1960. JANUÁR 29.
(idézet: Apró Antal – A szocializmus építésének útján – 1975)
Amikor az országgyűlés 1958-ban elfogadta a hároméves népgazdaságfejlesztési terv irányelveiről szóló törvényjavaslatot, felhatalmazta a minisztertanácsot, hogy a hároméves terv részletterveit, valamint az egyes minisztériumok és tanácsok éves tervfeladatait kormányhatározattal állapítsa meg. Az Országos Tervhivatal elkészítette az 1960. évi tervet, az előterjesztést a minisztertanács megvitatta és az országgyűléstől kapott felhatalmazás alapján 1959. december 17-én elfogadta. Az 1960. évi terv nagyobb feladatokat tartalmaz, mint amilyent annak idején a hároméves népgazdaságfejlesztési terv irányelveiben az országgyűlés az 1960. évre előirányzott.
Kormányunkat a határozat meghozatalánál az a meggyőződés vezette, hogy az 1960. évi nagyobb célok kitűzése egyfelől lehetséges, másfelől feltétlen szükséges.
Mi bizonyítja, hogy lehetséges volt erre az évre messzebbre mutató tervek elfogadása? Bizonyítja ezt mindenekelőtt országunk politikai és gazdasági megerősödése. Soha nem volt olyan szoros és bensőséges a kapcsolat a dolgozó tömegek, a párt, valamint a kormány között, mint ma. A dolgozók – és tegyük hozzá: nemcsak egyes rétegeik, hanem a dolgozók széles tömegei – népünk története során soha nem élveztek olyan magas életszínvonalat, mint napjainkban, a szocializmus építésének körülményei között. A jobb munka, a termelés gazdaságosságának eddig elért javulása alapozta meg ezt az életszínvonalat, amelynek további emelkedése is kizárólag a jó munkától függ. Biztonságérzet, nyugalom, munkakedv, alkotókészség él dolgozóinkban, s mivel a terv igazi realitását az anyagi megalapozottságon kívül elsősorban a dolgozó tömegek munkaszeretete és lelkesedése jelenti, biztosak lehetünk abban, hogy az anyagi oldalról megalapozott 1960. évi magasabb tervfeladatok sikeresen megoldhatók. De nagyobb lépéssel haladhatunk a szocializmus építésének útján azért is, mert a békés építőmunka számára kedvező a nemzetközi helyzet és nagyobb feladataink megoldásában – saját erőnk mellett – bizton számíthatunk a szocialista tábor országainak, önzetlen barátainknak támogatására, a velük kiépített és egyre fejlődő testvéri együttműködésre.
Szükséges is volt 1960. évi terveinkben nagyobb feladatokat magunk elé tűzni, hiszen azt akarjuk, hogy az életszínvonal a lehető leggyorsabban emelkedjen, és hogy megteremtsük a második ötéves terv eredményes végrehajtásának előfeltételeit. Azt akarjuk, hogy mielőbb elérjük a VII. pártkongresszus által megjelölt alapvető célokat: befejezzük a szocializmus alapjainak lerakását, meggyorsítsuk a szocializmus építését hazánkban. Ezeket a célokat tartotta szem előtt a kormány az 1960. évi népgazdasági terv összeállításánál és a tisztelt országgyűlés elé most beterjesztett 1960. évi költségvetés elkészítésénél.
AZ 1960. ÉVI NÉPGAZDASÁGI TERV FŐ CÉLJAI
Tudom, hogy nemcsak képviselőtársaim, hanem a dolgozók többsége is kellő figyelemmel olvasta a Központi Statisztikai Hivatalnak az 1959. évi munkánk eredményeiről és fogyatékosságairól a napokban nyilvánosságra hozott jelentését. Ezért csak néhány főbb adatra szeretném újból felhívni a figyelmet.
A jelentés hangsúlyozza, hogy a széles körű szocialista munkaverseny eredményeként gazdasági fejlődésünk üteme minden területen meggyorsult.
A gyorsabb ütemű fejlődés nyomán – pártunk márciusi javaslatainak megfelelően – 1959-ben a legfontosabb gazdasági mutatókban elértük a hároméves tervben 1960-ra előirányzott színvonalat. A szocialista ipar termelése már 1959-ben meghaladta az 1960-ra előirányzottat.
A termelékenység lényegében elérte azt a színvonalat, amelyet a hároméves terv 1960-ra írt elő – azaz a márciusi határozatban javasolt mértékben -, körülbelül 5 százalékkal haladta meg az 1958. évit, de – s ez a múlt évi munka egyik legsúlyosabb fogyatékossága – a termelékenység növekedésénél nagyobb mértékben nőtt a foglalkoztatottak száma, mert a vállalatok vezetői sok esetben indokolatlan létszámemeléssel igyekeztek megoldani a növekvő termelési feladatokat. A lakosság reáljövedelme 1959-ben elérte, a lakosság áruvásárlása pedig meghaladta a hároméves tervben 1960-ra előírtat.
Engedjék meg, hogy néhány jellemző adatot ismertessek ez évi tervünk fő céljaiból.
A hároméves terv eredeti előírása szerint a nemzeti jövedelemnek 1960 végére 1957-hez képest 13 százalékkal kellett volna emelkedni. Ha az ez évi terveinket sikeresen megvalósítjuk, akkor a nemzeti jövedelem 1957-hez képest – beleszámítva az első két év eredményeit – mint egy 25 százalékkal lesz nagyobb.
A szocialista ipar termelése, ez évi tervfeladataink sikeres teljesítése esetén mintegy 35 százalékkal nő az előirányzott 22 százalékkal szemben.
Az eredeti terv a mezőgazdasági termelés 12 százalékos emelkedésével számolt 1957-1960 között; ha jól dolgozunk, ez év végéig a növekedés 14-16 százalék lesz.
Annak idején úgy terveztük, hogy a belkereskedelmi forgalom, 1957-et 100-nak véve, 114 százalék lesz ez év végére, de ha ebben az évben is az eddigi lendülettel folyik a termelőmunka, akkor a belkereskedelmi forgalom az 1957. évihez viszonyítva 123 százalékra emelkedik.
1957-ben úgy számoltunk, hogy új áron 57 milliárd forintot fordíthatunk állami beruházásokra; dolgozó népünk jó munkája lehetővé teszi, hogy három év alatt összesen – szintén új áron számítva – 75 milliárd forintot használhassunk fel erre a célra.
Azt terveztük, hogy az 1957. évihez képest 15 százalékkal emelkedjék a termelékenység, s ha gazdasági vezetőink, a munkások és a műszaki dolgozók az eddiginél nagyobb figyelmet szentelnek ennek az alapvető fontosságú feladatnak, a három év alatt a termelékenység 19 százalékkal nő.
1957-ben azt tartottuk lehetségesnek, hogy a bérből és fizetésből élők egy keresőre jutó reálbére, illetve egy főre jutó reáljövedelme az 1957. évihez képest 6, illetve 8 százalékkal legyen magasabb ez év végére. Ha jól dolgozunk, ehelyett 8, illetve 15 százalékos lesz a növekedés.
Igen szépek ezek az eredmények és célok. Minket kommunistákat azonban úgy ismernek, hogy bármilyen dicséretes, jó munka eredményeiről beszélünk is a méltatás szavaival, várható, hogy hozzáfűzzük: de… és következnek a bíráló megállapítások. Valóban, most is következik majd néhány „de”.
Ha a városokban, üzemekben vagy falvakban, hivatalokban dolgozókkal beszélünk, szinte egyöntetűen azt mondják: mi tagadás, jól élek, soha rosszabb ne legyen, de azért még egy-két dolog kellene, amit szívesen megvásárolnék. Egyiknek több ruha vagy jobb lakás, a másiknak új bútor vagy televízió a kívánsága. Nos, ezért fűzzük mi is hozzá mindig az eredmények ismertetéséhez a „de” szócskát, és figyelmeztetjük magunkat, figyelmeztetjük a gazdasági és politikai vezetőket a sikerek mellett jelentkező hibák, fogyatékosságok megszüntetésének fontosságára, arra, hogy csak a növekvő termelés, a jó, gazdaságos munka nyomán érhető el, hogy szocialista hazánk tovább gazdagodjék, a dolgozóknak legyen jobb lakása, több ruhája, új bútora, televíziója stb.
Az eredmények rövid felsorolása mellett most szeretnék néhány olyan problémával foglalkozni, amelynek megoldásához az országgyűlés tagjainak segítségét is kérjük.
BERUHÁZÁSI TEVÉKENYSÉGÜNK
Első helyre vettem a beruházások kérdését. Pártunk VII. kongresszusa jogosan állapította meg, hogy ezen a területen beszélhetünk a legkisebb javulásról. Nemcsak emiatt kell szólnunk róla, hanem azért is, mert a képviselőtársaim előtt levő költségvetésből is láthatjuk, hogy ebben az esztendőben a kiadások igen jelentékeny részét beruházásokra kívánjuk fordítani.
A nemzeti jövedelem, illetve az ipari termelés jelentős mértékű emelkedése lehetővé tette, hogy a felhalmozási alap részaránya a nemzeti jövedelmen belül az 1958. évi 21 százalékról 1959-ben 22 százalékra emelkedjék, 1960-ban pedig – tervünk szerint – ez az arány 25 százalékra nő.
Akadhatnak, akik a beruházások növelésének hallatára felteszik a kérdést: nem követjük-e el újra a korábbi hibákat? Erre a kérdésre is nyíltan, egyértelműen válaszolunk: ezen a területen sem ismétlődnek meg a régebbi hibák. A felhalmozási alap arányának növelésével együtt ugyanis – éppen dolgozó népünk jó munkájának eredményeként – a fogyasztási alap 1959. évi mintegy 7 százalékos növelését ez évben megismételjük, azaz a nemzeti jövedelem fogyasztásra fordított részét 1957-hez képest három év alatt 20 százalékkal emeljük.
Ezek a számok feltétlenül bizonyítják, hogy továbbra is töretlenül érvényesül pártunk és kormányunk azon álláspontja, hogy a szocializmus építésének együtt kell járnia a dolgozók életszínvonalának rendszeres emelkedésével.
Rá kell mutatnom még egy rendkívül fontos körülményre. A nemzeti jövedelem növekedési ütemének fokozódása és a felhalmozási alap arányának emelkedése 1958-ban és 1959-ben is külföldi adósságunk növekedése nélkül, belső erőforrásokból történt, sőt már csökkentettük is külföldi tartozásaink összegét. Ezek a tények mutatják, hogy népgazdaságunk egyensúlya a fogyasztási alap állandó emelkedése és a felhalmozási alap részesedésének növekedése mellett is szilárdan és reálisan belső erőforrásokra épült, és épül a továbbiakban is.
Beruházásokra 1960-ban sokkal többet fordítunk, mint a korábbi években bármikor, mert az alaposan átgondolt beruházás, anyagi erőink ésszerű felhasználása nélkülözhetetlen a szocialista építés meggyorsításához. A termelékenység növelése mellett szükség van új termelő kapacitások kialakítására, a meglevők korszerűsítésére. Elsősorban ezek teszik lehetővé, hogy népgazdaságunk – mindenekelőtt az ipar – termelési szerkezete a szocialista országok között kialakult és egyre fejlődő nemzetközi munkamegosztás keretében fokozatosan a hazai adottságoknak legmegfelelőbben alakuljon át. Az ipar alapjainak kiszélesítése, ezen belül az alapanyagipar, a szénbányászat, a villamosenergia-termelés, a vaskohászat fejlesztése, a mezőgazdaság építőanyaggal, gépekkel, műtrágyával, növényvédő szerekkel való fokozott ellátása a biztosítéka annak, hogy ki tudjuk elégíteni a népgazdaság, a bel- és a külkereskedelem növekvő igényeit.
Nyers elvtárs rámutatott beruházási politikánknak arra a kedvező vonására, hogy 1960-ban a beruházások 78 százalékát termelőberuházásokra fordítjuk, s a beruházások gépi hányada több mint 41 százalék lesz, szemben az előző évek 25-28 százalékával. Ennek nyomán gyorsabb ütemben korszerűsíthetjük termelőberendezéseinket. Iparunk egy év alatt soha nem kapott annyi gépet, berendezést és műszert, mint tavaly. S ebben az évben még többet fog kapni.
Említettem a vaskohászat feltétlenül fontos fejlesztését, külön kívánok szólni a Dunai Vasműről. A pártkongresszuson elfogadott népgazdasági irányelvek kimondják, hogy be kell fejeznünk a Dunai Vasmű meleg- és hideghengerművének építését. Tudjuk hogy ez a téma úgynevezett „kényes” kérdés volt. Nincs ebben semmi olyasmi, amiről ne beszélhetnénk teljes nyíltsággal. Sőt erre talán szükség is van, hogy jóhiszemű, jóakaratú emberek világosan értsék és lássák, miről van szó. Ma az egész világon hiány mutatkozik kohászati termékekből, elsősorban különböző fajta lemezekből. Magyarország jelenleg mintegy 80 ezer tonna finom lemezt importál, a korszerű gépgyártás ugyanis különböző idomacélokon kívül egyre több lemezt igényel. A fogyasztási cikkek, háztartási gépek, közlekedési eszközök nagyobb mennyiségben történő gyártásához több kohászati termék, különösképpen több lemez szükséges.
Gondoljunk csak arra, hogy a második ötéves terv időszakában meg akarjuk kétszerezni sok országban ismert és keresett autóbuszaink termelését, s 1965-ig 460 ezer mosógépet, 150 ezer hűtőszekrényt kívánunk gyártani. A Dunai Vasmű hideg- és meleghengerművének üzembe helyezése szükségtelenné teszi a finomlemez importját, sőt a második ötéves terv végén már évente 50 ezer tonna finomlemezt tudunk majd exportálni. Ezzel segítjük a többi szocialista országot is, amelyektől cserébe más fontos, nélkülözhetetlen alapanyagot vásárolhatunk. Mindez indokolja, hogy ebben az évben mintegy 580 millió forintot fordítunk a Dunai Vasmű fejlesztésére. Az itt dolgozók munkájának nagy eredménye, hogy a meleghengermű a tervezettnél két évvel korábban, már ez évben termelni kezd, a negyedik martinkemencével és a második kokszolóblokkal együtt. A Vasmű már ebben az évben több mint 20 ezer tonna lemezt, 350 ezer tonna acélt és mintegy 420 ezer tonna kokszot ad népgazdaságunknak. Egyidejűleg gondot fordítunk Dunaújváros további fejlesztésére is. Ez a szocialista város a Vasmű óriási ipartelepével együtt a magyar nép alkotóerejének nagyszerű szimbóluma, de egyben hirdetője a Szovjetunió önzetlen baráti segítségének is, hiszen közismert, hogy a Szovjetunió készítette a Vasmű terveit és szállítja jelenleg is a szükséges gépek nagy részét.
Változatlanul problémát jelent, hogy még mindig nem sikerült eléggé koncentrálni és gyorsabban megvalósítani beruházásainkat. A pártkongresszuson elfogadott gazdasági irányelvek kimondják, hogy a beruházási eszközök koncentrálása és a megkezdett beruházások tervszerű üzembe helyezése végett csak olyan mértékben lehet elkezdeni az új beruházásokat, hogy ne szenvedjen késedelmet a már megkezdett beruházások előírt ütemű végrehajtása. Kormányunk ennek megfelelően a szocialista építőmunka e rendkívül fontos területén is rendet fog teremteni. A tapasztalatok alapján a kormány úgy döntött, hogy értékhatáron felüli új beruházás megkezdésére 1960-ban csak 1,3 milliárd forintot lehet felhasználni, többi anyagi erőnket a már megkezdett beruházások befejezésére, illetve gyorsabb ütemű kivitelezésére fordítjuk.
A beruházási igények és szükségletek elbírálásánál elsősorban az vezet bennünket, hogy általában, de iparáganként, és egyes munkaterületeken belül is olyan helyre összpontosítsuk anyagi erőinket, ahol a beruházás a lehető leggyorsabban térül meg, segíti népgazdaságunk fejlesztését, korszerűsítését, a műszaki színvonal emelését. Nem új keletű ez a törekvésünk, s már hozott is eredményeket. 1959-ben több fontos új létesítményt helyeztek üzembe. Az idő nem engedi, hogy akár csak a legfontosabbakat is mind felsoroljam, ezért csupán jellemző példaként említem meg, hogy 1959 IV. negyedévétől kezdve áramot ad a Pécsújhelyi Hőerőmű első gépegysége; megkezdte termelését a Lenin Kohászati Művek ércelőkészítő műve, amelynek üzembe helyezésével gazdaságosabbá válik a nyersvastermelés; Lábatlanon új épületelemgyár épült; Mohácson új farostlemezgyárat, Szombathelyen új forgácslapüzemet és szövőüzemet létesítettek; nőtt az élelmiszeripar teljesítőképessége; 1959-ben az új létesítményeken kívül sikerült jelentősen bővítenünk sok meglevő iparvállalatot is. Bár a mezőgazdasággal külön kívánok még foglalkozni, itt kell megemlítenem, hogy a mezőgazdaság fejlesztésére is jelentős összegeket fordítottunk. Tavaly három új hibridkukorica-előkészítő üzemet építettünk. A termelőszövetkezetek és az állami gazdaságok jóval több állatférőhellyel gyarapodtak, mint 1958-ban. A mezőgazdasági munkák gépesítésére 1959-ben mintegy négyszer annyi traktort, körülbelül nyolcszor annyi aratógépet, csaknem kétszer annyi vetőgépet és hétszer annyi silókombájnt állítottak munkába, mint a megelőző esztendőben.
A mezőgazdaság sem „mostoha gyermek”. Az 1960. évi beruházási tervben szereplő összeg 14 százalékát – közel 7 milliárd forintot – szándékozzuk mezőgazdasági beruházásokra fordítani, ez 27 százalékkal több az 1959. évinél. A mezőgazdasági beruházásoknak több mint felét a mezőgazdaság további gépesítésére használjuk fel. Sok egyéb gép mellett több mint 10 ezer traktort, több mint 4 ezer gabonavető gépet, 1400 gabonakombájnt, 2400 fűkaszát, csaknem 3500 műtrágyaszórót kap idén a mezőgazdaság. Az univerzális traktorok aránya ez évben országosan meghaladja az 50 százalékot. A termelőszövetkezetek megerősítésére, illetve fejlesztésére 2825 millió forintot irányzott elő a terv, ebből az állami hitel csaknem 2,4 milliárd. A termelőszövetkezetek építési beruházásait több mint 1,5 milliárd forinttal segítjük.
Az 1960. évi beruházási program megvalósítása nagy feladatok elé állítja építőiparunkat és építőanyag-iparunkat. Ismeretes, hogy a különböző jogos igények kielégítését gátolja építőanyag- és építőiparunk szűk termelési kapacitása. Ennek feloldására ez évben építőanyag-ipari beruházásokra több mint 800 millió forintot fordítunk. Különösen fontos a meglevő cementgyárak kapacitásának bővítése, új cementgyárak építése. Vác közelében építjük fel a Dunai Cement- és Mészművet, amely a hároméves terv legnagyobb építkezése. Beruházási költsége összesen 2,8 milliárd forintot tesz ki. A gyár termelése számottevően enyhíti majd a cementhiányt, az ország cementtermelését 1963-1965-ig fokozatosan 1 millió tonna cementtel, azaz a jelenlegihez képest mintegy 70 százalékkal növeli.
Építőiparunk sok elismerésre méltó eredményt mondhat magáénak, de munkájában vannak fogyatékosságok, hibák is. Egyik legsúlyosabb hiba az, hogy elmaradt az ipar szerkezeti átalakítását elősegítő beruházások kivitelezésével. Szükségesnek tartom, hogy az építőipar vezetőinek és valamennyi dolgozójának figyelmét felhívjam néhány – szerintünk – legfontosabb feladatra.
A rendelkezésre álló építési kapacitásokat, munkaerőt, anyagot, gépet a legnagyobb körültekintéssel, a leghatékonyabban kell felhasználniuk és az itt dolgozóknak is mindent el kell követniük, hogy a beruházásokat a leggazdaságosabban koncentrálják. Törekedjenek arra, hogy a beruházásokat, építkezéseket a legjobban előkészítsék, válasszák ki a leggazdaságosabb megoldást. Idejében készítsék el a tervdokumentációt, lehetőleg korszerű típustervek felhasználásával. Minden igyekezetükkel legyenek azon, hogy a beruházás kivitelezése optimális idő alatt történjék. A tervezőirodák a mezőgazdasági, de különösen a termelőszövetkezeti építkezésekhez különböző, a helyi anyagok felhasználását is figyelembe vevő típusterveket készítsenek. A most alakult, illetve alakuló új termelőszövetkezetek pedig építkezéseikhez beszerezhessék a megfelelő anyagokat, találjanak kivitelezőt.
A MEZŐGAZDASÁG FEJLŐDÉSÉRŐL
Pártunk és kormányunk bizalmat élvező politikájának eredményeként napjainkban a falun történelmi jelentőségű társadalmi-gazdasági átalakulás megy végbe. A hároméves terv időszakának elején hazánk szántóterületének kereken egynegyede tartozott még csak a szocialista szektorhoz, a most érkezett legújabb összesítő jelentés szerint már kétharmada, egészen pontosan 66,2 százaléka, ezen belül az összes szántóterület 51,9 százalékán termelőszövetkezetek gazdálkodnak. 1959. november 1-e óta 293 ezerrel nőtt a termelőszövetkezeti tagok száma. Ma már a községek 65,3 százaléka – szám szerint: 2138 – termelőszövetkezeti község. November l-e óta 767 község lett termelőszövetkezeti községgé. Termelőszövetkezeti város lett a többi között Szeged, Békéscsaba, Gyula és Nagykőrös is.
Ezen adatok alapján bátran megállapíthatjuk, hogy a dolgozó parasztság napjainkban tömegesen lép a közös gazdálkodás útjára. Országunk dolgozó parasztsága – a párt helyes politikájának, gazdasági és társadalmi fejlődésünk számos sikerének, a meglevő szocialista mezőgazdasági nagyüzemek példamutatásának és a türelmes felvilágosító szónak hatására – felismerte, hogy felemelkedésének egyedüli biztos útja a szocialista nagyüzemi gazdálkodás. Innen, az országgyűlés fórumáról is üdvözöljük a termelőszövetkezetbe lépett dolgozó parasztok százezreit. Új és egyre gazdagabbá, kulturáltabbá váló életük egy fontos szakaszába lépve, kívánjuk nekik, hogy helyi vezetőiket jól megválasztva, a közös munkában, a közös célok eléréséért egységesen felsorakozva maguk és hazájuk javára jó egészségben, jó munkával nagy sikereket érjenek el.
A Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottsága január 12-én tartott ülésén felszólította a párt- és állami szerveket: fokozzák a termelőszövetkezetek megszilárdítására irányuló munkájukat, nyújtsanak kellő segítséget a szövetkezetekbe tömörült dolgozó parasztoknak ahhoz, hogy az új termelőszövetkezetekben a közös munka mielőbb megkezdődjék.
Az előbbiekben – a beruházások kérdéseinek taglalásánál – már tájékoztattam a tisztelt országgyűlést arról, hogy 1959-ben és hasonlóképpen 1960-ban kormányunk elsőrendű fontosságú feladatának tekintette, illetve tekinti a termelőszövetkezeti mozgalom minden lehetséges módon történő támogatását. Az elmondottakhoz kiegészítésként itt hadd fűzzem még hozzá, hogy annak idején a termelőszövetkezetek segítésére a hároméves terv egész időszakára nem egészen kétmilliárd forint közép- és hosszú lejáratú hitelt irányoztunk elő, ezzel szemben csupán 1959-ben több mint hárommilliárd forintra emelkedett a termelőszövetkezetek állami hitellel való támogatása. A szocialista mezőgazdasági nagyüzemek létrejöttével megnyílik a mezőgazdaságban is a termelőerők folytonos fejlesztésének nagyszerű perspektívája. A termelőszövetkezeti mozgalom fejlődése biztosíték arra, hogy teljesítjük és túl is teljesítjük a mezőgazdasági termelés ez évi feladatait. Eddig is sikerült megoldanunk és ezután is feltétlenül szem előtt kell tartanunk a kettős feladatot: úgy fejlesszük a termelőszövetkezeti mozgalmat, olyan gonddal foglalkozzunk a termelőszövetkezetek megszilárdításával, úgy építsük szocialista mezőgazdaságunkat, hogy közben minél nagyobb arányban növekedjék a mezőgazdaság árutermelése.
Az elmúlt esztendőben tovább fejlődött az állattenyésztés. Valamennyi állatfaj állománya a tervezettnek megfelelően alakult, sőt a sertés-, baromfi- és juhállomány az eddig ismert legmagasabb szintet érte el. Örvendetes, hogy a terület növekedésével arányosan fejlődött a mezőgazdasági termelőszövetkezetek közös állattenyésztése is.
Hasznosnak bizonyultak a nagyüzemi baromfitenyésztés fejlesztését célzó állami beruházások is. Elsősorban ennek köszönhető, hogy a baromfitenyésztésben jelentékenyen nőtt az árutermelés aránya. A termelőszövetkezetekben a baromfihús termelése egy év alatt megháromszorozódott, a baromfitelepek tojástermelése megnégyszereződött.
Az állattenyésztés fejlesztésében az idén a tavalyinál nagyobb feladatokat kell megoldani. Ebben az évben például legalább 530 ezer mázsával több vágóállatot, 80 millió literrel több tejet, 60 millió darabbal több tojást és 1400 mázsával több gyapjút kell szolgáltatnia a mezőgazdaságnak, mint amennyit 1959-ben adott. E feladatok megvalósításának egyik alapvető feltétele, hogy a régebben működő termelőszövetkezetekben és az újakban megszilárduljon és tovább fejlődjék a közös állattenyésztés; a másik a zavartalan takarmányellátás.
A bőséges takarmányellátás szempontjából kiemelkedő jelentősége van a kukoricatermesztésnek. Vannak biztató, szép eredményeink. A legértékesebb takarmánynövény vetésterülete jelentékenyen nőtt, s ami különösen fontos: az eddigi legmagasabb termésátlaggal fizetett. Száraz szemtermésre számítva – a tervezett 12,9 mázsa helyett – katasztrális holdanként átlagosan 14,9 mázsa kukoricánk termett. A silókukorica vetésterülete egy év alatt több mint kétszeresére nőtt.
Ezek az eredmények annak köszönhetők, hogy a szemes és silókukorica termesztése a mezőgazdasági termelők, valamint az irányító szervekben dolgozó vezetők figyelmének középpontjába került. Kiszélesedett a hibridkukorica-vetőmag használata. 1958-ban az ország kukorica-vetésterületének még csak 7, 1959-ben viszont már 40 százalékán használtak hibrid vetőmagot. Az állami gazdaságokban és a termelőszövetkezetek szántóföldjein – nagyon helyesen – szinte általánossá vált a hibrid vetőmag használata.
Most célul tűzhetjük ki, hogy ebben az évben országosan a vetésterület mintegy 60 százalékát vessék be hibrid maggal. Szerény számítás szerint is ilyen módon csaknem 3 millió mázsával növelhető ez évben a kukoricatermés, ez pedig – átszámítva – mintegy 5-6 ezer vagonnal több sertéshúst jelent.
Nagy figyelmet kell fordítani a mezőgazdasági árutermelés és ezzel együtt az állami felvásárlás tervének teljesítésére. Igaz, a jövőben jobban támaszkodhatunk állami gazdaságainkra és termelőszövetkezeteinkre, de nem nélkülözhetjük az egyénileg gazdálkodó termelők, sőt a háztáji gazdaságok árutermelését sem, különösen az állati termékekből. Úgy gondolom, hogy teljesen jogos az állam igénye a mezőgazdasági árutermelési és felvásárlási terv teljesítésére akkor, amikor nagy erőfeszítéseket teszünk – amint az elmondottakból is kitűnik – a mezőgazdaság több géppel, építőanyaggal, műtrágyával, növényvédő szerrel és más szükséges eszközzel való ellátása végett. 1960-ban a múlt évihez képest 8,9 százalékkal kell növelni a mezőgazdasági termékek felvásárlását.
KÜLKERESKEDELMÜNK FELADATAI
Nagy fontosságára való tekintettel külön foglalkozom külkereskedelmünk feladataival.
1959-ben a külkereskedelemben is jó eredményeket értünk el. Külkereskedelmi áruforgalmunk a múlt év végén lényegesen magasabb volt a hároméves tervben 1960-ra előirányzott forgalomnál.
Külkereskedelmünkre is vonatkozik, hogy ebben az évben a tavalyinál nagyobb feladatokat kell megoldani. A szocialista építés örvendetesen meggyorsult üteme azt követeli, hogy mind az ipar, mind a mezőgazdaság számára a tavalyinál jóval több nyersanyagot és gépet importáljunk. A külkereskedelmi lehetőségek felhasználásával is javítani akarjuk a lakosság ellátását, ezért a tavalyihoz képest mintegy 20 százalékkal növeljük a fogyasztási cikkek behozatalát. Elsőrendű követelmény, hogy a nemzetközi fizetési mérlegnek az előző évek szívós munkájával megteremtett egyensúlyát fenntartsuk, tovább szilárdítsuk. Ehhez két dologra van feltétlenül szükség: először az importból származó anyagokkal és gépekkel fokozottan kell takarékoskodni, s erre – a tapasztalatok bizonyítják – bőven van lehetőség. Másodszor: minden erőfeszítést összpontosítani kell a kivitel fokozására, a gazdaságosan exportálható termékek termelésének növelésére.
Nemcsak a külkereskedelemben, hanem egész népgazdaságunkban elért eredményeink egyik alapvető tényezője, egyszersmind jövőbeli sikereink biztosítéka, hogy egyre bővül gazdasági együttműködésünk és kereskedelmünk a szocialista országokkal. Felmérhetetlen jelentőségű számunkra az, hogy hazánk – mint viszonylag kis ország – a szocialista nemzetközi munkamegosztás részeseként fejlődését az egész hatalmas szocialista világrendszer gazdasági erőforrásaira, műszaki és tudományos tapasztalataira építheti.
Együttműködésünk a szocialista országokkal – elsősorban a KGST keretében – 1959-ben minden területen fejlődött. E kapcsolataink nagy jelentőségének jellemzésére megemlítem, hogy már előkészítettük a KGST-ben részt vevő valamennyi országgal az 1961-1965-ös évekre szóló, tehát a második ötéves tervünk egész időszakára érvényes, hosszú lejáratú külkereskedelmi megállapodásokat is, amelyeknek aláírására a közeli hónapokban sor kerül. Kormányunk a békés egymás mellett élés politikájának jegyében a továbbiakban is arra törekszik, hogy a tőkésországokkal is erősítsük gazdasági kapcsolatainkat, az egyenjogúság és a kölcsönös előnyök elve alapján növeljük áruforgalmunkat. Ez évi tervünk ebben a relációban is a forgalom növekedésével számol. Pozitívan értékeljük, hogy az utóbbi hónapokban újonnan aláírt vagy meghosszabbított megállapodásokat kötöttünk több mint 20 tőkésországgal. Szélesítettük a külkereskedelmi forgalmat többek között Ausztriával, Angliával és más tőkésországokkal is. Örvendetes, hogy fejlődnek gazdasági kapcsolataink a függetlenségüket nemrég elnyert ázsiai és afrikai országokkal is.
Ez évi feladataink teljesítésére bizton számíthatunk, s meggyőződésünk, hogy minden alapunk megvan erre a derűlátásra. Munkásosztályunk, parasztságunk, értelmiségünk az utóbbi két évben minden tervfeladatot túlteljesített. Bízunk abban, hogy dolgozó népünk az eddig elért termelési sikereket ebben az esztendőben újabbakkal tetézi. A kongresszusi munkaverseny általam is kiemelt eredményei azonban nem felejtethetik el velünk, hogy a múlt esztendő végén nemkívánatos jelenségek is mutatkoztak: nem egy helyen jelentkezett a már sokszor elítélt „mennyiségi szemlélet”, a létszám felesleges duzzasztása, az anyagkészletek felesleges fogyasztása, itt-ott a minőség romlása, a műszaki fejlesztés háttérbe szorulása. A szocialista munkaverseny nem szorítkozhat egyoldalúan és általában mindenütt mennyiségi, többtermelési eredmények elérésére. A munkaverseny-mozgalom további fellendítésében számítunk a verseny élenjáróira: a szocialista brigádokra, amelyek nemcsak termelési célok elérését, termelőmunkájuk javítását vállalták, hanem egyszersmind a szocialista magatartás és erkölcs, a közösségi szellem elmélyítésén munkálkodnak, tanulnak, művelődnek. A vállalatok, üzemek vezetői az eddiginél is sokkal jobban támogassák ezt a kiváló kezdeményezést.
Befejezésül a gazdasági vezetés néhány kérdéséről, a gazdasági vezetők néhány fontos feladatáról kívánok szólni.
Amikor gazdasági vezetőket mondtam, nemcsak miniszterekre, miniszterhelyettesekre, nagy üzemek igazgatóira gondoltam, hanem rajtuk kívül valamennyi vállalatvezetőre, igazgatóra, főmérnökre, tanácselnökre, a termelőszövetkezetek elnökeire, a gépállomások és állami gazdaságok igazgatóira. Ez évi terveink megvalósításának – amint erre már a bevezetőben rámutattam – megvan minden politikai és anyagi, tárgyi előfeltétele, de rendkívül sok múlik rajtuk, vezetőkön. Folytatjuk azt a gyakorlatot, hogy a vezetőknek hatásköröket, nagyobb önállóságot adunk. Ezzel jól kell élniük. Legyenek a vezetésük alatt álló területnek valóban egyszemélyi felelős irányítói, gazdái. Feltétlenül biztosítsák a szocialista fegyelmet és különösképpen az üzemekben a technológiai fegyelmet. Vezessenek határozottan. Tanuljanak állandóan, képezzék magukat, s erre buzdítsák munkatársaikat is. Beszéljék meg munkatársaikkal feladataikat, magyarázzák meg nekik megbízatásuk célját, jelentőségét, s ha munkatársuk ezt a feladatot elvállalta, vagy erre utasítást adtak neki, követeljék meg az adott szó megtartását. Legyenek nyugodt vezetők, de ugyanakkor türelmetlenek és kibékíthetetlenek is a hibákkal, a lazaságokkal, a kötelességmulasztással szemben. Kíméletlenül lépjenek fel gazdasági vezetőink az anyagi jellegű visszaélésekkel szemben! A hozott határozatok és törvények végrehajtását a minisztériumokban, az Országos Tervhivatalban, a tanácsoknál és minden más területen a vezetőknek fokozottabban ellenőrizniük kell, hogy érvényt szerezzünk saját döntéseinknek.
Nálunk sok helyen még nem szokás, hogy az ellenőrzést és a hibák megállapítását a valóban felelősök komoly számonkérése követné. Nemcsak a liberalizmus az oka ennek, hanem az is, hogy sok esetben – a vezető helytelen munkamódszere következtében – nem is lehet egyértelműen megállapítani, kik a felelősek a mulasztásért. Arra pedig semmi szükség sincs, hogy látszat-felelősségrevonás történjék, s ahogyan ez meg szokott történni, bűnbakként a lehető legalacsonyabb beosztású dolgozón verjék el a port.
Pártunk kongresszusának határozata kimondja: a gazdasági élet vezetőinek feltétlenül meg kell tanulniuk, hogy munkájukban az eddiginél nagyobb mértékben és bátrabban támaszkodjanak fejlődésünk legnagyobb lendítőerejére, a tömegek öntudatára, véleményére és lelkesedésére. Ez a bizalom párosuljon azzal, hogy erkölcsi és anyagi elismerésben részesítsék a legjobb dolgozókat. De ennek a bizalomnak a jegyében bírálni is kell, s ha a bírálat nem használt, ha a hibák és a mulasztások megismétlődnek, az elnézést fel kell váltani a figyelmeztetésnek és a felelősségrevonásnak. Nem arról van szó, hogy egy mulasztásért mindjárt a fejét akarják venni valakinek. De az nagyon fontos, hogy valaki ne követhessen el sorozatosan mulasztásokat, fegyelmezetlenségeket. S ha valakin a sok tanács, bírálat és figyelmeztetés sem segít, helyes és szükséges, ha ilyen – tisztségére végső soron alkalmatlannak bizonyult – embert más, képességének és képzettségének megfelelő munkakörbe helyeznek.
A dolgozók túlnyomó többsége szereti a rendet és a fegyelmet, és elvárja a vezetőtől, hogy ezt megteremtse. Az ilyen vezető nem válik népszerűtlenné, éppen ellenkezőleg: élvezni fogja a dolgozók többségének megbecsülését, feltétlen bizalmát, s ez a biztosítéka annak, hogy vezetők és beosztottak együtt munkálkodnak az adott kollektívára váró feladatok jó megoldásáért.
SaLa
Kérjük, anyagilag támogassa a Bal-Rad-ot! – a blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható 
piktogrammra kattintva Pay-Pal-on
-vagy közvetlen postai úton:
Szabó Péter 2747 Törtel, Petőfi-ut. 12.
HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVÉSZ!
A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.hu/koszonet
Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.hu-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá! De legalább LÁJKOLD! – hiszen azzal is tudsz segíteni!