1965. MÁRCIUS 11-12.
(idézet: Apró Antal – A szocializmus építésének útján – 1975)
Az ideológiai munka feladatairól szóló előterjesztéshez kívánok hozzászólni. Elöljáróban meg szeretném mondani, hogy a jelenlegi helyzet értékelésével és ideológiai munkánknak politikai, kulturális, művészeti és tudományos életünkben való továbbfejlesztésére vonatkozó elképzelésekkel egyetértek.
A felsorolt tennivalók fokozatos megvalósítása hozzásegít bennünket ahhoz, hogy e területeken is tovább növekedjék pártunk aktivitása, marxista-leninista politikánk tudatosítása a dolgozó tömegek különböző rétegei között. Ebből a szempontból úgy gondolom, hogy nagyon időszerű volt ezt a kérdést a Központi Bizottság napirendjére tűzni. Ha a VIII. kongresszus idevonatkozó határozataira és az előttünk álló feladatokra gondolunk, már bizonyos késedelem is mutatkozik. A párt eszmei, politikai tevékenységének fokozása kihat egész társadalmunk fejlődésére, a dolgozó tömegek gondolkodására, cselekvésére.
Az előterjesztés minden fejezetéből az érezhető, hogy ideológiai tevékenységünk nem tart lépést sem a szükségletekkel, sem a lehetőségekkel. A meghirdetett ideológiai „offenzívát” kulturális életünkben jobban kell szervezni, irányítani és tudományos világnézetünket – a marxizmus-leninizmust – bátrabban és átgondoltabban kell terjeszteni, mint eddig. Csak így tudunk választ adni a politikai-társadalmi életünkben felmerült ezernyi kérdésre. A marxista-leninista tanítások tudatosításával, védelmezésével tudunk jobban harcolni a káros nézetek, a baloldali és jobboldali elhajlások, az itthon és külföldön terjesztett ellenséges propagandával szemben. Így értem én az előterjesztést, az ideológiai offenzíva lényegét. Ezért támogatom a javaslatokat.
Felszólalásomban néhány gyakorlati kérdést szeretnék megemlíteni, kapcsolódva az előterjesztés egyes fejezeteihez. (Szirmai elvtárs szerint: az anyagot nem határozatnak, hanem „gondolatébresztőnek” szánták. Én ezekről az „ébredő gondolatokról” szeretnék szólni.)
Az előterjesztés 10. oldalán a szocialista demokrácia továbbfejlesztéséről van szó. Ez nagyon lényeges fejezete az anyagnak. Rendszerünk, államunk demokratizmusának továbbfejlesztése fontos politikai feladata pártunknak. Itt egyrészt arról van szó: hogyan lehetne a dolgozók tömegeit bevonni a közügyek intézésébe, másrészt: hogyan kellene az országgyűlés, az elnöki tanács, a kormány, a tanácsok, egész gazdasági vezetésünk munkáját jobban összhangba hozni szocialista fejlődésünkkel. Hogyan lehetne részben új választójoggal, alkotmányreformmal, törvényeink módosításával, az üzemek hatáskörének bővítésével, az anyagi érdekeltség növelésével nagyobb aktivitást kiváltani az államigazgatásban és a gazdasági vezetésben.
Kezdeném a kormánnyal. Úgy gondolom, hogy az a módszer, ahogyan az utóbbi években a kormány dolgozik – többségében helyes. A kormány ellátja azokat a feladatokat, amelyeket a törvények előírnak. Az ország közvéleménye most minden fontos közérdekű kormánydöntésről tájékoztatva van. Természetesen ezt a tájékoztatást és a minisztertanács munkáját tovább lehet javítani, rendszeresebbé tenni, egyrészt a Tájékoztatási Hivatal szerepének növelésével, másrészt azáltal, hogy a Politikai Bizottság és a kormány tagjai a televízió adta lehetőségeket is jobban felhasználják a közvélemény tájékoztatására.
Figyelemmel kísérem a szocialista országok kormányainak és parlamentjeinek munkáját, munkamódszerét. Anélkül, hogy saját hibáinkat takargatnám, meg szeretném mondani, hogy kevés országban ismeri olyan alaposan a közvélemény az országgyűlés, a kormány munkáját, a tárgyalt kérdéseket, mint nálunk. A vezető államhatalmi és államigazgatási testületeink üléseiről, a hozott határozatokról a közvéleményt rendszeresen tájékoztatjuk. Ezt a jó szokásunkat tartsuk meg a jövőben is.
A minisztertanács és az elnöki tanács munkáját úgy kellene továbbfejleszteni, hogy bizonyos feladatokat az elnöki tanács venne át, az ott tárgyalt kérdések többségéről a közvéleményt is tájékoztatva. A kormány elé kerülő fontos gazdasági, kulturális vagy külügyi kérdéseket, jobb előkészítés és véleményezés végett, átadhatnánk az országgyűlés különböző bizottságainak, egyes esetekben a megyei végrehajtó bizottságoknak is. Emellett meghívhatnánk az érdekelt parlamenti bizottságot a kormány ülésére, és álláspontjukat, javaslatukat bizonyos esetekben a nyilvánossággal is megismertethetnénk. Így kialakulna egy rendszeresebb kapcsolat az elnöki tanács, az országgyűlés, a minisztertanács és a végrehajtó bizottságok között. Nem is kellenek nagy reformok, már a jelenlegi keretek között is lehet javítani a munkát.
A felsőbb állami vezetésben, azt hiszem, a legfőbb hiányosság, hogy sok kérdésben tartjuk fenn a döntés, az állásfoglalás jogát kormányszinten. Ez vonatkozik az egyes minisztériumokra és a tervhivatalra is.
A reform lényege, hogy a megyei tanácsok végrehajtó bizottságai és az üzemek vezetői a mainál szélesebb hatáskörrel s nagyobb anyagi eszközökkel rendelkezzenek. A kormány és a megyei végrehajtó bizottságok viszonyát illetően olyan rendszert kell kidolgozni, hogy egyrészt a kormányhatározatok és utasítások a végrehajtó bizottság felé felülről lefelé menjenek, másrészt a megyei végrehajtó szervek önálló kezdeményezéseinek, a kiadott rendeletek és tervelőírások végrehajtásánál szerzett tapasztalatoknak el kell jutniuk a kormányhoz. Ma ugyanis ritka eset – évek óta nem fordult elő hogy a megyei vezetés, például a megyei tanács vagy a végrehajtó bizottság önálló javaslattal fordult volna az elnöki tanácshoz vagy a kormányhoz közérdekű kérdésben. Ha néha szerepel is egyik-másik megye problémája a minisztertanács ülésén, azt mi felülről, munkatervben irányozzuk elő. A demokratikus centralizmus alulról felfelé való működtetését itt is meg kell teremteni. Ha valóra akarjuk váltani azt a lenini célt, hogy az állami ügyek intézésébe részt vegyenek a tömegek, akkor egyszerűsíteni kell az államapparátust, az alsóbb szerveknek több döntési jogot, önállóságot kell adni.
Ma egy állampolgárnak, de az államigazgatásban részt vevőknek is sokszor igen nehéz eligazodni: hol kezdődik a párt- és hol az állami vezetés, vagy adott időben melyik szerv határozata van érvényben. Például a Központi Bizottság osztályainak fő feladata, hogy a párt Központi Bizottsága határozatainak érvényt szerezzenek a megyei, járási, városi vagy üzemi választott pártszervek munkájában. Ma a központban dolgozó elvtársak munkájának jelentős részét viszont olyan feladatokkal kötjük le, amelyekkel sokszor mentesítik e munka és felelősség alól a minisztériumokat, az Országos Tervhivatalt és a minisztertanácsot is. A párhuzamosságok miatt sokszor háromszor, négyszer tárgyaljuk meg ugyanazokat a kérdéseket.
Ezért én helyeslem a 10. oldalon felvetett gondolatot: az egyik legfontosabb feladat az egyes intézmények helyének, szerepének, hatáskörének megállapítása. Egy ilyen világosabban elhatárolt munkamegosztás a pártszervek és az állami szervek között meggyőződésem szerint azt eredményezné, hogy a pártapparátusban dolgozó elvtársak jobban részt tudnának venni – beleértve a Központi Bizottság titkárait, osztályvezetőit is – az ideológiai és agitációs munka irányításában, szervezésében, és a pártintézmények motorjává válnának a politikai munkának. Így jobban tudnánk hasznosítani a párt szervező erejét, ellenőrző munkáját, és jobban tudnánk érvényesíteni vezető szerepét. Több idő jutna a politikai munkára, és alaposabban ismernénk a tömegek hangulatát, véleményét. Emellett csökkentenénk a párhuzamosságot, annak lehetőségét, hogy az állami szervek a munkát és a felelősséget a pártszervekre hárítsák.
A szervezeti változások eredményes előkészítése feltételezi a meglevő formák jobb kihasználását (mondja az előterjesztés). A pártnak a tömegekkel való kapcsolatában, a tömegek tájékoztatásában, felvilágosításában jól bevált, évtizedek óta kialakult szervezeti formái és módszerei vannak: a pártszervezetek és a tömegszervezetek. Itt sok újat nem kell kitalálni, nagy változásokra nincs szükség. A meglevő szervezeti formákat kell jobban felhasználni politikánk tudatosítására, a tömegek mozgósítására. A gyárakban ott vannak a szakszervezeti bizottságok, az üzemi tanácsok, a termelési értekezletek; a mezőgazdaságban a termelőszövetkezetek, a közgyűlések, a brigádértekezletek és sok egyéb jól bevált szervezeti forma a felmerült politikai, gazdasági kérdések párttagok és pártonkívüliek előtti magyarázatára.
Azt hiszem, minden túlzás nélkül megállapíthatjuk, hogy az ország gazdasági helyzetének figyelemmel kísérése mindinkább közüggyé válik. Azokon a fórumokon, amelyeket említettem, a dolgozók ezrei mondanak véleményt gazdaságpolitikánkról, helyeslik vagy bírálják pártunk, államunk munkáját és a vezetőket. Az említett szervezeti formák között a párt olyan lehetőségeket teremtett a munkások, a dolgozó parasztok számára, hogy ha jól vezetjük ezeket a testületeket, akkor van beleszólásuk az állami és gazdasági ügyek intézésébe, ellenőrzésébe. Itt lehet kibontakoztatni, szélesíteni a gyakorlatban az üzemi demokráciát.
Joggal hivatkozhat a párt arra, hogy e szervezeti formák hasznos iskolát jelentenek a tömegek számára, hisz százezrek ismerkednek olyan közgazdasági fogalmakkal, mint a népgazdasági terv, az üzemi terv, a műszaki fejlesztés, az önköltség, a létszám, a nyereségrészesedés és más gazdasági és pénzügyi kategóriák.
A Központi Bizottság osztályainak, választott pártszervezeteinknek jobban kell tanulmányozni és segíteni ezeket az üzemi tanácskozásokat, mert itt a munkahelyeken lehet legjobban megvalósítani azt, amit a benyújtott határozati javaslat utolsó pontja mond: tanítsuk meg az embereket szocialista módon élni, dolgozni, gondolkodni.
Még egy kérdéssel szeretnék foglalkozni. A jelentésnek az ifjúsággal foglalkozó fejezetében az áll, hogy ifjúságunk egy része közömbös a világnézeti kérdések iránt, s polgári hatások alá került. Úgy gondolom, erre a megállapításra a Központi Bizottságnak és a Művelődésügyi Minisztériumnak nagy figyelmet kell szentelnie. Egyetemeinken, főiskoláinkon ma több mint 80 ezren tanulnak. A 10 ezer lakosra jutó egyetemi, főiskolai hallgatók számát tekintve olyan nagy és gazdag tőkésországokat előzünk meg, mint Franciaország, Olaszország, a Német Szövetségi Köztársaság, Kanada, Svédország. Államunk nagy áldozatokat hoz azért, hogy középiskolai, főiskolai oktatásunk a követelményeknek megfelelően fejlődjön.
Ma hétszer annyian járnak nálunk egyetemre és középiskolába, mint a háború előtt. A Művelődésügyi Minisztérium, úgy tudom, már számos intézkedést tett, hogy az ifjúság világnézeti oktatása javuljon. Információim szerint a marxizmus-leninizmus tantárgy óraszáma a szocialista országok között Magyarországon a legalacsonyabb. Ennek összefüggéseit ismerjük, régebben e téren túlzások voltak, most pedig egy kicsit a ló másik oldalára estünk át. Tudom, hogy itt sok tényező játszik közre: a polgári hatások, az a növekvő „ideológiai offenzíva”, amely Nyugatról áramlik felénk, a nyugati rádióadások, utazások stb. De olyasmiről is olvastam egy jelentésben, hogy a veszprémi vegyipari és a budapesti orvostudományi egyetemen növekszik a vallás befolyása.
Ha valahol meg kell kezdeni az ideológiai offenzívát – átgondolt terv alapján -, az a marxizmus-leninizmus főiskolai oktatásának a javítása. Nem szabad megengedni, hogy a marxizmus-leninizmus tudománya helyett polgári befolyás alá kerüljenek a hallgatók. Azt sem szabad megengedni, hogy a régebbi, a személyi kultusz idején elkövetett hibák miatt a politikai gazdaságtan, a filozófia, a tudományos szocializmus oktatása háttérbe szoruljon.
Ha itt engedményt teszünk, ez azt jelenti, hogy a párt vezető szerepe olyan fontos területeken csökken, mint a jövő vezető kádereinek a képzése. Az a furcsa helyzet áll elő, hogy a hatalmon levő dolgozó osztályok gyermekei az egyetemeken nem tanulják meg, nem sajátítják el azt a társadalomtudományt, amely pártunk és egész rendszerünk tevékenységének az alapja (ezt kissé élesebben vetem fel).
Nemrég egyik jelentésben olvastam, hogy az Egyesült Államok, Anglia, Svédország felsőoktatási intézményeiben a miénknél magasabb óraszámban oktatják az ideológiai tárgyakat. Úgy gondolom, hogy a mi ideológiai offenzívánkat e téren is jobban kell szervezni, irányítani, az egyes helyeken mutatkozó közömbösséget megszüntetni. Az oktatásban dolgozó elvtársaknak – nem kapkodva – nagyon átgondolt terv alapján, de intézkedéseket kell tenniük.
Kedves elvtársak! A Központi Bizottság elé terjesztett irányelvekben sok szó esik könyvkiadásunk fejlődéséről és folyóirataink munkájáról is. Ez utóbbiak közül eggyel kívánok foglalkozni: pártunk elméleti folyóiratával, a Társadalmi Szemlével.
Én úgy látom, hogy az utóbbi években javult a Társadalmi Szemle színvonala, a szocializmus építésének hazai és nemzetközi tapasztalatairól több hasznos tanulmány jelent meg a lapban. Központi Bizottságunk fontosabb elvi, politikai állásfoglalásait, a gyakorlati építőmunka különböző kérdéseit sok hasznos cikkben dolgozza fel központi folyóiratunk.
Az egyik javaslatom a lap szerkesztőségének, hogy tegye nemzetközibbé a Társadalmi Szemlét. Hasznos cikkek átvételével párttagságunkat jobban kell tájékoztatni a testvérpártjainkban folyó elméleti munkáról, a marxista világnézet továbbfejlesztéséről. A lapnak ilyen jellegű átalakítása elősegíti párttagságunk internacionalista nevelését. Ha jól végiggondoljuk, hogy mennyi feladat hárul a pártra a sokrétű ideológiai munka javításában, akkor nyilvánvaló a következtetés, hogy a Társadalmi Szemle szerkesztőségének ebből a munkából jobban ki kell vennie részét.
A feladatokat összefoglaló V. fejezetben külön pontban ki kellett volna dolgozni a Társadalmi Szemle feladatait, mert ez nem egy a folyóiratok közül, hanem a Központi Bizottság elméleti és politikai folyóirata. Ennek a lapnak ugyanúgy, mint a Népszabadságnak nagyobb a felelőssége a marxista világnézet terjesztéséért. A lap szerkesztő bizottságának szerintem arra kell törekednie, hogy a lap körül igazi alkotóműhely alakuljon ki, és a lap olyan vitafórum legyen politikai életünkben, amelyből meg lehet ismerni a párt hivatalos álláspontját még akkor is, ha egyes vitatott kérdések nincsenek lezárva. Ma még a párt szellemi életének, a tudományos szocializmus terjesztésének, pártoktatásunknak nem eléggé központi orgánuma, nem eléggé vitafóruma a Társadalmi Szemle.
Én nem tudnék most programjavaslatot tenni, de egy kisebb formai kérdésről szeretném elmondani véleményemet. Mi könyvek és folyóiratok kiadására kb. 1 milliárdot költünk évente. Ahogy a statisztika mutatja, 40-50 millió könyvet adunk ki. Arról most nem beszélek, hogy elég jelentős azoknak a könyveknek a száma, amelyek nem segítik a mi világnézetünk terjesztését, nem erősítik az olvasókban a szocialista tudatot, és előállításukra mégis jelentős összegű devizát költünk.
Véleményem szerint ahhoz, hogy a Társadalmi Szemle olyan fórum legyen, mint amelyet nevében hord – az elméleti színvonal emelése mellett meg kell változtatni a lap formátumát, a kivitelét is. A Társadalmi Szemle külsőre, nyomtatásra, technikai kivitelezését illetően a leggyengébb magyar folyóirat. Lehet, hogy a szerkesztő bizottság megelégszik azzal, hogy nincs vagy kevés a remittenda, de azzal is számoljanak az elvtársak, hogy az ilyen gyenge papíron kiadott, sokszor olvashatatlan folyóirat remittendája nem a nyomdánál jelentkezik, hanem otthon a könyvespolcokon, az íróasztalokon, mert nem olvassák el a lapot. Ilyen óriási könyvkiadás mellett papírban és anyagi erőben kell annyi eszközünknek lenni, hogy a Társadalmi Szemle színvonalának javítása mellett, a 37 500 példányszámban megjelenő lapot tetszetősebbé, olvasmányosabbá, külsőleg is szebbé tegyük.
Véleményem szerint nagy jelentősége van annak, hogy pártunk ideológiai tevékenysége a Központi Bizottság elé került. E téren természetesen nemcsak hibák, hanem jelentős eredmények is vannak. Az országban van érdeklődés a marxizmus, pártunk tudományos világnézete iránt, és csakis rajtunk múlik, hogy az ideológiai munka megjavításával mennyire tudjuk pártunk eszmei, politikai befolyását növelni.
Köszönöm az elvtársak figyelmét.
SaLa
Kérjük, anyagilag támogassa a Bal-Rad-ot! – a blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható 
piktogrammra kattintva Pay-Pal-on
-vagy közvetlen postai úton:
Szabó Péter 2747 Törtel, Petőfi-ut. 12.
HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVÉSZ!
A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.hu/koszonet
Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.hu-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá! De legalább LÁJKOLD! – hiszen azzal is tudsz segíteni!