2
(idézet: A Sorge-sztori – Julius Mader)
A második világháború kitörése előtt négy, az úgynevezett Antikomintern Paktum megkötése előtt pedig egy évvel tehát dr. Sorge már rámutatott a japán és német monopóliumok háborús érdekeltségű együttműködésére. Ezt azért tudta megtenni, mert egyebek között a tokiói német kereskedelmi kamara vezető munkatársai, továbbá báró von Gablenz Lufthansa-szakértő és a Junkers Művek értékesítési igazgatója, valamint Haag főmérnök a Heinkel Művektől, akik a japán konszernekkel együtt dolgoztak, tájékoztatták őt. Információkat kapott még Goosens mérnöktől, a duisburgi Demag ipari konszern értékesítési főnökétől, von Kirschbaum úrtól, a Tokióban levő német Illies and Company importcégtől és végül a Wohlthat minisztériumi igazgató vezetésével működő német Kelet-ázsiai Gazdasági Bizottság munkatársaitól is.
Dr. Sorgét azonban nemcsak a Németország által Japánnak szállított áruk, ezek mennyisége és szállítási időpontjuk érdekelte, hanem azokra a hadászati nyersanyagokra vonatkozó adatokra is szüksége volt, amelyeket Japán a fasiszta Németországba exportált, hogy ily módon ellenőrizni tudja a kapott más információk helyességét. Ilyen próbakő szerepét játszották például a német hadiipar számára égetően szükséges kaucsuk-, wolfram- és cinkszállítmányok. Ezeket a nyersanyagokat Ázsiában kellett beszerezni és onnan Németországba szállítani. Ezzel kapcsolatban emlékezzünk csak vissza a fegyveres erők főparancsnokságának 24. számú, a Japánnal való együttműködést szabályozó utasítására, amelyet röviddel a Szovjetunió elleni támadás előtt adtak ki. Az utasítás 3. c) pontjában ez áll: „A kaucsukszállítást Japán hadbalépése után is folytatni kell, mert ez Németország számára létfontosságú.”
Wennecker haditengerészeti attasén keresztül ismerte meg dr. Sorge a német haditengerészet háborús parancsnoksága által 1940. november 14-én kiadott alkalmazási parancsot. Ebben rögzítették azokat az intézkedéseket, amelyeknek a Szovjetunió elleni támadást követően, a szárazföldi szállítási lehetőség megszűnése után, a kaucsukszállítást tengeri úton kellett biztosítaniuk. Egyebek között azt tervezték, hogy minden német kereskedelmi hajót, amely éppen a csendes-óceáni kikötőkben tartózkodik, Japánban összpontosítanak, és kaucsukkal raknak meg. Az „Odenwald”, „Burgenland” és „Benno” blokádtörők kapitányaival és tisztjeivel folytatott beszélgetésekből dr. Sorge további részleteket tudott meg a hadászatilag fontos szállításokról, amelyek végső soron összefüggtek a fasiszták Szovjetunió elleni háborús terveivel.
Miként az olajhiány, úgy a császári birodalom nyersanyagszegénysége is meghatározó szerepet játszott a japán vezérkar és admiralitás agressziós terveiben. Annak szükségessége, hogy a hadiipar számára biztosítsák a nélkülözhetetlen nyersanyagokat, arra késztette a japán imperialistákat, hogy 1941-ben előretörjenek a Csendes-óceán déli térségében. Egymás után birtokba vették Délkelet-Ázsiában egyebek között a világ nyersgumi-termelésének 95 százalékát, kinintermelésének 90 százalékát, rizstermelésének 70 százalékát, cinktermelésének 70 százalékát.
A japán agresszorok tervezett csapásiránya kiolvasható volt a katonai költségvetésnek a haderőnemekre, illetve a fegyvernemekre fordított kiadásaiból is. Az állami eszközök összegének nagysága és a japán vezérkar, meg az admiralitás közötti szétosztásának meghatározása rendkívül fontos szerepet játszott a hadászati alapkérdések megvitatásakor.
Dr. Sorge nem korlátozta tevékenységét arra, hogy időszakonként megvizsgálja az imperialista Japán állami kiadásainak összegét. Ezt is hosszú időn át figyelemmel kísérte, de egyidejűleg gondosan elemezte a költségvetés pénzügyi eszközeinek felosztását a két haderőnem között. Erről tanúskodik a japán közvetlen hadikiadásokról készült alábbi kimutatás:
|
Költségvetési |
Az állami költségvetés összkiadásaiból fegyverkezésre fordított rész (százalékban) |
Fegyverkezési |
A hadsereg részesedése |
A haditengerészet |
|
1912-1913 |
29 |
0,20 |
50 |
50 |
|
1918-1919 |
19 |
0,28 |
43 |
57 |
|
1932-1933 |
45 |
0,68 |
54 |
46 |
|
1935-1936 |
45 |
1,02 |
48 |
52 |
|
1936-1937 |
47 |
1,07 |
48 |
52 |
|
1937-1938 |
46 |
1,41 |
52 |
48 |
|
költségvetési kiegészítés a Kína elleni agresszióra |
– |
6,49 |
77 |
23 |
|
1938-1939 |
43 |
1,24 |
45 |
55 |
Miként a fenti táblázatból látható, a katonai kiadások az 1930-as évek közepén megugrottak, és a fegyverkezési politika Japán 1937-es, Kína elleni támadása után – az ezzel kapcsolatos nagy szárazföldi hadműveletek ellenére – némileg a haditengerészet javára változott meg. A japán haditengerészeti erőknek ez az előnyben részesítése 1940-ben is folytatódott. Annak idején dr. Sorge tudomást szerzett „a hadsereg és a haditengerészet megerősítésének hatéves tervéről”. Ebben az állami pénzügyi tervben is felismerhető volt, hogy a japán imperializmus a tengerek és óceánok felől Dél- és Délkelet-Ázsiára szándékozott csapást mérni.
A közvetlen fegyverkezési kiadások felosztása a császári főhadiszállás által 1940-ben elkészített „a japán hadsereget és haditengerészetet erősíteni hivatott hatéves terv” alapján:103
| Kiadások |
Milliárd yen |
Százalékos |
| Közvetlen fegyverkezési kiadások összesen |
11,0 |
100 |
| Kiadások a hadseregre |
5,4 |
49,0 |
| Ebből: – a hadsereg megerősítésére |
3,1 |
28,2 |
| – a hadsereg légierejének átszervezésére és fejlesztésére |
1,4 |
12,7 |
| – járulékos beruházások a hadiiparban |
0,8 |
7,3 |
| Kiadások a haditengerészetre |
5,6 |
51,0 |
| Ebből: – új hadihajók építésére |
3,4 |
31,0 |
| – hadikikötők építésére |
1,0 |
9,1 |
| – haditengerészeti légi kikötőkre |
0,5 |
4,5 |
| – hadihajók korszerűsítésére |
0,4 |
3,6 |
Felületes vizsgálat esetén a hadsereg és a haditengerészet kiadásai közti különbség csak jelentéktelennek tűnik. Ha azonban figyelembe vesszük, hogy milliós hadseregről volt szó, amely két és fél év óta viselt háborút Kínában, továbbá, hogy fegyverei és technikai felszerelése számottevően elhasználódtak, a különbség rögtön szembetűnővé válik.
Ily módon azokat az információkat, amelyeket dr. Sorge kapott arról, hogy Japán a csendes-óceáni szigetcsoportok és a nyersanyagban gazdag délkelet-ázsiai országok ellen gyors csapást készít elő, a katonai költségvetés adatai is igazolták. Egy ilyen támadásnak az volt az előfeltétele, hogy hadihajók és hadikikötők építésére nagy összegeket fordítsanak. Dr. Richard Sorge számára a költségvetési tételek természetesen még kifejezőbbek voltak, hisz tanulmányai és hírszerző tevékenysége révén alaposan ismerte a japán haderő- és fegyvernemek felszereltségének akkori állapotát. Ez a példa megvilágítja a katonapolitikai és a pénzügyi politikai problémák szoros kapcsolatát, amelyet dr. Sorge rendszeresen vizsgált.
A japán imperialisták agresszív politikája és a császári birodalom általa jól ismert gazdasági teljesítőképessége alapján dr. Sorge 1939-ben arra a következtetésre jutott, „hogy Japán esetében vagy egy »északi«, vagy egy »déli«, általában egy »iránytűvel meghatározott« terjeszkedésről van szó. A mai napig a közelség, a szárazföld és az ellenség jelenlegi katonapolitikai gyengeségei a döntő tényezői a japán terjeszkedés irányának vagy »Japán menekülésének a szigetbirodalomból«. Az elmondottak gyakorlatilag a kínai irányban való terjeszkedést jelentik, s ennek keretében Koreát Kínához tartozónak tekintik. Csak ennek a feladatnak a megoldása után állíthat Japán maga elé új, fő terjeszkedési célokat. Vagy a végtelen mongol-turkesztáni, szibériai sztyeppék, vagy a Csendes-óceán déli körzetei, Indokína, India és a csendes-óceáni szigetek irányában… Japán erőteljes terjeszkedése belátható ideig Kínára összpontosul, s Kínában lesz lekötve. Erőnövekedés esetén a terjeszkedés legfeljebb még Vlagyivosztokig, Honkongig, Indokína északi területeiig és legjobb esetben Sziámig terjed.”104
A japán császári birodalom terjeszkedő politikáját minden japán imperialista és militarista helyeselte, e tekintetben nem volt elvi nézetkülönbség köztük. Soraikban azonban két különböző hadászati alapkoncepció hívei voltak. E két nézet katonai képviselői mögött akkor az uralkodó osztály különböző erőcsoportjai álltak, s közülük egyesek lényegében a hadsereg, mások a haditengerészet irányvonalát képviselték.
A japán tábornokok a Tanaka-memorandum koncepcióira esküdtek. A háború lefolyása Ázsiában lényegében összhangban volt e memorandum már 1924-ben kidolgozott alapgondolataival. A Tanaka-memorandum Kína és a Mongol Népköztársaság egymás után való elfoglalását, majd később a Szovjetunió és az Egyesült Államok elleni támadó háborút irányozta elő. A fasizmus hatalomra jutása után a japán hadsereg tábornokai szoros együttműködésre törekedtek Németországgal. Emiatt volt dr. Sorge számára nagyon fontos, hogy állandóan figyelemmel kísérje azoknak a hadosztályoknak az erősödését és területi elhelyezkedését, amelyekre egy napon e koncepció megvalósítása hárul. Ennek során feltűnt neki, hogy a japánok 1937-ben 300 ezer embert számláló hadseregük létszámát 1939-ig 1,2 millió főre, vagyis négyszeresére növelték. Ezenkívül ehhez még kétmillió tartalékost is hozzá kellett számolni.
A japán militaristák másik szárnya azok mögött a tengernagyok mögött sorakozott fel, akik állandóan a flotta fegyverzetének gyarapítását szorgalmazták, és több befolyást követeltek maguknak a kül- és belpolitikára. Ők főleg azoknak a japán monopóliumoknak az érdekeit képviselték, amelyek Délkelet-Ázsia nyersanyaglelőhelyeit, a Csendes-óceánon levő haditengerészeti támaszpontokat akarták megkaparintani. Az admirálisok ezenkívül hivatkoztak arra a vereségre is, amelyet a japán szárazföldi erők 1939 augusztusában a Halhin-Gol folyónál szenvedtek el, amikor megkíséreltek betörni a Mongol Népköztársaságba és a Bajkálontúli szovjet körzetekbe. A japán tengernagyok ezzel kapcsolatban óvtak a nagy kockázattól.
Harcostársai segítségével dr. Sorge állandóan megkapta a legújabb jelentéseket az 1. és 2. haditengerészeti körzetből. Ezek azt bizonyították, hogy a japán haditengerészetet viszonylag jobban fejlesztették, mint a hadsereget. Ma már tudjuk, nagyon hamar megtudta, hogy a titkos japán flottafelfegyverzési program a következő alapelvekre épült:
1. Szokatlanul nagy, rendkívül erős fegyverekkel felszerelt hadihajók bevetése. Japán abban az időben a világ legnehezebb csatahajóit építette – köztük 42 500 tonnásakat -, és figyelmen kívül hagyta a hajótüzérség lövegeinek maximum 35,6 centiméter űrméretére vonatkozó nemzetközileg javasolt korlátozást. A japánok 10 csatahajójukat 40 centiméter űrméretű lövegekkel szerelték fel. Ezzel kapcsolatban emlékeztetni kell arra, hogy Japán 1905-ben még egyáltalán nem tudott olyan hajókat építeni, amelyek vízkiszorítása meghaladta a 12 000 tonnát.
2. Olyan haditechnikai eszközök létrehozása, amelyek lehetővé teszik a közvetlen harci körzetekhez vezető hosszú tengeri útszakaszok áthidalását. A japán haditengerészetnek 1935-ben 12, 1941-ben azonban már 16 korszerű repülőgép-hordozóhajó állt rendelkezésére, s ezek 400, a hajókra vagy a tengerre leszállni képes repülőgépet tudtak szállítani, nagy távolságokra. A japán haditengerészet ebben az időben 300, jórészt nagy hatósugarú bombázógéppel rendelkezett. Ez több volt, mint amennyit a szárazföldi hadsereg be tudott vetni. A haditengerészet minden huszonötödik katonája a légierő személyi állományába tartozott. Egyidejűleg növelték a 60 hajót számláló japán tengeralattjáró flotta nagy hatósugarú és nagy méretű tengeralattjáró részarányát.
Nem volt elhanyagolható a flotta fegyverkezési programjának megvalósítása szempontjából, hogy a haditengerészet tisztikara elsősorban tengerentúli kereskedelemmel foglalkozó nagypolgári családok fiaiból és az egykori japán katonai kaszt utódaiból állt. A haditengerészetnél a szolgálati idő még egyszer olyan hosszú volt, mint a hadseregben. Főleg az exportőrök és importőrök köreiből származó tisztek révén, a haditengerészet vezető rétegében a gazdasági, katonai és személyes érdekek egybeestek olyan értelemben, hogy ezek az ázsiai nyersanyagban gazdag körzetek meghódítását kívánták. Ezért a haditengerészet vezérkara tervet dolgozott ki, amely szerint az Egyesült Államok és Anglia haditengerészeti erőinek fölényét Japán számára kedvező időpontban, a két ország legfontosabb csendes-óceáni haditengerészeti támaszpontjaira mért villámgyors csapással kell csökkenteni.
Dr. Richard Sorge egyáltalán nem tanúsított passzivitást a két koncepció küzdelmében. A „Ramsay”-csoport megszerezte a Kantokuen különleges manőver dokumentációját. Ez volt a fedőneve a Szovjetunió elleni japán támadási tervnek. Dr. Sorge – anélkül, hogy hírszerző feladatát veszélyeztette volna -, emlékeztetett arra a vereségre, amelyet a japán ellenforradalmárok annak idején a fiatal szovjethatalom elleni intervenciójuk során elszenvedtek. A tenno körül sürgölődő katonai forrófejűeknek félreérthetetlenül a tudomására hozta: „Kínán vagy akár Mongólián keresztül egy csapás Szibériára csak a Moszkva elleni napóleoni hadjárat ismétlése lenne.”105
Amellett, hogy gyakran utazott Japán északnyugati, de főleg déli és délnyugati partvidékeire, hosszú felderítő és futárutazásokat is tett a távol-keleti térségben, például 1935-ben Mandzsúriában, 1936-ban Pekingben és Dél-Mongóliában, 1937-ben Tajvanon és Sanghajban, 1938-ban Tajvanon, a Fülöp-szigeteken és Hongkongban, 1939-ben a mongol határon és 1940-ben Sanghajban járt.
Dr. Sorge nem törődött azzal, hogy ezek az utazások rendkívül fárasztóak és veszélyesek. Általában nem utazott együtt csoportjának egyik tagjával sem. Nem akarta a Kempeitai legcsekélyebb gyanúját sem felkelteni. Ezért arra törekedett, hogy ismert személyiségek árnyékában mozogjon. Így aztán a náci párt központi sajtóorgánumának, a Völkischer Beobachternek a sajtótudósítójával, a későbbi diplomatával, von Urach herceggel, von Gablenz báróval106, a Lufthansa elnökségének tagjával, vagy dr. Erich Haenisch professzorral, a világhírű Kína-kutatóval utazott együtt.
A Kína-kutató Haenischnek fogalma sem volt arról, hogy dr. Sorge például miért utazott vele a dél-mongóliai sztyeppére. A Vörös Hadsereg hírszerzője ott a lehetséges hadszínteret, a japánoknak a Szovjetunió elleni esetleges felvonulási területét tanulmányozta. Erről néhány hónappal később így írt: „Tisztán elméletileg vizsgálva, Mongólia természetesen ideális felvonulási terület Japán számára egy a Szovjetunió elleni háború esetén… Az is biztos, hogy néhány merész stratéga az igazi hadászati megoldást Mongólián keresztül a Bajkál-tó irányában mérendő csapásban, nem pedig a mandzsúriai-szibériai határon való aktív tevékenységben látja. A valóság azonban jóval nehezebbnek néz ki. Egy ilyen szárazföldi hadjáratban az első nehézséget azok a távolságok okozzák, amelyekkel ebben az esetben számolni kell… Ezt a távolságot a szóba jövő vidék jellege megsokszorozza… Mongóliában a hadseregnek az utolsó töltényig mindent magával kell vinnie… Még egy veszélyes tulajdonsága van ennek a magassztyeppnek. Nem teszi lehetővé az álcázást. Ameddig a szem ellát, minden mozgás megfigyelhető. Semmit nem lehet egy hírszerző elől elrejteni, de különösen nem a légi megfigyelés elől… Ráadásul az éghajlat a legjobb esetben is az évnek csak 6 vagy 7 hónapjában teszi lehetővé a harccselekményeket… Egy nagy méretű hadjárat esetén ma még az említett nehézségek egyikét sem lehet technikailag leküzdeni.”
Ha bizonyos helyekre nem volt lehetősége elutazni, akkor a nácikat vagy a japán vezérkari tiszteket használta fel céljai érdekében.
Mielőtt Japán 1937-ben megtámadta Kínát, pontos adatokra volt szüksége a japán hadseregről. Ezért olyan megbízásról gondoskodott, amely szerint a német birodalmi hadügyminisztérium hivatalos sajtóorgánuma, a Die Wehrmacht című folyóirat részére kell cikket írnia a japán tengelypartnerről. Hivatkozott a nem sokkal korábban megkötött Antikomintern Paktumra is. Minthogy a német nagykövettel megteremtett nagyon jó kapcsolatainak köszönhetően ennek az egyezménynek a titkos katonai záradékait is pontosan ismerte, különösen magabiztosan léphetett fel. Ezért Muto tábornok, a japán hadügyminisztérium központi igazgatóságának főnöke dr. Sorgét „barátian”, az egyébként szokásost meghaladó mértékben támogatta. Muto még Maki ezredest is megbízta a Kempitaitól, hogy a német újságírónak gyorsan bocsássa rendelkezésére a kért információkat. Dr. Richard Sorge tehát ez alkalommal is „erőszak” és hosszadalmas utánjárás nélkül szerezte meg azokat az adatokat, amelyekre szüksége volt.
Más alkalmakkor Oshima tábornok nagykövetet, Utsunomiyát a japán hadügyminisztérium egyik ezredesét és Yamagata őrnagyot – ahogy Max Christiansen-Clausennak mondani szokta – „fejte meg”. Von Urach herceg, a különleges engedéllyel ellátott náci távol-keleti haditudósító dr. Sorgénak ritka fényképeket adott át a legmodernebb japán haditechnikai eszközökről, például a legkorszerűbb harckocsikról, gépvontatású tarackokról, léghűtéses géppuskákról és ágyúkról, anélkül, hogy a legcsekélyebb sejtelme lett volna arról, hogy ezzel a Vörös Hadsereg hírszerzőjét segíti. Wolfgang von Gronaunak, a repülés szakértőjének, a későbbi tokiói német légügyi attasénak irigykedve kellett bevallania, hogy dr. Sorge már 1936-ban megmutatta neki a legújabb japán repülőgéptípusok, kis űrméretű ágyúk és géppuskák tervezetét, amelyeket mint ügyes újságíró szerzett meg. Gerhard Matzky, a Bundeswehr nyugalmazott altábornagya, aki egykor akaratlanul is fontos információkkal látta el. dr. Richard Sorgét, bosszúsan emlékszik vissza arra az időre, amikor Sorge „a japán csapatok állomáshelyeiről és erejéről, valamint mozgásukról kis híján többet tudott… mint maguk a német katonai hivatalok.107
A japán agresszorok külpolitikájáról és katonai terveiről dr. Sorge nemritkán első kézből nyert értesüléseket. Mint újságíró interjút készített japán miniszterekkel, pártvezérekkel, tábornokokkal és tengernagyokkal. A szovjet mesterhírszerző által közvetlenül megkérdezett személyek közé tartoztak például Matsuoka és Togo japán külügyminiszterek, Shiratori és Oshima altábornagy nagykövetek, Kobayashi tengernagy és Nakano pártvezér.108
Dr. Richard Sorge nemcsak saját neve alatt írt, hanem sok cikket tett közzé „I. K. Sorge”, „R. I. Sorge”, „J. u. H”, „I. u. H” csak „I”, illetve „J” vagy „R. Sorge” aláírással is. Találtunk olyan cikkeit is, amelyek alá csak az „R. S.”, illetve „rg” betűket írta. A Frankfurter Zeitungban sok olyan írása jelent meg, amelynek szerzőjét egy vastagbetűs „S” jelezte. Eddig összesen két olyan brosúrájáról, továbbá több mint 200 olyan újságcikkről, illetve 38 hosszabb tanulmányról tudunk, amelyek az ő tollából jelentek meg. Tudjuk azt is, hogy a Szovjetunióban két nyomdakész kéziratot készített el. Közülük az egyik A német imperializmus fejlődése, amely Németországban 1928-ban jelent meg. Börtönfeljegyzéseiből tudjuk, hogy az egyik német kiadóvállalat számára nagy terjedelmű könyvet szándékozott írni Japánról, s e művének első 300 oldalát már el is készítette.
Csodálatra méltó dr. Sorge sokrétű újságírói ábrázolóképessége. Írt vezércikkeket, meggyőző hírmagyarázatokat és kifejező személyleírásokat, közölt híreket, színes tudósításokat és tárgyszerű gazdasági beszámolókat. Tisztában volt vele, miként kell a munkásokhoz és miként az értelmiségiekhez szólni. A mindenkori olvasókör igényeinek figyelembevétele bizonyítja, hogy jól ismerte az újságírói szakmát.
Dr. Richard Sorge 1929-től polgári újságok és folyóiratok részére írt. Revideálta a világnézetét? Nem! Titkos feladata arra késztette, hogy olyan újságíró szerepét játssza, aki a polgári, sőt a vezető fasiszta sajtóorgánumok szerkesztőségei számára elfogadhatónak látszik. Nem szabad megfeledkeznünk arról, hogy a hitleri Németország úgynevezett sajtókamarája 1940-ben, szigorú háborús feltételekkel, dr. Sorgét felvette tagjai sorába.
„Tokióban azonnal meg tudtam állapítani” – mondta Friedrich Sieburg, aki ma professzor, és dr. Sorgéval beutazta Japánt -, „hogy a német tudósítók közül kétségtelenül Sorge állt az első helyen, és a külföldi kollégák körében is nagy tekintélynek örvendett”.109 Ezt mindenekelőtt annak a ténynek köszönhette, hogy az igazságot írta. De nem mindent nyomtattak ki a fasiszta Németországban, amit dr. Sorge írt: Nem mintha a színvonaluk nem lett volna megfelelő, hanem azért, mert írásai ártottak volna a német és japán imperializmusnak, illetve ezek kölcsönös kapcsolatainak. Ezt a háború után dr. Kordt professzor, az egykori náci követ is kénytelen volt elismerni, aki kijelentette, hogy dr. Sorge sok cikkét nem nyomtatták ki, „mert azokban a német és a japán politikát túlságosan kritikusan tárgyalta”. Ami azonban megjelent a Frankfurter Zeitung és más német sajtóorgánumok hasábjain, azt általában jobban mérlegelték, és jóval nagyobb figyelemre tarthatott számot, mint Ott náci nagykövet némelyik jelentése Tokióból.
Feltétlenül hivatkoznunk kell itt dr. Lily Abeggnek is a szavaira, aki 1939-től a Frankfurter Zeitung állandó tudósítója volt Tokióban. Közölte velünk, hogy dr. Sorge „éles elemzéseivel” nem szerettette meg magát Japán uralkodó köreivel. Gyanítható, hogy ez súlyosbító körülményként szerepelt a dr. Richard Sorge ellen hozott ítéletben.
SaLa
Kérjük, anyagilag támogassa a Bal-Rad-ot! – a blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható 
piktogrammra kattintva Pay-Pal-on
-vagy közvetlen postai úton:
Szabó Péter 2747 Törtel, Petőfi-ut. 12.
HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVÉSZ!
A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.hu/koszonet
Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.hu-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá! De legalább LÁJKOLD! – hiszen azzal is tudsz segíteni!