“A gyarmati létünk bizonyítéka…” bővebben

"/>

A gyarmati létünk bizonyítéka…

Franciaországban dőlhet el a forint sorsa

Untitled-1
A magyar tőzsde a héten újabb történelmi rekordot döntött, ezzel megismételve az előző heti bravúrt. A forint hullámzó teljesítménnyel, de végül egy hónapja nem látott szintre erősödött az euróval szemben.
A hétvége fontos fejleménye a francia választások vasárnapi második fordulója lesz, ami után érdemi mozgások lehetnek a dollár árfolyamában, ez pedig a forintra is hatással lehet.
A hazai üzemanyagárak a szomszédos országok átlagára fölé emelkedtek, ezt Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter nem hagyta szó nélkül. Heti összefoglalónk.

A forint árfolyamát alapvetően a nemzetközi devizapiaci mozgások határozták meg az elmúlt héten.

Összességében a dollár inkább gyengülést mutatott az euró ellenében, ez pedig segítette a hazai fizetőeszközt

– jelezte az Indexnek Balog-Béki Márta, az MBH Bank szenior tőkepiaci elemzője. Hozzátette, hogy az euró a francia nemzetgyűlési választások első fordulóját követően kezdett erősödni a dollár ellenében. A mérséklődő bizonytalanság pedig támogatja a feltörekvő piaci devizákat, így erősödött a forint is.

Mi történt az első fordulóban?

Korábban bemutattuk, hogy az 577 fős francia nemzetgyűlésben 76 képviselőt választottak meg a múlt vasárnapi első fordulóban, közülük 39-en az élen végzett Marine Le Pen neve által fémjelzett Nemzeti Tömörülés (RN) színeiben indultak, 32-en az Új Népfront nevű baloldali szövetséghez, míg ketten Emmanuel Macron államfő Együtt! nevű pártszövetségéhez tartoznak.

 

Tehát múlt vasárnap zajlott az első forduló, amelynek a hatását a hétfőn nyitó kereskedésben éreztük meg:

A forint már hétfőn reggel erősödni tudott a régiós devizákkal együtt, 393 közelében is járt a jegyzés

– jelezte lapunknak Molnár Dániel, a Makronóm Intézet szenior elemzője. Megerősítette, hogy az erősödésben leginkább a francia választások kimenetele játszhatott szerepet, a mérséklődő bizonytalanság jellemzően támogatja a feltörekvő piaci devizákat.

UGYANÍGY A MA ESEDÉKES FRANCIA VÁLASZTÁSOK MÁSODIK FORDULÓJA IS HATÁSSAL LEHET A MAGYAR DEVIZÁRA.

A legfőbb kérdés, hogy az első fordulóban 10,6 millió szavazattal 33,14 százalékot elérő RN ilyen körülmények között meg tudja-e szerezni a kormányzáshoz szükséges 289 képviselői helyet.

Egy hónapja láttuk ezen a szinten a forintot

Ugyanakkor a forint hét eleji erősödése nem bizonyult tartósnak, estére ismét 395 közelében járt az euróval szemben. Kedd délelőtt felfelé mozdult ki a forint, átmenetileg 396 felett is járt az árfolyam, ebben ismét a nemzetközi hangulat, a dollár euróval szembeni kismértékű erősödése játszhatta a szerepet. Azonban ahogy a hétfői erősödés, úgy ez sem bizonyult tartósnak, estére visszakorrigált az árfolyam a 395-ös szint alá. Ezt követően csütörtökig összességében nem változott a kurzus, a 395-ös szint alatt alakult.

Csütörtök délelőtt kezdett el ismét erősödni a forint, ebben megint a nemzetközi hangulat javulása, a francia választásokkal kapcsolatos várakozások játszhatták a szerepet

– világított rá Molnár Dániel. Az euró érdemben erősödött a dollárral szemben, ami a forint árfolyamát is a 393-as szint alá erősítette az euró ellenében.

EZZEL EGY HÓNAPOS CSÚCSRA ERŐSÖDÖTT A FORINT AZ EURÓVAL SZEMBEN.

Az euró erősödése a forintot is stabilizálta 393 alatt a péntek délutáni amerikai munkaerőpiaci adatok előtt. Júniusban 206 ezer új, nem mezőgazdasági álláshely jött létre az USA-ban, ami kismértékben, 15 ezer fővel magasabb, mint az elemzői várakozások.

Ugyanakkor az elmúlt két hónap növekedését összesen 111 ezerrel mérsékelték a revíziók során, ami a munkaerőpiaci aktivitás lassulását jelzi az Egyesült Államokban. Ez viszont nem volt elegendő az euró további felértékelődéséhez, így péntek estére a forint is megnyugodott 392 felett, egy hónapos csúcsán.

Így mozoghat a forint a jövő héten

A szakértőket arról is kérdeztük, hogy a jövő héten milyen gazdasági események mozgathatják a hazai devizát. Varga Zoltán, az Equilor Befektetési Zrt. szenior elemzője felsorolta:

  • Kedden reggel teszi közzé a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) a júniusi inflációs számokat, a konszenzus 3,9 százalékos éves inflációt vár.
  • Szerda délután az MNB kiadja a legutóbbi kamatdöntő ülésről szóló jegyzőkönyvet, melyből esetleg új információkhoz juthatunk.
  • A nemzetközi események közül kiemelhető Jerome Powell bizottsági meghallgatása, melyre kedden 17 órakor kerül sor.
  • Csütörtök délután megismerhetjük a legfrissebb amerikai inflációs adatokat is.

Hazai oldalról a legfontosabb a kedden reggel megjelenő júniusi inflációs adat lesz, amelyből a befektetők a várható kamatpályára következtethetnek. Varga szerint az euró–forint árfolyamban a 387–397-es, míg a dollár és a forint esetében a 355–370-es tartomány látszik bejárhatónak a következő hetekben.

Újabb rekord a magyar tőzsdén

Az alapvetően kedvező nemzetközi hangulatban a héten – immár szinte szokás szerint – a BUX újabb történelmi rekordot döntött, ezt leszámítva a hét viszonylag eseménytelenül telt.

A BLUE CHIPEK KÖZÜL A MOL ZÁRTA A LEGJOBB HETET, 2 SZÁZALÉKOT IS MEGHALADÓ EMELKEDÉSSEL

– jelezte lapunknak Horváth Gergely, a Makronóm Intézet elemzője. Hozzátette, hogy ebben szerepet játszhatott a társaság szerdai közleményének kedvező megítélése, miszerint a fenntarthatósággal kapcsolatos kihívások kezelése, és új üzleti folyamatok elindítása érdekében a Kutatás-Termelés üzletágon belül egy új szervezetet hoznak létre.

A Mollal ellentétben az OTP gyengén teljesített a héten, 2 százalék körüli árfolyamesést könyvelhetett el.

A közepes kapitalizációjú vállalatok részvényeinek árfolyamát tekintve pedig 2 százalék környéki emelkedést tudott felmutatni a múlt hét pénteki záróértékéhez viszonyítva az Alteo, az AutoWallis, a DunaHouse, illetve az Opus is.

Nagy Márton árcsökkentést vár el az üzemanyag-kereskedőktől

A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) friss, pénteken közzétett adatait értelmezve Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter kijelentette:

MAGYARORSZÁGON A CSALÁDOKNAK TÖBBET KELL FIZETNIÜK AZ ÜZEMANYAGÉRT, MINT A SZOMSZÉDOS ORSZÁGOK LAKOSAINAK, A BENZIN ESETÉBEN 8 FORINTTAL, A GÁZOLAJ ESETÉBEN 15 FORINTTAL.

A kialakult helyzet kapcsán a tárcavezető kijelentette: a kormány álláspontja változatlan. „Ahogy Orbán Viktor miniszterelnök is megfogalmazta, tűrhetetlen, hogy a magyar családok többet fizessenek az üzemanyagokért, mint a szomszédos országok lakosai” – nyomatékosította.

A tárcavezető ezért azonnali lépéseket vár az üzemanyag-kereskedőktől, hogy ezt az elfogadhatatlan és igazságtalan helyzetet megszüntessék. „Ellenkező esetben a kormány kész beavatkozni” – bocsátotta előre. Azonban a piaci szereplők szerint a negatív világpiaci változások keresleti, kínálati, geopolitikai, sőt időjárási hatással bírnak, ezzel érdemben befolyásolva a kőolaj és persze az üzemanyag árát. A Magyar Ásványolaj Szövetség szintén a geopolitikai eseményekre mutat.                                                (index)

A balrad.hu kommentje a “kunyera” után! 

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a  blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható PayPal - A biztonságosabb és egyszerűbb online fizetési mód!  piktogrammra kattintva Pay-Pal-on 

-vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 2747 Törtel, Petőfi-ut. 12.

HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVÉSZ!

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.hu/koszonet

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.hu-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá! De legalább LÁJKOLD! – hiszen azzal is tudsz segíteni!

Bal-Rad komm: “…Franciaországban dőlhet el a forint sorsa…”

-Márminthogy a MAGYAR FORINT, és a MUNKÁJUK UTÁN A FORINTBAN KAPOTT FIZETÉSÜKBŐL ÉLŐ MAGYAROK SORSA!

Nem pedig a sokszor MEGHOZSANNÁZOTT “MAGYAR GAZDASÁG” TELJESÍTMÉNYÉTŐL!

Persze AMI NINCS IS! – pld. “magyar gazdaság” – ABBÓL/TÓL CSAK ENNYIRE TELIK!

“A gyarmati létünk bizonyítéka…” bejegyzéshez egy hozzászólás

  1. A magyar forint árfolyama nincs magyar kézben.Teljesen ki vagyunk szolgáltatva a nyugat monetáris politikájának és a kormány mértéktelen és értelmetlen célokra történő túlköltekezése miatt..
    Kényelmetlenül közel a kritikus szinthez a forint, már nem is látszik, hogy mi segíthet.
    A forint árfolyama azonban ismét gyengélkedik, közel van a kritikus szinthez. Hiába a magas exporttöbblet, a többi gazdasági probléma nyomaszthatja az árfolyamot.
    https://www.economx.hu/magyar-gazdasag/forint-alapkamat-jegybank-monetaris-politika-arfolyam-euro.791754.html
    Orbán Viktor röptében most a kínai sárkányt próbálja meglovagolni..kölcsönökkel és beruházásokkal.
    Feltűnt a radaron egy magyar kormánygép, és Kína felé tart.Kijev, Moszkva és Azerbajdzsán után Pekingbe tarthat Orbán Viktor. A német külügyminiszter hétfőn jött volna Budapestre, de hirtelen lemondták Budapesten.-Valszeg nagy a baj az államháztartásban, amit módszeresen fosztogatnak, mert máshoz nem értenek.

    A tervek szerint a magyar miniszterelnök hétfőn hajnalban érkezik meg az ázsiai országba – legalábbis így értesült a 444.hu.Az útról egyelőre nem adott tájékoztatást a magyar kormány.
    https://www.economx.hu/nemzetkozi-gazdasag/feltunt-a-radaron-egy-kormanygep-kina-fele-tart.792490.html

    Tovább gyengül a forint.Emellett a mérsékelt gazdasági növekedés és az állampapír-hozamok várható csökkenése is számíthatunk év végéig.
    https://www.economx.hu/magyar-gazdasag/gazdasag-novekedes-gdp-korlatok-inflacio-forint.792359.html

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.

Social Media Auto Publish Powered By : XYZScripts.com