Goebbels Napló

1944

(idézet: Goebbels Napló – Ormos Mária)

2

1944. június 13.

Tegnap: […] Olyan hírek érkeznek, hogy ellenségeink helyzete Normandiában jelentősen javult, elsősorban azáltal, hogy úgy megerősítették a hídfőállást, hogy aligha tudjuk már felszámolni. Úgy gondolják, ezzel megszüntették azt a veszélyt is, amit Rommel tartalékai jelentenek. Sajnos némileg az időjárás is javult, ami elsősorban az ellenségnek kedvez. Közben azonban megérkeztek a mi légierő-tartalékaink is, úgyhogy a vadászgépek jelentősebb tevékenységet fejthetnek ki, ha nagyobb támadás éri a német állásokat. Az angol sajtó – elsősorban a „Times” – görcsösen igyekszik valamiféle ellentétet varázsolni Rundtstedt és Rommel közé. Ellentét valóban van közöttük, de ez elsősorban az életkorra és a vérmérsékletre vezethető vissza, nem az alapvető elképzelésekre. Ha az angolok szerint Rundstedt a feltétel nélküli megadás híve, ez csak azt bizonyítja, hogy egyáltalán nem ismerik az öregurat. […]

1944. június 14.

Tegnap: […] Délben kimerítő beszélgetés Schmundt tábornokkal. Schmundt tábornok nagyon elégedetlen a nyugati helyzet alakulásával. Én sem rejthetem véka alá csalódottságomat amiatt, hogy nem teljesült a Wehrmacht sok ígérete az invázióval kapcsolatban. Schmundt a légierőt okolja, s ebben jórészt igaza is van. Ahhoz túlságosan gyenge a légierő, hogy megakadályozza az ellenséges gépek tömeges berepüléseit. Ezek viszont megakadályozzák a beavatkozásra kijelölt hadosztályaink zárt felvonulását, ami miatt egész sor kedvező lehetőséget mulasztottunk el. Meggyőzöm Schmundtot, hogy mind a nyugaton, mind pedig Olaszországban kialakult rendkívüli helyzetre tekintettel – és ami esetleg keleten is rövidesen bekövetkezik – rendkívüli intézkedésekre van szükség. E rendkívüli intézkedéseknek azt kell eredményezniük, hogy a nép valóban totális háborút vívjon. A nép készségesen fel is áldozna mindent a hazáért, de meg kell neki mondani, hol és mikor teheti ezt. Sajnos, ezt eddig elmulasztottuk. Nem használjuk ki teljesen eszközeinket, erőnket, és most minden hadszíntéren ennek a kompromisszumos politikának és hadvezetésnek a következményeit látjuk. Schmundt teljes mértékben egyetért velem. Kérve kér, hogy a lehető leghamarabb jöjjek újra Obersalzbergre, és mindenekelőtt a Führert tájékoztassam ezekről a problémákról. […]

1944. június 18.

Tegnap: […] A birodalom belső helyzetét természetesen elsősorban a megtorlás kérdése határozza meg. A főparancsnokság bejelentésének egyik mondata valóságos örömmámort váltott ki a német népből.²³ A németek 1944. június 16-án bombázták Londont és néhány más angol helységet a V-l rakétával.* Vannak, akik már fogadást kötnek, hogy a háború három, négy, esetleg nyolc napon belül véget ér. Ez szerintem rendkívül nagy veszély, mert ha ezek a messze eltúlzott remények és illúziók nem válnak valóra, akkor azok, akik ma olyan buzgón lelkesednek, a kormányzatot teszik majd felelőssé ezért. Attól félek, hogy a túláradó lelkesedést rövid időn belül másnaposság váltja fel. Ennek nem szabad bekövetkeznie. Szigorú utasítást adok a sajtónak és a rádiónak, hogy jelentősen fékezzék a megtorlásra vonatkozó propagandát, s csak józan jelentésekre szorítkozzanak. A Führer franciaországi tartózkodási helyén kissé más utasítást adott Lorenz közvetítésével a sajtónak. Neki az volt a véleménye, hogy a megtorló fegyver továbbra is minél nagyobb mértékben szerepeljen a német sajtóban. Felhívom a Führer figyelmét, milyen nehézségek támadhatnak ebből a birodalom közvéleményének alakulásában. A Führer azonnal elfogadja érveimet. Továbbra is jelentős terjedelemben foglalkozunk a sajtóban a megtorló fegyver bevetésével, de semmiképp sem keltünk a német népben olyan reményeket, melyek a jelenlegi helyzetben nem reálisak. A Führer többek között megtekintette az új rakéták kilövőhelyeit, s igen jó volt a benyomása. Ott minden a legnagyobb rendben. A felelős szakemberek szerint a támadásokat folytatni tudjuk, s egyelőre az angol-amerikai bombatámadások sem jelentenek veszélyt. Az idő hála istennek változatlanul rossz, úgyhogy nappal is folytathatjuk a támadásokat. Azt hiszem, ez semmiképp sem fogja megörvendeztetni London lakosságát. Az inváziós körzetben a Führer nehéz helyzetet talált. Bár a két vezértábornagy, Rundstedt és Rommel változatlanul bizakodó, de jelezték, hogy az ellenség teljes légi fölénye nagyon megnehezíti tartalékaink frontra juttatását. Ezért pillanatnyilag nem vállalkozhatunk arra, hogy nagyarányú offenzívát indítsunk a hídfőállás felszámolására. […]

1944. július 4.

Tegnap: […] Rundstedt vezértábornagyot Kluge vezértábornagy váltja fel. Rundstedt túlságosan megöregedett és nem bírja már tartósan elviselni egy ennyire idegölő küzdelem óriási megpróbáltatásait. Mivel meghalt Dollmann vezérezredes is, nyugaton a vezető csapatparancsnokok általános cseréjéről beszélhetünk. Rommel még marad beosztásában. Vele szemben támasztott igényeinknek azonban ő sem felelt meg egészen. Az angolok természetesen erősen túloznak, amikor ma kijelentik, hogy Montgomery offenzíváját ő tudná megállítani. Rommel nagyszerű csapatparancsnok és harckocsizó tábornok, de a légi háborúval szemben túlságosan érzékeny. Észak-afrikai tapasztalatainak fényében ez tökéletesen érthető, hiszen ottani sikereit az ellenséges légi fölény tette újra semmissé. […]

1944. július 23.

Tegnap: […] A külföldi sajtó és propaganda szinte kizárólag a Führer ellen elkövetett merénylettel s a németországi puccsal foglalkozik.²⁴ 1944 július 20-án a rastenburgi főhadiszálláson elhelyezett bomba felrobbanása következtében többen súlyosan megsérültek, közülük hárman sebesülésükbe belehaltak, Hitler azonban csak könnyű sérüléseket szenvedett. A merénylet hátterében az az összeesküvő csoport állt, amely az Abwehr keretében évek óta működő ellenállási csoportot, valamint magas rangú katonatiszteket foglalt magába. A robbanóbombát a helyszínen Claus Schenk Stauffenberg gróf helyezte el.* Londonban a legvadabb kombinációkat s a legnagyobb reménységeket fűzik az ügyhöz. Úgy tesznek, mintha a háború holnap véget érne. Micsoda szörnyű ébredés lesz, amikor ellenfeleink megtudják a valóságot, és kiderül, hogy az általános válság inkább fokozza, mint csorbítja a németek ellenálló erejét! London nyíltan arról beszél, hogy Németországban lázadás tört ki, ami összeomláshoz vezet. Azt állítják, hogy a tábornokok lázadása a fronthelyzet miatt tört ki. Az Egyesült Államokban dúl az optimizmus. Az angolok viszont azzal büszkélkednek, hogy a bűnöző merénylőnek, Stauffenberg grófnak angol felesége van, ami történetesen igaz. Ebből is látni, hol kell a merénylet értelmi szerzőit keresni. Különböző forrásokból megtudom, hogy a semleges fővárosokban élő zsidók már a merénylet előtt tudtak a készülő gaztettről, s ilyen híreszteléseket is terjesztettek. Ebből szintén látni, milyen csatornákból táplálták ezeknek az aljas gazembereknek a terveit. Az ellenséges országok tőzsdéjén magasra szöktek az árfolyamok. Majd ezek is zuhannak, amikor sor kerül az ellenintézkedéseinkre. Az emigránsok jó lehetőséget szimatolnak. Azt állítják, elsősorban Stockholmban, hogy a lázadó tábornokok már jóval a merénylet előtt felvették a kapcsolatot az angol-amerikai ellenséggel. Az ellenséggel való tárgyalásnak különböző állomásai voltak, s nem kétséges, hogy ez a merénylet igazi oka. Mindenesetre számos kedvezőbb hang is hallható a semleges, de mindenekelőtt a szövetséges országokban. Mintha lidércnyomástól szabadultak volna meg, hogy a merénylet nem sikerült; hiszen mindenki tudja, ha a Führer hirtelen eltűnne a színtérről, csak idő kérdése lenne Európa bolsevizálása. Ma kevesebb időt tudok szentelni a propagandának és a frontnak, mivel rendkívül sok a dolgom, elsősorban a számos megbeszélés, ahol előkészítjük a totális hadviselést. Kora délben érkezünk Lammers hadiszállására. Igen érdekes az út Kelet-Poroszországon keresztül. Teljes a nyugalom, az emberek rendben, fegyelmezetten teszik a dolgukat. Nyoma sincs, hogy a front alig száz kilométerre van. Bormann-nál összegyűltek a birodalom különféle hatáskörű vezető szervezetének legfontosabb képviselői. A konferencia előtt megbeszélem Bormann-nal az úgynevezett átfésülés közeljövőben végrehajtandó részfeladatait. Közli, hogy már utasította a pártot, s most már csak az van hátra, hogy a kijelölt emberek megkapják a szükséges meghatalmazást. […] Lammers igen barátságos hozzám. Neki és Funknak részletesen beszámolok a berlini eseményekről, ami természetesen az ittenieket nagyon érdekli. Hiába, annyira az isten háta mögött vannak, hogy még a legfontosabb eseményekről sem értesülnek. Úgy érzem, hogy Funk, aki már előttem érkezett, jól előkészítette a talajt Lammersnél,²⁵ Lammers, Hans-Heinrich, a birodalmi kancellária vezetője.* úgyhogy remélhetem, hogy a háborús erőfeszítéseinket szolgáló totális hadviselés értekezlete az én kívánságaim és nézeteim szerint zajlik majd le. Keitel, aki szintén jelen van, személyesen számol be a merényletről. Röviddel a robbanás után a Führer az ő karjaiba hanyatlott. Megható jelenet. Keitel örömében sírva fakadt, amikor látta, hogy a Führer sértetlen. Maga a merénylet drámai körülmények között zajlott, s a legnyomatékosabban hangsúlyozni kell: valóságos csoda, hogy a Führer sértetlen maradt. Ezután kezdődik a megbeszélés Lammersnél. Pontosan úgy zajlik, ahogy reméltem. Lammers először beszámol a hármas bizottság eddigi munkájáról. Szóba hozza Speernek a Führerhez írott emlékeztetőjét, amit a hármas bizottság tagjai megkaptak, s vitatja, hogy a hármas bizottság nem ért el semmiféle eredményt. A bizottság megtette, amit tehetett, de munkáját akadályozta, hogy az ágazatok vezetői minden rendszabály ellen tiltakoztak, és személyesen a Führertől kértek kihallgatást. A bizottság ezért nem érhette el eredeti kívánatos célkitűzéseit. Lammers maga ezért azt javasolja, hogy mostantól egyes megbízott emberek kapjanak széles körű felhatalmazást, mégpedig a Wehrmacht, az állam s a közélet megreformálására. A hadsereg megreformálásáért abszolút teljhatalommal Himmler legyen a felelős, az állam és a közélet megreformálásáért ugyanilyen hatalommal felruházva én. Kissé meglep, hogy Lammers milyen váratlanul, és minden közelebbi indoklás nélkül teszi meg ezt a javaslatát. De úgy érzem, őszintén, szívből beszél. Ezt meg lehet érteni. Az urak most félnek, hogy ki nem elégítő intézkedéseikről lassan tudomást szerez a nép is, és az elmulasztott döntések egyre inkább az állam és a hadviselés súlyos válságához vezetnek. Lammers előadásával kitűnően előkészítette fejtegetéseimet, bár ugyanakkor hátrányos helyzetbe is hozott azzal, hogy engem javasolt a belső háborús diktatúra irányítására. Körülbelül egy óra hosszat beszéltem. Elemeztem a valóságos helyzetet, kifejtettem a programomat, amit már többször részletesen megtettem ezeken a lapokon, hangsúlyoztam, nekem is az a véleményem, hogy a hármas bizottság aligha érhetett volna el többet, mint amit elért, s kijelentettem, hajlandó vagyok magamra vállalni a felelősséget, ha megkapom a kellő felhatalmazást. Nagyon csodálkoztam, hogy utánam Keitel kért szót, s százszázalékosan egyetértett azzal, amit mondtam. Kész elfogadni, hogy Himmler teljhatalmat kapjon az egész Wehrmacht felett, elsősorban azért, mert az illetékesség jelenlegi megosztása következtében ő egyedül már nem vállalhatja a Wehrmachtért a felelősséget. Kész a Wehrmachtot Himmler s a Waffen-SS szervezeti egységei által minden szempontból felülvizsgálni, s neki is az a véleménye, hogy a Wehrmachtból még jelentős erőket lehet felszabadítani a frontszolgálatra. Engem Keitel a mennyekbe dicsér. Mélységes hatást tettek rá az érveim, amelyek – elsősorban a végén – bizonyára nagyon hatottak az érzelmekre, s szilárd elhatározása, hogy ha megkapom a kellő felhatalmazást, a Wehrmacht minden eszközével a segítségemre lesz. Bormann következik, ő kissé tartózkodóbb, de egyetért a Lammers és az én javaslataimmal, ám úgy véli, kötelessége figyelmeztetni, milyen nehézségeket okoz ez majd a többi ágazati vezető esetében. A nehézségek nem rémítenek meg. Ha megkapom a kellő felhatalmazást, egyiket a másik után számolom majd fel. Speer szól az emlékeztetőjéről. Fejtegetései kissé otrombák és több résztvevőt ellentmondásra ingerelnek, úgyhogy ebből kellemetlen vita támad. A Speer által közölt adatokat több oldalról is megkérdőjelezik. A vita olykor kritikussá vált, s az a veszély fenyegetett, hogy a megbeszélés vég nélküli szócséplésbe torkollik, különösen, amikor Sauckel is fölszólalt, s üres szólamokkal adta elő kissé képlékeny nézeteit. Funk nem valami szerencsésen kapcsolódik a vitába. Belemegy a részletekbe, amit mindenképp el akarok kerülni, mivel legfőbb célom, hogy mindenekelőtt megszerezzem a felhatalmazást; ennek birtokában majd mód lesz a szakkérdések megvitatására. Ezért ismét erre a kérdésre terelem vissza a vitát, rábeszélem Speert, vonja vissza emlékeztetőjét, mivel már nem időszerű, megint visszatérek a döntő kérdésre, amivel minden jelenlévő egyetért, s így fogalmazom meg a megbeszélés határozatait: a jelenlévők egyhangúan egyetértenek abban, hogy a Führer adjon legszélesebb körű felhatalmazást egyrészt a hadsereg, másrészt az állam és a közélet területén. A jelölt a hadsereg számára Himmler, az állam és a közélet számára én. Bormann kapjon megfelelő felhatalmazást, hogy a pártot a totális hadviselés szolgálatába állítsa, Speernek pedig legyen felhatalmazása a hadiipari termelés fokozására. Közösen akarunk vasárnap megjelenni a Führernél. Mivel engem jelöltek a belső háborús diktatúra megszervezőjének, hogy ne kelljen önmagamat ajánlanom, javaslatomra Lammers lesz a csoport szóvivője. Ezzel mindenki egyetért; ellentmondó vélemény nincs. Lammers kap megbízást arra is, hogy dolgozza ki a megfelelő törvény- és rendelettervezeteket, s vasárnap reggel mutassa be nekem jóváhagyásra. Javaslom, hogy általában Lammers foglalkozzék a Führer által adott felhatalmazás alapján összeülő testületre vonatkozó törvények és rendeletek megszövegezésével. Ezzel a megbeszélés véget ér. Sokkal sikeresebb volt, mint remélni mertem volna. Itt-ott fellobban még a vita, de ügyesen irányítom…, elkerüljük a válságot, úgyhogy a siker teljes. Utána még hosszú megbeszélésem van Funkkal. Bevallja, hogy érkezésem előtt beszélt Lammersszel, és az egyedül járható utat ajánlotta neki. Az igazság az, hogy Lammers magától is rájött volna erre, úgyhogy Funk nyitott kapukat döngetett. Ha a Lammersnél tartott értekezlet határozatait a Führer elé terjesztjük, és ő ezeket elfogadja, ezzel a belső háborús diktatúra gyakorlatilag bevezetésre kerül. Elég erőt érzek magamban, hogy megfeleljek ennek a feladatnak, és élni tudok majd a felhatalmazásokkal, hogy a lehető legnagyobb háborús hatást eredményezzék. Ugyanakkor semmilyen személyes becsvágy nem fűt. Most már nem személyi dolgokról van szó, hanem egyes-egyedül a háború szakmai kérdéseiről. Együtt ebédelünk az urakkal. Elmondom nekik, mi történt az elmúlt csütörtökön Berlinben, ami természetesen nagyon érdekli őket. Valamennyien igen szívélyesek hozzám. Az az érzésem, ha megkapom a vonatkozó felhatalmazást, ebben a helyzetben nagyon könnyű lesz számomra a vezetés. Ez sokban összefügg azzal, hogy nincs senki, aki ne félne egy nagy háborús válságtól, még inkább a katasztrófától. Mindenki fél, hogy a bolsevizmus betör Kelet-Poroszországba, s ezáltal olyan helyzet áll elő, amelyet már csak nagyon nehezen, utolsó eszközeink bevetésével tudnánk megoldani. Az urak rendkívüli bizalmat tanúsítanak irántam. Ugyanakkor, ha megkapom a kellő felhatalmazást, hatalmas történelmi felelősséget veszek magamra. A felelősségtől azonban sosem rettentem vissza, ha megfelelő felhatalmazást kaptam hozzá. Naumann-nal gyönyörű nyári időben utazom a főhadiszállásra. Az utat mindenütt a légierő őrjáratai ellenőrzik. Most nagyon nehéz megközelíteni a főhadiszállást. A merénylet megváltoztatta a Führer biztonságának őrzését is. Hála istennek; Stauffenberg gróf bűnös merényletének sosem szabad megismétlődnie. Ezen az úton is megállapítom, hogy Kelet-Poroszországban teljes a béke. Nyoma sincs a front közelségének. A Führer főhadiszállásán először a birodalmi marsallal találkoztam. Épp azzal van elfoglalva, hogy a helyiséget, ahol a robbanás történt… megszemlélje. A birodalmi marsallra még mindig nagy hatással van a merénylet, nem utolsósorban azért, mert a nap folyamán egyik legközelebbi munkatársa, Korten tábornok, a légierő vezérkari főnöke belehalt sérüléseibe. Ezenkívül Brandt ezredes is meghalt. A merényletnek tehát már három halálos áldozata van. Újra meg újra boldognak kell lennünk, hogy a Führer ennyire épen megúszta. A birodalmi marsall mindenben osztja véleményemet a merénylet hátteréről. Nagyon méltatlankodik a tény miatt, hogy a tábornokok, akik azt hívén, hogy a Führer halott, rá egyáltalában nem voltak tekintettel és civilek kezébe akarták adni az államhatalmat. Jelentőségteljesen hangsúlyozza, hogy ő a Führer törvényes utódja, s ő az, akire a hadseregnek azonnal föl kellett volna esküdnie. Hála istennek ezt a kérdést most nem kell eldönteni, mert a Führer él és egészséges, s reméljük, még sok évtizedet tölt el körünkben. A birodalmi marsall természetesen torkig van az áruló tábornokokkal, akik részt vettek ebben a gaztettben. Elmond néhány részletet, amit az utolsó két napon figyelt meg – ezek valóban megrázóak. Nincs nemzetiszocialista, aki ne osztaná a véleményünket, hogy Németország hangulatát csak az áruló klikk radikális felszámolásával lehet helyreállítani.²⁶ Az e címen elindított új terrorhullám 1945 áprilisáig dühöngött, és sok ezer áldozatot vitt sírba.* Ezután találkozom a Führerrel, aki bunkerjéből jön elém. Az üdvözlés első pillanatai megrázóak. Mélyen meg vagyok rendülve, hogy ilyen épen és egészségesen láthatom viszont. A köszöntés nem nélkülöz bizonyos ünnepélyességet. Úgy érzem, olyan emberrel állok szemben, akit Isten keze irányít. A Führer külseje mindenesetre kissé megviselt. A homlokán karcolások, kicsit sántít a lában levő égési sebektől,²⁷ Hitler nem égési sebek miatt sántított, már jó ideje húzta a lábát, és a merénylet okozta sokk hatására átmeneti javulást észlelt.* s zúzódások vannak azon a karján is, amellyel a merényletkor a térképasztalra támaszkodott. Ezektől eltekintve azonban teljesen sértetlen. Gorbandt professzor, aki Göring kíséretében érkezett, beszámol a Führernek a többi sebesült állapotáról, néhányuk állapota meg mindig nem megnyugtató. Legfőképp Schmundtért aggódik, ő sebesült meg a legsúlyosabban, nagy erőfeszítéseket kell tenni, hogy életben maradjon. A Führer ezután megmutatja a helyiséget, ahol a merénylet történt. Szerencse, hogy Speer ilyen vékony falu szobákat építtetett, s ezért az akna – egyébként angol gyártmány – robbanóereje szétnyomta a falakat, s nem magában a helyiségben fejtette ki egész hatását. Különben valószínűleg mindenki elpusztult volna a helyiségben. A Führer a merénylet után először önmagáról állapította meg, mint mondja, hogy megvan a feje, a szeme, a karja, a lába. Aztán az is kiderült, hogy mozogni is képes, és az első sokkhatás múltán igyekezett mindenáron a szabadba jutni, mivel a helyiséget már lángok borították. Ez sikerült is. Amikor igyekezett kijutni a helyiségből, Keitel rohant oda hozzá, es sírva a karjaiba borult. A merénylet valószínűleg úgy játszódott le, hogy Stauffenberg gróf, akit Fromm ajánlott a Führer környezetébe, aktatáskájában egy angol T-aknát hozott magával. Az aktatáskát, mint szokásos, a padlóra tette, pontosan a Führer lába elé, majd azzal az ürüggyel, hogy telefonálnia kell, elhagyta a helyiséget. Addig telefonált, amíg bekövetkezett a robbanás, majd a főhadiszállásról a rastenburgi repülőtérre hajtatott. A véletlen segítségével sikerült átjutnia az őrségen, bár a biztonsági szolgálat illetékes parancsnoka már lezáratta a főhadiszállást. Rastenburgban várta a repülőgép, amit Wagner, az áruló főszállásmester²⁸ Wagner, Eduard, tábornok, a szárazföldi hadsereg vezérkari szállásmestere.* előző nap fenyegetéssel kényszerített ki Below ezredestől Stauffenberg a géppel Berlinbe repült. Berlinben kijelentette – valószínűleg így is hitte hogy a Führer halott, s ezután került sor a berlini akcióra. Fromm vezérezredes azonban a Führer főhadiszállásáról, valószínűleg Fellgiebel tábornoktól, megtudta, hogy a Führer túlélte a merényletet, s inába szállt a bátorsága. Azonnal felhívta Kelteit, igaz-e, hogy meghalt a Führer. A határozott „nem”-re Fromm vezérezredes igyekezett tisztára mosni magát. Emiatt a klikkje letartóztatta, kényszeríteni akarták, hogy tartson velük. Ezután következett az általam irányított akció, az őrzászlóalj kiszabadította Fromm vezérezredest, aki valójában részese volt az összeesküvésnek. Fromm vezérezredes saját szakállára sebtében haditörvényszéket állított össze, halálra ítéltette bűntársait, s golyó által kivégeztette a terhes tanúkat is.²⁹ Fritz Fromm vezérezredes kiszabadítása után Stauffenbergen kívül további három tisztet kivégeztetett. Akciója nem járt eredménnyel, 1945-ben felakasztották.* Az akció nagyjából így játszódott le. Érdekes, hogy egy berlini telefonkezelő hívta fel először a figyelmet Stauffenberg grófra. Amikor a Führer a merénylet után elhagyta a helyiséget, azonnal odarohant hozzá, s jelentette. „Führerem, ezt csak gróf Stauffenberg ezredes tehette!” Így jutottak az első nyomra. Ezután letartóztatási parancsot adtak ki Stauffenberg gróf ellen, ami későn érkezett Berlinbe, úgyhogy nem tudták foganatosítani. A Führer sérülései viszonylag könnyűek. Reméljük, hogy tizennégy napon belül teljesen egészséges lesz, noha még erős fájdalmai vannak. Nagy szerencse, hogy Stauffenberg gróf ellen a letartóztatási parancs későn érkezett Berlinbe. Ha ugyanis a repülőtéren letartóztatják, valószínűleg nem kerül sor Berlinben az akcióra, s a puccsista bűnözök, akiket ma már agyonlőttek, valószínűleg még most is magas beosztásukban és hivatalukban lennének. Lényegében tehát azt mondhatjuk, ha már sor kellett hogy kerüljön a merényletre és a puccsra, szerencsésebben nem is mehetett volna végbe. Meg vagyok győződve, hogy Fromm vezérezredes nemcsak részt vett az összeesküvésben, hanem ő volt az összeesküvés tényleges feje. Ezzel összefüggésben részletesen beszámolok a Führernek mindarról, amit Berlinben átéltem, szemmel láthatólag mindenben megerősítem a Führer véleményét. Berlini intézkedéseimtől a Führer el van ragadtatva. Helyesli eljárásomat, különösen azt, hogy gondosan ügyeltem, ne a Waffen-SS-t vessék be a hadsereg tábornokai ellen. Valóban mindig igyekeztem, hogy a hadsereg puccsistáit csak a hadsereg alakulatai verjék le. A Führer igen fel van háborodva a tábornoki kar, különösen a vezérkar ellen. Elszánta magát, hogy véres példát statuál, s kiirtja ezt a szabadkőműves-páholyt, amely kezdettől ellenünk volt, és csak a kellő pillanatra várt, hogy a birodalom válságos órájában hátunkba vágja a tőrt. A foganatosítandó ítéletnek történelmi léptékűnek kell lennie. Azok is megérdemlik ezt, akiknek magatartása nem egyértelmű, mint például Hase tábornoké Berlinben, akinek – noha azt hitte, hogy a Führer halott – semmiféle joga nem volt lezáratni a kormánynegyedet, s állami jogokat gyakorolni. Egyáltalán, minden tábornokot, aki beavatkozott az államigazgatásba vagy alkotmányellenes jogot tulajdonított magának, népbíróság elé kell állítani, s halálra kell ítélni. Szó sem lehet hadbíróságról. Előbb megfosztják őket rangjuktól, kitaszítják a Wehrmachtból, aztán átadják Freislernek.³⁰ Freisler, Roland, jogász, 1942-től a náci népbíróság elnöke. Korai bolsevik-szimpátiái miatt zsarolható volt. „Ő a mi Visinszkink” – mondta róla Hitler.* Ő majd megtalálja a megfelelő hangot, hogy elbánjon velük. Részletesen beszámolok a Führernek a berlini őrzászlóalj tevékenységéről, s Remer őrnagy hathatós fellépéséről. A Führer elhatározza, hogy Remert ezredessé lépteti elő, s talán kinevezi Berlin városparancsnokává. Ez jó csere lenne, Hase helyett. Felháborító az is, hogy a bűnöző tábornokok azt képzelték, ha a Führernek tett esküjük hatályát veszti, akkor többé már semmi sem köti őket a rendszerhez, a nemzetiszocializmushoz. Hiszen terveik között szerepelt, hogy valamennyi birodalmi védelmi biztost letartóztatják. A legélesebben ellenzem, hogy az effajta törekvések esetleg bocsánatot nyerhetnek. Hogy lehet joga egy tábornoknak, aki túl ostoba ahhoz, hogy politikával foglalkozzék, a Führer halála esetén a nemzetiszocialista vezetőkkel, akiknek még az egyenruháját is köszönheti, úgy bánni, mint gengszterekkel! Azokat a tábornokokat is mind népbíróság elé kell állítani, akik bármilyen, ez irányú intézkedést tettek. A népbíróság egyébként szinte kizárólag halálos ítéleteket fog hozni. Hase megszállta a kormánynegyedet, s ez halálos bűn, különösen ebben a kritikus órában. Kérem a Führert: a jövőre adjon biankó felhatalmazást, hogy ilyen kritikus helyzetben közvetlen parancsnokságom alá vonjam az őrzászlóaljat. Ezt a Führer azonnal megadja. Ha az őrzászlóaljnak nincs ilyen kiváló parancsnoka, akkor legalábbis egy időre tehetetlen lettem volna. A jövőre vonatkozóan gondoskodnunk kell arról is, hogy egy lázadó tábornoknak semmi lehetősége ne legyen ilyesmire. A merényletnek bizonyára igen messzemenő következményei lesznek. Mindenekelőtt a tisztogatás következik. A Führer elszánta magát, hogy az egész tábornoki klánt, amely ellenünk fordult, gyökerestől kiirtja, s ezzel lerombolja a falat, amelyet ez a tábornoki klikk mesterségesen emelt a hadsereg, a párt és a nép közé. Ez az irtó hadjárat bizonyára okoz majd pillanatnyi válságot, ez mindig így volt a párt vagy az állam elleni puccsok esetén. Emlékeztetem a Führert, hogy a különböző Strasser- és Stennes-válságok éppúgy, mint a Röhm-puccs, a nemzetiszocialista uralom mérhetetlen erősödéséhez vezettek. Most is így lesz. Ezért nagyon bizakodva nézek a jövőbe. Most még súlyos idők állnak előttünk, de aztán túl leszünk a nehezén. Himmler bizonyára hatalmas erőket szabadít majd fel a Wehrmachtból, s ha én megkapom a felhatalmazást, ugyanezt végre tudom hajtani a civil életben is. Vasmarokkal fogom átfésülni az államgépezetet, hogy a hatáskörök ismét tiszták legyenek, és hogy gátat vessek a hadviselést akadályozó káros üresjáratoknak. Röviden: a dolgok állása szerint, ha most alaposan nekilátunk, szerintem túljutunk a háborús válságon. Csak az aggaszt, hogy a Führer nagyon megöregedett. Határozottan betegesnek látszik, elsősorban a fájdalmai miatt. Lényét valami különleges jóság jellemzi. Sosem éreztem iránta olyan belső szívmeleget, mint ma. Határozottan szeretni kell. Ő korunk legnagyobb történelmi zsenije. Vele fogunk győzni, vagy hősi harcban elpusztulni. Ha azonban a jelenlegi helyzetből levonjuk a megfelelő következtetéseket, nyilvánvaló, hogy pusztulásról szó sem lehet, épp ellenkezőleg: rövidesen olyan fellendülésnek leszünk tanúi, amilyet ma elképzelni sem tudunk. A háború csakhamar átlendül a kritikus ponton, s aztán megkezdődik a javulás, előbb a hazában, aztán a frontokon… Ezután hosszú megbeszélést folytattam Ribbentroppal a „Reich”-ben megjelent utolsó cikkeimről. Ribbentrop attól fél, hogy az ellenség a gyengeség jelét látja a cikkekben, különösen amikor azt fejtegetem, hogy ha a birodalom vereséget szenved a bolsevizmustól, az Anglia bukását is jelenti. […] Szerintem olcsó érv Ribbentroptól, hogy külpolitikát csak győzelmek után lehet csinálni. Épp ellenkezőleg; hiszen úgy is fogalmazhatunk: győzelem esetén nincs szükség külpolitikára; akkor fegyverrel csináljuk a külpolitikát. Ribbentrop kér, hogy a totális hadviselés érdekében kifejtett tevékenységemben legyek kemény és kérlelhetetlen. Nagyon sokat vár ettől. Szerinte az általam Himmlerrel együtt vállalt feladatok teljesítése rendkívüli sikereket fog hozni. Egyáltalán: valami olyan kedvességet tanúsít irántam, ami megmelegíti a szívemet. Ribbentrop egyébként barátságtalan ember, de most a legjobb oldaláról mutatkozik meg. Mesél eseteket a déli frontról, amely akkor összeomlani látszott; a híreket Romániából kapta. Ismerem ezeket az eseményeket, más forrásból. Valóban ijesztőek. A kelet-poroszországi helyzetet jelenleg aggasztónak látja. Az a véleménye, minden körülmények között gondoskodnunk kell arról, hogy ne veszítsük el Kelet-Poroszországot. Mindent meg kell tennünk, hogy megállítsuk a frontot, kerül, amibe kerül. Természetesen valamennyien nagyon boldogok vagyunk, hogy a Führer épségben megúszta a merényletet. Mindnyájan tudjuk, hogy ő ma nemcsak a nemzetiszocializmust, hanem a birodalmat is jelenti. Részletesen elmondom Ribbentropnak a berlini eseményeket; belőle is nagy elismerést váltanak ki az ügyben tett intézkedéseim. Mint egykori tiszt, megérti jelentőségüket. Megegyezünk, hogyha a jövőben külpolitikai cikket írok, előzetesen részletesen konzultálok vele a külpolitikai helyzetről, és mindenekelőtt megállapodunk, hogy szorosabbra fűzzük kapcsolatainkat; a jelenlegi helyzetben megengedhetetlen, hogy a birodalom vezetői, a Führer legközelebbi munkatársai között személyes ellentétek legyenek. Ezt nagyon szívesen vállalom, de eddig mindig Ribbentrop akadályozta kettőnk szorosabb kapcsolatát. Túlságosan fennhéjázó és önző volt, annyira, hogy időnként beszélni se lehetett vele. […] Este Speerrel együtt vacsorázom a Führernél. Speer beszámol nekem déli megbeszéléséről Himmlerrel. Tájékoztatta Himmlert a Lammersnél folytatott tárgyalásokról. Himmler, miként ezt vártam, lelkesen fogadta a határozatokat. Hajlandó azonnal átvenni a neki szánt felhatalmazást a Wehrmacht felett, és örömmel üdvözli, hogy én ugyanilyet kapjak az állam- és a közélet fölött. Röviden: részéről semmiféle nehézség nincs. A Führer számos új információt kapott, amelyek csak növelték dühét a tábornoki kamarilla ellen. Utasít, hogy most már birodalomszerte szervezzünk gyűléseket, azzal a célkitűzéssel, hogy végre leszámoljunk az áruló tábornoki klikkel, s hogy a Führert felszólítsák olyan büntetőeljárás lefolytatására, amely örökre lehetetlenné teszi az ilyen események megismétlődését. A Führer természetesen most már sokkal nyitottabb a totális hadviselés kérdésében, mint eddig. Fromm szerinte is bizonyára áruló. Witzleben vezértábornagyot, akinek nevével fémjelezni akarták az akciót, közben letartóztatták határszéli birtokán. Népbíróság elé állítják, halálra ítélik és kivégzik.³¹ Witzleben, Erwin von, vezértábornagy. Kapcsolatban állt az ellenállással, 1944-ben felakasztották.* A Führer most már kész arra is, hogy a legmegbecstelenítőbb ítéleteket hozza az árulás igazi vezetői ellen. A tábornokok egyébként az egész birodalomban attól félnek, hogy bíróság elé állítják őket. A nép magához ragadta a kezdeményezést, minden tartományban hatalmas tömegek tüntetnek, munkások és polgárok követelik a kíméletlen harcot az árulás ellen. Most már miénk a szó. […]

1944. augusztus 31.

Tegnap: […] A keleti helyzet számunkra, a déli szakaszon, természetesen nagyon szomorú. Alig van rá remény, hogy körülzárt hadosztályaink ki tudjanak törni. Mintegy százezer emberről van szó. […]… játszott, s ezért drága árat kell fizetnünk. Ezzel szemben a középső és az északi fronton valamennyire megszilárdult a helyzet. A főkormányzóság még birtokunkban lévő területein teljes a káosz. […] Heves összetűzésem volt Speerrel, aki ragaszkodik ahhoz, hogy a hadiiparban dolgozók mentesítése csak akkor szüntethető meg, ha a vállalat írásos nyilatkozatot tesz, miszerint teljesítményük nem fog romlani. Ez természetesen könnyű kifogás a haditermelés számára; mindig elbújhat mögéje. Speer azt kívánja, hogy ezt az engedményt ünnepélyesen erősítsem meg minden körzetvezető előtt, amit határozottan visszautasítok; a körzetek jelentik, hogy a haditermelést nem … tudják, ha a hadiipariakat … mindig fedezem. Ha … a körzetvezető a gazdaságban is szabad kezet kap, az előírt mennyiségeket gond nélkül teljesíteni lehet, és magától értetődően egyetlen ágyúcsővel sem fognak kevesebbet gyártani. Azokban a körzetekben, ahol a körzetvezetőknek csak alárendelt a szerepük, ott nem tudják a haditermelést biztosítani, mert Speer és hadiipari felügyelői állandóan fedezik őket. Naumann sajnos ebben a kérdésben némileg Speer mellett foglalt állást; addig győzködöm, amíg nagyjából elfogadja az álláspontomat. Mindenesetre többé nem leszek hajlandó Speer rendelkezésére állni ebben a kérdésben. […] A július 20-ára vonatkozó újabb bizonyítékokból kiderül, hogy Stauffenberg személyiségének óriási szerepe volt az előkészületekben. Igen nagy rábeszélőképességgel rendelkezett, és negatív értelemben alaposan élt is ezzel. Hónapokon keresztül csak a puccs előkészítésén dolgozott. Szolgálati helyén ő használta fel messze a legtöbb benzint. Egyik árulótól a másikig utazott, egyfolytában győzködte … erővel, míg végül, mint sok vádlott a bíróság előtt vallotta … nem akartak, áldozatul estek. Jó, hogy Stauffenberget eltakarították az útból. Egy negatív személyiség, ilyen képességekkel, mindig nagyon veszélyes. Hiszen ha kegyes hozzá a sors, módja lett volna a nemzetiszocialista államon halálos vagy legalábbis igen súlyos sebet ejteni. Új bírósági tárgyalás kezdődött Stülpnagel tábornok, Hofacker ezredes és más vádlottak ellen, akik a nyugati fronton tevékenykedtek. Stülpnagel nyíltan bevallotta, hogy az árulásban … részt vett.³² Stülpnagel, Ottó von, tábornok, 1940-42-ben a megszállt francia terület egyik katonai parancsnoka, az 1944 júliusi merénylet után öngyilkosságot kísérelt meg.* Csak sajnálja, hogy a golyó, amit a szemébe lőtt, nem volt halálos. Stulpnagelt kötél általi halálra ítélik, Hofackert szintén. Néhány vádlott jó benyomást tesz. Őket félrevezetett emberként kell megítélni. Valamennyi vallomás súlyosan gyanúba keveri Kluge vezértábornagyot, s részben Rommelt.³³ Rommel tábornokot, nagy népszerűsége miatt, a nácik nem vontak be a perbe, hanem öngyilkosságra kényszerítették. Halálának okaként agyi embóliát jelöltek meg, ami korábbi sebesülésének lett volna a következménye.* is. Bebizonyosodott, hogy Kluge³⁴ Kluge, Hans Gunter von, 1940-ben vezértábornagy, 1944 júliusától a nyugati front főparancsnoka. Bár nem állt az összeesküvők melle, gyanúba kevertek, augusztusban öngyilkos lett.* ciánnal mérgezte meg magát. Búcsúlevelet hagyott hátra a Führernek, amiben öngyilkosságát azzal magyarázza, hogy leváltották a nyugati front főparancsnokságáról. […]

1944. szeptember 2.

Tegnap: […] Nyugaton a helyzet több mint drámai. Különösen az Argonne-hegységen keresztül végrehajtott, meglepetésszerű amerikai előnyomulás következtében rendkívül szorongatott helyzetbe kerültünk. Minden tartalékot mozgósítottak, hogy úrra legyünk ezen a pillanatnyilag veszélyes helyzeten. A nagy kérdés, hogy a tartalékok időben érkeznek-e. Az amerikaiak most ugyanazokat a villámháborús módszereket alkalmazzák velünk szemben, amiket 1940-ben mi alkalmaztunk az angolok és a franciák ellen. A Führer éjjel kettőig együtt ülésezett katonai tanácsadóival, hogy megtárgyalják a szükséges intézkedéseket. Én azonban attól tartok, a Führer először is olyan hadosztályokkal számol, amelyek a valóságban nem léteznek már, vagy csupán maradványaik vannak, másodszor a Wehrmacht parancsnoksága, kiváltképpen a hadosztályparancsnokok csődöt mondtak. A régi nóta a parancsnokok nem hisznek már a győzelemben, ezért az igazi bátorságot a visszavonulásban látják. Valószínűleg teljesen más lenne a helyzet, ha a döntő frontszakaszokon brutális pártemberek parancsolnának és irányítanának. […] Megszülettek a totális háború első eredményei. A körzetvezetők- kettő-három kivételével – teljesítették az augusztusi bevonultatási előirányzatokat. Igaz, néhányszor nyomásra volt szükség, de megérte. Speer hív fel a főhadiszállásról, és megint néhány egyedi eset miatt panaszkodik, de nem tudok neki segíteni. Speer nagyon szűkszavú telefonálás közben, és játssza a sértődöttet. Nagyon sajnálom, hogy konfliktusba keveredtem vele, de ez a konfliktus bizonyosan hozzájárult a szakmai nézetkülönbségek tisztázásához. Érdekes egyébként, hogy Speernek el kell ismernie, augusztusban – aggodalmai ellenére – nem következett be visszaesés a hadiipari termelésben; ellenkezőleg: bizonyos területeken kisebb növekedés történt. Speer első aggodalma tehát nem igazolódott be. Persze kijelenti, hogy ő nagyobb növekedést várt. Amikor pontosan rákérdezek: a nagyobb növekedés az én bevonultatási akcióm miatt maradt-e el, nemmel kell válaszolnia. […]

1944. október 24.

Tegnap: […] Schaub elmondja, hogy minden iratot becsomagolt és ugrásra készen áll. A Führer viszont kategorikusan megtiltotta, hogy a költözésről s a főhadiszállás elhagyásáról egyáltalán szó essék. Meggyőződése, hogy a kelet-porosz térségben néhány nap alatt sikerül úrrá lenni a helyzeten. A hadműveletek ide-oda hullámoznak, és pillanatnyilag nem látszik az eredményük. […] Berlinben nagy sikerrel zárult az önkéntesek toborzása a népi rohamcsapatokba. Összesen 70 000 hadra fogható férfi jelentkezett. Most arra törekszem, hogy századokba, zászlóaljakba szerveztessem és kiképeztessem őket. A fő gondot most megfelelő felfegyverzésük jelenti: Kelet-Poroszországban már harcba is vetették a népi rohamcsapatokat a betört ellenséggel szemben, és ott jól beváltak. Ha most már felhívással fordulunk a népi rohamcsapatok szervezése során számításba vehető évjáratokhoz, bizonyosan létrehozhatunk egy kereken 200 000 emberből álló népi rohamcsapat kontingenst. Ha felfegyverzésre is futja az időnkből, akkor a birodalom fővárosában tulajdonképpen soha nem fordulhat veszélyesre a helyzet. Én mindenesetre a legnagyobb figyelmet szentelem a népi rohamcsapatoknak, és gondoskodom róla, hogy Berlin ezen a téren is a körzetek élén járjon. […]

1944. december 2.

Tegnap: […] Újra meg újra nagy örömmel állapítom meg, hogy a Führer egészen megváltozott. Alig lehet ráismerni. Ha visszaemlékszem, hogy néhány héttel ezelőtt még elesett betegként feküdt az ágyban – bár már akkor is ugyanezeken a nagy terveken dolgozott, de semmiképp sem olyan lendülettel, mint most -, csak azt tudom mondani, hogy csoda történt. Ismét ura a helyzetnek, magával ragadó példaképe a nemzetiszocialista harcosnak. Mint elmondja, most éppen azon dolgozik, hogy újra önbizalmat öntsön katonai környezetébe; a tábornokait ugyanis annyira lesújtották a vereségek, hogy nemigen bíznak már a győzelem lehetőségében. A keleti helyzet megítélésével kapcsolatban a Führer viszonylag tartózkodó. Bár ma is úgy gondolja, hogy Kelet-Poroszországban okvetlenül tartani tudjuk magunkat, akkor is, ha egyáltalán nem sikerül említésre érdemes új páncélos erőket a keleti front rendelkezésére bocsátani. A keleti fronton, legalábbis a kelet-porosz helyőrségekben, bőven volt idő és lehetőség, hogy a régi harckocsikat felújítsák és megjavítsák, így ott mégis jelentős páncélos erőre számíthatunk. A pihenő tehát nemcsak az ellenségnek, nekünk is használt. Magyarországon, a Führer szerint, változatlanul nagyon veszélyes a helyzet.³⁵ Hitlert ez azért érintette kellemetlenül, mert 1944 októberében a magyar kiugrási kísérlet meghiúsításától, a kormányzó és családja elhurcolásától és a nyilaskeresztes párt uralomra juttatásától azt várta, hogy Magyarországon sikerülni fog az utolsó erőket is bevetni a harcba.* A magyarok nem akarnak harcolni, saját országukat sem védelmezik. Államuk nem szociális, a nép úgy látja, ezért nem érdemes harcolni. Ennek következtében újabb területeket fognak elveszíteni. Még ha figyelembe vesszük is, hogy Sztálin már nem tud olyan eredményeket elérni a Vörös Hadsereggel, mint eredetileg tervezte, akkor is még igen jelentős tartalékai vannak, amelyek rendkívül veszélyesek lehetnek ránk a magyar térségben. A Führer szemszögéből azonban jelenleg a keleti front nem olyan döntő jelentőségű, mint a nyugati.³⁶ Hitler 1944 október végen határozta el, hogy a német hadsereg minden erejét latba vetve, és nagy erőket keletről is átcsoportosítva jelentős ellentámadást indít a nyugati fronton, nevezetesen az Ardennek vidékén. E döntésével újra és végleg megingatta azt az állítását, hogy ő, illetve a náci állam a bolsevizmus felszámolása és Európa megmentése érdekében kezdeményezte a háborút.* Most a nyugati fronton kell megragadnunk a lehetőséget. A Führer ezért is örül nagyon a Speer által előző este ismertetett termelési mutatóknak, amelyek bizonyítják, hogy a termelés üteme nem csökken. Speer a termelés területén ismét szervezési csodát művelt. A légi háború természetesen nagy gondot okoz a Führernek. Szerinte borzalmas és elviselhetetlen, de reméli, hogy nyugati támadásunk nyomán legalább kissé javul a helyzet ezen a téren is. Az ellenségnek nem jelent majd olyan egyértelmű örömöt a légi háború, ha a visszafoglalt csatorna- és tengerparti állásokból szakadatlanul tűz alatt tartjuk majd Dél-Angliát és Londont. A Führer elmondja, hogy a V-2 hatása minden képzeletet felülmúl. Churchillnek minden oka megvan, hogy elhallgassa ezt a közvélemény elől. Hallgatási taktikájával azonban nem tudja félrevezetni a Führert az új fegyver hatásossága tekintetében. S a hatás még nagyobb lesz, ha majd a rakétákat állandó tengerparti kilövőhelyekről tudjuk indítani. […] Ami személyes munkámat illeti, a Führernek nemcsak semmi kifogása nincs, hanem elhalmoz dicséretekkel. […] Minden megoldandó kérdést megbeszélhetek vele, ismét megállapítom, annyira egyezik a véleményünk a különböző szakterületekről és személyekről, hogy szinte csodálatos. A Führer folytatja beszámolóját nyugati terveiről. Mint már hangsúlyoztam, az offenzíva körülbelül nyolc-tíz napon belül kezdődik. […] A Führer rendkívül szomorú, hogy Göring csődöt mondott – emberileg, szakmailag egyaránt. Nem tudja megérteni, hogy Göring ebben a súlyos háborús helyzetben is folytatja régi, fényűző életmódját, ragyogó egyenruhákban pompázik. A Führer elmondja például, hogy az egyik ejtőernyős-hadosztály megszemlélésekor Göring egyszer csak ejtőernyős egyenruhában jelent meg előtte, ami igen groteszk volt, olyannyira, hogy a körülötte lévő tábornokokat mosolygásra késztette. A Führer joggal igen érzékeny ezekre a megnyilvánulásokra, amelyeket békeidőben még furcsaságnak lehetett nevezni. Azt is nyomatékosan javasolja Göringnek, ne töltsön annyi időt a családjánál, Karinhallban. A Wehrmacht egyik fegyverneme főparancsnokának a katonáinál, s nem a családjánál a helye. Göring egész jelenlegi életmódja taszítja és undorítja a Führert. Ez természetesen csak következménye a birodalmi marsall túlzott élvhajhászásának, amiről egyszerűen nincs ereje lemondani. A Führer helyesen hangsúlyozza, hogy Göring korántsem az a vaskemény egyéniség, ahogy korábban mindig ábrázolták, alapjában puhány, esendő ember, aki ugyan nagy erővel veti bele magát egy-egy meghatározott feladat végrehajtásába, de semmire sem megy, ha kitartásra és konok … van szükség. Göring fényűző, hogy ne mondjuk: szibarita életmódja … a légierőnél föntről lefelé terjedt. Elsősorban erre vezethető vissza a légierőknél tapasztalható korrupció és erkölcsi züllés. Ezt a fegyvernemet lényegében romlottnak kell tekintenünk. Göring egyetlen régi nemzetiszocialistát nem vett maga mellé, kizárólag a Loerzerhez hasonló régi háborús bajtársait gyűjtötte maga köré.³⁷ Ez csak a vezető csoportra állt; a repülőtisztek zöme fiatalabb korosztályokból került ki.* Ezeknek a régi háborús bajtársaknak természetesen alig van közük a nemzetiszocializmushoz; ami azonban ennél is rosszabb, szakmailag sem megfelelőek. A Führer már unja, hogy örökösen szemrehányást tegyen Göringnek. A légierővel és Göringgel most már kizárólag szolgálati úton érintkezik. Egyértelmű parancsokat ad Göringnek, és elvárja a jelentést a végrehajtásról. A Führernek az a véleménye, akkor segítünk a legjobban Göringen, ha világosan megmondjuk neki, mi a helyzet vele jelenleg, s hogy áll az ügye. Nem titkolja – s a Führer e tulajdonságának örülni kell -, hogy igazi Nibelung-hűséggel ragaszkodik Göringhez, s eszébe sem jut, hogy valamikor ejtse, de amennyire csak lehetséges, harcol Göring rossz szokásai, romlott szenvedélyei ellen, elsősorban akkor, ha ezek a birodalomnak és a német népnek ártanak. […] Elmondom a Führernek, én is szemrehányást fogok tenni Göringnek, s tettel és tanáccsal segítem, hogy helyreállíthassa tekintélyét. A Führer ezt örömmel üdvözli. […] Speerrel nagyon elégedett a Führer. Októberi és novemberi adatai elismerést érdemelnek. Speerről úgy beszél, mint zseniális szervezőről és mélyen gondolkodó emberről, aki tökéletesen ismeri a szakmáját. Todttal ellentétben azonban sajnos nem jó vezető. Bár a Todt-szervezet ma már olyan, mint egy disznóól. Todt viszont nem volt olyan jó szervező, mint Speer. A Führer mindenesetre nagyra becsüli Speer hallatlan munkaerejét és teljesítőképességét. Én is igyekszem majd Speert jobban támogatni, hiszen őt – különösen a háborúban – nem nélkülözhetjük. A Führer beszámol a fegyverkezés helyzetéről. Kiderül, hogy a légierő kivételével minden fegyverfajtánk erősebb, mint ellenségeinké. Például a mi új harckocsijaink értéke kétszer is felülmúlja az ellenség páncélosaiét. Tüzérségünk, páncéltörő ágyúink, gépfegyvereink is sokkal jobbak.³⁸ Nem veszi figyelembe a gyártási kapacitás közötti hatalmas eltérést az angol-amerikai fél javára.* Csak a légierőnk marad el végzetesen az ellenségétől. Ez azonban a fegyvernem imént ismertetett helyzetéből fakad. A Führer szerint ezt a hátrányt belátható időn belül nem tudjuk kiküszöbölni. Bár vadászgépeink győzelmi aránya hála istennek igen magas, a Führer úgy gondolja, az ellenséges repülőgéptípusokkal szemben nem tudunk egyenértékűt kiállítani. Őszintén megdöbbent, amikor a Führer elmondja, hogy nem sokat vár a Me-262-es vadászgépektől. A Me-262 sebessége 1 km (Nyilvánvalóan: 1000 km/óra. A ford, megj.), és a Führer úgy gondolja, hogy ilyen sebességet harc közben már nem lehet kihasználni, illetve úgy befolyásolja a pilóta harckészségét, hogy a gép rendkívüli sebességének semmi értelme. Annál többet vár a Führer az új „Tank”- vadászgépektől, melyeket azonban csak néhány hónap múlva tudunk sorozatban gyártani, akkor viszont a világ messze legjobb vadászgépei lesznek. […] Lebombázott városaink újjáépítésével kapcsolatban a Führer igen optimista. Ez lesz a nagy feladat a háború után. Államunk és népünk egész erejét bevetjük majd, s bizonyára gyorsabban oldjuk meg a feladatot, mint ma elképzeljük. Nagyon boldog vagyok, hogy a Führer dicséri a munkámat – különösen, miután olyan kritikusan nyilatkozott Göring személyéről és munkaterületéről -, és hogy a dicséret teljesen őszinte. Propagandánk s tevékenységem a totális hadviselés érdekében olyan jelentős eredményeket hozott, amelyeket senki sem vonhat már kétségbe. A Führer különösen örül politikai jártasságomnak és rugalmasságomnak, ami – mint hangsúlyozza – a harcban való kitartással párosul, s ezt sajnos … ritkán lehet tapasztalni politikai életünkben, s főleg katonai téren. Örömmel jelenthetem a Führernek, hogy csaknem valamennyi vezetővel jó kapcsolatom van; kivétel Ribbentrop. A külpolitikai kérdésekről a Führer – mivel az idő már igen előrehaladott – legközelebb akar beszélni. […] Beszámolok az új „Kolberg”-filmről, elmondok néhány jelenetet, amelyek a Führert csaknem könnyekre fakasztják. Sürgeti, hogy a filmet mielőbb mutassuk be, amelyet szavaim alapján a politikai hadviselés győztes csatájának nevez. […] Ezek után családi ügyekről beszélgetünk. A Führer nagyon örül, hogy viszontláthatta Magdát, méghozzá – amint mondja – kiváló egészségben. A gyerekeket vasárnap várja teára. … Fel-alá sétálva a Führer dolgozószobájában … régi emlékeket, örvendünk a közös harcos éveknek, boldogok vagyunk, hogy … nem változtunk. Csak azt mondhatom: semmi sem tesz boldogabbá, mint az a tény, hogy kezdettől elutasítottam minden címet és kitüntetést, s az maradtam, aki voltam. […] Blomberg július 20-áról megrázó levelet írt a Führernek. A legmélyebb megbotránkozással és szégyennel vette hírét a július 20-án történteknek. […] Reggel van, amikor a Führertől elbúcsúzom. A vele való beszélgetés annyira megragadott és megrázott, hogy még órákig nem tudok elaludni. Remélem, hogy a következő napokban gyakrabban láthatom a Führert. […]

1944. december 4.

Tegnap: […] Egész vasárnap teszek-veszek, rendet rakok. Nagy örömöm lelem a gyerekekben. Ezenkívül befejezem új vezércikkemet; a címe: „A világválság”. Cikkemben a háború hátterében álló számos nagy kérdéssel foglalkozom, s remélem, hogy ezzel… némiképp világosabbá teszem a háború problematikáját. A Führer, mindnyájunk legnagyobb örömére, késő délután teára érkezik. Ez igazi szenzáció, hiszen évek óta nem látogatott meg senkit. Magda meghívását azonban azonnal elfogadta, s örül, hogy ismét családi körben lehet velünk. Elképzelhető, milyen boldog az egész család. Családtagként fogadjuk, a gyerekek hosszú ruhában várják. A Führer nagyon örül, hogy viszonylag ép maradt a házunk, s lelkes a gyerekektől, akiket már csaknem négy éve nem látott. Mindegyikükön meglepődik, elsősorban Helgán és Hildén, akik már valóságos kis dámák; különösen Hedda kelti fel érdeklődését és rokonszenvét. Csecsemőként ismerte meg, s most egy viruló, szép kislánnyal találkozik. Holdéval már korábban is nagyon rokonszenvezett. Aztán különösen Helmutot zárja a szívébe, akiből remek fiú lett. Tiszteletére a lakásban fölakasztottunk néhány jó minőségű festményt; ezekkel kapcsolatban hosszan beszél az elfajzott művészetről. A zene is szóba kerül. A Führerre nagyon mély hatással van az ellenség légi háborúja; veszteségeink … nagy fájdalmat okoznak neki. Ismét hangsúlyozza: ő mindent megtett, hogy efféle hadviselésre ne kerüljön sor.³⁹ Nem csak Hitler, Goebbels is elfelejti, milyen nagy reményeket fűzött 1940-ben London és más brit városok terrorbombázásához.* Ez való igaz. Nem mulasztott el semmit, hogy a háború humánus formák közt folyjék; Churchill kényszerítette ki a hadviselésnek ezt a barbár módját. […] Ismét szóba hozza július 20-át; ez szinte kedvenc témája lett. Július 20-a valóban nemcsak a háborús válság legmélyebb pontja, hanem újjászületésünk fordulópontja is. Ettől a naptól kezdve a német nép – azt lehet mondani – újra magára talált. […] Csak meghatottsággal lehet figyelni, milyen érdeklődéssel beszélget a Führer a gyerekekkel, akik egyáltalán nincsenek zavarban. A látogatásra csodálatosan oldott légkör jellemző. A gyerekek nagyon kedvesek hozzá, és rokonszenvesen viselkednek. A Führer levizsgáztatja Helmutot a háborúról és okairól; Helmut kiválóan állja a vizsgát. Bár naiv, de… találó válaszokat ad; a Führer boldog, hogy egy kisfiúnak ilyen fejlett politikai érzéke van. Helga úgy viselkedik a Führerrel, mint egy tökéletes kis dáma, ami nagyon imponál a Führernek, míg Helmut természetesen úgy viseli magát, mint egy igazi német fiú. A Führer nagyon élénken beszélget a gyerekekkel. A gyerekek több mint boldogok, hogy ennyi idő után viszontláthatják a Führert. A két óra, amit a Führer velünk tölt, szinte elrepül; azt mondja, rövidesen újra meglátogat bennünket. […] Még sokáig beszélgetünk a Führer látogatásáról. Naumann, aki maga is jelen volt, el van ragadtatva, hogy megint milyen jó testi, szellemi, lelkiállapotban van a Führer. Kicseréljük régi emlékeinket, s lelkesedünk a szebb jövőért, melyet ugyan még sötét homály fed, de mindannyian meg vagyunk győződve, hogy kivívjuk, talán hamarabb, mint ma reméljük. […]

1944. december 20.

Tegnap: […] Jellemző, mennyire igyekeznek Rundstedtet az égig dicsérni mind Londonban, mind Washingtonban. A Führer szóba sem kerül a nyugati offenzívával kapcsolatban. Az angolok és az amerikaiak nyilván szégyellik magukat hazugságaikért, hogy a Führer beteg, vagy… vagy meghalt, és csak nehezen mondanak búcsút a hazugságaiknak, amikor az álhíreket a tények erejével a legdrasztikusabban megcáfoltuk. Érthető, hogy a német hadsereg váratlan előretörése az Eifel-térségben a nap legnagyobb szenzációja mind az ellenséges, mind a semleges államokban.⁴⁰ A nyugati ellentámadás (lásd 36. számú jegyzet) 1944. december 16-án kezdődött, és eleinte jelentős sikerrel járt.* Különösen csodálkoznak a német légierő visszatérésén. Az offenzíva területe felett jelentős légi csatákra került sor; ezekben vadászgépeink jelesre vizsgáztak. Ismét a régi harci kedvről tesznek tanúságot; ezen a területen is újra a régiek vagyunk. Göring egyébként felhívást intézett a vadászpilótákhoz, melyben figyelmeztette fegyvernemét: a Führer megszabta a légierők talpra állásának határidejét, de most már ő és a német nép is elvárja, hogy a repülők ismét ütőképesen avatkozzanak a harcba. […] Érkezik néhány jelentés, ezek szerint az amerikaiak itt-ott visszafoglalták az elvesztett területeket. Ez azonban nem felel meg a valóságnak; ellenkezőleg, a helyzet olyan, amilyennek az Exchange Telegraph ábrázolja: az ellenség helyzete komor, eléggé kilátástalan. A német támadás lendülete erősödik. Az angolok és az amerikaiak igen kellemetlenül érzik magukat; részben egyáltalában nem tanúsítanak ellenállást, részben kezdetben helyi ellenállással próbálkoznak, de ezt csakhamar megtörjük. A velünk csak némiképp is rokonszenvező külföldi országokban nagy a lelkesedés. A spanyol katonai szakírók valósággal áradoznak a csodálattól és az áhítattól. Katonai hitelünk az egész világon egyszeriben jelentősen megnőtt. Churchill eredetileg hétfő este akart rádióbeszédet tartani az angol népnek. A beszédet lemondta, mégpedig igen súlyos ok miatt. Az alsóházban támadják, hogy mondjon valamit a nyugati frontról. Ezt elutasítja. A londoni sajtó mindent megtesz, hogy megnyugtassa az angol közvéleményt, de korántsem becsüli le az offenzívát. Még találgatásokba is bocsátkozik az offenzíva céljáról, s igyekszik a célt kicsinyíteni és szerénynek minősíteni. […] Idehaza a nyugati offenzíva hatása egyértelmű. A hadsereg-főparancsnokság hétfői jelentésének néhány mondata olyan hangulatot ébresztett az országban, amely az offenzívák nagy időszakára emlékeztet. Berlinben az este elfogyasztották az egész karácsonyi pálinkafejadagot. A nép mélységesen boldog, hogy katonailag ismét miénk a kezdeményezés. Az öröm oka elsősorban az, hogy a kevés beavatotton kívül ezt senki sem várta. Annál nagyobb a meglepetés. Az angolok és az amerikaiak bombatámadásai a német városok ellen nem csökkentik a német nép lelkesedését. […] … a német fogyatékosságok és elmulasztott lehetőségek okozták a hazánk fölötti légi háborúban a jelenlegi válságot. A totális hadviselést illetően megfeszítve dolgozom, hogy a Wehrmacht felülvizsgálatát a lehető leggyorsabban végrehajtsam. Az alapelvek összeállítása befejeződött. A Wehrmacht egész sor intézményét a leggyorsabban felül fogom vizsgálni, különösen a hadbíráskodást. Ebben a kérdésben valószínűleg igen radikális javaslatot teszek a Führernek. A hadbíráskodásnak csak a Wehrmacht fegyelmi élete szempontjából van értelme; a politikai és a büntetőeljárásokat a polgári bíróságnak kell lefolytatnia. Hogy jön ahhoz a Wehrmacht, hogy saját bírósági szervezetet működtessen, amely láthatólag csak azt szolgálja, hogy továbbra is biztosítsa a Wehrmacht törekvésének megfelelő elkülönült életet. Ennek az önállóságnak a totális háború és a nemzetiszocialista állameszme korszakában nincs többé létjogosultsága. […] Éjjel 1 órakor a Führer felhív a főhadiszállásról. Nagyszerű hangulatban van, az egészsége kifogástalan, érezni a hangján, hogy a kivívott sikerek gyökeresen átalakították gondolkodását. Támadásunk hatását kolosszálisnak minősíti. Beszámolok neki, hogyan fogadta a német nép az offenzíva hírét. Ez nagy örömöt okoz. Mindenesetre az a véleménye, hogy a hírpolitikánkban nagyon óvatosnak kell lennünk. Közelebbi helységneveket pillanatnyilag még nem szabad megneveznünk. Reméli azonban, hogy három napon belül ezt már megtehetjük, ha a kezdeti csapás eredményre vezet, és meglesz már az első áttekintésünk. Az időjárás a támadáshoz szinte ideális. Három nappal a támadás előtt, amikor már olyan nagy méretű volt csapataink felfejlődése, hogy az ellenség előtt sem maradhatott volna titokban, leszállt a köd, ami lehetetlenné tette az ellenség rendszeres felderítő tevékenységét. Az offenzíva négy napja alatt is elképzelhetetlenül kedvező volt számunkra az időjárás. Ahol az ellenséges légierő megjelent, ott a német harci repülők hihetetlen vakmerőséggel támadtak rájuk. A Führer véleménye szerint az 1. USA-hadsereg teljesen megsemmisültnek tekinthető. Az eddigi hadizsákmány felbecsülhetetlen, de erről se közöljünk még semmit. A Führer nagyon örül, hogy az ellenségnek fogalma sincs offenzívánk valóságos kiterjedéséről. Még mindig úgy gondolják, hogy három-négy hadosztály törte át állásaikat, holott valójában ennek több mint tízszeresét vetettük be. A Führer szándékait illetően csak sötétben tapogatóznak, ami teljesen megfelel a Führer terveinek. Tehát továbbra is álcáznunk kell magunkat, semmiképp sem beszélhetünk az offenzíva távolabbi céljairól, s mindent meg kell tennünk, hogy az ellenség, ameddig csak lehetséges, ne tudjon a Führer terveiről. Nagyon boldog vagyok, hogy a Führer ilyen csodálatos testi és lelki állapotban van. A beszédéből érződik meghatottsága és öröme. Szívből gratulálok neki, számomra is végtelen öröm, hogy ezekben a döntő órákban ilyen hosszan beszélhettem vele. Még néhány szót vált Magdával és gratulál… Házassági évforduló… 13 évvel ezelőtt… Severinben lakodalmat ültünk. Az azóta eltelt idő mintha elrepült volna. […]

SaLa

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a  blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható   piktogrammra kattintva Pay-Pal-on 

-vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 2747 Törtel, Petőfi-ut. 12.

HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVÉSZ!

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.hu/koszonet

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.hu-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá! De legalább LÁJKOLD! – hiszen azzal is tudsz segíteni!