1957. JÚNIUS 6.
(idézet: Apró Antal – A szocializmus építésének útján – 1975)
1
Az 1957. évi költségvetésről és a népgazdasági tervről folyó három napos vita azt bizonyítja, hogy az országgyűlés tagjai, felszólaló képviselőtársaim, látva az ellenforradalom által okozott óriási népgazdasági károkat, az ország nehéz, de egyáltalán nem kilátástalan gazdasági helyzetét, nagy felelősséggel tanulmányozták az előterjesztett 1957. évi népgazdasági tervet és a költségvetést.
Az országgyűlés tagjai már a bizottsági tárgyalásokon és itt a vitában is sok hasznos javaslatot tettek a kormánynak a népgazdaság fejlesztésére, a termelés növelésére, a pénzügyi és állami fegyelem megszilárdítására, a társadalmi vagyon védelmére, a termelés és a fogyasztás közötti egyensúly megteremtésére, amely egyedüli reális alapja az életszínvonal növelésének.
A vita hasznos volt, és azt hiszem képviselőtársaim egyetértenek a kormánnyal abban, hogy helyes volt hat hónappal az ellenforradalmi események után már másodszor összehívni az országgyűlést, és itt, a magyar törvényhozás legfelsőbb fórumán, az egész ország nyilvánossága elé tárni őszintén, nyíltan gazdasági gondjainkat, eredményeinket, az ellenforradalom kártevéseit.
Az ország növekvő politikai és gazdasági konszolidációját bizonyítja az a tény is, hogy megszüntetjük az állami gazdálkodásban a havi és a negyedévi ideiglenes felhatalmazás alapján való gazdálkodást, és egész évre szóló népgazdasági tervet és költségvetést adunk az országnak.
A kormányt az a szándék vezette a népgazdasági terv kidolgozásakor, hogy olyan népgazdasági programot készítsünk, amely szűkös anyagi viszonyaink között is reális, teljesíthető, és elsősorban abból indul ki, hogy az iparban és a mezőgazdaságban növelni kell a termelést a nagyobb arányú munkanélküliség elhárítása, a forint vásárlóértékének megőrzése, az ellátási zavarok megakadályozása végett, és helyre kell állítani – mindenekelőtt Budapesten – lehetőleg már ebben az évben az ellenforradalom által okozott károk jelentős részét. Ugyanakkor eleget teszünk külkereskedelmi kötelezettségeinknek is.
Január 5-én jelent meg a kormány nyilatkozata a legfontosabb feladatokról. Az országgyűlés elmúlt ülésszakán Kádár elvtárs, a Minisztertanács elnöke már tájékoztatta az országgyűlést azokról az eredményekről, amelyeket politikai és gazdasági életünk konszolidálásában a dolgozók erőfeszítésével és a testvéri országok – mindenekelőtt a Szovjetunió – támogatásával az elmúlt fél év alatt elértünk.
Az országgyűlés most folyó tanácskozásán eddig 27 országgyűlési képviselő és a kormány hat tagja szólalt fel és adott részletesebb tájékoztatást a legfontosabb gazdasági, pénzügyi kérdésekről, az 1957. évi népgazdasági terv teljesítésével kapcsolatos feladatokról.
Felszólalásomban néhány olyan problémával szeretnék foglalkozni, amelyekről úgy érzem kevés szó esett, vagy amelyekben a párt központi vezetősége és a kormány álláspontját szükségesnek tartjuk részletesebben kifejteni.
Először a dolgozók életszínvonaláról és a kormány által végrehajtott egyes iparcikkek árának felemeléséről szeretnék beszélni.
BÉR- ÉS SZOCIÁLPOLITIKÁNK
Nem ismétlésképpen, de újból el kívánom mondani, hogy a párt és a kormány, tanulva az első ötéves terv végrehajtása során elkövetett hibákból, olyan gazdaságpolitikát folytat, amely lehetővé teszi – az ország lehetőségeit, gazdasági helyzetét, saját erőfeszítéseinket figyelembe véve – a dolgozók életszínvonalának állandó javítását.
Közismert, hogy a párt és a kormány nemcsak politikai, hanem gazdasági szempontból is igen nehéz helyzetben vette át az ország vezetését. Számolt a nehézségekkel, az ellenforradalom által okozott hatalmas népgazdasági károkkal, amely mintegy 22 milliárd forint. Ennek az összegnek nagyságát akkor értjük meg legjobban, ha összehasonlítjuk az 1957. évi népgazdasági tervvel, amelyben az összes nemzeti jövedelem előirányzata 87,4 milliárd forint. Az óriási károk helyreállítása mellett a kormány a gazdaságpolitikában régebben elkövetett hibák kijavítására törekszik: a szocializmus építését a jövőben úgy kell folytatni, hogy a ma élő munkásnemzedék, az egész dolgozó nép munkáján keresztül élvezze a szocialista rendszer előnyeit politikailag és gazdaságilag egyaránt.
A kormány, az ország gazdasági talpraállítása mellett – a nagy népgazdasági károk dacára – különös gondot fordított a lakosság életszínvonalának javítására. Mintegy másfél millió dolgozóra kiterjedő béremelést hajtottunk végre.
A jóváhagyott bérügyi intézkedések közül a munkások bérének emelése 10-12 százalékos, az ipari és az építőipari műszaki dolgozók, az állami mezőgazdasági munkások, a pedagógusok, a kereskedelmi dolgozók és más foglalkozásúak bérrendezése mintegy 4,1 milliárd forintot jelent.
Ez évben még emelni kívánjuk az adminisztratív, az egészségügyi, a közszolgálati alkalmazottak, a MÁV és a Posta dolgozóinak bérét. Egész évre számítva ez mintegy 1,2 milliárd forinttal növeli az érintett dolgozók évi jövedelmét. Vagyis béremelésre, a természetbeni juttatások értékét is figyelembe véve, közel 5,5 milliárdot fordított a kormány.
A nyugdíjak emelésére mintegy 200 millió forintot fordítottunk. Mindent egybevetve a kormány eddig hozott bér- és nyugdíjemelésre vonatkozó intézkedései mintegy 7 milliárd forinttal emelték a bérből élő munkások és alkalmazottak, valamint nyugdíjasok jövedelmét. Ez nagyobb összeg, mint amennyit a megelőző 5 évben összesen béremelésekre fordítottunk.
Úgy gondolom, ezek a számok meggyőzőek és elismerésre méltóak, hiszen 1957-ben a dolgozók reálbére éves átlagban mintegy 15 százalékkal lesz magasabb az 1956. évinél, pedig az emelkedés 1956-ban is jelentős volt.
Ha ehhez hozzászámítjuk a dolgozó parasztságnak a beszolgáltatás eltörléséből, számos mezőgazdasági termék szerződéses árának rendezéséből adódó többletjövedelmét, amely meghaladja a 4 milliárd forintot, akkor láthatjuk igazán, hogy rövid hónapok alatt a párt és a kormány milyen nagyarányú erőfeszítéseket tett a dolgozók életszínvonalának emelése végett a városokban és falvakban egyaránt, hogy a régi hibákat e téren is kijavítsuk.
A bér- és nyugdíjemelési intézkedések nem kis mértékben járultak hozzá a termelési kedv erősödéséhez az iparban és a mezőgazdaságban.
Minden félreértés elkerülése végett szeretném mindjárt azt is megmondani, hogy a szocializmus építése során 12 év alatt, néhány év kivételével – ahogy erről az országgyűlés vitájában is szó volt – évről évre emelkedett a dolgozók életszínvonala. A csökkenés, visszaesés elsősorban az 1951-1953 közötti években következett be, az ipar irreálisan gyors fejlesztése miatt. Azért kell ezt világosan megmondani, mert az ellenforradalmat előkészítő Nagy Imre-csoport, a szocializmus eredményeit tagadó revizionisták azt a hazug rágalmat terjesztették, hogy a szocializmus építése időszakában, tehát az elmúlt 12 év alatt nem emelkedett az életszínvonal, nem javultak a szociális körülmények.
Nézzünk meg néhány tényt. A Horthy-Magyarországon 1938-ban 1 166 177 dolgozó részesült társadalombiztosításban, 1956-ban 3 333 000 dolgozóra – családtagokkal 6 300 000-re tehát a lakosság 64 százalékára terjed ki az általános, széles körű, magasabb színvonalú társadalombiztosítás, orvosi ellátás.
Ha ehhez hozzászámítjuk, hogy mennyivel emeltük a kórházi ágyak, szülőotthonok és bölcsődei férőhelyek számát, mennyi lakást és kultúrházat építettünk állami eszközökből, mennyi iskolát, könyvtárat hoztunk létre, mit költöttünk a népművelésre, a falu villamosítására, a dolgozó munkások, parasztok gyermekeinek iskoláztatására, sportra, akkor láthatjuk igazán a munkás-paraszt hatalom 12 évi fennállásának eredményeit. Évről évre nőtt az ország lakosságának életszínvonala, javultak a kulturális viszonyok, a munkakörülmények, növekedett az iskolát végzettek arányszáma. Mindez nem jelenti azt, hogy nem voltak hibák – erre képviselőtársaim is rámutattak -, s hogy ésszerűbb gazdálkodással nem lehetett volna többet is nyújtani.
Állami támogatással a szakszervezetek megszervezték a dolgozók üdültetését. Száz- és százezer dolgozó üdül az ország legszebb vidékein. Megteremtettük az egységes nyugdíjrendszert, amíg 1948-ban 550 millió forintot fordított az állam nyugdíjra, addig 1958-ban már több mint 2 milliárd 600 millió forintot irányoztunk elő a költségvetésben e célra, azaz 9 év alatt mintegy ötszörösére emelkedett a nyugdíjak összege. Hogy a Horthy-rendszerben hogyan élt a munkás, milyen volt a társadalombiztosítás, a nyugdíjrendszer, erről szintén keveset beszéltek az ellenforradalmárok.
Míg 1952-ben az egységes nyugdíjrendszer életbeléptetésekor a munkabér átlagának 36 százalékát biztosította 65 éves korban a nyugdíj, addig ma már a férfiak 60, a nők 55 éves korban a munkabér átlagának 56 százalékát kapják meg.
Nem akarom itt részletesen felsorolni a munkaszüneti napok, a szülők és a gyermekek fokozottabb védelme, a családi pótlék, az üzemi étkeztetés kapcsán a dolgozók ellátására fordított száz- és százmilliókat. De fel szeretném hívni a figyelmet arra, hogy a kifizetett béren kívüli szociális juttatások jelenleg több mint 10 milliárd forintot tesznek ki évente, amely megközelíti az összes kifizetett bérek mintegy egyharmadát.
Az októberi ellenforradalom előkészítésében a revizionisták nagy előszeretettel emlegették a tőkés nyugaton levő életszínvonalat mint követendő példát. Mi nem tagadjuk, hogy néhány, iparilag fejlettebb tőkésországban magasabb az életszínvonal. De arról nem beszéltek az ellenforradalom előkészítői, hogy ez a magasabb életszínvonal a gyarmati népek elnyomásán, más országok dolgozóinak közvetlen vagy közvetett kizsákmányolásán alapszik, és a munkásságnak a legkisebb szociális juttatásért is fizetnie kell: semmit sem adnak ingyen.
Sajnos a dolgozók egy része nem veszi figyelembe ezeket a juttatásokat, hogy ezt a szocialista állam külön adja, s a fizetésnek lényegében a kiegészítése. Sokan csak akkor döbbennének rá, hogy mennyivel többet kapnak a szocialista államtól, mint a kifizetett munkabér, ha egy napon ezeket a juttatásokat megszüntetnénk, vagy a tényleges kiadásokat meg kellene téríteniük.
1953 után az állami és a társadalmi élet minden területén megkezdtük – igaz lassan és bizonytalanul – a törvényesség, az életszínvonal és a demokratizmus megsértésével korábban elkövetett hibák kijavítását. A hibák kijavításának útját állta az októberi ellenforradalom. Az ellenforradalom leverése óta azonban sokat tettünk. Saját erőfeszítéseink mellett a szocialista tábor, mindenekelőtt a Szovjetunió nagyarányú gazdasági, politikai támogatásával meggyorsítottuk a még meglevő hibák kijavítását. De látnunk kell, hogy a mai életszínvonal fenntartása és további emelése csak növekvő ipari és mezőgazdasági termeléssel lehetséges. Ez a termelés növelése mellett azt jelenti, hogy fegyelmet, rendet kell teremteni egész gazdálkodásunkban. Meg kell szüntetni a bérezés lazaságait, a munka átvételénél mutatkozó visszaéléseket, minőségi hibákat, az üzemek, vállalatok életében azt az állapotot, amelyet az ellenforradalom idézett elő, hogy egyesek jogtalanul részesednek a nemzeti jövedelemből, anélkül, hogy a társadalomnak hasznot hoznának, anélkül, hogy értéket termelnének.
Meg kell szüntetni tehát a bérezés és a termelés közötti aránytalanságot. A teljesítménybéreket mindenütt, ahol az ésszerű, be kell vezetni, kijavítva természetesen a korábbi hibákat. Mindez kötelező és sürgető intézkedéseket jelent a gazdasági vezetésnek. Az intézkedések megtétele érdeke a munkásoknak, érdeke a szocialista államnak. Úgy gondolom, mindannyian megértjük azt, hogy több és gazdaságosabb, termelésre ösztönző bérrendszer nélkül nem tartható és nem emelhető tovább az elért életszínvonal.
A kormány gazdasági intézkedései a jövőben is elsősorban a munkásosztály helyzetének, életkörülményeinek javítására fognak irányulni. A következő években gondoskodni akarunk nagyobb számú, olcsóbb lakások építéséről a városokban, és arról, hogy az újonnan épülő lakásokba főként munkáscsaládok költözhessenek, hogy illetékes szerveink, elsősorban a tanácsok jobban gondoskodjanak a munkástelepülésekről, a túlnyomóan munkáslakta városrészek szociális, kulturális és kommunális jellegű fejlesztéséről, árucikkekkel történő ellátásáról. A tömegesebb lakásépítés új módszereivel, amelyet itt Molnár és Trautmann elvtársak és mások is szóvá tettek, a kormány foglalkozni fog, mert sok lakást építettünk, de sokkal több kellene.
Foglalkozni szeretnék a fogyasztói árak alakulásával, a május 10-én hozott áremelési intézkedéseinkkel. Erről már volt szó az országgyűlés legutóbbi ülésén és most a vitában is.
Miután valótlan hírek terjedtek el egy állítólagos újabb áremelésről, szükséges, hogy visszatérjünk ezekre a kérdésekre.
Képviselőtársaim előtt közismert, hogy munkásosztályunk, dolgozó parasztságunk helytállása és a baráti országoktól kapott segítség lehetővé tette, hogy a vártnál rövidebb idő alatt hozzuk rendbe népgazdaságunkat. Ezért nem lett infláció, pénzromlás, ezért nem kellett szélesebb körűen emelni az árakat.
A kormány gazdasági helyzetünk gondos mérlegelése alapján rendelte el egyes iparcikkek és szolgáltatások árának emelését, összefüggésben a bér- és fizetésemeléssel, a mezőgazdasági alacsony beadási árak megszüntetésével, úgy, hogy az lehetőleg ne, vagy csak kismértékben érintse a szerényebb keresetűeket.
Szükségesnek tartom újból leszögezni, hogy a párt és kormány életszínvonal-növelő politikájának egyik módszere a termelés növelésén keresztül az árak csökkentése, a másik módszer, hogy ahogy az anyagi lehetőségek megengedik az elmaradt, alacsony béreket és nyugdíjakat fokozatosan emeljük. A május 10-i áremelések átmeneti jellegűek, amelyeket az állam pénzügyi helyzete, a gazdasági egyensúly megteremtése tett szükségessé.
Az ország lakosságát természetszerűleg megnyugtatja, ha a kormány felelőssége tudatában kijelenti, hogy nem akarja emelni az árakat. De joggal nyugtalankodik, ha egyes vállalatok fondorlatosan kijátsszák az állami rendelkezéseket, és a megengedettnél drágábban hoznak forgalomba iparcikkeket vagy mezőgazdasági termékeket.
Ilyen jelenségekkel természetesen nemcsak az állami ipar termékeinél találkozunk, hanem a szövetkezeti és a kisiparban is. A kormány éppen ezért szigorú intézkedéseket léptet életbe az említett áremelések megakadályozására. Ugyanakkor megtalálja a módját annak is, hogy a piacokon is rendet teremtsen, az állami felvásárlási és fogyasztói árak betartásának széles körben érvényt szerezzen.
SaLa
Kérjük, anyagilag támogassa a Bal-Rad-ot! – a blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható 
piktogrammra kattintva Pay-Pal-on
-vagy közvetlen postai úton:
Szabó Péter 2747 Törtel, Petőfi-ut. 12.
HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVÉSZ!
A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.hu/koszonet
Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.hu-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá! De legalább LÁJKOLD! – hiszen azzal is tudsz segíteni!