy figyelmet szentelt a forradalmi fegyveres erők további növelésének. Ezekben a napokban a párt felhívására a fiatalok ezrei léptek be a partizánosztagokba. A partizánokhoz csatlakoztak a kormánycsapatok egész alegységei. Plevenben például a katonák agyonlőttek két fasiszta tisztet, a többit pedig letartóztatták. Aszenovgrád-ban a helyőrség katonái csatlakoztak a partizánokhoz és a felkelő lakossághoz. A pazardzsiki ezred leváltotta parancsnokát, és teljes létszámban részt vett a Hazafias Front hatalomátvételében. Az ilyen és hasonló tényeket még hosszan sorolhatnánk.
Mindez lehetővé tette, hogy a partizánosztagokból nagy katonai egységeket alakítsanak, amelyek jelentős feladatok megoldására képesek. A Népi Felszabadító Felkelő Hadsereg vezérkarának parancsára a Bulgária délnyugati részén működő partizánosztagokból megalakult a három dandárból álló 1. Népi Felszabadító Szófiai Hadosztály, amelynek Szlavcso Trinszki, a híres partizánvezér lett a parancsnoka. Ez a hadosztály később nagy szerepet játszott a szófiai felkelésben.
Szeptember 8-án reggel Muraviev miniszterelnöknél megjelent a Hazafias Front Nemzeti Bizottságának küldöttsége, és tiltakozott amiatt, hogy Szófiában és Pernikben belelőttek a tüntető dolgozókba. Muraviev így válaszolt a tiltakozásra: „Azért tettük, amit tettünk, nehogy a lázadók azt higgyék, hogy a kormány gyenge és tehetetlen.”
A sortűz azonban nyilvánvalóan a csődbe jutott bolgár fasiszta vezetők kétségbeesett kapkodását mutatta.
A helyzet teljesen megérett a fegyveres felkelésre. Annál is inkább, mert a Vörös Hadsereg már közvetlen segítséget nyújthatott a felkelőknek.
Szeptember 8-án tartotta utolsó illegális ülését a Bolgár Munkáspárt Központi Bizottságának politikai Irodája és a Népi Felszabadító Felkelő Hadsereg vezérkara. Megbeszélték, hogy mikor és hol mérjék a fő csapást. Elhangzott az a javaslat, hogy szeptember 9-én, nappal indítsák meg a felkelést, egy erre a célra megrendezett légiriadó alatt. Ezt a javaslatot azonban elvetették. Úgy döntöttek, hogy a felkelést Szófiában kezdik meg. A tanácskozáson jóváhagyott konkrét tervben többek között a következő állt: „Szeptember 9-én hajnali 2 órakor váratlanul döntő csapást kell mérni, el kell foglalni a fontos katonai és közlekedési központokat, hogy megdöntsük a fasiszta hatalmat és megteremtsük a Hazafias Front népi demokratikus hatalmát.”
A kormány esetleges ellenakcióinak megbénítása végett úgy döntöttek, hogy a fő csapást Szófiában mérik, amelyet Plevenben és az ország más területein kisegítő csapásokkal támogatnak.2 Ugyanott, 254. old. *
Szeptember 8-án a hadügyminisztérium épületében illegális tanácskozást tartottak azok a tisztek, akik a Hazafias Front hívei voltak. A tanácskozáson tervet dolgoztak ki az épület belülről való elfoglalására. Ugyanaznap délben Georgiev kapitány Oboriste utcai lakásán találkoztak a Népi Felszabadító Felkelő Hadsereg vezérkarának tagjai a szófiai helyőrség több olyan tisztjével, akik csatlakoztak a felkeléshez. Blagoj Ivanov, Todor Zsivkov és Bojan Blgaranov legfrissebb adatai alapján kidolgozták a partizán erők összetételének és területi elhelyezésének tervét, és tisztázták, hogy mely katonai egységek vesznek részt a felkelésben. A fővárosban az ellenség négyszeres túlerőben volt. Ez azonban nem aggasztotta a Bolgár Munkáspárt vezetőségét, amely arra számított, hogy a döntő pillanatban a katonai egységek többsége a Hazafias Front zászlaja alá áll.
Az országban a fegyveres felkelés egész katonai-politikai előkészítését a Bolgár Munkáspárt Központi Bizottságának Politikai Irodája, Szófiában pedig a városi pártbizottság irányította. Mindent megtettek annak érdekében, hogy biztosítsák a támadás váratlanságát; a felkelés tervét és megindításának időpontját csak a párt Központi Bizottságának tagjai, a felszabadító hadsereg vezérkarának tagjai és a Hazafias Front Nemzeti Bizottságának egyes vezetői ismerték.
Elérkezett a régi monarcho-fasiszta rendszer utolsó éjszakája.
SaLa
Kérjük, anyagilag támogassa a Bal-Rad-ot! – a blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható 
piktogrammra kattintva Pay-Pal-on
-vagy közvetlen postai úton:
Szabó Péter 2747 Törtel, Petőfi-ut. 12.
HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVÉSZ!
A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.hu/koszonet
Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.hu-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá! De legalább LÁJKOLD! – hiszen azzal is tudsz segíteni!