JUGOSZLÁVIA A NÉPI HÁBORÚ TÜZÉBEN
(idézet: Antifasiszta népfelkelések – Szemirjaga)
1941 tavasza az aggodalom tavasza volt Jugoszlávia népei számára. Magyarországot, Romániát, Bulgáriát uralkodó osztályaik már odakötötték a német fasizmus háborús szekeréhez. Jugoszlávia körül kezdett bezárulni a kör… Híre járt, hogy a Cvetkovic-kormány csatlakozni akar a fasiszta háromhatalmi egyezményhez; különböző hírek keringtek Pál régenshercegnek Berchtesgadenben, Hitlernél tett látogatásáról, a koronatanács üléséről, a miniszterelnök bécsi utazásáról is, amelyet az illetékeseknek minden igyekezetük ellenére sem sikerült eltitkolniuk a nép elől…
Március 25-én minden kétely eloszlott. Ezen a napon Jugoszlávia aláírta a háromhatalmi egyezményhez való csatlakozás jegyzőkönyvét. Berlinben igencsak örültek a németek, hogy Bulgária után egy újabb balkáni országot sikerült behálózniuk. Örömük azonban korainak bizonyult.
Jugoszlávia dolgozó népe szembeszegült az uralkodó réteg árulásával. A nép elégedetlensége március 27-én érte el a tetőpontját. A dolgozók Jugoszlávia sok városában tömegtüntetéseket rendeztek ezzel a jelszóval: „Inkább a háborút, mint az egyezményt!” Felháborodásukat kihasználták a magas rangú katonatisztek és a mögöttük álló angol—francia orientációjú burzsoá körök: a március 27-re virradó éjszakán államcsínyt hajtottak végre, megdöntötték Pál régensherceg és a Cvetkovic—Macek-kormány uralmát, s a tizenhét esztendős II. Pétert kiáltották ki Jugoszlávia királyának. A kormányfő Dusan Simovic tábornok, a légierő főparancsnoka lett.
Március 27-e fordulópont volt az ország politikai életében. Lényegében a március 27-i eseményekkel kezdődött meg a jugoszláv népek nyílt harca a tengelyhatalmak ellen. A Simovic-kormány, amelyben részt vett az előző kormány néhány minisztere is, úgy próbált alkalmazkodni az új helyzethez, hogy lavírozott az angol—francia szövetség és Németország között. A kommunisták vezette néptömegek viszont azt követelték, hogy a kormány kössön barátsági szerződést a Szovjetunióval. Mindez nagy aggodalmat keltett Berlinben. Jugoszlávia a vártnál keményebb diónak bizonyult. A hitlerista vezérkarnak sürgősen tervet kellett kidolgoznia a jugoszláv probléma katonai megoldására. Ez a terv a „25-ös hadművelet” fedőnevet kapta.
A jugoszlávok a hitlerista stratégák számára nagyon alkalmatlan időben „renitenskedtek”, mert Berlinben éppen lázasan dolgoztak egy másik hadművelet, az ún. Barbarossa-hadművelet részletein; Hitler egész figyelme kelet felé fordult. Most viszont kénytelenek voltak módosítani a Barbarossa-tervet. Április 3-án a hitlerista főhadiszállás ezt a parancsot adta ki: „A Balkánon megindítandó hadművelet miatt a Barbarossa-hadművelet megindításának időpontja legalább négy héttel eltolódik.”
Jugoszlávia körül ötvenhat hadosztályt vontak össze, német, olasz és magyar hadosztályokat. Mozgósították és felfegyverezték a Jugoszláviában élő, de valójában Berlinnek engedelmeskedő németek zömét; a hitlerista „ötödik hadoszlop” rémhíreket terjesztett; megmozdultak a jugoszláv árulók is. Az országban rendkívül feszültté vált a helyzet. A kommunisták és a többi hazafiak valamennyien abban látták az egyetlen kivezető utat, ha baráti kapcsolatokat alakítanak ki a Szovjetunióval. Az egész jugoszláv nép reménykedve tekintett kelet felé.
A Simovic-kormány kénytelen volt engedni. 1941. április 5-én aláírták a Szovjetunió és Jugoszlávia barátsági és megnemtámadási szerződését, amelynek megkötését a szovjet kormány még márciusban javasolta. A Szovjetunió baráti kezet nyújtott a jugoszláv népnek ebben a Jugoszlávia számára nehéz órában, s ezzel óriási erkölcsi támogatást és ösztönzést adott a fasiszta agresszorral szemben tanúsított ellenállásához. A Simovic-kormány azonban túl későn tette meg ezt a lépést.
Április 6-án kora reggel 750 horogkeresztes repülőgép jelent meg Belgrád felett a felhőtlen égen. A főváros barbár bombatámadás célpontjává vált, noha előzőleg nyílt városnak nyilvánították. Ez az ősi város jelentős helyet foglalt el a balkáni népek történelmében. Az idegen hódítók nemegyszer borították lángba. 1914-ben Belgrád utcáin robbantak az első világháború első lövedékei. És most a hitleristák rombolták a jugoszláv fővárost. Barbár támadásuknak 32 000 férfi, nő és gyermek esett áldozatul. Légierejük más védtelen városokat is megtámadott. Ezzel egyidejűleg az idegen hódítók hordái minden oldalról betörtek Jugoszláviába. Csak a jugoszláv—görög határ volt csendes.
Új, fontos szakasz kezdődött el a jugoszláv népek életében, amelyek a hadsereggel együtt igazságos, felszabadító harcra keltek. De az erők nagyon egyenlőtlenek voltak. A rosszul felfegyverzett, dezorganizált jugoszláv hadsereg mozgósítását több magas rangú tiszt szabotálta. A tehetetlen kormány ahelyett, hogy megszervezte volna az ellenállást, a királlyal együtt külföldre menekült…
Ebben a felelősségteljes órában a kommunisták azt követelték a katonai hatóságoktól, hogy fegyverezzék fel a
népet, a tábornokok azonban erre nem voltak hajlandók. A jugoszláv hadsereg egységei keményen ellenálltak, érzékeny csapásokat mértek a betolakodókra, de nem tudták feltartóztatni őket.
A háború megindulása után tizenegy nappal megszűnt a szervezett ellenállás. Április 17-én Jankovic tábornok és Cincar-Markovic külügyminiszter aláírta Belgrádban a fegyverletételi okmányt. Körülbelül 345 000 jugoszláv katona és tiszt került a Wehrmacht fogságába.
A „25-ös hadművelet” azonban ezzel még nem fejeződött be. Az idegen hódítók kezdték „birtokba venni” Jugoszlávia területét. Ebben készségesen segítettek nekik a helybeli árulók.
A megszállók nemzeti gyűlölködést szítottak a Jugoszlávia területén lakó népek között, hogy így elvonják őket a hódítók elleni harctól. Horvátország területén üldözték és halomra gyilkolták a szerbeket. A horvát papság — a Vatikán jóváhagyásával — erőszakkal a katolikus hitre térítette a szerb parasztokat; megtiltották a cirill írás használatát. Boszniában és Hercegovinában a hitleristák és a nacionalisták a pravoszlávok ellen uszították a muzulmánokat. Szerbiában pogromokat szerveztek, gyilkolták a más népek fiait. A megszállók, miközben egymás ellen uszították Jugoszlávia népeit, könyörtelenül fosztogatták az országot. Egész gazdasági életét ellenőrzésük alá vonták. Több tízezer jugoszlávot kényszermunkára küldtek Németországba. A német és olasz megszállók, kihasználva az egyes jugoszláv burzsoá körök szeparatista törekvéseit, kollaboráns politikai szervezeteket hoztak létre.
Az Ante Pavelic vezette horvát fasiszta usztasák,1 Ustasa Hrvatska Revolucionarna Organizacija — horvát fasiszta szervezet. — Szerk. * Hitler és Mussolini beleegyezésével, közvetlenül Zágráb eleste után kikiáltották az ún. Független Horvát Államot, amelyhez hozzácsatolták Bosznia—Hercegovinát.
Horvátország volt Jugoszlávia egyetlen olyan területe, amelyet formálisan függetlennek nyilvánítottak. Az ország többi részét a hódítók minden formaság nélkül megszállták. Az Adriai-tenger partvidékének egy darabját olasz katonai ellenőrzés alá helyezték, a horvát tengerpart más részét és Dalmáciát közvetlenül Olaszországhoz csatolták. Horvátország királya Spoletto (Savoyai) olasz herceg lett. Mellesleg szólva őfelsége, attól tartva, hogy alattvalói nem fogadnák valami barátságosan, egyszer sem merte betenni a lábát „birodalmába”.
Az olaszok ugyancsak megszállták és „tartománnyá” nyilvánították Crna Gorát, továbbá Szlovénia déli részét, amelyet „ljubljanai földnek” neveztek el. Szerbiát a hitleristák szállták meg. Németországhoz csatolták Szlovénia északi részét Maribor központtal. Jugoszlávia egyéb részeit a hitleristák ideiglenesen átengedték Horthy-Magyarországnak (Bácska, Baranya, a Vajdaság) és a cári Bulgáriának (Macedónia nagy része). A jugoszláv népek ismét idegen iga alá kerültek, amelytől alig néhány évtizeddel azelőtt szabadultak meg.
Az áprilisi katasztrófa után a dolgozók kiábrándultak a burzsoá pártokból és a háború előtti Jugoszlávia politikai rendszeréből. A politikai erők átcsoportosultak, s ez kihatott az események egész további menetére. A régi pártok széthullottak. Becsületes tagjaik szakítottak az árulókkal és csatlakoztak a néphez,
Az akkor még nem nagy létszámú (mindössze 12 000 tagot számláló), de elszánt, a húszesztendei illegális harcban megedződött Kommunista Párt volt az egyetlen, amely képes volt megszervezni a nép felszabadító harcát. A hazafiak bíztak a pártban, s ezért nem meglepő, hogy az csupán 1941 áprilisa és júniusa között mintegy négyezer új taggal gyarapodott.
A Jugoszláv Kommunista Párt Központi Bizottsága még 1941. április 15-én, vagyis a jugoszláv hadsereg fegyverletételéről szóló okmány aláírása előtt felhívást intézett a néphez, hogy ne csüggedjen, hanem bátran szálljon szembe az ellenséggel. A kommunisták azt javasolták, hogy a demokratikus és hazafias erők egyesüljenek egy egységes népi felszabadítási frontban.
A Kommunista Párt hozzálátott az idegen hódítók elleni fegyveres felkelés előkészítéséhez; egyébként már a háború előtt katonai vezetőket képezett ki és katonai bizottságokat hozott létre.
1941. április 10-én Zágrábban ülést tartott a Jugoszláv Kommunista Párt Központi Bizottsága, s tagjainak többségét határozatilag Boszniába, Crna Gorába, Szerbiába és Szlovéniába küldte az ellenállási mozgalom megszervezésére. A párt Központi Bizottsága megalakította a Katonai Bizottságot, amelynek vezetője Josip Broz Tito, a Központi Bizottság főtitkára lett. Hasonló katonai bizottságok alakultak az ország más részein is. Május elején a Központi Bizottság átköltözött Belgrádba.
Az országban gyorsan terjedt az antifasiszta harc. Az erdőkben megalakultak az első partizánosztagok.
Ez nagyon nehéz időszak volt. A hitleristák, akik meghódították csaknem egész Nyugat-Európát, hatalmuk teljében voltak. Sokan úgy vélték, hogy semmilyen erő sem képes komoly ellenállást tanúsítani velük szemben.
1941 nyarán azonban alaposan megváltozott a helyzet. A változás június 22-én kezdődött, azon a Hitler számára végzetes napon, amikor hitszegő módon megtámadta a Szovjetuniót.
SaLa
Kérjük, anyagilag támogassa a Bal-Rad-ot! – a blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható 
piktogrammra kattintva Pay-Pal-on
-vagy közvetlen postai úton:
Szabó Péter 2747 Törtel, Petőfi-ut. 12.
HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVÉSZ!
A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.hu/koszonet
Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.hu-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá! De legalább LÁJKOLD! – hiszen azzal is tudsz segíteni!