A NEMZETI ÉS A NEMZETKÖZI ÉRDEK ÖSSZEFONÓDÁSA A SZOCIALISTA ORSZÁGOK GAZDASÁGI EGYÜTTMŰKÖDÉSÉBEN

(idézet: Apró Antal – A szocializmus építésének útján – 1975)

1

A Nagy Októberi Szocialista Forradalom győzelme, az elmúlt fél évszázadban bekövetkezett nagy szocialista átalakulások az emberi társadalom és az államok közötti viszonyban – a gazdasági és politikai élet terén egyaránt – új típusú kapcsolatokat alakítottak ki, amelyeknek alapvető jellemvonása a proletár internacionalizmus, a nemzeti és a nemzetközi érdekek összhangja. A szocialista országok közössége, amelyet a célok azonossága: a szocializmus, majd a kommunizmus felépítése és a közös marxista ideológia jellemez, ma már 14 szocialista országot fog át, és világméretű befolyással rendelkezik minden tekintetben.

Az elmúlt húsz év alatt az új szocialista államok, a Szovjetunió támogatását élvezve, sok vonatkozásban igen eltérő társadalmi, gazdasági körülmények között folytatták építőmunkájukat, és sok nemzetközileg is hasznosítható tapasztalatot gyűjtöttek össze a társadalom szocialista átalakításában. A szocializmus építésének gyakorlatában legtöbb országban eredményesen használták fel azokat a nemzetközi fejlődésbeli sajátosságokat, amelyek történelmileg alakultak ki. Ez az egyik jelentős közös történelmi tapasztalat.

A másik az, hogy bár eltérő gazdasági viszonyok között folytatják a szocializmus építését az új államok, a kapitalizmusból a szocializmusba való átmenet főbb jellegzetességei azonosak voltak. Ezek a közös törvényszerűségek: a főbb termelési eszközök magántulajdonának és a kizsákmányolásnak a megszüntetése, a proletariátus diktatúrájának létrehozása, a belső nemzeti viszályok felszámolása, a munkanélküliség megszüntetése, az új társadalom építésében a tervgazdálkodás bevezetése, valamint a szocialista országok testvéri együttműködése.

Mindezek együtt és más tényezők olyan új viszonyokat alakítottak ki népeink és államaink között, valamint a nem szocialista államokkal folytatott békés együttműködésünkben, amelyek saját fejlődésünk elősegítése mellett nemzetközi méretekben a világ progresszív átalakítása irányába is hatnak.

Országainkban a nagy társadalmi, gazdasági átalakulások tapasztalatai a pozitív tényezők mellett azt is bizonyítják, hogy az átalakulás igen bonyolult, különösen a gazdasági építőmunka tekintetében, hogy nemzeti és nemzetközi méretekben közösen kell harcolnunk a fejlődés során jelentkező nehézségek felszámolásáért, a szocializmus teljes felépítéséért. Ma már mind világosabb az a felismerés, hogy csak közös erőfeszítések útján, a jelenleginél szorosabb gazdasági szövetségbe tömörülve tudjuk országainkban a termelési erőket megfelelően fejleszteni, a társadalmi termelés hatékonyságát növelni, s az új társadalomban a dolgozók élet- és munkakörülményeit javítani.

A szocialista államok társadalmi, gazdasági fejlődés tekintetében már ma is a világ legdinamikusabban fejlődő államcsoportját képezik, népeink növekvő jóléte az egész világ előtt bizonyítja a szocializmus életrevalóságát, az új társadalomnak azt a nagyszerű tulajdonságát, hogy saját erőfeszítéseikkel és a többi szocialista országgal való nemzetközi együttműködés útján megoldják az emberi társadalomnak azokat a létfontosságú problémáit, amelyeket a tőkés társadalmi rendszer nem tudott és a jövőben sem tud megoldani.

Szocialista világnézetünk és rendszerünk mind politikai, mind gazdasági vonatkozásban szilárd alapot ad a nemzeti és nemzetközi érdekek harmonikus egyeztetésére. A jelenlegi igen bonyolult és a különböző feszültségekkel terhes nemzetközi helyzetben nagyon fontos a nemzeti és a nemzetközi érdekek helyes felismerése és türelmes egyeztetése.

A szocializmus ügye kezdettől fogva, minden fejlődési szakaszában elválaszthatatlan volt az internacionalizmustól. Marx és Engels a százhúsz évvel ezelőtt megjelent Kommunista Kiáltványban megadták a választ arra a kérdésre, hogy miben különböznek a kommunisták a munkásosztály többi pártjától: „A kommunisták a többi proletár párttól csak abban különböznek – fejtették ki -, hogy egyrészt a proletárok különböző nemzeti harcaiban az egész proletariátus közös, a nemzetiségtől független érdekeit hangsúlyozzák és érvényesítik; másrészt abban, hogy a proletariátus és a burzsoázia között folyó harc különböző fejlődési fokain mindig az összmozgalom érdekeit képviselik.”

A kommunista pártok vezetésével szocializmust építő országok azzal a nagy felelősséggel tartoznak az egész nemzetközi munkásosztálynak, hogy amikor munkásosztályuk, illetve egész dolgozó népük érdekeit képviselik, tevékenységük a hatalom birtokában ne szakadjon el a közös érdektől, a munkásosztály nemzetközi érdekeitől. Az internacionalizmus gyakorlati alkalmazása számunkra azt jelenti, hogy a nemzeti érdeket mindig a munkásosztály, a szocializmus nemzetközi érdekeivel szoros összhangban kell kielégíteni.

Ebből következik, hogy egy szocialista ország nem helyezheti szembe szuverenitását a nemzetköziséggel. A szuverenitás és a nemzetköziség szocialista viszonyok között nem áll egymással ellentétben, hanem kölcsönösen erősíti egymást. Időtálló a kommunista- és munkáspártok képviselőinek 1960. évi nemzetközi tanácskozásán elfogadott elv, hogy a marxista-leninista pártok függetlenek és egyenjogúak, politikájukat országaik konkrét adottságaiból, a marxizmus-leninizmus elveiből kiindulva dolgozzák ki, és kölcsönösen támogatják egymást. Ugyanakkor e tanácskozás dokumentuma hangsúlyozza azt is, hogy az egyes országok munkásosztálya ügyének sikere megköveteli valamennyi marxista-leninista párt nemzetközi szolidaritását. Minden egyes párt felelős országa munkásosztályának, dolgozóinak, az egész nemzetközi munkás- és kommunista mozgalomnak.

Lehetnek-e érdekellentétek és ebből következően viták az egyes szocialista országok, illetve pártjaik között? Természetesen lehetnek, mert eltérő történelmi múlttal, különböző gazdasági adottságokkal, más- és más társadalmi feltételekkel rendelkeznek, s eltérő szükségletek jelentkeznek az egyes szocialista országokban. A közöttük levő ellentmondások azonban megoldhatók, éppen a nemzeti és nemzetközi érdekek türelmes összehangolása alapján. A történelem tapasztalata azt bizonyítja, hogy a valódi nemzeti érdekeket mindig össze lehet egyeztetni a szocializmus általános érdekeivel, annál is inkább, mert a szocialista országok között előforduló nézetkülönbségek átmeneti jellegűek.

A jelenlegi világgazdasági és világpolitikai helyzetben a nemzetközi munkásmozgalom különböző osztagai és különösen az egyes szocialista országok léte és fejlődése objektíve szükségessé teszi – jobban, mint eddig – a szocialista országok gazdasági együttműködésének kiszélesítését és gazdasági szövetségük továbbfejlesztését. Erre megvan minden lehetőség. Ha mégis felmerülnek problémák, és az egyes országok nem gazdasági szövetségünk mindenoldalú erősítésének útját választják, akkor ez nem objektív okokból következik, hanem téves szemléletbeli, a szocialista összefogás lehetőségeit lebecsülő, az „önálló” útválasztást túlbecsülő elképzelésekből, s jelenthet ugyan átmeneti előnyöket, de hosszabb távon károkat okoz a nemzeti és a nemzetközi érdekeknek egyaránt.

2

A szocialista országok gazdasági együttműködése a KGST-ben két évtizedes múltra tekinthet vissza. Az elmúlt időszakban országaink nagyszerű gazdasági fejlődést értek el, s ebben nagy szerepe volt a szocialista országok gazdasági összefogásának, amely védte és segítette a tagállamokat problémáik megoldásában.

A második világháború előtt a KGST-hez tartozó államok többségében igen elmaradottak voltak a gazdasági és társadalmi viszonyok. Az azóta elért fejlődést számtalan tény bizonyítja. Ezt fejezi ki az alábbi táblázat is:

 

A szocialista országok ipari termelésének növekedése 1967-ig
Ország	A háború előtti időszakhoz képest	1950-hez képest
Bulgária	26,6-szeres	8,7-szeres
Csehszlovákia	5,8-szeres	4,1-szeres
Jugoszlávia	7,8-szeres	4,5-szeres
Lengyelország	12,7-szeres	4,9-szeres
Magyarország	7,0-szeres	5,4-szeres
Mongólia	12,2-szeres	5,8-szeres
NDK	4,9-szeres	4,4-szeres
Románia	12,1-szeres	8,2-szeres
Szovjetunió	9,4-szeres	5,5-szeres

Az elért eredmények, a meglevő gazdasági kapcsolatok egyre inkább az országaink közötti jelentős közeledést, kiegyenlítődést és összefonódottságot mutatják. Ezt meggyőzően szemlélteti a KGST-hez tartozó országok külkereskedelmi statisztikája. Egy-egy országnak a többi KGST-országgal lebonyolított forgalma teljes külkereskedelmének több mint 50 százalékát teszi ki. A KGST-hez tartozó európai szocialista országok a Szovjetunióval bonyolítják le teljes külkereskedelmüknek több mint egyharmadát, és együttes részesedésük a Szovjetunió külkereskedelmében közel 60 százalék. Vagyis minden szocialista ország számára a KGST-országok együttes piaca jelenti a legnagyobb fogyasztót, azaz vevőt, és egyben a legnagyobb szállítót, azaz eladót is.

A KGST-országok összes külkereskedelmi forgalma 1967-ben az 1950. évinek 5,5-szeresére növekedett, a világkereskedelemben való részesedése pedig majdnem hétszeresére nőtt. Ez azt mutatja, hogy szélesedett a KGST-országok kapcsolata egymás között és a világ többi államával. Az utóbbi tíz évben a KGST-országok több mint 205 millió tonna szenet, 181 millió tonna nyersolajat és olajterméket, 175 millió tonna vasércet, 45 millió tonna csövet és hengerelt árut, 3 millió tonna gyapotot, 45 millió tonna gabonát, 7 millió tonna friss zöldséget és gyümölcsöt, 2 millió tonna húst és húskészítményt, 1,5 milliárd méter pamutszövetet és 240 millió pár cipőt szállítottak egymásnak – hogy csak néhány fontosabb terméket említsünk.

Gazdasági szövetségünk továbbfejlesztése egybeesik a szocialista világrendszer politikai és gazdasági érdekével. A jövőbeli fejlődés szempontjából politikailag és gazdaságilag egyaránt fontos, hogy a szocialista országok népei és szakemberei jobban megismerjék egymás gazdaságát, a szocializmus építése során szerzett tapasztalataikat, hogy ez úton is mindjobban közeledjenek egymáshoz.

A szélesebb körű gazdasági együttműködés, a nagyobb gazdasági egységek irányában való haladás nem csupán az európai szocialista országok fejlődésének sajátossága. Találkozunk vele a legfejlettebb és a közepesen fejlett tőkésországokban is. Közismert, hogy a műszaki fejlődés a termelési ágak egész sorában döntő fölényt biztosít a nagy és még nagyobb üzemi termelésnek, a sokirányú kooperációnak. Nemzetközi jelenség, hogy a termelés és kutatás költségei olyan mértékben nőnek, hogy máris túllépték a kisebb és közepes nagyságú országok lehetőségeit, illetve határait. Ily módon a tudomány és a technika fejlődése nemcsak a nagyobb vállalati gazdasági egységek kialakításának kedvez, hanem a nagyobb nemzetgazdasági egységek kialakításának is; nemcsak a kisebb üzemek, de a kisebb KGST-országok fokozatos integrálódására, szorosabb gazdasági együttműködésére is hat.

A szocialista államok, mint társadalmuk gazdasági életének és fejlődésének központi irányítói, tervszerű gazdálkodásukkal döntő befolyást gyakorolnak az országok közötti gazdasági együttműködésre, elsősorban az állami monopóliumban levő külkereskedelem irányítása és népgazdasági terveik, a közös érdekű főbb gazdaságpolitikai célok összehangolása révén, mégpedig általában a fokozódó gazdasági összefonódás és kiegyenlítődés irányában.

Az elmúlt években a hosszú lejáratú külkereskedelmi szerződések rendszere vált gazdasági együttműködésünk leghatásosabb eszközévé. Ezek az egyes országok kivitelének és behozatalának nagy része számára biztosítottak felvevő piacot, illetve beszerzési forrást. Ami a biztosított piacot illeti, annak különösen nagy volt a jelentősége az iparosodás kezdetén álló vagy közepesen fejlett és általában kis területű, kis belső piacú országok ipara számára.

Két évtized tapasztalatai azt mutatják, hogy a hosszú lejáratú szerződések rendszere alapján a KGST-országok viszonylag gyorsabban tudták ipari késztermékexportjukat növelni, mint a hasonló fejlettségű tőkésországok. Ezzel lehetőséget nyertek arra, hogy kivédjék a tőkésállamok hosszú évekig tartó embargós politikáját, hogy biztosítsák szocialista fejlődésüket, megvalósítsák reformjaikat és a gyors ütemű szocialista iparosítást. Ezt – többek között – átfogóan jellemzik a nemzeti jövedelem alakulására vonatkozó összehasonlító adatok:

 

A nemzeti jövedelem termelésének növekedése a KGST-országokban és a Közös Piac országaiban
Megnevezés	KGST- országok	Közös Piaci országok
A termelés indexe 1966, 1950 százalékában	360	235
1966, 1960 százalékában	145	130
Évi átlagos növekedés 1950-1966 között, %	8,3	5,5
1960-1966 között, %	6,4	4,4

A KGST-országok teljes ipari termelése 1967-ben 1950-hez viszonyítva 5,5-szeresére növekedett, a fejlett tőkésországokban viszont alig több, mint kétszeresére.

Sok egyéb tény is bizonyítja, hogy az önálló, kisebb szocialista államok részére a szocialista nemzetközi együttműködés biztosítja a válságmentes fejlődést, rohamosan növekvő ipari termelésük számára pedig a folyamatos nyersanyagellátást. A szocialista iparosítás útjára lépett országok növekvő külkereskedelmi forgalmuk révén elkerülték azokat a nehézségeket is, amelyek főleg a fizetési mérleg hiányával kapcsolatosak, s amelyekkel napjainkban oly gyakran folytatnak szinte kilátástalan küzdelmet a nemrég felszabadult volt gyarmati országok. A fejlődésben jelentkező gazdasági nehézségeken a fiatal szocialista országokat általában a Szovjetuniónak gazdasági téren is megmutatkozó internacionalista szolidaritása segítette át. A Szovjetunió volt eddig is és ő jelenleg is a szocialista országok fő nyersanyagszállítója és késztermékeik fő átvevője, mégpedig – és ezt helyénvaló hangsúlyoznunk – hosszabb ideig állandó és a többi szocialista ország számára is igen kedvező csereviszonyok mellett.

A fiatal szocialista országok gyors ipari fejlődésében nagy szerepet játszott az is, hogy számos nagy ipari létesítmény tervrajzát, teljes műszaki dokumentációját, valamint egyéb értékes műszaki tapasztalatokat a KGST országai ingyen bocsátották egymás rendelkezésére. Iparának fejlettsége, sokoldalúsága és méretei következtében ebben a tekintetben is a Szovjetunió nyújtotta a KGST-ben tömörült európai szocialista országoknak a kimagaslóan legtöbb segítséget, különösen az iparosodás útján éppen csak elindult, vagy addig csak nagyon gyengén iparosodott országoknak. 1948-tól 1967. október l-ig a Szovjetunió átadott más KGST-országoknak több mint 24 ezer, és kapott kb. 13 ezer komplett műszaki-tudományos dokumentációt.

Annak a nagy különbségnek az érzékeltetésére, amely a Szovjetunió által nyújtott internacionalista segítség és az imperialista „segítségnyújtás” között van, elég egy pillantást vetni Bulgária és a vele szomszédos Görögország fejlődésének alakulására. Ezt szemlélteti az alábbi táblázat:

 

Bulgária és Görögország fejlődésének néhány adata
Megnevezés	Bulgária	Görögország
A fejlődés indexe (1966, 1955 százalékában) ipari termelés	407	221
mezőgazdasági termelés	179	164
külkereskedelmi forgalom	572	288
Évi átlagos növekedés 1955-1966. években ipari termelés	13,6	7,5
mezőgazdasági termelés	5,4	4,6
külkereskedelmi forgalom	17,2	10,1

A KGST-ben tömörült országok népeinek – saját erőfeszítéseik, nagyszerű munkájuk és áldozatkészségük mellett – gazdaságos összefogásuk és egymásnak nyújtott segítségük tette lehetővé a gyors szocialista fejlődést. Az elért jelentős gazdasági megerősödés tette lehetővé a fiatal, önálló szocialista államok gyors politikai megszilárdulását és függetlenségük biztosítását az imperialista államok nyomása, diszkriminációja ellenére.

3

Amikor jogos büszkeséggel méltatjuk országaink elért eredményeit a szocialista fejlődésben és gazdasági együttműködésben, akkor látnunk kell a növekedéssel együtt járó nehézségeket, a megoldásra váró új problémákat is. A fejlődés általános törvényei közé tartozik, hogy azok az együttműködési formák, amelyek két évtizeden át alkalmas lehetőséget, keretet biztosítottak az előrehaladás számára, egy idő múlva már nem vagy csak kevésbé bizonyulnak az egyes szocialista országok fejlődése, valamint a szocializmus általános fejlődése számára alkalmasnak. Vonatkozik ez a KGST tevékenységének számos területére is.

Az utóbbi években az egyes szocialista országok, saját tapasztalataik elemzése alapján, számos lépést tettek, hogy népgazdaságaik hatékonyságát növeljék, s ezért korszerűbb gazdaságirányítási módszereket vezettek be. Ezek a változások, minthogy az országok belső és külső feltételeiből, lehetőségeiből indultak ki, természetszerűleg eltérnek egymástól, de néhány fontos vonatkozásban mégis hasonlóságot vagy egyezést mutatnak. Így például minden európai KGST-országban kialakult az a meggyőződés, hogy a negatív jelenségek részben az áruértékviszonyok elhanyagolására, a gazdaságirányítás túlzott központosítására, a gazdálkodó egységek önállóságának és kezdeményezési lehetőségeinek túlzott megszorítására vezethetők vissza. Általánossá vált az a felfogás, hogy a gazdaságirányításban csökkenteni kell az adminisztratív jellegű vezetést, nagyobb súlyt kell adni az áru-pénzkapcsolatoknak, a gazdálkodó egységek önállóságának és kezdeményezésének. Különböző mértékben, de minden európai szocialista országban történtek lépések ebben az irányban, és legtöbbjükben további intézkedéseket terveznek, vagy valósítanak meg.

A szocializmus építése során jelentkező új igények, a termelőerők gyors fejlődése és a különböző jellegű nehézségek kiküszöbölése tette szükségessé az egyes szocialista országok gazdasági reformjának elindítását. Másrészt a különböző országokban megindult kezdeményezések hatással vannak a többi ország útkeresésére is. A gazdasági hatékonyság emelése egy-egy szocialista országon belül a szocialista világgazdaság hatékonyságát is növeli, a szocializmus pozícióját erősíti a két rendszer versenyében. Belső gazdasági fejlődési formáik hiányosságai viszont kedvezőtlenül hatnak a szocialista országok közösségének, ezen belül a KGST fejlődésére is.

Ma már nemcsak az egyes szocialista országok belső fejlődési formái bizonyulnak elégtelennek a gyorsabb gazdasági fejlődéshez, hanem – amint ezt testvérpártjaink központi bizottságai és kormányai az utóbbi időben nemegyszer megállapították – a nemzetközi gazdasági együttműködés kialakult formái is. A meglevő ellentmondások az utóbbi években különböző területeken élesen megnyilvánultak.

Ezek közül elsőként azt kell megemlíteni, hogy sok fontos nyersanyag exportja nem elégíti ki a növekvő szükségleteket. Ugyanakkor sokfajta késztermék termelése párhuzamos és a szükségleteket meghaladó mértékű, műszaki színvonalát tekintve pedig sok esetben korszerűtlen, alacsony termelékenységű és nem kielégítő minőségű.

A hosszú lejáratú külkereskedelmi szerződések – bár pozitív hatásuk sok vonatkozásban ma is érvényesül – nem tudták megakadályozni, hogy a külkereskedelmi forgalomba kerülő termékek minőségük és kelendőségük szerint ne különüljenek „puha” és „kemény” cikkekre. „Kemény” cikket többnyire csak „kemény” cikkért, néha pedig csak konvertibilis tőkés valutáért lehet kapni. A legkiválóbb minőségű berendezéseket, termelőeszközöket a szocialista országok nemegyszer tőkésországokból importálják, de időnként a fogyasztási cikkeket is.

Az évek óta tartó jelentős erőfeszítések ellenére nem sikerült KGST-méretben kielégítően megszervezni az ágazatonkénti és termékenkénti specializálódást és kooperációt. Nem kielégítő a KGST-országok tervkoordinációja sem. Alapjában véve az egymástól függetlenül kialakított népgazdasági vagy ágazati tervek utólagos kölcsönös ismertetése folyik, a koordináció inkább csak az ötéves külkereskedelmi áruszállítások volumenének egyeztetésére irányul. A jelenlegi tervkoordináció nem vagy csak kevéssé érinti a közös érdekeltségű megoldásokat, elsősorban a termelés szférájában.

Ahogy fokozatosan tökéletesednek az országok belső gazdasági irányítási rendszerei, úgy továbbfejlesztésre, átalakításra szorul az európai szocialista országok nemzetközi együttműködése is. Erre szükség van az elmondottakon túl más okokból is. Az utóbbi időszakban például súlyos megrázkódtatások mutatkoznak a fejlett tőkésországok gazdasági és főleg pénzügyi rendszereiben. Elsősorban a dollár, a font és a francia frank válságára gondolok, amiben tükröződnek a fejlett tőkésországokban felhalmozódott súlyos gazdasági és társadalmi ellentmondások, és ami rontja az egész tőkés világ gazdasági helyzetét. Ez a fejlődés növeli ugyan az imperialista országok súrlódásait, ugyanakkor integrálódásuk tekintetében előrehaladás is történik; utóbbi a tőkés világ pozícióit jelentékenyen erősítheti. A Közös Piac hat országa 1968. július 1-én- 18 hónappal az eredetileg tervezett határidő előtt – eltörölte az egymás közötti iparcikkforgalomban fennálló vámokat; tehát vámuniót léptetett életbe. További rendszabályokat irányoztak elő a mezőgazdasági termékforgalom teljes egységesítésére, közös külkereskedelmi politika megvalósítására, az adók, a társadalombiztosítási szolgáltatások, a közlekedés egységesítésére, tehát arra, hogy fokozatosan a gazdasági unió irányába haladjanak előre. Ez kétségkívül növeli a hat nyugat-európai ország együttes gazdasági erejét.

Azt látjuk tehát, hogy egyrészt belső adottságainkból és külső tényezőkből adódó okok, másrészt országaink nemzeti és nemzetközi érdekei egyaránt sürgetik az új, a fejlődés számára kedvezőbb szocialista együttműködési formák, a szorosabb gazdasági integráció fokozatos bevezetését a nemzetközi gazdasági kapcsolatokban.

4

Tévedés volna azt hinni, hogy a nemzetközi gazdasági együttműködés formái megmerevedtek. Ezek a formák a KGST egészének és egyes tagjainak fejlődésével együtt szükségszerűen változnak, fejlődnek. Ha számba vesszük az együttműködésben mutatkozó lehetőségeket, valamint az egyes KGST-országok belső fejlődéséből adódó új szükségleteket, akkor módunkban lesz a közös érdekeltség alapján gyorsabban és következetesebben fejleszteni a gazdasági együttműködés formáit.

Abból, amit a KGST-országok mai tervkoordinációjának nem kielégítő hatékonyságáról mondottunk, már következik, hogy célszerű volna áttérni mindenekelőtt maguknak a tervbe vett fő fejlesztési irányoknak, továbbá a nemzetközi méretű nagyberuházásoknak és a műszaki fejlesztésnek a koordinálására, ahelyett, hogy mint eddig, az egymástól függetlenül kialakított tervek utólagos ágazati egyeztetését végezzük.

Ma az egyes KGST-országok különböző gazdaságpolitikai koncepciókkal rendelkeznek. Ezen egymástól erősen eltérő koncepciók konkrét összehangolása alig képzelhető el. Valamennyiüknek vannak azonban kidolgozott elképzeléseik népgazdaságuk bizonyos alapkérdéseinek, így elsősorban tüzelőanyag- és energiagazdálkodásuknak, valamint alapvető nyersanyagellátási problémáiknak megoldására, mégpedig általában nemcsak öt évre, hanem ennél hosszabb időszakra. A közös érdekeket képező gazdaságpolitikai elképzelések menet közben való egyeztetését tehát itt lehetne elkezdeni. Hasonlóképpen több oldalú megállapodásokat lehetne kötni az érdekelt országok között nagy volumenű, a többi ország népgazdaságának fejlődésére számottevően kiható berendezések és késztermékek gyártására és szállítására. Ezeknek a fejlődés szempontjából alapvetően fontos gazdaságpolitikai elképzeléseknek az országaink közötti folyamatos egyeztetése, összehangolása stabilitást és biztonságot adna az országoknak önálló népgazdasági terveik kidolgozásához, a tervek sokoldalú koordinálásához.

Az előbb vázolt alapvető gazdaságpolitikai elképzelések nemzetközi összehangolásának természetszerűleg együtt kell járnia a műszaki és tudományos kutatások, valamint a nagy népgazdasági beruházások sokoldalú összehangolásával, mert a tudományos kutatás, a műszaki fejlesztés, a beruházás és a termelés összefüggő egészet alkot.

Ezek a kérdések szorosan összefüggnek az országok közötti szakosítás és a kooperáció problémáival. Már említettük, hogy sok az indokolatlan párhuzamosság és kicsiny a munkamegosztással előállított termékek aránya. Igaz, az utóbbi időben tettünk bizonyos lépéseket előre. A szakosítás és a kooperáció feladatainak egy részét a KGST állandó bizottsági és minisztériumi szintjéről közelebb vittük a közvetlenül érdekelt szervekhez, a vállalatokhoz. Valószínűleg tovább kell mennünk ezen az úton. Ez megfelel annak, hogy az egyes KGST-országokon belül is növekvő súlyhoz jutnak a vállalatok. Fontos, hogy ugyanakkor hozzuk létre országainkban azokat a közgazdasági feltételeket, amelyek hatékonyan ösztönzik a vállalatokat kooperációra és nemzetközi együttműködésre. Célszerűnek látszik elősegíteni, hogy a szakosításban nagyobb szerepet kapjon az alkatrészek és részegységek szakosítása, a szakosított termékek szervizének és alkatrészellátásának biztosítása, továbbá a szakosított termékek műszaki fejlesztése. Általános elvvé kellene tenni, hogy a szakosítás és kooperáció kérdéseiről folyó tárgyalásokon az érdekelt országok, illetve ezek vállalatai és intézményei vegyenek részt.

Általános elképzeléseinknek megfelelően a KGST-országok műszaki tudományos kapcsolataiban is előtérbe kellene lépnie a kutatóintézetek és egyéb intézmények, valamint az érdekelt vállalatok közvetlen együttműködésének, egyidejűleg gondoskodva ezek, valamint a fejlesztésben részt vevő egyének anyagi érdekeltségének növeléséről. Nyilvánvaló, hogy egyes fontos együttműködési kérdésekben változatlanul felsőbb szerveknek, minisztériumoknak vagy más ágazati irányító szerveknek kellene megegyezniük, de általános elvvé kellene tenni, hogy a döntés ne történjék magasabb szinten, mint amilyenen a fejlesztés kérdésében történik. Más területeken viszont mérlegelni lehetne közös tudományos tanácsok és közös kutatóintézetek, szerkesztőirodák megalakítását, nagyobb jelentőségű közös kutatási problémák megoldására.

A műszaki-tudományos kutatások jobb összehangolása, a rendelkezésre álló – összességükben hatalmas – szellemi erők, valamint az anyagi eszközök jobb egyesítése a szocialista országok életbevágóan fontos s egyik legidőszerűbb feladata. Jelenleg ez fejlődésünk meggyorsításának, a két rendszer gazdasági versenyében elfoglalt pozíciónk megjavításának, a kapitalizmussal szembeni versenyképességünk növelésének alighanem legnagyobb tartaléka.

Nem kisebb a jelentősége nemzetközi együttműködésünk fejlesztésében az együttműködési mechanizmus tökéletesítésének – ez egyébként szorosan összefügg az előbb kifejtettekkel. Ez a fejlesztés elkerülhetetlenül következik az egyes KGST-országok gazdasági mechanizmusának az utóbbi években végbement, illetve most folyó vagy előkészületben levő változásából is. Mint meglevő adottságot kell természetesen figyelembe venni az egyes KGST-országok gazdasági mechanizmusainak különbözőségét. Olyan új gyakorlati együttműködési megoldásokat, szervezeti formákat kell találni, amelyek messzemenően figyelembe veszik a különböző mechanizmusok közös új vonásait, és amelyek megvalósíthatók a különbözőségek fennállása mellett is.

Aligha vitatható, hogy a KGST-országok külkereskedelmi kapcsolataiban továbbra is a hosszú lejáratú államközi megállapodásokat kell fő szabályozóként alkalmazni. Az operatív árukapcsolatokban viszont a vállalatoknak kell juttatni a fő szerepet. Az államközi megállapodások kialakításába is célszerű bevonni az érdekelt külkereskedelmi, termelő- és felhasználó vállalatokat. Fejleszteni kell a vállalatok közötti közvetlen megállapodásokat és ösztönözni a hosszabb lejáratú vállalati szerződéseket.

A fejlődés napirendre tűzte a KGST-országok vámrendszerének kialakítását is. Magyarországon már huzamosabb ideje történnek ilyen irányú lépések és az 1968. január 1-én életbe lépett reformoknak egyik lényeges része a bevezetett vámrendszer. Eddigi tapasztalataink általában kedvezőek. Ez a vámrendszer gazdasági funkciója mellett alkalmas arra is, hogy az új gazdaságirányítási módszerek körülményei között lehetővé tegye a szocialista országok közötti szorosabb együttműködést és egy szocialista vámmentes övezet létesítését.

Kerek 10 éve foglalkoznak a KGST illetékes szervei úgynevezett saját árbázis problémájával, tehát azzal a feladattal, hogy a tőkés világpiac áraiból levezetett külkereskedelmi árak helyébe saját termelési költségeinken alapuló külkereskedelmi árakat vezessünk be. Az eddigi munkák arra a felismerésre vezettek, hogy a saját árbázisra való áttérés semmiképpen sem tekinthető a közeli jövőben megvalósítható feladatnak.

A saját árbázisra való áttérésnél is régebbi, valójában a KGST megalakulásának idejére visszanyúló probléma a KGST-országok közötti multilaterális fizetési forgalom megvalósítása. Az utolsó években, a Nemzetközi Gazdasági Együttműködési Bank megalapítása óta valamelyest léptünk előre e téren is, de a probléma alapjában véve ma is megoldatlan. Nem is oldható meg mindaddig, amíg a KGST-országok egész külkereskedelmi forgalma a mai alapokra, a KGST-országok közti kétoldalúan teljesen kiegyensúlyozott árucserére épül fel. Nem szorul bővebb bizonyításra, hogy ez a rendszer ma már nehezíti a KGST-országok egymás közötti forgalmának erőteljesebb fejlesztését és az együttműködés sok más lehetőségét, így a szakosodás, a kooperáció, a tervkoordináció stb. kibontakozását. Ezért közös érdek olyan általánosabb érvényű árrendszer, illetve olyan elszámolási pénz megteremtése, amely valóban lehetővé teszi a multilaterális elszámolás megvalósítását.

Az általános fejlődési tendenciának felelne meg az is, ha fokozódnék a nemzetközi gazdasági együttműködésben a hitel szerepe. Ebben az irányban is történt egy és más a Nemzetközi Gazdasági Együttműködési Bank megalakulása óta. Ma a Bank egyrészt mint a KGST-országok elszámolási központja működik, másrészt konvertibilis devizákkal végez műveleteket. A befizetett alaptőkének többszörösét sikerült betétek formájában felvennie részben szocialista, részben nem szocialista bankoktól. Ezt a tevékenységet célszerű lenne lényegesen kiszélesíteni úgy, hogy a Bank rövid és középlejáratú hiteleket nyújthasson, elsősorban a KGST-országoknak, s hosszú lejáratú hiteleket folyósíthasson közös érdekű beruházások megvalósításához, kooperációk létrehozásához, licencek vásárlásához. Az itt érintett problémák megoldásának jellemzője, hogy a szocialista országok a jövőben is elsősorban egymás segítésére, védelmére kívánnak támaszkodni.

Gazdasági közösségünk intézményes továbbfejlesztése hatalmas energiákat szabadíthatna fel közös fejlődésünk meggyorsítása érdekében, hatásosabban állíthatná szembe ezt a közösséget a tőkés világ integrációival, továbbá megsokszorozhatná annak a segítségnek a hatásfokát, amelyet a szocialista országok külön-külön adnak a fejlődő országoknak. Mindez nem sérti a nemzeti szuverenitást, hiszen az egyes tagországok a szocialista gazdasági közösség továbbfejlesztése esetén is megtartanák teljes cselekvési szabadságukat.

Befejezésül szükséges hangsúlyozni, hogy a szocialista fejlődés, a nemzetközi együttműködés során napirendre került újszerű feladatok megfogalmazása, kidolgozása és gyakorlati megoldása nem történhet másképp, mint valamennyi ország kollektív elméleti, politikai és gazdasági erőfeszítéseinek egyesítése útján. Eközben aligha kerülhetők el a viták, ez azonban nem vezethet együttműködésünk stagnálásához, ha vitáinkban a problémák őszinte feltárására, egymás véleményének és érdekeinek megismerésére és figyelembevételére törekszünk.

Együttműködésünk fejlesztése megköveteli, hogy ne elégedjünk meg a formális megoldásokkal. Alapvető érdekazonosságunk, ideológiai és politikai egységünk azonban gyakorlatilag érdekeltéréseken, véleménykülönbségeken keresztül érvényesül, hiszen közismert, hogy országaink a gazdasági fejlettségnek különböző színvonalán állnak, más-más történeti, nemzeti adottságokkal rendelkeznek. Együttműködési politikánk azzal válik országaink egységének, barátságunk erősítésének zálogává, hogy az együttműködés módszereinek és formáinak szakadatlan tökéletesítése útján a kellő időben tárja fel és magasabb szintű egységbe kovácsolja közösségünk érdekeinek, álláspontjainak sokféleségét.

A szocialista országok szorosabb együttműködésének nem mond ellent az, ha egyes tervezett intézkedésekben nem valamennyi KGST-tagállam vesz részt, hanem csak azok, amelyek az adott cél elérésében érdekeltek. A minden szocialista országra kiterjedő együttműködés mellett fejleszteni kell a tagországok közötti két- és több oldalú együttműködést is, nem szólva most arról, hogy a KGST-országoknak természetesen a világ más államaival is állandóan bővülő gazdasági kapcsolatokra kell törekedniük.

A két rendszer harca, társadalmi rendünk, világnézetünk vonzóereje, hitele nagyrészt éppen attól függ, mennyire hatékonyan tárjuk fel és oldjuk meg gazdasági együttműködésünk kérdéseit. Minél következetesebben tudják ezt a gyakorlatban megvalósítani a Kölcsönös Gazdasági Segítség Tanácsába tömörült szocialista országok, annál eredményesebben és magasabb szinten valósul meg gazdasági együttműködésükben a kölcsönös érdekeltség, a nemzeti és a nemzetközi érdekek összefonódása. Mindezért közös a felelősségünk népeink és a nemzetközi munkásosztály előtt. A szocialista országok további gyors fejlődése és előrehaladása fontos erőforrása a szocializmus nemzetközi tekintélye, népszerűsége további növelésének is. Gazdasági szövetségünk gyakorlati továbbfejlesztése jelentős mértékben elősegíti, hogy népeink új sikereket érjenek el a szocializmus építésében, a szocializmus erőinek világméretű erősítésében.

Társadalmi Szemle, 1968. 12. sz.

SaLa

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a  blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható   piktogrammra kattintva Pay-Pal-on 

-vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 2747 Törtel, Petőfi-ut. 12.

HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVÉSZ!

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.hu/koszonet

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.hu-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá! De legalább LÁJKOLD! – hiszen azzal is tudsz segíteni!