2
XXIII. RÉSZ
NEGYEDIK KÖNYV
MÜNCHENTŐL A TRUMAN-ELVIG
(idézet: A Nagy Összeesküvés – Szikra)
3. Egy jellegzetes példa: Paul Scheffer
Néhány nappal a Pearl Harbourt ért japán támadás után az Egyesült Államok kémelhárító szolgálatának ügynökei letartóztattak egy középkorú, jó megjelenésű német újságírót, aki Newyorkban egy előkelő, modern házban lakott. Neve Paul Scheffer volt. A külügyminisztériumban, mint a Das Reich, a német propagandaügyi minisztérium hivatalos orgánumának tudósítója volt nyilvántartva.
Paul Scheffer pályafutása a legkirívóbb bizonyítéka annak, hogy miképpen tudtak a náci ügynökök az Egyesült Államokban a szovjetellenesség álarca alatt működni …5
Egyidőben Paul Scheffer a világ minden részén ismert újságíró volt. 1922—1929-ig, mint a Berliner Tageblatt moszkvai tudósítója működött és ekkoriban világszerte, „mint a Szovjetunió legjobb ismerőjét” emlegették. A Szovjetunióból küldött színes tudósításai több nyelven jelentek meg egyszerre. Barátai és bámulói között európai és amerikai államférfiak, hírneves irodalmi személyiségek, valamint vezető ipari és pénzmágnások voltak. 1929 végén Scheffer moszkvai tudósítói pályafutása hirtelen véget ért. Egyik szokásos németországi utazása alkalmával a szovjet hatóságok váratlanul megtiltották, hogy visszatérjen a Szovjetunióba. Scheffer sok előkelő barátja haragos és méltatlankodó tiltakozásba kezdett. Tudni akarták, hogy milyen indokok alapján jutott a szovjet kormány erre az elhatározásra. A válasz a szovjet rendőrség irattárában volt elzárva.
A tények egy része nyolc évvel később, 1938 március 2-án került nyilvánosságra, midőn Mihajl Csernoy a jobboldali összeesküvő és a Szovjetunió volt földmívelésügyi népbiztosa vallomást tett a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsának haditörvényszéke előtt.
Csernov bevallotta, hogy 4000 rubelt kapott havonta a német katonai titkosszolgálattól azért, hogy orosz katonai és kereskedelmi titkokat szolgáltasson ki és széleskörű szabotázstevékenységet szervezzen meg. Megnevezte azt a német ügynököt is, akinek felügyelete alatt első kémkedési és szabotázsműveleteit végrehajtotta. Ez a német ügynök, Csernov szavai szerint, Paul Scheffer a Berliner Tageblatt tudósítója volt.
1938 március 13-án a szovjet ítéletvégrehajtó osztag sortüze végzett Mihajl Csernovval. Csak néhány nappal a kivégzés előtt érkezett Paul Scheffer az Egyesült Államokba, mint a Berliner Tageblatt amerikai tudósítója …
A Szovjetunióból 1929-ben történt kitiltása után, Scheffer Európa egyik legtermékenyebb és legjobban fizetett szovjetellenes propagandistája lett. Alig múlt el hét anélkül, hogy valamilyen hírneves európai vagy amerikai folyóiratban ne jelent volna meg egy-egy, a szovjet kormányt hevesen támadó és küszöbön álló összeomlását bejósoló cikke.
1931-ben Scheffer, aki egy volt orosz grófnőt vett feleségül, az Egyesült Államokba is ellátogatott, hogy ott résztvegyen a szovjet kormány elismertetése ellen folytatott kampányban. „Ha Amerika az elismerés mellett határoz” — intette Scheffer komoran az amerikaiakat a Foreign Affairs-be (a külügyminisztériumhoz közelálló negyedévi folyóirat) írt cikkében, melyet később a Reader’s Digest is leközölt — „akkor később majd azt mondhatják, hogy 1931-ben tudatosan választott a polgári Európa és a Szovjetunió között … Amerika elismerése a kommunista Szovjetuniót csak nagyobb támadó és vállalkozási kedvre ingerli az európai polgári országokkal szemben.”
Mikor Hitler uralomra került, Scheffer a Berliner Tageblatt londoni tudósítója volt. Azonnal visszatért Németországba és a lap főszerkesztőjének nevezték ki. A Berliner Tageblatt ekkor a náci propagandaminisztérium közvetlen felügyelete alá került.6
1937 telén Scheffer parancsot kapott, hogy hosszabb tartózkodásra az Egyesült Államokba menjen. Hamarosan Newyorkból kábelezte cikkeit a Berliner Tageblattnak. Ezek a cikkek ügyes keverékei voltak az amerikaellenes propagandának és azoknak az információknak, amelyek a német katonai hatóságok hasznára lehettek. Rövidesen Scheffert a Das Reich amerikai tudósítójának nevezték ki. Ez a lap a náci propagandaminisztérium hivatalos orgánuma volt. Ebben a minőségében Scheffer mint Göbbels dr. speciális képviselője élt az Egyesült Államokban. Az „orosz szakértő” Scheffer szovjetellenes cikkei rendszeresen megjelentek a jólismert amerikai folyóiratokban és újságokban. Egyik kedvenc témája a három moszkvai per volt. Nagyszámú amerikai olvasójának, mint „óriási szemfényvesztést” tálalta fel ezeket a pereket, amelyek folyamán az is kiderült, hogy ő német kém volt. Buharinról, Pjatakovról, Radekről és az orosz ötödik hadoszlop többi tagjáról, mint „igazi bolsevik vezetőkről” emlékezett meg. A legkülönlegesebb dicséretet azonban Trockij számára tartotta fenn.
„Lenintől Sztálinig” című rágalmazó cikkében, amely 1938 áprilisában a Foreign Affairs hasábjain jelent meg, Scheffer Sztálint „orientális típus”-nak nevezi, aki a trockistákat csak azért üldözte, mert személyes becsvágyának útjában állottak.
Scheffer propagandamunkája az Egyesült Államokban Pearl Harbour után történt letartóztatásával sem ért véget. 1943 szeptember 13-án a New York Times vasárnapi kiadása magazinmellékletének első oldalán egy cikket közölt Németországról, amelyet egy „Conrad Long” nevű ember írt. A szerzőt a szerkesztői jegyzet, mint a „jelenlegi háború német kérdéseinek közeli ismerőjét” tüntette fel. A cikk azt a közlést tartalmazta, hogy „az ukrán gabonatermést német módszerekkel ezen a nyáron állítólag megkettőzték”.
A valóságban „Conrad Long” nem létezett. A New York Times cikkének szerzői álneve alatt Paul Scheffer rejtőzött.
Scheffer letartóztatása után néhány befolyásos amerikai barátja sikerrel elintézte, hogy kiengedjék az internáló táborból. Azt is sikerült elintézniük, hogy álnéven írhatott a New York Timesben. Sőt, mint a német ügyek szaktanácsadóját, az Egyesült Államok Stratégiai Szolgálatának Hivatalában álláshoz juttatták.
1944 tavaszán Scheffert az igazságügyminisztérium emberei ismét letartóztatták. Ezúttal már szigorúan megállapodtak abban, hogy dr. Göbbels volt speciális kiküldöttje a háború egész időtartamára lakat alatt marad.
4. A Dies-bizottság
1938 augusztusában, közvetlenül a müncheni egyezmény aláírása előtt, különleges kongresszusi bizottság alakult az Egyesült Államokban az amerikaellenes tevékenységek felderítésére. E bizottság vezetője Martin Dies texasi képviselő volt.
Mikor a Dies-bizottság megalakult, célja az volt, hogy a tengelyhatalmak amerikai ármánykodásai ellen küzdjön az Egyesült Államokban.
Ehelyett a „vizsgálat”, melyet Dies kongresszusi képviselő lefolytatott, egyetlen dologra összpontosult csupán: meggyőzni az amerikai népet arról, hogy „legfőbb” és „leghalálosabb ellensége” a Szovjetunió.
A Dies-bizottság először Edward S. Sullivan-t, egy kevéssé ismert volt munkáskémet és szovjetellenes propagandistát nevezte ki főnyomozójának. Sullivan, mielőtt Diesnek kezdett volna dolgozni, az amerikai, szovjetellenes nemzeti ukrán mozgalommal állt összeköttetésben, amely Szkoropadszkij hetmantól és más fehér ukrán berlini emigránsoktól kapta utasításait. Sullivant, mint fiatal, koldusszegény újságírót Bostonban felbérelték arra, hogy segítsen az amerikai ukránok között szovjetellenes hangulatot kelteni. Noha egy szót sem tudott ukránul, Sullivan propagandát indított a „független Ukrajnáért”.
Martin Dies eljövendő főnyomozója csakhamar jelentős szerephez jutott a fasiszta amerikai ukránok mozgalmában. Mint a mozgalom vezető embere, szoros összeköttetésbe került náci ügynökökkel és propagandistákkal, együttműködött velük és még nyilvánosan is azonosította magát az ügyükkel. 1934 június 5-én Sullivan beszédet tartott a Német-Amerikai Szövetség tagjai és egyenruhás rohamcsapatai előtt, Newyorkban a Thurn-hallban, a Lexington Avenue és a 85-ik utca sarkán.
1936 augusztusában Sullivan, mint főszónok szerepelt egy Asheville-ben, Észak-Karolinában tartott nemzeti konferencián, amelyen vezető amerikai antiszemita és nácibarát propagandisták vettek részt. A konferencia szónokai között szerepeltek: William Dudley Pelley, az Ezüstingesek vezetője, James Troe, aki Sullivannal együtt egy fasiszta lap kiadója volt és Ernest F. Elmhurst, másnéven E. F. Fleischkopf, a szövetség egyik tagja és náci ügynök. A szónokok hevesen támadták a Szovjetuniót és Roosevelt adminisztrációját, mint a „zsidó-kommunista összeesküvés” részesét bélyegezték meg. Az ashevillei sajtó azt írta, hogy Hitler se mondott volna mást, ha Sullivan helyett ö beszélt volna.7
Amikor a liberális amerikai szervezetek felfedtek néhány tényt Sullivan zűrös múltjából, Dies képviselő kénytelen-kelletlen lemondott arról, hogy Sullivan továbbra is főnyomozója legyen. — Anyagi okok miatt — mondta Dies. Sullivan ekkor visszatért a fasiszta ukrán mozgalomhoz és Pittsburgban, Pennsylvániában megalapította az Ukrán Amerikaiak Nevelő Intézetét. Ez a szervezet, amely arra specializálta magát, hogy az Amerikában élő egymillió ukrán között szovjetellenes tevékenységet folytasson, kapcsolatban állott a washingtoni német követséggel. Sullivan továbbra is együttműködött az ország valamennyi nácibarát és szovjetellenes propagandistájával. „Július 4-ike jó nap lesz a maga összejövetele számára” — táviratozta Coughlin egy olyan ügyben, amelyet ő és Sullivan együtt intéztek.
A Dies-bizottságtól való hivatalos megválása után, mint a bizottság egyik „kommunistaellenes szakértője”, Sullivan továbbra is kapcsolatban állt azzal. 1939 július 27-én Sullivan levelet kapott barátjától, a csikágói szovjetellenes antiszemita propagandistától, Harry Jungtól. Jung ezt írta:
„A bizottság nyomozóinak egyike néhány napig itt tartózkodott. Rövid időt velünk is töltött és mi rengeteg szenzációs híranyaggal halmoztuk el.
Valóban remélem, hogy irodáink között az együttműködés teljesen kielégítő és kölcsönös lesz …”
Sullivan fősegédi és bizottsági tanácsadó helyét az „amerikaellenes” tevékenységek felderítésével megbízott Dies-bizottságban I. B. Mattkews, az amerikai radikális mozgalom egyik renegátja foglalta el. Matthews írásait a vezető amerikai fasiszták és tengelyhatalmi ügynökök széles körben terjesztették. Könyvét a náci propagandaminisztérium ajánlotta. Matthews cikkei a Contra-Komintern-ben, Alfred Rosenberg Aussenpolitisches Amt-jának — a német Külpolitikai Hivatalnak — hivatalos lapjában jelentek meg.
Hétről-hétre gyászos felvonulás parádézott a House Office Building washingtoni márványoszlopos tárgyalási termében. Munkáskémek, külföldi ügynökök, volt börtöntöltelékek és szélhámosok jelentek meg ünnepélyesen a Dies-bizottság előtt, hogy mint „szakértő tanuk” bizonyítsák: a moszkvai ügynökök összeesküvést szőnek az Egyesült Államok kormányának megdöntésére. Íme néhány a „kommunistaellenes” tanuk közöl:
Alvin Halpern: vallomástételének másodnapján a kolumbiai körzeti bíróság csalás miatt kétévi börtönbüntetésre ítélte. Vallomása ennek ellenére a Dies-bizottság nyilvánosságra hozott aktái közé került.
Peter J. Innes: munkáském, akit kizártak a Nemzeti Tengerészeti Szakszervezetből, mert a szervezet pénztárából 500 dollárt lopott; ezután nyolcévi börtönbüntetésre ítélték gyermekrablás kísérlete miatt.
William C. McCuiston: a szakszervezetek megtámadására alakult terrorista osztagok megszervezője. Mikor a Dies-bizottság előtt vallomást tett, éppen Philipp Carey meggyilkolásával vádolták. Philipp Carey haladó szakszervezeti vezető volt, akit New-Orleansban megöltek. McCuistont később a gyilkosság vádja alól felmentették.
William Nowell: munkáském, aki Gerald L. K. Smith, volt 3223-as számú „ezüstinges” fasiszta vezető bizalmas tanácsadója volt.
Richards Krebs: más néven Jan Valtin volt börtöntöltelék, aki saját vallomása szerint a Gestapo ügynöke volt.8
Walter G. Krivickij „tábornok”, más néven Samuel Ginsberg, aki Jagoda idejében „GPU ügynöknek” játszotta ki magát, majd az Egyesült Államokba menekült, ahol egy elvetemült szovjetellenes önéletrajzot írt.9
Martin Dies, irattára csakhamar hemzsegett a veszélyesnek tartott „bolsevikok” neveitől. A texasi képviselő gyakori időközökben drámai módon nyilvánosságra hozta, hogy közvetlenül Moszkva irányítása mellett dolgozó, az egész országot behálózó ötödik hadoszlopot leplezett le.
1940-ben Dies képviselő könyvet adott ki bizottsága „felfedezéseidnek népszerűsítésére. „A trójai ló Amerikában. Jelentés a nemzetnek” címet viselő Dies-könyv legnagyobb része szovjetellenes propagandával foglalkozott. Mialatt a Német-Amerikai Szövetség és a Keresztény Front tagjai, a német ötödik hadoszlop szálláscsinálói az amerikai városokban tömegtüntetéseket rendeztek, Dies képviselő Sztálint, mint az Egyesült Államokat megtámadó 150 szovjethadosztály vezérét aposztrofálta.
Dies kijelentette, hogy valójában „Moszkva ügynökei” már meg is kezdték „az Egyesült Államok elözönlését”.10
Két nappal azután, hogy a németek megtámadták a Szovjetuniót, Dies megjósolta: „Hitler 30 napon belül egész Oroszországot a kezében tartja”. A képviselő kikelt az ellen, hogy a Vörös Hadsereg részére segítséget küldjenek. — Amerikai segítséget küldeni az oroszoknak esztelenség — jelentette ki — mert a felszerelés mindenképpen csak Németország kezébe kerülhet. — Figyelmeztetett arra „a nagy veszélyre, hogy az amerikai kormány az Oroszországnak nyújtott segítségével Sztálin részére nyugati frontot nyit meg az amerikai főváros kellős közepén”.
Roosevelt elnökhöz írt levelében, 1941 október 2-án, röviddel azután, hogy az elnök kijelentette, milyen életkérdés Amerika védelme szempontjából a Szovjetunió megsegítése, Dies bejelentette szándékát szovjetellenes propagandájának folytatására.
Az Egyesült Államok és a Szovjetunió katonai szövetségesek lettek, de Martin Diest ez sem zavarta szovjetellenes működésében. 1942 március 29-én Henry Wallace, az Egyesült Államok alelnöke kijelentette:
— Ha béke lenne, ezt a módszert, mint egy megbabonázott elme termékét, nem kellene figyelembe vennünk. De nem élünk békeidőben. Háborúban állunk. És azok a kételyek és ellenszenvek, amelyeket Mr. Dies ilyen és ehhez hasonló kijelentései igyekeznek a közhangulatban felkelteni, gyakorlati hatásukat tekintve éppúgy eredhetnének magától Göbbelstől. Tulajdonképpen a közszellemre gyakorolt hatásuk kevésbé lenne káros, ha Mr. Dies Hitler szolgálatában állna … Nekünk amerikaiaknak szembe kell néznünk e rút igazság jelentőségével.
SaLa
Kérjük, anyagilag támogassa a Bal-Rad-ot! – a blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható 
piktogrammra kattintva Pay-Pal-on
-vagy közvetlen postai úton:
Szabó Péter 2747 Törtel, Petőfi-ut. 12.
HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVÉSZ!
A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.hu/koszonet
Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.hu-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá! De legalább LÁJKOLD! – hiszen azzal is tudsz segíteni!