AZ AMERIKAI „ANTIKOMINTERN”

3

XXIII. RÉSZ

NEGYEDIK KÖNYV

MÜNCHENTŐL A TRUMAN-ELVIG

(idézet: A Nagy Összeesküvés – Szikra)

5. Magányos sas

1940 végén, midőn Hitler már éppen befejezte Európa leigázását és a Vörös Hadsereggel való összecsapásra készülődött, furcsa jelenség tűnt fel az amerikai politika színpadán. E jelenség az „Először Amerika” bizottság nevet viselte. A következő év folyamán az „Először Amerika” bizottság, az egész nemzetet behálózó nagy méretekben, a sajtón és a rádión keresztül tömeggyűlések, utcasarki gyűlések útján és minden más propagandaeszközzel, lendületes szovjetellenes, angolellenes és elszigetelődési propagandával árasztotta el az amerikai népet.

Az „Először Amerika” bizottság eredeti vezetői között voltak: Robert E. Wood tábornok, Henry Ford, Robert R. Cormick ezredes, Burton K. Wheeler, Gerald P. Nye és Robert Rice Reynolds szenátorok, Hamilton Fish, Clare E. Hoffmann és Stephen Day képviselők s Katheryne Lewis, John L. Lewis munkásáruló bányászszakszervezeti vezető leánya. A bizottság fő női szószólója Laura Ingalls, a volt pilótanő és volt szocialista lett. Később mint a náci kormány fizetett ügynökét ítélték el. A színfalak mögött egy másik náci ügynök, George Sylvester Viereck segített az „Először Amerika” bizottság publicistáinak. Sok általuk terjesztett írásnak ő volt a szerzője. Ralph Towsend, akit később, mint japán ügynököt ítéltek el, az „Először Amerika” bizottság nyugati parton megszervezett ágazatának a vezetője és a bizottság által kiadott két propaganda lap, a Scribner’s Commentator és a Herald, szerkesztőbizottságának tagja volt.¹¹ Werner C. von Clemm, akit később a német hadvezetőség közreműködésével az Egyesült Államokba csempészett gyémántok ügyében ítéltek el, mint névtelen stratéga és az „Először Amerika” bizottság newyorki ágazatának pénzügyi támogatója szerepelt. Frank B. Burch, akit később azért ítéltek el, mert a német kormánytól az Egyesült Államokban folytatandó földalatti propaganda céljára 10 000 dollárt kapott, a bizottság acroni (Ohio) ágazatának megalapítója volt.

1942 júliusában az igazságügyminisztérium az „Először Amerika” bizottságot, mint olyan ügynökséget, amelyet az Egyesült Államok hadseregének aláaknázására irányuló összeesküvésre használtak fel, vád alá helyezte.

Az „Először Amerika” bizottság messzemenően legkiemelkedőbb vezetője és szószólója a nevezetes amerikai pilóta, Charles A. Lindbergh volt, aki akkor már mind Európában, mind Amerikában, mint nácibarát és szovjetellenes agitátor tüntette ki magát.

Lindbergh először 1936 nyarán látogatott el Németországba. Mint a náci kormány vendége utazott oda. A nácik hatásos ünnepségeket rendeztek Lindbergh tiszteletére és számos különleges kegyben részesítették. Magasrangú náci vezetők személyesen kalauzolták nem hivatalos „szemle körútján” a német hadiüzemekben és légitámaszpontokon. A náci Németország mély benyomást gyakorolt Lindberghre.

A pazar fogadásokon, amelyeket Hermann Göring tábornagy és más náci nagy kutyák rendeztek tiszteletére, Lindbergh kifejezést adott meggyőződésének, hogy a német légierő verhetetlen. „A német repülés magasabb fokon áll, mint bármely más államé”, mondta Ernst Udet tábornoknak, a Luftwaffe bajnokpilótájának. „A német légierő legyőzhetetlen!”

— Szeretném tudni, mi a csuda is történt ezzel az amerikaival? — kérdezte a német légi parancsnok Bruno Lörzer tábornok Bella Fromm politikai újságírótól. — Meg fogja ijeszteni a jenkiket a legyőzhetetlen Luftwafferól szóló karattyolásával. És éppen ez az, amit az itteni fiúk kívánnak tőle.

— Aligha fektethetnénk a pénzünket jobb propagandahadjáratba, mint amit ő hoz majd ki számunkra — mondta Axel von Blomberg, a náci hadügyminiszter fia, miután résztvett egy 1936-ban Lindbergh tiszteletére rendezett fogadáson.

Két évvel később, a müncheni egyezményt megelőző döntő napok idején Lindbergh ellátogatott a Szovjetunióba. Csak néhány napig tartózkodott ott. Visszatérésekor nyomban terjeszteni kezdett olyan híreket, hogy a Vörös Hadseregnek reménytelenül rossz a felszerelése, rossz a kiképzése és átkozottul rossz vezetés alatt áll. Annak a véleményének adott kifejezést, hogy a Szovjetunió, mint katonai szövetséges, használhatatlan lenne a náci Németország ellen. Véleménye szerint, jelentette ki Lindbergh, nem a nácik ellen, hanem a nácikkal kell együttműködni.

Lindbergh fekete-narancsszín repülőgépe megszokott jelenség lett Európa nyugtalan fővárosainak repülőterein, amint egyik országból a másikba repült, hogy a Harmadik Birodalommal való politikai és gazdasági szövetség mellett prókátorkodjék …

A müncheni megbeszélések idején szovjetellenes angol pénzemberek, arisztokraták és politikusok kis és válogatott csoportja gyűlt össze Lady Astor clivendeni birtokán, hogy meghallgassa Lindbergh véleményét az európai helyzetről. Lindbergh Németország hatalmas légierejéről, haditermelésének gyors növekedéséről, ragyogó katonai vezetéséről beszélt. A nácik, ismételte újra meg újra, legyőzhetetlenek. Azt ajánlotta, hogy Franciaország és Anglia állapodjanak meg Hitlerrel és „engedjék meg Németországnak, hogy hadüzenet nélkül, kelet felé, Oroszország irányában terjeszkedjék”.¹²

Lindbergh és az angol parlament képviselői, valamint különböző jelentős politikai személyek között meghitt konferenciák sorozata kezdődött.

A meghívott angol személyiségek között volt David Lloyd George, aki később ezt mondotta az amerikai repülőről:

— Azt hiszem egy hétig volt Oroszországban. Egyik nagyorosz vezetőt se látta, a légierőből sem láthatott sokat. És mikor visszajött, azt mondta nekünk, hogy az orosz hadsereg nem jó, hogy az orosz gyárak szörnyű állapotban vannak. És nagyon sokan voltak, akik ezt el is hitték neki — az egy Hitler kivételével.

Lindbergh-gel folytatott megbeszélései után a volt angol miniszterelnök meg volt győződve arról — amint ő maga mondotta — hogy az amerikai repülő „nálánál sokkal ravaszabb és sötétebb emberek ügynöke és eszköze”.

A Szovjetunióból sokkal körülhatároltabb megfogalmazásban, de ugyanezek a vádak hangzottak el. Kiváló szovjet pilóták Moszkvából kiáltványt tettek közzé, melyben azzal vádolták Lindberghet, hogy „kolosszális hazugságokat” terjeszt Németország légierejéről, azt állítván róla, hogy képes legyőzni Anglia, Franciaország, Oroszország és Csehszlovákia egyesített légiflottáját. A szovjet repülők a továbbiakban kijelentették:

— Lindbergh az ostoba hazudozó és lakáj szerepét tölti be, aki hízeleg a német fasisztáknak és azok angol arisztokrata pártfogóinak. Angol reakciós köröktől parancsot kapott, hogy a szovjet repülés gyengeségét bebizonyítsa és ezzel érveket szállítson Chamberlainnak ahhoz, hogy Münchenben, Csehszlovákiával kapcsolatban kapitulálhasson.

Három héttel a müncheni egyezmény aláírása után a Harmadik Birodalom kormánya hivatalosan is bizonyítékát adta, mily nagyra értékeli Lindbergh szolgálatait. 1938 október 18-án Berlinben vacsorát adtak Lindbergh tiszteletére, amelyen Göring tábornagy az amerikai pilótának Németország egyik legmagasabb kitüntetését, a német Sasrendet adományozta …

Lindbergh három és fél éves külföldi tartózkodás után, röviddel a háború kitörése előtt, 1939-ben visszatért az Egyesült Államokba.

Mihelyt a németek megtámadták Lengyelországot és Anglia Franciaországgal együtt hadatüzent Németországnak, Lindbergh sietett nyomdába adni sürgős kiáltványát: a Németország elleni háború helytelen; a helyes háborút keletebbre kell megvívni. A Raeder’s Digest novemberi számában „Repülés, földrajz és faj” címen az Alfred Rosenbergére megdöbbentően emlékeztető stílusban megírt cikk jelent meg Lindbergh tollából, melyben a következők olvashatók:

„Mi, az európai civilizáció örökösei, egy borzasztó háború küszöbén állunk. Egy olyan háború ez, mely a mi nemzeteink családján belül folyik és a fehér faj erejét csökkenti, a fehér faj kincseit pusztítja … Ázsia nyomul felénk az orosz határ felől, az összes idegen fajok nyugtalan forrongásban vannak … Csak addig őrizhetjük meg békénket és biztonságunkat, amíg összetartunk, felbecsülhetetlen értékű nagy európai vérörökségünket megőrizzük; csak addig élhetünk békében és biztonságban, amíg távol tudjuk tartani magunkat idegen hadseregek támadásától és attól, hogy idegen fajták vére keveredjék a mienkkel.”

1940 folyamán Lindbergh egyre inkább azonosította magát azokkal az elszigetelődési, szovjetellenes és gyakorta tengelybarát mozgalmakkal, amelyek gombamódra elszaporodtak az amerikai világban. Az Idegen Háború Ellenes Bizottság elszigetelődési politikájának vezető szószólója és az Egyesült Államok ötödik hadoszlopának bálványa lett.¹³ Az év végén Lindbergh a Yale-egyetem hallgatóinak kis csoportja előtt mondott beszédet. — Békét kell kötnünk az új európai hatalmakkal — mondotta nekik.

A Yale-egyetem összejöveteleit egy fiatal, gazdag diák, névszerint R. Douglas Stuart Jr. rendezte, aki a híres Quaker Oats vagyon örököse volt. Röviddel később Stuart csoportja Csikágóban beolvadt az „Először Amerika” bizottság szervezetébe …

Az „Először Amerika” bizottság által szerte az országban rendezett gyűléseken és a keleti parttól a nyugatiig mindenfelé tartott rádióelőadásokon Lindbergh azt mondotta az amerikai népnek, hogy az igazi ellenség a Szovjetunió, nem pedig a náci Németország. A háború, amely „egyfelől Anglia, Franciaország, másfelől Németország között folyik”, figyelmeztette Lindbergh hallgatóit, csakis „vagy német győzelemmel, vagy egy kifosztott és letarolt Európával” érhet véget. A háborút a Szovjetunió elleni egyesült támadássá kell átváltoztatni.¹⁴

Az „Először Amerika” egész reklámgépezete mozgásba jött, hogy országszerte tiltakozó hadjáratot indítson a Szovjetuniónak nyújtandó segítség ellen. Charles E. Lindbergh, Hamilton Fish képviselő, Burton K. Wheeler és Gerald P. Nye szenátorok, valamint az „Először Amerika” bizottság más kongresszusi szószólói támadták a Vörös Hadseregnek nyújtandó segítség tervét és kijelentették, hogy a Szovjetunió sorsa teljesen közömbös az Egyesült Államoknak.

Herbert Hoover is résztvett ebben a propagandahadjáratban. Augusztus 5-én a volt elnök, John L. Lewis, Hanford McNider és tizenhárom más izolacionista vezető társaságában nyilvános nyilatkozatot adott ki, amelyben az „Oroszországnak adandó, még nem engedélyezett segítség ígérete és … más hasonló hadviselő intézkedések” ellen tiltakozott. A kiáltványban a többi között kijelentették:

— A legújabb események kétséget támasztanak aziránt, hogy ez a háború félreérthetetlenül a szabadságért és demokráciáért folyik. Ez nem csupán az elnyomás és a szabadság között folyó világküzdelem. Az angol-orosz szövetség ezt az illúziónkat eloszlatta.¹⁵

Amikor a japánok megtámadták Pearl Harbourt, az „Először Amerika” bizottságot feloszlatták. Wood tábornok, a vezetőjük, kötelezte magát arra, hogy az „Először Amerika” bizottság tagjai támogatni fogják az Egyesült Államok háborús erőfeszítését Németország és Japán ellen. Lindbergh visszavonult a nyilvános szerepléstől és mint a Ford Motor Company technikai tanácsadója, Henry Ford szolgálatába szegődött.

De az „Először Amerika” szovjetellenes propagandája folytatódott …

Amikor a Vörös Hadsereg megkezdte nagy ellenoffenzíváit, az „Először Amerika” bizottság volt szószólói, akik röviddel azelőtt világgá kiáltották, hogy Oroszországot már széjjelzúzták, most kijelentették, hogy Moszkva és a „komintern ügynökei” kommunizálni akarják egész Európát. Amidőn a Vörös Hadsereg a nyugati határokhoz közeledett, az „Először Amerika” bizottság volt tagjai azt jósolták, hogy a szovjetcsapatok nem fogják átlépni a Szovjetunió határát, hanem „különbékét” fognak kötni Németországgal s Angliát és az Egyesült Államokat hagyják majd egyedül harcolni a németekkel. Majd mikor a Vörös Hadsereg a határt mégis átlépte, az „Először Amerika” bizottság volt tagjai ismét azt hajtogatták, hogy „Moszkva egész Európára ráteszi a kezét” …

A legbefolyásosabb amerikai újságkiadók közül három, akik azelőtt az „Először Amerika” bizottság mögött állottak, az Egyesült Államok és a Szovjetunió között Németország ellen létrejött katonai szövetség megkötése után is tovább folytatták átkos szovjetellenes propagandatevékenységüket. Ez a három kiadó — William Randolph Hearst, Joseph M. Patterson kapitány és Robert R. McCormick ezredes — milliókat kitevő olvasóik számára cikkek és vezércikkek végtelen sorozatát nyomtatták ki, hogy gyanakvást és ellenkezést váltsanak ki Amerika szövetségesével, a Szovjetunióval szemben. A következőkben közlünk néhány jellemző részletet a háború alatt újságaikban megjelent cikkekből:

„Ha összevetjük a különböző frontok helyzetét, a dolgok Oroszországban nagyon kedvezően alakulnak — OROSZORSZÁG SZÁMÁRA. Természetesen Oroszország nem teljes értékű társa az Egyesült Nemzeteknek. Félig a tengelyhatalmakhoz tartozik.” — Hearst, New York Journal American. 1942 március 30.
„Amit Sztálin el akar érni, az a következő: előkészíti az utat, hogy abban a pillanatban, amikor ezt fogja tartani helyes politikának, különbékét kössön Németországgal. Ennek veti meg az alapjait akkor, midőn szövetségeseit vádolja azzal, hogy nem teljesítik vállalt kötelezettségeiket. Ezáltal mentesül azok alól a kötelezettségek alól, amelyeket ő maga vállalt. De erre a kifogásra esetleg nincs is szüksége. Ez magától adódik, ha ő úgy akarja. A talajt már előkészítette ehhez.” — McCormick, Chicago Tribune. 1943 augusztus 10.
„Melyiknek lesz jobb szaga — egy orosz Európának, vagy egy német Európának?” Patterson, Daily News. 1943 augusztus 27.
„Nevetséges dolog azt tervezni, hogy a békét Oroszország segítségével lehet majd megőrizni. Oroszország megtámadta szegény Finnországot és Lengyelországot és kész volt arra, hogy Anglia szentesítésével rátörjön Németországra, csak Hitler megelőzte.” — Levél 1943 november 2-án egy hasonló leveleket tartalmazó sorozatból, amely rendszeresen jelent meg Patterson New York Daily News című lapjában.

Roosevelt elnök 1942 április 28-án figyelmeztette az amerikaiakat: „Nem szabad megengedni, hogy néhány «hazafi», aki a sajtó szent szabadságát arra használja fel, hogy Tokió és Berlin propagandistáinak adjon visszhangot, akadályozza a háborús erőfeszítést.”

1943 november 8-án a Madison Square Gardenban, ahol az Egyesült Államok és a Szovjetunió diplomáciai kapcsolatainak tízéves évfordulóját ünnepelték, Harold M. Ickes¹⁶ belügyminiszter élesen megbélyegezte azt a szovjetellenes propagandahadjáratot, amelyet Hearst, Patterson és McCormick még akkor is megszakítás nélkül folytattak. A szókimondó belügyminiszter ezt mondotta:

— Sajnos, hatalmas és tevékeny erők vannak ebben az országban, amelyek tudatosan rosszakaratot szítanak Oroszország ellen … Hadd említsem meg mint nagyszerű példát a Hearst-sajtót és a Patterson—McCormick sajtó-tengelyt és különösen az utóbbit … Már az is elég, hogy ezek az újságkiadók gyűlölik Oroszországot és Angliát, de a saját országuk iránt érzett gyűlöletük több mint erkölcstelen … Mert kell, hogy gyűlöljék saját országukat és megvessék annak intézményeit, ha szándékosan továbbra is izgatnak az ellen a két nemzet ellen, amelynek segítségére Hitler legyőzéséhez szükségünk van …

1944 végén, amidőn a náci Németország összeomlása már küszöbön állt, az Egyesült Államokban ismét jelentkeztek azok, akik harcra izgattak a Szovjetunió ellen.

Rómából, Olaszország nemrég felszabadult fővárosából William C. Bullitt, Amerika volt moszkvai és párizsi követe tett felhívást egy új szovjetellenes szövetségre, hogy a nyugati civilizációt a „szovjet imperializmus” fenyegető veszedelmétől megmenthessék.

William C. Bullitt pályafutása is az ismert utakat követte:

1919-ben Bullitt Woodrow Wilson egyik kiküldöttje volt a Szovjetunióban. Tizenöt évvel később, 1934-ben ő lett Amerika első követe a Szovjetunióban. A gazdag, nagyratörő és a diplomáciai intrikák iránt jó szimattal bíró Bullitt barátságos kapcsolatokat létesített az orosz trockistákkal. Arról kezdett beszélni, hogy a Szovjetuniónak át kellene engednie Vladivosztokot Japánnak és szükség volna arra is, hogy a nyugaton Németországnak engedményeket tegyen. 1935-ben Bullitt ellátogatott Berlinbe. William E. Dodd, a berlini amerikai követ ezt írja róla diplomáciai naplójában:

„Mikor 1935 tavaszán vagy nyarán Berlinen keresztül utazott (Bullitt), azt jelentette nekem, hogy szerinte Japán öt hónapon belül biztosan meg fogja támadni Oroszország keleti határait és valószínűnek tartja, hogy Japán Oroszország távolkeleti részét birtokába veszi.
Bullitt azt mondta, hogy Oroszország számára nem üzlet megtartani azt a japán tengerbe nyúló félszigetet Vladivosztoknál. Ezt Japán amúgyis hamarosan elveszi tőle. Erre közbeszóltam: egyetért-e velem abban, hogy amennyiben a németek utat vágnak maguknak Oroszországba, Oroszországnak a maga 160 millió lakosságával nem lesz kijárója a Csendes-óceánra és elzárják a Balti-tengertől is? «Ó, az nem tesz semmit» — felelte. — Nagyon csodálkoztam, hogy egy felelős diplomata így beszél …
A francia követtel elfogyasztott ebéd alkalmával ugyanilyen ellenséges magatartást tanúsított és a franciával vitatkozva fáradhatatlanul érvelt a francia—szovjet békeegyezmény ellen, amelyről éppen akkor folytak a tárgyalások. Erről a készülő egyezményről az angol követ azt mondotta nekem, hogy az európai béke lehető legjobb biztosítéka … Később vagy talán ugyanabban az időben — amikor az új olasz követ közvetlenül Moszkvából idejött — megtudtuk, hogy Bullitt, még mielőtt Moszkvát elhagyta volna, a fasizmus bűvkörébe került.”
1937 január 27-én Dodd követ ezt írta:
„Nemrégiben jelentéseket kaptam arról, hogy az amerikai bankok új nagy kölcsönöket és hiteleket készülnek nyújtani Olaszországnak és Németországnak. Ezeknek az államoknak a hadigépezete már most is elég nagy ahhoz, hogy a világbékét fenyegesse. Azt is hallottam, bár ez hihetetlennek tűnik számomra, hogy Bullitt biztatja és bátorítja ezeket a terveket.”

1940-ben, Franciaország összeomlása után, Bullitt Franciaországból visszatért az Egyesült Államokba, hogy ott Pétain tábornagyot mint „hazafit” ünnepelhesse, aki „azzal, hogy megadta magát a németeknek, megmentette országát a kommunizmustól”.

Négy évvel később, mikor a második világháború már a végéhez közeledett, Bullitt, mint a Life folyóirat „tudósítója” ismét feltűnt az európai kontinensen. Rómából szenzációs cikket küldött a Life-nek, amely a folyóirat 1944 szeptember 4-i számában jelent meg. Miközben azt akarta elhitetni, hogy bizonyos névtelen „római” körök véleményét tolmácsolja, Bullitt ugyanazt a szovjetellenes propagandát ismételte, amelyet a nemzetközi fasizmus húsz éven keresztül használt világuralmi törekvései érdekében.

Bullitt hangsúlyozta, hogy a veszedelem, amely ellen a nyugati civilizációnak egyesülnie kell: „Moszkva és kommunista ügynökei.”

Ez ugyanaz a felkiáltás, amellyel egy negyedszázaddal előbb, az első világháború végén, Sidney George Reilly kapitány igyekezett a világ összes ellenforradalmárait egyesíteni.¹⁷

De a világban nagy változások mentek végbe. Éppen mialatt William C. Bullitt újabb kereszteshadjáratra uszított a Szovjetunió ellen — rohamlépésekkel közeledett a náci fasizmus végső veresége, az ellenforradalom citadellája, Berlin eleste.

A fasiszta rabszolgaság fenyegetésével szemben és a világ legreakciósabb erői ellen a nyugati demokráciák leghatalmasabb szövetségesükre abban az államban leltek, amely az orosz forradalomból született meg.

SaLa

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a  blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható   piktogrammra kattintva Pay-Pal-on 

-vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 2747 Törtel, Petőfi-ut. 12.

HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVÉSZ!

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.hu/koszonet

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.hu-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá! De legalább LÁJKOLD! – hiszen azzal is tudsz segíteni!