Elégedetlen a kétharmad, az ellenzékiek közül csak a Tisza Párt és a Demokratikus Koalíció jutna be önállóan a parlamentbe
Magyar Péter alakulata mindegyik kategóriában a második helyen áll. Gyakorlatilag mindegyik párttól vitt is el szavazókat – derült ki a Publicus Intézet felméréséből.
Ha most vasárnap lennének az országgyűlési választások, az összes megkérdezett 24, a biztos szavazók 33, a biztos szavazó pártválasztók csoportjának pedig a 42 százaléka szavazna a Fidesz-KDNP pártszövetségre – derült ki a Publicus Intézet Népszava számára készített reprezentatív kutatásából.
A felmérés azt is mutatja, hogy Magyar Péter pártja, a Tisza Párt mindegyik kategóriában a második helyen áll: az összes megkérdezett körében 14, a biztos szavazók között 16, a biztos szavazó pártválasztók között pedig 20 százalékon van. (Szombati lapszámunkban az EP-választási részvétellel kapcsolatos felmérést közöltük, ott a DK-MSZP-Párbeszéd-Zöldek közösen, szövetségben indul, és az összes megkérdezett körében 16 százalékon állnak, ahogy Magyar Péter pártja is, a biztos szavazó pártválasztóknál pedig 24-23 az arány).
A parlamenti választással kapcsolatos kérdésnél a Tisza Párttól alig lemaradva a DK következik, 12, 15, illetve a biztos szavazó pártválasztóknál 18 százalékkal. A többi párt az öt százalékos bejutási küszöböt sem éri el: a biztos szavazó pártválasztók csoportjában az MSZP és a Mi Hazánk Mozgalom 4, a Magyar Kétfarkú Kutya Párt és a Momentum egyaránt 3, a Jobbik, az LMP és a Párbeszéd pedig 1 százalékot érne el.
Mindezzel párhuzamosan az elmúlt hónapokban általában nagyságrendileg 40 százaléknyi bizonytalan aránya 34 százalékra csökkent és 18 százaléknyian vannak azok a bizonytalanok, akik biztosan elmennének a szavazásra, de még nem döntötték el, melyik pártra adják a szavazatukat. „A korábban a kegyelmi botrány hatására a bizonytalanok között megjelent Fidesz-szavazók egy része most a Tisza Pártra szavazna. Magyar Péter pártja emellett láthatóan az ellenzéki összefogás szavazói közül csípett le néhány százalékot, és a Momentum, a Mi Hazánk és az MKKP hívei közül csábított át néhány százalékpontnyit” – mondta lapunknak Pulai András, a Publicus igazgatója. „Érdekesség, hogy mi ezt a kérdést nyitottan szoktuk feltenni, vagyis a válaszolók maguk nevezik meg az általuk preferált pártot. Ez alkalommal a megkérdezettek között senki nem volt, aki a Vona Gábor-féle Második Reformkor Pártot, esetleg Jakab Péter (Nép Pártján) vagy Márki-Zay Péter pártját, a Mindenki Magyarországa Mozgalmat említette volna, vagyis ezek a mikropártok gyakorlatilag eltűntek a palettáról” – tette hozzá. Arra is felhívta a figyelmet: felmérésük szerint, ha most lennének a választások, magas lenne a részvétel: 85 százalék biztosan, míg 6 százalék valószínűleg elmenne. Igaz, a választásokon a tényleges részvétel általában alacsonyabb annál, mint amit a válaszolók előzetesen ígérnek.
Arra a kérdésre, hogy „ön mennyire elégedett azzal, ahogy az országban mennek a dolgok?”, a válaszadók 65 százaléka úgy felelt: nem, vagy inkább nem elégedett. Az elégedettek ehhez képest csak 33 százaléknyian vannak (két százalék nem tudott vagy akart válaszolni). Még a Fidesz-KDNP szavazóinak körében is 19 százalék mondta azt, hogy nem, vagy inkább nem elégedett, míg az ellenzékiek között 97, a Tisza Párt híveinek körében pedig 95 százalék ez az arány. (Népszava)
A balrad.hu kommentje a „kunyera” után!
Kérjük, anyagilag támogassa a Bal-Rad-ot! – a blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható
piktogrammra kattintva Pay-Pal-on
-vagy közvetlen postai úton:
Szabó Péter 2747 Törtel, Petőfi-ut. 12.
HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVÉSZ!
A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.hu/koszonet
Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.hu-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá! De legalább LÁJKOLD! – hiszen azzal is tudsz segíteni!
Bal-Rad komm: „…Arra a kérdésre, hogy „ön mennyire elégedett azzal, ahogy az országban mennek a dolgok?”, a válaszadók 65 százaléka úgy felelt: nem, vagy inkább nem elégedett. Az elégedettek ehhez képest csak 33 százaléknyian vannak…”
-Ez a 33 százaléknyi ELÉGEDETT „magyar” pedig pontosan elegendő a min. 66 százalékos (kétharmados) vajdabanda dagonyadijadalhoz!
Merthogy azt nem szabad(na) figyelmen kívül hagynia senkinek:
1. NEM KÖZVÉEMÉNYKUTATÁST KELL MEGNYERNI A SZABAD RABLÁST ÉS FOSZTOGATÁST GARANTÁLÓ QRMÁNYZÁS LEHETŐSÉGÉÉRT, HANEM VÁLASZTÁST!



