1945
(idézet: Goebbels Napló – Ormos Mária)
2
1945. március 17.
Tegnap: […] Az egész világ tele van mindenféle híreszteléssel a fegyverszünetről. Azt állítják, hogy Rundstedt parlamentereket küldött, és felajánlotta a fegyverletételt. Ez képtelenség. Huszonnégy óra múlva Washingtonban is cáfolják. A New York-i tőzsde számára mindenesetre jó alkalom volt, hogy árfolyamesésre spekuláljon. Az Egyesült Államokban olyan győzelmi mámor tört ki, ami jelentős belpolitikai következményekkel járt. A békéről szóló rémhírek másik forrása Hessének, Ribbentrop egyik munkatársának stockholmi küldetése. Ennek célja csupán az volt, hogy összeköttetést teremtsen a nyugati ellenséges féllel. Ezt a kapcsolatteremtést most aztán óriási szenzációként verik nagydobra Stockholmban és Londonban. Elképzelhető, milyen hatással vannak a világ közvéleményére ezek a nagybetűs címek. Különösen groteszk, hogy a hírekben a Führer helyett Himmlert jelölik meg, mint aki Németország részéről garantálja a békét. Állítólag egy nagyhatalmú klikk a Führer fejét kínálta fel zálogul. Ebből természetesen egy szó sem igaz. Ezt az angolok ötölték ki, a maguk kútfejéből.10 Ezúttal az angolok semmit sem találtak ki, hanem a Himmler-féle kapcsolatkeresésre utaltak.* De még erre is az a válasz, hogy más és több fejet is követelnek, nem csak a Führerét. London teljességgel érdektelennek mutatja magát. A semleges világ – elsősorban a semleges üzleti világ – azonban igen tevékeny, mert azt képzeli, hogy kiutat tudtak találni a háborúból, egyben a bolsevista veszedelemből is. Elképzelhető, hogy a dolgok ilyen fejlődése átütő eredményt hozhat, ha csapataink legalább a rajnai és a moseli frontot tartani tudnák. Ez azonban jelenleg – legalábbis a Moselnél – lehetetlen. Egyelőre egyetlen katonai esélyünk, hogy az ellenség súlyos veszteségeket szenved el. Az amerikaiak a saját veszteségüket 839 000 emberre becsülik. Ez a jelenlegi háborúban nem számít jelentősnek, de az Egyesült Államok számára mégis nyom a latban. Az angolok igyekeznek a szövetségesek által megszállt területeken hamar rendbe tenni a gazdaságot. Német szenet akarnak Angliába szállítani, s az angol szenet külföldre exportálni. Úgy képzelték a győzelmet Németország felett, hogy abból nagy hasznuk származik, s nagyon nem tetszik nekik, hogy az amerikaiak és a szovjetek is részt követelnek a zsákmányból. A szovjetek semmibe veszik az angol közvéleményt. Tömeges letartóztatásokat hajtanak végre Lengyelországban, támadják Törökországot a Dardanellák kérdésében, kihasználják a franciaországi zűrzavart, hogy békétlenséget szítsanak. A káosz éhséglázadásokban, tömeges rablásban, egyre növekvő feketekereskedelemben nyilvánul meg; röviden: a betegség olyan tüneteiben, amelyeket már nem lehet figyelmen kívül hagyni. Ezt csak tetézi, hogy Romániában a szovjetek buzgón folytatják tevékenységüket, ami Londonban a legsúlyosabb bizalmatlanságot kelti, de semmi többet. Délben odahaza nagyszabású fogadást rendeztem a Berlinben tevékenykedő belpolitikai újságírók, rádiókommentátorok és propagandisták számára. Másfél órát beszéltem a hadi helyzetről, s az ebből következő hír- és propagandapolitikáról. Azt hiszem, jó formában voltam, s el tudtam látni az urakat tanácsokkal a munkájukhoz. A fogadás mindenesetre valószínűleg igen pozitív hatással lesz a német sajtóra és rádióra. […]
1945. március 18.
Tegnap: […] Ribbentrop úr békepuhatolózása kútba esett. Mind az angolok, mind az amerikaiak egyértelműen elutasítják. Nagyon tehetségtelenül készítették elő. Egy olyan ember, mint Hesse, alkalmatlan arra, hogy az ellenséges táborral megértesse a nemzetiszocialista nézeteket. Még a baráti semleges sajtóban is sörhasú németnek nevezik, aki a régi szép időkben az Anglia elleni háborút szorgalmazta, s ezért a brit diplomácia első számú ellenségének tekinti. Igazán nem csoda, hogy kísérletét még ez a semleges sajtó is kezdettől fogva reménytelennek minősítette. Ribbentrop sikertelen kiruccanásáról van tehát szó, amelyről előre meg lehetett mondani, hogy kudarcra van ítélve. Viszont jellemző, hogy az angolok alig adnak hírt Hesse akciójáról. Nyilván attól félnek, hogy ha a háborúnak ebben a szakaszában túlságosan sok híresztelés kap lábra a békekötésről, annak igen kedvezőtlen hatása lesz az angol közvéleményre. Az angol nép az angol-amerikai csapatok jelentős katonai sikerei ellenére nagyon belefáradt a háborúba. S ha a sikerek csúcsán túlságosan sok szó esik a békéről, az lassan megfertőzi a közhangulatot. Egészen bizonyos, hogy Hesse békepuhatolózását az egész ellenséges tábor kereken elutasítja. Ugyanakkor az angolok tudják: illúzió azt hinni, hogy Németországban lázadás tör ki a nemzetiszocializmus vagy a Führer személye ellen. Az Amerikában a kapitulációról újra meg újra felbukkanó rémhíreket egyszerűen tőzsdespekulációként kell kezelni. A New York-i zsidók most nyilvánvalóan az árfolyamok esésére spekulálnak, hogy minél olcsóbban vásárolhassanak fel háborús és hadiipari részvényeket. Még Roosevelt is szükségesnek tartotta megcáfolni a Rundstedt személyével összefüggésbe hozott kapitulációs rémhíreket, mert fél, hogy ezek rossz hatással lesznek az amerikai hadiiparra. […] A birodalom jelenlegi kritikus helyzetében egyenesen nevetséges, hogy Rosenberg még mindig nem hajlandó feloszlatni a keleti területek minisztériumát. Ostorral kellene közéjük csapni, mert mit segít a jóakaratú rábeszélés, ha az úgynevezett előkelőségek ostobasága egyszerűen nem akarja tudomásul venni a valóságot. […]
1945. március 19.
Tegnap: […] Közben el kell végezni a mindennapos munkát is. A Führer délben fölhív, hogy tudakozódjék a berlini helyzetről. Teljesen kendőzetlen jelentést teszek, elsősorban arról, milyen a birodalmi főváros lakosságának a hangulata, azután, hogy Berlint ilyen bombatámadás érte a légvédelem szinte teljes hiánya mellett. A Führer szerint Me-262-eseinknek azért voltak sikereik is; de ezt számszerűen még nem lehet kimutatni. Egyébként sem hiszem, hogy 28 vadászgép, bármilyen gyors is, jelentősebb eredményt érhet el 1300 ellenséges bombázó és 700 kísérő vadászgép ellen. A Führert rendkívüli módon foglalkoztatja a katonai helyzet alakulása a nyugati fronton. Az elmúlt éjjel hajnali 6 óráig katonai helyzetmegbeszélést tartott, ezért természetesen most nagyon fáradt. Folyamatosan nem is lehet bírni, hogy éjszakáról éjszakára csak két órát alszik. Estére a berlini helyzet körülbelül a következő: a tüzeket nagyrészt még nem sikerült eloltani. Weddingben és Niederschönhausenben az amerikaiak nagyszabású szőnyegbombázást hajtottak végre; a rombolás szörnyű. A fővárosban alig van közlekedés. Ennek az az oka, hogy nincs áramszolgáltatás, az elektromos kapcsolóállomásokat lerombolták. 60 000 kibombázottat és kereken 500 halottat jelentenek. Ez a szám csak növekedni fog, mert sok ház romba dőlt, s nem tudni, hány embert temetett maga alá. A légitámadás legalább olyan eredményes volt, mint az amerikaiak február 28-i utolsó terrortámadása. A helyzet ismét elég borzalmas; az elkövetkező napokban megfeszített munkával kell majd legalább valamennyire elfogadható életkörülményeket teremteni a birodalmi fővárosban. Ezt még csak tetézi, hogy az esti katonai helyzetjelentés nagyon nyugtalanító. Remagenben még tudjuk tartani magunkat. Az ellenség ugyan elfoglalta az autópályát, de egyelőre nem merészkedik tovább. Koblenzben a legsúlyosabb utcai harcok. A Moselről mint védelmi vonalról már nem beszélhetünk. Az ellenség széles szakaszokon átkelt a folyón, a nap folyamán jelentősen tovább szélesítette az áttörést, s jelenleg Bingen és Mainz irányában nyomul előre. Ezen a hadszíntéren mi is bevetjük minden rendelkezésünkre álló tartalékunkat, de nem valószínű, hogy az ellenséget a Rajna előtt megállíthatjuk. A Saar-vidéket fenyegeti a legnagyobb veszély, a térképek tanúsága szerint nem is tartható. Hogy mit jelent a Saar-vidéki szén elvesztése haditermelésünk szempontjából, az könnyen elképzelhető. Keleten a Balatontól délre sikerült egy kis területet nyernünk, és az általános offenzívát nagyjából megállítottuk. Felső-Sziléziában tombol a harc. A szovjetek Ratibornál és Grottkaunál támadnak, s több helyen mélyen áttörték a frontot. Itt fennáll a veszély, hogy bekerítenek bennünket, amit Schörner minden erővel igyekszik kivédeni. Reméljük, sikerül. Van néhány ellenintézkedés a tarsolyában, úgyhogy némi bizakodással várhatjuk a fejleményeket. A szovjetek öt napja támadnak, de nem tudtak áttörni. Stettin és Kelet-Poroszország térségében súlyos harcok folynak, az ellenség több helyen mélyen betört állásainkba. Hasonló a helyzet a kurlandi fronton is. Áttörni azonban hála istennek itt sehol sem tudtak. Kolberget ki kellett ürítenünk. Hiába védekezett a város olyan hősiesen, nem lehetett tovább tartani. Gondoskodom, hogy Kolberg kiürítése ne szerepeljen a főparancsnokság jelentésében. Ez lélektanilag tönkretenné a Kolberg-film hatását. Este Berlinben a szokásos Mosquito-támadás. Az ellenséges gépek a még égő város fölött repülnek. Elképzelhető, mekkora diadalt ül majd holnap az angol-amerikai sajtó.
1945. március 21.
Tegnap: […] Hanke rendkívül drámai és tanulságos jelentést küld Boroszlóból. Érződik belőle, hogy Hanke kiválóan megfelel feladatának. Ma ő a tetterős nemzetiszocialista vezető legjobb megtestesítője. Boroszló az ostrom folyamán valóságos romváros lett, de ezt a védők kihasználták, minden kőhalmot elkeseredett dühvel védelmeztek. A szovjeteknek nagyon nagy veszteségeik voltak. Hanke leveléből kiolvasható, hogy Boroszlót különleges találékonysággal védelmezték. Hanke azt írja, hogy most nagy hasznát veszi annak, amit Berlin védelmekor tanult. […] Göring, mint a Joachimstaler Zeitung tudósít, egy európai bölényt lőtt, és a húsát a menekülteknek ajándékozta. A Joachimstaler Zeitung tudósítása csak úgy hemzseg a pszichológiai hibáktól, s Göring és környezetének teljes morális csődjéről tanúskodik. Átadom a jelentést a Führernek, azzal a megjegyzéssel, hogy arra a Bourbon hercegnőre hasonlít, aki, amikor a tömeg „Kenyeret!” kiáltással megrohamozta a Tuilériákat, naivul megkérdezte: „Miért nem esznek inkább kalácsot?” A Führer egyetért megjegyzésemmel, élesen támadja Göringet a helyzetmegbeszélésen, majd utána is, hosszabb négyszemközti beszélgetésük során. Elképzelhető, mi mindent vetett a szemére. De mit segít ez! A közvélemény semmit sem tud róla, csak a légierő csődjét látja, s Göring és munkatársai tehetségtelenségét, akik képtelenek úrrá lenni a csődön. A Führer kénytelen lesz új főparancsnokot kinevezni a légierő élére. Több oldalról Dönitzet ajánlják; szerintem a javaslat nem is elképzelhetetlen. Dönitz elsősorban a tengeralattjárók mozgásszabadságának helyreállításával bebizonyította, hogy súlyos műszaki válságokon is képes úrrá lenni. Megbízható, tiszta kezű ember, aki bizonyára rendbe hozná a légierőt is, még ha szűkösebb keretek között is. Ami különben Göringet illeti, el akarom küldeni a Führernek azt a fejezetet Carlyle könyvéből, amelyben leírja, hogyan bánt el Nagy Frigyes a Zittauban teljes bukást szenvedett Ágost Vilmos porosz herceggel. Frigyes saját testvérét és utódját bíróság elé állíttatta; ez igazán mintaszerű. Semmilyen tekintettel nem volt a rokoni kapcsolatra. S amikor Ágost Vilmos azzal fenyegetőzött, hogy visszavonul Drezdába, röviden annyit válaszolt levélben, hogy a fegyveres kíséret aznap este indul Drezdába. Ágost Vilmos, mint ismeretes, röviddel ezután belehalt bánatába, de ez sem befolyásolta Frigyest, s nem terhelte lelkiismeretét sem. Ezt nevezem Nagy Frigyes-i magatartásnak! Így kell eljárnunk, hogy megszabaduljunk azoktól, akik a pártban, az államigazgatásban vagy a hadseregben csődöt mondtak. A hosszas habozás Göringgel kapcsolatban már így is igen nehéz helyzetbe hozta a nemzetet.
1945. március 22.
Tegnap: […] Ezután kétórás megbeszélés a Führerrel, aki az elmúlt napok megpróbáltatásai és izgalmai következtében igen fáradtnak és elcsigázottnak látszik, de a tartása kitűnő. A belső állhatatosság fénylő mintaképe lehet valamennyi munkatársa számára. Az az ember benyomása, hogy lényegében már csak vasakarata tartja lábon. Ez megragadó mindazok számára, akik évek óta vele dolgoznak. A Führer kétségbe van esve a katonai helyzet miatt. Elsősorban azt remélte, hogy nyugaton nem jutunk ilyen rendkívül szerencsétlen helyzetbe. Azt mondja, nagyon bántja a dolgok ilyen alakulása. Ezúttal történelmi példákkal sem érek el hatást. […] Kifejtem a Führernek, hogy nyugaton semmiképp sem maradhat így a hadi helyzet. Ha például az amerikaiaknak sikerül bevenniük a Rajna menti linzi hídfőállást, a helyzet tragikussá változik. A Führer tegnap itt minden maradék erőnket bevetette az ellenség állandóan ismétlődő támadásai ellen. Úgy gondolja, hogy Modelnek sikerül megbirkóznia feladatával. Mindenesetre annál többet, mint amit tettünk, nem tehettünk. Most már maga a Führer is kételkedik, sikerül-e hosszabb ideig tartani a hídfőállást. Az amerikaiaknak ugyan igen nagy veszteségeik vannak, de ezt jelenleg még megengedhetik maguknak. Az ember megborzad, hogy néhány tiszt kötelességszegése ilyen veszélyt okozhatott; mindenképp jogos, hogy a haditörvényszék halálra ítélte, és kivégezték őket. Nyomatékosan hangsúlyozom a Führernek, hogy csapataink nyugaton már nem a régiek. Súlyosan romlott a moráljuk, ezért védekezésükből hiányzik a lendület, pedig ebben a kritikus helyzetben erre feltétlenül szükség lenne. Természetesen a lakosság morálja is jelentősen romlott, azt is mondhatjuk, hogy semmivé vált. Persze abban a pillanatban újra javulna, ha nyugaton valamiféle katonai sikert érnénk el. A nép szeretne végre a jelenlegi hadi helyzet sivár látóhatárán egy tenyérnyi kék eget látni, de ennek nyoma sincs. Az ellenség által megszállt területeken a hangulat némiképp megváltozott, attól a perctől kezdve, hogy a lakosság meggyőződött a kemény és kegyetlen tényekről. Éhínséggel küszködnek; az amerikaiak képtelenek az általunk bevezetett jegyrendszert tovább folytatni, mert ahhoz közigazgatási szervezetre és büntetésre is szükség van, amire az amerikaiak alkalmatlanok. Ezért már most virágzik a feketekereskedelem, ami pontosan ellentéte annak a rendnek, amit mi eddig az élelmiszerpiacon fenntartottunk. A Führer szerint a nap legjobb híre, hogy Roosevelt azt az engedményt tette Jaltában Sztálinnak: a nyugaton foglyul ejtett német katonákat mint munkás rabszolgákat a Szovjetunióba küldik. Az ilyen és ehhez hasonló jelentések bizonyára növelnék csapataink harci szellemét, hiszen valahol csak meg kell vetnünk a lábunkat nyugaton. Kibírhatatlan, ha a helyzet nyugaton továbbra is ilyen cseppfolyós marad. Ha elveszítjük a Saar-vidéket, nem marad más hátra, mint mindenütt visszavonulni a Rajnához; ezt viszont akadályozza az az átkozott linzi hídfőállás. Beszélgetésünk során újra meg újra ugyanoda jutunk vissza. Minden katonai bajunk az ellenség légi fölényére vezethető vissza.11 Erős egyszerűsítés, ami hónapok óta megfigyelhető Goebbelsnél.* A birodalomban szervezett vezetés gyakorlatilag már nem létezik. Nincsenek közlekedési és hírközlési eszközeink. Nemcsak városaink, hanem iparunk nagy részét is lerombolták. Ennek következménye a német harci szellem megtörése. A nyugati tartományokban az emberek már egyáltalán nem tudnak aludni, ezért idegesek, hisztérikusak, ingerültek. Mindennek következményeit könnyű előre látni. Szó ami szó: a helyzet szinte elviselhetetlen, tehát mindent meg kell tennünk, hogy a katonai vezetés legalább egy területen érjen el valamilyen, akár szerény sikert, ami ismét lábra állítja a népet. Ezzel kapcsolatban ismét hosszasan beszélek a Führernek a légi háború problémájáról. […] Elmondom, hogyan viselkedett ilyen esetekben Nagy Frigyes, hogyan bánt testvérével, a porosz trónörökössel, Ágost Vilmossal, amikor a zittaui hadsereget kétségbeejtő állapotban vezette vissza. A Führerre azonban ez a példa sincs hatással. Azt mondja, a hétéves háborúban mások voltak a körülmények, mint ma; ő épp a jelenlegi hadi helyzetben nem engedhet meg magának ilyen jelentős személyi változásokat. Ezenkívül nincs kivel pótolni Göringet. Ez sem igaz. Legalább egy tucat emberünk van, akik mindenképpen jobb munkát végeznének, mint Göring. A Führer nekem is szóba hozza azt a kínos ügyet, hogy Göring egy bölényt lőtt az evakuáltaknak. Ez nagy port vert fel, s nagyon kellemetlen volt Göringnek. De még ez sem volt elég a változtatáshoz. Hogy a Führer emberileg mit gondol Göringről, azt már nem is kell hangsúlyozni. Göring ismét két különvonattal utazott Obersalzbergre, a feleségéhez. Borzalom még rágondolni is, hogy a német légierő felelős parancsnokának van ideje arra, hogy személyes ügyeit intézze. A Führer legjobban Göring személyi titkárát, Gritzbachot ítéli el, akiről azt mondja, semmi pszichológiai érzéke nincs, és Göring orvosát, Ondarzát, aki egy borbélyszépség; öt percig sem tűrném meg a környezetemben. A Führernek igaza van. De újra meg újra hangsúlyozni kell, hogy mindebből nem születik döntés, mert nem vonja le a megfelelő következtetéseket. […] Amit a Führer ezzel kapcsolatban elmond, azt már mind kívülről tudom. Jól ismert régi panaszok, amelyek mindig abba torkollnak, hogy Göring teljesen alkalmatlan, de nem lehet utódot találni a helyére, s ha lehetne, nem lehet kinevezni. Azt javaslom, hogy Dönitz kerüljön a helyére, de a Führer szerint Dönitznek épp elég a dolga a tengeralattjárókkal, így nem tudna még a légierővel is foglalkozni. Elmondok a Führernek néhány példát, milyen túlhajtott luxuskörülmények tapasztalhatók a légierőnél. Vadászrepülőinket egyenesen elkényeztetik ezzel a luxussal. Többet ülnek a kaszinóban, mint az oktatóteremben, s a jóléttől gyávák és használhatatlanok lettek. A Führer szerint harci repülőink alkalmasabbak az új sugárhajtású gépekre, mint vadászpilótáink, mert már többet harcoltak az ellenséggel. A Führert nagyon megerősíti, hogy olyan emberek, mint Baumbach is, aki eddig igen élesen bírálta a légierő vezetését, nagy reményeket fűz hozzájuk. Az is szerencse, hogy az új sugárhajtású gépeknek nincs szükségük nagy oktánszámú benzinre, szinte mosogatóvízzel is repülnek. Így tehát majdcsak megoldjuk valahogy az üzemanyagkérdést. A légierő műszaki fejlesztésének az a belső logikája, hogy a jelenlegi benzinmotoros gépek nem tudják már növelni a sebességüket, míg az új típusú sugárhajtású gépek esetében a sebesség azonnal 200 kilométerrel megugrik. A Führert nagyon bosszantja, hogy vadászrepülőink már a jó időjárást is alkalmatlannak ítélik a felszállásra. Egyre újabb kifogásokat találnak, hogy ne kelljen szembeszállniuk az ellenséggel. Ennek az az oka, hogy az egész fegyvernem korrupt, és azért korrupt, mert a főnökük is az. Szinte beleőrülök, ha arra gondolok, hogy mindez az ok és érv sem elegendő, hogy a Führert rávegye a változtatásra. De mit tegyek? Nem tehetek mást, mint hogy szakadatlanul szóba hozom ezt az ügyet a Führernek, s újra meg újra megismétlem bírálatomat. […] A Führer igen elégedett antibolsevista propagandánkkal. Már eddig is olyan hatásos volt, hogy katonáink a keleti fronton ismét viszonylag jó formában vannak. […] Ami az ellenséges koalíció felbomlását illeti, a Führernek az a véleménye, hogy ez inkább Sztálin, mint Churchill és Roosevelt részéről fog bekövetkezni. Sztálin jellegzetesen realista alkat, ezért vele hamarabb szót érthetünk. A Führer még azt is el tudja képzelni, hogy a San Franciscó-i értekezletből semmi sem lesz. Addigra az ellenséges tábor konfliktusai annyira kiéleződnek, hogy ezekkel az ellentétekkel nem mernek majd a nyilvánosság elé kiállni. Szerintem ez csak illúzió – úgy gondolom, hogy megtartják a San Franciscó-i értekezletet -, de lehetséges, hogy szörnyű kudarcba fullad. Minden politikai eszmecserénk végén visszatérünk kiindulópontunkhoz, vagyis: meg kell állnunk a helyünket a frontokon, lehetőleg sikereket is el kell érnünk, hogy tárgyalásokat kezdhessünk az ellenséggel. Ennek feltétele azonban az, hogy megtisztítsuk a légterünket. A Führer ezt elismeri; csak a végső következtetést vonja kétségbe, hogy csak akkor tudjuk megtisztítani a légterünket, ha a légierőnek új főparancsnoka lesz. A megbeszélés végén Speer is csatlakozik hozzánk. A nyugati fronton volt, s borzalmas dolgokat mond el. Nyugaton már nem lehet úgy haladni az országúton, hogy vadászbombázók ne támadjanak meg. Az ellenséges légi fölény akkora, hogy saját országútjainkon sem közlekedhetünk már, még gépkocsival sem. A megbeszélés közben az angol Mosquitók újra támadják a birodalmi fővárost. Amikor hazaérek, a házban teljes a sötétség. Megint szétromboltak egy villanyfővezetéket. Nyomasztó, kissé búskomor este. Magda Drezdába utazott, hogy meglátogassa von Arent asszonyt. Ilyen órákban erőt vehet az emberen a levertség, elsősorban, ha újra felteszem magamnak a kérdést: mit tegyek, hogy el tudjam érni, amit helyesnek tartok? Nagy erkölcsi és nemzeti felelősséget érzek a német néppel szemben is, mivel egyike vagyok a keveseknek, akikre a Führer még odafigyel. Ezt a lehetőséget minden szempontból ki kell használni. De többet semmiképp sem tehetek annál, amit teszek. Ma ismét olyan nyíltan beszéltem a Führerrel, mind eddig igen ritkán. De mint mondtam, egyelőre semmi eredmény.
1945. március 27.
Tegnap: […] Nagy méretekben kezdem szervezni az úgynevezett Werwolf-akciót.12 A szövetségesek által megszállt területeken működő fegyveres ellenállási csoportok elnevezése.* Az akció célja, hogy a megszállt területeken partizáncsoportokat szervezzünk. Eddig még nem sok előkészület történt. Ennek az is oka volt, hogy nyugaton a hadi helyzet olyan hirtelen változott, hogy nem volt rá időnk. De az általunk megszállt területeken is általában csak egy idő múlva jelentkezett a partizánmozgalom, s aztán ugrásszerűen fölerősödött. A Werwolf-szervezet részére rádióadót és újságot akarok biztosítani, méghozzá egészen nyíltan. Semmit sem akarunk titokban tartani és elleplezni. Ellenkezőleg, csak hadd tudja pontosan az ellenség, mit tervezünk és mit teszünk. […] Nagyon súlyos probléma, hogy mi legyen a lakossággal a berlini főfrontvonal előtt és mögött, ha az ellenség áttöri az Odera-frontot. Minden szóba jöhető eshetőségre kitelepítési tervet kell készítenünk, hogy aztán ezt az adott esetben rögtönözve végrehajthassuk. A Führer engedélyezte, hogy a kelet-nyugati főútvonal repülőtér legyen. Az állatkertet azért nem bontjuk le. A Führer szerint a főútvonal elegendő lesz le- és felszállópályának. A légierő természetesen legszívesebben az egész állatkertet letarolná. Nekik semmi sem drága. Különösen bosszantó, hogy a légierő tisztjei úgy nyilatkoznak a légi háborúról, mintha annak semmi köze nem lenne a légierőhöz. A nap tele súlyos gondokkal. Egyik drámai jelentést kapom a másik után, s mindegyik egész sor nehéz kérdést vet fel. A csodálatos tavaszi idő ebben a légkörben szinte vérlázító. Legszívesebben leereszteném a sötétítő redőnyöket, s bezárkóznék a négy fal közé. – Este az új filmhíradó. Megrendítő képek a nyugati frontról, amelyeket nem mutathatunk meg a nyilvánosságnak. Elfacsarodik a szívem, amikor például látom a kölni Rajna-híd felrobbantását. Súlyos lelki kínt okoz látni, hogy a Rajnától balra fekvő szép városainkat most saját tüzérségünk ágyúzza. Késő este felhív Müller, Kesselring főhadiszállásáról. A nap folyamán kétszer is hosszan tárgyalt Kesselringgel. Kesselringet nagyon aggasztják a felbomlás jelei, elsősorban a hanau-frankfurti térségben. Itt a lakosság fehér zászlóval fogadja az amerikaiakat; a nők egy része odáig alacsonyodig hogy köszönti és átöleli őket. A sereg ennek láttán nem akar harcolni, s vagy ellenállás nélkül visszavonul, vagy megadja magát. Kesselring szerint ez a valódi oka az ellenállóerő hiányának. Szerinte a helyzet megérett rá, hogy a Führer maga szóljon a néphez. Ez szerintem is szükséges. Ilyen súlyos helyzetben a nemzet nem nélkülözheti legfőbb vezérének szavát. Ha a Führer ma beszélne a rádióban, az fölérne egy nyert csatával. Késő este azonnal összeköttetésbe lépek Burgdorf tábornokkal, s kérem, hogy megbízásomból még ma éjjel jelentse ezt a Führernek. Remélem, hogy Burgdorfnak ez sikerül. Amikor Angliában ütött a kritikus óra, Churchill ragyogó beszédet mondott az angol népnek, s újra talpra állította őket. Ugyanez történt a Szovjetunióban, amikor Sztálin jelszava: „Inkább állva meghalni, mint térden csúszva élni”, teljes sikert aratott. Most, amikor mi vagyunk ehhez hasonló, ha nem sokkal rosszabb helyzetben, ennek nálunk is be kell következnie. Burgdorf nem zárkózik el érveim elől. Teljes komolysággal és nyomatékkal közli a kérést a Führerrel. Remélem, sikere lesz.
1945. március 28.
Tegnap: […] A Führer ragaszkodik ahhoz a parancsához, hogy teljes egészében ürítsük ki az ellenség által fenyegetett nyugati területeket, és teljesen semmisítsük meg az ottani ipart. Ezt a parancsot valamennyi nyugati Gauleiter egybehangzó véleménye szerint a gyakorlatban nem lehet végrehajtani.13 A Néró-rendeletről van szó, amiről Goebbels tanácskozott Speerrel is, aki meggyőzte őt a végrehajtás feleslegességéről és lehetetlenségéről.* Mit tehettünk volna például Würzburg környékén, ahová az amerikaiak egészen váratlanul törtek be? Ki vezethette volna ki a lakosságot és hogyan, ki semmisíthette volna meg az ipart és hogyan? Hadvezetésünk ma már bizonyos esetekben légüres térben dolgozik. Berlinben parancsokat adunk ki, amelyek nem is érkeznek meg a frontra, arról nem is szólva, hogy végrehajtják-e őket. Szerintem ez tekintélyünk nagymértékű csökkenését okozhatja. […] Délben a Führer hosszabb megbeszélésre kéret a birodalmi kancelláriára. Előtte röviden beszélek Burgdorf tábornokkal. Burgdorf is meglehetősen lehangolt. Jelenleg nem lát lehetőséget, hogy a Majna-vidékén ellenálljunk az angol-amerikai erőknek. Most mindenki a politikától várja a megmentést. Olcsó kibúvó, hiszen politikailag természetesen semmit sem tehetünk, ha katonailag ilyen kétségbeejtő helyzetben vagyunk. […] A birodalmi kancellária kertje siralmas látvány. Romhalmaz romhalmaz mellett. Jelenleg a Führer bunkerének megerősítésén dolgoznak. A Führer elszánta magát, hogy Berlinben marad, akkor is, ha a helyzet kritikussá válik.14 Megelőzően arról volt szó, hogy visszavonul Berchtesgaden melletti villájába, és a „nagy ellenállást” onnan vezényli.* A Führer katonai környezetében valamiféle válsághangulat tapasztalható, ami bizonyítja, hogy csupa gyenge jellemű embert gyűjtött maga köré, akikre vészhelyzetben nem számíthat. Ezután kerül sor a Führer által kért részletes megbeszélésre. A birodalmi kancellária kertjében sétálunk, miközben beszélgetünk. A Führer, hála istennek, jó egészségi állapotban van, mint mindig, ha a helyzet kritikus. Ebből a szempontból is csodálnivaló. Csak azt állapítom meg fájdalommal, hogy egyre görnyedtebben jár. Arckifejezése ugyanakkor nyugodt: egyedül ez méltó a jelenlegi helyzethez. Ennek ellenére érzem, hogy hihetetlen feszültségben él. Elsősorban a háborús események okoznak nagy gondot neki. Egy órát sétálunk a dolgozószobája előtt a teraszon, s közben kihasználom a lehetőséget, hogy előadjam véleményemet a helyzetről. A végzetesen kritikus hadi helyzet miatt a morál mind az országban, mind a hadseregben jelentősen romlott. Ezt valahogy meg kellene állítanunk, különben az a veszély fenyeget, hogy az egész nyugati front összeomlik. Szerintem itt a pillanat, hogy a Führer rádióbeszédben – elég tíz-tizenöt perc – a nemzethez fordul, méghozzá mind az országhoz, mind a fronthoz. Példaként hozom fel Churchillt az angol, Sztálint a szovjet válság idején. Ők is megtalálták a megfelelő hangot, hogy népüket újra fellelkesítsék. Így jártunk el korábban mi is, a párt harcai során. A párt sosem élt át úgy súlyos válságot, hogy a Führer ne szólt volna hozzá, hogy újra talpra állítsa. Most is ütött az óra, amikor a Führernek meg kell adnia a jelt a nép számára. Hajlandó és elszánt vagyok, hogy ebből hatalmas propagandakampányt szervezzek. A jelszót azonban a Führernek kell kiadnia. […] A Führer lényegében egyetért javaslatommal. Az a véleménye, hogy az ország morálja önmagában nem olyan rossz; a hadsereg morálja fertőzte meg. Az ország a legkeményebb csapásokat is elviselte; abban a pillanatban azonban, amikor érintkezésbe került a hadsereggel, szellemisége megváltozott. A Führernek még mindig az a véleménye, hogy a nyugati front helyzetének kritikus alakulását felülről jövő árulás okozta. Trier-ben ugyanaz a hadsereg mondott csődöt, amelyik csődöt mondott már Avranches-nál is. A parancsnokokat ugyan leváltották, de a szellem a régi maradt. Másként nem lehet megmagyarázni, hogy egy olyan jól kiépített erődítményrendszert, mint a Trier körülit, harc nélkül feladták. Az erődítményrendszert ma már szinte gyerekesnek tűnő indoklással adták fel: nyílt csatatéren akartak harcolni, mert ott jobban fel lehet fejlődni, és ehhez hasonlók. Ezt az indoklást komolyan adták elő. Ma már megállapítható, mennyire helytelenek voltak az indokok. A Führer dühöng az árulás miatt. Jelen pillanatban azonban még nem tudja, hol követték el az árulást. Úgy gondolja, a nyugati front főparancsnokságán. Ismét megállapítható, hogy a Führernek ugyan igaza van, de csak ritkán vonja le a megfelelő következtetéseket. […] Akár a morál hanyatlása, akár konkrét árulás az ok, most semmiképp sem az a feladatunk, hogy az okokat keressük, hanem hogy rögzítsük a tényeket, mert a nemzetet a legnagyobb veszedelem fenyegeti, s ennek megfelelően kell cselekednünk. A Führer nem érti, hogyan törhetett előre az ellenség Würzburgig. Most megkísérli tömegesen bevetni azokat az alakulatokat, amelyek a laktanyákban még a rendelkezésünkre állnak, s annyi légierőt, amennyi még egyáltalán van. Természetesen némi időt vesz igénybe, amíg ezek a rendszabályok elkezdik a hatásukat éreztetni. Közben szörnyű területi, s ennek megfelelő emberi, anyagi és katonai veszteségeink lesznek. Kérdés, vajon a háború hátralévő részében pótolni tudjuk-e ezeket. Az a benyomásom, hogy ezt a kérdést a Führer túlságosan könnyedén fogja fel. Legalábbis így mutatja nekem; a lelke mélyén valószínűleg mást gondol. […] Nagyon örülök, hogy a Führer hangsúlyozza: én voltam az egyetlen, akinek igaza volt, hogy ki kell lépni a genfi egyezményből. Mindenki ellenezte. Ők azonban megvadult polgárok, akiknek fogalmuk sincs a forradalmi hadvezetésről, ezért nem is tudják képviselni azt. Egyenesen tragikus a Führert, ezt a legnagyobb formátumú forradalmárt ilyen középszerű emberektől körülvéve látni. Olyan katonai munkatársakat választott, akik minden kritikán aluliak. Most már ő maga is öregapónak nevezi Keitelt és Jodlt, akik fáradtak és elhasználtak, s a jelenlegi vészhelyzetben képtelenek nagy formátumú javaslatokat tenni. Csak két parancsnokunk felel meg a modern népi háborúnak, Model és Schörner. Model, mint már említettem, intellektuális alkat. Schörner inkább szíve és érzelmei parancsát követi. Kétségtelenül neki voltak a legnagyobb operatív eredményei. Ezzel azonban ki is merítettük jelentős parancsnokaink sorát. Az SS-ben sem mutatkozott markáns stratéga; Himmler sem tudott ilyet találni saját emberei sorában. Rámenős fickók, de nem nagy formátumúak. Részletesen előadom a Führernek, hogy 1934-ben, amikor erre lehetőségünk volt, sajnos elmulasztottuk a Wehrmacht megreformálását. Amit Röhm akart, abban természetesen lényegében igaza volt, de az akciót egy homoszexuális anarchista a gyakorlatban nem tudta végrehajtani. Ha Röhm valóban feddhetetlen és kiemelkedő személyiség lett volna, akkor június 30-án valószínűleg több száz tábornokot, s nem több száz SA-vezetőt lőttek volna agyon. Ez az egész folyamat mélységesen tragikus, s ma érezzük a következményeit. Akkoriban forradalmasíthattuk volna a hadsereget. Az adott körülmények között a Führer nem használhatta ki az alkalmat. Az a kérdés, vajon ma még pótolhatjuk-e, amit akkor elmulasztottunk. Nagyon kétlem. Mindenesetre meg kell próbálni. Most azonban nem lehetnek hosszú távú elképzeléseink, azt kell tennünk, amit a pillanat parancsol, s ebből a szempontból szerintem a legfontosabb a Führer beszéde. A Führer először nem ért egyet, elsősorban azért, mert pillanatnyilag semmi pozitívat nem tud mondani. Oly erővel beszélem rá, hogy végül is beadja a derekát. Ezen a ponton nem engedhettem. Nemzeti kötelességem volt kikövetelni, hogy a Führer kiadja a jelszót az élethalálharcra. Hangsúlyozom, hogy tizenöt perc a rádióban minden bizonnyal elég lesz. Tudom, nagyon nehéz lesz ez a beszéd. Mégis vannak olyan pozitív tényezők, amelyeket felsorolhat, elsősorban a légi háború remélhető változását. Ebben a Führer is nagyon bízik, elsősorban új vadászgépeinkben. […] Az új vadászgépekre vadászpilóták helyett harci repülőink kerülnek. Derekasabbak, tisztességesebbek, nem olyan elkényeztetettek. A Führer minden reményét az új sugárhajtású gépekbe helyezi. Ezek ellen az ellenség nem vethet be semmit, hiszen a sugárhajtású gépek az üzemanyagfogyasztás miatt nem repülhetnek Angliából német terület fölé. Emiatt a Führer elszánta magát, hogy a légierőt gyökeresen újjászervezi. Teljesen egyetért reformprogramommal. Szerinte a légierő morálja még nem olyan rossz, hogy ne lehetne megjavítani. Vadászpilótáink morálja azért romlott ennyire, mert rossz gépeken kellett repülniük, az ellenség toronymagas fölényben volt. Speer is felelős azért, hogy továbbra is gyártottuk ezeket a régi, használhatatlan típusokat, amelyek műszakilag nem állták a versenyt az ellenséggel, és semmi hasznukat nem vettük. A Führer szerint Saur erősebb egyéniség, mint Speer. Saur bírja az iramot, ha kell, erőszakkal is végrehajtja a feladatát. Bizonyos értelemben épp az ellentéte Speernek. Speer inkább művészlélek. Bár kitűnő szervező, de politikailag tapasztalatlan és iskolázatlan, ezért az ilyen kritikus időkben nem teljesen megbízható.15 E megítélésben tükröződik, hogy Speer két emlékiratot is átnyújtott Hitlernek, amelyekben a háború biztos elvesztésének okait elemezte, valamint, hogy ellenezte, sőt akadályozta a Néró-rendelet végrehajtását.* […] Speer is azok közé tartozott, akik ellenezték a genfi egyezményből való kilépést. Igaz, Bormann is. Jelenleg Bormann sincs jó formában. Elsősorban a háború radikalizálásának tekintetében nem váltotta be a hozzá fűzött reményeimet. Mint már említettem, ezek az emberek félig-meddig polgárok. A gondolkodásuk forradalmi, a cselekedeteik nem. Most forradalmárokat kell a kormánykerékhez állítani. Ezt hangsúlyozom a Führernek is, aki azt feleli, hogy nagyon kevés a forradalmárunk. Hiszen a nyugati Gauleiterek is gyakran gyengének bizonyultak. Nagyon lesújt nyugati katonai csődünk. Az például egyenesen megalázó, hogy Köln egyetlen óra alatt kapitulált. A Führer ezért a Wehrmachtot okolja, de természetesen a politikai vezetésnek is viselnie kell a felelősség terhét. Mennyivel különb ezzel szemben Hanke Boroszlóban! A Führer a háború üdvöskéjének nevezi, amit meg is érdemel. A légierő hanyatlása is a polgári elemek számlájára írható. Göring is inkább polgár, mint forradalmár. […] Nagyon jó lenne, ha a Führernek nemcsak a felismerései lennének helyesek, s nemcsak hangsúlyozná ezeket, hanem levonná belőlük a megfelelő következtetéseket is. Szerintem ebben különbözik II. Frigyestől, aki olyan könyörtelenül járt el boldog-boldogtalannal szemben, hogy ezzel még saját seregét és tábornokait is magára haragította. […] Igazán csodálatos, hogy a Führer a háborúnak ebben a döntő kérdésében újra és mindig a szerencsecsillagára hagyatkozik. Néha szinte úgy érzi az ember, hogy a fellegekben él. De hiszen mint deus ex machina, annyiszor leszállt már a fellegekből! Változatlanul meg van győződve, hogy az ellenséges tábor politikai válsága a legjobb reményeket ébresztheti, bár ebből pillanatnyilag csak keveset tapasztalunk. Nagyon fáj, hogy jelenleg nem hajlandó semmit sem tenni, ami tovább érlelné az ellenség politikai válságát. Nem hajt végre személycseréket sem a birodalmi kormányban, sem a diplomáciai testületben. Göring marad, Ribbentrop marad. Mindenki marad, aki csődöt mondott – eltekintve a másodvonaltól -, holott szerintem a nép morálja szempontjából most döntőek lennének a személyi változtatások. […] Odahaza rengeteg munka vár. És ma minden munka újabb gondokat jelent. Kellemes hír szinte sosem érkezik már. Kint az utcán pedig penetránsan tombol a tavasz. Az ablakom alatt egy éneklő Volkssturm zászlóalj vonul el. Legalább Berlinben folytatjuk a védelem megszervezését, s el vagyok szánva, ha üt az óra, olyan csatát vívunk az ellenséggel, amilyen még nem volt a világtörténelemben. […]
1945. március 30.
Tegnap: […] Nyugaton a hadi helyzetet elsősorban a civil lakosság és a hadsereg moráljának romlása határozza meg. Ez nagyon nagy veszély, mert egy harcolni már nem hajlandó népet és hadsereget bármennyi új fegyverrel és katonával sem lehet megmenteni. […] Anfusót, az eddigi berlini olasz nagykövetet külügyminisztériumi államtitkárrá nevezték ki. Anfuso kétszínű ember. Az igazi fasiszták szerint Badoglio másodvonalához tartozik. Nem kell miatta gondot csinálnunk magunknak. A fasizmus és a szociálfasiszta köztársaság16 A Saló-központtal működő bábállam hivatalos neve Republica Sociale volt.* ájult állapotban van, mindegy, ki a miniszter Mussolini kormányában. […] Részletes anyagot kapok egy asztrológiai vagy spiritiszta propaganda indításához, többek között a német köztársaság 1918. november 9-i úgynevezett horoszkópját s a Führer horoszkópját is. Mindkettő meghökkentően egyezik. Érthető a Führer tilalma, hogy ilyen ellenőrizhetetlen dolgokkal foglalkozzanak. Azért érdekes, hogy mind a köztársasági horoszkóp, mind a Führer horoszkópja április második felére jósolja a hadi helyzet javulását, ami aztán májusban és júniusban ismét romlani fog, s augusztusban állítólag véget ér a háború. Adná isten, hogy így legyen. Akkor még előttünk lenne néhány nehéz hónap, de ha bizonyosak lehetnénk, hogy a háború szörnyűségei még ebben az évben véget érnek, sokkal könnyebben viselnénk el ezeket a hónapokat. Számomra ezek az asztrológiai jövendölések érdektelenek, de név nélküli, rejtett propagandaként mégis fel akarom használni a nyilvánosság számára, mert az ilyen kritikus helyzetben a legtöbb ember még a legvacakabb mentőövbe is belekapaszkodik. […]
1945. március 31.
Tegnap: […] A Führer délben hívat, hogy még egyszer megbeszélje a német néphez intézett beszédét. Úgy érzem, pillanatnyilag nem sok kedve van hozzá. Közli, hogy nyugaton igen nagyvonalú katonai intézkedéseket foganatosított. Ezeknek azonban némi eredményt kell hozniuk, mielőtt közölhetnénk a néppel. Erről egyelőre még nem lehet beszélni. A csapatok harci szellemét sem lehet javítani, amíg új egységek és új fegyverek révén nem kapnak erősítést. Összesen 160 kiválóan felfegyverzett zászlóaljat vetett be nyugaton. Ezek már úton vannak, de eltart néhány napig, amíg beavatkozhatnak a harcokba. A térképen látható, hogy egész sor mélyen bevágott rés tátong a fronton, amit csak üggyel-bajjal tömtünk be. A Führer valóban titáni erővel dolgozik, de katonai munkatársaitól sajnos csak nagyon korlátozott támogatást kap. Úgy érzem, az elmúlt napokban agyondolgozta magát. Az utolsó 24 órában például csak két órát aludt. Ennek az az oka, hogy nincsenek olyan munkatársai, akik az aprómunka terhétől megszabadítanák. Most például újra szabadságra kellett küldenie Guderiant, aki teljesen hisztérikus és bizonytalan, így több bajt okoz, mint amennyi hasznot hajt. Guderian helyébe Krebs tábornok lépett, aki sokáig Model vezérkari főnöke volt. Krebs kiváló ember. Egy ideig katonai attasé volt Moszkvában, de a diplomáciai szolgálat nem rontotta el. Guderian egyik nagyon tehetséges munkatársa Wenck tábornok, aki nálam is többször volt már jelentéstételre. Sajnos nemrégiben, amikor a Visztula hadseregcsoporthoz utazott, hogy végrehajtsa a pomerániai hadműveletet, autóbalesetet szenvedett, súlyosan megsérült, s még most is kórházban fekszik. Természetesen Model is olyan személyiség, akire számítani lehet, de jelenleg szinte megoldhatatlan feladatai vannak, mivel nem rendelkezik elegendő erővel, hogy nyugaton úrrá lehessen a helyzeten. Sokáig nem tarthatja magát, ha nem kap erősítést. Kesselring – a Führer újra hangsúlyozza ezt – túl későn érkezett nyugatra, ezért nem tudott ott olyan szilárd frontvonalat kiépíteni, mint Olaszországban. […] Részletes jelentést teszek a Führernek a nyugati helyzettel kapcsolatos propagandaintézkedéseimről. Nagyon meg van elégedve az angol-amerikaiak zsarnoki uralmáról közzétett hírekkel. Ugyanígy fogadja jelentésemet a Werwolf-szervezetről és a propagandáról. Szükségesnek tartja, hogy az angolokkal és az amerikaiakkal szemben keményebb hangot használjunk, mint eddig. Ezen a téren igen visszafogottak voltunk, ezért a német nép humánusabbnak képzeli el az angolszászokat, mint a szovjeteket. Nem hallgathatom el, hogy ezt a propagandát dr. Dietrich ugyanúgy nehezíti, mint annak idején a bolsevikok rémtettei ellen irányuló propagandát. Néhány példát mondok el, ami nagyon feldühíti a Führert. Azon nyomban elhatározza, hogy dr. Dietrichet azonnal szabadságolja, s Lorenzet bízza meg a helyettesítéssel. Lorenz ne legyen birodalmi sajtófőnök, csak a Führer személyes sajtófőnöke. Ez nagy könnyebbség lenne számomra. Dr. Dietrich kifejezetten gyenge ember, aki ebben a válságban nem állja meg a helyét. Most csak erős embereket használhatunk, elsősorban olyanokat, akik vakon végrehajtják, amivel megbízzák őket. Dr. Dietrich nem ez a fajta. Én éppen úgy felőrlődöm miatta a munkában, ahogy a Führer a tábornokai miatt. Hogy vergődhetnék zöldágra olyan emberekkel, mint dr. Dietrich, amikor a propagandamunkát – mint pl. most a Werwolf-akció esetében – jelentősen radikalizálni kell. A Führer levelet kapott Streichertől; azt írja, hogy most, amikor a haza ilyen súlyos helyzetben van, valami munkát kér, nem bírja ki a birtokán. A Führer megkérdez, milyen munkát adhatnánk esetleg neki. Talán használhatnám a Werwolf-akcióban; Streicher mégiscsak sok energiával rendelkező ember. Mondhatna ennek keretében ötperces beszédeket; ezeket előzőleg természetesen alaposan át kellene dolgoznom. Majd összeköttetésbe lépek vele. A Führer mindenesetre örülne, ha találnánk Streicher számára valami elfoglaltságot. Bizonyos értelemben furdalja miatta a lelkiismeret, hiszen Streicher nagy formátumú ember, aki csak egyszer botlott meg. A Führer hangsúlyozza, hogy Streicher bizonyára jobb cikkeket írna, mint dr. Ley. […] Ami a morált illeti, meg vagyok győződve, hogy ha a Führer megszabadít a birodalmi sajtófőnöktől, akkor ismét meglódul a munka. A legsürgősebben megtisztítom a sajtóosztályt az engedetlen és defetista elemektől, s olyan propagandamunkát végezhetek a nyugattal szemben is, hogy az nem marad el a keleten végrehajtottól. Jelenleg az antiangolszáz propaganda a döntő. Csak ha megértetjük a néppel, hogy az angolok és az amerikaiak ugyanúgy bánnak vele, mint a bolsevisták, akkor változik meg a magatartásuk nyugaton is. Ha a bolsevikokkal szemben meg tudtuk keményíteni a német népet és gyűlöletet tudtunk plántálni belé, miért ne sikerülne ez az angolszászokkal szemben is! Sajnos, tanácsom ellenére elkövettük a hibát, hogy nem léptünk ki a genfi egyezményből. Ha ezt megtettük volna, bizonyára nem adná meg magát annyi német katona a nyugati fronton, amennyien sajnos most megteszik. A Führer teljesen igazat ad nekem. Hagyta, hogy Keitel, Bormann és Himmler rábeszéljék, és nem tette meg, nem rendelte el, ami szükséges és célszerű lett volna. Egyedül nekem volt igazam ebben a kérdésben, amit a Führer szakadatlanul hangoztat is. Egyébként a Führer meg van győződve, hogy nyolc-tíz napon belül nagyjából betömhetjük a lyukakat a nyugati fronton. Akkor lassanként működésbe léphet az „Adolf Hitler szabadcsapat”. Megígérem, hogy nyugaton a legrövidebb időn belül fellendítem a partizántevékenységet. Az aacheni polgármestert már elintéztük, most a kölni zsidó rendőrfőnökre és a rheydti polgármesterre kerül sor. Meggyőződésem, hogy a nyugati frontvonal mentén rövidesen végzünk minden árulóval. […] A Führer megígéri, hogy nemsokára elmondja a beszédet a német néphez. Előbb azonban, mint már említette, megvárja a nyugati fronttal kapcsolatos intézkedéseinek az eredményét. Kissé szkeptikus vagyok, vajon valóban beszél-e belátható időn belül. Számomra érthetetlen módon viszolyog a mikrofontól. Pedig tudja: nem helyes, hogy nem szól a néphez, de sajnos a biztonsági szolgálat utolsó beszéde után jelentette, hogy a nép azzal bírálta; nem mond semmi igazán újat. S újat valóban nem tud már mondani a népnek. Van benne igazság, amikor arra hivatkozik, hogy valamit csak kell mondania, de jelenleg nem tud semmit. Mindenesetre azt felelem, hogy a nép legalább egy jelszóra vár. Egy jelszót még ebben a vészhelyzetben is ki lehet adni. Végül is nem sikerül rávennem a Führert, hogy azonnal kezdjen hozzá beszéde megírásához. Megígéri, hogy néhány napon belül nekilát. Megbeszélésünknek legalább annyi eredménye volt, hogy megszabadultam dr. Dietrichtől, ami nagyon megkönnyíti a munkámat. A Führer elsősorban azon háborodott fel, hogy dr. Dietrich kijavította az aacheni polgármester kivégzéséről általam fogalmazott hírt. Én azt írtam, hogy nemzeti bíróság ítélte halálra az aacheni polgármestert; dr. Dietrich ezt önhatalmúan kihúzta, mondván, hogy ilyen bíróság nem létezik. O sancta simplicitas! – […] Természetesen a keleti helyzet is nagyon nyugtalanítja a Führert. Szerinte nagyrészt Guderian a felelős. Guderian nem kiegyensúlyozott ember, elveszti uralmát az idegei felett. Ez bebizonyosodott nyugati és keleti parancsnoksága idején. Keleten a kritikus, 1941-1942-es télen egyszerűen saját szakállára kiadta a visszavonulási parancsot, s ettől megingott az egész front. Csak miután Guderian visszavonult, követte őt Küchler és Hoepner. Ezért az 1941-1942-es téli keleti válságot Guderian számlájára kell írni. A szárazföldi vezérlő tábornokok idegei teljesen felmondták a szolgálatot. Először találták szembe magukat háborús válsággal, addig mindig csak győzelmet arattak, s ekkor azonnal a birodalom határáig akartak visszavonulni. A Führer újra elmeséli drámai beszélgetését Küchlerrel. Küchler azt javasolta, hogy a csapatokat vonják vissza egész a birodalom határáig, ha kell, a nehézfegyverzet hátrahagyásával. Ha ezt megtesszük, a háború valószínűleg már 1941-1942 telén véget ér. Magyarországon valóban tragikus a helyzet. Sepp Dietrich csapatainak csak egy részét vetette be Magyarországon, s hazudott a Führernek a létszámot illetően. Tartalékokat akart hagyni a birodalomban a következő bevetéséhez, az Odera-fronton. Ennek következtében Magyarországon nem volt elegendő ereje. A Führer mélységesen elítéli Sepp Dietrich eljárását. Himmlernek is súlyos szemrehányásokat tett emiatt. Ennek az lett a következménye, hogy Himmler megfosztotta a magyarországi SS-alakulatokat kitüntető jelzésüktől.17 A kudarcot vallott és váll-lapjuktól szégyenteljesen megfosztott SS-tisztek és katonák közül többen öngyilkosok lettek.* Ez azonban nem sokat ér. Ezzel nem lehet jóvátenni, ami történt. Most már a Führernek is az a véleménye, hogy Himmler nem ért az operatív vezetéshez. Kicsinyes ember, nem parancsnok. Hiányzik belőle a nagyvonalúság. Ezt bizonyítja a pomerániai hadművelet, melyet Himmler szinte gyerekes gondolkodása teljesen elrontott. A Führer szerint az SS egyetlen nagy formátumú parancsnokot sem tudott nevelni. Sem Sepp Dietrich, sem Hausser nem dicsekedhet jelentős operatív képességekkel. Igazán jó tábornok csak Hube és Dietl volt, akiket azonban a Führer egy repülőgép-szerencsétlenség következtében elvesztett. Ki maradt? Schörner, aki nagyon tehetséges és kiválóan dolgozik. Gondosan készíti elő akcióit, s csekély erővel is képes visszaverni az ellenséget. Fenegyerek, akiben vakon bízni lehet. S ami a legfontosabb: mindig megmondja a Führernek az igazságot. […] Késő éjszakáig dolgozom, hogy előkészítsem a sajtóosztály reformját. Hírt kapok Bormann birodalmi vezetőtől, hogy a Führer három percig beszélt dr. Dietrichhel, s rövid időre szabadságolta őt és Sündermannt. Végre szabad kezem van. Kihasználom ezt a lehetőséget, s olyan kész helyzetet teremtek a sajtóban, amit már soha nem lehet majd visszacsinálni.
1945. április 8.
Tegnap: […] Az esti jelentés nem valami szívderítő. Nyugaton az ellenség folytatja előrenyomulását. Már 15 kilométerre vannak Hildesheimtől, s egyenesen Hannover irányába tartanak. Bückeburg térségéből előrenyomultak Minden térségébe. Lassanként már nyugatról is fenyegetik Berlint. Verdentől délre Bréma felé vették az irányt. Minden körülmények között el akarnak foglalni egy nagyobb kikötőt. A Harz-hegységtől délre a helyzet lényegében változatlan. Ezzel szemben Thüringiában az ellenség elérte Erfurtot, s elfoglalta Stuhlt és Zella-Mehlist, ami igen aggasztó hadiiparunk szempontjából. Csapataik Kitzingentől nyugatra vannak, s Uffenheimig, majdnem Dinkelsbühlig nyomultak előre. Ebben a térségben ejtőernyősöket vetettek be, de remélhető, hogy ezekkel elbánunk. Heilbronn környékén valamivel jobb a helyzet, ugyanígy a Ruhr-vidéken, ahol Model csapatai kiválóan harcolnak. A hollandiai helyzet kissé megszilárdult. Keleten Bécs térsége a kritikus pont. Az ellenség délnyugat felől elérte a várost, s St. Pölten előtt áll. Bécs délkeleti részének nagy részét már elfoglalták. Ennél is rosszabb a politikai helyzet, ami az események következtében Bécsben kialakult. Az egykori vörös elővárosokban zendülések törtek ki, méghozzá olyan mértékben, hogy Schirach tehetetlenségében a hadsereg védelme alá helyezte magát. Ez jellemző rá. Hagyja, hogy a dolgok alakuljanak, ahogy alakulnak, aztán a katonákhoz menekül. Sosem vártam tőle mást. Itt is megmutatkozik annak a rossz hatása, hogy a Führer személyi kérdésekben nem képes dönteni. Schirachtól már évekkel ezelőtt meg kellett volna szabadulni, de a Führer nem tudta rászánni magát, hogy félreállítsa. Most a legszigorúbb rendszabályokra van szükség, hogy Bécsben rendbe hozzuk a helyzetet. A Führer változatlanul követeli, hogy a várost minden körülmények között tartani kell. Természetesen nem szabad túlságosan dramatizálni a bécsi eseményeket. Csak a csőcselék lázong, s ezt a csürhét halomra kell lőni. De nem kellett volna idáig jutni. Újabb bizonyíték erre Berlinben a rahnsdorfi eset. A főkolomposokat a népbíróság már délután elítéli. Hármat halálra, egy férfit és két nőt. Az egyik nő esetében sok az enyhítő körülmény, úgyhogy elhatároztam, hogy megkegyelmezek neki. A másik két halálraítéltet még az éjjel lefejeztetem. Az ítéletről és a két főkolompos kivégzéséről plakátok útján értesítem a rahnsdorfi lakosságot, s megfelelő kommentárral az egész ügyről tájékoztatást adok a rádióban Berlin lakosságának. Úgy gondolom, ennek kijózanító hatása lesz. Mindenesetre meg vagyok győződve, hogy a közeljövőben nem fosztanak ki pékséget Berlinben. Így kell eljárni, ha rendet akarunk tartani egy milliós városban. A rend pedig feltétele az ellenállásnak. – A keleti fronton ezenkívül csak a königsbergi térségből érkeznek kellemetlen hírek: az ellenség mélyen betört állásainkba. […] Magda Schwanenwerderből látogatóba érkezett Berlinbe. Szomorkás este; egyik rossz hír a másik után érkezik. Lassan már valóban fel kell tenni az elkeserítő kérdést, hová vezet ez az egész. A Führernek emberfeletti erővel kell megőriznie uralmát az idegei felett, hogy ebben a több mint válságos helyzetben megőrizze a tartását. Én még mindig reménykedem, hogy valahogy megoldja a helyzetet. Mindig értett hozzá, hogy szuverén nyugalommal kivárja a megfelelő pillanatot. És ha elérkezett a pillanat, akkor két marokkal ragadja meg a lehetőséget. […]
1945. április 9.
Tegnap: […] Londonban némi hangulatváltozás tapasztalható abból a szempontból, hogy már nem beszélnek a küszöbön álló győzelemről, hanem számolnak a hadműveletek elhúzódásával. […] A United Press szomorú hírt közöl Thuringiából, Muhlhausenból. Az ottani sóbányában az amerikaiak kezébe került teljes aranytartalékunk – száz tonna -, s mérhetetlen értékű műkincs, többek között a Nofrétete. […] Az ellenséges koalícióban tovább nő az egymás iránti bizalmatlanság. […] Ismét gondokkal teli este, néhány napos szünet után újabb ellenséges Mosquito-támadás a birodalmi főváros ellen. Már úgy hozzászoktunk ezekhez a támadásokhoz, hogy úgyszólván hozzátartoznak a napi programhoz. Ha az angolok egy este nem jelennek meg a birodalmi főváros légterében, a berlinieknek már némi hiányérzetük van.18 A további napokról már csak töredékes feljegyzések maradtak fenn. Az utolsó május 1-jéről, közvetlenül azelőtt, hogy a Goebbels házaspár hat gyermekét megmérgeztette, majd öngyilkosságot követett el.*
SaLa
Kérjük, anyagilag támogassa a Bal-Rad-ot! – a blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható 
piktogrammra kattintva Pay-Pal-on
-vagy közvetlen postai úton:
Szabó Péter 2747 Törtel, Petőfi-ut. 12.
HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVÉSZ!
A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.hu/koszonet
Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.hu-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá! De legalább LÁJKOLD! – hiszen azzal is tudsz segíteni!