2
(idézet: A Sorge-sztori – Julius Mader)
A RETTENTHETETLENEK CSOPORTJA
Dr. Sorge az előtte álló feladattal egymaga természetesen nem tudott megbirkózni, megbízható segítőtársakra volt szüksége. A központ azzal segítette, hogy munkatársakat küldött Sanghajba, de a helyszínen is kellett segítőket keresnie. Mindenekelőtt a gyors hírváltást kellett megszerveznie a moszkvai központtal. A Sanghaj-Harbin futárvonalon rendszeresen hosszabb híreket továbbítottak, amelyeket laponként mikrofilmekre fotóztak. A különösen fontos rövid és sürgős jelentéseket azonban rövidhullámú adón Vlagyivosztokon keresztül kellett leadni a központnak. Ezeket először dr. Sorge személyesen rejtjelezte. Ezt az időigényes munkát azonban hamarosan átvette egy, a központ által küldött hírszerző, aki Lengyelország Kommunista Pártjának volt tagja, és magát Johnnak nevezte. Ő végezte a csoport részére a szükséges fotómunkákat is. Ezenkívül a sanghaji Észak-Szecsuan úton nyitott fényképészüzletének szerény bevételével hozzájárult a csoport költségeinek fedezéséhez. Az üzlet és a hozzá tartozó sötétkamra egyébként kiválóan alkalmas volt illegális találkozásokra és a titkos futárok indítására.
A rádió-összeköttetést a központtal rövid időre dr. Sorge első rádiósa, Sepp Weingarten16, az egykori haditengerészeti távírász és német kommunista, saját készítésű rádiójával teremtette meg, aki a sanghaji francia engedményes területen telepedett le.
1931 elején ezt a munkát a 31 éves Max Christiansen-Clausen vette át, aki Max Clausen néven német üzletembernek álcázta magát, és Szibérián, Harbinon és Dairenen keresztül már 1929 telén Sanghajba érkezett. Clausen 1927 márciusában lett tagja Németország Kommunista Pártjának, és 1928-ban ment a Szovjetunióba. Hírszerző lett, majd a Vörös Hadsereg rádiósa, és ezután Kínába költözött. Ott ismerte meg későbbi feleségét, a hasonló korú, orosz származású Anna Zsdankovát17, aki első házassága révén finn állampolgársággal rendelkezett. Anna ekkor mint egyedülálló, Sanghajban betegápolóként tartotta fenn magát. Max Christiansen-Clausen megkérdezte dr. Sorgét, a főnökét, hogy tervezett együttélése Annával összeegyeztethető-e feladatával. Sorge beleegyezett, hogy Max bemutassa neki szerelmét. Miután közelebbről megismerkedtek, Sorgénak ez volt a véleménye: „Nagyon szimaptikus nő. Sok szerencsét kívánok Neked!”18 Richard, Max és Anna ezután több mint 12 évig folytattak a Távol-Keleten hírszerző tevékenységet, és az ügy iránti hűségük, egymás iránti feltétlen bizalmuk nem egy életveszélyes konfliktuson segítette át őket.
Pontosan egy évvel dr. Sorge után egy észt férfi érkezett Sanghajba. Útlevelében ez állt: Klaas Selman19, foglalkozása: állatorvos. Ám nyilvánvalóan más ambíciói voltak, mint az állatokkal való foglalkozás. Hivatalosan betársult a fényképészüzletbe, amelyben – biztosan nem véletlenül – John dolgozott. Selman nyitott a közelben egy szép, jól jövedelmező éttermet is, európai konyhával, és dr. Sorge hamarosan a törzsvendégei közé tartozott. A valóságban Selman az a katonai szakértő volt, akit dr. Sorge – csoportja megerősítésére – a központtól rádión kért, és valójában Kari Martin Rimmnek hívták. Újabb egy év múlva felesége, Ljuba Ivanovna Rimm20, Luisa Klaas névre kiállított észt útlevéllel megérkezett Sanghajba. Utazása, amelytől végeredményben az egész sanghaji csoport biztonsága is függött, igen kalandos volt. Moszkvát úgy hagyta el, mint szovjet állampolgár, Észtországban németté változott, majd Berlinben az észt Luisa Klaas lett. A magát egy jólszituált állatorvos feleségének kiadó Ljuba Velencéből, Hongkongon keresztül a Conte Rosse luxushajón sikeresen megérkezett Sanghajba.
Ljuba már érkezése napján megismerkedett Sorgéval. Erre így emlékszik vissza: „Azon az estén vendég jött hozzánk, megnyerő külsejű volt, sportoló típus. Úgy üdvözölt engem, mint régi barátját. ’Már megérkezett? Nagyon örülök. Hogy utazott? Biztosan egy kicsit ideges volt. Nem volt semmiféle »árnyék« Ön mögött?’ Miközben elhalmozott kérdéseivel, kicsit pontosabban megfigyeltem. Szép göndör haja volt és kék szeme. Nagy hatással volt rám. Karl bemutatta: »Ez Richard«.”21
Jelentős és pótolhatatlan segítséget nyújtott a Sorge-csoportnak Csang, a kínai kommunista. A szovjet Sorge-irodalom, mint „a tetterős, mindent tudó kínai Csangot” említi. Apja Sanghajban egy kínai tábornok komornyikja volt. Ez olyan körülmény volt, amelynek igen nagy hasznát vették. Rimm felesége ezzel kapcsolatban visszaemlékezett egy veszélyes vállalkozásra. Miután a csoport egyik kínai informátorát a szokásos razziák valamelyikén a rendőrség letartóztatta, elővigyázatosságból egyik rádiójukat szét akarták szedni, és néhány napra elrejteni. Ljuba Rimm és Csang azon fáradozott, hogy a készüléket egy elegáns bőröndben ennek a tábornoknak a lakására vigye, ahol Csang apjának kellett elrejtenie. A tábornok villájának közvetlen közelében azonban egy motoros rendőrségi járőr akarta ellenőrizni őket. Csang hidegvérűen heves vitába szállt az egyre inkább elbizonytalanodó rendőrrel, és kétségbe vonta azt a jogát, hogy ellenőrizheti egy tábornok bőröndjét. Csang apja ugyanis közreműködött a titkos szállítás lebonyolításában. Nagy csődület keletkezett, és az általános tolongásban Csang apja behúzta a riksát a bőrönddel a villa belső udvarára. Amikor a rendőrök mégiscsak behatoltak a villába, és erőszakkal felnyitották a bőröndöt, csupán egyenruhát találtak benne, továbbá a tábornok mosatlan fehérneműit, s ezért sűrű bocsánatkérések közepette kénytelenek voltak távozni. Csang apja a bőröndöt előzőleg villámgyorsan kicserélte. A helyzet rendkívül kényes volt, mert a Sanghajban akkor érvényes hadbíráskodás szerint illegális rádiókészülék tartásáért és használatáért halálbüntetés járt. Csang hidegvérűsége és helyismerete elejét vette a bajnak. Munkája a katonai tanácsadók vonatkozásában is rendkívül eredményes volt. A tanácsadók – állásuknak megfelelően – sok kulit, inast, szakácsnőt, szobalányt és nevelőnőt alkalmaztak. Csang jól értett ahhoz, hogy szükség esetén, e személyzeten keresztül, időben mozgósítsa a „nyitott szemeket és füleket”.
Ruth Werner Sanghajban megismerte Sorgénak egy további kínai harcostársát is, akit a következőképpen jellemzett: „Richard munkatársai közé tartozott egy fiatal, törékeny kínai nő is, akinek rövid haja és sápadt arca volt. Egy befolyásos családból jött. Apja, aki – azt hiszem – Kuomintang-tábornok volt, elűzte őt amikor saját döntése alapján egy nincstelen kommunistához ment feleségül. Intelligens, bátor és szerény volt. Férje tüdőbajban szenvedett. Richard kívánságára béreltem férje számára egy bungalót a Mokansahn-hegységben, és meg is látogattam ott.”22
A csoport legfontosabb informátorai közé azonban a harmincéves japán író és újságíró, dr. Hozumi Ozaki tartozott. Dr. Sorge később egyszer a következő, önmagáért beszélő írásbeli igazolást adta részére: „Ozaki volt az én első és legértékesebb segítőm … Kapcsolataink, mind a hivatalosak, mind a tisztán személyiek, mindig kiválóak voltak. Ő mindig a legpontosabb, a legteljesebb és legérdekesebb információkkal szolgált számomra, amelyeket valaha japán forrásokból kaptam. Ugyanakkor, miután megismertük egymást, a legjobb barátok is lettünk.”
Dr. Ozaki, Sirikava Ziro írói néven, japánra fordította az általa jól ismert és vele bizalmas barátságban levő Agnes Smedley Egy nő egyedül című könyvét. Ozaki 1928 óta hivatalosan Sanghajban élt, mint a tekintélyes japán Osaka Asahi Shimbun tudósítója. Áttekinthetetlenül nagy, politikailag baloldali beállítottságú baráti köréhez tartozott például Vang Csüeh-ven és Jang Liu-csing kínai tudós. A császári Kyoto Egyetemen mindketten annál a kiváló japán marxista közgazdásznál, dr. Hajime Kavakami professzornál tanultak, aki japánra fordította Marx Tőke című művét. A Kínai Kommunista Ifjúsági Szövetségnek is tagjai voltak, és 1930 végén Sanghajban megalapították az antiimperialista Japán-Kínai Harci Ligát. Dr. Sorge különösen Vang professzorral tanácskozott sokszor, aki kiváló ismerője volt hazájának, és igen kiterjedt kapcsolata volt a kínai archívumokkal és könyvtárakkal.
Dr. Ozakin keresztül a Sorge-csoport további együttműködést teremtett magának Tejkichi Kaveival, a Shanghai Weekly News című lap japán tudósítójával, Funakoshi Hisaóval, a Shanghai Daily News című napilap japán szerkesztőjével és Jamakami Masajoshival, aki a jónevű Rengo Tsushin japán sajtóügynökség kínai irodáját vezette.
Tejkichi Kavei különösen hasznos volt a Sorge-csoport számára, mert 1929 óta ismerte Ryuki Soejimát, a japán tolmácsot, aki mint kormánytisztviselő Pekingben dolgozott. Segítségével bejutott a Szovjetunióval határos Észak-Kínában a japán megszállók katonai titkosszolgálatába. 1932-ben meggyőzte Soejimát, hogy ajánlja fel szolgálatait a japán titkosszolgálatnak, amely a tolmácsot ellenőrizte, majd alkalmazta. Soejima összesen 37 titkos okmányt másolt le, és azokat működési helyéről, Mukdenből futárral küldte Sanghajba. A harmincas évek közepén azonban gyáva árulóvá vált, és Kávéit „júdáspénz” fejében kiadta a japán rendőrségnek. Az újságírót ennek alapján a hsingkingi börtönben öt napon át bestiálisán kínozták, és szakadatlanul vallatták. Kavei azonban kész volt inkább meghalni, mint harcostársait elárulni. Bizonyítékok hiányában egy konzuli bíróság tízhavi felfüggesztett börtönbüntetésre ítélte. 1940-ben hazatért Japánba, ott azonnal felvette a kapcsolatot Ozakival, és folytatta a harcot.
Sorge sanghaji hírszerző csoportja tehát eleve nemzetközi volt: magjához négy szovjet állampolgár, egy-egy lengyel és kínai, két német kommunista és egy japán hazafi tartozott. A csoport tagjai együttesen több nyelven beszéltek: németül, oroszul, angolul, franciául, japánul, észtül, finnül és lengyelül. Emellett a kínai nyelv különböző tájszólásait is ismerték. Karl Rimm például hat nyelven beszélt.
ÚJ FRONT, RÉGI ELLENFELEK
Az imperialista államoknak – különösen az Egyesült Államoknak, Nagy-Britanniának, de Németországnak is – 1925 és 1929 között tudomásul kellett venniük, hogy az antiimperialista és antifeudális forradalom következtében befolyásuk Kínában meggyengült. Ezért a Csang Kaj-sek-rendszert pénzzel, a legmodernebb fegyverekkel és katonai tanácsadókkal erősítették: hogy segítsék a diktátort a forradalom elfojtásában. Ezzel az óriási, erős és tapasztalt hatalommal, távol a hazától, a hírszerzők egy kis csoportja állt szemben. Az osztályharc egyik frontja volt ez a Távol-Keleten.
Dr. Sorge legfontosabb célpontjai, érthető okok miatt, a német katonai tanácsadók voltak. Meg kellett nyernie a bizalmukat, mert rajtuk keresztül tudott behatolni Csang Kaj-sek bürokratikus és katonai apparátusába, és onnan információkat szerezni. Rajtuk keresztül kellett megkísérelnie azt is, hogy értesüléseket szerezzen más imperialista államok terveiről, például a japánok szándékáról, akiknek agresszivitása egyre világosabbá vált.
A Kuomintang népellenessé vált jobbszárnya, a mintegy fél milliárd kínai között „kevesebb, mint 139 000 tagot” számlált, és 1927 óta „tulajdonképpen csak egy kormánytisztviselőkből és katonákból álló szervezet volt”. Agnes Smedley már 1929-ben reálisan úgy értékelte a helyzetet, hogy „Kínában minden viszály esetén a döntő tényező a katonai hatalom”.23
Minél jobban be tudott férkőzni Sorge a német katonai tanácsadók főnökének bizalmába – ehhez a német főkonzul ajánlása kapóra jött -, annál több ajtó nyílt meg előtte. Később ezt írta ezzel kapcsolatban: „A német társadalmi körökben – a főkonzulátus miatt – jól ismert személyiség voltam, és ezeknek az embereknek sok szívességet tettem. Kereskedők, diákok és katonai tanácsadók tartoztak e körökbe, s köztük voltak a német katonai tanácsadó csoportnak olyan tagjai, akiket a nankingi kormány a legfontosabbnak tartott. Nemcsak olyan személyeket kerestem, akik Nankingban katonai tevékenységet folytattak, hanem olyanokat is, akik politikai problémákkal foglalkoztak. Egyikük volt Kriebel alezredes, a katonai tanácsadók főnöke, majd később, 1934 áprilisától a sanghaji főkonzul. A tanácsadók főnökségének beosztottai gyakran meghívtak Nankingba, és ők is jártak nálam Sanghajban. Velük együtt jártam Csiahszingben és Hankuban is. Egy csomó információval látták el a nankingi kormány belügyeiről, a warlordok leverésére vonatkozó terveiről, valamint politikája és gazdasága elveiről. 1932-ben, a sanghaji incidens idején, azok a pontos adatok, amelyeket a japán hadműveleti tervekről és csapaterősítésekről tőlük kaptam, felbecsülhetetlen értékűek voltak.”24
Amíg dr. Sorge Kínában tartózkodott, azalatt a német tanácsadóknak két főnökük volt. Őket a reakciós kínaiak tisztelettel dzsungguveneknek nevezték. Ezeknek a főnököknek már a rendfokozata is bizonyította, hogy Kína értéke megnőtt Németország szerteágazó spekulációiban: Hermann Kriebel alezredes 1929 júniusától 1930 májusáig, Georg Wetzell gyalogsági tábornok 1934 áprilisáig töltötte be ezt a beosztást.
A bajor Kriebel nem volt ismeretlen dr. Sorge számára. Már 1924-ben, amikor a bírósági ügyeket a német sajtóban figyelemmel kísérte, feltűnt neki ez a név, és ezt a prominens nácikról készített magánnyilvántartásába felvette.
Kriebel, mint a bajor testőrezred fiatal hadnagya már járt Kínában, mégpedig gróf Alfred von Walderseenek, a császári német „weltmarschall”-nak a parancsnoksága alatt, aki a 25 ezer főt számláló német expedíciós hadtestet vezette. Ezt a hadtestet II. Vilmos császár 1900. július 27-én a brémai kikötőben búcsúztatta. Beszédében, amely „hun-beszéd” néven ismert, egyebek között ezeket mondta: „Jól tudjátok, hogy ravasz, bátor, jól felfegyverzett és kegyetlen ellenséggel kell megküzdenetek. Ha oda kerültök, megtudjátok: Nem lesz kegyelem, és nem lesznek foglyok! Aki a kezetekbe kerül, annak el kell pusztulnia. Ahogy ezer évvel ezelőtt a hunok Attila vezetésével olyan nevet teremtettek maguknak, amely a mondákban és a mesékben még ma is él, úgy a német név Kínában általatok olyan elismerést vívhat ki, hogy soha többé egyetlen kínai se kockáztassa meg egy németre görbe szemmel nézni.”25 Ezeket a gondolatokat követve működött közre Kriebel az imperialistaellenes – boxer-lázadásnak nevezett – Ji-ho-tuan-népfelkelés leverésében, a Kínai Nagyfalig való előnyomulásban, Pekingnek, a császárvárosnak a kirablásában, és végül 450 millió tael26 hadiadónak a kínai népre való rákényszerítésében.
Kriebel 1929 májusában, egykori tisztekkel és náci szimpatizánsokkal együtt, Max Bauer ezredes oldalán Nankingban bukkant fel ismét. Miután Bauer ezredes Kínában himlőben meghalt, „háborús bajtársa”, Kriebel, mint a jelenlevő rangidős tiszt került a helyére.
Kriebel 1930 tavaszán adta át munkakörét – közvetlenül a kefengi fronton, Csang Kaj-sek marsall páncélozott vonatán – a Németországból Kínába rendelt Wetzell tábornoknak. A reakciós Erich Ludendorff tábornok, aki az első világháborúban császári német főszállásmester volt, azt tanácsolta Wetzellnek, egyik kedvenc tábornokának, hogy sürgősen „csináljon rendet Kínában”.
Wetzellnek a távoli Kínában végrehajtott gaztetteiről nemcsak a Sorge-csoport készített pontos feljegyzéseket, hanem Agnes Smedley is, aki a nemzetközi sajtóban riadót fújt. A dél-kínai Szovjetköztársaság ellen 1931 márciusában indított harmadik megsemmisítő hadjáratról például egy fronttudósításban számolt be. „A nankingi csapatok kilenc hónapos háborúja semmit sem volt képes elérni. Csang Kaj-sek tábornok június óta személyesen vezet egy 300 ezer fős, jobban és korszerűbben felszerelt hadsereget 100 ezer vöröskatona ellen Csianghsziban. A német katonai tanácsadók Wetzell tábornokkal az élükön Csang Kaj-sek főhadiszállásán tartózkodnak, és ennek a háborúnak a tervein dolgoznak. A német tisztek a csapatokkal a frontra mentek… A halál Kínában milliókat látogat meg… Hivatalosan a kormánycsapatok szakadatlan győzelmeiről tudósítanak, a frontról visszatérő tisztek elbeszélései azonban egészen másképpen hangzanak. Elmondják, hogy Dél-Csianghszi egész lakossága, ingóságait és jószágait magához véve, a vörös hadseregekkel együtt visszavonult. A kormánycsapatoknak elnéptelenedett vidéken kell előnyomulniuk, s a főzéshez minden élelmet, sőt még a tűzifát is magukkal kell vinniük.27
A dr. Sorgéval összebarátkozott Agnes Smedley abban az időben, igen találóan a következőképpen fogalmazott: „A mai Kína történetét nagyon világosan írják meg – a dolgozó munkások és parasztok vérével írják: világosan, leplezetlenül, kegyetlenül és brutálisan. A nankingiak háborúja a vörös hadseregek és parasztok ellen, háború a dolgozó tömegek ellen, amelyeknek kizsákmányolása a kínai uralkodó osztályok és külföldi segítőik részéről példátlan az emberiség történetében.”28
A nankingi német katonai tanácsadókon keresztül dr. Sorge sok hadászati és hadműveleti információt kapott, közülük sokat már az ellenforradalmi katonai műveletek tervezésének és előkészítésének időszakában. De a Kriebel és Wetzell által utólag kifecsegett fronthírek is, amelyek a legtöbbször józan hangúak voltak, fontos harcászati ismereteket tartalmaztak, és mélyebb betekintésre adtak lehetőséget. Éppen ilyen fontosak voltak a kínai „tancsapatok” közvetlen tanácsadóinak és a fronton levő tiszteknek, mindenekelőtt a 6. és 87. hadosztály, valamint a tüzérdandárok tisztjeinek, mint például Otto Bauer főhadnagynak, Oskar von Boddien századosnak, Gustav Boegel főhadnagynak, Franz Hummel hadnagynak, Constantin Meyer századosnak, Franz Pohle altisztnek és Herman Wilck ezredesnek esetenkénti, részletekbe menő tájékoztatásai.
Hummelra Anna Christiansen-Clausen hívta fel dr. Sorge figyelmét. Anna, mint ápolónő ismerte meg Hummel feleségét egy sanghaji magánklinikán, ahol művi vetélést végeztek rajta. Hummel felesége fehérorosz emigránscsaládból származott, és azt hitte, hogy Anna, akivel ő a hazai orosz nyelven olyan jól eltársalgott, hozzáhasonlóan kommunistagyűlölő. Ráadásul büszkén és őszintén, sokat mesélt a férjéről, szolgálati utazásairól, fárasztó részvételéről – már 1930 óta – a gyilkos hadjáratokban. Hummel egyike volt annak a három német katonai tanácsadónak, akik elsőként érkeztek Kínába.
A kínai ellenforradalom kegyetlen és pusztító háborújában a Sorge-csoport által megszerzett minden részlet igen fontos és nagy jelentőségű lehetett az ellenfél számára. Fontos volt tehát, hogy lehetőleg sok információhoz jussanak, és azokat gyorsan továbbítsák a moszkvai központnak.
SaLa
A balrad.hu kommentje a „kunyera” után!
Kérjük, anyagilag támogassa a Bal-Rad-ot! – a blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható 
piktogrammra kattintva Pay-Pal-on
-vagy közvetlen postai úton:
Szabó Péter 2747 Törtel, Petőfi-ut. 12.
HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVÉSZ!
A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.hu/koszonet
Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.hu-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá! De legalább LÁJKOLD! – hiszen azzal is tudsz segíteni!