3
(idézet: A Sorge-sztori – Julius Mader)
RÁSZEDETT TITKOSSZOLGÁLATI TÁBORNOKOK
Dr. Richard Sorge még csak néhány hete tartózkodott Tokióban, de máris közeli kapcsolatba került a birodalmi fegyveres erőknek akkor Japánban csaknem teljesen ismeretlen tisztjével, Eugen Ott alezredessel.52 A felületes szemlélőnek imponálhatott az a képesség, amellyel Sorge éppen erre a vezérkari tisztre bukkant rá, aki mint tüzértiszt és mint a birodalmi fegyveres erők megfigyelője a 3. japán tüzérezrednél Nagoya ipari városban szolgált. Kettőjük megismerkedése azonban nem volt véletlen. Dr. Sorge az Ott-tal való találkozást – alapos ismereteit figyelembe véve – bizonyos kapcsolatok megteremtése végett céltudatosan kereste.
Japán 1933 márciusában, Németország pedig a következő év októberében kilépett a Népszövetségből. Mindkét állam kormánya szabad kezet akart kapni a militarizáláshoz, és a tervezett hódító hadjárataik előkészületeit még jobban el akarták titkolni a nemzetközi közvélemény előtt. A német és japán vezérkar minden kapcsolata rendkívüli módon érdekelte a szovjet katonai hírszerzést. Minthogy az összekötő tisztet Eugen Ottnak hívták, ennek a német-japán kapcsolatnak volt még egy sajátossága. A negyvennégy éves alezredes sem a Vörös Hadsereg, sem Németország Kommunista Pártja számára nem volt ismeretlen. Mindenesetre közülük egyiket sem elsősorban olyan tények érdekelték, hogy Ott gárdahadnagy a württembergi királyi udvarban előtáncosként szerencséltette a hölgytársaságot. Sokkal fontosabb volt, hogy Ott az első világháború kezdetén a württembergi 65. tábori tüzérezredben szolgált, mint segédtiszt, majd egy lovashadosztály törzsébe osztották be, és végül egy, a hírszerző tisztek részére szervezett különleges tanfolyam elvégzése után gyorsan a császári vezérkarhoz került. Az akkori III. B osztályon a császári hadsereg katonai titkosszolgálata főnökének, Nicolai ezredesnek a beosztottja volt. Ez a Nicolai egyébként a húszas években részt vett a Kínába küldendő katonai tanácsadók kiválasztásában is. A fiatal Ottot nemcsak titkosszolgálati munkára kötelezte el, hanem a német imperializmus ügynökeinek sokoldalú vezetőjévé, a német militarizmus egyik úttörőjévé, olyan szalontisztté nevelte, aki a magas politika kulisszái mögött érezte jól magát, s aki értett a cselszövéshez. Nem csoda, hogy Ott később is hű maradt ehhez a sötét mesterséghez, amikor a császári hadsereg megverten masírozott haza, II. Vilmos császár biztonságos száműzetésbe vonult, és a német nép a háború következményeit nyögte.
Eugen Ott 1923 januárjától már újra a vezérkarban szolgált. Századosi rangban Kurt von Schleicher őrnagynak segédkezett. Az Ott dolgozószobájának ajtaján levő táblán semmitmondó felirat: I 1/III. Csak a beavatottak tudták, hogy Ott százados most az 1. számú osztályon, a „belpolitikai” csoportnál teljesített szolgálatot. Három évvel később ebből a Fegyveres Erők Osztálya lett. Ott ezen az osztályon is von Schleicher legbensőbb tanácsadói közé tartozott, vele együtt emelkedett fokról fokra a ranglétrán. Kurt von Schleicher 1932-ben már tábornoki egyenruhát hordott. A nagyravágyó Ottot alezredessé léptették elő, és a Birodalmi Fegyveres Erők Minisztériumában a Fegyveres Erők Osztályának főnökévé nevezték ki.
Hitler hatalomra jutása után Eugen Ottot, a titkosszolgálatban járatos vezérkari tisztet, Hitler és tanácsadója, Nicolai ezredes és a birodalmi fegyveres erők parancsnoksága új, fontos feladattal bízta meg. Ottnak most a távoli Japánban kellett a német militaristák érdekeire ügyelnie. Hitler bizalma az általa jól ismert Ott iránt nemcsak ezzel a kiküldetési paranccsal jutott kifejezésre. 1934. június 30-án SS-legények íróasztalánál agyonlőtték von Schleichert, a birodalmi fegyveres erők tábornokát, akinek a személye, bizonyos kérdésekben, nemcsak Hitlernek volt kényelmetlen. Ottot azonban még ebben az évben ezredessé léptették elő, s mint katonai attasét a tokiói német nagykövetségre küldték. Még előléptetése előtt, vagy is még mint alezredes, néhány különleges feladatot oldott meg a Távol-Keleten a Hitler-rendszer részére.
A nácik a birodalmi fegyveres erőkkel együtt érdekeltek voltak abban, hogy Ázsiában katonai partnert találjanak a világ első szocialista állama elleni akcióikhoz. Az együttműködésről Nicolai már a harmincas évek elején tárgyalt a japán hadsereg titkosszolgálatának akkori főnökével, Nakama tábornokkal. Ennek nyomán egy ideiglenes megállapodás született a német és a japán titkosszolgálat között. Mindkét fél hasznot akart húzni az együttműködésből. A japán titkosszolgálat a Távol-Keletről, különösen a Szovjetunió ázsiai területéről akart bizonyos felderítési adatokat átadni, a birodalmi fegyveres erők viszont mindenütt segítséget ajánlottak a japánoknak, ahol azok feltehetően nem tudtak észrevétlenül működni. A hírek és kémadatok kölcsönös kicserélésének politikai, katonai és bizonyos gazdasági kérdésekre kellett kiterjednie.
Ez az egyezmény a német és a japán vezérkar közti hagyományos együttműködésen alapult, amely 1883-ig vezethető vissza. Ezt az együttműködést főleg Dr. Karl Haushofer tábornok és későbbi professzor építette ki, aki az első világháború előtt Japánban volt katonai tanácsadó. Ebből az időből ismerte Katsuji Debuchit, a külügyminisztérium ázsiai osztályának egykori igazgatóját. A húszas évektől Haushofer már geopolitikát tanított. A sors iróniája, hogy épp ő tett dr. Sorgénak fontos szolgálatot. Így történt: Ott alezredest – miként már említettem – a birodalmi fegyveres erők minisztériumából összekötő tisztként Japánba küldték. Bár Nicolai ezredestől megfelelő ajánlóleveleket kapott, Haushofernek sürgősen minimális ismeretekkel kellett őt ellátnia a japán hadseregről és egyáltalában magáról Japánról. Ennek a Haushofernek korábban volt egy segítője, Hitler egykori magántitkára, Rudolf Hess, aki a birodalmi fegyveres erők számára egy 132 oldalas tanulmányt készíttetett a japánok kémkedési gyakorlatáról. Ott többet akart erről a kérdésről tudni. Mindez meglehetősen gyorsan ment, mert az alezredesnek már 1933 júniusában a japán vezérkarnál kellett jelentkeznie.
Alig végzett Eugen Ott a tanácsadójánál, megérkezett annak müncheni egyetemi irodájába dr. Sorge. Jól felkészült erre a találkozásra, azaz előzőleg gondosan tanulmányozta Haushofer cikkeit is. Tudta, hogy a professzor lelkesedik Japánért és mindenért, ami a távol-kelettel kapcsolatos. Ez utóbbiak közül saját, alapos kínai ismereteivel is szolgálhatott. Nem kerülte el dr. Richard Sorge figyelmét, hogy Haushofer professzor a maga folyóiratában már 1927-től szakadatlanul síkraszállt Németország, Japán és Olaszország katonai szövetsége mellett. Alaposan kikérdezte Haushofert, hogy nem érdeklik-e Zeitschrift für Geopolitik című lapja számára szaktudósítások japán és kínai problémákról.
Hogy milyen témakörökről volt szó dr. Sorge és Haushofer professzor megbeszélésein, azt dr. Sorgénak azokból a cikkeiből lehet megállapítani, amelyek ezt követően rövidesen megjelentek Haushofer folyóiratában. Sorge ilyen cikkeket írt: Újjáépítés Mandzsúriában, A japán fegyveres erő helye és szerepe a japán politikában – katonaföldrajzi következtetések. A gyanútlan geopolitikus-főnök dr. Sorgénak nemcsak Ott alezredes utazásáról és feladatairól mondott egyet s mást, hanem – ahogy már a cikkek címei is mutatják – azokat a témákat is meghatározta, amelyek dr. Sorgénak Japánban lehetővé tették, hogy Haushofer tábornokra és más ajánlásokra hivatkozva, Ott-tal eszmecsere-alapot találjon. Ott esetleges utolsó kételyeinek eloszlatása végett dr. Sorgénak még egy ajánlólevele volt az aktatáskájában, mégpedig a régi katonától és a Tägliche Rundschau neves szerkesztőjétől, dr. Zellertől. Zeller ebben úgy ajánlotta kebelbarátjának és háborús bajtársának, Ottnak dr. Sorgét „mint akár politikailag, akár emberileg teljesen megbízható” személyt.
Amikor dr. Sorge elindult Japánba, Ott alezredes már munkában volt. A japánok Ottot egy távoli tüzérlaktanyában szállásolták el, hogy lehetővé tegyék zavartalan tanulmányait, és hogy a nyilvánosság előtt a feltűnést elkerülje. Ottnak is ez volt a kívánsága.
Ott a birodalmi fegyveres erők parancsnokságának elemzést készített a japán hadsereg titkosszolgálatának felépítéséről és összetételéről azzal a céllal, hogy abból tanulságokat vonjanak le a szovjetellenes kémtevékenység számára. Ajánlólevelei már sok ajtót megnyitottak előtte. Mandzsúriában barátságot kötött Kenji Doiharával, a japán hírszerző tábornokkal, aki tizenhárom nyelvet és dialektust beszélt, és akinek az ügynökei a mandzsúriai határ körzetéből próbáltak kémkedni a Szovjetunió ellen. Doihara azonnal egy németül beszélő titkosszolgálati ezredest, Hiroshi Oshimát bocsátotta Ott rendelkezésére, aki válaszolt a német alezredes kérdéseire, és gondoskodott megfelelő anyagokkal való ellátásáról.
A japán hadosztályparancsnokok és a haditengerészeti vezérkari tisztek részére rendezett titkos értekezleten Ott megismerkedett Suetsugu tengernaggyal is, akinek a barátsága tulajdonképpen csak azután lett fontos és hasznos a számára, miután az 1937 júniusában belügyminiszter lett. Az ő széles körű személyes és hivatali kapcsolatai révén Ott alezredes számos információt kapott. Később egyébként Ott úgy jellemezte Oshimát, mint „aki a japán katonai kamarilla belső köreihez tartozik, és ezért mindenről nagyon jól tájékozott, ami a katonákat és a jövőre vonatkozó terveiket illeti.”
Valamennyi információ azonban egyoldalú volt, mert kizárólag a japán hadsereg és haditengerészet köreiből származott, így hát az újonnan érkezett dr. Richard Sorgét, akivel látszólag véletlenül találkozott, az ég ajándékának tekintette. A vezérkari tisztnek semmi oka nem volt arra, hogy dr. Sorgéval mindent meg ne beszéljen. Gyakran cseréltek véleményt a németországi eseményekről, beszélgettek a távol-keleti problémákról, társalogtak személyes dolgokról, és közben sakkoztak.
Második találkozásuk alkalmából Ott büszkén mutatta be a feleségét, Helmát, a Lahnstein nevű kisvárosból származó dr. Robert Bodewig ügyvédnek és politikusnak a lányát. Helma Ott magányosnak és boldogtalannak érezte magát a Távol-Keleten, és ebből nem is csinált titkot. A véletlen műve volt, hogy Helma Ott, a jelenlegi tiszti feleség és dr. Richard Sorge megismerkedett. Rögtön mindketten a Frankfurt am Mainban töltött időre emlékeztek. Ott feleségének akkori férje, egy építész, Németország Kommunista Pártjának egyik sejtjét vezette. Helma Ott, aki annak idején szimpatizált férje politikai barátaival, semmit sem tudott dr. Sorge akkori pártfunkcióiról. Dr. Sorgéban most a honfitársat, a szimpatikus társalkodó partnert, a helyes party-vendéget és a tökéletes társaságbeli férfit látta. És ettől kezdve aztán gondoskodott a gyakori meghívásokról, és arra biztatta, sőt unszolta a férjét, hogy dr. Richard Sorgét vonja be a szűk baráti körbe. Ily módon két homlokegyenest ellentétes érzelmű és osztályálláspontú ember kötött ismeretséget. Mégis mindketten sokat beszéltek a „barátságról”, de mindegyikük más okból. Eugen Ott erről egy alkalommal, később így nyilatkozott: „Nehéz feladat volt számomra a japán hadsereg szinte vasfüggöny mögötti kiképzésének állapotát megfigyelni és erről jelentést adni. Nem maradt időm arra, hogy japánul tanuljak, és annál is inkább örültem a Sorgéval való ismeretségnek, mert hála nyelvismeretének, könnyebb volt a japánokkal kapcsolatot teremteni, és tőlük információkat kapnom.”53 E „barátságos” viszony ellenére, jóllehet Ottnak szüksége volt dr. Sorge segítségére, az ezredes – hivatásszerűen- rendkívül bizalmatlan volt. Az újságírót még figyeltette is, amit később maga is elismert.
Dr. Richard Sorgénak, az álcázás mesterének ez nem jelentett gondot. Már korábban – négy hónappal Yokohamába érkezése után – jelentette Moszkvának: „Úgy gondolom, hogy minden egyes besúgót ismerek, és eléggé ismerem szokásos módszereiket is. Azt hiszem, hogy már valamennyit az orránál fogva vezetem.”54 Az is világos volt számára, hogy Ottot is végérvényesen becsapta. A szovjet hírszerző az idő múltával egyre jobban fölébe került a német imperializmus és militarizmus küldöttjének. Általa dr. Sorge nemcsak a fasiszta titkosszolgálat számtalan csatornáját ismerte meg igen jól Európában és Ázsiában, de közreműködésével alapos betekintést nyert a japán titkosszolgálat, külföldiek számára egyébként hozzáférhetetlen, szerteágazó szervezetébe is.
Három példával szeretném érzékeltetni, milyen előnyei származtak dr. Richard Sorgénak Eugen Ott-tal való kapcsolataiból.
Néhány évvel később Ott gyakran meghívta dr. Sorgét a Tokiótól 30 kilométerre délre fekvő, előkelő, tengerparti villájába. A Kempeitai – annak érdekében, hogy a japán flotta fejlesztése a nemzeti és a nemzetközi nyilvánosság kizárásával történjék – valamennyi fontos tengerparti körzetben szigorúan megtiltotta a fényképezést. Az Ott kíséretében levő dr. Sorge azonban egy őt érdeklő objektumot lencsevégre kapott Leicájával. Mielőtt azonban a Kempeitai embere odaért volna, dr. Sorge a filmet hidegvérűen visszatekerte a kazettába és azt átadta Ottnak, aki diplomáciai védettséget élvezett. Dr. Sorgénál viszont semmit sem találtak.
Dr. Klaus Mehnert, aki a Wehrmacht-főparancsnokság Elhárító, Hírszerző és Diverziós Hivatalának egyik legfontosabb ügynöke volt, 1936-ban szolgálatilag felkereste Ottot, és elcsodálkozott azon, hogy ő fenntartás nélkül megbízik a három évvel korábban érkezett Richard Sorgéban. Mehnert ezzel kapcsolatban az alábbiakat írja emlékirataiban: „Az első napok egyikén Eniddel (az egyesült államokbeli Berkeleyből származó feleségéről van szó – a szerző megjegyzése) Tokióban az Ott házaspár hívott meg bennünket reggelire. Még valaki jött. »Richard Sorge barátom« – mondta Ott. Amikor azután Ott dolgozószobájába mentünk, és a japán helyzetről, csak néhány hete levert tiszti lázadásról, mandzsukuói megbeszéléseimről és Németországról is beszélni akartam vele, Sorge ismét ott volt. Ottót gyerekkorom óta ismertem… Vele őszintén beszélhettem. De Sorge? Névről ismertem: a Zeitschrift für Geopolitik című lapban közzétett cikkeinek kelet-ázsiai utazásom előkészítése során jó hasznukat vettem. De jelenléte feszélyezett. Ezt bizonyára észrevette, mert csakhamar távozott. »Sorge kiváló Japán-ismerő«, mondta Ott, amikor egyedül maradtunk, »nagyon jó barátom és teljesen megbízható«.
Amikor egy Tokió környéki vasárnapi gyalogtúra végett Ott-tal találkoztam, egy harmadik gyalogtúrázó is ott volt: dr. Richard Sorge. Közben azonban feladtam bizalmatlanságomat. Sorge kiválóan tájékozott ember volt, és ragyogóan tudta a dolgokat előadni. A következő napok egyikén elhoztuk Enidet is, és újabb gyalogtúrát tettünk. Több falun mentünk keresztül, és ezekben Enid fényképezett. Sorge, aki egy, a japán gazdaságról szóló tanulmányon dolgozott, csillogott ismereteivel… Ezután még többször találkoztunk, nevezetesen Kretschmer katonai attasé, Wennecker és Gronau társaságában – mindenütt nyitva voltak az ajtók számára, és a legtöbb helyen információkat kapott cserébe azokért a kiváló tájékoztatásokért, amelyeket ő adott.
Amikor 1941 januárjában (Hawaiiból Sanghajba utaztamkor) ismét Tokióba mentem, Ott már nagykövet volt. Akár hivatali helyiségében, akár a nagyköveti rezidencián látogattam meg – Sorge csaknem mindig ott volt, még azon a kiránduláson is, amelyet ez alkalommal a Hakone-tóhoz tettünk, ahonnan csodálatos kilátás nyílik a Fudzsijamára.”55
Friedrich Sieburg, a már említett Japán-utazó, dr. Richard Sorgéval kapcsolatos ismeretségét illetően egy alkalommal megjegyezte: „Ha azokban a hónapokban, amikor én Tokióban voltam, a világban – legyen az Európa vagy Japán területe – valami különleges dolog történt, Ott, a (későbbi) nagykövet szokás szerint Sorgét hívatta… aki nemcsak személyes jó barátja volt, hanem egyik legfontosabb informátora is. Ott a saját költségén Sorgét korábban még az ázsiai kontinensre is elküldte, ahol a japán terjeszkedést tanulmányozta, és Japán katonai esélyeit vizsgálta egy Kína elleni háborúban.”
Hasonlóképpen nyilatkozott dr. Sethe56 is, aki a Frankfurter Zeitungnál Sorge Japánból küldött tudósításait szerkesztette. 1964. december 1-jén így írt e könyv szerzőjének: „Hogy ki fedezte az utazásait, azt már nem tudom; nem hiszem, hogy ezt mi tettük; valószínűleg a nagykövetség” Tokióban.
Mint látjuk, Ott a maga kutatásai során is az ügyes dr. Sorgéra hagyatkozott. Így aztán számtalan távoli hírszerzői utazásának költségeit a tokiói német nagykövetség, vagyis maga az ellenség fedezte. Ez egyáltalán nem változtatott azon a tényen, hogy Richard Sorge hírszerzői tevékenységének eredményeit csak a moszkvai központtal közölte. Ott csupán néhány jelentéktelen információt és nagyon is általános tájékoztatót kapott az országról és az emberekről. Dr. Sorgénak azonban ezek az anyagai is mindig nélkülözhetetlenek voltak Ott számára. Idővel Ott íróasztaláról szinte egyetlen olyan jelentés sem került Berlinbe, amelynek a megfogalmazásában dr. Sorge ne vett volna részt. Az Eugen Ottnak Berlinből küldött feladatokból és kérdésekből dr. Sorge gond nélkül ki tudta olvasni a német vezérkart, a fasiszta titkosszolgálatot és később a külügyminisztériumot mindenkor leginkább érdeklő kérdéskomplexumokat, és ezekből a maga hírszerzői feladatai számára megfelelő következtetéseket tudott levonni.
A dr. Sorge segítségével összeállított Ott-jelentéseket Berlin az átlagot meghaladóknak minősítette. Az ilyen értékeléseknek a közvetlen haszonélvezője Ott, közvetetten pedig a mögötte álló dr. Sorge volt. Valóban, az a karrier, amelyet Ott távol a hazájától csinált, sok tekintetben egyedülálló volt.
A már említett első, a japán hadsereg titkosszolgálatáról és ennek szovjetellenes tevékenységéről küldött különjelentése alapján – Hitler kezdeményezésére és az akkori birodalmi hadügyminiszter, von Blomberg aláírásával ellátva – már 1934 áprilisában megérkezett Ott ezredesi előléptetési okmánya, és a tokiói német nagykövetség katonai attaséjává történő kinevezése. Ezzel Ott ama tizenkilenc külön kiválasztott katonai attasé közé tartozott, akik mint hivatásos kémek az egész világot átfogták, és nem sokkal később a fasiszta német véderő új katonai titkosszolgálati főnökének, Canaris tengernagynak az alárendeltségébe kerültek.
1936-ban Ott ezredes, akit mint a „Hindenburg-gyakorlat” megfigyelőjét, és mint katonai tanácsadót Hitler személyesen hívott meg Bad Kissingenbe, jelentést tett a japán fegyveres erők fokozódó háborús előkészületeiről és hadászati céljairól. A nácik annak idején egy szovjetellenes harci szövetség létrehozását tervezték Japánnal.
Néhány hónappal később Ott már soronkívüli vezérőrnagyi kinevezésének örülhetett. Ez a rang egyébként, amely akkoriban a legmagasabb volt, amelyet kivételes esetben német katonai attasék egyáltalában elérhettek, nem sokáig jelentette Ott pályafutásának végét. További előmeneteléről a nácik főkolomposai gondoskodtak: „vezére”, Hitler birodalmi kancellár, Keitel vezérezredes, a birodalmi hadügyminisztérium fegyveres erők hivatalának főnöke és Joachim von Ribbentrop SS-Obergruppenführer, a külügyi hivatal főnöke. Erről egy fennmaradt okmány egyértelműen tanúskodik. Keitel ezt irta:
„Berlin, 1938. március 17.
Igen Tisztelt Ribbentrop Úr!
Egy nála tartott tárgyalás alkalmával beszéltem a Führerrel a jelenlegi tokiói katonai attasé, Ott vezérőrnagy személyéről. Nevezetesen arról, hogy a hadsereg főparancsnoksága már több alkalommal javasolta, a haza érdekében Ott vezérőrnagyot nevezzük ki magasabb csapatparancsnoki beosztásba. Ott vezérőrnagy azáltal, hogy mint von Schleicher tábornok legközelebbi munkatársa, vele bizalmas viszonyban volt, anélkül, hogy ő maga is hibát követett volna el, politikailag kedvezőtlen helyzetbe került. A Führer ezen a megbeszélésen megkérdezte tőlem, nem jöhet-e szóba, hogy Ott vezérőrnagy az általa teljesített szolgálatokért esetleg önálló diplomáciai beosztásba kerüljön, és megkért a megfelelő külpolitikai pozíció megteremtésére, továbbá arra, hogy e kérdést vele megbeszéljem.
Ha Ön, mint külügyminiszter egyetért azzal, hogy a Führernek Ott vezérőrnagy külpolitikai szolgálatába való állítására vonatkozó javaslatát teljesítsük, úgy szíveskedjék a mai naptól intézkedni, Ott vezérőrnagyot hazarendelni, hogy a Führer, ahogy ezt kívánja, Ott vezérőrnaggyal személyesen beszélhessen.
Heil Hitler!
Készséges híve,
Keitel vezds.”57
Csak tizenhat nap múlt el azután, hogy Keitel megfogalmazta az idézett levelet, Hitler máris kezet nyújtott Berlinben Ott vezérőrnagynak, és tudatta vele, hogy kinevezte a német birodalom rendkívüli és meghatalmazott nagykövetévé Japánba. Az időpontot és Ott sürgős meghívását Berlinbe két dolog indokolta:
Hitler Németország előrehaladott háborús előkészületeivel kapcsolatban megbízható fasisztákkal frissítette fel a diplomáciai testületet. Von Neurath báró helyett von Ribbentrop SS-Obergruppenführer lett a külügyminiszter. Államtitkárául von Weizsäcker bárót, SS-Brigadenführert választotta, és ettől kezdve valamennyi fontos nagyköveti állást abszolút elkötelezett fasisztákkal töltöttek be.
Hitler személyesen tette Ottot, aki eddig mint tiszt nem tartozott egyetlen párthoz sem, a náci párt tagjává, és tűzte fel neki a pártjelvényt.
Másokhoz hasonlóan magának Ottnak is olyan váratlan volt ez a megbízatás, hogy így töprengett: „Velem kapcsolatban olyan precedenst teremtettek, amelyet Oshimával is megcsinálhatnak.”
Valóban, Hitler rendkívül nagy súlyt helyezett arra, hogy a kommunistagyűlölő Oshima, Ott kebelbarátja, aki 1934 óta mint tábornok a berlini japán nagykövetségen katonai attaséként tevékenykedett, nagykövet legyen. Az antikommunizmus alapján jött létre a Berlin-Tokió háborús tengely. Ezt lényegében a német és japán reakciós politikai és katonai körök kezében levő titkosszolgálatok segítették elő. Amit Ott és Oshima 1933-ban egy tokiói dolgozószobában megbeszélt, az a csírája lett a fasiszta fegyveres erők és a császári japán hadsereg szovjetellenes szövetségének.
1938 közepén Oshima a császári kormány megbízásából ebben a szellemben tárgyalt Hitler külügyi államtitkárával. Azt a tervezetet, amelyet Oshima egy titkosszolgálati egyezmény megkötésével kapcsolatban a „Wilhelmstrassén” hagyott, és azt a javaslatot, amelyet ezzel összefüggésben von Ribbentropnak előterjesztettek, ma egy londoni állami archívumban őrzik.
Oshima vezérőrnagy, berlini japán katonai attasé 1938. június 28-án kelt javaslata:
„Szigorúan titkos!
Az 1936. november 25-i Antikomintern Paktum szellemének megfelelően a német birodalmi fegyveres erők (a haditengerészet kivételével) és a japán hadsereg a következőkben állapodtak meg:
1. Mindkét fél kicseréli az orosz hadseregre és Oroszországra vonatkozó beérkezett jelentéseket.
2. Mindkét fél közreműködik az Oroszország elleni bomlasztó tevékenységben.
3. Mindkét fél évente legalább egy alkalommal közös tanácskozást tart azzal a céllal, hogy megkönnyítse a fent említett jelentéscserét és bomlasztó tevékenységét, továbbá, hogy érvényt szerezzen az Antikomintern Paktum kiegészítő jegyzőkönyve szellemének…”58
Von Weizsäcker államtitkár átdolgozott javaslata von Ribbentrop részére:
„Szigorúan titkos!
Az 1936. november 25-i Antikomintern Paktum szellemének megfelelően a német birodalmi fegyveres erők (a haditengerészet kivételével) és a japán hadsereg a következőkben állapodtak meg:
1. Mindkét fél kicseréli a vezérkarnak az orosz hadseregre és Oroszországra vonatkozó jelentéseit.
2. Mindkét fél együttműködik az Oroszország elleni elhárítási munkában.
3. Mindkét fél évente legalább egy alkalommal közös tanácskozást tart azzal a céllal, hogy megkönnyítse a fent említett jelentéscserét és az elhárítási munkát, valamint az Antikomintern Paktum keretében meghatározott célok további követését, amennyiben azok a birodalmi fegyveres erőket érintik.
A közös tanácskozást a felek általában minden év februárjában szándékoznak megtartani. A tanácskozás helyét, résztvevőit és napirendjét a felek előzőleg egymással egyeztetik.”
Így hát biztosan nem volt véletlen, hogy Hiroshi Oshimát néhány héttel a berlini Wilhelmstrassén tett látogatás után, a császári Japán berlini nagykövetévé nevezték ki.
Eugen Ott Tokióban, Oshima pedig Berlinben, természetesen mindig első kézből kapták kormányaik politikai és katonai tájékoztatását.
Ezenkívül Hitler Ottot, a nagykövetét még néhány alkalommal személyesen is fogadta, hogy instrukciókat adjon neki. Erre utoljára, röviddel a hitleri Németországnak a Szovjetunió elleni hitszegő támadása előtt, 1941. március 29-én Berlinben, az új birodalmi kancellári hivatalban került sor.
Ez a bepillantás teszi igazán értékelhetővé, hogy az Ott-tól származó információknak milyen óriási jelentősége volt dr. Sorge számára nyolcévi tokiói tartózkodása alatt. Helmuth Wohlthat minisztériumi igazgató, aki több éven át volt a Kelet-Ázsiában gazdasági tárgyalásokat folytató delegáció vezetője, így ír arról, hogy milyen bensőséges kapcsolatot tartott a gyanútlan Ott dr. Richard Sorgéval: „A nagykövet úgy kezelte Sorgét, mint a nagykövetség sajtóattaséját. A titkos jelentéseket a nagykövet és Sorge úr részletesen megtárgyalta egymással… Ő (Ottról van szó – a szerző megjegyzése) mint nagykövet a háború kirobbanásakor Sorge úrra bízta a követség háborús naplójának vezetését.”59
A Német Szövetségi Köztársaságban 1951-ben nyugállományba helyezett Eugen Ott nagykövet még mindig zavarodottan jelentette ki: „A Sorge-ügy számomra nagy csalódás volt. Éveken át egyetlen pillanatig sem kételkedtem benne…”60
SaLa
Kérjük, anyagilag támogassa a Bal-Rad-ot! – a blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható 
piktogrammra kattintva Pay-Pal-on
-vagy közvetlen postai úton:
Szabó Péter 2747 Törtel, Petőfi-ut. 12.
HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVÉSZ!
A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.hu/koszonet
Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.hu-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá! De legalább LÁJKOLD! – hiszen azzal is tudsz segíteni!