Az Európai Parlament a jobb oldalon?
A FIR 2023 őszén Barcelonában tartott kongresszusán az európai antifasiszta egyesületek egyértelműen a szélsőjobboldali pártok előretörésének veszélyére hivatkoztak. Az „Európai felhívásban” nemcsak jobbról figyelmeztettünk a közelgő veszélyre. Pozitívan megfogalmaztuk azt a fajta Európát, amelyet támogatunk, nevezetesen a társadalmi igazságosság Európáját, a menekültekkel és más üldözöttekkel való szolidaritást, egy demokratikus és békeorientált Európát, amely minden itt élő ember, nem pedig a bankok és a nagytőke érdekeit szolgálja.
Felhívásunkat különböző civil kezdeményezések, szakszervezetek, társadalmi szervezetek, antifasiszta és antirasszista csoportok, környezetvédő és ifjúsági csoportok is meghallgatták. Mindannyian egy ilyen demokratikus Európáért kampányoltak. Együtt azonban nem sikerült megállítani a jobboldali erők előretörését. Amint azt számos választási előrejelzés megjósolta, a szélsőjobb számos országban jelentősen ki tudta bővíteni pozícióját, bár nem olyan mértékben, ahogy azt egyes „legrosszabb” forgatókönyvek leírták.
Egy elemzésnek azonban először azt kell feltennie, hogy milyen elfogadottsága van ennek az Európának a választók körében. Bár egyes országokban magasabb volt a részvételi arány, meg kell jegyezni, hogy a 350 millió szavazásra jogosultnak csak a fele vett részt a választásokon. Litvánia ezúttal alig 29%-kal került előrébb a szavazók részvételi arányában. Észtországban, ahol még online is lehetett szavazni, mindössze 37,8% vett részt. Még Franciaországban és Spanyolországban is csak 50% körüli volt a részvételi arány. Németországban még a fiatalok többsége is a konzervatívokra és a fasiszta AfD-re szavazott.
Antifasiszta szemszögből nézve pozitív eredmények születtek, különösen Skandináviában, ahol a svéd demokraták és az „igazi finnek” veszítettek (a szavazatok felével). Öröm volt látni azt is, hogy Portugáliában és Spanyolországban a Chega és a Vox elmaradt a rettegett eredményektől. Nyilván megtette hatását az ottani társadalmi mozgósítás a szélsőjobboldal ellen.
Ezzel szemben Belgiumban riasztó az eredmény, ahol a flamand nacionalista pártok (N-VA és Vlaams Belang) 27% feletti eredményt értek el, míg Franciaországban a Le Pen párt, a „Rassemblement National” aratott elsöprő győzelmet 31,5%-kal. Ráadásul a jobboldali rivális „Reconquête” a szavazatok több mint 5 százalékát kapta. Az FPÖ 25,7%-kal (+9%) is a legerősebb erővé vált Ausztriában, ami nagyon rossz alap az őszi parlamenti választásokhoz képest. Lengyelországban az Európa-párti Tusk „győzelméről” hallottunk. A valóság azonban az, hogy a szavazók mindössze 40 százaléka járult az urnákhoz, és a PiS és Konfederacja szélsőjobboldala szerezte meg a mandátumok felét. Hasonló a helyzet Magyarországon is, ahol az orbáni FIDESZ veszteségeiről számolt be a média. Valójában a legerősebb versenytársa egy korábbi FIDESZ-funkcionárius volt, ugyanakkor a „Hazánk” fasiszta párt (6,5%) bejutott az Európai Parlamentbe. Olaszországban a fasiszta kormány egyértelműen meg tudta erősíteni politikai dominanciáját, Giorgia Meloni (“Fratelli d’Italia”) taktikailag adaptált változata mintegy 30%-kal végzett az élen Matteo Salvini Lega és Forza Italia ellen (valamivel 9 alatt). % minden egyes). Úgy tűnik, az Ursula von der Leyennel folytatott „bújós tanfolyam” jól esett az olasz szavazóknak. Ráadásul Németországban az AfD 15,9%-ot ért el. Jól látható, hogy a jobboldal elleni társadalmi mozgósítás és a médiazuhatag nem érte el az AfD „magszavazóit”. Az a tény, hogy az AfD messze a legerősebb párt volt a keleti szövetségi államokban, szintén drámai a közelgő választások szempontjából.
Ez azt jelenti, hogy a szélsőjobboldali képviselők szinte az összes európai parlamenti választáson részt vevő államból bejutnak az Európai Parlamentbe. A soron következő viták arról szólnak, hogy sikerül-e együtt dolgozni a szélsőjobboldali pártoknak az Európai Parlamentben. Az eddig külön-külön fellépő két csoport (EKR és ID), amelyek a választások után már 130 feletti mandátummal rendelkeznek, néhány „függetlennel” együtt a második legerősebb erővé válhat. A pártok között azonban sok a súrlódás és a politikai ellenségeskedés, ami megnehezíti a közös parlamenti frakció létrehozását.
Antifasisztaként azonban azt is meg kell vizsgálnunk, hogy milyen szövetségeseink lesznek a jövőben az Európai Parlamentben. Szerencsére összességében nőtt az antifasiszta és baloldali EP-képviselők száma. Különféle parlamenti frakciókban találkozhatunk ilyenekkel, egy részük „függetlenként”. A FIR és minden tagszövetség feladatának tekintjük, hogy az antifasizmus gondolatára nyitott képviselőkkel élénk kapcsolatot alakítsanak ki. Csak így sikerülhet a következő öt évben civil társadalmi kezdeményezéseket eljuttatni az Európai Parlamenthez, és onnan támogatást kapni.
Végül meg kell említeni egy különleges eredményt. Bár az antifasiszta egyesületek több mint egy éve próbálkoztak, hogy a vádlott olasz antifasiszta, Ilaria Salis ellen jogállami eljárást indíthassanak Budapesten, sikertelenül, egy olasz párt jelölte a legjobb jelöltnek, és megválasztották. az Európai Parlamentnek. Immár mentelmi jogot élvez, és ott nyilvánosan képviselheti antifasiszta meggyőződését. Gratulálunk! (Ulrich Schneider)
Felhívásunkat különböző civil kezdeményezések, szakszervezetek, társadalmi szervezetek, antifasiszta és antirasszista csoportok, környezetvédő és ifjúsági csoportok is meghallgatták. Mindannyian egy ilyen demokratikus Európáért kampányoltak. Együtt azonban nem sikerült megállítani a jobboldali erők előretörését. Amint azt számos választási előrejelzés megjósolta, a szélsőjobb számos országban jelentősen ki tudta bővíteni pozícióját, bár nem olyan mértékben, ahogy azt egyes „legrosszabb” forgatókönyvek leírták.
Egy elemzésnek azonban először azt kell feltennie, hogy milyen elfogadottsága van ennek az Európának a választók körében. Bár egyes országokban magasabb volt a részvételi arány, meg kell jegyezni, hogy a 350 millió szavazásra jogosultnak csak a fele vett részt a választásokon. Litvánia ezúttal alig 29%-kal került előrébb a szavazók részvételi arányában. Észtországban, ahol még online is lehetett szavazni, mindössze 37,8% vett részt. Még Franciaországban és Spanyolországban is csak 50% körüli volt a részvételi arány. Németországban még a fiatalok többsége is a konzervatívokra és a fasiszta AfD-re szavazott.
Antifasiszta szemszögből nézve pozitív eredmények születtek, különösen Skandináviában, ahol a svéd demokraták és az „igazi finnek” veszítettek (a szavazatok felével). Öröm volt látni azt is, hogy Portugáliában és Spanyolországban a Chega és a Vox elmaradt a rettegett eredményektől. Nyilván megtette hatását az ottani társadalmi mozgósítás a szélsőjobboldal ellen.
Ezzel szemben Belgiumban riasztó az eredmény, ahol a flamand nacionalista pártok (N-VA és Vlaams Belang) 27% feletti eredményt értek el, míg Franciaországban a Le Pen párt, a „Rassemblement National” aratott elsöprő győzelmet 31,5%-kal. Ráadásul a jobboldali rivális „Reconquête” a szavazatok több mint 5 százalékát kapta. Az FPÖ 25,7%-kal (+9%) is a legerősebb erővé vált Ausztriában, ami nagyon rossz alap az őszi parlamenti választásokhoz képest. Lengyelországban az Európa-párti Tusk „győzelméről” hallottunk. A valóság azonban az, hogy a szavazók mindössze 40 százaléka járult az urnákhoz, és a PiS és Konfederacja szélsőjobboldala szerezte meg a mandátumok felét. Hasonló a helyzet Magyarországon is, ahol az orbáni FIDESZ veszteségeiről számolt be a média. Valójában a legerősebb versenytársa egy korábbi FIDESZ-funkcionárius volt, ugyanakkor a „Hazánk” fasiszta párt (6,5%) bejutott az Európai Parlamentbe. Olaszországban a fasiszta kormány egyértelműen meg tudta erősíteni politikai dominanciáját, Giorgia Meloni (“Fratelli d’Italia”) taktikailag adaptált változata mintegy 30%-kal végzett az élen Matteo Salvini Lega és Forza Italia ellen (valamivel 9 alatt). % minden egyes). Úgy tűnik, az Ursula von der Leyennel folytatott „bújós tanfolyam” jól esett az olasz szavazóknak. Ráadásul Németországban az AfD 15,9%-ot ért el. Jól látható, hogy a jobboldal elleni társadalmi mozgósítás és a médiazuhatag nem érte el az AfD „magszavazóit”. Az a tény, hogy az AfD messze a legerősebb párt volt a keleti szövetségi államokban, szintén drámai a közelgő választások szempontjából.
Ez azt jelenti, hogy a szélsőjobboldali képviselők szinte az összes európai parlamenti választáson részt vevő államból bejutnak az Európai Parlamentbe. A soron következő viták arról szólnak, hogy sikerül-e együtt dolgozni a szélsőjobboldali pártoknak az Európai Parlamentben. Az eddig külön-külön fellépő két csoport (EKR és ID), amelyek a választások után már 130 feletti mandátummal rendelkeznek, néhány „függetlennel” együtt a második legerősebb erővé válhat. A pártok között azonban sok a súrlódás és a politikai ellenségeskedés, ami megnehezíti a közös parlamenti frakció létrehozását.
Antifasisztaként azonban azt is meg kell vizsgálnunk, hogy milyen szövetségeseink lesznek a jövőben az Európai Parlamentben. Szerencsére összességében nőtt az antifasiszta és baloldali EP-képviselők száma. Különféle parlamenti frakciókban találkozhatunk ilyenekkel, egy részük „függetlenként”. A FIR és minden tagszövetség feladatának tekintjük, hogy az antifasizmus gondolatára nyitott képviselőkkel élénk kapcsolatot alakítsanak ki. Csak így sikerülhet a következő öt évben civil társadalmi kezdeményezéseket eljuttatni az Európai Parlamenthez, és onnan támogatást kapni.
Végül meg kell említeni egy különleges eredményt. Bár az antifasiszta egyesületek több mint egy éve próbálkoztak, hogy a vádlott olasz antifasiszta, Ilaria Salis ellen jogállami eljárást indíthassanak Budapesten, sikertelenül, egy olasz párt jelölte a legjobb jelöltnek, és megválasztották. az Európai Parlamentnek. Immár mentelmi jogot élvez, és ott nyilvánosan képviselheti antifasiszta meggyőződését. Gratulálunk! (Ulrich Schneider)