A spanyolországi Reconquista hadművelet 1944
Hírlevelünkben leginkább a nemzetközi antifasiszta harc sikereiről emlékezünk meg. De van okunk emlékezni a hősies csatákra is, még ha azok végül nem is voltak győztesek. A legtöbb esetben segítettek jelentősen lerövidíteni a fasiszta uralmat az adott országokban, vagy jelezték, hogy a fasizmus legyőzhető. Azonban ezek egyike sem vonatkozik arra az eseményre, amelynek 80. évfordulóját az elmúlt napokban éltük át, nevezetesen az 1944. októberi “Operación Reconquista de España”. Ennek ellenére emlékezünk erre az akcióra, mert megmutatta az ország harcosainak töretlen harci szellemét. a Spanyol Köztársaság, akiknek 1939-ben el kellett hagyniuk hazájukat.
A Hitler-ellenes koalíció 1944 őszén elért sikerei minden fronton és – a nemzeti ellenállási mozgalmak által támogatott – a fasizmus által megszállt területeken elhitették a spanyol republikánus fegyvereseket hogy a francia határon túli fegyveres előrenyomulás révén nemcsak spanyol terület egyes részeit lehetett felszabadítani, hanem népfelkelést is kiválthattak Franco uralma ellen.
A hadműveletet a PCE által támogatott “spanyol gerillák csoportja” (Agrupación de Guerrilleros Españoles/AGE) francia főhadiszállásán tervezték. Az invázióra megalakult a 204-es hadosztály, amely 12 dandárból állt. Parancsnoka Vicente López Tovar volt. A hadműveletben részt vevő harcosok számáról különböző állítások szólnak. Különböző források 4000-7000 gerilláról beszélnek, akik 1944 októberében lépték át a spanyol határt. Egyöntetűen azonban azt állítják, hogy katonailag tapasztalt harcosokról van szó, akik közül néhányan nehézfegyverekkel is rendelkeztek. A republikánus harcosok integrálása a francia ellenállás és a megfelelő Maquis egység struktúráiba itt is jó feltételeket teremtett.
Miután 1944. október elején már kisebb előretörések történtek különböző határterületeken, hogy elvonják a francoista katonai erők figyelmét, 1944. október 19-én hatalmas támadás kezdődött a Valle de Arán-völgyben, a Pireneusok déli részén, a katalán oldalon. Ennek az offenzívának a célja egy folyosó elfoglalása volt a Cinca és a Segre folyók és a francia határ között. A területet ekkor az akkor Párizsban száműzetésben lévő “Köztársasági Kormány” meghódítottnak kellett nyilvánítani. Ennek a szimbolikus akciónak az volt a célja, hogy országszerte általános felkelést váltson ki Franco ellen. Azt remélték, hogy ez a felkelés az angol-amerikai szövetségesek beavatkozásához vezet Spanyolország felszabadítása érdekében, ahogy Európa többi része is felszabadult a fasizmus alól.
A gerillahadseregeknek valóban sikerült meghódítaniuk a különböző falvakat és kisvárosokat, kitűzni a köztársasági zászlót, és a községek terein frankóellenes találkozókat tartani. A határ egy részét napokig a gerillacsapatok ellenőrizték. Anyaggal és erősítéssel ellátott teherautók érkeztek. A kezdeti sikerek ellenére Viella, a hadművelet fő célpontjának meghódítása kudarcot vallott. A vereség okairól ma is vitatkoznak Spanyolországban.
Kétségtelen, hogy a Maquis egységei túlerőben voltak és gyengén felszereltek a francoista erőkhöz képest. Valójában a partizánok első előretörése után a rezsim erős erőket költözött a pireneusi határhoz. Legalább ennyire problémás volt, hogy egy spanyolországi népfelkelés nem támogatta ezt a katonai akciót. Nyilvánvaló, hogy a francoista terror öt éve azt jelentette, hogy Spanyolországban a szervezett ellenállási erők nem tudtak hatékonyan működni. Ezen kívül teljes “információs áramszünet” volt, így a Pireneusok feletti támadást csak a közvetlen közelben lehetett tudni.
A hősies csaták ellenére, amelyekben csaknem 130 harcos meghalt és csaknem 600 megsebesült, az antifasiszta harcosoknak 1944. október 24-én át kellett vonulniuk a francia határon. A visszavonulás október 28-án fejeződött be.
Ennek eredményeként a spanyol antifasiszták megváltoztatták a stratégiájukat. Ahelyett, hogy kívülről katonai nyomás alá helyezték volna a rezsimet, “városi gerilla” csoportokat kezdtek felépíteni az ország különböző részein. Ilyen fegyveres ellenállást dokumentáltak Barcelonában, Bilbaóban, Leonban, Madridban és Valenciában. A legismertebb csoport a Levante Aragon Guerrilla Group (Agrupación Guerillera de Levante y Aragón – AGLA) volt, amely Teruel déli része, Castellón központja és Cuenca északi része között végzett műveleteket. (Ulrich Schneider)
A Hitler-ellenes koalíció 1944 őszén elért sikerei minden fronton és – a nemzeti ellenállási mozgalmak által támogatott – a fasizmus által megszállt területeken elhitették a spanyol republikánus fegyvereseket hogy a francia határon túli fegyveres előrenyomulás révén nemcsak spanyol terület egyes részeit lehetett felszabadítani, hanem népfelkelést is kiválthattak Franco uralma ellen.
A hadműveletet a PCE által támogatott “spanyol gerillák csoportja” (Agrupación de Guerrilleros Españoles/AGE) francia főhadiszállásán tervezték. Az invázióra megalakult a 204-es hadosztály, amely 12 dandárból állt. Parancsnoka Vicente López Tovar volt. A hadműveletben részt vevő harcosok számáról különböző állítások szólnak. Különböző források 4000-7000 gerilláról beszélnek, akik 1944 októberében lépték át a spanyol határt. Egyöntetűen azonban azt állítják, hogy katonailag tapasztalt harcosokról van szó, akik közül néhányan nehézfegyverekkel is rendelkeztek. A republikánus harcosok integrálása a francia ellenállás és a megfelelő Maquis egység struktúráiba itt is jó feltételeket teremtett.
Miután 1944. október elején már kisebb előretörések történtek különböző határterületeken, hogy elvonják a francoista katonai erők figyelmét, 1944. október 19-én hatalmas támadás kezdődött a Valle de Arán-völgyben, a Pireneusok déli részén, a katalán oldalon. Ennek az offenzívának a célja egy folyosó elfoglalása volt a Cinca és a Segre folyók és a francia határ között. A területet ekkor az akkor Párizsban száműzetésben lévő “Köztársasági Kormány” meghódítottnak kellett nyilvánítani. Ennek a szimbolikus akciónak az volt a célja, hogy országszerte általános felkelést váltson ki Franco ellen. Azt remélték, hogy ez a felkelés az angol-amerikai szövetségesek beavatkozásához vezet Spanyolország felszabadítása érdekében, ahogy Európa többi része is felszabadult a fasizmus alól.
A gerillahadseregeknek valóban sikerült meghódítaniuk a különböző falvakat és kisvárosokat, kitűzni a köztársasági zászlót, és a községek terein frankóellenes találkozókat tartani. A határ egy részét napokig a gerillacsapatok ellenőrizték. Anyaggal és erősítéssel ellátott teherautók érkeztek. A kezdeti sikerek ellenére Viella, a hadművelet fő célpontjának meghódítása kudarcot vallott. A vereség okairól ma is vitatkoznak Spanyolországban.
Kétségtelen, hogy a Maquis egységei túlerőben voltak és gyengén felszereltek a francoista erőkhöz képest. Valójában a partizánok első előretörése után a rezsim erős erőket költözött a pireneusi határhoz. Legalább ennyire problémás volt, hogy egy spanyolországi népfelkelés nem támogatta ezt a katonai akciót. Nyilvánvaló, hogy a francoista terror öt éve azt jelentette, hogy Spanyolországban a szervezett ellenállási erők nem tudtak hatékonyan működni. Ezen kívül teljes “információs áramszünet” volt, így a Pireneusok feletti támadást csak a közvetlen közelben lehetett tudni.
A hősies csaták ellenére, amelyekben csaknem 130 harcos meghalt és csaknem 600 megsebesült, az antifasiszta harcosoknak 1944. október 24-én át kellett vonulniuk a francia határon. A visszavonulás október 28-án fejeződött be.
Ennek eredményeként a spanyol antifasiszták megváltoztatták a stratégiájukat. Ahelyett, hogy kívülről katonai nyomás alá helyezték volna a rezsimet, “városi gerilla” csoportokat kezdtek felépíteni az ország különböző részein. Ilyen fegyveres ellenállást dokumentáltak Barcelonában, Bilbaóban, Leonban, Madridban és Valenciában. A legismertebb csoport a Levante Aragon Guerrilla Group (Agrupación Guerillera de Levante y Aragón – AGLA) volt, amely Teruel déli része, Castellón központja és Cuenca északi része között végzett műveleteket. (Ulrich Schneider)