László Róbert: Ha Fidesz úgy érzi, veszélyben a hatalma, vagy az ellenzék szerezne kétharmadot, azonnal arányossá teszik a választási rendszert
A június 9-i választás egyik legfontosabb tanulsága, hogy minden szavazat számít – mondta László Róbert, a Political Capital választási szakértője a Lakmusz konferenciáján.
A beszélgetést még azelőtt tartották, hogy a Nemzeti Választási Bizottság kihirdette volna a Karácsony Gergely – Vitézy Dávid összecsapás végeredményét, de azóta még inkább igaz lett, amit László mondott. Karácsony mindössze 41 szavazattal nyerte meg a főpolgármester-választást. Az újraszámolás során Vitézy 395 plusz szavazatot kapott, míg Karácsony 112-t, így tartotta meg eredeti, 324 szavazatos előnyét.
Vitézy kérte az újraszámolást, mert azt gondolta, sok helyen érvénytelennek számolták a rá leadott szavazatokat. Jogorvoslati körök még jöhetnek, Karácsony is belengette, hogy új választás kiírását fogja kérni, de valószínűleg ebből nem lesz semmi.
László Róbert a konferencián arról beszélt, hogy ez a szoros választás a következő 10 évben hivatkozási alap lesz. Az emberek úgy gondolhatják, hogy ha Budapesten is tud dönteni 1-2 szavazat, akkor miért ne lehetne így egy országos választáson is? Ennek így lehet egy „népművelő” hatása.
Az EP- és megyei listás adatok összevetéséből látszik, hogy a Tisza Párt szavazóinak másodlagos preferenciája a Mi Hazánk. Utóbbi pont a Tisza miatt nem lett nagy párt – mondta László Róbert.
„A liberális értelmiségnek nagyon szimpatikus a Tisza nyomulása, de a szavazótáborban sok olyan ember van, akivel korábban nehezen képzelték el, hogy egy irányba szavazzanak, de most ez történt. A Mi Hazánk törekedett egy harmadik utas pozíció megszerzésére, Magyar ezt elvitte, de nagy az átjárás a kettő között” – tette hozzá László Róbert.
László arról is beszélt, hogy 10 éve ezt a szélsőjobboldali Jobbik tette volna csak meg, „és elképzelhetetlen lett volna, hogy egy baloldali érzelmű ember szemet hunyjon efölött.” (szmo)
A balrad.hu kommentje a “kunyera” után!
Kérjük, anyagilag támogassa a Bal-Rad-ot! – a blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható piktogrammra kattintva Pay-Pal-on
-vagy közvetlen postai úton:
Szabó Péter 2747 Törtel, Petőfi-ut. 12.
HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVÉSZ!
A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.hu/koszonet
Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.hu-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá! De legalább LÁJKOLD! – hiszen azzal is tudsz segíteni!
Bal-Rad komm: “…A szakértő szerint a választásnak az is nagy tanulsága, hogy az ideológia egyre kevésbé fontos. A választók már azt nézik, hol látnak erőt, és kiről gondolják, hogy őket képviseli majd…”
-Ha ez így van? – MÁRPEDIG SAJNÁLATTAL ÁLLAPÍTHATJUK MEG HOGY ÍGY VAN! – az tulajdonképpen a társadalom VÉG(L)ZTES MEGOSZTOTTSÁGÁNAK A JELE!
Ez pedig az ún. polgári demokrácia dijadala a nyugodtan kijelenthetjük: a krisztusi hitvallás és a kommunista tanítás felett!
Melyek szerint:
MINDEN EMBER EGYFORMÁNAK SZÜLETIK, ILLETVE MINDEN EMBERT UGYANAZOK A JOGOK ILLETNEK MEG EGÉSZ ÉLETÉN KERESZTÜL!
“…A választók már azt nézik, hol látnak erőt, és kiről gondolják, hogy őket képviseli majd…”
Pedig hát a napnál is világosabb kellene hogy legyen MINDEN VÁLASZTÓ SZÁMÁRA: CSAKIS EGY SZOCIÁLISAN ÉRZÉKENY, ERŐS ÉS EGYSÉGES TÁRSALMI FORMA – A SZOCIALIZMUS – KÉPES MINDENKIT EGYFORMÁN KÉPVISELNI!
Sajnos azonban a renszerváltás óta RENDSZER kialakította az ELTÉRŐ ÉRTÉKEK ALAPJÁN MŰKÖDŐ TÁRSADALMAT, amelynek csoportjai – a válsztók! – ELKESEREDETT KÜZDELMET FOLYTATNAK EGYMÁSSAL A SAJÁT ÉRDEKEIK ÉRVÉNYRE JUTTATÁSÁÉRT!
DEJSZEN EZ A KAPITALIMUS LÉNYEGE!
AZ EGYMÁS KIHASZNÁLÁSÁN ALAPULÓ, HAZUG ÉS EMBERTELEN RENDSZER LÉNYEGE!
ALAPOS LEHET A GYANÚNK, HOGY EZEN SEM A MAGYAR PÉTER NEVÉVEL FÉMJELZETT TISZA PÁRT, SEM PEDIG EGYETLEN MÁSIK “MAGYAR” POLYTHYKAY MAFFIABANDÁNAK NEM ÁLL ÉRDEKÉBEN VÁLTOZTATNI!