1
(idézet: A Sorge-sztori – Julius Mader)
ÚJ UTASÍTÁSOK
Három éve nem látták egymást, ennek ellenére ez idő alatt Jan Berzin tábornok és Richard Sorge, a titkos fronton végzett közös munkájuk eredményeként, sokkal közelebb kerültek egymáshoz.
Amikor 1933 elején a Vörös Hadsereg Felderítő Főcsoportfőnökségén ismét egymással szemben ültek és teáztak, Berzin tábornok először afelől érdeklődött, hogy a fáradságos kínai bevetés után hogyan alakult a személyes élete. Sorge abban az időben egy Kínáról szóló tudományos könyvön dolgozott, amelynek kéziratát naponta németül, egy német kommunistának, Lotte Braunnak írógépbe diktálta. Sorge annak idején a Novaja Moszkovszkaja szállóban lakott, amely Hotel Bukarest néven ma is működik. Magánéletében is változás történt. Röviddel Sanghajba utazása előtt egy fiatal özvegy belépett az életébe: a 27 éves Kátya43, akit Richard nagyon szeretett. Kátya és Richard most össze akartak házasodni és családot alapítani. A 37. évében járó Sorge a család nyújtotta biztonságos életre, boldogságra és arra vágyott, hogy gyerekei legyenek. Berzinnel folytatott megbeszélése során azonban kiderült, hogy magánéletére vonatkozó elképzelései túl koraiak voltak. Bár a tábornok helyeselte Sorge nősülési szándékát, de ezután rögtön az aktuális világproblémákról kezdett beszélni.
Sorge számára, aki az események színhelyéről jött, elegendő volt a távirati stílus: 1931 szeptembere óta a japán imperializmus rablóháborút folytatott Kína ellen, csapatai megszállták Északkelet-Kínát. 1932 januárjában a japánok megtámadták Sanghajt. Berzin tábornok előtt már felderítőjelentések hevertek arról, hogy 1933 tavaszán a japán csapatok be akarnak törni Zsohol tartományba. Bár a problémákat kiválóan ismerték, még nem láthatták előre azokat a súlyos következményeket, amelyeket a japánok Kína elleni agressziója magával hozhat. Abban azonban biztosak voltak, hogy Japán Kínában és a lehetőségekhez képest onnan kiindulva, egész Ázsiában kíméletlen háborút akar viselni, ami újabb világháborút eredményezhet, s emiatt Japán minden korábbinál intenzívebben, imperialista szövetségeseket keres Európában. Ma már tudjuk, hogy a japán agresszió Kínában legalább 11 millió emberéletet követelt, és a Kínának okozott károk több mint 50 milliárd dollárt tettek ki.44
Katonai pályafutása során Jan Berzin már nem egyszer került szembe az imperialisták terveivel, akcióival és provokációival, s nem utolsósorban a japán militaristák szovjetellenes felforgató tevékenységével. Minden jel arra mutatott – az elfogott japán ügynökök vallomásai is -, hogy Japán támadást készít elő a Szovjetunió ellen. A Szovjetunió távol-keleti körzetei már régóta a japán imperializmus nyíltan hangoztatott háborús célpontjaihoz tartoztak.
1927-ben egy „erős ember”, Tanaka tábornok lett a miniszterelnök, akinek az volt a feladata, hogy a császárságot kivezesse az egész szigetvilágra kiterjedő, 1926-os gazdasági válságból. Tanaka megpróbálta országa belpolitikai nehézségeit a Szovjetunió, Kína és a Mongol Népköztársaság rovására megoldani. A japán intervenciós csapatok már öt héttel Tanaka hivatalba lépése után betörtek a kínai Santung tartományba. Japán egyedül akarta Kínát uralni, és a többi imperialista hatalmat ki akarta onnan üldözni.
Mandzsúriának, mint a Szovjetunió elleni felvonulási területnek a hadászati jelentőségét a japán tábornokok már rég felismerték, ezért először annak megszállását tervezték. Minthogy az északkelet-kínai körzetben a dél-mandzsúriai vasútvonal fölött Japán rendelkezett, a császári tábornokok könnyen tudtak incidenseket provokálni, és ezekkel a helyzetet egyre jobban kiélezték. A nyugati hatalmak – különösen az Egyesült Államok – tétlenül szemlélték a császárság agressziójának előkészületeit, holott támogatták a Csang Kaj-sek vezette reakciós kínai Kuomintang-rendszert. Egy japán-szovjet konfliktusban reménykedtek. „Nyíltan kijelentem – mondta annak idején Herbert Hoover, az Egyesült Államok elnöke -, hogy életcélom: Szovjet-Oroszország elpusztítása.”45
Ezeknek az előzményeknek és azok összefüggéseinek az alapos tanulmányozása késztette korábban Berzin tábornokot arra az elhatározásra, hogy dr. Richard Sorgét mint hírszerzőt Kínába küldi, abba az országba, amely a japán tervekben a Szovjetunió elleni háború „előtereként” szolgált. A szovjet vezetés helyesen értékelte a japán imperializmus veszélyességét, mert mialatt dr. Sorge Kínában tartózkodott, 1931-ben – Koiso tábornok terve alapján – erős japán csapatkötelékek támadtak Északkelet-Kínára, Mandzsúriára, átmenetileg lezárták a Kelet-kínai Vasútvonalat, és 1932-ben a szovjet határig nyomultak előre. Ezzel Mandzsúria megszállása befejeződött. Japán a harmincas évek elejéig a Mandzsúriában állomásozó Kvantung-hadsereg állományát kilencről tizenkét hadosztályra 350 000 tisztre és katonára – növelte, és a Szovjetunió határához közel 18 katonai körzetet szervezett. Ehhez még hozzá kell számítani azt, hogy a Távol-Keleten, a levegőben és a tengeren, Japán volt a legerősebb imperialista hatalom.
Japán 1931 decemberében elutasította a Szovjetunió kormányának azt a javaslatát, hogy kössenek szovjet-japán megnemtámadási szerződést.
1932 szeptemberében a japán megszállók – az úgynevezett japán-mandzsúriai jegyzőkönyv alapján – jogot formáltak arra, hogy a Szovjetunió és Mandzsúria határán tetszés szerinti erejű csapatokat állomásoztassanak, és ezzel Mandzsúriát építsék ki a világ első szocialista állama elleni támadás hídfőjévé. Ennek az agresszív politikának egyébként az angol-amerikai üzleti körökben több befolyásos támogatója volt. Kenji Doihara, a császári titkosszolgálat tábornoka Mandzsúriából megkezdte felforgató akcióit a Szovjetunió ellen.
1933 márciusában Japán kilépett a Népszövetségből. Ez ugyan határozottan elítélte a japán agressziót, és a Mandzsúriában létrehozott bábállamot nem ismerte el, de – Nagy-Britannia, Franciaország és az Egyesült Államok uralkodó körei szovjetellenes spekulációinak hatására – elvetette a császári birodalom elleni szankciókat.
Berzin tábornok és munkatársai, akik figyelemmel kísérték Japán fegyverkezési politikáját, megállapították, hogy a császári birodalom fegyverkezési kiadásai az Egyesült Államok, Nagy-Britannia, Franciaország és Olaszország mögött már az ötödik helyet foglalták el. A gyors fegyverkezés mögött fel lehetett ismerni azt a szándékot, hogy az említett államok közül néhányat feltétlenül megelőzzön. 1932-1933-ban a Japánban fegyverkezésre fordított összeg háromszor akkora volt, mint az első világháború végén. A Szovjetuniónak, amely már sok tapasztalatot szerzett a japán agresszorok elleni harcban, számolnia kellett egy váratlan támadással is, mert a császári vezérkar mindig hadüzenet nélkül kezdte a fegyveres konfliktusokat. A japán hadsereg a kínai körzetek ellen is a nemzetközi joggal ellentétes módon kezdett fegyveres támadást. A Vörös Hadseregnek tehát megvolt minden oka arra, hogy az agresszív császári tábornokokkal és alattomos terveikkel, illetve módszereikkel szemben résen legyen. Minél pontosabban fel kellett deríteniük a potenciális agresszor háborús előkészületeit, hogy a katonai vezetést részletesen tájékoztathassák arról, honnan és milyen veszély fenyeget. A világ első szocialista államának a biztonsága megkövetelte, hogy különös figyelmet szenteljenek a Távol-Kelet eseményeinek.
Berzinnek nem kellett dr. Sorgét erről meggyőznie. Bár amikor Richarddal közölte, hogy tapasztaltságát és sikeres tevékenységét figyelembe véve, őt küldik Japánba, Sorge mégis meglepődött. Számára ez azt jelentette, hogy a remélt családi biztonságról ismét le kell mondania, könyve megírását meg kell szakítania. Újból fárasztó feladatot és újabb halálos kockázatot kell vállalnia. Tudta, hogy az idő sürget, ezért a fentiek ellenére kemény kézszorítással jelezte egyetértését. Berzin tábornok nem is várt tőle más döntést. Most már a feladatra összpontosították figyelmüket, amely a következő lényeges kérdésekre terjedt ki:
1. Megtámadja-e Japán a mandzsúriai szakaszon a Szovjetuniót?
2. Milyen szárazföldi és légierők vethetők be a Szovjetunió ellen?
3. Hitler hatalomra jutása után milyen kapcsolatok alakultak ki Japán és Németország között?
4. Milyen politikát folytat a japán kormány Kínát illetően?
5. Milyen politikát folytat Japán Nagy-Britanniával és az Egyesült Államokkal kapcsolatban?
6. Milyen szerepet játszik a valóságban a japán katonai kaszt az ország külpolitikájának kialakításában és megvalósításában?
7. Milyen mértékben és milyen ütemben fogják a japán nehézipart és az egész gazdaságot átállítani fegyvergyártásra?
Ezek a kérdések mutatják a hírszerzés bonyolultságát, és sejtetik a vele kapcsolatos nehézségeket. Érthető, hogy ilyen feladatot csak arra bízhattak, akinek politikai érettségéről, kimagasló képességeiről és bátorságáról meg voltak győződve. Dr. Sorge minden jelentésétől rendkívül sok függhetett.
Dr. Sorgénak először egy hírszerző csoportot kellett Tokióban szerveznie. A tábornokkal együtt gondosan keresték a megfelelő kádereket. Különböző nemzetiségű embereket találtak különböző kontinensekről – valamennyien kommunisták voltak, proletár internacionalisták, a békéért mindenre kész hírszerzők.
Berzin személyesen adott fedőnevet a világtörténelem egyik legkockázatosabb hírszerzői küldetésének: RAMSAY. RAM R-rel kezdődött, mint Richard, a Say S-sel mint Sorge: RAMSAY volt tehát a szimbolikus pecsétje a Richard Sorge által rejtjelzett, leírt és leadott titkos jelentéseknek.
Kátya nem kísérhette el a férjét Japánba. Hosszú időn át csak azok a mikrofilmen továbbított üzenetek jelentették közöttük a kapcsolatot, amelyeket hírszerző postával, veszéllyel teli körülmények között, futárok szállítottak. Vajon mennyi ideig? Sorge a láthatatlan fronton új harci feladatot kezdett. És ez nem nyújtott semmiféle biztosítékot arra, hogy a bevetést túléli.
KÖZBEESŐ ÁLLOMÁS: BERLIN ÉS CHICAGO
1933 májusában dr. Sorge elhagyta Moszkvát, és olyan útra indult, amelynek Japánban végzendő munkáját kellett előkészítenie. Ha Japánban, ahogy tervezte, német újságíróként akart szerepelni, hiteles okmányokkal kellett rendelkeznie, amelyek valódiságában még a rendkívül bizalmatlan Japán titkosrendőrség sem kételkedhetett. Szüksége volt érvényes német útlevélre, ajánlásokra és megbízásokra, de leginkább egy német újsággal kötött szerződésre. Hol máshol tudta volna ezeket előteremteni, mint Németországban? Ami a kínai bevetése esetén már bevált, azt kellett megismételni. Az újságírói álcázásra azért is szükség volt, mert Tokióban saját nevén szeretett volna szerepelni. Sanghajban, mint dr. Sorge vált ismertté, és azok, akiktől ajánlásokat kaphatott, ezen a néven ismerték. Egyébként is egy hírszerző számára rendkívül előnyös volt, ha a valódi nevét viselhette. Így ugyanis minimálisra csökkent a véletlen leleplezés veszélye!
A hitleri fasizmus hatalomátvétele után néhány hónappal érkezett meg Richard Berlinbe, hogy hozzáfogjon a feladat végrehajtásához. Megoldásától nagymértékben függött japáni küldetésének sikere. Természetesen tisztában volt vele, hogy németországi tartózkodásával mit kockáztat, hisz a neve több helyen ismert volt. Dr. Sorge és a katonai felderítés vezető tisztjei azonban számoltak a kockázattal. A Vörös Hadsereg egyik felderítő szervének munkatársa, J. Gorjev, egy nyilvános beszámolóban elmondta, hogy Berzin tábornok és munkatársai milyen megfontolások alapján döntöttek arról, hogy dr. Richard Sorgét Németországba küldik, „…a döntés két, alaposan átgondolt megfontoláson alapult:
Először: a Gestapo apparátusát éppencsak létrehozták. A fasiszta terrorrendszer a szervezés kezdeti állapotában volt, olyan periódusban, amikor még minden a feje tetején állt, s amikor a radikális társadalmi átalakulás végbement. Logikusan nem lehetett feltételezni, hogy a német fasiszták az adott pillanatban a rendőrségi irattárak következetes, intenzív és időt rabló átkutatásával lettek volna elfoglalva.
Másodszor: Richard személyes tulajdonságai, értelme, bátorsága és önuralma, valamint ezek révén az illegális munkában szerzett tapasztalatai alapján szilárdan meg voltunk győződve arról, hogy a művelet sikeres lesz.”46
Ma már senki nem tudja megmondani, hogy tulajdonképpen mit tett azért, hogy célját elérje. Mindenesetre sikerült neki a Frankfurter Zeitung szerkesztőségével megállapodnia, hogy Japánban a lap munkatársaként szerepelhet.
„Tárgyalt az együttműködésről még néhány más német folyóirattal és egy nagy amszterdami újsággal is. Egy folyóirattal írásbeli szerződése volt, a többiekkel szóban egyezett meg. Tokióban azonban minden intézménynél hivatkozhatott ezekre a kapcsolatokra. E sajtószervek mindegyike egy-egy »ajánlólevél« volt a számára, s ennek külföldön igen nagy volt a jelentősége… Mindez több mint kéthavi erőfeszítést és izgalmat követelt. Minden szerkesztőségben ott ültek a náci párt megbízható ügynökei.”
Dr. Richard Sorge a fasisztákkal való találkozásra jól felkészült. Behatóan foglalkozott a fasiszta ideológiával, tanulmányozta Hitler Mein Kampf című könyvét, és a náci frazeológiát olyan jól elsajátította, hogy azt nehézség nélkül használni tudta, amikor a hitleristák előtt nácinak akart tűnni. A katonai felderítés vezetői még azt is javasolták neki, hogy lépjen be a náci pártba. Ezzel kapcsolatban Gorjev így ír: „Meg kellett ezt már Németországban tennie, hogy Tokióban pártkönyvvel a zsebében jelenhessen meg? Ez csábító volt, de igen nagy kockázattal is járt. A pártba való belépése kapcsán kutatni kezdhettek a múltjában. Dr. Sorge úgy gondolta, hogy könnyebb és biztosabb lenne Tokióban belépni a pártba. Ott olyan személyként jelenhet meg, aki politikai bizalmat élvez. Aztán az a tény, hogy az említett náci újság tudósítója lett, politikai ajánlólevelet jelenthet számára a pártba való felvételhez.”
Dr. Sorge ezzel valójában időt hagyott magának. 1934. október 1-jén feltűnés és ellenvetés nélkül felvették a Német Nemzeti Szocialista Párt tokiói külföldi csoportjába.
Nem a véletlen műve volt, amelyről Gorjev dr. Sorge németországi tartózkodásával kapcsolatban írt. Dr. Sorge ugyanis annak idején Berlinben találkozott Gorjevvel, akinek a tervek szerint hírszerzőként, Távol-Keletre kellett utaznia. 1933-ban, egy júniusi napon, délben 12 órakor, egy berlini kávéházban találkoztak. Gorjevnak és Sorgénak a jövőben „szomszédokként” kellett dolgoznia. Ezért néhány operatív kérdést meg kellett beszélniük. Gorjev leírta ezt a találkozást: „A pontosság számunkra mindig betartandó szabály volt. Amikor pontosan az előírt időben beléptem, Sorge már egy asztalnál ült a kávéház nagy, nyitott teraszán. Csak kevés vendég volt. A megadott leírás és a megbeszélt tárgyak alapján rögtön megismertem Richardot, és barátságosan mosolyogva mentem felé. Az unatkozó pincérnek az lehetett a benyomása, hogy két régi barát találkozik. És mi tényleg így is éreztük. A külföldi illegális munka megteremtette a feltételeit egy különösen bajtársias, szoros barátságnak. Azt hiszem, hogy ez a bajtársiasság hasonló ahhoz, ami az embereket fronton köti össze…
Richard Sorge jóképű, jó alakú férfi volt, reprezentatív jelenség, magasabb az átlagnál.
Valahol azt olvastam, hogy Sorge arckifejezése állítólag »csaknem szomorú« volt. Ez nem igaz. Lehet, hogy fényképen így nézett ki, a valóságban azonban nem. Tiszta szemei, arcvonásai, mozdulatai és arcjátéka – mindez – energikus elszántságról, intenzív agymunkáról, magabiztosságról, éleselméjűségről és gyors felfogóképességről tanúskodott. Ezt az érdekes tekintetet sohasem lehet elfelejteni. Richard energikus volt, de nem nyugtalan, konkrét volt, tárgyilagos. Senkire sem kényszerítette a saját véleményét, hanem logikus és alapos indoklás révén győzött meg mindenkit az általa javasolt elhatározás helyességéről. Életvidám, érdekes beszélgetőpartner volt, és szeretett viccelődni.
Viszonylag gyorsan megegyeztünk az operatív kérdésekben. Németül beszélgettünk. Richard kész, kiváló, átgondolt javaslatokkal jött a találkozóra, és a néhány változtatással, amiket javasoltam, gyorsan egyetértett. Ezután véleményt cseréltünk a nemzetközi politikai helyzetről.”
Gorjev ezután jellemezte Sorge helyzetelemző képességét, forradalmi szenvedélyességét, és visszaidézte nézeteit a német fasizmusról, továbbá egy új háború veszélyéről. Munkastílusával kapcsolatban Gorjev tanulmányának erre a részére még visszatérünk. A továbbiakban Gorjev így ír: „Sorge Japánban nagyon jól ismerte az illegális munka rendkívüli nehézségeit, tudta például, hogy a japán titkosszolgálat minden egyes külföldire besúgót állít. De ezek a nehézségek nyilvánvalóan nem túlságosan izgatták Richardot. Úgy beszélt róluk, mint egészen magától értetődő dolgokról, és azt mondta, hogy »a szokatlan nehézségek«-re vonatkozó elképzelések túlságosan relatívek, és hogy minden körülmények között sikert lehet elérni, csak helyesen kell tájékozódni, és érteni kell az adott lehetőségek kihasználásához. Természetesen azonban, fűzte hozzá tűnődő mosollyal, »egy kis szerencse nem árt«.”
Mielőtt rendkívül sikeres németországi tartózkodását befejezte, dr. Sorge 1933. július 30-án jelentette a moszkvai központnak: „Nem mondhatom, hogy feladataimat száz százalékig teljesítettem. Sok mindent egyszerűen nem lehet megcsinálni. De még tovább itt maradni, hogy más újságok képviseletét is megszerezzem, értelmetlen lenne. Elviselhetetlen számomra, hogy a naplopó szerepét játszom, meg kell kezdeni a munkát. Csak azt mondhatom, hogy a jövendő munka feltételei többé-kevésbé rendelkezésre állnak.”
Ez teljesítményének nagyon szerény értékelése volt, mert végül is elintézte, hogy az Egyesült Államokon és Kanadán keresztül, érvényes német útlevéllel, valamint német náci napilapok és folyóiratok ajánlásaival és megbízásaival megkezdhesse utazását Japánba.
Tudatosan elkerülte a Szibérián át vezető vasútvonalat és a Sanghajt érintő hajóutat. Kikerülte az olyan kikötőket is, mint Hamburg és Bréma, ahol a fasiszták fokozottan ellenőrizték a kiutazásokat. Dr. Sorge egy francia utasszállító hajót választott, amely Cherbourg-New York útvonalon közlekedett. Cherbourg felé útközben megállt Párizsban, ahol a Noailles Szálló törzsvendégei közé tartozott. Itt felkereste a központ futára, aki közölte vele, hol találkozhat Tokióban csoportja első munkatársaival. New Yorkból Washingtonba utazott, hogy a japán követségen meglátogassa Katsuji Debuchit, a japán nagykövetet. Sorge átadott a tenno („isteni uralkodó”, a japán császár címe – a fordító megjegyzése) birodalma diplomatájának egy üdvözlő- és ajánlólevelet, amelyet a müncheni dr. Karl Haushofer tábornok és professzor – akiről később még többet fogunk hallani – útközben adott át neki. Haushofer professzor jól ismerte Debuchit. Japánban ismerkedtek meg, és évek óta ugyanazt a politikai irányvonalat képviselték. Debuchi nem volt akárki. Mielőtt a császári Japán nagyköveteként az Egyesült Államokba küldték, már külügyminiszter-helyettes volt. Három évvel a dr. Sorgéval folytatott beszélgetés után Debuchit, külpolitikai érdemei elismeréséül, császára nemesi rangra emelte és kiemelte a lordok előkelő kamarájába. Mikor dr. Sorge a szerfölött udvarias vendéglátójától eltávozott, a tokiói külügyminisztériumnak címzett, hivatalosan lepecsételt – Debuchi ajánlását tartalmazó – levelet vitt magával aktatáskájában. Ez a levél később japán hatalmi körökben sok ajtót megnyitott előtte.
Sorge ezután továbbutazott Chicagóba a világkiállításra, ahol még egyszer találkozott a központ futárával, hogy az utolsó értesüléseket kicseréljék. Ez után a találkozás után dr. Sorge Kanada irányában elhagyta az Egyesült Államokat, és lefoglalt egy helyet a Kanada nyugati partján levő Vancouverből Yokohama felé induló hajójáratra. Az utazási vállalat garantálta német utasának, hogy legkésőbb 1933. szeptember 8-án japán földre léphet.
SaLa
Kérjük, anyagilag támogassa a Bal-Rad-ot! – a blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható 
piktogrammra kattintva Pay-Pal-on
-vagy közvetlen postai úton:
Szabó Péter 2747 Törtel, Petőfi-ut. 12.
HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVÉSZ!
A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.hu/koszonet
Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.hu-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá! De legalább LÁJKOLD! – hiszen azzal is tudsz segíteni!