Goebbels Napló

1943

(idézet: Goebbels Napló – Ormos Mária)

2

1943. május 8.

Tegnap: […] Észak-Afrikában közeleg a vég. Az angol-amerikai csapatok következő célpontja Bizerta és Tunisz. A csata megkezdődött. A végső cél, hogy a tengelyhatalmakat kiűzzék egész Afrikából. Londonban már biztosak a győzelemben, s erre van is némi okuk. Cikkem, „A háború és a zsidók”, minden várakozás ellenére a semleges országokban is nagyon erős visszhangot kelt. Azt hittem, a zsidók igyekeznek majd agyonhallgatni, de nem ez történt. Csodálkozással figyelem, milyen terjedelemben idézik. Ebből kiderül, hogy vagy a zsidók olyan ostobák, hogy érveimet terjesztik a világban, vagy minden szerkesztőségben van néhány titkos zsidógyűlölő, aki arra használja fel cikkemet, hogy antiszemita érveket népszerűsítsen. Sajnos a katyni sírokban német lőszert is találtak. Még fel kell deríteni, hogyan kerülhetett oda. Vagy olyan lőszerről van szó, amit még akkor adtunk a szovjet-oroszoknak, amikor barátságos viszonyban voltunk, vagy a szovjetek dobták a lőszert a sírokba. Mindenesetre egyelőre szigorúan titkosan kell kezelni a lőszerügyet; ha az ellenség tudomást szerezne róla, hatását vesztené az egész katyni ügy. Délben az új birodalmi kancelláriában kerül sor Victor Lutze állami búcsúztatására.¹³ Lutze, Viktor, SA-vezető, 1934-től az SA vezérkari főnöke; baleset következtében halt meg.* Nagy tüntetés lesz ez a párttal és elsősorban az SA-val való szolidaritás mellett. A birodalom fennállása óta még sosem temettek el olyan ünnepélyesen valakit, mint most Viktor Lutzét. Maga a szertartás méltó keretek között zajlik le. Emlékbeszédemnek nagy hatása van. Utánam maga a Führer szólal fel s rövid beszédben emlékezik meg Lutzéról. Végezetül a Német Érdemrend legmagasabb fokozatát adományozza neki. Ezzel Lutze és az SA olyan megtiszteltetésben részesül, ami messze meghaladja a szokásosat. Viktor Lutze megérdemli ezt. Olyan rendes és kedves fickó volt, hogy legalább a halála után járt neki ez a kitüntetés. Én kísérem ki Paula Lutzét és a családtagokat a mozaikteremből. A Wilhelmstrassén igen hatásos gyászszertartásra kerül sor. […] Délután a birodalmi és a körzetvezetők megbeszélése a Führernél. A Führer abban a kitüntetésben részesíti az összegyűlt pártvezetőket, hogy részletesen ismerteti velük a helyzetet. Azzal kezdi, hogy ebben a háborúban polgári és forradalmi államok állnak egymással szemben. A polgári államokat könnyen legyőztük, hiszen pusztán neveltetésük és beállítottságuk következtében mindenben felülmúltuk őket. A világnézeti államoknak az az előnyük a polgári államokkal szemben, hogy egyértelmű ideológiai alapjuk van. Az ebből következő magasabbrendűség egészen a keleti hadjáratig igen hasznos volt számunkra. Ekkor azonban olyan ellenféllel találtuk magunkat szemközt, melynek ugyancsak van világnézete, még ha hamis is. […] Az egyházak ellenállásával, ami nekünk annyi gondot okoz, a bolsevikoknak nem kell számolniuk. Az természetesen nyilvánvaló zsidó csalás, ha ma a moszkvai metropolitáról beszélnek. A Führer jogosan jelenti ki: lehet, hogy ez a metropolita néhány hónapja még bútorszállító munkás volt. Ebből a szempontból Sztálinnak sokkal könnyebb a helyzete, mint nekünk. Ő egységessé formálta a népét. Mindenki bolsevik nevelésben vagy bolsevik kancsukában részesül; mindenesetre a Szovjetunióban nincs eltérés a Kreml urainak véleményétől. Mindebből következik, hogy a Szovjetuniónak Európában csak a németek tartós ellenállásával kell számolnia. Saját szövetségeseink sem képesek harcolni a bolsevikok ellen. A Führer az elmúlt tél tapasztalataiból azt a következtetést vonta le, hogy keleten a háborút kizárólag német csapatokkal kell megvívni. A legjobbak még a románok voltak, aztán következnek az olaszok, a legrosszabbak a magyarok. A Führer ezt elsősorban arra vezeti vissza, hogy Magyarországon nem jött létre a társadalmi egyenlőség, annak még a csírája sem. Ennek következtében a katonák nincsenek meggyőződve a háború szükségességéről. Ha a tisztek itt-ott vitézül harcoltak, akkor a legénység cserbenhagyta őket. […]¹⁴ E nézetét Hitler Horthy kormányzónak is elmondta, aki tiltakozott e megítélés ellen.* Az a véleménye, hogy az antiszemitizmus, ahogy azt korábban kezeltük és népszerűsítettük a pártban, legyen ma ismét az alapja szellemi vitáinknak. Jó véleménye van az angol antiszemita mozgalomról; természetesen tudja, hogy szervezetten nem működhet, s ezért nem jelenhet meg a hatalmi politika porondján. Ennek ellenére az antiszemitizmus igen kellemetlen a Churchill-kormány számára. Azokhoz az antiszemita mozgalmakhoz hasonlítható, amelyek korábban Németországban a polgári egyesületekben alakultak ki. De ezek sem értek volna célt, ha a nemzetiszocialista forradalmi mozgalom nem fogadja be őket. A zsidókérdés Magyarországon a legkevésbé megoldott. A magyar államélet zsidókkal van teletűzdelve, s a Führernek nem sikerült Horthyt találkozásuk során meggyőzni, hogy keményebb rendszabályokra van szükség. Horthy családja is szorosan összefonódik a zsidókkal, s a jövőben is mindent megtesz majd, hogy elmaradjon a zsidókérdés valóban radikális megoldása. Horthy humanitárius meggondolásokra hivatkozik, amelyeknek ebben az összefüggésben természetesen semmiféle jelentőségük nincs. A zsidósággal szemben a humanitás szóba sem jöhet, a zsidóságot el kell taposni. A Führer mindent megtett, hogy meggyőzze Horthyt álláspontjának helyességéről, de sajnos alig ért el eredményt. Mindebből a Führer azt a következtetést vonta le, hogy a kisállamok európai zsibvásárát a lehető leghamarabb fel kell számolni. Harcunk célja az egységes Európa megteremtése marad. Európát azonban csak a németek tudják kellőképp megszervezni. Más vezető hatalom gyakorlatilag nem létezik. Ezzel kapcsolatban a Führer ismét hangsúlyozza: örüljünk, hogy japánok nincsenek az európai kontinensen. Bár az olaszok jelenleg sok gondot és nehézséget okoznak, de szerencsések vagyunk, mert Európa jövőjének kialakításakor ők nem lesznek számunkra komoly vetélytársak. Egészen más lenne, ha a japánok itt élnének az európai kontinensen. Jelenleg azonban gyakorlatilag mi vagyunk az egyetlen szóba jöhető vezető erő Európában. […] A Führer kifejti rendíthetetlen bizonyosságát, hogy a birodalom uralja majd egész Európát. Ezért még nagyon keményen meg kell harcolnunk, de az eredmény kétségkívül lenyűgöző lesz. Ez gyakorlatilag azt jelenti, hogy úton vagyunk a világhatalom felé. Akié Európa, az meg fogja szerezni a hatalmat a világ fölött. Ilyen összefüggésekben természetesen egyáltalán nem lehet igazságról vagy igazságtalanságról vitázni. A háború elvesztése a német nép számára a legnagyobb igazságtalanságot jelentené, a győzelem viszont a legnagyobb igazságot szolgáltatná. A győztesnek különben is minden lehetősége meglesz, hogy a világ közvéleményének bebizonyítsa harcának morális indokoltságát. A háborúval kapcsolatban a Führer kifejti azt a véleményét, hogy lényegében minden a mozgásképességünkön múlik. Sztálingrádot azért vesztettük el, mert képtelenek voltunk ezt megoldani. A mozgásképesség megoldatlanságából következik a súlyos katonai válság Észak-Afrikában is. A háborút az fogja megnyerni, akinek van szervezőereje a mozgásképesség megoldására. Ebből a szempontból fölötte állunk ellenfeleinknek: nekik kívülről kell támadniuk, mi viszont belülről védekezünk. […]

1943. május 10.

Tegnap: […] A harcok a varsói gettóban nagyrészt elcsendesedtek.¹⁵ A varsói gettólázadás 1943. április 19-én kezdődött. Véres harcok után május 19-én fejeződött be.* Titkos jelentést kapok arról, hogyan juthattak a zsidók jelentős fegyverkészletekhez, amivel védekezhettek. Nagyrészt bátor szövetségeseinktől vásárolták, akik menekülés közben jó pénzért eladták Varsóban a fegyvereiket. Ezek aztán a katonák! Délben hosszan beszélek a Führerrel. Igen élesen nyilatkozik az élelmezésügyi s különösen a belügyminisztérium centralizálása ellen. Az egész birodalmi politikának arra kell épülnie, hogy centralizáljuk, amit centralizálni kell, de amit decentralizálni lehet, azt decentralizáljuk. […] Ezután Frank főkormányzóról beszél. Elszánta magát, hogy leváltja, s Greisert nevezi ki a helyére. Nem tudom még, valóban végrehajtja-e ezt a végső lépést; de azt hiszem, mindabból, amit a Führer eddig mondott, ez nem lehet kétséges. Kora délután a Führer alapos, négyszemközti megbeszélésre kéret a birodalmi kancelláriába. Első emeleti lakószobájában találkozunk, s módom nyílik, hogy elébe tárjam mindazt a problémát, ami foglalkoztat. A katyni ügyben végzett propagandamunkánk a Führer rendkívüli elismerését váltotta ki. Ebből ismét felismerte, milyen hallatlan lehetőségei vannak még az antibolsevista propagandának. A Wehrmacht meg se szólaljon ebben az ügyben. Törődjék csak a katonai helyzettel, a nép lélektani vezetése kizárólag a propagandaminisztérium feladata. […] Bármennyire személyesen érintette is a tuniszi tragédia,¹⁶ Jelentős angol-amerikai sikerek után 1943. május 13-án az egész afrikai német-olasz hadseregcsoport, illetve annak maradványa megadta magát. Rommel előzetesen elhagyta a területet. Kb. 250 000 német és olasz katona esett fogságba.* egy pillanatra sem vesztette el szilárd hitét a végső győzelemben. Ezt ismét bebizonyította az a két szép óra, amikor négyszemközt beszélhettünk, és kitárta a szívét. Bár fáradtnak és kimerültnek látszik, mégis ő az öreg Führer, agyondolgozva és megviselve, de lobogó szelleme él és minden gondot leküzd. A német nép nem is tudja, mit köszönhet a Führernek. […]

1943. május 22.

Tegnap: […] Tunéziáról szóló cikkem nagy visszhangot váltott ki a világ közvéleményében. Érveim igen meggyőzőek. Ha katonai zárójelentés is lenne hozzá, akkor, úgy gondolom, nagyjából elkerültünk volna a tunéziai kudarcunk eredményeként létrejött lélektani mélypontról. […] Folyik a harc a varsói gettóért. A zsidók még mindig harcolnak, de az ellenállást lényegében már megtörtük, a helyzet nem veszélyes. A főkormányzóságban szaporodnak a merényletek, szabotázsakciók és a banditák támadásai. A helyzet részben valóban kaotikus. A Führer sajnos egyelőre nem hajtja végre a főkormányzóságban azokat a személycseréket, amelyeket tervezett. Greiser dolgavégezetlenül tért vissza Posenbe. Franknak a Führer még egy lehetőséget akar adni.¹⁷ Hans Frank valódi bűne az volt, hogy ez idő tájt elkezdett beszélni a törvényességhez való visszatérés szükségességéről.* Szerintem jobb lett volna, ha azonnal kitesszük a szűrét. Ha egyszer meggyőződtünk róla, hogy valaki semmiképp sem alkalmas a feladatára, akkor le kell vonni a megfelelő következtetéseket. Megérkeztek a legújabb hangulatjelentések a birodalom területéről. Nem örvendetesek. A birodalmi propagandahivatalok, s a többi közvélemény-kutató szerv egyaránt jelenti, hogy jelenleg a németországi hangulatban törés következett be. Ez Tunéziára, a légi háború éleződésére, a tengeralattjáró-háború időnkénti kudarcára és a húsadagok csökkentésére vezethető vissza. Természetes, hogy az emberek bűnbakot keresnek, hiszen a tényeken nem lehet változtatni. A bűnbak pedig, mint eddig is mindig, a sajtó és a rádió. A legkisebb taktikai hibát is, amely a sajtóban és a rádióban előfordul, nagyon rossz néven veszik. Ideje, hogy írjak egy vezércikket erről a témáról. A Rommelről kiadott közlemény sem volt meggyőző a német nép bizonyos köreiben. Igen élesen bírálják Göringet. […] Este felkeres Speer, Ley és Funk. Újra megbeszéljük a helyzetet. Valamennyien egyetértünk abban, hogy a jelenlegi legnagyobb probléma afféle Göring-válságnak nevezhető. Göring kiábrándult közömbösséggel eltűri az események folyását, anélkül, hogy bármit tenne tekintélye csorbulásának megakadályozására. Szerintem jobb lenne, ha az országhoz fordulna. A nép nem igazságtalan, s azonnal újra megtapsolná, ha volna bátorsága kiállni a nép elé. […]

1943. július 26.

Tegnap: […] Éppen hazaérek, amikor telefonálnak a Führer főhadiszállásáról. A hírek, amelyeket közölnek, szinte hihetetlenek. A Duce lemondott; Badoglio lépett a helyére, Olaszország élére. A helyzet jelenleg még áttekinthetetlen. A kapott információk Reuter-jelentések a rádióból. A főhadiszálláson még nem tudják, mi is történt valójában.¹⁸ A szövetségesek szicíliai partraszállása után, 1943. július 24-ről 25-re virradó éjszaka a Fasiszta Nagytanács Mussolinit leszavazta. Másnap, 25-én III. Viktor Emánuel király közölte vele, hogy leváltja miniszterelnöki pozíciójából. Távoztakor letartóztatták. Utóda Badoglio tábornok lett, aki bejelentette a háború folytatását, de már szeptember 3-án fegyverszünetet kötött a szövetségesekkel, amit szeptember 8-án hoztak nyilvánosságra.* A Führer mindenesetre azt kívánja, azonnal utazzak a főhadiszállásra. Meg akarja vitatni a kialakult helyzetet legközelebbi munkatársaival. […] Olyan hírek érkeznek, hogy a Fasiszta Nagytanács ülésén igen élesen kirohantak Mussolini és politikája, valamint a hadvezetés ellen. Az ellenzék két hangadója Ciano és Grandi volt, akik rendkívül élesen bírálták a Ducét és politikáját. Sajnos Farinaccinak is szerepe volt az ügyben, bár ellenkező előjellel. Hagyta magát meggyőzni a Mussolinit ért bírálattól, és – bár ő eredetileg az egész rohamnak fasiszta színezetet igyekezett adni, ez nem sikerült neki, és ezzel hatalmas kárt okozott a fasizmus ügyének. A király is kiáltványban fordult az országhoz. Van benne egy érdekes mondat: Itália ragaszkodik hagyományaihoz és adott szavához. Ezzel természetesen nincs mit kezdeni. Az olasz jelentések arról tudósítanak, hogy Rómában hűségnyilvánító tömegtüntetések voltak az új kormány mellett. Azt hiszem, ezzel véget ért a fasizmus. Mussolini késlekedése és hosszú tétlensége lehetővé tette, hogy az ellenzék a fejére nőjön; gyakori „őrségváltásai” is azt eredményezték, hogy elvesztette minden igazi, feltétlen hívét. Hogyan alakul tovább a helyzet, azt ma este még nem lehet megmondani. Mindenesetre jó, ha mindenre felkészülünk. Igyekszem elutazásom előtt még legalább egy-két órát aludni.

1943. július 27.

Tegnap: […] Igen korán érkezem a tempelhofi repülőtérre. Dr. Dietrich repül velem a Führer főhadiszállására. Őt is rendkívül megdöbbentették az olaszországi események. Egész sor elméletet gyárt, de ezek kuszák és átláthatatlanok. Amíg nem kapunk újabb híreket, nem lehet megítélni, mi is történt valójában Rómában; pillanatnyilag még azt sem tudjuk, mi az államcsíny célja. Ösztönömet és józan eszemet követve azonban úgy gondolom, a római kamarilla elegáns módon ki akar kerülni a háborúból. [—] A főhadiszálláson, mielőtt beszélni tudok a Führerrel, megbeszélést folytatok Himmlerrel és Bormann-nal. Nem hiszik, hogy Mussolini önként mondott le, ami szerintem is szinte kizárt. […] A jelentésekből arra következtetek, hogy a Duce valójában az olasz nép körében elvesztette tekintélyének nagy részét. Egyébként amikor egy diktátor megbukik, mindig igen hamar porondra lép az utca, s valószínűleg igen hamar ilyen és ehhez hasonló folyamatok tanúi leszünk Olaszországban. 10 órakor Göring társaságában az első megbeszélés a Führerrel. A Führerből sugárzik a nyugodt biztonság s a szuverén fölény. Bár nagy hatással voltak rá az olasz események, semmiképp sem engedi, hogy ezek kibillentsék egyensúlyából. Épp ellenkezőleg, agya már lázasan dolgozik új döntések előkészítésén és meghozatalán. Fél órával később érkezik e döntő megbeszélésre Ribbentrop Fuschlból. Nemrég heverte ki tüdőgyulladását, még igen rossz bőrben van. A Führer először a saját véleményét ismerteti a helyzetről. Az az álláspontja, hogy a Duce nem mondott le önként. Letartóztatták. Nem tudni, életben van-e még. Én nem hiszem, hogy Badoglio és társai az életére törtek volna. A Führernek is az a véleménye, hogy az egész válságot a Fasiszta Nagytanács ülése robbantotta ki. Farinacci úgy viselkedett, mint egy otromba medve, s valószínűleg jóakaratból, nemes eszméktől sarkallva olyan szerepet játszott, amely végzetes lett. Miután a Fasiszta Nagytanács bírálatát a Ducére zúdította, színre lépett a királyi család. Az egész akciót bizonyára hosszan készítették elő, s Farinacci ebben a játszmában bizonyos értelemben csak epizodista volt. Bizonyosra vehető, hogy a Duce nincs szabadlábon, és nem hozhat döntéseket. Ez halálos veszély a fasizmus számára. Ha volna rá mód, hogy ezt a veszélyt elhárítsuk, akkor ezzel a lehetőséggel élnünk kellene. Az egész ügy hátterében a feloszlatott, de a valóságban létező olasz szabadkőművesség van.¹⁹ A valóságban Mussolini megbuktatásában fasiszta részről Dino Grandi, a korábbi külügyi államtitkár, majd londoni követ játszotta a főszerepet, a Fasiszta Nagytanácsban általa előállított helyzetet pedig a király és a környezetét alkotó magas rangú katonatisztek felhasználták, hogy már korábban kitűzött céljukat, Mussolini eltávolítását végrehajtsák.* Bosszút akarnak állni Mussolinin s világpolitikailag megsemmisítő csapást mérni a tekintélyuralmi állameszmére. Az olasz király túlságosan ostoba és szűk látókörű, hogy ezeket az összefüggéseket felismerje. Nem fizikailag, hanem lelkileg és szellemileg teljesen Badoglio kezében van. Badoglio viszont annak a kamarillának a feje, amely meg akarja buktatni a fasizmust, s minden történelmi értéket, amit létrehozott. Természetesen a válság alapvetően Németország ellen irányul. Azt akarják, hogy Olaszország kilépjen a háborúból, s ezzel rendkívül veszélyes helyzetbe hozzák a birodalmat. A válság mögött kétségtelenül az angolok és az amerikaiak állnak. A Führer meg van győződve, hogy Badoglio, mielőtt megtette a döntő lépéseket, tárgyalt az ellenséggel. Hiába jelenti ki kiáltványában, hogy a háború folytatódik, ez önmagában nem jelent semmit. Mást nem is mondhat, hiszen ellenkező esetben azonnal színre lép a német Wehrmacht, s Olaszország mégis hadszíntér lesz, amit pedig szeretne elkerülni. Az angolok bizonyára a legmegfelelőbb körülmények között s a legmegfelelőbb időpontban megkísérlik majd a partraszállást, esetleg Genovában, hogy elvágják a Dél-Olaszországban állomásozó német csapatokat. Ezt kell megelőzni. A Führernek az a terve, hogy egy nagy, cseles fogást hajt végre: egy jelenleg Franciaországban állomásozó ejtőernyős hadosztályt akar ledobni Róma köré. Az ejtőernyősök elfoglalják Rómát, letartóztatják a királyt családjával együtt, Badogliót és cinkosait, s repülőgépen mindnyájukat Németországba szállítják. Ha kezünkben lesz a király, Badoglio s a többi értelmi szerző, mindjárt más lesz a helyzet. […] A válságot az elhamarkodott, óránként változó jelentések alapján még nem lehet átlátni. Délben hírek érkeznek, hogy a csőcselék kerekedik felül. Ez nem meglepő, számítottunk rá. A fasizmus jelképeit eltávolítják a nyilvános helyekről, egy Mussolini utcát Matteotti utcára kereszteltek át.²⁰ Matteotti, Giacomo, szocialista vezető, 1924-ben egy fasiszta kommandó megöli.* Az olasz fővárosban tömegek vannak az utcán, a királyt és Badogliót éltetik, s viharosan követelik a békét. Ez olyan fejlemény, aminek csak örülhetünk. Minél inkább elvetik az olaszok a sulykot, annál jobb ez az általunk tervezett rendszabályok szempontjából. Ha a tüntetők Badogliót éltetik, ez azt jelenti, hogy valószínűleg ő szervezte a tüntetéseket. Mindenesetre vigyáznia kell, hogy a fejére ne nőjenek, s nehogy az ő esetében is beigazolódjék a mondás: kiszabadította a palackból a szellemet, s nem tudja többé visszaparancsolni. Az olasz népben bizonyára mély békevágy él. Azon múlik most, hogyan szólunk hozzá. Ha kemény, férfias felhívást intéznénk az olaszokhoz, az bizonyára ugyanolyan visszatetszést szülne, mint ha a defetizmusra, engedékenységre hívnánk fel. Hogy a nyilvános helyeken leszakítják a fasizmus jelképeit, a fasceseket; hogy a csőcselék megrohamozza a fasiszta pártházakat, azt bizonyítja, hogy Badoglio mindent föl akar számolni, ami a fasiszta forradalommal összefügg. Nemcsak azért, mert ellensége a fasizmusnak, hanem azért is, hogy jó fiú legyen az ellenség szemében. Ez is bizonyítja, hogy szavára – „A háború folytatódik” nemigen lehet adni. Mindaz, ami történik, a modern történelem legnagyobb hűtlensége. A Führer határozottan elszánta magát: nem engedi, hogy Olaszország másodszor is elárulja a Német Birodalmat.²¹ Utalás az I. világháborúra, midőn Olaszország a hármas szövetség tagjaként 1915 májusában az antant oldalán lépett be a háborúba.* A Führer főhadiszállásán tartott megbeszélések legfontosabb témája, hogy a Badoglio-klikk s az olasz árulás ellen tervezett rendszabályokat alaposan dolgozzuk-e ki – ez bizonyára igénybe vesz nyolc napot -, vagy gyorsan és rögtönözve cselekedjünk. A Führer természetesen a lehető leggyorsabban kész helyzetet akar teremteni, és ez helyes. Az olaszországi állapotok jelenleg még nem szilárdultak meg annyira, hogy az egész helyzetet ne lehessen egy rögtönzött cseles húzással megváltoztatni. Rommel ezzel szemben, mint sokat tapasztalt katona, kissé tartózkodóbb. Jobb megoldásnak tartaná, ha az akció előkészítésére elég időt hagynánk: így minden valószínűség szerint elérnénk célunkat. A Führer megbízza Rommelt azoknak az intézkedéseknek a végrehajtásával, amelyeket a főparancsnokságnak kell Olaszország ellen a közeljövőben meghoznia. Elsősorban Keitel és Jodl tiltakozik kézzel-lábbal az ellen, hogy Rommelt ugyanakkor a Szicíliában állomásozó csapataink főparancsnokává is kinevezzék. Nem akarják, hogy Rommelnek túlságosan nagy hatalma és túlságosan sok katonája legyen, mert féltékenyek rá! Ez azonban nem ok, hogy ne tegyük meg, ami szükséges; a Führer úgy dönt, hogy minden Olaszországban állomásozó alakulatunk főparancsnoka Rommel legyen. Délig még nem sikerült világos képet kapnunk a római állapotokról. Ellentmondásos jelentéseket kapunk. […] Este hosszú helyzetértékelés a Führernél. A Führer ismét kifejti álláspontját, hogy Olaszország, illetve a pártütő kamarilla ellen olyan gyorsan cselekedjünk, amennyire csak lehet. Rommel álláspontja szerint az akciót megfelelő alapossággal elő kell készíteni. A vita még éjfél után is tart. Sajnos nem vezet végleges eredményre; túl sok a résztvevő, mintegy harmincöt. Én a Führert támogatom; nekem is az a véleményem, hogy ma kisebb erőkkel sokkal többet elérhetünk, mint esetleg egy hét múlva nagyobb erőkkel, hosszadalmas előkészületekkel. A Führernek igaza van, amikor azt mondja, hogy minél gyorsabban cselekszünk, annál hamarabb lesz meg a siker. Szerintem egyébként a katonák által előadott javaslatoknak az a hibájuk, hogy nem számolnak azzal, mit tesz majd az ellenség. Az angolok bizonyára nem várnak nyolc napot, hogy mi megfontolhassuk és előkészíthessük az akciót, amit végre szeretnénk hajtani. Mindenesetre valamennyien, a Führer is, egyetértünk abban, hogy a Vatikánt ki kell hagyni a tervezett rendszabályokból. Egy ejtőernyősök által végrehajtott akció, ha a támadásra 24 órán belül sor kerül, bizonyára sikeres lenne. Kétlem azonban, hogy a Duce hajlandó lenne a mi gondolkodásunknak megfelelő politikát követni. A megbeszélések jóval éjfél utánig tartanak. Nagyon kimerült vagyok, amikor véget érnek. Holtfáradtan zuhanok az ágyba, s álomtalanul alszom.

1943. július 29.

Tegnap: […] Az éjszaka Hamburg eddigi legsúlyosabb bombázása. 800-1000 angol bombázó jelent meg a város fölött. Légvédelmünk alig néhányat lőtt le, így a támadók jelentékeny veszteségéről nem beszélhetünk. Kaufmann számol be először az angol légitámadás hatásáról. Azt mondja, a katasztrófa méretei minden képzeletet felülmúlnak. Egy milliós várost romboltak le, amire még nem volt példa a történelemben. A felmerülő problémák szinte megoldhatatlanok. A város milliós lakosságát élelmezni kell, szállásról kell gondoskodni a számukra, lehetőleg evakuálni a lakosságot, ruhával és fehérneművel ellátni őket, röviden: olyan feladatokat kell megoldanunk, amilyenekről néhány hete még nem is álmodtunk. Kaufmann-nak az a véleménye, hogy a lakosság döntő többségét evakuálni kell. 800 000 hajléktalanról beszél, akik az utcákon kóborolnak, s nem tudják, mit tegyenek. Azt hiszem, Kaufmann a kétségtelenül rendkívüli helyzet következtében kissé elvesztette uralmát az idegei fölött. Túlságosan lírai, romantikus alkat egy ilyen mérhetetlen katasztrófa elviselésére. […]

1943. szeptember 11.

Tegnap: […] Délben találkozom a Führerrel. Az ebéd szűk körű: Dönitz, Ribbentrop és Keitel. A Führer közli a legújabb híreket. Az észak- és közép-olaszországi helyzet igen kedvezően alakul, remélhetjük, hogy estére minden kiderül. A Führert ez arra ösztönzi, hogy ismét elhalassza a német néphez intézendő beszédét. De most már nem engedek. Ragaszkodom ahhoz, hogy a beszéd este feltétlenül hangozzék el. Most nem szalaszthatjuk el a lélektanilag kedvező pillanatot; annyiszor elszalasztottuk, hogy most már igazán élnünk kell az adott lehetőséggel. […] A Führer megteszi a végső intézkedéseket, hogy hasonló fordulat nálunk soha ne következhessék be. Minden német herceget eltávolítanak a Wehrmachtból. Javaslom a Führernek, hogy minél hamarább kobozzuk el az egykori uralkodócsaládok nagybirtokait. A birtok az anyagi függetlenség alapja, s az anyagi függetlenség mindig alapja a politikai befolyásnak. A Führer e tekintetben messzemenőleg egyetért velem. Ami a Ducét illeti, az a véleményem, hogy érzelmileg természetesen sajnálatos, ha nem tudjuk kiszabadítani. Politikai szempontból azonban nem bánom annyira. Mindezeket a kérdéseket hideg fejjel, a célszerűség szempontjainak megfelelően kell megítélnünk. Ha a Duce egy új fasiszta Olaszország vezére lenne, akkor kétségtelenül sok mindenben kötődnénk hozzá, de ezek a kötöttségek a mostani Olaszországgal szemben nem léteznek. Nem hiszem, hogy a Führernek – bár ma is ezt állítja – lenne bátorsága a Duce által vezetett fasiszta Olaszországtól, amely a továbbiakban tisztességesen részt vesz a háborúban, mondjuk elvenni például Dél-Tirolt. Pedig nekünk nemcsak Dél-Tirolt kell újra megszereznünk; a határnak, véleményem szerint, Velencétől délre kell húzódnia. Mindent vissza kell szereznünk, ami valamikor osztrák birtok volt, az olaszok hűtlenségükkel és árulásukkal minden jogukat eljátszották, hogy modern nemzeti államot alkossanak. A történelem parancsa megköveteli, hogy mindezért a legkeményebb büntetésben részesüljenek. […] A Führerrel sétát teszünk a főhadiszállást körülvevő erdőkben. Még egyszer nyomatékosan kérem, hogy este sor kerüljön a beszédre. Újra elolvassuk az utolsó korrektúrát. A szöveg húszoldalas, kiválóan sikerült. A Führer részletesen elemzi az olaszok árulását. Igen nyomatékosan szól a Ducéhoz fűződő barátságáról, ami a jövőre is vonatkozik. Ezekben a kérdésekben hajthatatlan. A Duce az ókori Róma bukása óta Olaszország legnagyobb fia. A Führer igen egyértelműen minősíti a Ducét megbuktató klikket. Aztán azokról a rendszabályokról szól, melyeket olaszországi helyzetünk biztosítása érdekében hoztunk.²² A német katonai hadmozdulat Olaszországban 1943. szeptember 1-jén kezdődött és 10-én Róma elfoglalásával fejeződött be. Közben a németek leszerelték és fogságba ejtették a Dél-Franciaországban és a Balkánon állomásozó olasz egységek katonáit.* A beszédnek ez a része – az észak- és közép-olaszországi sikereinkről szóló rendkívüli jelentésekkel együtt – bizonyára nagyon mély hatást tesz majd az egész világra. A Führer röviden szól a légi háborúról és a keleti frontról. Az egész beszéd Clausewitz szellemében fogant. A beszéd a párthoz való intéssel zárul, biztosít, hogy az olasz példa sosem valósulhat meg Németországban, és nem is fog megvalósulni, s hogy minden nehézség ellenére végül mégis Németországnak kell győzedelmeskednie. A beszéd riadóként fog hatni az egész német népre. Ezután a Führert a mikrofon elé ültetem, s a beszédet – melyet rendkívül hatásosan olvas fel – vezetéken keresztül Berlinben magnetofonszalagra veszik. Igazán örülök, amikor jelentik Berlinből, hogy a felvétel rendben. Sikerült elérnem, hogy a Führer a márciusi hősök napja után ismét beszél a rádióban. Most már megnyugodva utazhatok vissza Berlinbe. A főhadiszállásra tett látogatásom legfontosabb célját elértem. Azt hiszem, Göringnek igaza van, amikor azt mondja, hogy ezzel megnyertünk egy csatát. A beszéd fölér néhány hadosztállyal a keleti fronton és Olaszországban. Röviden még elbeszélgetek a Führerrel. Látszik, hogy ő is örül, amiért végre túl van a beszéden. Jó egészséget kíván, minden jót a munkámhoz. Megígéri, hogy a téli segélyakció megnyitásakor ismét beszél majd a Sportpalastban. Gondoskodom róla, hogy újra kedve legyen kapcsolatot teremteni a néppel.²³ Ez Goebbelsnek soha többé nem sikerült.* A búcsúzkodásunk igen szívélyes. Minden jót kívánok a Führernek. Este 8 órakor halljuk a rádióban a rendkívüli jelentést olaszországi sikereinkről; igen hatásos. Ezután következik a Führer beszéde; az adást hála istennek nem zavarja műszaki hiba. Így szerencsésen betakarítottuk munkánk gyümölcsét. Még egy kis munka, még egy kis beszélgetés; holtfáradtan zuhanok az ágyba. Berlinben ismét kazalnyi munka vár.

1943. szeptember 13.

Tegnap: […] Este korán érkezik az örvendetes jelentés, hogy rajtaütéssel sikerült a Ducét kiszabadítanunk. Ez a biztonsági szolgálat, Student és a Waffen-SS ejtőernyőseinek hőstette. A Duce társaságában volt Cavallero is, akit tehát mégsem lőttek agyon.²⁴ Cavallero, Ugo, tábornok, az olasz hadsereg vezérkari főnöke (1940-43) Kiszabadítása után a német követség kertjében öngyilkosságot követett el.* A Duce már úton van Bécsbe. Családja jelenleg Münchenben tartózkodik. Védelmünket élvezi az egykori olasz földművelési miniszter, Tassinari is. Ehhez járul a hír, hogy a salernói helyzet viszonylag kedvező. Egymás után, folyamatosan küldjük az erősítéseket, igaz, az angolok és amerikaiak is. Itt versenyfutás folyik: kinek az erői érnek előbb oda, hogy uralhassa a helyzetet. Emberileg természetesen valamennyiünket meghat, hogy sikerült a Ducét kiszabadítani. Hogy ennek milyen politikai következményei lesznek, azt jelenleg még nem lehet felmérni. Mindenesetre este visszautazom Berlinbe. A Führer éjfél felé még fölhív. Természetesen nagyon boldog, hogy a Duce kiszabadult. Az Appenninek egyik legmagasabb csúcsán, egy kis hegyi fogadóban tartották fogva.²⁵ Kiszabadítása előtt Mussolinit a Gran Sasson (Abruzzók) a Campo Imperatore nevű szállodában tartották fogva.* A Badoglio-rezsim először Maddalena szigetére internálta, de aztán úgy vélték, hogy ott-tartózkodása nem biztonságos. A biztonsági szolgálat ott már a nyomában volt, s előkészítette a kiszabadítását, amit aztán nem hajthattak végre, mert a Ducét elszállították. Az Appenninekben a kiszabadítást vitorlázó repülőgépekkel hajtották végre. Az egyik gép 15 méterre ért földet a fogadótól, ahol a Ducét fogva tartották. Néhány perc múlva már szabad volt. Természetesen mélyen megrendítette, hogy német katonák szabadították ki fogságából. Katonáink meglehetősen brutálisan viselkedtek; így tartották sakkban az olasz csendőrökből álló őrséget. A Duce néhány órán belül megérkezett Bécsbe. A Führer már beszélt vele telefonon, épp azelőtt, hogy engem felhívott. Azt mondja, a Ducét mélységesen megrendítették az események. Közölte a Führerrel, hogy beteg és fáradt, mindenekelőtt szeretné kialudni magát. Hétfőn fel akarja keresni családját Münchenben. Rövidesen elválik, hogy alkalmas-e még nagyobb politikai akcióra. A Führer bízik benne. Mindenesetre kedden találkoznak a főhadiszálláson. […]

1943. szeptember 15.

Tegnap: […] A Duce megérkezett a Führer főhadiszállására. A fogadtatás igen szívélyes és baráti volt. A Führer bunkerje előtt várta a Ducét és fiát, Vittoriót. A két férfi az oly hosszú távollét után összeölelkezett; megható példája ez a férfiúi és bajtársi hűségnek. Bizonyára nincs ember a földön, akire ne lenne mély hatással ez a megható ceremónia. A Führer és a Duce négyszemközt beszélgettek. Rövidesen megtudom a részleteket. Bizonyos, hogy nemcsak személyes, hanem hivatalos ügyek is szóba kerültek. A Ducénak mindenesetre le kell mondania sok mindenről, ami eddig természetes volt a számára; végül is valahogy ki kell egyenlíteni a szörnyű árulást, amit Olaszország a tengelyhatalmak hadviselésével szemben elkövetett. A Führer előbb ellenzi, de aztán sikerül meggyőznöm, hogy a jelentésnek ma rendkívüli propagandaértéke van. A híradást klasszikus módon oldottuk meg. Bár a kiszabadítás valódi titkát, hogy vitorlázógépekkel hajtották végre, nem közöltük, de a kiszabadításról készített jelentés olyan izgalmas, lebilincselő, megragadó és megható, hogy nyilván nagyon nagy hatással lesz a világ közvéleményére. […]

1943. szeptember 23.

Tegnap: […] Nem sokkal azután, hogy megérkeztem a főhadiszállásra, a Führer reggeli sétára hív. Egészségileg kivételesen jó állapotban van. Úgy látszik, az elmúlt hetekben összeszedte magát. Meséli, hogy reggeli sétája kutyájával, Blondival, igen jót tesz neki. Az elmúlt évekkel ellentétben most legalább minden reggel és délután friss levegőn van, ami rendkívül jót tesz fizikai állapotának. Semmi jele, hogy milyen nehéz napjaink vannak; épp ellenkezőleg, mintha a legjobb formában lenne. Szerintem a politikai és katonai helyzet szempontjából ez a legfontosabb. Ha a Führer jó állapotban van, akkor, még ha némi feszültség után is, de ügyeink jól haladnak. […] Természetesen ő is nagyon örül, hogy a légitámadások jelentősen csökkentek. Ez szerinte is elsősorban az időjárásnak köszönhető, de légvédelmünk erősödésének is. A mi légitámadásainkkal kapcsolatban a Führer nagyon sokat vár a mágneses bombáktól, amelyeket nemsokára bevetünk. Hajthatatlanul azt az álláspontot képviseli, hogy meg kell torolnunk Anglián a nekünk okozott károkat. A megtorlást szolgáló rakétafegyverek gyártása folyamatban van. A Führer úgy döntött, hogy az olasz városokból kivonjuk a légvédelmet. Az olaszok megérdemlik, hogy átengedjük őket hadisorsuknak. A Führernek az a véleménye, hogy a rakétafegyverekkel történő megtorlásra jövő év január végén, február elején kerülhet sor. Nagy könnyebbség, hogy az angolok nem tudják műszaki eszközökkel megszakítani a rakéták röppályáját. […] A nyomasztó keleti fronthelyzetről a Führernek sokkal optimistább a véleménye, mint a vezérkarnak. Jelenlegi visszavonulásunk csak azt célozza, hogy állásainkat újra a Dnyeper mögé helyezzük át. […] Mindenesetre megnyugtató hallani, milyen optimistán ítéli meg a Führer a fronthelyzetet. Az egész háború során ritkán láttam a Führert ennyire keménynek, harcra késznek. Amit korábban már annyiszor megállapítottam, ismét beigazolódik: minél erősebb a vihar, annál hajthatatlanabb a Führer ellenállása. A Führer részletesen beszámol a Duce látogatásáról, ami igen mély benyomást tett rá. Igaz, a Duce személye most nem hatott rá annyira, mint a korábbi találkozásokkor. Ennek elsősorban az lehet az oka, hogy a Duce most hatalmától megfosztva érkezett a Führerhez, aki így kritikusabb szemmel nézte. A Duce nem vonta le Olaszország katasztrófájából a megfelelő erkölcsi következtetést, amit a Führer elvárt volna tőle. Természetesen nagyon boldog volt, hogy viszontláthatja a Führert, egyáltalán, hogy újra élvezheti a szabadságot. A Führer azt hitte, hogy a Duce először is nagyszabású büntetőeljárást indít árulói ellen. Azonban nem ez történik, s ebből láthatók a Duce korlátai. Nem forradalmár, abban az értelemben, mint a Führer vagy Sztálin. Az olasz népi jellemvonások annyira kötik, hogy nem válhat világméretű forradalmárrá, a világ forradalmi átalakítójává. Lánya, Edda, s rajta keresztül veje, Ciano is rossz hatással van rá. Most hallom először a Führertől, hogy Edda Mussolini nem a feleségétől, Rachele asszonytól származik, hanem a Duce törvénytelen gyermeke, akit örökbe fogadott.²⁶ Mussolininek valóban volt egy törvénytelen gyermeke, de az nem Edda volt, Rachele asszony Eddát elsőként hozta a világra.* Ez sok mindent megmagyaráz. Eddig gyakran felmerült bennem a kérdés, hogy tulajdonképpen miért olyan kicsi a hasonlatosság Edda Mussolini és testvérei, Vittorio és Bruno között. Ez a titok nyitja. A Führer nem tudja pontosan, ki szülte Edda Mussolinit, de feltételezi, hogy a Duce és egy orosz zsidó nő kapcsolatából származik.²⁷ E felfogás alapja az a hír lehetett, hogy Mussolini fiatal korában jó barátságban volt Angelica Balabanovával. Ez az orosz nő azonban nem szült tőle gyermeket, sőt nagy valószínűség szerint szexuális kapcsolat sem volt közöttük. Mussolini zsidó szeretője Marghareta Sarfatti volt, de gyermeke tőle sem született.* Ez mindent megmagyarázna. Edda Mussolininek sikerült teljesen megváltoztatnia a Duce véleményét Cianóról. Amint a Duce megérkezett Münchenbe, hosszan beszélt vele, s ennek eredményeként Mussolini kibékült Cianóval, ismét a kegyeibe fogadta.²⁸ Ciano július 24-25 éjjelén felszólalt Mussolini ellen és ellene is szavazott.* Így ez a mérges gomba ismét ott pöffeszkedik az újjáalakuló fasiszta köztársasági pártban. […] A főhadiszálláson eltöltött napok teljes harmóniában teltek, eltekintve attól, hogy a Führerben tartózkodás alakult ki a Ducével szemben. Azt mondhatjuk, most már teljesen józanul ítéli meg személyiségét. Ez igen kívánatos háborús politikánk irányítása szempontjából. A Führer ezentúl egyáltalán nem alapozza Olaszországgal való kapcsolatainkat a Duce személyére. Most már területi biztosítékokat akar, amelyek megóvnak bennünket a további válságoktól. A Ducénak az a terve, hogy a fasizmus híveiből új olasz nemzeti hadsereget szervez. Kétlem, hogy ez sikerülni fog. Az olasz nép képtelen követni a nagy léptékű forradalmi politikát. Nem akar nagyhatalom lenni. Ezt a vágyat csak a Duce és a fasiszta párt oltotta belé mesterségesen. Így a Ducének sem lesz sok szerencséje az új olasz nemzeti hadsereg felállításával. Igaza volt az öreg Hindenburgnak, aki azt mondta Mussoliniról, hogy ő sem tud mást csinálni az olaszokból, mint olaszokat. […] Vacsora közben megbeszélhetek a Führerrel néhány személyi és művészeti kérdést is. Épp most érkezett a hír, hogy milyen felvilágosítást adott Eden az alsóházban Hessről. A Führer pillanatnyilag nem érti, egyáltalán miért hozták szóba az angolok a Hess-ügyet, minden szorító külső késztetés nélkül. Megkérdezem a Führert, hajlandó lenne-e Churchill-lel tárgyalni, vagy eleve elutasítja ezt. Azt feleli: a politikában személyes ügyekben nincsenek alapelvek. Mindenesetre az a véleménye, hogy a tárgyalás Churchill-lel nem lenne eredményes, mivel Churchill túlzottan belegyökerezett a velünk ellentétes nézetekbe; egyébként is a gyűlölet vezérli és nem az értelem. Sztálinnal szívesebben tárgyalna; de úgy gondolja, ez sem vezetne eredményre, mert Sztálin nem teljesítheti azt, amit ő Keleten követel. Akárhogy is van, azt mondom a Führernek, hogy vagy az egyik, vagy a másik ellenfelünkkel tisztáznunk kell a helyzetet. A birodalom még sosem nyert meg kétfrontos háborút. Meg kell tehát próbálnunk valahogy kikerülni a kétfrontos háborúból. […] Amikor a tábornokok jóval éjfél után elbúcsúztak, a Führer újabb négyszemközti beszélgetésre kér. Órák hosszat fel-alá járunk a térképszobában, s elsősorban az olasz kérdést beszéljük meg, annak legintimebb részleteit is. A Führer elmondja: nincs ugyan bizonyítéka, de lehetségesnek tartja, hogy egy meghatározott időpontban magának a Ducénak is szándékában állt, hogy szakítson velünk. Badoglio is céloz erre az olasz néphez intézett legújabb felhívásában. Kijelenti, a Duce is gondolt arra, hogy felmondja velünk a szövetséget. A Führer attól fél, hogy Ciano és felesége kezében van az erre vonatkozó bizonyíték, és ezzel zsarolják a Ducét. Csak ezzel magyarázható Edda Mussolini levele apjához. Szerintem nem ez az ok. Sem Ciano, sem Edda Mussolini nem elég okos, hogy előre lássa egy ilyen leleplezés bonyodalmas következményeit. Azt hiszem, ebben az esetben intelligensebbnek hisszük ellenfeleinket, mint amilyenek. Edda Mussolininek vagy bűnügyi vagy társadalmi-politikai terhelő bizonyíték lehet a kezében az apjáról. Az is lehet, hogy nőügyekről van szó, esetleg pénzügyekről. Már korábban hallottam, hogy Ciano segített a Ducénak nagyobb pénzösszegeket kijuttatni Olaszországból Svájcba. Ennek leleplezése a Duce számára természetesen szinte halálos csapás lenne. Az is lehetséges, hogy Edda Mussolini el akarja mondani a világnak, hogy zsidó származású; ezt azonban nem tartom valószínűnek.²⁹ A valóságban Edda Ciano kezében férje éveken át vezetett naplója volt, tele azokkal a Mussolinitól származó kijelentésekkel, amelyek a németek és a náci vezérek eljárásaival kapcsolatos elítélő véleményét tartalmazták.* Mindenesetre lassan hozzá kell látnunk, hogy a Dúcét politikailag leírjuk. Bármilyen rokonszenves a személyisége, bármilyen értékes szolgálatokat tett nekünk, valahol meg kell húznunk a határt, különösen akkor, amikor a birodalom érdekeiről van szó. A Führer ezt nagyon nem szívesen tenné, hiszen végül is a Ducénak köszönhetjük, hogy felfegyverezhettük a birodalmat, annektálhattuk Ausztriát, s bekebelezhettük a protektorátust. Mindez feltétele volt annak, hogy a német birodalom erős hatalma visszaállítható legyen, kifelé és befelé egyaránt, és ezt a Führer nem felejti el a Ducénak. Mivel azonban a dolgok idáig fejlődtek, kénytelenek vagyunk közvetlenül és kíméletlenül képviselni a birodalom érdekeit. Ha Edda Mussolini zsaroló fenyegetése nem csupán irodalmi szóvirág, ha valóban valamilyen általunk még nem ismert titok van mögötte, akkor ez valószínűleg csak a fasizmus titka lehet. Ennek pedig valamikor a nyomára fogunk bukkanni. Jelenleg az a helyes megoldás, ha feltételezzük, hogy valami ilyen titok létezik, s biztosítjuk, hogy az politikai szempontból ne árthasson a birodalmi érdekeknek. Hajnali négy órakor veszek búcsút a Führertől. Meghív, hogy hetente legalább egyszer látogassam meg. Még ha nincs is különleges megbeszélnivalónk, számára nagy megkönnyebbülés és kikapcsolódás velem néhány órát beszélgetni. Szívesen adok igenlő választ. Naumann-nal utazom vissza Rastenburgba. […]

1943. november 24.

Tegnap: […] Már kora reggel dolgozom. Schach mindjárt az elején igen szomorú helyzetjelentést ad Berlinről. Érthetetlen, hogy az angolok hogyan tudnak ennyi mindent lerombolni a birodalmi főváros egyszeri bombázásával. A Wilhelmplatz állapota egyenesen vigasztalan: minden sarkán és végén lángol. A propagandaminisztérium nagyjából ép maradt. Ez azonban nagyrészt a saját légvédelmünk bátorságának köszönhető. A birodalmi kancellária is nagy károkat szenvedett, bár sokkal kisebbeket, mint a többi minisztérium. […] Házunk állapota a Hermann Göring Strassén siralmas. A felső emelet teljesen kiégett, az egész házat elöntötte a víz. Az épület lakhatatlan; nincs fűtés, nincs víz, minden helyiséget maró füst lep el. Magda Berlinbe jött, hogy lássa, mi az, ami menthető. Szörnyű élményei voltak útközben, elsősorban Weddingben. Igazán szánalomra méltóak azok a szegény emberek, akiket az angol légiháború ocsmány eszközei sújtottak. De még rosszabb lenne a helyzetük, ha az ellenség, elsősorban a bolsevisták hatalmába kerülnének. Akkor az a kín, melyet most mégis csupán hetekig vagy hónapokig kell elviselniük, beláthatatlan időkig tartana. […] Közben tudok egy félórát aludni. Aztán ismét hív a munka. Ismét nagy angol kötelékek tartanak egyenesen a birodalmi főváros felé. El kell tehát viselnünk a második csapást is. Közben megtudom, hogy anyámat és anyósomat kibombázták Moabitban. A lakásuknak nyoma sem maradt, a ház romba dőlt. De mit számít ez, ha összehasonlítjuk az általános csapással, amely négy és fél milliós városunkat érte. Nem sokkal a légiriadó után már következik is a támadás. Ezúttal több robbanó- mint gyújtóbombát dobnak le. Ismét első osztályú, jelentős támadásra kerül sor. A wilhelmplatzi bunkerben tartózkodom. Körös-körül csakhamar tüzek támadnak, az egész kormánynegyedre nagyméretű bombákat és légiaknákat szórnak. Körös-körül elpusztítják a Potsdamer Platzot. A légnyomás olyan erős, hogy még a mi, mélyen a föld alá épített bunkerünk falait is megremegteti. Sajnos vadászgépeink húsz percet késnek, ami az angoloknak előnyt biztosít. Ebben a húsz percben a légvédelmi ütegeket sem engedték tüzelni, mert azt hitték, hogy vadászgépeink már itt vannak. Ismét a legsúlyosabb károkat szenvedi a kormányzati negyed, valamint ezúttal a nyugati és északi elővárosok. Különösen a weddingi munkásnegyed s a Wolgaster Strasse környéke. A Nemzeti Színház és a Reichstag ég; ezeknek a tüzeknek a továbbterjedését sikerül korlátozni. A bunkerben akkora a nyüzsgés, mint egy harcállásponton. Hiába, mi is a háború kellős közepén vagyunk; némely frontszakaszon bizonyára nem szívesen cserélnének velünk, mert itt súlyosabb a megterhelés. A zaj pokoli. Szakadatlanul zuhognak a robbanóbombák s a légiaknák a kormányzati negyedre. A legfontosabb épületek sorra lángba borulnak. Amikor a támadás után kinézek a Wilhelmplatzra, még borzalmasabb látvány fogad, mint tegnap este. Átmegyek a propagandaminisztériumba. Az épület wilhelmplatzi oldala két helyen ég. […] A körzeti központ lángol. Görlitzer sajnos túlságosan optimista jelentést adott a tűzről, úgyhogy a tűzoltók késtek. Közben a körzeti központban igen nagy tűzkárok keletkeztek, úgyhogy egyelőre nem is lehet használni. Pokoli munka folyik, egészen éjjel 3 óráig. Zúg a fejem a fájdalomtól és a fáradtságtól. Hiába: munkához kell látnunk, eljött a döntő óra.

1943. december 6.

Tegnap: […] Teheránban a konferencia teljesen áttekinthetetlenné vált. Az ellenséges oldalon eddig semmiféle eligazító kommünikét nem adtak ki, így hát még mindig sötétben kell tapogatózni. Egyébként a teheráni színházat rengeteg ellentmondásos, ezért politikailag értéktelen kombináció lengi körül. Az angolok állítólag tavasszal akarják megkezdeni az inváziót, amikor a német városok már romhalmazok lesznek. […] Különösen januárban akarják fokozni a légi offenzívát ellenünk, mivel az a leghidegebb hónap, és a légitámadások várhatóan akkor zilálják szét leginkább a német morált. Este aztán bejelentik, hogy Teheránban szerkesztőbizottságot hoztak létre, amely megszövegezi a felhívást a német néphez. A felhívás azonban még várat magára. Mi a propagandánkban mindenesetre alaposan felkészültünk a felhívás közömbösítésére. Ha valóban megszületik, bennünket nem fog felkészületlenül érni. Bizonyos, hogy a német nép telefirkált papírrongynak tekinti, amelynek nem lesz politikai értéke. […]

SaLa

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a  blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható   piktogrammra kattintva Pay-Pal-on 

-vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 2747 Törtel, Petőfi-ut. 12.

HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVÉSZ!

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.hu/koszonet

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.hu-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá! De legalább LÁJKOLD! – hiszen azzal is tudsz segíteni!