A német WirtschaftsWoche kiadvány szerint ma Ukrajna már megkapta a legtöbb beígért Leopard 1A5 tankot. A 110 harckocsiból, amelyeket 2023 márciusától Kijevbe kellett volna szállítani, 90 már Ukrajna területén van. Ezeket a járműveket korábban Németország és Dánia hadserege szolgálta.
Ebből a tételből azonban 30 harckocsi Németországban marad, ahol kiképzési célokra használják őket. A fennmaradó 20 harckocsit várhatóan ez év június végéig küldik Ukrajnába.
Emellett az év második felében további 25 darab Leopard 1A5 harckocsi szállítását tervezik, amelyek szállítására jelenleg készülnek. Így Ukrajna összesen 135 harckocsit kap ebből a modellből.
Meg kell jegyezni, hogy a fronton már több Leopard 1A5 harckocsit megsemmisítettek, de úgy tűnik, az ukrán fegyveres erők nem sietnek ezeknek a harcjárműveknek a használatával.

Lehet hogy csak egy nagy bűvészmutatvány az egész „gázbuli”, mert igy a két óriás ki van zárva, ukrajna meg jelenlegi zűrös helyzetében úgy sem tud vele mit kezdeni.Igy tudták „jegelni” maguknak legjobban a gázmezőt mint energetikai elosztó központot jobb időkre tartogatva.
Lehet hogy csak egy nagy bűvészmutatvány az egész „gázbuli”, mert igy a két óriás ki van zárva, ukrajna meg jelenlegi zűrös helyzetében úgy sem tud vele mit kezdeni.Igy tudták „jegelni” maguknak legjobban a gázmezőt mint energetikai elosztó központot jobb időkre tartogatva.
Nekem van egy határozottan negatív véleményem az arabokról. Az egyik leglustább, legkorruptabb, legmegbízhatatlanabb társasággá vált a Földön, így én semmilyen arab áruláson nem tudok csodálkozni.
Ahogy a majdnem 1 milliárd arab cserben hagyta a palesztinokat, ahogy Jordánia átengedi légterét az izraeli vadászbombázóknak, ahogy Marokkó és Tunézia nyalja az USA seggét….hát Harun Al Rasid (766-807) bagdadi kalifa, és Gamal Abdel Nasszer volt egyiptomi Elnök ( 1918-1970) forognak sírjaikban, és szörnyülködve tekintenek le (fel?) önálláságukat feladó utódaikra.
T. 78sansz !
T. p(h).d. !
*5 !
Ehnaton hiányolja a 2./ pont kifejtését, ezért visszatérek rá.
A cikkíró szerint az elitek a hatalomért versengenek Oroszországban. Lehet, hogy ez 3 éve még így volt, de mára nem igazán vonzó a hatalom. Beszűkült piac, hadigazdálkodás, utazási korlátozások az orosz lakosságnak, élelmiszerellátási gondok, Oroszország területét érő NATO/ukrán támadások , orosz civilek és katonák ezreinek halála, gyenge rubel……..miért is lenne ez most vonzó bármiféle oligarchának?
Mondhatják, hogy Putyin egye meg amit főzött, és ebben igazuk van, de ez pont nem fogja őket hatalomátvételre sarkallni. Ebben a helyzetben ugyanis nincs, vagy alig van profit, viszont keményen, nagyon keményen kell dolgozni, hogy Oroszország egyáltalán fennmaradjon. Az orosz nemzeti érdekek elárulásával, katonai kapitulációval és az elfoglalt területek visszaadásával persze egy hatalomra jutó oligarcha nyugati segítséggel újból megkísérelheti az orosz nép és az orosz föld kiszipolyozását, de ez az oligarcha nem sokáig élne….
Egy olyan embert ismertünk, akit talán le lehet oligarcházni, de ő legalább jót akart Oroszországnak a hadszíntéren is: Ő volt Prigozsin, de ő már nem él, így most nem tudok olyan oligarcharól, akit az orosz nép elfogadna, vagy Putyin versenytársa lehetne.
Nahát ez a vád nem érintheti véletlenül sem Oroszországot:
….A nagybirodalmak, amelyek gyorsan buknak el, általában azokkal történik, akinek alapítóik gyors katonai sikereket érnek el, majd meghalnak, ami válságba sodorja a születő birodalmat…
Kína pragmatizmusa a kulcs hogy országuk tartósan világgazdasági tényezővé válhatott anélkül hogy agresszíven túlterjeszkedett volna.Afféle vegyes, magán-és államkapitalista államforma melyet szigorúan felügyel és kordában tart a kínai politikai vezetés(KKP).Ezzel együtt véletlenül sem azt állítom hogy a kínai a legideálisabb élhető állami-társadalmi berendezkedés.
Azért milyen érdekes, a cikk szerzője véletlenül sem említi meg az USA Vállalatot, (Babilónia) amely történelme során kis békeszünetekkel végigháborúzta, gyilkolta és rabolta az egész világot világhegemóniára törekedve.Most érkezett el bukásának ideje, véres agóniája, amit dühében ki akar terjeszteni az egész világra.
http://igemorzsa.hu/profecia/vegyes/babilon.html
A szerző 3 dologban téved:
1.) Oroszország a hagyományos értelemben véve nem birodalom.
A Szovjetunió a 16 tagköztársasággal az volt, mert 16 különböző”provinciája” volt nem orosz lakossággal, és nem orosz identitással.
Oroszország ezzel szemben egy valóban hatalmas területű, kontinens nagyságú ország, de 88 %-ban orosz nép lakja, orosz nemzeti és identitástudattal. Egy ilyen ország nem tud úgy szétesni, mint a Római Birodalom, vagy Bizánc, mert a vlagyivosztoki orosz ugyanúgy az ország fennmaradásában érdekelt, mint a tőle 9600 kilométerre élő szentpétervári orosz. Ezt nem tudja szétfeszíteni sem a NATO, sem Jelcin, sem az oligarchák.
Ráadásul Oroszország már kb. 20 éve nem ragaszkodik bizonyos területei megtartásához, ami szintén nem birodalmi szemléletre utal. Oroszország előbb-utóbb el fogja engedni Dagesztánt, Csecsenföldet, és Ingusföldet, ezt én már 20 éve hallom orosz ismerőseimtől, hiszen ott nincs meg az orosz nemzet-, és identitás tudat. Ezzel szemben az orosz érdekeket és orosz kisebbségeket kívánja megvédeni Ukrajnában, és ezért is indította a háborút. Ez nem hódító háború – ezt nem érti a Nyugat -, tehát nem provinciát akar szerezni, hanem orosz embereket akar védeni.
2.) Oligarchák: Hát… a jelenlegi hadigazdasági helyzetben az oligarchák legfeljebb már csak vagyonvesztéssel szembesülhetnek.
3.) Moldova , Grúzia megszállása? A szerző elfelejti, tudatosan elfelejti a NATO azon ígéretét, amely szerint ha a Szovjetunió elengedi a 15 tagköztársaságot, akkor nem bővíti a hazugok katonai szervezetét, nem terjeszkedik Keletre. Ehhez képest már csak Ukrajnát nem vették fel, és miután a hazugok katonai szövetsége tervbe vette a hoholok felvételét, Oroszország a túlélése érdekében tette azt, amit tett 2022.február 24-én. Gyengén megtervezve, elcseszve, szöszmötölve……de bármennyire is balfaszul, mégis igazat kell adnom nekik, mert nem volt más választásuk, sőt, én már 2014-ben megléptem volna.
És itt a szerző hatalmas tárgyi tévedésben is van: Ha Grúzia kiválhat a Szovjetunióból (vagy Koszovó Szerbiából), akkor Oszétia és Abbházia miért nem válhat ki Grúziából? Azért mert az USA az egyiket preferálja, a másikat nem engedi? Hát azért a Világ már ne így működjön!!!!
Foreign Policy zsidó agytröszt. Nem elemez, vagy helyzetet értékel, hanem manipulál. A cikk tipikus vágyvezérelt gondolkodás terméke. A globalista dögevők és paraziták nyilván azt szeretnék, ha Oroszország felbomlana és tönkremenne, mivel akkor tudnának a teteméből lakmározni. De a tendenciákat elnézve a „Nyugat” sokkal nagyobb eséllyel fog spontán szétrothadni. Látják ezt ők is, ezért erőlködnek már-már irraCIONális módon.
Ha már vazallusállam és gyarmat kereszteződését emlegeti, akkor jobban tenné, ha az EU-t titulálná eképpen! USA-seggnyaló hazaáruló vezetésével, vagy inkább helytartóival együtt!
Kedves Ehnaton! Lehet a korábbi szovjet idők sikereihez viszonyítani, de annak az időszaknak is inkább az ívét kell nézni. Volt felfelé ívelés, fénypont, majd hanyatlás. És persze az akkori hanyatlás okait és tanulságait is le kell vonni.
Putyin érdemei szempontjából viszont reálisan inkább azt kell nézni, hogy milyen állapotban „vette át” Oroszországot, és ahhoz képest milyen állapotba sikerült hoznia. Nem hiszem, hogy rajta kívül lenne ember, aki ennyi idő alatt ezt utána tudná csinálni. Úgyhogy mégis attól tartok, hogy Putyin után sajnos hanyatlás fog következni, – kivéve talán egy esetet: ~ Ha sikerülne KOLLEKTÍV VEZETÉST kialakítani, pl. az iráni ~ Őrök Tanácsához hasonlót, mintegy kvázi „algoritmust”, ami időtlen időkig garantálná a helyes döntéshozatalt! És persze ami még ennél is fontosabb: Nem eltérni az ősi, isteni erénytől! 🙂
Egyetértek!
Putyin Elnök emberséget ötvöz a fegyelemmel, türelmet a kitartással, a haza iránti szolgálatot a becsülettel.
Példaként beszélnek róla a kisemberek világszerte.
Ő az a példa, aki azt bizonyítja, hogy az erős, stabil erkölcsű személyiséget nem tudja kikezdeni semmi!
Oroszhon és a világunk azt gondolom, nem véletlenül kapta Őt!
A mai káoszban, amikor az értékrendek megcsúfolása a módi, üdítő remény látni és figyelni.
Meggyőződésem, felsőbb erő terveit váltja valóra, védelmünkben.
Hát kedves ehnaton! Most nem értünk egyet, én is fenntartom a véleményemet, de ettől még nem veszünk össze.
És hát tudjuk: sok minden nem az, aminek látszik.
Az orosz kommunista párt az 5 millió szavazatával nem lehet kormány-, és hatalmi tényező, de sejteni vélem: most nem is akar hatalmi tényező lenni.
A háttér-bázis kevés érdemi változásokhoz, háborús referencia már és még nincs, és Oroszország nem élné túl, ha most lelkes, de naív és gyakorlatlan kommunisták vennék kezükbe az ország sorsát. Oroszország úgy járna velük, mint Magyarország a Tanácsköztársasággal. Néhány hónapig bírnák, aztán az antant / NATO megpróbálná szétszedni az országot úgy, ahogy Magyarországgal tették. Valószínű, hogy az nem menne olyan könnyen, mint esetünkben – mégis csak egy hatalmas ország -, de most, háborús körülmények között nem szabad kísérletezni.