(idézet: Apró Antal – A szocializmus építésének útján – 1975)
Az állam intézményei mindenkor az adott társadalomban vezető, uralkodó osztály céljait szolgálják.
Ezért ezek az intézmények gyökeresen különböznek egymástól, ha tőkés vagy ha szocialista államról van szó. Míg a tőkésállamnak egész mechanizmusával végső célként a kizsákmányolás rendjét, a tömegek fékentartását kell biztosítania,
addig a szocialista állam a kizsákmányolás teljes felszámolását és a szocialista demokrácia mind fejlettebb formáit valósítja meg.
Bármennyire is sokféle a mai tőkésállam formája, szervezeti felépítése, a lényege, osztálytartalma azonos, mert az államhatalom a burzsoázia kezében van, a társadalom vezetése a monopoltőke érdekeinek megfelelően történik. A szocialista állam a munkáshatalmat testesíti meg. Általa a munkásosztály, forradalmi pártja vezetésével, a legszélesebb tömegeket felölelő osztályszövetségben szervezi a szocialista társadalom felépítését.
Az állam intézményei sorában a parlament – mint legfelsőbb képviseleti szerv – a kapitalizmus és a szocializmus politikai rendszerében alapvetően különbözik egymástól.
A burzsoá államokban szocialista értelemben vett államhatalmi-képviseleti tevékenység nincs. Az állami mechanizmus a törvényhozó és végrehajtó hatalmi ágak megosztásának elvén épül fel. Ténylegesen vagy az egyik, vagy a másik, az imperializmus időszakában pedig egyre inkább a végrehajtó hatalom válik a hatalom legfőbb birtokosává.
A munkásosztály – más demokratikus erőkkel együtt – állandó harcot folytat a burzsoá képviseleti szervek demokratikus irányban való fejlesztéséért. Ez a harc konkrétan haladó korszakában a burzsoázia által is csak formálisan elismert népképviseleti elv valóságos érvényesítéséért, azaz a legfelsőbb képviseleti szervek demokratikusabb összetételéért, a demokratikus választójogért, a legfelsőbb képviseleti szerveknek – a kormány és általában az államgépezet irányában jelentkező – ellenőrző, irányító jogköre növeléséért és valóságos érvényesítéséért folyik.
A tőkésországok választási törvényei a burzsoáziának kedveznek. A munkások, a szegények tömegei, minden haladó erő választójogát korlátozni igyekeznek. A burzsoá államok kormányai a legkülönbözőbb módszerekkel, választási fogásokkal, eljárási megkötésekkel nehezítik, teszik lehetetlenné a tömegek valódi akaratának kifejezését, mindent elkövetnek azért, hogy a parlamentbe a kizsákmányoló osztályok érdekeinek kiszolgálói kerüljenek. A proletárok csak annyi választójogot kapnak, amennyit harcaik során kivívnak. Amilyen mértékben a burzsoázia velük szemben választójogi engedményekre kényszerül, olyan mértékben próbálja azt a választási eljárás segítségével meghiúsítani.
Hogy csak a legismertebbeket említsem: az arányos képviseleti rendszer helyett a többségi elvet alkalmazzák, amellyel a kisebbségben maradt pártokat ütik el a mandátumtól; a gazdagok, jómódú polgárok által lakott kerületekben kevesebb szavazat szükséges egy mandátumhoz. A munkáskerületekben, a parasztság között már több, sokszor két-háromszor annyi szavazat kell egy mandátum elnyeréséhez; más esetekben a jelölteknek nagyobb pénzösszeget kell letétbe helyezniük ahhoz, hogy indulhassanak a választásokon. A baloldali erők ellen s az őket támogató tömegekkel szemben a burzsoázia a hamis propaganda, a megfélemlítés minden eszközét felhasználja, s ha szükségét látja, egyéb választási visszaélésektől sem riad vissza.
Minden korlátozás és visszaélés, ami a választási jogban és eljárásban elképzelhető, együtt megvolt a felszabadulás előtti Magyarország Horthy-rendszerében. 1935-ben például a lakosság 33,8 százalékának volt választójoga, 22 százaléka szavazott ténylegesen, s ehhez a legantidemokratikusabb választási eljárás kapcsolódott. Ezzel magyarázható, hogy az akkori magyar parlamentben egy munkás képviselő sem volt. Szocialista államunkban az 1971. évi választásokon a lakosság 71 százalékának volt választójoga, gyakorlatilag az egész felnőtt lakosságnak, s azok 98,7 százaléka szavazott.
A szocialista országokban az állami mechanizmus az államhatalom egységének elvére épül. A szocialista államrendszerre az a jellemző – mutatott rá Lenin -, hogy a törvényhozó munkát egyesíti a végrehajtással, amennyiben a dolgozók képviselői nemcsak törvényeket hoznak, hanem mindennapi tevékenységükben gondoskodnak is ezen törvényeknek az életben való megvalósításáról. A képviselők maguk is kötelesek dolgozni, törvényeiket önmaguknak kell végrehajtaniuk, önmaguk ellenőrzik, hogyan festenek ezek a törvények az életben, és közvetlenül viselik a felelősséget a választók előtt. Ebben is megmutatkozik a szocialista demokrácia nagy fölénye a burzsoá demokráciával szemben.
A szocialista államok népképviseleti rendszerének alapvető és nélkülözhetetlen vonása a választók és küldötteik folyamatos kapcsolata. A képviselői felelősség két alapintézményét: beszámolási kötelezettségüket választóik előtt és visszahívásuk lehetőségét a szocialista alkotmányok kivétel nélkül rögzítik.
A beszámolási kötelezettség és a visszahívási lehetőség folytán a választók konkrét befolyása a népképviseleti szervekben a megválasztással nem szűnik meg, ellenkezőleg, állandósul és egyre sokrétűbbé válik.
Ennek az állandó kapcsolatnak az eredményeként párhuzamosan erősödnek a közvetlen demokrácia intézményei is, mert a szocialista képviseleti rendszer, a burzsoá képviseleti intézményekkel szemben, nemcsak hogy nem zárja ki, hanem egyenesen feltételezi a képviselők és a választók közvetlen együttműködését. A népképviseleti szervek munkamódszerei alapvetően hozzájárulnak a tömegek alkotó tevékenységének, szocialista tudatának erősítéséhez, a szocialista demokrácia fejlesztéséhez.
A SZOCIALISTA ÁLLAM LÉNYEGE:
A PROLETÁRDIKTATÚRA
Minden szocialista ország kormányformájára egységesen jellemző, hogy a legfelsőbb képviseleti szerv testesíti meg a hatalom teljességét. Nincsen olyan központi állami szerv, legyen az az egyszemélyi államfő, vagy az államfői funkciókat ellátó szűkebb testületi szerv, a prezídium vagy a kormány, amely a legfelsőbb hatalom gyakorlásában a legfelsőbb képviseleti szervekkel konkurálhatna, amely ne lenne azoknak alárendelve. Az államhatalom gyakorlásának legfelsőbb szintjén a legfelsőbb képviseleti szerv teljhatalma testesíti meg az államhatalom egységének alapelvét. Ám az alapvető intézmények és elvek egysége mellett a szocialista országok kormányformái, a legfelsőbb képviseleti szervek felépítése és működése sokszor jelentős részletkérdésekben is eltérést mutat. Ezek történelmi, társadalmi fejlődésük, nemzeti hagyományaik, adottságaik különbözőségeiből erednek, és minden szocialista ország fejlődésének sajátos vonást kölcsönöznek. Mint Lenin mondta: „Az átmenet a kapitalizmusból a szocializmusba természetesen okvetlenül létrehozza a politikai formák óriási gazdagságát és változatosságát, de a lényeg emellett ugyanaz lesz: a proletariátus diktatúrája.” (Lenin Művei 25. kötet 443. old.)
A szocialista országokban a munkásosztály vezető szerepének érvényesítése egybekapcsolódik élcsapata irányító tevékenységével. A munkásosztály marxista-leninista pártja képes arra, hogy a tudományos szocializmus segítségével, a proletár internacionalizmus és a nemzetközi munkásmozgalom tapasztalatai alapján feltárja a társadalom fejlődésének törvényszerűségeit, meghatározza az általános politikát és a soron levő döntő feladatokat, segítse a munkásosztályt abban, hogy a legalkalmasabb szervezeti formákat alakítsa ki a szocialista államépítésben.
A társadalom politikai mechanizmusában a munkásosztály marxista-leninista pártjának vezető szerepe érvényesül. A párt döntései azonban olyan politikai döntések, amelyeknek nincsen közvetlenül kötelező állami érvényük. A párt és az állam nem azonos. A párt eszméi, politikai irányvonala, a társadalompolitikai intézkedések, a gazdaságpolitika az állami tevékenység megfelelő szintjein és szakterületein állami aktusokká formálódnak. A párt irányvonalának megvalósítása érdekében államilag kötelező jogszabályok jelennek meg, amelyeknek a végrehajtásáért az államszervezetben érvényesülő felelősségi formákat alkalmazzák.
A párt irányvonala a törvényalkotásban is érvényesül. Ennek elsősorban politikai biztosítékai vannak. A képviselőknek ugyanis 71 százaléka kommunista. A párt politikájának érvényesítését azonban elsődlegesen nem a számszerű többség, hanem e politika belső meggyőző ereje, igazsága, a néptömegek támogatása és a kommunista képviselők felkészültsége, felelősségtudata biztosítja.
A társadalmi tevékenység, a közösségi és az egyéni jogok és kötelességek legmagasabb szintű állami normái a törvények. A törvények ily módon befolyásolják az állampolgárok cselekvését. A törvényhozás hatáskörét gyakorló parlament tehát az államélet legfelsőbb állami irányító testülete, amely egyben népképviseleti szerv is.
A szocialista országokban mindenütt nagy figyelmet fordítanak a képviseleti rendszer fejlesztésére. Az utóbbi évek új szocialista alkotmányai, alkotmánymódosításai s az azokkal összefüggésben hozott egyéb jelentős jogszabályok a képviseleti szervek szerepének növelésére, hatáskörük szélesítésére irányulnak. Ez a tendencia szoros kölcsönhatásban van a szocialista demokrácia követelményeinek teljesebb érvényesítésével. A szocialista országokban a népképviseleti szervek további fejlesztésének követelménye úgy kerül előtérbe, mint a szocialista állam fejlődés egyik legfontosabb törvényszerűsége.
A szocialista országok parlamentjeinek összetétele szemléletesen bizonyítja a népképviselet megvalósulását. A képviselői tevékenység fontos eleme a társadalomban meglevő csoportérdekek, területi érdekek kifejezése és állandó egyeztetése a társadalom általános érdekeivel. A magyar országgyűlési képviselők területi alapon kapják mandátumukat. Minden megye és a főváros annyi választókerületre tagolódik, ahány mandátum népessége alapján megilleti. Mintegy 30 ezer lakos után kell egy képviselőt választani. A képviselőket az általános, egyenlő szavazati jog alapján a választópolgárok közvetlenül választják, titkos szavazással. Egy-egy megye képviselői megyei képviselőcsoportot alakítanak, összehangolják munkájukat a megye lakossága érdekeinek minél jobb képviseletére.
A területi elv nem zárja ki annak lehetőségét, hogy a különböző társadalmi osztályok, rétegek és foglalkozási ágak, az ifjúság, a nők stb. érdekeit is kifejezzék a képviselők az országgyűlésben. A szocialista társadalmat jellemző szolidaritás, a társadalmi együttműködés szelleme és nem utolsósorban a párt szövetségi politikája, koordináló szerepe biztosítja a társadalmi és csoportérdekek összeegyeztetését, a társadalmi érdek elsődlegességét.
AZ ORSZÁGGYŰLÉS FELADATÁRÓL
A Magyar Népköztársaság Országgyűlése nem a régi burzsoá parlament folytatása, még csak nem is a felszabadulás után működő országgyűlés megreformált formája, hanem a lényegét tekintve új, szocialista intézmény, amely csak a szocialista állam keretében, a szocialista demokrácia alapján működhet és fejlődik.
A felszabadulás után az 1949. évi első szocialista alkotmány elfogadásáig az országgyűlés a parlamentáris köztársaságok kormányformájára jellemző keretek között, az államhatalom megosztásának elve alapján illeszkedett be az állam központi szerveinek rendszerébe, de már ekkor a legdemokratikusabb burzsoá parlamentáris köztársaságok intézményeihez viszonyítva is erőteljesebben érvényesült az országgyűlés túlsúlya.
Az alkotmány elfogadásával az országgyűlés lett – a hatalom egységének elve alapján – a Magyar Népköztársaság legfelsőbb államhatalmi szerve, amely a munkásosztály, a parasztság, az egész dolgozó nép érdekének megfelelően a népszuverenitásból folyó összes jogot gyakorolja. Nem csupán a törvényalkotás szerve, hanem jogosított az egész államszervezet irányítására és ellenőrzésére.
Az új jogi keretek között az országgyűlés jelentős munkát végzett a magyar szocialista jogrendszer megalapozásában, a munkáshatalom szolgálatában. Az országgyűlés eredményes működését az 1956 októberében kirobbantott ellenforradalom csak átmenetileg szakította meg. A Magyar Szocialista Munkáspárt nagy segítséget ad az államélet fejlesztéséhez, a képviseleti és a közvetlen demokrácia erősödéséhez a demokratikus centralizmus elve alapján.
Már 1962-ben hangsúlyozta a párt VIII. kongresszusa, hogy az államélet továbbfejlesztésének kulcskérdése a szocialista demokratizmus mind szélesebb körű kibontakoztatása, s hogy tovább kell javítani a népképviseleti szervek munkáját az országgyűléstől a községi tanácsokig. A IX. kongresszus a demokratizmus kiterjesztésében alapvetőnek tekintette a dolgozó tömegek politikai tudatának fejlesztését, a rendszeres, sokoldalú tájékoztatást és olyan politikai légkör megteremtését, amelyben mindenki kötelességének érzi, hogy mint az ország gazdája részt vegyen minden fontos kérdés eldöntésében.
A X. pártkongresszus a szocializmus teljes felépítésében továbbra is központi feladattá tette az államélet, a szocialista demokrácia fejlesztését. A kongresszus határozata értelmében ennek fő tartalma: fokozódjék a központi irányítás hatékonysága, ugyanakkor növekedjék a helyi szervek önállósága. Lényeges feltétel, hogy a lakosság aktívabban vegyen részt a tanácsok és más állami, képviseleti szervek munkájában, általában a közügyek intézésében. Ennek együtt kell járnia a munkásosztály, a párt vezető szerepének erősödésével, a dolgozó osztályok, rétegek együttműködésével.
A párt kezdeményezésére vezették be 1967-ben az országgyűlési képviselők egyéni választókerületenként történő választását, 1972-ben ugyancsak a párt kezdeményezésére került napirendre az alkotmány módosítása.
A végrehajtott módosításokkal az 1949-ben megfogalmazott alkotmányunk összhangba került társadalmunk jelenlegi helyzetével és az előttünk álló feladatokkal. Több mint két évtizedes munkánk legfőbb eredményeként deklarálja az alkotmány, hogy a Magyar Népköztársaság szocialista állam. A szocializmus teljes felépítésének programja az alkotmányba történt beiktatásával nemzeti programmá vált, egész társadalmunk közös ügye lett. Az emberek az erősödő szocialista demokrácia légkörében magukénak érzik a munka, a közélet gondjait és örömeit is. Ezt fejezi ki az az új alkotmányos tételünk, hogy az állampolgárok munkahelyükön és lakóhelyükön közvetlenül is részt vesznek a közügyek intézésében.
Pártunknak a társadalmi, állami életben betöltött vezető szerepe, befolyása, tekintélye jut kifejezésre abban, hogy a módosított alkotmány is kimondja: A munkásosztály marxista-leninista pártja a társadalom vezető ereje.
Pártunk folyamatosan segíti az országgyűlés működését, s hasznosítja politikai munkájában az országgyűlés tanácskozásainak gazdag tapasztalatait. A képviselők kommunista csoportjának vezetősége rendszeresen értékeli az országgyűlésben folyó munkát, a bizottságok tevékenységét, és kezdeményezéseivel, javaslataival előmozdítja az országgyűlési munka hatékonyságának növelését, színvonalának emelését.
Folyamatos, fejlődő kapcsolat áll fenn az országgyűlés és a Hazafias Népfront között. A Népfront megnövekedett szerepét a módosított alkotmány is kiemeli és rögzíti azt a feladatát is, hogy közreműködik a népképviseleti szervek megválasztásában és munkájában. A Népfront nélkülözhetetlen segítséget nyújt a képviselők választókerületi munkájához, a párttal együtt közreműködik az országgyűlés által választott szervekre vonatkozó jelölési javaslatok megtételében, és aktívan kiveszi részét a törvénytervezetek kidolgozásában.
A Népfront, a tömegszervezetek vezetői, társadalmi munkásai – köztük a szakszervezeti és a Kommunista Ifjúsági Szövetség – jelentős számban képviselők is, s rajtuk keresztül a legkülönbözőbb társadalmi kérdések kapnak sokszínű megvilágítást az országgyűlés és bizottságainak tanácskozásaiban, lehetőség nyílik a társadalmi és a csoportérdek egybevetésére és az eltérő érdekek kölcsönös egyeztetésére.
Az országgyűlés tagjai sorában a társadalmi tevékenység területeinek képviselőin kívül nagy számban vannak a termelés különböző szféráit közvetlenül ismerő dolgozók s magasan képzett szakemberek. Az 1971-ben választott országgyűlés 352 tagja közül eredeti foglalkozás szerint munkás 137, paraszt 60, értelmiség 131, egyéb 24 fő. Megfelelő képviseletet kapnak az országgyűlésben a nemzetiségek is. A nők aránya a képviselők között 24 százalék. 202 képviselő egyetemi vagy főiskolai képesítésű, ezenkívül 85-nek van érettségije. Az országgyűlés ebben az összetételében alkotmányos funkcióit eredményesen, színvonalasan látja el.
A szocialista népképviseleti intézmények szakszerűség és politikai követelmények szempontjából egyaránt fejlődnek, lépést tartva a kor követelményeivel. Meggyőződéssel állítjuk, hogy a népképviseleti intézmények a modern ipari társadalom életének minden bonyolultsága és differenciáltsága mellett sem válnak meghaladottakká, mint azt polgári államokban mondogatják. Ellenkezőleg: a népképviselet a demokrácia intézménye marad továbbra is, s a társadalmi irányításban növekvő jelentőségű funkciókat kell betöltenie.
Ennek igazságát alátámasztja az országgyűlés működésében, munkája hatékonyságában és színvonalában évek óta tapasztalható fokozatos fejlődés, amelynek a jövőre még szélesebb perspektíváit nyitotta meg a módosított alkotmány és az azzal összhangban 1972-ben végrehajtott ügyrendmódosítás.
AZ ORSZÁGGYŰLÉS TEVÉKENYSÉGE
Az elmúlt évtizedben különösen nagy horderejű törvényhozó munkát végzett az országgyűlés. Szocialista fejlődésünkre, az állam és egész lakosságunk életére kiható fontos törvények egész sorának megalkotására került sor. Hogy csak néhányat emeljek ki a korábban már említetteken kívül: a Munka Törvénykönyve, a tanácsokról szóló törvény, a termelőszövetkezeti törvény, a földtörvény, a szakmunkásképzésről, a szövetkezetekről, az ifjúságról, az egészségügyről, a bíróságokról, az ügyészségről, a népgazdasági tervezésről, a büntetőeljárásról, a statisztikáról szóló törvények.
Országgyűlésünk törvényhozó tevékenységének erősödését a módosított alkotmány is rögzíti, kimondván, hogy a Magyar Népköztársaságban törvény állapítja meg az állampolgárok alapvető jogaira és kötelességeire vonatkozó szabályokat. Egyidejűleg tovább is szélesítette a törvényhozás jogkörét. Így törvény határozza meg az állam szervezetének, az állami tulajdonnak, valamint az állam kizárólagos gazdasági tevékenységének körét is.
A törvényalkotásban arra törekszünk, hogy azok előremutatóan és időtálló módon rendezzék a kérdéseket. A változékonyabb részletek inkább a végrehajtási rendeletbe kerülnek. Ezért vált az országgyűlés gyakorlatává, hogy a képviselők tájékoztatás céljából a kormány által hozandó végrehajtási rendeletek tervezetét is kézhez kapják, a törvényjavaslattal egyidejűleg.
Az állami szervek a törvénytervezetek kidolgozásában nagymértékben támaszkodnak a szakemberek, a különböző társadalmi szervezetek s általuk az állampolgárok széles körének a véleményére, javaslataira. A törvénytervezeteket nemegyszer közvetlenül az egész nyilvánosság elé is terjesztik. (Például a Munka Törvénykönyvének vagy az alkotmánymódosításnak a tervezetét.)
A képviselők felkészültségét tanúsítja a törvényjavaslatok gondos elemzése, az előterjesztett módosító indítványok, s azok a javaslataik, amelyek a törvény végrehajtását segítik elő. Az előző 1967-1971. évi ciklusban hozott törvényekben 167 képviselői módosítást vettek figyelembe. A jelenlegi 1971-1974. évi ciklusban is csaknem minden törvényjavaslatnál érvényesült több képviselői módosítás.
Az elmúlt években s legutóbb az alkotmánymódosítás következtében még fokozottabban erősödött az országgyűlés szerepe az állami élet irányításában és ellenőrzésében.
Az országgyűlés a törvényjavaslatokon kívül időnként napirendjére tűzött egyéb országos jelentőségű kérdéseket is, azokban véleményt mondott a további tevékenység fő irányáról, s állásfoglalásával segítette a kormányzati munka meghatározását, fejlesztését. Így foglalt állást 1960-ban a falu szocialista átszervezésében, tárgyalta meg az előző ciklusban a jogalkotás és jogalkalmazás kérdéseit s a távlati közlekedésfejlesztési koncepciót. Ezekhez hasonló témák a jövőben is az országgyűlés elé kerülhetnek.
E funkciót az alkotmánymódosítás továbbfejlesztette azzal, hogy kifejezetten előírta a kormány programjának a plénum előtti bemutatását és megvitatását. A kormány már 1971-ben is – az országgyűlés alakuló ülésén történt megválasztását követő ülésszakon – a minisztertanács elnöke útján előterjesztette a kormányprogramot, s azt az országgyűlés beható vita után jóváhagyta. Amikor a minisztertanács elnöke később beszámolt a kormány munkájáról, a kormányprogram végrehajtásának addigi eredményeiről is áttekintést adott.
E funkciók körébe tartoznak az országgyűlésnek a nemzetközi kérdésekkel kapcsolatos határozatai, állásfoglalásai is. Az időszerű külpolitikai kérdések gyakori témái a magyar parlamentnek. Legutóbb a külügyi bizottság előterjesztése alapján a chilei fasiszta junta terrorja ellen emelte fel szavát, adott ki nyilatkozatot. Emellett az országgyűlés nemzetközi tevékenységének fontos eleme a parlamenti delegációk fogadása és küldése, valamint a képviselők részvétele az Interparlamentáris Unió munkájában. Országgyűlésünk ezen tevékenysége hasznosan szolgálja testvéri barátságunk erősítését a Szovjetunióval és a többi szocialista országgal, a különböző társadalmi rendszerű országok békés egymás mellett élését, a népek barátságát.
A módosított alkotmány tovább szélesítette az országgyűlés ellenőrzési funkcióját azáltal, hogy rábízta a társadalom alkotmányos rendjének biztosítását, az alkotmány megtartásának ellenőrzését. Az országgyűlés megsemmisítheti az állami szerveknek alkotmányba ütköző vagy a társadalom érdekeit sértő rendelkezéseit.
Az ellenőrzéshez tartozik, hogy az országgyűlésnek az általa választott szervek, éspedig az elnöki tanács, a minisztertanács, a Legfelsőbb Bíróság elnöke és a legfőbb ügyész beszámolni tartoznak. A gyakorlatban a beszámolók általában kétévenként vannak.
A módosított alkotmány beszámolásra kötelezte a minisztereket is, valamint az országos hatáskörű szervek vezetésével megbízott államtitkárokat. Az utóbbiak az országgyűlés meghívása alapján ugyancsak tanácskozási joggal vesznek részt az üléseken. (Ilyen államtitkár például a Központi Népi Ellenőrzési Bizottság elnöke, az Országos Vízügyi Hivatal elnöke, a Nemzeti Bank elnöke stb.) A minisztereknek, államtitkároknak, valamint a Legfelsőbb Bíróság elnökének és a legfőbb ügyésznek a beszámolóját a plenáris ülés előtt ki kell adni az illetékes bizottságnak.
A parlamenti ellenőrzésnek ugyancsak élő, fejlődő eszköze az interpelláció. Az előző ciklusban 32, a jelenlegiben eddig 33 hangzott el. E régi parlamenti forma tartalmában fokozatosan gazdagodott, s ma már országgyűlésünknek valóságos, hatékony szocialista intézményévé vált. Nem a számszerűségük a lényeges, hanem az a tény, hogy az interpellációk közérdeket érintenek, nagyrészt kapcsolatosak valamely törvény vagy kormányzati intézkedés végrehajtásának hiányosságaival. A képviselők olyan problémákat vetnek fel, amelyekben időszerű és célszerű a teljes országgyűlési plénum állásfoglalásának kikérése.
Az országgyűlést törvényalkotó, ellenőrző tevékenységében az állandó bizottságok segítik.
Az országgyűlésnek 10 állandó szakbizottsága, ezenkívül mentelmi és összeférhetetlenségi bizottsága van. Az állandó bizottságok: a jogi-igazgatási és igazságügyi, a külügyi, a honvédelmi, a terv- és költségvetési, a mezőgazdasági, az ipari, az építési és közlekedési, a kereskedelmi, a kulturális, a szociális és egészségügyi bizottság.
Az állandó bizottságok működési körükben az országgyűlés, az elnöki tanács és az országgyűlés elnöke által eléjük terjesztett javaslatokat, ügyeket vizsgálják meg és tesznek azokról jelentést, ezenkívül saját kezdeményezésükre foglalkoznak azokkal a kérdésekkel, amelyeket az állami és társadalmi élet területén alapvető jelentőségűnek tartanak. Javaslataikkal az országgyűléshez, az elnöki tanácshoz, a minisztertanácshoz, az illetékes miniszterhez, illetőleg országos hatáskörű szerv vezetőjéhez fordulhatnak.
Az állandó bizottságokra a folyamatos működés jellemző. Munkájukat a következő számok jól szemléltetik: az előző ciklusban összesen 201 ülésük volt, 250 témakörben, amelyből mintegy 100-at saját kezdeményezésükre tárgyaltak meg; a jelenlegi ciklusban 1971 májusa és 1973 decembere között 166 ülést tartottak 199 napirendi ponttal, amelyből 101 volt a saját kezdeményezésű téma.
A megvitatott kérdéseket aligha lehetne itt felsorolni. A 10 állandó bizottság vizsgálódási köre gyakorlatilag az állami, gazdasági és társadalmi életnek szinte egész területére kiterjed és gazdag tapasztalati anyagokat, javaslatokat, ösztönzéseket ad az egész kormányzati munka számára.
A bizottságok ülésein rendszeresen részt vesznek a kormány illetékes tagjai vagy megbízott helyettesei és szakértők, tömegszervezeti vezetők. A bonyolultabb témák kimunkálására szakértők bevonásával albizottságot alakítanak s a kérdésben az albizottság jelentésének megvitatása után foglalnak állást. A bizottságok ülésüket, esetenként, az ország különböző részeiben, a téma szerint a helyszínen tartják.
A bizottságok tárgyalásai alkotóak, az ülések légköre nyílt, élénk vitaszellem és aktivitás jellemzi őket. Mindez nemcsak a képviselők szakmai felkészültségét mutatja, hanem utal a választókkal és a helyi szervekkel való szoros kapcsolatukra, választókerületük és az országos problémák alapos ismeretére.
Az alkotmány és az ügyrendmódosítás folytán valamennyi állandó bizottság feladata lett az országgyűlés segítése a társadalom alkotmányos rendjének biztosításában. Mindegyik állandó bizottságnak joga és kötelessége működési körében a társadalom alkotmányos rendjének érvényesülését figyelemmel kísérni, s ha megítélésük szerint valamely állami szerv rendelkezése, intézkedése az alkotmányba ütközik vagy a társadalom érdekeit sérti, annak megsemmisítését kezdeményezhetik az országgyűlés, az elnöki tanács vagy a minisztertanács előtt.
A KÉPVISELŐK MUNKÁJÁRÓL
A beszámolók és fogadónapok, a lakossággal való sokféle találkozások nagymértékben segítik a képviselőket abban, hogy alaposan megismerjék a választókat foglalkoztató problémákat, s az így szerzett tapasztalataikat hasznosítsák az országgyűlés, a központi és helyi szervek munkájában. A választók között végzett képviselői tevékenység arra is lehetőséget nyújt – s a képviselők élnek is vele -, hogy a dolgozókkal megbeszéljék az országgyűlés munkáját, a hozott törvényeket és más fontos jogszabályokat, a párt- és kormányzati intézkedéseket, és ezek gyakorlati végrehajtását.
A képviselői munka fontos alapelve az össztársadalmi és a helyi érdekek állandó egyeztetése, összehangolása. Ezt rögzítette a módosított alkotmányunk, amikor kimondotta: az országgyűlési képviselők tevékenységüket választóik, a köz érdekében végzik. Ezen az alkotmányos tételen alapszik a módosított ügyrendben szabályozott képviselői jogállás.
Az ügyrend egyebek közt szól arról, hogy a képviselő joga és kötelessége kezdeményezően részt venni az országgyűlés munkájában, javaslataival, bírálatával elősegíteni annak eredményes működését. A bizottságok és a képviselők javaslataival kapcsolatban előírja az állami szervek intézkedési és válaszadási kötelezettségeit: ügyrendbe iktatja a képviselők és a választók kapcsolataira vonatkozó legfőbb szabályokat, a képviselők feladatává teszi, hogy választókerületükben az alkotmányosság és a törvényesség érvényesülését, a törvények végrehajtásának tapasztalatait figyelemmel kísérjék; kimondja, hogy a képviselőt megbízatásának teljesítése és az ebből eredő elfoglaltsága miatt hátrány nem érheti.
Az ügyrend konkrétan meghatározza a megyei képviselői csoportok feladatait. Megállapítja, hogy ezek összekötő, koordináló szerepet töltenek be az országgyűlés elnöke és a választókerületekben dolgozó képviselők között. Működésük alapja az országgyűlési munkára való felkészülés, a helyi tájékozódás és tapasztalatszerzés.
A képviselőknek nagy segítségére van, hogy az ügyrend továbbfejlesztésével egyidejűleg a kormány is szabályozta és kiszélesítette az államigazgatási szervek feladatait, kötelességeit a képviselői tevékenység támogatásában. A kormány határozata előírja, hogy képviselői bejelentés, javaslat esetén lehetőleg soronkívül, legkésőbb 8 napon belül kell intézkedni, az országgyűlés és a bizottságok ülésén elhangzott javaslatok megválaszolásának határideje pedig 30 nap.
A határozat részletes utasítást tartalmaz a bizottsági és képviselői tevékenységhez szükséges tájékoztatás megadására az államigazgatási szervek részéről. Az egész kormányhatározatból az a mély felelősségérzet tűnik ki, amellyel a kormány a képviselők munkáját értékeli.
Pártunk, szocialista államunk minden támogatást megad az országgyűlés tagjainak ahhoz, hogy a nép képviseletében sikeresen teljesítsék megtisztelő megbízatásukat és elősegíthessék az országgyűlés eredményes működését a szocializmus teljes felépítésének szolgálatában.
Béke és Szocializmus, 1974. 10. sz.
SaLa
Kérjük, anyagilag támogassa a Bal-Rad-ot! – a blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható 
piktogrammra kattintva Pay-Pal-on
-vagy közvetlen postai úton:
Szabó Péter 2747 Törtel, Petőfi-ut. 12.
HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVÉSZ!
A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.hu/koszonet
Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.hu-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá! De legalább LÁJKOLD! – hiszen azzal is tudsz segíteni!
Hát igen , hol van az már !?