(idézet: Szálasi naplója – A nyilasmozgalom)
28
Epilógus
1944- október 16-án délelőtt Szálasi kihallgatásra jelentkezett az SS Werbőczi utcai laktanyájában őrzött Horthynál. Az SS-őröknek azt mondotta, hogy „a miniszterelnök szeretne beszélni a kormányzóval”. De Horthy mellett éppen ott ült Lakatos, a még hivatalban levő miniszterelnök; Horthy pedig már hajnalban német védőőrizet alá helyezte magát és családját – lemondása kilátásba helyezésével.
Horthy ekkor is, majd néhány órával később is kidobta Szálasit, a saját lemondását tartalmazó dokumentumot és Szálasi miniszterelnöki kinevezését csak a délutáni órákban, német ejtőernyős alakulatok asszisztenciája mellett és Veesenmayer becsületszavára írta alá. (Veesenmayer megígérte: Németországban Horthy államfőhöz illő „tiszteleti őrizetben” [„Ehrenschutz”-ban] fog élni, családja vele lesz, október 15-én délelőtt az SS-ejtőernyősök által elrabolt fia, ifj. Horthy Miklós Bécsben be fog szállni a Németország belseje felé tartó különvonatba.)
Szálasi végül is október 17-én délelőtt Veesenmayertől, nem pedig Horthytól kapta meg miniszterelnöki kinevezési okmányát, hatalmi formája sem a Viktor Emánuel-Mussolini, sem a Hindenburg-Hitler kettősséghez nem hasonlított, azután elmaradt persze az annyiszor követelt népszavazás is. 1944. október 17-e után egyetlen tervezetben nem szerepel a Nemzet akarata, véleményének megkérdezése választások útján, ezt pótolta az SS-ejtőernyősök jelenléte.
A kormányt Szálasi koalíciós alapon állította össze, pontosabban: állították össze helyette, hiszen a kormány, a kormányzótanács névsora alig hasonlított ahhoz a sok-sok névsortervezethez, amelyet olyan sokszor megvitatott magával Veesenmayerrel is.
Formailag rendben lett volna a kormányalakítás (bár a nagy sietségben a kormányzói leiratokat elfelejtették Lakatos miniszterelnökkel ellenjegyeztetni, ezt csak utólag, október 20-án sikerült pótolni), de a német fegyveres erőszakot nem lehetett tagadni.
Szálasi már október 17-én megtartotta az első minisztertanácsi ülést, igazi katonás stílusban, majd Kemény külügyminiszter társaságában felkereste Veesenmayert – beszámolás és a német követelések átvétele céljából; a német követnek ezúttal nem volt nehéz dolga a legújabb magyar királyi kormányfővel, Szálasi mindent vállalt, elsősorban a háborús terhek fokozását, Magyarország háborús hozzájárulását 200 millióról felemelte 300 millióra, nem egészen egy hónap múlva, november 14-én pedig aláírták a Szakváry-Hellebronth-Boden-
Szálasi ekkor már nem emlegette „a német imperialisztikus célkitűzéseket”.
A honvédelmi miniszteri székbe Beregfy Károly került, akit Veesenmayer már 1944. augusztus 3-án biztosított róla, hogy a német vezetésnek nagy tervei vannak vele. Beregfy igyekezett megfelelni a német várakozásoknak: már a nyilas hatalomátvétel után négy nappal, 1944. október 20-án felhívást adott ki a Hunyadi páncélos-hadosztályba való önkéntes belépésre, ugyanakkor pedig újabb tartalékosok behívásával növelte a Wehrmacht oldalán harcba vethető magyar seregtestek számát.
Szálasi 1944. november 17-én végleg „rendezte” a zsidókérdést. Három kategóriát állapított meg, úgymint 1. „külföldi menleveles zsidók”, 2. „kölcsönzsidók” (ezeket a Német Birodalom kormánya „a közös hadviselés érdekében hajlandó munkába állítani”), 3. a Magyarországon egyelőre visszamaradó zsidók, akiket a főváros pesti oldalán gettóba kell tömöríteni.
A pogromok már 1944. október 15-én, a késő délutáni órákban megkezdődtek, és folytatódtak 1945. április 4-ig, az ország teljes felszabadulásáig. Budapesten, a bécsi országúton, Nyugat-Magyarországon és mindenütt, ahol a nyilas pártszolgálatosoknak kedvük támadt az erőszakoskodásra, rablásra, öldöklésre, ömlött az ártatlan magyar állampolgárok vére.
Az „Országépítés” nagy gonddal elkészített tervezetei a fiókba kerültek; amikor Szálasi 1944. december elején meg akarta kezdeni a nyilas ideológia átültetését a gyakorlati életbe – a „hivatásrendek” felállítása útján -, nemcsak az ezeréves alkotmányra hivatkozó Rajniss-sal és társaival találta magát szemben, de nem talált megértésre a németeknél sem, akik a háborúnak ebben a kritikus szakaszában elleneztek minden olyan rendszabályt, amely megbonthatta volna az addig többé-kevésbé jól működő magyar közigazgatás munkáját.
Szálasi nagy álma teljesült 1944. december 4-én, amikor Berlinben előbb Ribbentrop, majd Hitler fogadta. A két tárgyalás – ha ugyan megilleti ez a kifejezés a két találkozót – eléggé sajátságos formában zajlott. Előbb délelőtt Ribbentrop, majd Hitler tartott terjedelmes előadást a háborús kilátásokról a magyar fasisztáknak, Szálasinak, Keménynek és Beregfynek, szép ígéretekkel, kevés konkrétummal. Hasonló hangnemben és stílusban válaszolt Szálasi, sőt nagylelkűen húsz hadosztály kiállítását ígérte meg. Guderian, a német szárazföldi hadsereg vezérkari főnöke ennél kevesebbet kért – elsősorban a Balaton térségében húzódó Margit-vonal megerősítését és a légvédelmi segédszolgálat létszámának feltöltését, annál is inkább, mert a felállítandó magyar alakulatokat nemhogy fegyverrel, de még például ásóval is alig tudták volna ellátni. Guderian közölte: a szovjet hadsereget a Margit-vonal, Budapest és a Mátra előtt akarják feltartóztatni, de ennek előfeltétele, hogy a magyar egységek tartsanak ki.
Még valamit megígért Guderian: „Ami az RLZ-t illeti, [R=Räumung, kiürítés, L=Lähmung, bénítás, Z=Zerstörung, rombolás], csak a feltétlenül szükséges rendszabályokat fogják foganatosítani, de az áramszolgáltató berendezéseket és a hidakat egy-egy terület feladásakor szét kell rombolni.”
Szálasi mindenbe beleegyezett, az RLZ-rendszabályok kíméletlen végrehajtásába éppúgy, mint abba, hogy Magyarország területén „egységes” parancsnokság legyen, vagyis a Legfőbb Hadúr jogait a német katonai parancsnokság vegye át. Szálasi ez alkalommal semmiféle német követelést nem tekintett olyannak, ami sértené Magyarország szuverenitását.
Szálasi, akit 1944. november 4-én az országgyűlés államfővé választott és a „nemzetvezető” címmel ruházott fel, alig néhány hetet töltött Budán, a Királyi Várban. A szovjet csapatok közeledtére előbb Farkasgyepűre („Gyepű I”), majd Brennbergbányára és Kőszegre („Gyepű II”) menekült. Nem vállalta a fegyveres harcot, annak irányítását átengedte a Wehrmacht illetékes parancsnokainak.
Az igazsághoz tartozik, hogy a PV a Gyepű II-n sem pihent. Új nyilas rendjelet tervezett, a hivatásrendek működésének elvein és gyakorlatán elmélkedett, sőt „országjárás” is szerepelt programjában. Az egyik községben valaki megkérdezte: „A hadihelyzet állása folytán megtarthatjuk-e a jelenlegi arcvonalat?” Szálasi válasza: „Az angol-amerikai és szovjet szövetség az 1944-1945-ös télre minden erejét beállítja a döntésre, és térdre akarja kényszeríteni Németországot … Miért igyekeznek [a szövetségesek] kétségbeesett erőfeszítésekkel még ennek az évnek a tavaszáig kicsikarni a döntést? Ennek feltétlen oka van. Ez nem más, mint hogy az ellenség tudja, hogy a németeknek új fegyvereik vannak, melyeknek gyártása most van folyamatban. Ezért nem akarnak időt engedni a németeknek, hogy hadiiparuk kellő mennyiségben legyártsa az új fegyvereket, amelyeknek létezéséről az ellenség jobban meg van győződve, mint idehaza egyes nyafogó lelkek …”
De a „nyafogó lelkek” száma csak nem akart csökkenni, ezért elrettentésül és a végső győzelembe vetett hit megerősítésére a Nemzeti Számonkérő Szervezet Parancsnoksága utasította a községek elöljáróságát, hogy a főtéren bitófát állítsanak.
Itt, a Gyepű II-n kezdett hozzá Szálasi politikai naplófeljegyzéseinek rendezéséhez, a Hungarizmus 3. könyve megszerkesztéséhez – mitsem törődve a valóságos harctéri helyzettel.
Nem akármilyen összevetésre nyílott vagy nyílhatott alkalma Szálasinak, ha végigolvasta régi politikai feljegyzéseit, a magyarságot megváltó terveit, dörgedelmeit a német „imperialisztikus” célkitűzésekről, elítélő, súlyos kritikáját a nácik kegyei után futkosó, őket szervilis módon kiszolgáló, az országot „politikailag és gazdaságilag kiárusító” politikusokról. Vajon összemérte-e ezekkel a reflexiókkal a maga 1944. október 16-i uralomra jutását, az ország hadszíntérré válását és folyamatos, tervszerű kifosztását, a német Gestapo, valamint a Fegyveres Pártszolgálat és a Nemzeti Számonkérő Szék terroruralmát?
Mit valósított meg Szálasi régi elképzeléseiből? A hatalom osztatlan birtoklását, politikai ellenfeleinek kíméletlen háttérbeszorítását, feltéve, ha nem állott mögöttük Veesenmayer vagy Himmler, mint Endre vagy Baky esetében, akik mégis csak vezető pozíciókat kaptak a nyilas „Machtergreifung” után, de sem gazdasági, sem politikai síkon nem tett érdemleges, említésre méltó lépést a hungarista „ideológiának” a gyakorlatba való átültetésére.
A magyar nép – a német szuronyok árnyékában – tehetetlen keserűséggel nézte a Nyilaskeresztes Párt tisztségviselői és a hozzájuk csapódott lumpenelemek garázdálkodását. A 170 napos rémuralom végül minden borzalmával jól demonstrálta Szálasi „hétköznapi fasizmusát”.
SaLa
Kérjük, anyagilag támogassa a Bal-Rad-ot! – a blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható 
piktogrammra kattintva Pay-Pal-on
-vagy közvetlen postai úton:
Szabó Péter 2747 Törtel, Petőfi-ut. 12.
HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVÉSZ!
A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.hu/koszonet
Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.hu-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá! De legalább LÁJKOLD! – hiszen azzal is tudsz segíteni!