“A FÉLELEMBEN TARTÁS mint a NER egyik legfőbb eszköze!” bővebben

"/>

A FÉLELEMBEN TARTÁS mint a NER egyik legfőbb eszköze!

Kitálalt egy NAV-os nyomozó: a legfelsőbb politikai szintekről szóltak, hogy állítsák le a Gattyán György elleni, az „egyik legnagyobb elkövetési értékű” adóügyet

A Partizán műsorában vallott egy egykori NAV-os nyomozó.

Éppen akkortájt, 2021 nyarán váltották le a Nemzeti Adó- és Vámhivatal elnökét és bűnügyi vezetését, amikor a NAV egyesített két, Gattyán György és társai ellen zajló büntetőeljárást.

Az időzítés meglepő volt, az pedig pláne, hogy bár a hivatalos protokoll szerint mindig a korábbi ügybe egyesítik a későbbit, ebben az esetben mégis egy 2015-ös, jóval kisebb horderejű ügybe egyesítettek egy 2012-est, amelyben Gattyánékat 19,4 milliárd forintos adócsalással gyanúsították – mondta a Partizánnak adott interjújában Tiszolczi Lajos egykori NAV-os nyomozó őrnagy.

A Gattyán-ügy nem csak egy volt a szokásos vizsgálatok közül: ez volt Tiszolczi szerint az egyik legnagyobb elkövetési értékű, egyben legkiterjedtebb nyomozás a NAV-nál. A kitartó kutakodás után a nyomozó szerint már vádemelésre készültek, ám két hónappal az egyesítés után váratlanul, a hivatalos indok szerint „bűncselekmény hiányában” megszüntették a büntetőeljárást.

Tiszolczi, aki 2018-ban kapcsolódott be a Gattyán-nyomozásba, azt is állítja, hogy a fejcserék után egyre különösebb utasításokat kapott új főnökeitől, ráadásul kizárólag a Gattyán-üggyel kapcsolatban. Példaként említette, hogy nemcsak, hogy elkérték az összes korábbi jelentése eredeti példányát, de azt is megkérdezték tőle, hogy van-e más, amit addig nem írt le.

Az őrnagy szerint ő egy jelentésben arról is beszámolt két forrás alapján, hogy

három rendkívül jó politikai kapcsolatokkal rendelkező külső személy, akik közül kettő széles körben ismert, közbenjárt az ügy megszüntetése érdekében.

Ez alapján Tiszolczi úgy véli, hogy a büntetőeljárás megszüntetését csak nagyon magas szintről kezdeményezhették: olyan magasról, amilyenről Varga Judit beszél Magyar Péter felvételén, amikor azt mondja, hogy Rogánék kihúzatták magukat a Völner-–Schadl-ügy irataiból.

Az egykori navos nyomozó azt is állította, hogy főnökei a kiegészítő jelentés átadása után már csak szóban kommunikáltak vele, és ezek során is csak arra voltak kíváncsiak, hogy honnan származnak az információi, kitől értesült a három személy szerepéről. Azt is mondja, hogy Tiszolczit és a Gattyán-nyomozáson dolgozó többi kollégáját leszedték az ügyről.

Mindezt pedig a navos kollégák Tiszolczi szerint erős jelzésnek értékelték, ami után az őrnagy szerint kialakult az öncenzúra gyakorlata: a nyomozók, mielőtt magas befolyású emberekre esetleg kínos információkat iktattak volna a nyomozati anyagba, informálisan megérdeklődték, hogy továbbléphetnek-e.

Tiszolczi pedig egyre inkább úgy érezte, hogy elfogyott körülötte a levegő: nem kapott érdemi feladatokat, távol tartották a megbeszélésektől, majd szerinte szabálytalan utasításokkal és más adminisztratív kellemetlenségekkel igyekeztek rábírni, hogy magától távozzon. Amikor pedig állást ajánlottak neki az Integritás Hatóságnál és átment a felvételin, felmondott a NAV-nál. Aztán – állítja – az állásajánlatot indoklás nélkül visszavonták, informálisan annyit közöltek vele, hogy nemzetbiztonsági kockázatot jelent.

A volt navos nyomozó állításai azért is érdekesek, mert Gattyán György 2021 decemberében, tehát a fentiek után jelentette be pártja, a Megoldás Mozgalom megalakulását, illetve azt, hogy indul a következő évben tartandó parlamenti választásokon. A pártot végül 2021. december 24-én jegyezték be, a jelölteket álláshirdetésekben kezdték keresni, és bár sok pénzt elköltöttek a kampányra, végül a 2022-es országgyűlési választáson országosan mindössze 58 929 szavazatot kaptak, ami 1,04 százalékos eredménynek felel meg.

A párt megalapítása meglepő húzás volt a szexkamerás szolgáltatásban utazó LiveJasmint alapító milliárdostól, hiszen korábban szinte sosem beszélt a politikáról. Éppen ezért ellenzéki oldalról sokszor érte az a támadás, hogy az ország egyik leggazdagabb embere valamilyen alkut köthetett a Fidesszel, és kizárólag azért indult el a választáson, hogy az egyesült ellenzék erejét gyengítse. Gattyán természetesen mindig tagadta ezeket a vádakat.

Gattyán ellen 2010 körül indult adatgyűjtés, majd nyomozás költségvetési csalás gyanújával, a LiveJasmint üzemeltető WebMindLicense ugyanis egy portugál társasággal szerződéssel Madeiráról működtette a szolgáltatást, az utána keletkezett bevétel után az áfát is oda fizette meg. A NAV 2012-ben zárolta a WML, majd a bonyolult Docler-csoport itteni leánycégeinek vagyonát, 2013-ban pedig 20 milliárd forintot meghaladó áfatartozásról adott ki határozatot. A Docler 2014-ben fordult bírósághoz, az ügyben az Európai Bíróság úgy döntött: a NAV eljárása nem volt megalapozott, a társaság pedig nem csalt adót. Ez alapján 2016-ban a Fővárosi Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság jogerősen azt állapította meg, hogy a NAV eljárása törvénytelen volt, ráadásul annak bizonyítékai sem támasztják alá az adócsalást. Ezt követően, 2017-ben a NAV új vizsgálatot indított, a feljelentést azonban elutasította a Fővárosi Főügyészség, 2018-ban pedig a Kúria, megerősítve a jogerős ítéletet, szintén Gattyánéknak adott igazat.

 (HVG)

A balrad.hu kommentje a “kunyera” után! 

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a  blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható PayPal - A biztonságosabb és egyszerűbb online fizetési mód!  piktogrammra kattintva Pay-Pal-on 

-vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 2747 Törtel, Petőfi-ut. 12.

HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVÉSZ!

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.hu/koszonet

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.hu-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá! De legalább LÁJKOLD! – hiszen azzal is tudsz segíteni!

Bal-Rad komm: “…három rendkívül jó politikai kapcsolatokkal rendelkező külső személy, akik közül kettő széles körben ismert, közbenjárt az ügy megszüntetése érdekében. Ez alapján Tiszolczi úgy véli, hogy a büntetőeljárás megszüntetését csak nagyon magas szintről kezdeményezhették: olyan magasról, amilyenről Varga Judit beszél Magyar Péter felvételén, amikor azt mondja, hogy Rogánék kihúzatták magukat a Völner–Schadl-ügy irataiból…”

-SAJNÁLATOS DOLOG, hogy TOVÁBBRA IS HIÁNYOZNAK A NEVEK! NEVEK NÉLKÜL PEDIG EZEK AZ INORMÁCIÓK CSAK “PLETYKASZINTŰ” ÉRTESÜLÉSEK!

A VALÓDI NAGY KÉRDÉS “CSAK”AZ, HOGY MIÉRT NEM HANGOZNAK EL A NEVEK?

A MI VÁLASZUNK A FENTEBB MEGFOGALMAZOTT KÉRDÉSRE:

FÉLELEM!

Félelem a hatalomtól!

“A FÉLELEMBEN TARTÁS mint a NER egyik legfőbb eszköze!” bejegyzéshez 5 hozzászólás

  1. 82 kérdésre várunk azonnali választ Döbrögisztán uralkodójától.Egy napot kap a válaszadásra, különben mérgesek leszünk.Összefoglaló egymondatos igaz válasza ez lehetne:-Igen, mindezt én követtem el…

    “Ezt ki pénzeli?” – összegyűjtött kérdések Döbrögisztán Uralkodójának megcímezve.
    https://olkt.eu/ezt-ki-penzeli

  2. Mihelyst a szolgaság megszűnik, a hatalom semmivé válik! (Hegel)
    Megvannak azok a nevek,és az adott pillanatban elő is kerülnek!

    1. zls-179
      2024-06-17 – 18:19

      Hegel tévedett. Inkább fordítva: Mihelyst a hatalom semmivé válik, a szolgaság megszűnik!

  3. T Rosi Nante!
    Az utókor persze mindig okosabb,de én azt vallom hogy az emberi lény szótárában van szó olyan hogy NEM!! A testet és a lelket a félelem öli meg, nem pedig a hatalom!
    A hatalom mulandó,mint bármi a világon!

    1. zls-179
      2024-06-18 – 02:45

      Nem célom filozófiai vitába bonyolódni, de azért megér egy misét…
      “Az utókor persze mindig okosabb,de én azt vallom hogy az emberi lény szótárában van szó olyan hogy NEM!!” -Ez pipa! Nehéz lenne vele vitatkozni.
      Különösen a szótárral kapcsolatban igaz, bár megjegyzem, hogy sokak szótárából kihalt a félelem miatt, ahogy mondod. Viszont, a félelmet a hatalom kelti, ergo, végül is a hatalom öli meg a testet és a lelket.
      A világon nem minden mulandó. A szegénység pl. hagyományosan nem az…:D
      A szegénység meg a szolgaság következménye.
      A fentiekből végkövetkeztetésként adódik, hogy először a hatalmat kell letörni, és ez megszünteti a félelmet és a szolgaságot.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.

Social Media Auto Publish Powered By : XYZScripts.com