1944
(idézet: Goebbels Napló – Ormos Mária)
1
1944. február 6.
Tegnap: […] A szovjetek álláspontja a lengyel kérdésben véget vetett az angolok jámbor illúzióinak A londoni sajtó igen ideges a lengyel határok ügyében megfogalmazott szovjet politika miatt.1 A londoni emigráns lengyel kormány területi elgondolásaival szemben Moszkva 1944 januárjában egy nyilatkozatban az un Curzon-vonalat jelölte meg általa követelt határként, amit az első világháború után a brit külügyminiszter javasolt, és ami Lengyelországra nézve lényegesen kedvezőtlenebb volt, mint amit Varsó – szovjetellenes támadása után – 1920-ban elért.* Oly mértékben támadják Moszkvát, amilyenre nem volt példa Anglia és a Szovjetunió 1941-es szövetsége óta Rooseveltnek egy sajtókonferencián szintén felteszik ezt a kérdést, különösen a szovjet birodalom megalapítására vonatkozóan Egyelőre tartózkodik minden véleménynyilvánítástól, s kijelenti, hogy előbb meg kell kapnia a részletes jelentéseket. Érthető, hogy Roosevelt jelenleg nem akar ilyen kínos kérdésben állást foglalni. A dolgok menete teljesen ellene fordult. […] A Londont ért három bombatámadásunkkal most már az angol sajtó is részletesebben foglalkozik, sőt részben el is túlozza a helyzetet. Némely hírmagyarázó az 1940-es őszi „villámidőszak” visszatértéről beszél. Ha ez nem is igaz, megállapítható, hogy csapásainknak volt bizonyos hatásuk. A dél-olaszországi helyzet sem örvendetes Anglia számára. Most kezdik felmérni, milyen súlyos helyzetbe kerültek a nettunói hídfőnél a partraszálláskor. Illúzióik voltak a harcoló német csapatok harci moráljáról, de ezek már eloszlottak. A harctéri helyzet tehát meglehetősen kedvező lenne, ha nem volna keleti front. Itt ismét félúton vagyunk egy elkeserítő helyzet felé. Ugyan még nem vágták el a több százezer német katonát a Dnyeper középső szakaszán, de hallatlan erőfeszítéseket kell tennünk, hogy kimentsük őket. A szovjetek is megtesznek mindent, hogy szűkítsék a katlant, s felmorzsolják erőinket. Ez ugyan nem a második Sztálingrád, de a helyzet nagyon veszedelmes. […] A spanyol semlegességi nyilatkozatot igen nagy megkönnyebbüléssel fogadták Spanyolországban. Az a benyomásunk, hogy Franco enged az angol-amerikai nyomásnak, s közeledik ellenségeinkhez. Kifelé ugyan meg akarja őrizni arculatát, de attól félek, ezentúl nem lesz már olyan nagyvonalú velünk, mint eddig. […] Naumann hosszú megbeszélést folytatott Speerrel, aki térdsérülése miatt még mindig Hohenlychenben fekszik. Speer összetűzött Bormann-nal; az ok a Gauleiterek bekapcsolása fegyverkezési szervezetünkbe. Speer azt szeretné, ha a Gauleiterek jobban részt vennének a termelés irányításában, de nem akarja ehhez igénybe venni Bormann közvetítését, amit Bormann természetesen nem tűrhet. Örvendetes Speer közlése, miszerint a januári termelési eredmények sokkal jobbak, mint a decemberiek, mindez az ellenséges terrortámadások ellenére. Más kérdésekben viszont Speernek kellemetlen hírei vannak. Az A-4-program változatlanul akadozik.2 Az úgynevezett V-2 bombáról van szó.* A kipróbálás során még mindig nem értünk el kellő eredményt. Öt lövést adtak le, a hatás nem kielégítő. A kísérlet ennek ellenére folyik. Speer reméli, hogy legkésőbb február végén meg tudja mondani a pontos dátumot, amikor az A-4-program valóban beindulhat. A légierő „Cseresznyemag”- programja sokkal jobban áll,3 Ez a V-l fegyver.* de még kell némi idő, amíg légierőnk bevetheti. Ha minden jól megy, a „Cseresznyemag”-programot április elején, az A-4-programot április végén indíthatjuk. Az óriás lövegek, melyeket Speer az Atlanti-óceán partjára telepít, már most elérték a 100 kilométeres lőtávolságot. Speer nagyon sokat vár ezektől a tervektől, amelyeket belátható időn belül végre is hajthatunk. Mindenesetre meg kell állapítani, hogy pillanatnyilag még nem tartunk ott. A légierő fegyverzetének fejlesztése is mindenütt akadozik. Jó lenne, ha Speer ezt is éppúgy a kezébe venné, mint a tengeralattjáró-programot. Erre azonban Göring és Milch miatt egyelőre nem kerülhet sor. Pedig mit számít ez abban a súlyos helyzetben, amiben jelenleg vagyunk! […] Igen rokonszenves leveleket kapok a keleti frontokon harcoló hadseregcsoportok tábornokaitól. A vezércikkemmel megnyertem a keleti fronton harcoló katonáink szívét. Hörnlein tábornok a Grossdeutschland hadosztályból levelében egyenesen úgy fogalmaz, hogy engem tekinthetnének a hadsereg szóvivőjének. […] Megkaptam a Führer – a tábornoki karhoz intézendő – beszédének teljes szövegét. A beszéd rendkívül alapos és hatásos. A szöveg alapján von Manstein vezértábornagy közbeszólása nem volt olyan drámai, ahogy eddig gondoltuk. A Führer kijelentette, hogy ha szorulna a kapca, s mindenki elhagyná őt, a tisztikarnak akkor is vigyázban kellene állnia előtte. Von Manstein vezértábornagy ekkor közbeszólt: „Ez így is lesz, Führerem!” Ezt tulajdonképpen nem lehet kifogásolni. […]4 Az eset tanúsítja, hogy Hitler teljesen intoleránssá vált, és egy jóindulatú közbeszólást is sértésnek tekintett.*
1944. február 29.
Tegnap: […] Nagyvonalú akciót indítottam, hogy a kibombázott berlini művészek és színházi emberek gondoskodjanak a Berlinből evakuált lakosság kulturális ellátásáról. Számtalan előadást terveznek és rendeznek; nagy öröm és felüdülés ez Kelet-Poroszország és Warthegau falvaiban. A berlini evakuáltak nagyon hálásak nekem. Kár, hogy legjelentősebb művészeink egy része valóságos páni félelemben él a bombázások miatt. Közéjük tartozik Clemens Krauss, Ewald Balser és Emil Jannings. Úgy viselkednek, mint a gyerekek, kereken megtagadják, hogy Berlinbe jöjjenek, s olyan gyávaságról tesznek tanúságot, ami igazán nem javítja hírüket. Majd megmondom néhányuknak őszinte véleményemet. […] Berlinben a birodalmi propagandahivatalok vezetőinek értekezlete. Este Himmler tart előadást a belbiztonság kérdéseiről, amin én is részt veszek. Nagyon meleg szavakkal vezetem be Himmler előadását. Nagyszerű beszédet mond a belbiztonság leglényegesebb kérdéseiről, a koncentrációs táborokról, a zsidókérdésről, a kishitűségről, az SS-ről. Amit mond, az számomra ugyan nem új, de a birodalmi propagandahivatalok vezetői számára rendkívül tanulságos. Érdekes, hogy a koncentrációs táborokban csak negyvenezer német van. Ez igazán nem jelentős szám. Himmlernek mindenesetre sikerült előrelátó politikával elérnie, hogy az egész háború alatt nem növekedett jelentősen a bűnözés. A koncentrációs táborok foglyaival meglehetősen szigorúan bánnak. Valamennyien a hadiipar rendelkezésére állnak. Az A-4-programon nagyrészt foglyok dolgoznak, elsősorban a föld alatt. Az angolok így nem zavarhatják légitámadásaikkal a termelést. Ugyanezt akarják bevezetni a repülőgépgyártásban is; Himmler erre vonatkozó megbízást kapott Göringtől. Csodálatra méltó a Waffen-SS-hadosztályok megszervezése. Himmler ezzel nagy, hogy ne mondjam, történelmi érdemeket szerzett. Erről beszélgetünk még az előadás után teázás közben. Megállapítom, hogy Himmler véleménye világos és egyértelmű. Személyes és bajtársi kapcsolatunk kifogástalan, amit ez a beszéd s a beszélgetés csak megerősített. Himmler pontosan érzékeli a hadsereg jelenlegi mélységes válságát. Tulajdonképpen általános válságról van szó. De mit tehetünk mi ez ellen? A hadsereg kötelessége, hogy megtisztítsa önmagát. […] Vacsorára Schmundt tábornokot hívtam meg, aki ugyancsak beszédet mondott a birodalmi propagandahivatalok vezetőinek értekezletén. Schmundt mélységes aggodalommal beszél a Seydlitz-ügyről,5 Seydlitz-Kurzbach, Walther von, tábornok. Sztálingrádnál szovjet fogságba esett, majd a „Német tisztek szövetsége” elnöke lett. 1943. július 13-án aláirt egy manifesztumot, amely a német katonákat és a népet a háború beszüntetésére és a Hitler-kormány megdöntésére szólította fel. 1944-ben távollétében halálra ítélték, amit 25 év börtönre változtattak át.* melynek minden részletét alaposan ismerem. Igyekezett ezt a Führernél szóba hozni, de a Führer ebben a pillanatban nem lát lehetőséget arra, hogy az ügyet a nyilvánosság előtt megvitassuk és tisztázzuk. Schmundt, akárcsak én, feltétlenül szükségesnek tartja, hogy ezt a kínos ügyet megoldjuk. Azt javaslom, hogy nyilatkozatot kell kiadnia, amiben a hadsereg a legélesebben elhatárolja magát Seydlitz tábornoktól és szakít vele. A nyilatkozat legyen forró hűségnyilatkozat a Führer mellett, s a hadsereg valamennyi vezértábornagya írja alá. A három rangidős vezértábornagy személyesen olvassa fel és nyújtsa át a nyilatkozatot a Führernek. Schmundt lelkesedik a javaslatomért. Szó szerint lediktálom neki a szöveget; mindennel egyetért. Kedden reggel azonnal repülőre száll, s felkeres minden frontot, hogy aláírassa a vezértábornagyokkal a nyilatkozatot. Rundstedttel és Rommell-lel akarja kezdeni Párizsban, majd délre, délkeletre és a keleti frontra repül. Schmundt erre a megfelelő ember. Az egészet saját szakállára akarja csinálni, még Keitelt sem értesíti. Ezt helyeslem; Keitel ostoba, amellett sem jelleme, sem tartása nincs. Bizonyára nem lesz könnyű a vezértábornagyokat meggyőzni az eljárás helyességéről. Manstein ostoba, s meglehetősen provokáló közbeszólása a Führer utolsó beszédekor a tábornoki kar előtt az ügyet inkább elmérgesítette, mint javította. Schmundt beszámolója szerint a tábornokok arra számítottak, hogy a Führer megdicséri őket; ezzel szemben alaposan megmondta nekik a véleményét. A Führer és a tábornoki kar viszonya kissé elmérgesedett, ezért Schmundt legelső feladata, hogy a légkört megtisztítsa. Pontosan tudom, hogy ha a vezértábornagyok megjelennek a Führernél s tudomására hozzák nyilatkozatukat, a Führer nagyvonalúan hajlandó lesz megbékülni. Nekünk is volt a pártban 1932-ben, közvetlenül a hatalomátvétel előtt árulás okozta válságunk, s mi, vagyis a birodalmi gyűlés képviselői, a birodalmi és a körzeti vezetők a Führer elé járultunk, s biztosítottuk hűségünkről. Így az árulót egyedi esetként tudtuk megbélyegezni, s ennek így kell lennie a Seydlitz-ügyben is. Egyébként fennáll a veszély, hogy még a jóakaratú szemlélők is az egész hadsereg válságaként ítélik meg a Seydlitz-ügyet. Erre viszont a hadsereg nem szolgált rá. Schmundtnak igaza van, amikor azt mondja, hogy a hadsereg őszintén igyekszik a Führer célkitűzéseit és követeléseit megvalósítani. Mivel azonban a Führer a hadsereg főparancsnoka, természetesen beszámolnak neki minden egyenetlenségről; ezeket a haditengerészet és a légierő mindenkori főparancsnoka megakadályozza. Ezért a Führer kissé gyanakvóbb a szárazföldi hadsereggel, mint a Wehrmacht másik két fegyvernemével. Keitelt Schmundt semmire nem becsüli, joggal. Jellemtelen és kifejezetten megalkuvó. „Mondatbefejezőnek” is nevezhetnénk. Egyfolytában lesi a Führer száját, s igyekszik a Führer megkezdett mondatát – amint irányát felismerte – befejezni. Személyzeti politikája egyenesen szörnyű. Önálló ítéletalkotásra képtelen. Szolgalelkűsége odáig terjed, hogy saját testvérét is távol tartja a Führertől. Jodl viszont természetesen tisztességes, józanul gondolkodó ember. Schmundtnak mint a hadsereg személyzeti főnökének nagyon nehéz a dolga, és nyomasztja, hogy hatalmas munkájához nem kapja meg a szükséges támogatást. Különösen lehangolta és elcsüggesztette, hogy Göring bírálta a munkáját. Zeitzler biztos pont a zűrzavarban. Mindenre kapható. Schmundt elmondja, hogy személyemet és munkámat a hadsereg tábornoki kara egységesen nagyra becsüli. Ennek ellenére óvom, nehogy híre menjen, hogy a vezértábornagyi nyilatkozatot én javasoltam és a szövegét én fogalmaztam, különben a vezértábornagyok már eleve bizalmatlanok lesznek. […] Éjfél utánig beszélgetünk Schmundttal; kitűnő benyomást tesz rám. Igazi idealista, a Führer rajongó híve. Roppant boldog, amiért lehetőséget adtam rá, hogy négy órán át előadja gondját-baját. Megkönnyebbült szívvel tér vissza a munkájához. Azonnal meg akarja kezdeni körútját a vezértábornagyokhoz. Ha megvalósítják elképzeléseimet, úgy gondolom, nagyot léptünk előre. […]
1944. március 4.
Tegnap: […] Tizenegy óra tájban érkezünk Salzburgba. Nagyon szép az út Obersalzbergre. Vastag hótakaró borítja a vidéket. Ilyen az igazi tél; nálunk, Észak-Németországban, csak alig látszik a nyoma. A Führer házát beragyogja a nap. Jó, hogy egy ideig Obersalzbergen tartózkodik. Itt legalább kissé kipihenheti magát, és rendbe hozhatja az egészségét. Hosszan beszélgetek Lorenzcel és Schaubbal. Itt fent viszonylag nyugodt az élet, ami jót tesz a Führernek. Elsősorban azért, mert ismét emberi környezetben van. […] Hosszú megbeszélés Bormann-nal. […] Bormann szerint Göring helyzete elég súlyos. Nincs már kapcsolata a párttal, nagyon nehezen viseli el a bírálatot. Ennek következtében sem a Führer, sem a párt nem mondja meg neki, amit most meg kellene mondani. Így tehát légüres térbe került; ez annál szomorúbb számára, mert jelenleg élete legsúlyosabb válságát éli át. […] Nagyon örülök, hogy Sepp Dietrich6 Dietrich, Sepp, SS-tiszt, 1936-tól a Leibstandarte Adolf Hitler, 1944-ben egy SS páncélos hadosztály parancsnoka. Részt vett az Ardennekben vívott harcokban, majd 1945-ben Magyarországon kísérelte meg a szovjet hadsereg feltartóztatását.* is Obersalzbergen van látogatóban. Az ilyen faragatlan, egészséges ésszel megáldott katonával mindig jó beszélgetni. Az Adolf Hitler Leibstandarte teljes állományát át fogják vezényelni keletről nyugatra. Bizonyos, hogy egy bekövetkező invázió esetén kiválóan fognak harcolni. Megmutatják a leveleket, amelyeket Seydlitz tábornok és Korfes tábornok intézett a Cserkasszinál körülzárt csapatokhoz. Csak úgy árad belőlük a hazaárulás. Nyílt felszólítás ez az engedelmesség megtagadására a Führerrel szemben. Ezt számtalan, csak a gyávaságukból fakadó látszatérvvel indokolják. Milyen mélyre süllyedhetnek ezek a tábornokok, s milyen ocsmány figurák, ha egyszer otthagyták a vezérkar sima pályáját! Sajnos a nap folyamán újabb súlyos nappali bombatámadás érte ezúttal Wilhelmshavent. Berlinben is volt légiriadó, de a várost ezúttal nem támadták. Nem minősíthető súlyosnak a bombázás, Wilhelmshaven ellen sem. A károk nem jelentősek, noha négyszáz repülő támadta a várost. Obersalzbergen van látogatóban Éva Braun7 Hitler barátnője 1945 április 28-ról 29-re virradó éjszakán Hitler feleségül vette, április 30-án vele együtt öngyilkos lett.* kisasszony is, több barátnőjével. Örülök, hogy a Führer az ő révén egy kicsit kikapcsolódik. A Führer a helyzetmegbeszélés után fogad. Igen frissnek és kipihentnek látszik, pedig valami baj van a szemével. Az egyik szemében megpattant egy vékony ér, úgyhogy azzal valamivel rosszabbul lát. Az orvos azt mondja, hogy ez rövid időn belül rendbe jön. Hozzám a Führer hangsúlyozottan kedves és barátságos. Sokáig ülünk az asztalnál, s számtalan, tágabb körben is tárgyalható dologról beszélünk. A Führer szeretné, ha néhány napot itt maradnék; sajnos nem tudok, mert Berlinben sürgős munka vár. Mindenki örül, hogy jelenlétem kissé feldobja a társaságot. Rövidesen igen érdekes beszélgetés alakul ki, amiben a Führer nagyon élénken vesz részt. Aztán vele együtt találkozom Hewel nagykövettel. Számos külpolitikai kérdés kerül napirendre, mindenekelőtt természetesen Finnország.8 1944 márciusában egy szovjet ék előretörése a finn vonal összeomlásával fenyegetett. Katonai és politikai körökben egyaránt felmerült a háború befejezésének elkerülhetetlensége. Risto Ryti államelnök (1940-44) segítségkérelemmel fordult a német kormányhoz, majd ennek hadfelszerelésre vonatkozó ígérete fejében júniusban kötelezettséget vállalt arra, hogy Finnország nem köt különbékét. A belső ellenzék augusztus 1-jén lemondásra kényszerítette. A helyébe lépő Carl Gustav Mannerheim tábornok, a hadsereg főparancsnoka 1944 szeptember 19-en Moszkvában aláírta a fegyverszünetet.* A Führer elmondja, hogy Finnországban elsősorban a tábornokok mondanak csődöt. Mannerheim igen borúlátó jelentést adott a front helyzetéről, és ebből következtek a helsinki események. Nyilvánvaló, hogy Mannerheim nem tudott uralkodni az idegein. Sajnos a kritikus napokban tőlünk senki sem volt jelen, aki megtámogathatta volna. A Führer nagyon bánja, hogy ezt elmulasztotta. Ryti nagyjában-egészében szilárd maradt. Egyébként a politikusok Finnországban, mint egyebütt, ahol a háborúban igazán veszélyessé vált a helyzet, bátornak bizonyultak; csak a tábornokok buktak el. Mannerheim jelentése meglehetősen kritikus lehetett, mivel az egész finn parlamentet mozgósította. A finnek igyekeznek minden eszközzel húzni az időt, valószínűleg amiatt, hogy megvárják a fejleményeket a fronton. Könnyen lehetséges, hogy ez az egész finn kérdés még hosszasan elhúzódik. Ezért igyekeznünk kell beavatkozni a dolgok menetébe. Ha a finnek ki akarnak ugrani, akkor a Führer természetesen el van szánva katonai lépésre. Addig azonban a politika, a diplomácia, a publicisztika minden eszközét a művészet szabályai szerint kell bevetnünk. A Führer megkérdezi, mit javasolok. Az a véleményem, hogy a német népet végre be kell avatnunk a finn események hátterébe, és az információkhoz igen világos és határozott kommentárokat kell fűzni. A kommentárok útján közöljük a finnekkel, mi fenyegeti őket, ha elbuknak; mégpedig a bolsevikok részéről nyíltan, és valamelyest burkoltabban a mi részünkről. Egyébként is az a véleményem, hogy erről a kérdésről, ha már idáig fejlődött, a legnyíltabban kell beszélnünk. Nem hagyhatunk szabad folyást az eseményeknek. Minél gyorsabban és erőteljesebben avatkozunk be, annál eredményesebb lesz. Elmondom a Führernek, milyen nagy hatású volt a dorpati egyetem rektorának Sven Hedinhez9 Hedin, Sven, svéd Ázsia-kutató. Többször felkereste Hitlert, különösen azért, hogy Finnország érdekében fellépjen.* intézett levele, amit egyébként a finn sajtó nagybetűs címekkel közölt. A Führer is nagyjából így képzeli el publicisztikai tevékenységünket, csak jobban hangsúlyozva a jelenlegi finn helyzetet. Ezzel kapcsolatban teljhatalmat kérek a Führertől, amit meg is kapok. Berlinben azonnal megkezdem majd a munkát, egy sajtóközleményt fogalmazok, amit aztán bemutatok a Führernek. Ebből a nyilatkozatból először tudja majd meg a német nép, mi is történik valójában. Gondolom, valamit tehetek még. Sajnos már túlságosan késő van, a dolgok túlságosan messzire fejlődtek, de remélem, hogy a finnek egy ideig még el tudják húzni az eseményeket. Ha Finnország valóban megadja magát, akkor nekünk természetesen kész tények elé kell állítani őket. Nyilvánvaló, hogy a finneknek milyen következményekkel kell számolniuk a mi részünkről és a szovjetek részéről, amennyiben megalkuvást mutatnak. Remélem, hogy ezt a finn vezetők is tudják. A finn üggyel kapcsolatban a Führer elszánta magát, hogy a magyarkérdést is megoldja. A magyarok szakadatlanul elárulnak bennünket. Ezt már egy tucatszor rájuk bizonyítottuk, de nem is reagáltak tiltakozásunkra. A Führernek semmi kedve hagyni, hogy a magyar helyzet éppúgy kiéleződjék, mint a finn. Az árulást meg kell büntetni. Ezért most cselekedni akar. Le akarja mondatni és tartóztatni a magyar kormányt, Horthyt őrizetbe venni, és Imrédy vezetésével megkísérelni a kormányalakítást. Imrédy bizonyára hajlandó lesz átvenni a magyarországi ügyeket, ha a románok nem támasztanak azonnal szertelen területi követeléseket, amelyeket Imrédy természetesen nem teljesítene. A Führer ezért a románokra is nyomást akar gyakorolni, hogy legalább hallgassanak, amit azonban nagyon nehéz lesz elérni. A magyarországi államcsíny a hadsereg lefegyverzésével kezdődne, amihez megvan a kellő erőnk. Ha a hadsereget lefegyvereztük, akkor megoldhatjuk a magyar arisztokrácia s elsősorban a budapesti zsidóság kérdését.10 Hitler végül a fentiekben vázoltnál szelídebb forgatókönyvet tett magáévá a „magyar kérdés megoldására”, amiben valószínűleg a biztonsági és katonai szakemberek tanácsai játszottak szerepet. – Hitler március 18-án Klessheimben Horthyt súlyos fenyegetések alatt rákényszerítette, hogy helyén maradva vállalja a német bevonulás ódiumát. Kállay Miklós miniszterelnök a török követségre menekült, nem sokkal később mégis a németek kezére és koncentrációs táborba került. Imrédy Béla helyett azonban Sztójay Döme volt berlini követ lett a miniszterelnök.* Addig ugyanis, amíg a zsidók Budapesten vannak, nincs mit kezdenünk a várossal, az országgal sem, különösen pedig a nyilvánossággal. A magyar hadseregtől nagy mennyiségű fegyvert szerezhetünk. Ezeket természetesen jól használhatjuk az elkövetkező nehéz ütközetekben. Emellett a magyarok jelentős olajtartalékot halmoztak fel, ami mind a kezünkbe kerülne. Meglehetősen sok olajkútjuk is van, nem is beszélve az élelmiszer-tartalékokról, amelyek ugyan nem sokat nyomnak a latban, de mégiscsak jelentenek valamit. […] Ezután részletesen ismertetem a Führerrel véleményemet Anglia és az Egyesült Államok helyzetéről. Megelégedéssel nyugtázom, hogy a Führer mindenben egyetért velem. Angliával s az USA-val kapcsolatban most ki kell várnunk. Mind Angliában, mind az Egyesült Államokban súlyos politikai válság van. Mindenesetre idő kell, hogy ez beérjen. A válságot a bolsevizmussal kapcsolatos kérdés okozza. Sztálin Churchill és Roosevelt mellének szegezte a pisztolyt. Természetesen egyik sem reagált azonnal, de a dolgok fejlődése alapján rövidebb-hosszabb távon mind Angliának, mind az Egyesült Államoknak dönteniük kell. Churchill van a nehezebb helyzetben, hiszen hozzá van közelebb a bolsevista ellenség. […] A legfontosabb természetesen az, hogy tartsuk a keleti frontot. A Führer szerint erre képesek vagyunk. Nem akar többé parttalan visszavonulást, ezt nem is engedhetjük meg magunknak. Lényegében a jelenlegi állásainkat akarja tartani, hogy onnan nyáron újból támadásba lendüljünk. Ehhez körülbelül negyven hadosztályra van szükség. A jelen helyzetben a negyven hadosztályt csak nyugatról vonhatjuk el, ha előzőleg ott már elhárítottuk az inváziót. Ez azonban még a távoli jövő. Először a déli szárnyunkat kell rendbe tennünk. A Führer nagyon elégedetlen, hogy nem sikerült az anziói hídfőállást megszerezni. Itt nem a német katona, hanem a német vezetés mondott csődöt. Kesselring túl könnyelműen járt el, ezért nem ért el eredményt, nem is beszélve a számos technikai hibáról. Ez a Führer számara jeladás – amit a tábornokok mindig vitatnak -, hogy mindent magának kell elvégeznie. Rendkívül bántja, hogy ebben az egy esetben szabad kezet adott a főparancsnokságnak és a helyi parancsnokságoknak. Ez nem fog többé előfordulni.11 A katonai vezetők régóta meg voltak győződve róla, hogy Hitler állandó beavatkozása a legapróbb taktikai kérdésekbe megbénítja a parancsnokokat, és lehetetlenné tesz minden ésszerű katonai lépést.* Minden körülmények között még egy nagy támadást akar intézni az anziói hídfőállás ellen. Csodálatos lenne, ha eredményt érnénk el. Sikerünk rossz előjel volna az ellenség számara az elkövetkező invázió szempontjából. Természetesen a legmesszebbmenőkig bizonytalan, hogy az angolok és az amerikaiak valóban megkísérlik-e az inváziót. Azt sem tudni, hogy ha igen, akkor hol próbálkoznak majd. A Führer szerint invázió esetén a helyzetünk abszolút biztos. Részletesen ismerteti, milyen erőkkel rendelkezünk nyugaton az invázió visszaverésére. Ezek valóban több mint elegendőek. Igaz, hogy a frontszakaszon vannak fiatal, még nem harcpróbált hadosztályok is, de azok emberállománya is olyan kiváló, hogy nem kell aggódnunk. Ha például bevetik a „Hitlerjugend” SS-hadosztályt, biztosak lehetünk, hogy felelősséggel megteszik a kötelességüket. […] A többi nyugaton lévő alakulat is első osztályú: fiatalok, kiképzettek, ismerik a feladatukat, s ez a legfőbb biztosítéka, hogy kitartanak és állhatatosak lesznek a harcban. Fegyverzetünk is jobb, mint az ellenségé, különösen harckocsijaink. Az új modellek, a „Tigris” és a „Párduc” messze felülmúlják a régieket; még ha nincs is belőlük egyelőre elegendő, a régi típusokkal keverve páncélos hadosztályaink tűz- és elhárító ereje hihetetlen lesz. Kívánom, hogy a Führer előrejelzései beváljanak. Az utóbbi időben annyi csalódást kellett átélnünk, hogy kissé már hajlamos vagyok a kételkedésre. Végül is döntő harcról van szó, s katonáink bizonyára kitesznek majd magukért. A Führer a légi erőviszonyokat sem ítéli kedvezőtlennek. Jelentős vadászgéptartalékot gyűjtöttünk össze nyugaton, ezenkívül természetesen a honi légvédelem vadászpilótáit is nyugaton vetjük majd be. Csak az a kérdés, hogy az ellenség valóban nyugaton támad-e. Lehet, hogy az invázióra Norvégiában vagy Dániában kerül sor. De ott is felkészültünk. Dél-Franciaország lenne a legveszélyesebb hely, viszont ott sok bevethető tartalékkal rendelkezünk. Az lenne a legkellemetlenebb, ha az angolok és az amerikaiak kerülő úton Portugálián és Spanyolországon keresztül kezdenének elterelő hadmozdulatokat, amelyek ellen – legalábbis egyelőre – nem tudnánk védekezni. Éppily kellemetlen lenne, ha Törökországot belekényszerítenék a háborúba, s a Dodekanezoszon indítanának támadást. Nem hiszem azonban, hogy a szovjetek ebbe beleegyeznének. Ha nyugati ellenségeink nem indítanának inváziót, akkor a dolgok állása szerint tárgyalásokat kellene kezdeniük velünk; ez esetben majd élő fenyegetéssé válik a politikai probléma, amelyet Churchill és Roosevelt sem kerülhet meg, főleg, mivel erős belső nyomás nehezedik rájuk. Ami a légi háborút illeti, a Führer ezzel kapcsolatban is számos bizonyítékot sorol, hogy London ismétlődő bombázása igencsak foglalkoztatja a brit közvéleményt. A légitámadások nagyobb kárt okoztak, mint eleinte gondoltuk volna. Egyébként a Führer a támadásokat hétről hétre fokozni akarja. A megtorlásra csak április második felében kerül sor, akkor azonban egyszerre a négy ismert területen, ahol április közepéig-végéig tevékenykedhetünk. A Führer nem sokra becsüli az olyan megtorlást, ami nem folyamatos. Ezért inkább vár néhány hetet, semhogy túlságosan hamar elsüsse a puskaport. Mindnyájan reméljük, hogy a megtorlás hatása megsemmisítő lesz. Különösen az A-4-fegyvertől várunk nagy eredményeket. Ha Churchillnek már most is kellemetlen, hogy 200-250 német bombázó támadja Londont, milyen nehéz helyzetben lesz, ha teljes mértékben megindítjuk az igazi megtorlást! Ami a birodalom területe fölötti légi háborút illeti, a Führer rendkívül sokat remél vadászgépeink új fegyverzetétől. Ezeket most sorozatban szerelik fel, s bizonyára nagyobb eredményeket érünk majd el velük. Ha beépítjük vadászgépeinkbe a Rotterdam-készüléket is, aminek segítségével vadászpilótáink már távolból észlelhetik az ellenséges bombázókat, akkor rövidesen megváltozik a légi háború képe. A Führer szerint a következő télen véglegesen megtörjük az ellenség ellenünk bevetett légierejét. Akkor aztán újra nagy erővel bombázhatjuk Angliát. A Führer nagyon sajnálja, hogy Göring teljesen csődöt mondott a légierő felfegyverzésével kapcsolatban. Ezt elsősorban Udetnek és Möldersnek köszönheti. Udet és Mölders nem helyezett elég nagy súlyt a nehézfegyverzetre, mivel mindketten kiváló vadászok voltak. Az általuk javasolt vadászgépek és fegyverzet az ő képességeikkel rendelkező mesterpilóták számára megfelelő, de vadászrepülőink nagy része számára teljesen elégtelen. A Führer megérti, hogy Göring ebben a helyzetben kissé ideges. Az a véleménye, hogy éppen emiatt még inkább segítenünk kell. Jelenleg nem visel el semmiféle bírálatot; nagyon óvatosnak kell lennünk, ha egyet-mást el akarunk fogadtatni vele. […] A légi károk helyreállításában végzett lakossági munkáról a Führer csak dicsérőleg tud szólni. Mélységesen csodálja azt a nagyszabású munkát, ahogy például Berlinben megbirkóztak a légitámadásokkal. A birodalmi fővárosban több óvóhelyet kell építenünk; ehhez a Führer a rendelkezésemre bocsátja a szükséges munkaerőt és anyagot. Egyébként úgy gondolja, hogy a birodalmi főváros elleni légitámadásokat nem fogják korlátlanul folytatni. Az ellenség legközelebb majd új célpontokat keres magának. Részletesen beszámolok neki a légvédelem ellenőrzésének tapasztalatairól, amit igen figyelmesen hallgat. Bracht kiváló munkát végzett Felső-Sziléziában, Hanke is Alsó- Sziléziában. A Führer örül, hogy mindkét Gauleiter ilyen kiválóan dolgozik. Hankénak volt egy kis összetűzése Speerrel, de ezúttal Speernek nincs igaza. Speer túlságosan lekezelően bánik a Gauleiterekkel, s így elvadítja őket. Nincs elég tapasztalata a pártban, ezért nem tudja, hogyan kell bánni velük. A Gauleitereket tisztelni kell, hiszen ők a párt, s ezáltal a birodalom egész vezetésének képviselői. Ha megfelelően bánnak velük, akkor mindig ők lesznek az ügy élharcosai. Nagyon fontos, hogy a Gauleiter a számára kijelölt feladatot szabadon valósíthassa meg. Ha minden apróságba be akarnak avatkozni, akkor megmakacsolja magát. A Führer megerősíti a választásról kialakult véleményemet. Nagyon örül, hogy jó híreket hall tőlem Mutschmannról. A szászokat a Führer különösen nagyra becsüli. Nemcsak eszesek, hanem körültekintőek és rátermettek is, amit elsősorban a légitámadások során tapasztalhatunk. […] Ezután a tábornokokról beszélünk. Ismertetem a Führerrel Seydlitz és Korfes ügyét. Jól ismeri a leveleket, amelyeknek tartalmát velem is közölték. Ennek ellenére az a véleménye, hogy az ügyet ne hozzuk nyilvánosságra; ha nyilvánosságra hoznánk, vitába kellene szállnunk a tábornokokkal. Ez mindig kellemetlen, különösen háborúban. […] A Führer megbíz, hogy a sajtóban és a rádióban legalább Seydlitz és Korfes érveivel vitatkozzunk, méghozzá igen erőteljesen és támadóan. A tábornoki karról – mint már többször kifejtette – a Führernek általánosságban az a véleménye, hogy undorító. A tábornokoknak nincs belső kapcsolatuk vele; a háttérbe vonulnak, s többségük szívesebben okozna nehézséget ma, mint holnap. Sztálinnak könnyebb a dolga. Ő az olyan tábornokokat, akik jelenleg nekünk útban vannak, idejekorán agyonlövette, ezért ma már semmit sem tehetnek ellene. Mi egyedül a zsidókérdésben folytattunk ilyen radikális politikát. Ez helyes volt, ma már élvezzük a hasznát. A zsidók már nem okozhatnak kárt nekünk. A zsidókérdés megoldása előtt mégis újra meg újra elhangzottak vélemények, hogy a zsidókérdést nem lehet megoldani. Most már látható, ha akarjuk, meg lehet oldani. Egy nyárspolgár természetesen nem értheti meg ezt. Sztálin a csuhások ügyét is hasonlóképpen oldotta meg. Ma már megengedheti magának, hogy újra engedélyezze az egyházat, amely teljes mértékben kiszolgálja őt. A metropoliták a kezéből esznek, mert félnek tőle, s pontosan tudják, hogy ha ellenzékieskednek, tarkón lövik őket. Nekünk ezen a területen van még mit bepótolnunk. A háború azonban a legalkalmatlanabb időszak erre. A háború után mind a tisztek, mind a csuhások kérdését elő fogjuk venni. Ma jó képet kell vágnunk a gonosz játékhoz. Én sem gondolom, hogy a nemzetiszocialista vezetőtisztek elérhetnek valamit, amíg a régi tábornokok kezében van a hatalom. A Wehrmachtban, s különösen a seregben, gyökeres reformokat kell végrehajtanunk. Ezeket azonban fönt, s nem lent kell elkezdenünk. A Führer igen elégedett a haditengerészet politikai magatartásával. Nemcsak Dönitz gondoskodik a kifogástalan politikai kiképzésről, már Raeder is megtette ezt. Raeder nem volt annyira szenteskedő, mint általában hitték. Híve ugyan a felekezeten kívüli kereszténységnek, de feltétlenül hű és ragaszkodó hozzánk. Ugyanez vonatkozik Dönitzre is. A légierőről sem mondható el, hogy nemzetiszocialista lenne, aminek elsősorban az az oka, hogy a tisztek nagy részét, főként az idősebbeket, a hadseregből vették át. A Führer Schörnert akarja kinevezni a hadsereg nemzetiszocialista vezetőtisztjének. Ezt sajnálom. Schörnert Fromm helyére, a tartalékhadsereg parancsnokának szántam. Ami azonban nem valósul meg ma, bekövetkezhet holnap. […] Vermehren ankarai ügye sok gondot okozott a Führernek.12 Vermehren, Erich, az Abwehr megbízottja az ankarai követségen. 1944 elején átállt és a brit követségre menekült.* Az egész elhárítást átadta Himmlernek és a biztonsági szolgálatnak. Papen Ankarában ugyanúgy, mint korábban Berlinben, kétes alakokat gyűjtött össze maga körül. Papennek mindig nagy tehetsége volt ahhoz, hogy olyan figurákat fedezzen fel, mint amilyen száz éve Bassermann volt. Mágnesként vonzza magához a német politikai élet fél- és negyedzsidóit, klerikális és egyéb hírhedt elemeit. Ennek ellenére nyomatékosan javaslom a Führernek, hogy Papent ne hívjuk vissza. Igen nagy tekintélye van Ankarában, a társaság középpontja, egy ilyen ember diplomáciánknak rendkívül jó szolgálatot tehet egy ilyen veszélyeztetett ponton. Panaszt teszek a Führernek, hogy a külügyminisztérium állandóan belekontárkodik a külföldre irányuló propagandamunkámba. Ribbentrop újra meg újra megkísérli elvenni tőlem a külföldi rádióadásokat. A Führer ezt határozottan ellenzi. Egyébként is hajszálat fedezett fel Ribbentrop levesében. Ribbentrop túlságosan ridegen és mereven védelmezi az álláspontját. Igen kevés rugalmasságot tanúsít a jelenlegi kritikus időpontban, ezért túl sok nehézséget okoz mind belföldön, a kollégáinak, mind külföldön, a szövetséges és semleges államoknak. El sem lehet képzelni, milyen más lenne a helyzet egy rátermett külügyminiszterrel. A Führer ezt ugyan nem akarja elismerni, de lelke mélyén nem bízik már annyira Ribbentropban, mint valaha. Beszámolok a Führernek például arról, hogy Ribbentrop Németországban titkos zsidóadót akart fölállítani, hogy zsidóadásokat sugározzunk Amerikába, de olyan szélsőségeseket, hogy ezek hallatán az amerikai közvélemény antiszemitává váljék. Ez a terv olyan eszelős és annyira a hajánál fogva előrángatott, hogy csak nevetni lehet rajta. De a külügyminisztériumban így akarnak, vagy legalábbis így szeretnének külföldnek szóló propagandát csinálni. Az ellen is tiltakozom a Führernél, hogy a külföldre irányuló politikába a külügyminisztérium állandóan úgynevezett a külföldet ismerő szakértőket akar bekapcsolni. Hogy az Angliába irányuló propaganda eredményes legyen, ahhoz nem angolul beszélő emberek kellenek, hanem olyanok, akik okos pszichológusok. De milyen pszichológiai ismeretekkel és tapasztalatokkal rendelkeznek a külügyminisztérium követségi tanácsosai? Valamennyiüket zsebre tudnám vágni. A Führer egyetért velem. Teljhatalmat ad, hogy védekezzem a külügyminisztérium beavatkozási kísérletei ellen. Ezt a megbízást a legnagyobb örömmel fogom végrehajtani. A Führer minden kérdésben, még az úgynevezett kényes kérdésekben is, hangsúlyozottan kedves és előzékeny velem. Szavaiból érződik, mennyire bízik bennem, mennyire becsüli a munkámat és a nézeteimet. Ez különösen a mostani helyzetben nagyon fontos, mert érzem, hogy a Führer pontosan ismeri a munkámat, s mindenekelőtt ad a véleményemre. Ezt kritikus helyzetekben természetesen jól hasznosíthatom. Előadom a Führernek, hogy a külföldre irányuló propagandának voltaképp csak három témája van, amelyeket egyre különböző változatokban, újra meg újra kell betáplálnunk a világ közvéleményébe. A három téma az antiszemitizmus, az antibolsevizmus és a szocializmus. A Führer ezzel teljesen egyetért. Ha el tudjuk érni, hogy ez a három téma szakadatlanul foglalkoztassa a világ közvéleményét, s a nyilvánosság előtt ezeket folyamatosan napirenden tartjuk, akkor csak erősíteni fogjuk az ellenséges táborban meglévő ellentmondásokat. Ugyanígy jártunk el a hatalomátvétel időszakában is; hogy milyen eredménnyel, az ismeretes. […] Ezután még megbeszéljük a kultúrpolitika néhány kevésbé fontos kérdését. A Führer nem akarja, hogy Richard Strausst méltánytalanság érje.13 El akarták rekvirálni a házát Garmisch-Partenkirchenben.* Csak azért haragudott rá annyira, amiért olyan fösvényül viselkedett az evakuáltak befogadása ügyében. Ennek ellenére korlátozás nélkül játsszuk a műveit. A Führer igen becsüli Furtwänglert, aki a nemzeti ügyekben kifogástalanul viselkedett; ezt nem felejtjük el a háború után sem. A Führer arra is utasítást adott, hogy óvóhelyet építsenek neki. Még rágondolni is borzasztó, mondta a Führer, hogy Furtwängler bombatámadás áldozata lehetne! Beszéltem a Führernek Emil Jannings gyávaságáról a bombatámadások idején. Ő sosem várt tőle mást. […] Az egészségéről a Führer részben jót, részben kevésbé jót mond. Mint már említettem, kisebb látászavarai vannak, ezek sokat foglalkoztatják. Ettől függetlenül az obersalzbergi levegő igen jót tesz neki. Nyomatékosan javaslom, töltsön el itt még néhány hetet, különösen azért, mert keleten most következik az „iszapidőszak”. Egészségileg fel kell készülnie az elkövetkező súlyos megpróbáltatásokra, elsősorban az invázióra. Külsőleg a Führer igen jó színben van. De látom, amikor aláírja a teljhatalmamról szóló rendelkezéseket, remeg a keze. Ezt magától is szóba hozza. A nehéz évek súlyosan igénybe vették az idegrendszerét. Olykor úgy érzem, a legjobb úton van, hogy a régi Führer legyen. Viselkedésében velem szemben van valami megható. Érezni, mennyire örül, hogy újra arról beszélhet, ami a szívét nyomja. Megmutatja obersalzbergi, a sziklába vájt óvóhelyét. Hosszú lépcsősort kell megmásznunk le és fel, ami a Führernek nehezére esik; egész lassan kell mennie. Nagyon megnyugtat, hogy Obersalzbergen megfelelő óvóhely van a számára. Az utóbbi időkben gondot okozott, hogy tudtam: a Führer Obersalzbergen van, miközben az amerikaiak napközben állandóan berepülnek erre a vidékre. Estefelé a Führer lefekszik egy kicsit aludni. Szívélyes barátságban válunk el. A következő héten megpróbálok majd egy, vagy akár két napot Obersalzbergen tölteni. El sem tudom mondani, milyen jót tett nekem ez a néhány órás együttlét a Führerrel. Úgy jöttem el tőle, mintha erősítő kúrán estem volna át. […]
1944. március 15.
Tegnap: […] Csak most derült ki, hogy Sztálin a teheráni konferencián14 A konferencia 1943 november 11-től december 12-ig ülésezett Churchill, Roosevelt és Sztálin részvételével. Döntést hozott a második front megnyitásáról és megvitatta a német, valamint a közép-kelet-európai kérdéseket.* súlyosan összetűzött Timosenkóval, s egy pálinkásüveget tört szét a fején. Timosenko Churchill és Roosevelt jelenlétében nagyon ügyetlenül beszélt, ami nem felelt meg Sztálin terveinek. Ez a zsánerképecske jól illik a teheráni miliőbe. Minél többet tudunk a teheráni konferenciáról, annál abszurdabbnak tűnik. Ha felidézzük a pompás zárónyilatkozatot, máris kiderül, mennyire becsapták a világ közvéleményét. […] Délben vendégségben a Führernél. […] Bormann kissé egyszerűbbnek képzeli el, hogyan tudjuk a nemzetiszocialista eszmerendszert a Wehrmachtba beoltani, mint ahogyan az a valóságban van. Azt hiszem, nagyon sok munkánkba kerül még, hogy kézzelfogható eredményt érjünk el. Bormann kifejezetten igavonó típus. Rengeteg a munkája, de hála istennek a fizikuma kiváló, s így megengedheti magának, hogy többet dolgozzék, mint egy átlagember. A Führer számára nélkülözhetetlen tanácsadó. Örülök, hogy jó személyes és szakmai viszonyt tudtam kialakítani vele. Bormann sok, a Führert foglalkoztató ügyről közvetlenül számolhat be nekem, ami igen hasznos. Ebéd után hosszabb megbeszélés a Führerrel néhány időszerű kérdésről. […] Az akcióra Magyarország ellen végül is március 18. és 20. között kerül sor. Megint elhalasztották, mert a magyarok megszimatolták a bajt. Híresztelések terjedtek el a közvéleményben, s a magyar kormány a hadügyminiszter útján a főparancsnoksághoz fordult, hogy mit jelentenek a német csapatösszevonások. A Führer utasítására Jodl igen éles hangú levélben válaszolt, s elhárított mindenféle gyanúsítást. Vissza is kérdezett: hogyan támadhatnak a magyaroknak ilyen abszurd feltételezései, s szövetségesként hogyan működtethetnek titkosszolgálatot ellenünk? Közben folytatódnak az akció előkészületei. Ezeket fel kell gyorsítani, mert minél előbb kezdjük, annál jobban érünk célt. Ha az akció végrehajtása során nehézségek merülnek fel, a Führer szabad kezet ad a románoknak, s a magyarok akkor aztán megkapják a magukét. Egyébként botrányos, hogy miközben élethalálharcot vívunk a Szovjetunió ellen, mind a magyarok, mind a románok legtöbb alakulatukat a közös határon vonják össze. Ha ezekre a hadosztályokra harcra kész állapotban, keleten számíthatnánk, sok nehézséget megoldhatnánk, amelyek így majdnem leküzdhetetleneknek tűnnek. A keleti fronton ugyanis a helyzet nem kedvező. Ez nagy gond a Führer számára, nagyobb, mint eddig bármikor. Olyan kritikus a helyzet, hogy minden erőnket össze kell szednünk, ha meg akarjuk védeni magunkat. A Führer most vissza akarja vonni csapatainkat a Bug partjáig, s reméli, hogy ezt a vonalat tartani tudjuk. Jó lenne, ha sikerülne, de jelenleg olyan a helyzet, hogy ez is kérdéses. Nincs elegendő harckocsi-elhárító lövegünk. Ezért a gyalogság egy része kimondottan retteg a páncélosoktól. Ez itt-ott az oroszoktól való rettegésbe csap át. Ha néhány hónapon belül minden gyalogoshadosztályt több rohamlöveggel tudunk ellátni, akkor túl vagyunk a nehezén. Ez azonban még jó időbe telik. Addig is meg kell találnunk a módját, hogy valahogy segítsünk magunkon. Mindenesetre a Führer a keleti frontot illetően nagyon gondterhelt, s felkészül arra, hogy az elkövetkező napokban és hetekben még néhány nagyon nagy meglepetésnek leszünk kitéve. […] Keleten természetesen akkor lenne megint ideális a helyzet, ha sikerülne a Führer terve, hogy ismét előrenyomuljunk a Dnyeperig. De ki mer ebben a pillanatban erre gondolni! […] A legfontosabb, hogy a Führer egészséges maradjon. Akkor megbirkózik minden nehézséggel. A múlt heti enyhe betegségéből kigyógyult ugyan, de még mindig gyengélkedik. Ezért nyomatékosan kérem, kímélje jobban magát, s törődjék többet az egészségével. Ugyanis ha a Führer csak egy rövid időre kidőlne, az pótolhatatlan veszteséget jelentene. Szinte csoda, hogy annyi év alatt a Führer egyetlen napot sem töltött betegen az ágyban. De ne kiabáljuk el. […] Mielőtt elutazom, elbúcsúzom a Führertől. Reméli, hogy hamarosan újra jövök. Obersalzbergről havas hegyek között vezet az út Salzburgba. Egész éjjel és egész nap esett a hó. A hegy úgy magasodik a táj fölé, mint egy mesebeli álomban. Hogy tudnánk örülni ennek a szép, érintetlen tájnak, ha béke lenne! Most alig méltatjuk egy pillantásra. […]
1944. március 21.
Tegnap: […] A magyarországi helyzet jól alakul. A Führer Veesenmeyert15 Veesenmeyer, Edmund, a Német Birodalom teljhatalmú megbízottja Magyarországon az 1944 március 19-i német megszállás után.* nevezte ki követnek Budapestre, aki már megkezdte tevékenységét, és azon fáradozik, hogy megalakítsa az új kormányt. A korábbi miniszterelnököt, Kállayt letartóztatták.16 A hír nem felel meg a valóságnak, Kállayt 1944 november 19-én, a török követ lakásán tartóztatták le.* A honvédség jelenlegi vezérkari főnöke ugyan tiltakozott ez ellen, de nem sokra ment vele. Veesenmeyernek új kormányt kell javasolnia Horthynak; ha mi jóváhagyjuk, Horthy nem teheti meg, hogy ne hagyja jóvá. Mindenképp azt akarjuk elérni, hogy Imrédy kerüljön hatalomra. Imrédy ugyan még kézzel-lábbal tiltakozik, mert nem akar együttműködni Horthyval, aki az utóbbi időkben nagyon rosszul bánt vele.17 A kormányzó Imrédyt az általa túlzottnak tartott német elkötelezettsége miatt, de felhasználva származásának tisztázatlan pontját is, 1939 február 15-én lemondásra kényszerítette.* Mi azonban nyomást gyakorlunk rá, s bizonyára beadja a derekát. A Führer magához rendelte Antonescut. Meg akarja értetni vele, hogy több román alakulatot kell felvonultatnia Románia határainak védelmére. Bukarest ezekben a napokban olyan, mint egy hangyaboly. Egyrészt félve figyelik a román határt, amit a szovjetek most már átlépnek, másrészt abban reménykednek, a magyar események megteremtik a lehetőséget, hogy a Magyarországgal fennálló vitás határkérdéseket erőszakkal elintézzék. […] Veesenmeyer egész nap tárgyal az új kormány létrehozásáról. Imrédy nagyobb nehézséget okoz, mint gondoltuk volna. […] Horthy természetesen Magyarország államfője marad.18 Vo. 1944 március 4-i bejegyzés Horthyról.* Az egész változásnak az ő nyilvánvaló jóváhagyásával kell megtörténnie. […] Az angol-amerikai tábor válsága tovább nő, s jelentősen erősödik. Most már nyíltan egy újabb Teheránt követelnek; a szövetségesek közötti egység már nincs meg. Az is nyilvánvaló, hogy a szovjetek jelentős katonai sikerei nagy izgalmat kell hogy keltsenek az angol-amerikai táborban. […] Délután van időm, hogy megírjam az új vezércikket; ismét a bolsevizmus és a nyugati hatalmak összefüggéseivel foglalkozom. A cikk címe: „Az európai kábulat”. Most már nem hagyom abba ezt a nótát. Valószínű, hogy a nyugati hatalmak belső válságáról szóló cikkeimet elsősorban az angol uralkodó réteg olvassa és vitatja buzgón. Bízom benne, hogy lesz hatása, még ha ennek bizonyítéka nem is jelenik meg nyilvánosan. Az angolok most pókert játszanak. […] A Führer a klessheimi kastélyban beszédet mondott az Atlanti Fal katonai vezetőinek. Nyomatékosan ismertette velük, milyen történelmi feladatokat kell az elkövetkező hetekben megoldaniuk. Azt hiszem, ezzel megtett mindent, amit lehetett. Az inváziónak meg kell hiúsulnia, és meg is fog hiúsulni. Ez a jelenlegi katonai helyzet kulcskérdése. […]
1944. június 7.
Tegnap: […] A háború döntő pillanata most már itt van a küszöbön. Éjjel futnak be az első jelentések, hogy nyugaton megkezdődött az invázió. Mivel mi kapjuk meg először az idevágó anyagokat, az ellenséget megelőzve adhatunk ki Interinf-jelentést, ami bejárja az egész világot. Az angolok és az amerikaiak az első órákban visszafogottak. Aztán érkezik a Reuter-jelentés: Franciaország megerősített nyugati partvidékén szálltak partra, Le Havre és Cherbourg között. Ennek a ténynek a Führer nagyon örül. Most ismét, mint korábban már annyiszor, megfigyelem a folyamatot, hogy súlyos válságok esetén a Führer csak addig levert, amíg a válság ki nem robban, de abban a pillanatban, amikor ez bekövetkezik, mázsás súlyok hullanak le a lelkéről. […] Eisenhower két kiáltványt ad ki: csapataihoz és Európa népeihez. Publicisztikai szempontból mindkettő értéktelen. A régi, jól ismert frazeológiát használják, mellyel az angolok és az amerikaiak fel szoktak ellenünk lépni. […] De Gaulle is felhívást intéz a francia lakossághoz. Mindegyik kiáltványban közös, hogy felszólítják a lakosságot: óvakodjanak minden meggondolatlanságtól, mivel a siker még nem biztos. „Nagy csaták várnak ránk” – ez a fő motívuma az egész angol propaganda- és hírpolitikának. „A német hadigépezetet még nem győztük le. Még súlyos áldozatokat kell hoznunk.” […] Hamarosan megszólal Churchill is. Nyilvánvaló: ő nem akar kimaradni. Mint nagy vállalkozások esetében mindig, azonnal az alsóházba rohan, hogy eldicsekedjék bölcsességével. […] Churchill olyan taktikai sikerről beszél, amilyenről valójában természetesen szó sincs.19 A normandiai partraszállás sokkal több volt, mint egyszerű taktikai siker.* […] Nyilvánvaló, hogy Montgomery sem maradhat ki a vezérszónokok kórusából. Rettenetesen fölvág, dicsekszik kiváló vezérkari erényeivel, toronymagasan jobbnak képzeli magát a német tábornokoknál, de a bajsza alatt azért elmorzsol egy-két dicsérő szót a német katonákról. Churchill este újra beszél az alsóházban. Azt mondja, hogy az angoloknak eddig csekélyek a veszteségeik, minden rendben megy, már leküzdötték a legnagyobb kezdeti nehézségeket, s nagy reményeik lehetnek a jövőt illetően. Számunkra egészen más kép rajzolódik ki. Reggel korán keltenek az első hírekkel. Ezek szinte hihetetlenek. Érthető, hogy amikor a rádió bemondja, igen ideges hangulatot vált ki a német népből. Mindenki tudja, hogy közel a döntő pillanat. A hadműveleteket nem lehet még igazán értékelni, hiszen az első órákban a jelentések természetesen rendkívül hiányosak. […] A Führer igen jókedvű. Az invázióra pontosan ott került sor, ahol vártuk, és pontosan azokkal az eszközökkel és módszerekkel, amelyekre számítottunk.20 Erről szó sem volt. Az invázió színterét a leginkább elfogadott verzió a valóditól jóval nyugatabbra feltételezte. A partraszállás övezetéhez a legközelebbi bevethető német erő 150 km-re volt.* Az ördöggel kellene cimborálniuk, hogy ne verjük ki őket. A ledobott ejtőernyős csapatokat, melyek a hátországban kóborolnak, a Führer nem sokra értékeli. Ezeket hamarosan fölmorzsoljuk, amennyiben meg tudjuk akadályozni, hogy az ellenség nagyobb hídfőállást építsen ki, vagy elfoglaljon egy kikötőt. Sajnos néhány harckocsizó osztagot már bevetettek; ellenük majd mozgósítjuk operatív tartalék erőinket. Két első osztályú harckocsizó hadosztály a partraszállás helyétől 150 kilométerre állomásozott, ezek már elindultak.21 A szóban forgó 12. SS-páncélos hadosztály kísérlete kudarccal zárult.* Délután 6 órára harcra készek lesznek. A Führer teljesen biztos abban, hogy sikerül az ellenség partra szállt csapatait visszavetnünk, az ejtőernyősöket megsemmisítenünk. Jellemző, hogy a Führer a legnagyobb mértékig biztos a dolgában, a gyengeség nyoma sem látszik rajta. Azt nem lehet csodálni, hogy Churchill már előre iszik a medve bőrére, s előlegként babérokat adományoz magának; ezt tette mindig. Sosem tudta megvárni, hogy egy ütközetnek vége legyen. Amikor partra szálltunk Krétán, akkor is kijelentette, hogy a németeket rövidesen megsemmisítik, majd néhány nap múlva rezignáltan kellett beismernie, hogy Krétát elvesztették. Természetesen lázas izgalomban várjuk, hogy harckocsizó hadosztályaink a helyszínre érkezzenek. Ha időben befutnak s az időjárás változatlanul kedvezőtlen marad, ami várható, akkor joggal reménykedhetünk. A jelenlegi körülmények között az ellenség légi fölénye csak részben érvényesülhet. […] Egyelőre tehát még minden nyílt. A Führer lelkes, hogy az időjárás most az egyszer bennünket segít. Göring is Klessheimben van. Mint mindig, optimista, hogy ne mondjam, túlságosan optimista. Szerinte a csatát már csaknem megnyertük. Ilyen könnyen azonban nem ússzuk meg. Ellenkezőleg, nekem az a véleményem, hogy óvatosnak, sőt túlzottan óvatosnak kell lennünk. Az egész német hírpolitikát ennek megfelelően alakítom. Nem akarunk olyanokat mondani, hogy az angolokkal most kikanalaztatjuk a forró levest; komoly, döntő történelmi összecsapásról szólunk, amely élet-halálra megy. A Führer egyetért azzal, hogy az egész akció alatt ilyen legyen a hírpolitika. Ha már visszavertük az inváziót, akkor természetesen alapvetően megváltozik a hadi helyzet. A Führer biztosan számít erre. Alig okoz neki gondot, hogy az is előfordulhat, hogy ez nem sikerül. Én kissé visszafogottabb vagyok. Ribbentrop teljesen a Führer oldalán áll. Ő is több mint biztos a győzelemben, anélkül, hogy ezt, mint ahogy a Führer, részletesen meg tudná indokolni. Himmler kizárólag katonai szempontból méri fel a helyzetet. Érthető, hogy ő nagyon bízik a Waffen-SS alakulataiban. Jodl nemigen akar véleményt nyilvánítani. Józanul gondolkodik és beszél. Ennek ellenére ő is meg van győződve, hogy sikerül az inváziót visszavernünk. Kora délutánig minden a terv szerint alakul. Göring parancsára Korten tábornok minden honi vadászgépet átdobott a nyugati területre; a birodalomnak pillanatnyilag nélkülöznie kell vadászait. Az idő azonban nagyon rossz, így igen kicsi a veszély, hogy az ellenség nagyobb kötelékei berepüljenek a birodalom fölé. Amellett nekik is szükségük van a légierejükre. Zeitzler vezérezredes röviden beszámol nekem a keleti helyzetről, amely igen megszilárdult. Schörnernek sikerült csodát tennie: helyreállította a csapatok lelki egyensúlyát. Új fegyvert és lőszert kaptak, kialudták és összeszedték magukat. Zeitzler szerint nyugodtan nézhetünk a fejlemények elé. Az új magyar miniszterelnök, Sztójay, akinek fogadására valamennyien összegyűltünk Klessheimben, harmadrangú politikus. Viszont mindenképp a mi oldalunkon áll, nem fog különösebb nehézségeket okozni nekünk. Az ebédnél vezérkari főnöke, Vörös22 Vörös János, vezérezredes, vezérkari főnök.* mellett ülök. Igen érdekes dolgokat mesél a magyarországi fordulatról. Nyíltan beismeri, hogy Horthy az őt körülvevő zsidó klikk karmaiban van; ezért is halad olyan nehézkesen Magyarországon az antiszemita politika. Horthy kifejezetten reakciós, csak a mágnások politikáját képviseli. Az új, szociális gondolkodáshoz semmiféle érzéke nincs. Klessheimi tartózkodásom során egész sor különmegbeszélést is folytattam. Bormann-nal pártkérdésekről beszélünk, ezekben teljesen egyetértünk. Panaszkodik Himmlerre, aki megpróbál beavatkozni a párt hatáskörébe; ezt természetesen vissza kell utasítani. Bormann Rosenbergben sem bízik már olyan maradéktalanul, mint azelőtt. Velem igyekszik minél szorosabb kapcsolatot létesíteni, amit örömmel üdvözlök. Igen lojális munkatárs. […] El kell ismerni, hogy az ellenség propagandaszempontból pompásan kihasználta Róma elfoglalását. Azt azért be kellett vallaniuk, hogy ennek semmiféle katonai jelentősége nincs. Inkább erkölcsi, mint gyakorlati sikert jelent. Természetesen minket hibáztatnak, hogy a városban rombolások történtek, noha mi fölajánlottuk, hogy Róma legyen nyílt város. Ajánlatunkat az angolok és az amerikaiak cselfogásként semmibe veszik. Örülnek, hogy a kezükbe kerültek Róma nagy repülőterei, ahonnan a birodalom déli területeit kényelmesebben támadhatják. Az angolok és az amerikaiak nagyon szomorúak, hogy nem sikerült csapatainkat körülzárni és megsemmisíteni. A pápa beszédet mond a Péter téren az összegyűlt tömegnek, s örömét fejezi ki, hogy a Szent Város sértetlen maradt. Egy ilyen pápának jóban kell lennie minden hadviselő féllel, s azzal kell tartania, akinek a Vatikán katonailag a birtokában van. Roosevelt hétfőn este ismét csevegett a kandalló előtt. Csak úgy fröcsköltek a pimasz hazugságok olaszországi politikánkról és hadvezetésünkről. Megjósolja politikai és katonai összeomlásunkat, az amerikai népnek áldozatok hekatombáit ígéri, és az öntömjénezésben még az USA katonai vezetésénél is messzebbre megy. A pápának szabadságot akar adni a kereszténység nagyobb dicsőségére. Eddig a mi korbácsunktól szenvedett. Ezenkívül meg akarja szabadítani Olaszországot a fasizmustól és az éhségtől. Mi raboltuk el a kenyerüket. Olaszországban legyen béke, de Itália többé ne legyen birodalom. Röviden: a beszéd olyan szégyentelenül pimasz és képtelen, hogy Rooseveltet szinte elmebetegnek kell nyilvánítani. A finn sajtó Róma elfoglalásáról közölt kommentárjai szégyentelenek. Valószínűleg így akarják jó hírüket visszaszerezni az angolok és az amerikaiak előtt. A Duce kiáltványa, amelyben bejelenti Róma átadását, inkább olyan, mint a „Kis éji zene”. Nincs már politikai tekintélye. Azt mondhatja és teheti, amit akar, nem kell már senkinek. Az olasz király közben lemondott, s Umberto trónörököst teljhatalommal ruházta fel. Természetesen ennek a monarchista bandának semmi sem sürgősebb, mint hogy visszatérjen Rómába. Lehet, hogy keleten új offenzíva indul? A támadó hadmozdulatok a jassyi harci térségben lassanként itt is, ott is lappangó jelleget öltenek. Lehetséges, hogy ebből nagyobb és átfogóbb hadművelet bontakozik ki. Ha Sztálin össze akarja hangolni háborús tevékenységét az angolokkal és az amerikaiakkal, akkor ez a megfelelő pillanat. […] A búcsúzáskor a Führer igen meghatott. Kifejezi rendíthetetlen meggyőződését, hogy viszonylag rövid idő alatt kiűzzük az ellenséget Európából. Tiszteletreméltó, milyen magabiztosággal hisz küldetésében. Jó lenne, ha egyszer már a szerencse is visszaszegődne hozzánk. Az elmúlt két évben annyi balszerencse sújtott minket, hogy igazán megérdemelnénk már egy kis szerencsét. Nagyon súlyos gondok nyomasztanak bennünket. Egy ilyen hadművelet, amelyben végül is minden kockán forog, megviseli az idegeket. Amikor elhagyom Klessheimet, Salzburg körzetében sűrű köd gomolyog, szitál az eső. Bár egész Franciaországban ilyen lenne az idő! Ez alaposan keresztülhúzná Churchill és Roosevelt urak számítását. Jelentik, hogy valóban ott is ilyen az időjárás. Csak hálásak lehetünk érte a sorsnak. A Berchtesgaden Szállóban még gyorsan elvégzek néhány munkát. Az eső csak esik. Ritkán okozott a rossz idő olyan örömöt nekem, mint most. Amikor elutazom Salzburgból, még mindig nem alakult ki valós kép a nyugati harci helyzetről. Harckocsi-ékjeinknek hamarosan meg kell érkezniük a csatatérre. Egyelőre még nem kapcsolódtak be a harcba. Igen feszülten várjuk, hogy tartalékaink akcióba lépjenek. Salzburgban a birodalmi propagandahivatal vezetőjétől megtudom, hogy a német nép valamiféle lázas állapotban van. Az emberek tudják, hogy küszöbön áll a nagy döntés. 20 óra tájban indulunk. Még fel kell dolgoznom az egész aktahalmazt, ami múlt szombat óta felgyülemlett. […]
SaLa
Kérjük, anyagilag támogassa a Bal-Rad-ot! – a blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható 
piktogrammra kattintva Pay-Pal-on
-vagy közvetlen postai úton:
Szabó Péter 2747 Törtel, Petőfi-ut. 12.
HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVÉSZ!
A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.hu/koszonet
Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.hu-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá! De legalább LÁJKOLD! – hiszen azzal is tudsz segíteni!