Goebbels Napló

1945

(idézet: Goebbels Napló – Ormos Mária)

1

1945. január 12.

Tegnap: […] Az ellenséges tábor véleménye még mindig megoszlik a nyugati front helyzetéről. A dolgok mindenesetre odáig fejlődtek, hogy nem beszélhetnek már cseppfolyós állapotról. Az ellenfelek minden frontszakaszon olyannyira összekeveredtek, hogy még nem tudni, feloldható-e ez a görcs. Ennek ellenére az ellenséges híradások bizonytalanabbak. Roosevelt megtiltotta a minisztériumok munkatársainak, hogy háborús előrejelzéseket közöljenek. Nyilván túlságosan sok kellemetlensége támadt az elmúlt év utolsó hónapjainak elsietett győzelmi jelentései miatt. […] Az ellenséges koalíción belül folytatódnak a viták. Az angolok már arra is elszánták magukat, hogy részletes jelentéseket közöljenek a görögországi bolsevista rémtettekről. Attól még visszarettennek, hogy a „bolsevista” szót használják: az Elas rémtetteiről beszélnek, de ezen természetesen a bolsevikokat értik. […] Az angolok és az amerikaiak egyre nyomatékosabban kérdezik, miért nem támadnak a szovjetek a középső fronton.¹ Az új nagy téli szovjet offenzíva éppen január 12-én kezdődött, aminek eredményeként a szovjet hadsereg benyomult Németország keleti részébe.* Értesüléseink szerint a szovjetek… csapattesteket irányítottak át a középső frontszakaszról a délire; valószínűleg az a tervük, hogy először Magyarországgal végeznek. A magyar térségben olyan válságos a helyzet, hogy Berlinből valószínűleg még a következő napokban húsz népfelkelő-zászlóaljat indítunk el, s Magyarországon vetjük be őket. Feltétlenül mindent megkísérelünk, hogy megoldjuk a magyar válságot. […]² Ez nem sikerült; a magyar térségbe irányított erőket, és közöttük a Sepp Dietrich parancsnoksága alatt álló hadosztályokat a szovjet hadsereg mintegy két hónap alatt felmorzsolta.* A berlini körzetvezetők látogatása keleten igen jól sikerült. Elsősorban kelet-poroszországi csapatainknál igen jó a hangulat; meggyőződésük, hogy a küszöbönálló általános szovjet offenzívát visszaverik. A varsói térségben is optimista a hangulat, míg a magyar térségben nagyon kritikus a helyzet, s természetesen ennek megfelelő a hangulat is. Ha Sztálin valóban jelentős erőket csoportosít át a magyar térségbe, akkor nyilvánvaló, hogy elsőrendű célpontja Bécs. Ezzel okozza önmagának a legkevesebb politikai nehézséget, hiszen az angolok és az amerikaiak az ellen nem tiltakozhatnak, hogy német területet foglal el, míg a lengyel területek elfoglalása csak növelné a politikai válságot. Mindenesetre tény, hogy a szovjetek saját területükön többé nem bocsátanak légibázisokat az amerikaiak rendelkezésére. Az Olaszországból fölszálló, Felső-Sziléziát bombázó gépeknek vissza kell térniük kiindulópontjukra. Az amerikai sajtó emiatt is… igen méltatlankodik, bár pillanatnyilag még nem meri nevén nevezni a gyereket. Egy United Press-jelentés szerint lehetséges, hogy fölmondják a Szovjetunió és az Egyesült Államok által kötött kölcsönös segítségnyújtási szerződést, mégpedig a Kreml részéről. Ebből a jelentésből látható, milyen élesek az ellentétek az ellenséges koalíción belül, és mennyire mélyülhetnek tovább, ha a hadi helyzet úgy követeli. […]

1945. január 29.

Tegnap: […] Méltó akar lenni a történelem nagy példaképeihez – jelenti ki előttem. – Veszélyben sohasem fog meginogni. […] Hazafelé menet ismét átgondolom, amiről a Führer beszélt. Valóban igaz, hogy egy nagy embernek ki kell várnia a nagy pillanatot, és semmilyen tanácsot nem lehet neki adni. A döntés inkább az ösztönökön múlik, mint a racionális felismerésen. Ha a Führernek sikerül megfordítania a helyzetet – és szilárdan meg vagyok győződve, hogy erre egyszer alkalma lesz -, akkor nemcsak az évszázad, hanem az évezred legnagyobb embere. […]

1945. február 28.

Tegnap: […] Olyannak kell lennünk, amilyen Nagy Frigyes volt, s úgy is kell viselkednünk. A Führer teljesen egyetért fejtegetésemmel, hogy becsvággyal gondoskodjunk arról, ha Németország egyszer, az elkövetkező 150 évben ugyanilyen mély válságba kerül, akkor unokáink a mi hősies helytállásunkra mint példára hivatkozhassanak. Igen emlékeztet Nagy Frigyesre a Führer sztoikus bölcsessége és tartása is, ahogy az embereket és az eseményeket szemléli. Azt mondja például, hogy az ember dolgozzék a népéért, de ebből is csak korlátok közé szorított emberi mű születhet. Ki tudja, mikor lesz egy újabb kozmikus robbanás, ami lángtengerré és hamuvá változtatja bolygónkat. Ennek ellenére az a dolgunk, hogy utolsó leheletünkig teljesítsük a kötelességünket. A Führer ebben is sztoikus, ebben is Nagy Frigyes tanítványa. Őt igyekszik követni – tudatosan és nem tudatosan egyaránt. Valamennyiünk számára Nagy Frigyes legyen a példa és a mérce. Milyen szívesen követnénk ezt a példát és mércét! Bár Göring ne lógna úgy ki a sorból. Ő nem nemzetiszocialista – hogy Nagy Frigyes példájáról ne is beszéljünk -, hanem szibarita. Ezzel szemben milyen előkelően, milyen tiszteletet parancsolóan viselkedik Dönitz. A Führer szerint ő fegyvernemének legjobb embere. A haditengerészettel a Führernek mindig örömteli tapasztalatai voltak. Raeder is nagy formátumú parancsnok volt; mindenesetre vakon bízott a Führerben, s olyan szellemben harcolt, hogy képes kiköszörülni a német haditengerészet tekintélyén esett világháborús csorbát. Kár, hogy nem egy ilyen ember képviseli a pártot, hanem Göring, akinek annyi a köze a párthoz, mint a tehénnek a sugárkutatáshoz. Ezt a kérdést, mint már elhangzott, meg kell oldani. Többé semmi értelme mellébeszélni, a Führernek sem használ, ha a dolgok elhallgatásával akarjuk kímélni. Véleményem szerint ez hadvezetésünk legfőbb problémája, s a Führerrel erről folytatott megbeszélés drámai és viharos. Végül is a Führer mindenben igazat ad nekem. Bár érzem elkeseredését, hogy a dolgok idáig jutottak, de nem veszi zokon, hogy ilyen nyersen és nyíltan beszélek. Ellenkezőleg, megdicsér, nyíltan és fenntartás nélkül csatlakozik véleményemhez, s örömöt okoz neki, hogy legalább én nem teszek lakatot a számra. Elmondom neki, hogy az elmúlt napokban Carlyle könyvét olvastam Nagy Frigyesről. A Führer nagyon jól ismeri ezt a művet. Utalok belőle néhány fejezetre. Ezek mélyen megrázzák. Ilyennek kell lennünk, és ilyenek is leszünk. Ha valaki, mint Göring, kilép a sorból, akkor észhez kell téríteni. Kitüntetésekkel teleaggatott bolondoknak és hiú, parfümös piperkőcöknek nincs helyük a hadvezetésben. Vagy megváltoznak, vagy el kell távolítani őket. Nem pihenek és nem nyugszom, amíg a Führer rendet nem teremt ezen a területen. Vagy külsőleg-belsőleg átalakítja Göringet, vagy ki kell tenni a szűrét. Milyen durva stílustalanság például az, hogy a birodalom első katonája ebben a hadi helyzetben ezüstszürke egyenruhában páváskodik. Miféle nőies viselkedés ez! Remélem, a Führernek sikerül ismét férfit faragnia Göringből. A Führer örül, hogy Göring felesége elköltözött Obersalzbergre, ő is nagyon rossz hatással volt rá. Göring egész környezete nem ér egy fabatkát sem. Csak táplálják puhányságát és élvhajhászását, ahelyett, hogy csillapítanák. A Führer ellenpéldaként családom életvitelének tisztaságát, egyszerűségét dicséri. Csak így felelhetünk meg ezeknek az időknek. Meggyőződésem, hogy ez a megbeszélésem a Führerrel igen eredményes volt. […]

1945. március 1.

Tegnap: […] Délben hosszas megbeszélés Vlaszov tábornokkal.³ Vlaszov, Andrej Andrejevics, szovjet tábornok A hadifogságban átállt, kész volt a nacikkal való együttműködésre, amit azonban Hitler csak 1945-ben tett lehetővé. Ekkor V az ún. Orosz Felszabadító Hadsereg (Vlaszov-hadsereg) főparancsnoka lett.* Vlaszov tábornok igen intelligens és energikus orosz hadvezér; komoly ember benyomását kelti. Először általánosságban beszélgetünk a német és az orosz nép viszonyáról. Az a véleménye, hogy Oroszországot csak akkor lehet megmenteni, ha megszabadítják a bolsevista ideológiától, s helyette egy másik, hasonló ideológiát tesz magáévá, mint amilyet a nép a nemzetiszocializmusban megtalált. Sztálin rendkívül ravasz, igazi jezsuita, akinek egyetlen szavát sem lehet elhinni. A bolsevizmusnak, egészen a háború kitöréséig, csak viszonylag kevés meggyőződéses, fanatikus híve volt. Sztálinnak azonban, miután benyomultunk szovjet területekre, sikerült a háborúból szent, hazafias ügyet csinálni, és ennek döntő hatása lett. Vlaszov elmesélte az 1941 késő őszi eseményeket, amikor Moszkvát a bekerítés fenyegette. Már az egész szovjet vezetés elvesztette a fejét, egyedül Sztálin tartott ki az ellenállás mellett, bár ő is súlyosan megrendült hittel. Akkor hasonló helyzet alakult ott ki, mint amit most mi átélünk. Nálunk is a Führer képviseli a helytállást minden áron, ő serkenti újra meg újra erre a többieket. A Vlaszov tábornokkal folytatott eszmecsere igen bátorítóan hatott rám. Megtudtam, hogy a Szovjetunió ugyanolyan válságot élt át, mint amilyet jelenleg mi; s hogy ebből a válságból is van kiút, ha nem adjuk be a derekunkat. Ezután megbeszéljük a propaganda módszereit a bolsevizmus ellen. Vlaszov hangsúlyozza – szerintem joggal -, hogy a bolsevisták igen ügyes és veszélyes propagandát folytatnak. Egyébként a propaganda egész politikájuk hatékonyságának legerősebb eleme. Ezzel is magyarázható, hogy a bolsevik rendszer milyen élesen támadja a német propagandát. A bolsevikok a nyilvánosság előtt a Führer után engem támadnak a legélesebben és a legelutasítóbb módon. Az orosz népek felé irányuló propagandánknak – ebben egyetértek Vlaszovval – körülbelül olyannak kell lennie, mint azt Vlaszov ismert kiáltványában megfogalmazta. Keleti politikánkban sok mindent elérhettünk volna, ha Vlaszov irányelveit már 1941-1942-ben követjük. Mulasztásainkat ezen a téren most már csak nagyon nehezen lehet pótolni. […] Este hét órakor sugározza a rádió a beszédemet. Újra meghallgatom én is. Az előadásmód és a stílus kitűnő, s remélem, lesz némi hatása, bár természetesen nem voltam abban a helyzetben, hogy legfőbb érvként a sikereinkről számolhattam volna be. De a nép ma már azzal is elégedett, ha egy órán át szépen szólnak hozzá. […] A Führer utasított, hogy jelentessünk meg a német sajtóban hosszabb cikkeket a pun háborúról. Hiszen a hétéves háború mellett a pun háború a legjobb példa, amelyhez ma igazodhatunk és igazodnunk is kell. Tulajdonképpen még jobban illik a jelenlegi helyzetünkhöz, mint a hétéves háború, hiszen a pun háborúnak több évszázadra ható világtörténelmi jelentősége volt. Róma és Karthágó viszálya – mint a jelenlegi európai viszályok – sem háborúban dőlt el, s a római nép és vezetőinek bátorságán múlott, hogy az ezután következő ókori világot Róma vagy Karthágó vezesse.

1945. március 3.

Tegnap: […] Sepp Dietrich beszélgetésünk során elmondja, milyen soron következő feladatokkal bízta meg a Führer. Reméli, hat napon belül indulhat, hogy beavatkozzék a már többször említett magyarországi válságba. Szerinte a hadművelet tíz-tizenkét napig fog tartani. Ha minden jól megy, hihetetlen eredményekre számíthatunk. Ebben az esetben tizennégy napon belül csapatai ismét bevethetőek lesznek Kelet-Németországban. Eddig sikerült a 6. páncélos hadsereg felvonulását magyar területen az ellenség elől eltitkolni, legalábbis a szovjetek egyelőre nem tettek ellenintézkedéseket. Mindent összevetve arra számíthatunk, hogy március végén nagyobb hadműveleteket indíthatunk Németország keleti térségében. Addig azonban még jelentős nehézségeket kell legyőznünk. Dietrich meglehetősen nyíltan bírálja a Führer intézkedéseit. Szemére veti, hogy túlságosan kevés önállóságot ad katonai munkatársainak, s ez odáig fajult, hogy már minden század bevetését ő akarja meghatározni. De Dietrich ezt nem tudja megítélni. A Führer nem bízhatja magát katonai tanácsadóira. Annyiszor hazudtak neki és becsapták, hogy most már minden aprósággal maga kénytelen foglalkozni. Hála istennek, mert ha nem tenné, még rosszabb lenne a helyzetünk, mint amilyen. […] Gneisenau és Scharnhorst emlékiratait olvasom az 1808-as népi háború előkészületeiről. Ma is pontosan olyan a helyzet, mint akkor, s pontosan azokkal az eszközökkel kell harcolnunk az ellenséggel, mint a felszabadító háborúk előtt. […] Szomorú hírt kapok. Régi barátom és munkatársam, Eugen Hadamovsky elesett, miközben rohamra vezette századát. Szívlövést kapott, azonnal meghalt. Olyan társat veszítettem el, aki sok éven át fáradhatatlan és hű kísérőm volt. Emlékét tisztelettel megőrzőm. Mennyi értékes embert vesztettünk ebben a háborúban! S ha józanul nézzük a jelenlegi világválságot, még az is felmerülhet bennünk, hogy irigyelnünk kell Hadamovskyt azért, ami osztályrésze lett.

1945. március 5.

Tegnap: […] Délben van egy kis időm olvasni. Mostanában nagyon leköt Carlyle könyve Nagy Frigyesről. Micsoda példa a számunkra, micsoda vigasz és eszmélés ezekben a nehéz napokban! Szívünket újra meg újra felemeli ez a mű. A porosz-német történelemnek voltak időszakai, amikor az állam és a nép sorsa még inkább borotvaélen táncolt, mint ma. Akkoriban a nagy emberek mentették meg a népet és az államot; ma is így kell lennie. […] Este hosszabb ideig a Führernél. Most kissé nyomottabb, mint utoljára, ami érthető a katonai helyzet miatt. Egészségileg sincs egészen rendben; rémülten látom, hogy bal kezének ideges remegése erősen fokozódott. Nagyon jól sikerült elmúlt vasárnapi frontlátogatása. Mély benyomásokkal tért vissza. A tábornokok kitettek magukért, a katonák lelkesen megéljenezték. Sajnos nem engedi, hogy az újságban hírt adjunk a frontlátogatásról, pedig erre olyan szükség lenne, mint a mindennapi kenyérre. Ami a keleti frontot illeti, a Führer még mindig reméli, hogy Pomerániában a magunk javára fordíthatjuk a helyzetet. Nagyobb egységeket irányított oda, hogy a védők a kritikus helyeken levegőhöz jussanak. Attól félek, ezek az erők nem lesznek elégségesek, hogy hatásosan feltartóztassák a szovjetek rohamát. Rendkívül nehéz helyrehozni, ha valahol már áttörték a frontot. Ráadásul Himmler is valami fertőző betegségben szenved; csapatait a betegágyból is irányítja, de tudjuk, milyen nehézségeket jelent ez. A Führer ismét utal rá, hogy a vezérkarral ellentétben ő a szovjet támadást Pomeránia és nem Berlin ellen várta. Előrejelzése tehát ismét igaz volt. Ennek ellenére a vezérkar helytelenül osztotta el az erőket, és Berlin elé, az Odera vidékére csoportosította őket. Himmlernek is az volt a véleménye, hogy előbb Berlint támadják meg. A Führer hagyta magát a vezérkartól meggyőzni. Most már késő, hogy kijavítsuk a hibát. Megint azzal kell foglalkoznunk, hogy betömjük a keletkezett réseket. Számomra érthetetlen, hogy a Führer miért nem tudja a vezérkarra kényszeríteni az akaratát, ha ilyen jól látja a helyzetet. Hiszen végül is ő a Führer, s ő parancsol. Igaza van, hogy a keleti helyzetet relatívan kell értékelni, összehasonlítva a négy héttel ezelőttivel. Ebből a szempontból igaz, hogy mindennek ellenére ma valamivel jobban állunk. Négy héttel ezelőtt a legtöbb katonai szakértő teljesen kilátástalannak látta a helyzetünket. A Führer helyesen jegyzi meg, hogy lélekben már feladták Berlint, s a birodalmi főváros elvesztésével számoltak. Ha a Führer akkor nem jön Berlinbe és nem veszi át az irányítást, ma talán már az Elbánál lennénk. […] A sziléziai frontszakasz a Führer szerint megszilárdult. Nagyon elégedett Schörner teljesítményével. Hankét is csak dicséri. Hallotta rádióbeszédét, s nagyon tetszett neki. Kissé aggasztja a morva-osztravai iparvidék sorsa. Ebben a térségben a szovjetek jelentős erőket vontak össze, s néhány napon belül itt támadás várható. A Führer el van szánva, hogy ezt a területet feltétlenül tartani fogjuk, mármint ha lesz elég erőnk. Március 6-án, tehát jövő kedden kezdődik a magyarországi támadásunk. A Führer tart attól, hogy az ellenség felfedezte csapatösszevonásainkat, s ennek megfelelően felkészült. Ennek ellenére reméli, hogy teljes sikert aratunk. Hiszen Sepp Dietrich vezetésével első osztályú csapatokat is bevetünk. A vezérkar végre belátja, hogy a magyarországi támadás szükséges. Eddig kézzel-lábbal tiltakoztak kezdeményezésünk ellen. Most már megértették, hogy ez elsősorban a benzinellátás szempontjából fontos; ezt a magyarországi olajkutakból mindenképp biztosítanunk kell, különben végképp üzemanyag nélkül maradnak gépesített egységeink. A Führernek igaza van, hogy Sztálin sok kiváló hadvezérrel rendelkezik, de egyetlen zseniális stratégája sincs: ha volna, a szovjetek nem a Baranov-hídfőállást támadják, hanem Magyarországot. Ha megszerzik a magyar és a bécsi olajat, akkor képtelenek lennénk végrehajtani a keleti fronton tervezett ellentámadást.⁴ A szovjeteket az igen csekély magyar és osztrák olaj vélhetően sokkal kevésbé érdekelte, hiszen saját forrásaikon kívül már rendelkezésükre álltak a román olajmezők is. Ennek ellenére a magyarországi utolsó nagy csatára a Balaton vidékén láthatóan készültek.* A Führernek természetesen nagy gondot okoz a nyugati helyzet is. Itt is nagy területeken áttörték a frontot. A Führernek ennek ellenére az a véleménye, hogy a Rajnát tartani tudjuk; a folyó kiváló védelmi vonalat nyújt. Parancsot adott: mindenképpen úgy folytassuk a hadműveleteket, hogy a Rajnától nyugatra néhány hídfőállást tartani tudjunk. Nyugaton inkább a fegyver a kevés, mint a katona. A Führer ennek ellenére osztja véleményemet, hogy minél több katonát hívjunk be és képezzünk ki; a fegyverhiány ugyanis nem ment fel bennünket a felelősség alól, hogy az esetleges szükséghelyzetekre megfelelő tartalékról gondoskodjunk. Nyugaton Model valamennyire elvesztette uralmát a helyzet felett, de ez nem az ő hibája; nyugaton egyszerűen kevés volt az erőnk. Ha a nyugati frontot valóban nem tudnánk tartani, akkor – mint ezt a Führernek nyomatékkal hangsúlyozom – utolsó háborús politikai elképzelésünk is megbukna, ugyanis ha az angol-amerikai erők benyomulnak Közép-Németországba, akkor már eszük ágában sem lesz tárgyalni velünk. […] A Führer igen határozottan ellenzi, hogy segélyintézkedéseket tegyünk a keleti országrészből most Berlin közelébe szállított angol-amerikai hadifoglyok érdekében. Mintegy 78 000 emberről van szó, akiket már nem tudunk tisztességesen élelmezni, eltetvesedtek, s többségük vérhasban szenved. A mostani körülmények között alig lehet segíteni rajtuk. Talán mégis be tudjuk kapcsolni a genfi Vöröskeresztet, hogy félig-meddig emberi körülményeket biztosítsanak számukra. A politikai helyzetet illetően a Führer igen bizakodó. Ő is megelégedetten észleli, hogy az ellenség táborában egyre nagyobb a politikai válság. Ellenvetem, hogy a válság a mi szempontunkból sajnos túlságosan lassan fejlődik. Kérdés, ki tudjuk-e várni, amíg ez a válság végképp megérik. A Führernek igaza van, hogy Anglia nagyon belefáradt a háborúba. Ő is felfigyelt a washingtoni jelentésre, hogy az Egyesült Államok továbbra is elismeri a balti államokat. Úgy tűnik, hogy a háttérben erősen kiéleződött az ellentét az angol-amerikai és a szovjet tábor között. Ismételten hangsúlyoznom kell, az ellentétek nem annyira élesek, hogy ez pillanatnyilag könnyítené a mi helyzetünket. A Führernek az a meggyőződése, hogy ha valamelyik hatalom az ellenséges táborból tárgyalni akar majd velünk, az mindenképp a Szovjetunió lesz. Sztálinnak igen nagy nehézségei vannak az angol-amerikaiakkal, s végtére ő is azok közé tartozik, aki, éppúgy, mint mi, zsákmánnyal akar hazatérni a háborúból. Ezért egyszer csak elérkezik a pillanat, amikor elege lesz az örökös huzakodásból az angol-amerikaiakkal, és más megoldást fog keresni. A Führer hangsúlyozza, hogy Sztálin taktikája Romániában és Finnországban egyenesen riadóztatja az angol-amerikaiakat, nem is beszélve a lengyel kérdésről. A San Franciscó-i értekezlet a Führer szerint diplomáciai kudarc lesz.⁵ Az értekezlet összehívását a jaltai konferencia (1945. február 4-12.) határozta el az Egyesült Nemzetek Szervezete (ENSZ) kérdésének megvitatása céljából. A konferencia feladatát megoldotta, és elfogadta az ENSZ alapokmányát.* Annak azonban, hogy az egyik vagy a másik féllel tárgyalni lehessen, az a feltétele, hogy katonai sikereket érjünk el. Sztálinra is csapásokat kell mérni, hogy tárgyalásba akarjon bocsátkozni velünk. A Führernek igaza van; Sztálinnak a legjobb a lehetősége arra, hogy alapvetően változtasson háborús politikáján, hiszen nem kell figyelemmel lennie a közvéleményre.⁶ Noha ez igaz, Hitler nem vette figyelembe, hogy Sztálinnak ebben az időben már semmi oka sem volt ilyen változtatásra; ellenkezőleg, minden amellett szólt, hogy a Németország feletti győzelmet minél látványosabbá és nagyobbá tegye.* Angliában kissé más a helyzet. Vajmi kevés a valószínűsége, hogy Churchill más háborús politikát akar folytatni; és ha akarna is, nem lenne rá képes. Túlságosan függ a belpolitikai erőktől, amelyek részben már félig bolsevik jellegűek; nem is beszélve Rooseveltről, akiről fel sem lehet ilyesmit tételezni. A Führer szeme előtt az a cél lebeg, hogy valahogyan megegyezünk a Szovjetunióval, s aztán minden erővel és a legbrutálisabb eszközökkel folytatjuk a harcot Anglia ellen. Hiszen mindig Anglia volt a rendbontó Európában. Ha végképp sikerül Angliát kiseperni Európából, akkor legalább egy időre nyugtunk lenne. A szovjet rémtettek természetesen borzalmasak, ami erős akadály a Führer koncepciója szempontjából. De hiszen valamikor a mongolok is betörtek Európába, mint ma a szovjetek, anélkül, hogy megakadályozták volna az akkori viszályok politikai megoldását. A viharok keletről jönnek és mennek, s Európának meg kell birkóznia velük. Előadom a Führernek propagandatervemet a szovjet rémtettek nyilvánosságra hozataláról, s elmondom azt is, hogy Guderiant is be akarom vonni ebbe. A Führer egyetért a tervvel. Jóváhagyja, hogy ismert nemzetiszocialisták csak tartózkodóan nyilatkozzanak szovjet rémtettekről; így az általunk leadott híranyag nemzetközi hitele nagyobb lesz. Mindenképp szükséges, hogy a bolsevizmus megítélésében teljesen tiszta képünk legyen. A rémtettek olyan borzalmasak, hogy nem titkolhatjuk el a nép elől. Megdermed a szív, amikor az ezekről szóló jelentést olvassuk. De mit segít, ha panaszkodunk! Valahogy meg kell oldanunk a dilemmát, amely most már valóban félelmetes méreteket ölt. Szóba hozom a légierő kérdését is. A Führer minden gátlás nélkül bírálja Göringet és a légierőt. Szerinte Göring tulajdonképpen bűnbak a légierő romlásáért. Megkérdezem: akkor miért nem váltja le a légierő főparancsnokát? Azt feleli, hogy nincs megfelelő utódja. Az ipari szakemberek messze felülmúlják a légierő szakembereit. A légierő nem nevelt fel egyetlen megfelelő vezetőt sem. – Most vetették be először vadászgépként a Me-262-eseket, s jelentős sikereket arattak. A Führer bizonytalan, hogy nem vethetnénk-e be a Me-262-eseket nagy arányban vadászgépként. Ebben lát némi reményt. Ezen túl az egész légierőt egyetlen csődtömegnek tekinti. De hisz ezt valamennyien régóta tudjuk, s újra meg újra figyelmeztettük erre a Führert. A légierők vezetésében azonban semmi sem változott, s erre vezethető vissza a romlás. Közlöm a Führerrel, hogy Hadamovsky elesett a keleti fronton, ami nagyon megrázza. Kér, mindenképp gondoskodjam, hogy dr. Naumann semmiképp se menjen a frontra. Lehetőleg együtt kell tartanunk azt a vezető réteget, amelyre ezekben a válságos időkben feltétlenül szükség van. Újabb adalékok a drezdai katasztrófáról. A Führer elmondja, hogy Raubal asszony dühödt, felháborodott levelet írt neki. Az asszony rendkívül bátran viselkedett a drezdai katasztrófa idején. Ezzel kapcsolatban közlöm a Führerrel, hogy Magda a gyerekekkel mindenképpen velem akar maradni, akkor is, ha Berlint megtámadják és körülzárják. Ezt a Führer némi habozás után engedélyezi. Beszélek a Führerrel a Fromm-ügyről is. Fromm kétségtelenül megérdemli a halált, mert gyáván viselkedett az ellenséggel, vagyis a július 20-i puccsistákkal szemben. De a népbíróság jelenlegi vezetése aligha fogja halálra ítélni. A Führer ismét fontolgatja, hogy Frankot kellene kinevezni a népbíróság elnökének. Bár nem ideális személy, de mégis politikai bíró. Más nincs, aki a rendelkezésünkre állna, s én sem tudok mást javasolni. Összességében a Führer ismét nagyon mély benyomást tesz rám. Egyáltalán nem rendült meg a bennünket ért újabb borzasztó csapásoktól. Csodálatra méltó az állhatatossága. Ha valaki le tudja küzdeni a jelenlegi válságot, az csak ő lehet. Senki más nincs, aki akár csak a nyomdokaiba léphetne. Mindenesetre számunkra egyetlen alapelv van: minden körülmények között győzedelmesen akarjuk ezt a harcot megvívni; s ha ez nem sikerül, tisztességgel álljunk helyt. Helyes, hogy mindenre számítunk, és hogy felégetjük magunk mögött a hidakat.⁷ Hitler ezt ekkoriban már szó szerint gondolta. Március 19-én kiadta ún. Néró-rendeletét, aminek lényege abban állt, hogy Németországban mindent el kell pusztítani, amit az ellenség felhasználhatna. (Élelmiszer-, anyagtartalékok, közlekedési vonalak és eszközök, posta- és telefonhálózat stb.)* Ez adja a legjobb lehetőséget, hogy zászlóinkat győzelemre lehessen vinni. […] A birodalmi kancellárián eléggé leverő a hangulat. Legszívesebben már nem is megyek oda, mert ez a hangulat fertőző. A tábornokok a fejüket lógatják, s a Führer az egyetlen, aki ebben a helyzetben is emelt fővel jár. Késő este megyek haza, s a munkába vetem magam. Ez még mindig a legjobb orvosság.

1945. március 8.

Tegnap: […] Berlinben folyamatosan új, igen súlyos problémák és gondok jelentkeznek. A birodalmi fővárosban jelenleg minden szempontból nagyon feszült a helyzet, s emellett állandóan igyekeznem kell, hogy megfelelően felkészítsem az elkövetkező védekezésre. Elképzelhető, mennyi a teendő. Délután kimegyek Himmlerhez, hosszabb megbeszélésre. Bizonyos értelemben megrázó az út Berlinen keresztül. Huzamosabb idő elteltével ismét látom a romhalmazzá vált birodalmi fővárost. Mindenütt megfigyelhető azonban, hogy gombamód nőnek ki a földből a barikádok. Ha lenne elegendő katonánk és fegyverünk, bármeddig tudnánk tartani Berlint. Útközben újra meg újra menekültek karavánjaival találkozunk, elsősorban a Fekete-tenger mellől jött németekkel. Nem vidámít, hogy mindenféle „német” özönlik be a birodalomba. Azt hiszem, nyugaton több germán hatol be erőszakkal a birodalomba, mint keleten békés úton. Az út Mecklenburgon keresztül szinte felüdítő. A vidék teljesen sértetlen, s mélységes békét lehel. A felületes szemlélő számára fel sem tűnhet, hogy háború van. Himmler Hohenlychenben van, hogy rendbe szedhesse az egészségét. Súlyos anginás rohama volt, most kezdi kiheverni. Kissé nyúzott benyomást tesz. Ennek ellenére igen részletesen megbeszélünk minden időszerű kérdést. Himmler lényegében igen jól tartja magát. Ő az egyik legerősebb egyéniség közöttünk.⁸ Himmler február 21-én kapcsolatba lépett egy közvetítővel a fegyverszünet megkötése érdekében.* Kétórás megbeszélésünk alapján megállapíthatom, hogy a helyzet általános megítélésében teljesen egyetértünk, úgyhogy erre alig kell szót vesztegetnünk. Igen élesen nyilatkozik Göringről és Ribbentropról; szerinte ők ketten jelentik a legnagyobb hibaforrást az általános hadviselésben, és ebben teljesen igaza van. De ő sem tudja, hogyan lehetne a Führert rávenni, hogy szabaduljon meg tőlük, s új, erős személyiségeket nevezzen ki a helyükre. Beszámolok Himmlernek a Führernél tett utolsó előtti látogatásomról, amikor felhívtam a Führer figyelmét, hogy különösen Göring jelenléte válságot okozhat az államéletben, ha nem okozott máris. Himmler érdeklődik, milyen hatással volt ez a megnyilatkozás a Führerre. Nagyon hatott rá, de pillanatnyilag még nem vonta le belőle a megfelelő következtetéseket. A fronthelyzet Himmler szerint igen súlyos, különösen Pomerániában és nyugaton. Jelenleg azonban ennél is nagyobb gond az élelmiszer-ellátás, ami bizonyára a következő hónapokban is vigasztalan lesz. Csapataink morálja kétségtelenül hanyatlott. Himmler ezt a következtetést is a Visztula-hadseregcsoport példájából vonta le. Csak nehezíti a helyzetet, hogy mind katonai téren, mind a polgári életben hiányzik az erős, központi vezetés; mindennel személyesen a Führerhez kell fordulni, tehát alig van ügy, amit egyáltalán el lehet intézni. Göring és Ribbentrop mindenütt az útjában áll a sikeres hadvezetésnek. De mit tehetünk? A Führert mégsem lehet erőszakkal kényszeríteni, hogy váljék meg mind a kettőtől. Himmler jól foglalja össze a helyzetet, amikor azt mondja: ha az eszére hallgat, alig van reményünk, hogy a háborút katonailag megnyerjük, de az ösztönei azt súgják, hogy előbb-utóbb adódik valamilyen politikai lehetőség, amit előnyünkre használhatunk ki. Himmler szerint ez inkább nyugaton, mint keleten fog bekövetkezni. Úgy gondolja, Anglia majd csak észhez tér, amit én kétlek. Himmler fejtegetéseiből kiderül, hogy teljesen nyugatpárti; a kelettől semmit sem vár. Szerintem inkább a keletben reménykedhetünk; Sztálin józanabbnak tűnik, mint az angol-amerikai ámokfutók. Azzal természetesen tisztában kell lennünk, hogy ha sikerülne békét kötnünk, a béke igencsak szerény lesz. Ennek előfeltétele, hogy valahol meg tudjuk vetni a lábunkat, hiszen ha a földön fekszünk, akkor már nem tudunk az ellenséggel tárgyalni. A birodalom minden erejét erre a célra kell tehát összpontosítani. Himmler egyetért, hogy a laktanyákban található kiképzetlen csapatokat pufferként helyezzük a nyugati és a keleti front mögé. Jüttner eddig kézzel-lábbal tiltakozott ez ellen. Himmler ezért magához rendeli, s lehordja. Kleiner tábornok, Jüttner legközelebbi munkatársa ugyancsak fülbesúgós fajta, aki teljesen Fromm vezérezredes irányvonalát követi. Frommról is részletesen beszélek Himmlerrel. Kaltenbrunner reggel gondoskodott arról, hogy a Fromm elleni pert valamivel energikusabban folytassák, mint eddig. Fromm a per első részében teljesen magához ragadja az eljárás irányítását. Himmler igen kedves, szerény. Egyértelműen nemzetiszocialista a légkör, ami rendkívül jó hatással van rám. Igazán örülhetünk, hogy legalább Himmler megőrizte a régi nemzetiszocialista szellemet. Hazafelé módom van újra átgondolni megbeszélésünket. Az út a sötétedő, elhomályosuló vidéken erősen hat rám. Újra meg újra masírozó menekültek mellett hajtunk el; ez szinte jelképe ennek a gigantikus háborúnak. […]

1945. március 9.

Tegnap: […] Délben látogatóba megyek Görlitzbe. Az időjárás tiszta, fagyos. A napfény gyönyörűen ragyogja be a tájat. Miután elhagyjuk Berlin romvárosát, olyan vidékre érünk, amelyet szinte nem is érintett a háború. Az ember boldog, hogy ismét szabad földet lát, szabad levegőt lélegzik. Nemcsak Berlinben, de útközben is mindenütt barikádokat emelnek a szovjet harckocsik támadása ellen. A nép ezen a sík vidéken meglehetősen nyugalmas életet él, amit csak irigyelni lehet. Elhaladunk Drezda mellett; Bauzenben mintha mélységes béke lenne. Semmi nyoma a rombolásnak, ami igazán üdítő. Ezután azonban frontterületre érkezünk. Sokáig közvetlenül a frontvonal mellett haladunk. A távolból olykor ellenséges vagy német ütegek tüze villan fel. Közvetlenül Görlitz előtt kis pihenőt kell tartanunk. Egy csoport nő veszi körül a kocsit, s túláradó örömmel üdvözöl. Látható tehát, hogy a népben még nagy bizalmi tartalékunk van, s tekintélyünk sem kopott meg. Csak élnünk kell vele. Ez azt jelenti, hogy ha a nemzetiszocializmus ismét tiszta eszmeként jelenhetne meg a nép számára, elszakadva és megszabadulva a korrupciótól és korszakunk napi tüneteitől, még ma is a század nagy, átütő erejű, győzelmes eszméje lenne. 2 óra tájban érkezünk Görlitzbe. Furcsa látvány fogad. Nő már alig van a városban, rég elköltöztették őket, a gyerekekkel együtt. Görlitz férfiváros lett. Malitz körzetvezető, aki korábban Berlinben az egyik helyi szervezetet vezette, fogad. Kiválóan megszervezte a város védelmét, s el van szánva, hogy a Wehrmachttal együtt, minden körülmények között, tartja Görlitzet. Schörner vezérezredes is megérkezett főhadiszállásáról, hogy részt vegyen görlitzi látogatásomon. Bemutatja a tisztjeit, akik igen jó benyomást tesznek. Látszik, hogy kitűnő nevelést kaptak Schörnertől. A defetizmusnak itt nyoma sincs. Ezután Schörnerrel azonnal Laubanba hajtatunk; a városkát csak aznap reggel tisztították meg csapataink az ellenségtől. Útközben Schörner beszámol hadseregcsoportja helyzetéről. Ő adott parancsot Lauban megtámadására, hogy kissé megmozgassa az ellenséget, ami sikerült is. Az akció során megsemmisítették egy ellenséges harckocsizó hadtest nagy részét, nekünk nincsenek jelentősebb veszteségeink. Schörnernek az a véleménye, hogy ha az ember alaposan nekimegy a bolsevikoknak, minden körülmények közt meg lehet verni őket. Gyalogságuk csapnivaló; hadviselésüket kizárólag anyagi fölényükre építik, elsősorban a páncélosokra. Ami Boroszlót illeti, Schörner szerint néhány héten belül fel tudja szabadítani. Eredetileg ez volt a célja a laubani akcióval is; sajnos támadó hadosztályait át kellett irányítania Pomeránia védelmére, ezért nem fejlődhetett tovább a laubani akció. […] Schörner határozott vezetői egyéniség. Amit a morál erősítését szolgáló módszereinek részleteiről elmond, az példamutató; nemcsak hadvezéri tehetségéről tanúskodik, hanem fölényes politikai tudásáról is. Egészen új, modern módszereket alkalmaz. Nem íróasztal- és térképasztal-generális; ideje legnagyobb részét a harcoló alakulatoknál tölti, akikhez kemény, de nagyon bizalmas viszony fűzi. Elsősorban az úgynevezett „profi dekkolókat” veszi célba. „Profi dekkolónak” nevezi azt a katonát, aki minden kritikus helyzetben eltűnik alakulatától, és valamilyen kifogással a hátországba menekül. Az ilyenekkel brutálisan bánik el; fölakasztatja őket az első fára, táblával a nyakukban: „Szökevény vagyok, nem akartam a német nőket és gyermekeket megvédeni”. Ez természetesen elriasztja a többi dezertőrt és azokat, akik szökni készülnek. […] Megérkeztünk Laubanba. A város meglehetősen sokat szenvedett a harcoktól, bár egyetlen angol-amerikai bombatámadás sokkal nagyobb károkat okoz egy városban, mint az egy napig tartó tüzérségi párbaj. Mindenesetre a sziléziai térségben, amelyet a háború eddig meglehetősen megkímélt, ijesztőnek tűnik ez a lerombolt város. A teljesen megsemmisült laubani piactéren ejtőernyősök ásták be magukat; igen dicső szerepük volt az akcióban. Schörner beszél az alakulathoz, s magasztaló szavakat mond rólam és munkámról. Különösen a totális hadviselés érdekében kifejtett állandó, fáradhatatlan harcomat dicséri, és sok sikert kíván. Kijelenti: egyike vagyok a nagyon keveseknek, akik állandóan figyelnek a frontra. Válaszomban erőteljesen apellálok az egység moráljára és történelmi feladataira, amelyeket végre kell hajtania. Ehhez a helyi hagyomány biztosítja a legjobb feltételeket. Ezen a vidéken alig van város és falu, ahol Nagy Frigyes ne aratott volna győzelmet, vagy ne szenvedett volna vereséget. A felsorakoztatott katonák között megpillantom hadnagyi egyenruhában régi munkatársamat, Haegertet, aki a Grossdeutschland-kötelékben ismét jelentkezett a frontra. Mélyen meghatódik a viszontlátástól. A felsorakozott osztag végén egy 16 éves Hitler-ifjú áll, aki épp most kapta meg a Vaskeresztet. Mind a laubani piactér, mind a kivezető és bevezető utak tele vannak kilőtt ellenséges harckocsikkal. Páncéltörő fegyvereink igazán jó munkát végeztek. Valami titokzatos borzongás fog el, látva ezeket a robotszerű acélkolosszusokat, amelyekkel Sztálin le akarja igázni Európát. […] Ezután közvetlenül a frontvonalba megyünk. Egy megfigyelőállásról látom a túlsó oldalon a szovjetek felvonulását. Ebben a körzetben zajlott a csata Laubanért. A tisztek, akik kísérnek, beszámolnak az ellenség harci moráljáról. Nem túlságosan jó. Újra meg újra hangsúlyozzák, hogy ha kellő erővel támadunk, rövidesen megfutamítjuk őket. Ehhez viszont legalább némi anyagi erő kell. A laubani ütközetben a szovjetek szörnyű veszteségeket szenvedtek. Miután katonáink a saját szemükkel láthatták a szovjetek rém tetteit, nem ismernek kíméletet. Ásóval és puskatussal verték agyon a szovjeteket. Leírhatatlanok a szovjetek által elkövetett rémtettek. Utunk során lépten-nyomon találkozunk ennek szörnyű bizonyítékaival. […] Visszamegyünk Görlitzbe. Az igen békés hangulatot árasztó szállodában hosszú beszélgetés politikai vezetőkkel és tisztekkel, akik természetesen szeretnének valamivel többet tudni a háborús helyzetről. Ez azonban nem azt jelenti, mintha lehangoltak lennének. Épp ellenkezőleg, a harci szellem itt olyan, mint a régi jó időkben. Graeser tábornok, aki a háborúban elvesztette az egyik lábát, némiképp ugyan a régi iskolához tartozik, de csodálatosan viselkedik. Kiemelkedő egyéniség a fiatal Mäder tábornok is, a Führer-gránátoshadosztály parancsnoka, melynek döntő szerepe volt a laubani csatában. Még csak 35 éves, de máris tábornoki váll-lapot visel. A hangulat ebben a körben lelkes. Defetizmusnak nyoma sincs. Ezt akkor is tapasztalom, amikor a zsúfolásig megtelt városi csarnokban katonáknak és a Volkssturm tagjainak mondok beszédet. Olyan közönség ez, amely a helyzetismertetésemre tökéletesen reagál. Beszédem lényege a harc és a kitartás. Elmagyarázom a jelen helyzet jelszavát, s egész sor történelmi példával keményítem meg hallgatóim szívét, melyek ezen a vidéken különösen meggyőzőek. Elképzelhető, milyen hatása van egy ilyen beszédnek egy ilyen gyűlésen, ebben a környezetben. Egészen boldog és felszabadult vagyok, örülök, hogy végre magam mögött hagyhattam a berlini légkört. A szállodában tálalják az igazán kifogástalan vacsorát. Görlitzben az ellátás tökéletes, mivel jelentős hús- és zsírkészleteket szállítottak ide a szovjetek által megszállt területekről, ezeket mindenáron fel kell élni. Újra meg újra megállapítom, hogy ezek a férfiak szilárdan hisznek a győzelemben és a Führerben. A harctér tisztjei kiválóan viselkednek velem. Érezhető, hogy sokéves munkám teljes bizalmat ébresztett bennük. Késő estig együtt maradunk. Szép órák ezek, igazán üdítőek. Aztán vissza Berlinbe. Negyven kilométert közvetlenül a szovjet vonalak mellett haladunk. Látjuk a világító lövedékeket a front mellett, s időnként az ágyúk torkolattüze villan fel. Természetesen nehéz megtalálni a helyes utat, mivel a frontvonal itt igen kusza, összevissza tekereg. Végül mégiscsak sikerül kikecmeregnünk az összevisszaságból, s Cottbusnál elérjük az autópályát. Innen kezdve teljes sebességgel Berlinbe. […]

1945. március 11.

Tegnap: […] A legjobban szülővárosom, Rheydt lakosságának viselkedése háborít fel. Az amerikaiak valóságos diadalmas győzelmi jelentést írnak róla. Bizonyos Vogelsang nevezetű úr, akit egyértelműen nemzetiszocialista nyárspolgárnak ismertem, főpolgármesterként felajánlotta szolgálatait az amerikai megszálló csapatoknak. Kijelentette, hogy csak az én nyomásomra, kényszer alatt lépett be a pártba, egyébként semmi köze hozzá. Ezt az urat majd kissé alaposabban célba veszem. Akciót készítek elő, hogy az első megfelelő alkalomkor végezzünk vele. Az akciót berlini tagtársak fogják végrehajtani, akiknek már van gyakorlatuk az ilyesmiben. Minden részletet megbeszélek Schachhal. Nem akarom elsietni a dolgot; gondosan előkészítem, hogy minden körülmények között sikerüljön. Úgy gondolom, ennek meglesz a hatása mind az ellenséges megszálló erőkre, mind a baloldali érzelmű rajnai lakosságra. Az amerikaiak természetesen, mint ez várható volt, Rheydtben adják ki a megszállt területek első, úgynevezett szabad német újságját. Ezzel nekem akarnak borsot törni az orrom alá; azt állítják, a világtörténelem iróniája, hogy ez az újság épp Rheydtben jelenik meg. Úgy gondolom, diadalmámoruk kissé elsietett. Megtalálom majd az útját-módját, hogy legalább Rheydtben visszaállítsam a rendet. […]

1945. március 12.

Tegnap: […] A hősök emléknapján Göring helyez el koszorút a hősök lebombázott emlékművén. A Führer felhívással fordul a katonákhoz. Régi háborús alapelveinket ismétli meg. A felhívás férfiasan elszánt, s rendkívül meggyőző. Délután rádióadást készítünk elő Sziléziáról; ebben szerepelnek laubani látogatásom és görlitzi beszédem részletei is. A rádióadásnak rendkívül pozitív hatása van, mivel igen erős harci szellemet áraszt. Görlitzi beszédemet a sajtó is nagyszerűen tálalta. Az a véleményem, hogy a jelen helyzetben az ilyen megnyilvánulások elérik hatásukat. A népet újra meg újra emlékeztetnünk kell alapvető háborús elveinkre, s meg kell értetnünk, nincs más választás, mint a harc vagy a halál. […] Este többórás látogatás a Führernél. A Führer rendkívül magabiztos és elszánt benyomást tesz rám, egészségi állapota is kiváló. Átadom neki Carlyle „Nagy Frigyes” című könyvének még rendelkezésemre álló példányát, aminek nagyon örül. Hangsúlyozza, hogy a nagy példaképektől kell tanulnunk, s közülük Nagy Frigyes a legjelentősebb egyéniség. Legyen célunk, hogy korunkban mi is példát adjunk, az eljövendő nemzedékek hasonló válságos és nehéz helyzetekben ugyanúgy hivatkozhassanak ránk, mint mi ma a történelem nagyjaira. Aztán részletesen beszámolok a Führernek laubani látogatásomról. A Führernek is az a véleménye, hogy Schörner a hadsereg egyik legjobb parancsnoka. Legközelebb őt akarja tábornaggyá előléptetni. Schörnernek sikerült saját frontszakaszát jelentősen megszilárdítani. Neki köszönhető az is, hogy a csapatok morálja ott kiváló. Beszámolok a Führernek azokról a radikális módszerekről, melyeket Schörner, célja elérése érdekében, alkalmaz. Nála a szökevényeknek nincs kegyelem. Az első fára kötik fel őket, nyakukban a táblával: „Szökevény vagyok. Nem akartam a német nőket és gyermekeket megvédeni, ezért akasztottak föl.” Az ilyen módszereknek természetesen van hatásuk. Schörner frontszakaszán a katonák legalább tudják, hogy kint a fronton meghalhatnak, de a hátországban meg kell halniuk. Ez igazán jó tanulság, bizonyára mindenki megszívleli. […] Ami a háborús helyzet politikai vetületét illeti, az az érzésem, hogy a Führer lassanként új koncepciót dolgoz ki. Ezt már megbeszélte Ribbentroppal, aki teljesen egyetért. Nyomatékosan javaslom a Führernek, adja parancsba, hogy az állami és pártvezetők szüntessék be a fecsegést a háborús helyzetről. Ez csak gyengíti az elszántságot s a tetterőt. Csak nagyon keveseknek engedtessék meg, hogy egymás között nyíltan beszéljenek a háború politikai hátteréről. A Führer osztja a véleményemet. Elmeséli például: Göring nemrég felkereste azzal az elképzeléssel, hogy teremtsünk teljesen új hangulatot az ellenséggel szemben. A Führer erre azt felelte, foglalkozzék inkább azzal, hogy a levegőben legyen más a hangulat, amiben teljesen igaza van. – Ami az ellenséges tábort illeti, a Führernek változatlanul az a véleménye, hogy az ellenséges koalíció szét fog esni. Most azonban már nem hiszi, hogy ez az angoloktól fog kiindulni, mert ha Anglia jobb belátásra is térne, ennek se lenne jelentősége. Már nem arról van szó, hogy mit akar Anglia, hanem hogy mit tehet, s tenni már semmit sem tehet. Churchill vonalának az ellenzéke jelentéktelen, s ha nem jelentéktelen, akkor sem szabad és nem is tud megnyilatkozni. Churchill maga ámokfutó, aki azt az őrült célt tűzte maga elé, hogy megsemmisíti Németországot, még ha ezzel tönkreteszi Angliát is. Számunkra tehát nincs más út, mint hogy más lehetőséget keressünk. Ez talán jó is így, mert ha valamikor egyezségre tudnánk jutni a kelettel, akkor módunkban lesz halálos csapást mérni Angliára, s ez lenne a háború valódi értelme. Ami az Egyesült Államokat illeti, az USA ki akarja kapcsolni Európát a vetélytársai közül, s ezért semmi érdekük sem fűződik ahhoz, hogy fennmaradjon az, amit mi Nyugatnak nevezünk. Ezenkívül szeretnék bevonni a szovjeteket a csendes-óceáni háborúba, s ennek érdekében minden áldozatra készek lennének Európában. Egyébként Anglia és az Egyesült Államok háborús politikájának megváltoztatása azért is nehéz – ha nem lehetetlen -, mert Rooseveltnek, de különösen Churchill-nek nagy figyelmet kell fordítania a közvéleményre. Erről a Kreml esetében szó sincs; Sztálin egyetlen éjszaka alatt 180 fokos fordulattal megváltoztathatja háborús politikáját. Nekünk tehát azt kell elérnünk, hogy visszakergessük a szovjeteket keletre, s közben igen nagy ember- és anyagi veszteséget okozzunk nekik. Ez esetleg azt eredményezné, hogy a Kreml készségesebbnek mutatkoznék irányunkban. A velük kötendő különbéke gyökeresen megváltoztatná a hadi helyzetet. Ezzel a különbékével természetesen nem érhetjük el 1941-es célkitűzéseinket; a Führer azonban reméli, hogy Lengyelország felosztása elérhető, hogy Magyarország és Horvátország német felségterület lesz, s visszanyerjük akcióképességünket nyugaton. Ez a cél természetesen minden fáradságot megérne. Befejezni a háborút keleten, és nyugaton újra támadni – micsoda gyönyörű elképzelés! A Führernek ezért az a véleménye, hogy a kelet ellen bosszút, a nyugat ellen gyűlöletet hirdessünk. Hiszen végül is a nyugat robbantotta ki a háborút, és felelős szörnyű méreteiért. Ők a felelősek a lebombázott városainkért, porrá és hamuvá lett műemlékeinkért. Ha tehát sikerülne keleten a hátunkat biztosítva az angol-amerikai erőket visszavetni, minden további nélkül elérhetnénk célunkat, hogy Angliát, az örök békebontót egyszer s mindenkorra kiiktassuk Európából. A Führer által vázolt program nagyvonalú és meggyőző. Csak az a baja, hogy egyelőre nincs mód a megvalósítására. Ezt a lehetőséget katonáinknak kell kiharcolniuk a keleti fronton. Ehhez néhány jelentős győzelemre van szükségünk; a jelenlegi helyzetben azonban ez elképzelhető. Mindent erre a lapra kell feltennünk. Ezért kell dolgoznunk, ezért kell harcolnunk, ezért kell népünk morálját minden körülmények között olyanná tennünk, mint régen volt. […] A vasárnap esti megbeszélésem a Führerrel teljesen nyílt. A Führer semmilyen tekintetben nem fogja vissza magát velem szemben. Igaz, a legfontosabb háborús kérdésekben ezúttal sem tudtam gyakorlati eredményt elérni nála. Mégis hiszek benne, mint ezt már hangsúlyoztam, hogy a vízcseppek majd itt is kivájják a követ. Nagyon örülök, hogy a Führer testi, lelki és szellemi állapota ennyire friss és ellenállóképes. A Führer előszobájában a tábornokok várakoznak. Csüggedt társaság, igazán nyomasztóak. Szégyenletes, hogy a Führer ilyen kevés, valóban tiszteletreméltó katonai munkatársat talált. Ebben a körben ő az egyetlen igazán kiemelkedő személyiség. Miért nem alakult ki körülötte a Gneisenauk és a Scharnhorstok csapata! Legfontosabb feladatomnak tekinteném, hogy egy ilyen csapatot verbuváljak, és a Führer rendelkezésére bocsássak. Szánalmas részt venni a Führer s a tábornokok megbeszélésén, amikor Jodl tábornok olyan jelentéktelen kérdésben, mint a légoltalmi pincék használatának joga, úgy fújja fel magát, mintha egy világtörténelmi jelentőségű eseményről lenne szó. Ilyen kis formátumú ember a Führer legtöbb katonai tanácsadója! […] Igen eseménydús vasárnap volt. Szerintem mindenképp jó vasárnap esténként rendszeresen meglátogatnom a Führert, hogy alaposan megbeszéljük a dolgokat; így megtakaríthatom a többi esti látogatást. Véleményem szerint a heti egy megbeszélés a Führerrel, ha ilyen részletes és mélyreható, több hasznot hoz, mint ha minden este úgy beszélgetnénk, hogy nem sok jön ki belőle. […]

1945. március 14.

Tegnap: […] Tegnap este Berlinben a már megszokott Mosquito-támadás. Ezek a Mosquito-támadások napról napra erősebbek és súlyosabbak. Elsősorban a berlini közlekedés szenved nagy károkat. Az éjjeli Mosquito-támadás számomra különösen végzetes, mert a minisztériumunkat is találat érte. A wilhelmstrassei gyönyörű épületet egy légiakna teljesen megsemmisítette. A trónterem, a kék galéria, az általam újjáépített színházterem egyetlen romhalmaz. Azonnal a minisztériumba hajtatok, hogy megtekintsem a szörnyű károkat. Összeszorul az ember szíve, ha látja, hogy egy ilyen egyedülálló építészeti műremeket egyetlen pillanat alatt a földdel tettek egyenlővé. Mennyi munkánkba került megépíteni a színháztermet, a régi stílusban újjáépíteni a tróntermet és a kék galériát! Milyen lelkiismeretesen dolgoztak minden egyes falfestményen, minden egyes bútordarabon! És most minden megsemmisült. S a romok még lángba is borultak, növelve a veszélyt, mivel az égő romhalmaz alatt mintegy ötszáz páncélököl van elraktározva. Mindent megteszek, hogy a tűzoltóság kellő időben és erővel lásson munkához, hogy a páncélöklök föl ne robbanjanak. Szomorúság fog el, miközben intézkedem. Napra pontosan tizenkét évvel ezelőtt, március 13-án léptem át miniszterként először az épület kapuját. Érthetően rossz előjel az elkövetkező tizenkét évre. […] A Führer a minisztériumot ért támadás után azonnal felhív. Ő is nagyon szomorú, hogy ezúttal engem is elért a végzet. Eddig szerencsénk volt a legsúlyosabb Berlin elleni támadások során is. Így azonban nemcsak egy tulajdontól, hanem egy gondtól is megszabadultunk. A jövőben már nem kell reszketnem a minisztérium sorsáért. Mindenki, aki jelen van a tűzvésznél, lenézéssel és gyűlölettel beszél Göringről. Mind azt kérdezik újra meg újra, miért nem avatkozik be végre a Führer Göring és a légierő ügyébe. A Führer kér, látogassam meg rövid időre. Megbeszélésünk során nagyon mély benyomást tesz rá beszámolóm. Elmondom, milyen károk érték a fővárost; elsősorban arra figyelmeztetem, hogy a Mosquito-támadások estéről estére fokozódnak. Nem tudom elhallgatni éles bírálatomat Göringgel és a légierővel szemben. De hát a válasz mindig ugyanaz. A Führer megmagyarázza a légierők lezüllésének okait, de nem képes magát elszánni, hogy ebből levonja a megfelelő következtetéseket. Elmondja, hogy utolsó beszélgetésük során Göring egészen összetört. De mit segít ez! Nem tudok részvétet érezni iránta. Ha a Führerrel való utolsó súlyos összeveszése során elvesztette uralmát az idegei felett, ez csak igen kicsi büntetés azért a szörnyű szenvedésért, amit a német népnek eddig okozott, és még most is okoz. Újra kérem a Führert, hogy végre cselekedjék, így nem mehet tovább. Végül is nem tehetjük tönkre a népet, mert nem tudjuk rászánni magunkat, hogy gyökerestől kitépjük a baj okát. A Führer elmondja, hogy vadászgépek és bombázók épülnek, melyektől vár némi eredményt. Ezt azonban már annyiszor hallottuk, hogy nem tudunk már hinni benne. Egyébként is igazán késő – hogy ne mondjam: túlságosan késő – az ilyen rendszabályoktól átütő eredményeket várni. A Führer hozzáteszi, hogy ő már a háború előtt újra meg újra követelte gyorsbombázók gyártását; igen sokat várt a gyorsbombázóktól – elsősorban az ilyen Mosquito-típusoktól – az ellenséges városok bombázásakor. De ezt sem hajtották végre, mint annyi mást, és semmit sem segít, ha a Führer ma arra hivatkozik, hogy a tervei helyesek voltak, csak nem tudta keresztülerőltetni azokat. Göring ebben az esetben is azt hitte, hogy ő az okosabb, mint – teszi hozzá a Führer – jelenleg Himmler is a keleti hadműveletek során, amikor Berlin megtámadására számított, pedig a Führer előre megmondta, hogy a támadás Pomeránia ellen irányul majd, és így is történt. A Führer megmutatja a naponta tartott katonai helyzetértékelés jegyzőkönyveit, melyekből egyértelműen kiderül, hogy a Führer prognózisai igaznak bizonyultak. De erre is csak azt felelhetem: mit számítanak a nyilatkozatok, a nép megoldást követel! Döntő intézkedéseket, hogy végre véget érjen a katonai vezetés okozta szörnyű zűrzavar. A Führer közli, hogy Hübner tábornok „repülő hadbírósága” megkezdte tevékenységét.⁹ SS-, SD- stb. káderekből sebtiben összeállított egységek voltak, amelyek inkább halálkommandókként, mintsem bíróságokként működtek.* Először azt a parancsnokló tábornokot ítélték halálra – két óra múlva már ki is végezték -, aki felelős azért, hogy a remageni hidat nem robbantották fel. Ez legalább jó jel. A birodalmat már csak ilyen rendszabályokkal lehet megmenteni. Közben agyonlőtték Fromm vezérezredest is. Nyomatékosan kérem a Führert, folytassák ezeket a rendszabályokat, hogy a vezérlő tisztek végre engedelmességre kényszerüljenek. Hadbíróság elé állítanak, s valószínűleg kivégeznek még egy tábornokot, aki akadályozta egy nemzetiszocialista vezetőtiszt tevékenységét. Nyugaton az új angol-amerikai offenzíva előtt másfél millió emberünk volt. Rundstedt ebből a tömegből nem tudott összehozni hatvan teljes harcoló hadosztályt. Ebben az esetben tehát csak nagyon felületesen hajtották végre a totális hadviselésre vonatkozó előírásokat, ami gyalázat, mint az eredmény is mutatja. […] A Führer ismét elszánta magát, hogy megszilárdítja a helyzetet a frontokon. Némi reményt fűz a tengeralattjáró-háborúhoz, elsősorban ha bevetjük új tengeralattjáróinkat, amelyek eddig még nem harcoltak. Micsoda különbség Dönitz és Göring között! Mindkettőjük fegyverneme súlyos műszaki elmaradottsággal küzd. Göring ettől elcsüggedt és tönkrement. Dönitz viszont leküzdötte a válságot. Ebből is látható, hogy a lemaradások nem feltétlenül pusztítóak, ha levonják belőlük a megfelelő következtetéseket. Tehát ezekről a következtetésekről van szó. A hadsereg szárazföldi, de különösen a légi fegyverneme igen sebezhető. A hadseregben alig van szervezet, amely megfelelne a korszerű követelményeknek. Beszámolok a Führernek a személyügyi hivatal felülvizsgálatáról. Nagyon örül, hogy Burgdorf gróf területe rendben van. A légierő felülvizsgálatával kapcsolatban csak elítélőleg nyilatkozhatom. A légierő az egész párt és az állam szégyene. A megbeszélés ismét azzal fejeződik be, hogy kérem a Führert: cselekedjék, hozzon erélyes intézkedéseket, hogy ismét rendbe jöjjenek a dolgok. Egyelőre azonban ebben a kérdésben semmiféle eredményre nem számíthatunk. Még sokáig beszélgetünk. Egyre jobban meghatódom a Führer láttán. Megrendítő, hogy a súlyos fizikai megterhelések ellenére milyen belső állhatatossággal ragadja újra meg újra magához az ügyek irányítását, és igyekszik azokat megoldani. A tüzet közben eloltották, de a gyönyörű épület teljesen romba dőlt. Megkezdődik a romeltakarítás. Elsősorban az utcát tesszük szabaddá, s az elkövetkező napokra valamiféle munkahelyiséget teremtünk számomra a minisztériumban, hiszen a napi munka nem állhat meg az épület pusztulása miatt. Odahaza eléggé szomorú este. Lassan rádöbbenünk, mit jelent számunkra ez a háború. Ki gondolta volna tizenkét évvel ezelőtt, hogy az évfordulót ilyen környezetben, ilyen körülmények között kell megülnünk! Egész családom osztozik a fájdalmas gyászban. Mindnyájan annyira szerettük a minisztériumot. Ez már a múlt. Meg vagyok győződve, hogy a háború után nemcsak – ahogy a Führer mondja – monumentális minisztériumot építünk, de ezt a régi épületet is helyreállítjuk teljes pompájában.

SaLa

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a  blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható   piktogrammra kattintva Pay-Pal-on 

-vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 2747 Törtel, Petőfi-ut. 12.

HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVÉSZ!

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.hu/koszonet

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.hu-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá! De legalább LÁJKOLD! – hiszen azzal is tudsz segíteni!