Gondolatok a kapitalizmusról

12

A kapitalizmusban a proletárok számára csak a látszatdemokrácia lehetséges!

A kapitalizmusban a proletároknak a létért való harca, a bérrabszolgasága, a kapitalista gazda uralma és a hamis tudatra nevelése miatt csak a látszatdemokráciára van igényük, lehetőségük. Ha ez nem így volna, akkor a polgári demokráciában működő kapitalizmus semmilyen módon nem volna képes a proletár osztályharcot legyőzni. Amíg a kapitalizmus fejlődőképes, addig ez nem is lesz másként. Így volt a feudalizmusban is, de a haladó polgári demokratikus gondolatok győzedelmeskedtek, így lesz ez a kapitalizmusban is, a haladó szocialista demokrácia gondolatai is győzedelmeskedni fognak. Ha nem, akkor az emberiség megreked a fejlődésben, talán ki is pusztul. Fejlett társadalom csak fejlett demokráciával, fejlett tudományos társadalmi tudattal, következetesen objektív tudományos gondolkodással lehetséges. Bár a társadalmi modell változást általában megelőzi a katasztrófa, ami a kapitalizmusban is valószínűleg elkerülhetetlen! A társadalom a kapitalizmusban csak akkor fog változni, ha más lehetőség már nincs! De a fasiszta-kapitalizmus a világot kipusztítani képes erőkkel rendelkezik és nem képes továbblépni a valódi demokráciába. Így szörnyű katasztrófa felé halad az emberiség.

„Demokrácia: legáltalánosabb értelemben olyan politikai rendszer, amelyben a hatalom forma szerint az egész nép kezében van, ténylegesen azonban valamely osztály diktatúrája érvényesül. A burzsoá politikusok és a reformisták a demokrácia fogalmát rendszerint elszakítják a konkrét gazdasági-társadalmi tartalomtól és főleg formális jegyek alapján ítélik meg. A marxizmus-leninizmus a demokráciát konkrét társadalmi-gazdasági tartalmában és feltételeiben vizsgálja. A kizsákmányoló rendszerekben a demokráciának csak külsőlátszata van meg, a valóságos népuralom sohasem valósulhat meg benne. A demokrácia csak az elnyomó osztályok (a kisebbség) számára van biztosítva, az elnyomott osztályok (a többség) számára ugyanakkor ez diktatúrát jelent. A polgári demokráciákban a burzsoázia formális szabadságjogokat biztosít (alkotmányt, parlamentet és más képviseleti intézményeket hoz létre, általános választójogot ad stb.) de minden módon akadályozza, hogy a tömegek valóban élhessenek is azokkal. Ha a burzsoázia uralmát veszély fenyegeti, akkor elveti a polgári demokratikus szabadságjogoknak még a látszatát is, és nyílt terrorista diktatúrához folyamodik. A demokrácia új, magasabb rendű formája a szocialista demokrácia, amely a nép többségének, a dolgozó tömegeknek a demokráciája.” – Marxista forradalomlexikon

„Baloldal: a politikában általában a reakcióval szemben álló erők, pártok, mozgalmak, személyek összességének elnevezése. Onnan ered, hogy a reakcióellen küzdő, többé-kevésbé haladó pártok képviselőit egyes polgári parlamentekben a baloldalra ültették (ellentétben a reakciós erők képviselőivel, akiket a jobboldalra ültettek). A baloldali megjelölés, ill. elnevezés azonban csak viszonylagos, mert különböző történeti időszakokban különböző tartalma van, más és más erőket képviselhet, különböző elveket és célkitűzéseket, pártokat és személyeket jelölhet; nem fejezi ki, hogy a hozzá tartozó pártok vagy személyek mely osztály vagy osztályok, érdekeinek képviselői és azok mennyire következetesek. A baloldal legnagyobb ereje a munkásmozgalom. De a kapitalista országokban a munkásmozgalom sem egységes, lényegileg három főirányzatra szakad: opportunista, reformista és forradalmi irányzatra. Az egész baloldal legkövetkezetesebb ereje a kommunista mozgalom. A kapitalista országok kommunista pártjai következetesen harcolnak azért, hogy az összes baloldali erőket egységbe forrasszák, mert ez képezi az alapját valamennyi monopoltőke ellenes erő egységfrontjának.” – Marxista fogalomlexikon

A polgári demokráciában és a nyílt diktatúrában működő kapitalizmusban a lebutított társadalmi tudatú proletárok számára a tőkések élősködése alapvetően nem nagyon számít, a proletárok tudata ezt elfogadja.

De a tőkéseknek profit csak addig van, amíg a proletárok termelnek, és a bérükért fogyasztanak. Ha ez a termelőerők fejlődésével, a kapitalista népgazdaság, a világgazdaság elkerülhetetlen anarchiája miatt megbomlik, ha felbomlik az egyensúly, akkor válságba kerül a kapitalizmus, hanyatlik, rothad, majd idővel megszűnik létezni. Ez a rothadás a termelőerők fejlődésével, a proletár dolgozók, az emberiség többségének a valódi demokráciájának a hiányában és a nemzetgazdasági, világgazdasági anarchiában szükségszerűen a gazdasági válságokkal bekövetkezik, ami leküzdhetetlen katasztrófa a kapitalizmusban.

A kapitalizmus létezésének határa

A kapitalizmus létezése számára nagy veszély a robotok elterjedése, uralkodóvá válása és az ezzel járó milliárdnyi proletárfelesleg. Bár a kapitalista modell valójában „öntudatlanul” is erre törekszik, mert minél okosabb, termelékenyebb gépeket, minél kevesebb emberi munkaerő árut, biorobotot akar használni, így folyton növeli a tőke szerves összetételét, fejlődik. A gépi robotok elterjedésével, uralkodóvá válásával ezt abszolút megkaphatná. De a kapitalizmus, profit csak addig létezik, csak addig létezhet, amíg szükség van kizsákmányolható és a béréért fogyasztó proletárra. Ezt azonban a kapitalizmus talán sohasem érheti el, valószínűleg vagy elpusztítja az emberiséget, de legalább is a nagy részét, vagy megvalósul a kommunizmus.

„A profitráta csökkenő tendenciája. A tőke szerves összetétele a kapitalizmus fejlődése arányában szakadatlanul emelkedik. Minden egyes vállalkozó egyre inkább gépekkel helyettesíti a munkásokat, olcsóbbá teszi a termelést” – Politikai gazdaságtan tankönyv – SZIKRA

„Profitráta — a kapitalizmusban az értéktöbblet és a termelésbe befektetett egész tőke százalékban kifejezett viszonya. A profitráta fejezi ki a tőkésvállalat jövedelmezőségét. Profitrátán rendszerint az évi profitrátát értik, vagyis az egy év alatt nyert értéktöbblet és az ez idő alatt előlegezett egész tőke százalékos viszonyát. A profitrátát a következő képlet fejezi ki: m/c+v, amelyben m = értéktöbblet, c = állandó tőke, v = változó tőke. … Profitráta csökkenő tendenciájának törvénye — gazdasági törvény, amelynek értelmében az átlagprofitráta a kapitalizmus fejlődése során csökkenő tendenciát mutat. … Tőke szerves összetétele — az állandó tőke és a változó tőke értékviszonya, amely a tőke technikai összetételét, vagyis a termelési eszközök tömegének az őket működésbe hozó élő munka tömegéhez való viszonyát tükrözi. A tőke szerves összetételének növekedése egyszersmind a termelési eszközök termelésének elsődleges fejlesztését is jelenti. A kapitalizmus fejlődésével és a technikai haladással a vállalatokban használt termelési eszközök tömege gyorsabban növekszik, mint a munkások száma, aminek következtében az állandó tőke gyorsabban növekszik, mint a változó tőke; ez az egyik legfontosabb oka az ipari tartaléksereg kialakulásának és a proletariátus elnyomorodásának. … A tőke technikai összetétele a tőkések konkurenciaharca és a minél magasabb profit elérésére irányuló törekvése miatt szükségképpen növekszik. … A tőke technikai összetételének növekedése miatt magasabb lesz a tőke szerves összetétele.” – Közgazdasági kislexikon

A kapitalizmus világméretű gazdasági anarchiája, imperializmusa, fasiszta természete, nemzetközi konfliktusai, a működési módja, a – tudományos marxista-leninista kommunista – társadalmi tudatosság alacsony színvonala miatt valószínűleg elkerülhetetlenek a világháborúk és esetleg az emberiség visszafejlődése egy alacsonyabb szintre, de akár a kipusztulása is.

A kapitalizmus nem képes magától eljutni a szocializmusba, még akkor sem, ha csak így maradhat fenn az emberiség. A kapitalizmus híveinek a valóban demokratikus emberiség léte, érdeke nem fontos, nem számít, csak a hatalom az élősködésre, ami meghatározza erkölcsét, világnézetét. Bár demokráciáról fecseg, szociális demagógiával szélhámosan hazudozik, miközben a kapitalisták felsőbbrendűen élősködnek a dolgozó proletárok milliárdjai felett.

A kapitalizmus fasizmussá, fasiszta-kapitalizmus fejlődött és világuralomra jutott. A proletárok még viszonylag jól élnek, de semmilyen hatalommal sem rendelkeznek, általában nem szervezkednek a saját osztályérdekükben, általában nem törekednek a valódi demokráciára, a tudományos világnézetet a többség nem ismeri, vagy nem fogadja el. Ez a tudatlanság, butaság veszélyezteti az emberiség létét, mert a társadalom a dialektikus és történelmi materializmus, a marxizmus-leninizmzs-sztálinizmus, a következetesen objektív tudományos ismerete nélkül ösztönösen, a vak véletlenben létezik, a vállságokon, a katasztrófákon keresztül fejlődik, ami elsősorban a bérrabszolgákat sújtja.

„A szocializmust megelőző társadalmi alakulatok többnyire ösztönösen fejlődtek. A kommunista párt vezette munkásosztály hatalomra jutásával, a termelési eszközök társadalmasításával a történelemben új korszak kezdődik: a tudatos történelmi alkotás korszaka.” – Marxista fogalomlexikon

„ösztönösség és tudatosság: a történelmi materializmus kategóriái, amelyek az objektív történelmi törvényszerűség és az emberek céltudatos tevékenysége közötti viszonyt jellemzik. Ösztönös a társadalmi fejlődés akkor, amikor az objektív torvények nem tudatosodnak, nincsenek az emberek ellenőrzése alatt és gyakran a természeti elemek romboló erejével hatnak, az emberek tudatos cselekedetei pedig nem a kitűzött célok megvalósításához vezetnek, hanem teljesen váratlan következményeket idéznék elő. Tudatosságról akkor beszélünk a történelmi tevékenységben, amikor az emberek a társadalmi fejlődés általuk felismert törvényeire támaszkodva cselekednek, és tervszerűen irányítják a fejlődést céljaik megvalósítása érdekében.” A szocializmust megelőző társadalmi alakulatok többnyire ösztönösen fejlődtek. A kommunista párt vezette munkásosztály hatalomra jutásával, a termelési eszközök társadalmasításával a történelemben új korszak kezdődik, a tudatos történelmi alkotás korszaka. De ez a különbség az emberek történelmi tevékenysége között nem abszolút. Az emberek a szocializmust megelőző társadalmi alakulatokban is támaszkodtak — természetesen különböző mértékben — a történelem objektív torvényeire, fokozatosan felismertek a történelmi szükségszerűség egyes megnyilvánulásait. Ugyanakkor a szocializmusban is megmaradnak az ösztönösség elemei, a társadalomtudomány egyik-másik kérdésének kidolgozatlanságából, az objektív törvényeknek még nem teljes mértékű felhasználásából, továbbá a társadalmi tudatnak a társadalmi lettől való elmaradásából következően. A történelmi materializmus az ösztönösség és tudatosság kérdését a munkás- és kommunista mozgalom taktikájával szoros összefüggésben munkálta ki. E kérdésben, amely összefügg a párt vezető szerepével, a marxizmus éles harcot vív mind az ösztönösség előtt meghajló reformizmus és a revizionizmus, mind pedig a tudatosságot egyoldalúan felnagyító voluntarizmus és szubjektivizmus ellen.” – Filozófiai kislexikon

A fasizmus végveszélybe viszi az emberiséget

A polgári demokráciában működő a fasiszta-kapitalizmus, a mosolygó fasizmus is totális önkényuralom, de talán veszélyesebb, mint a hitleri fasizmus, amelyik nyíltan, törvényesen embertelen volt. A mosolygó fasizmus szélhámosan demokráciáról hazudozik, megtéveszti a proletárokat, de mint gazda egyelőre a profitja érdekében viszonylag jól tartja a proletár beszélőszerszámait, hogy minél többet tudjon kizsákmányolni belőlük, de így nem válhat gondolkodó emberré az emberiség.

(idézet: Filozófiai kislexikon (1980))

A kapitalizmus: a feudalizmust felváltó társadalmi gazdasági alakulat, amely a termelési eszközök tőkés magántulajdonán, a bérmunka kizsákmányolásán alapszik. A tőkés termelés alaptörvénye az értéktöbbletszerzés. Alapvető ellentmondása a munka társadalmi jellege és az elsajátítás magántőkés formája közötti ellentmondás, mely a tőkés társadalom két osztálya, a proletariátus és a burzsoázia antagonizmusában nyilvánul meg.

A proletariátusnak a kapitalizmus egész történetén végig húzódó osztályharcát a szocialista forradalom tetőzi be.

A kapitalizmus ideológusai által proklamált formális politikai egyenlőség értékét nagymértékben lerontja a gazdasági egyenlőtlenség, s emellett a tőkés alap egész felépítménye, az államgépezet és az ideológia igyekszik a dolgozókat a politikai élettől még távol is tartani.

A XVI. sz.-ban kialakult kapitalizmus haladó szerepet töltött be a társadalom fejlődésében, mivel jóval nagyobb munkatermelékenységet biztosított, mint a feudalizmus és felgyorsította a termelőerők fejlődését. A XIX. és XX sz. fordulóján legfelső, végső szakaszába lepett, az imperializmus szakaszába, amelyet a monopóliumok és a fináncoligarchia uralma, valamint a reakciós tendenciák általános (a politika, az ideológia stb. síkját átfogó) felerősödése jellemez. Ebben a stádiumban széles körben elterjedt az állammonopolista kapitalizmus (lásd államkapitalizmus és állammonopolista kapitalizmus), amely okozza a militarizmust, s egyesíti a monopóliumok hatalmát az állam erejével.

Az első világháborúval és a Nagy Októberi Szocialista Forradalommal kezdetét veszi a kapitalizmus általános válsága, amit a tőkés rend ellentmondásainak további kiéleződése jellemez, továbbá, hogy újabb és újabb országok válnak le a kapitalizmus világrendszeréről, s hogy a nemzeti felszabadító mozgalmak eredményeként széthull a gyarmati rendszer, és a nemzetközi küzdőtérén az erőviszonyok a szocializmus javára változnak meg.

(idézet: Marxista fogalomlexikon)

A Termelési eszközök: az anyagi termelés folyamatában használt munkatárgyak és munkaeszközök összessége. A munka tárgyai azok a dolgok, a természet azon elemei, amelyeket a termelés folyamatában feldolgoznak és amelyek az emberi munka alkalmazásának objektumául szolgálnak.

Munkaeszközöknek számítanak mindazok a dolgok vagy dologkomplexumok, amelynek segítségével az ember a munkatárgyra hat és azt anyagi javak termelése céljából megváltoztatja (a dorong és a kőbalta az ősembernél, a mai szerszámok, felszerelések, gépek stb.). a munkaeszközök közé tartozik még a föld, a termelési épületek, az utak, csatornák, a raktárak, csövek, edények stb.

A termelési eszközök között a munkaeszközöké a meghatározó szerep, amelyeknek összességét Marx a termelés csont és izomrendszerének nevezete. A termelési eszközök fejlettségi színvonala és foka a termelőerők fejlődésének mércéje. A munkaeszközök viszont azoknak a társadalmi viszonyoknak a mutatói, amelyek között a munka folyik. A gazdasági korszakokat, mint Marx rámutatott, nem az különbözteti meg egymástól, hogy mit, hanem, hogy hogyan, milyen munkaeszközökkel termelnek.

A Termelési mód: a társadalom léte és fejlődése szempontjából nélkülözhetetlen eszközök (élelem, ruházat, lakás, termelési felszerelések stb.) megszerzésének történelmileg meghatározott módja. A termelési mód a társadalmi rend meghatározó alapját alkotja. Amilyen a termelési mód, olyan maga a társadalom, annak uralkodó eszméi, politikai nézetei, intézményei. A termelési mód változásával megváltozik az egész társadalmi rend. Minden új, magasabb termelési mód új, magasabb fokot jelent az emberiség fejlődésének történetében.

Az emberi társadalom keletkezésének ideje óta több termelési mód létezett és váltotta fel egymást: ősközösségi rend, rabszolgatartó társadalom, feudalizmus és kapitalizmus. A mai történelmi korszakban az önmagát túlélt tőkés termelési módot az új, szocialista termelési mód váltja fel (Szocializmus). Létrejött a szocialista világrendszer.

A termelési módnak két, egymással szorosan összefüggőoldala van: a termelőerők és a termelési viszonyok. A termelőerők a termelési mód meghatározó, legforradalmibb tényezői. A társadalmi termelés fejlődése a termelőerők megváltozásával kezdődik, ezután ennek megfelelő változások mennek végbe a termelési viszonyok terén is. A termelési viszonyok, amelyek a termelőerőktől függően fejlődnek, aktívan visszahatnak rájuk. Ha a termelési viszonyok összhangban vannak a termelőerők jellegével, akkor meggyorsítják a termelőerők fejlődését, fejlődésük fő motorjai, ellenkező esetben viszont lassítják, gátolják fejlődésüket. E meg nem felelés talaján jött létre az új termelőerők és a régi termelési viszonyok közötti éles konfliktus és ellentmondás, ami szükségszerűen társadalmi forradalomhoz vezet az antagonisztikus társadalmi-gazdasági alakulatokban.

A szocializmusban a termelési viszonyok egyik-másik oldala és a fejlődő termelőerők között felmerülő ellentmondások a tulajdon társadalmi jellegéből következően nem vezetnek konfliktusokhoz. A szocialista államnak és a kommunista pártnak – számításba véve az objektív társadalmi fejlődéstörvények hatását – reális lehetősége van arra, hogy idejében megoldja az ilyen ellentmondásokat, összhangba hozva a termelési viszonyokat a termelőerők új jellegével és színvonalával.

A Termelési viszonyok: a marxista társadalomtudomány egyik legjelentősebb fogalma; a társadalom azon objektív, anyagi, emberek tudatától független viszonyait tükrözi, amelyek a társadalmi termékek termelése, a csere és az anyagi javak elosztása folyamán alakulnak ki az emberek között. A termelési viszonyok minden termelési mód szükségszerű oldalát képezik, hiszen az emberek nem tudnak termelni anélkül, hogy valamilyen módon ne egyesülnének a közös tevékenység és a termékek kölcsönös cseréje érdekében. A termelési viszonyok alapja: a termelési eszközök tulajdona terén fennálló viszonyok. Olyan társadalomban, ahol a termelési eszközök társadalmi, kollektív tulajdonban vannak, a társadalom tagjai egyenlőek a termelési folyamatban az együttműködés és kölcsönös segítés viszonyai alakulnak ki köztük. Ha azonban a tulajdon magánkézben van, szükségképpen uralmi és alávetettségi viszonyok jönnek létre. Aki nagyszámú termelési és munkaeszköz birtokában van, gazdaságilag uralkodik azok felett, akik nem rendelkeznek munkaeszközökkel. Ily módon a társadalmi, illetve a magántulajdon alapján, a termelési viszonyok két formája alakult ki a történelemben: az együttműködési és kölcsönös segítési viszonyok, illetve az uralmi és alávetettségi viszonyok. A társadalmi tulajdon a történelem során különbözőformákat öltött: a nemzetségi, a törzsi, az össznépi vagy állami tulajdon, a szövetkezeti vagy kolhoztulajdon stb. A magántulajdonnak a történelem folyamán három főformája alakult ki: rabszolgatartó, feudális és kapitalista tulajdon, amelyeknek megfelel a kizsákmányolás három típusa. Létezett és ma is létezik még a termelők egyéni munkáján alapuló magántulajdon, ez a forma azonban mindig az adott társadalomban uralkodó termelési viszonyoknak van alárendelve, és azok meghatározó befolyása alatt fokozatosan hanyatlik. A termelési viszonyok két alapvető formáján kívül valamely társadalmi-gazdasági alakulat felbomlása, illetve az új társadalmi-gazdasági alakulat kialakulása időszakában átmeneti társadalmi viszonyok jönnek létre. E viszonyok sajátossága abban rejlik, hogy ugyanazon társadalmi alakulat keretein belül különbözőtípusú, sőt különböző szerkezetű viszonyokat jellemeznek. Például az ősközösségi rend hanyatlásának szakaszában a patriarchális család keretein belül összefonódtak a nemzetiségi viszonyok maradványai és a rabszolgatartó viszonyok csírái. A rabszolgatartó viszonyok bomlásának szakaszában több országban kialakult a kolonátus, amely a rabszolgatartó és a feudális viszonyok elemeit egyesítette magában; a kapitalizmusból a szocializmusba való átmenet időszakában egyes gazdasági formák egyesítik a kollektív és a magántulajdonon alapuló viszonyokat ( államkapitalizmus, állami és magán vegyesvállalatok, a mezőgazdasági termelőszövetkezetek félszocialista formái stb.)

A Termelőerők: a termelési eszközök és az ember, a maga munkatapasztalatával és – jártasságával. A termelőerők kifejezik az embereknek a tárgyakhoz és a természet erőihez való viszonyát, amelyeket az anyagi javak termeléséhez felhasználnak. A társadalom fő termelőerői a termelők, a dolgozók, akik szüntelenül tökéletesítik a munkaeszközök, mind szélesebb körben használják fel a természeti javakat, gazdagítják termelési tapasztalatukat, növelik a munka termelékenységét. A termelőerők állapota mutatja azt a fokot, amennyire a társadalom le tudta igázni a természetet. A termelőerők szüntelenül fejlődnek; mindenekelőtt a munkaeszközök tökéletesednek; ami maga után vonja a termelési viszonyok, a termelési mód szükségszerű fejlődését.

A Termelőerők és a termelési viszonyok összhangjának törvénye: objektív gazdasági törvény, amelyet Marx fedezett fel. Ez a törvény valamennyi társadalmi-gazdasági alakulatra vonatkozólag meghatározza a termelőerő és a termelési viszonyok kölcsönhatását. A termelőerők alkotják a termelés meghatározó, legforradalmibb és legmozgékonyabb elemét. Szüntelenül fejlődnek, míg a termelési viszonyok a stabilabb elemet alkotják. Ezért a társadalom fejlődésének bizonyos fokán ellentmondás támad az új termelőerők és az elavult termelési viszonyok között. Bármennyire elmaradnak is azonban a termelési viszonyok a termelőerők fejlődése mögött, előbb-utóbb helyre kell állnia az összhangnak, s mint a társadalom fejlődésének története mutatja, összhangba is kerülnek a termelőerők fejlettségi színvonalával, azok jellegével. Az antagonisztikus osztályokra tagolt társadalomban a megnövekedett termelőerők és a régi termelési viszonyok közötti ellentmondás mindig konfliktushoz vezet, amely társadalmi forradalom útján oldódik meg. A szocializmusban a termelési viszonyok a tulajdon társadalmi jellege folytán összhangban vannak a termelőerők állapotával, szabad teret engednek ezek gyors ütemű és válságmentes fejlődésének. A szocializmusban is keletkeznek azonban ellentmondások egyfelől a termelőerők, másfelől a termelési viszonyok egyes oldalai között. Csakhogy itt ezek az ellentmondások egyfelől a termelőerők, másfelől a termelési viszonyok egyes oldalai között. Csakhogy itt ezek az ellentmondások nem idéznek elő konfliktust, mivel a társadalmi tulajdon az uralkodó, s nincsenek olyan osztályok, amelyek érdekeltek lennének az elavult termelési viszonyok fenntartásában.

Kádár János Marxista Elektronikus Könyvtár

SaLa
​