(idézet: Szálasi naplója – A nyilasmozgalom)
27
A hatalomátvétel
előszobájában
1944- október 5-én, Winkelmann előzetes ígérete dacára, nem került sor az „átállási” akció végrehajtására, viszont másnap, október 6-án, a Tiszántúlon megkezdődött a szovjet csapatok offenzívája, amely meglepte az éppen ellentámadásra felvonuló Wehrmacht- és SS-egységeket.
A fronthelyzetet némiképpen befolyásolta, hogy mind Horthy, mind a magyarországi német Wehrmacht- és SS-főparancsnokság néhány páncélos, lovassági és gyalogsági egységet a Tisza-vonal helyett a fővárosban vagy annak környékén vont össze, kölcsönösen a másik oldal esetleges államcsínykísérletétől tartva.
„Ede” jelentette az 1944. október 6-i helyzetről:
Edétől: 1944. X. 7. 11 h.
F. é. X. 6-án Bakay személyesen tájékoztatta a 9/II. zlj. pk.-át. Bakay szerint az elmúlt napokban közel álltak ahhoz, hogy a karhatalom alkalmazásra kerüljön. Ő (Bakay) pontosan tájékozva van arról, hogy a németek felpiszkálták a nyilasokat a puccsra, azonban mikor a nyilasok látták Bakay rendszabályait, meghátráltak. Várható azonban, hogy bármely pillanatban újra próbálkoznak, ezért semmi sem változott az intézkedésekben. Meg fogja kapni a zlj. pk. a parancsokat és feladatot. (Emillel közölve.)
Az I. hdt. vkf. közlése szerint Bakay karhatalma igen komolyan van megszervezve és néhány alakulata (testőr-, őr-, és még 1-2 zlj.) teljesen megbízhatónak látszik Bakay szempontjából. (Emillel közölve.)
X. 6-án szovjet támadás indult meg, mely arcvonalunkat kb. 80 km szélességben betörte és Gyoma-Endrőd vonaláig jutott előre. Itt néhány szd.-nyi erő megállította. Ellenintézkedésekként úgy Nagyvárad irányából, mint a Duna-Tisza közéről német pc. alakulatok indultak el. A hírre Vörös parancsot akart kiadni az 1. és 2. hds.-ek visszavonására azon a címen, hogy a németek nem segítenek. Ettől a szándékától csak akkor állt el, mikor Heszlényitől jelentés érkezett, hogy a 13. pc. ho. (Örkény körzetéből) az esti órákban már beérkezett Szolnokra. Lehetséges, hogy a hads.-ek visszavonási tervét, ami egyenlő az összeomlással, így egyelőre elejti.
Vörös ismét kijelentette, hogy Faragho kinn van és tárgyal. Ez, miután már két ízben történt, biztosra vehető. Alátámasztja még ezt, hogy Csatay parancsot adott Faragho helyettesének, hogy Faragho távollétét mindenképpen leplezni kell, mert ha kitudódik, ez súlyos politikai bonyodalmakkal járhat. (Utalunk a kőrösmezői kilépés hírére.)
Összefoglalva:
1. Csendőrnyomozó jelentette Faragho kőrösmezői kilépését.
2. Vörös János beismerte, hogy Faragho Moszkvában tárgyal.
3. Hír szerint Náday Moszkvában tárgyal.
4. Vörös János másodszor beismerte Faragho moszkvai tárgyalását.
5. Csatay kijelentette, hogy Faragho távollétét mindenképpen leplezni kell.
6. X. 6-án Vörös kijelentette, hogy Faragho helyettesítése tovább nem odázható, mert esetleg Faragho nem jön vissza, vagy más feladatot kap, utódról kell gondoskodni.
7. Lakatos kijelentése: nem ért egyet ugyan, de sajnos Moszkvában tárgyalások folynak. (Kijelentés Szentpályi előtt.)
Ede X. 6-án Hallerrel tárgyalt és ennek folyamányaként kérte Hallert, hogy tegye lehetővé Veesenmayerrel való találkozását, hogy a nagy helyzetről beszéljenek. Ezt Haller azzal ígérte meg, hogy előreláthatóan X. 7-én a sötétség beálltával megtörténhet. Ede ugyanekkor kérte, hogy Haller intézze el azt is, hogy Ede a Veesenmayer találkozó előtt a Vezért tájékoztassa a kt. helyzet felől. Haller ezt is megígérte.
Egyéb hírek:
Edétőll: a vkf. 2. osztály lehallgatta német gazdasági emberek és újságírók telefonbeszélgetését, akik arról beszéltek, hogy X. 6-8-ra Magyarországon megoldódik a helyzet. Elítélendő az ilyen locsogás! (Emillel is közölve.)
Október 8-án Veesenmayer ismét leült tárgyalni Szálasival, aki változatlapul az SS védelme alatt, két szobában bezárva üldögélt a Werbőczi utcai Hatvany-palotában.
A beszélgetés két részre oszlott: előbb Szálasi fejtette ki nézeteit a katonai helyzetről. Szálasi szerint a Duklai horpadástól Nagyváradig terjedő arcvonalszakasz 50 százalékig szilárd, Nagyváradtól Krétáig teljesen cseppfolyós állapotban van, ezért vagy „magyar-német offenzív ellenlökéssel” kell visszaszorítani a szovjet erőket, vagy
a Felvidéknek az Alföld északi peremére eső nyúlványai mentén Budapestre, majd innen a Duna mentén rá a Szávára, innen általában Fiume irányában kellene a védelmi vonalat kialakítani.
Ugyanakkor hozzátette:
A magyarországi helyzet katonai felszámolását [így!] a háború összképének keretébe kell illeszteni, ennélfogva természetes, hogy a döntés és a vele járó felelősség is csak azt illetheti, aki ezt az összképet teljesen és minden összefüggésében ismeri.
Szálasi azt javasolta, hogy „katonailag és politikailag tiszta helyzetet kell teremteni”, pontosabban:
… a jelenlegi rendszer és belpolitikai helyzet gyökeres felszámolása igen rövid időn belül függetlenül a katonai helyzettől: alap legyen az a terv, melyet a magyar és a német mozgalmi csúcsszervek kölcsönös megbeszélése után szeptember 13-án kialakítottak, átbeszéltek, előmunkálataikban le is fektettek, és végrehajtásra éretten rendelkezésre is áll.
De Veesenmayer – Szálasi nem kis meglepetésére – „a helyzet végleges tisztázását célzó lépéseket” a katonai helyzet kialakulásától tette függővé, továbbá arra igyekezett rábeszélni a PV-t, hogy a jobboldali és szélsőjobboldali parlamenti képviselők új szervezete, a Törvényhozók Nemzeti Szövetsége lépjen fel kezdeményezőként. Ezalatt a németek a háttérben maradnak, csupán alkalmas pillanatban lépnek színre, hogy segítséget nyújtsanak a nyilas puccshoz. Még jobb megoldásnak ígérkezett, ha kivárják, amíg Horthy és a Lakatos-kormány „kimutatja foga fehérét”, például a Ház elnapolását illető kormányzói kézirattal, így „a magyar és a német mozgalmi részektől beállított terv e legteljesebb erkölcsi jogosultsággal végrehajtható volna”.
(Itt Veesenmayer a szeptember 13-án kidolgozott, majd október 5-én végleges formába rögzített Kovarcz-SS akcióra utalt.)
De Veesenmayernek volt még egy javaslata:
A kiürítendő területekben a Párt és a Mozgalom állítsa be a partizánharcot: ennek megfelelően készítse elő terveit, erre vonatkozó nézetét is alakítsa ki és hozza tudomására.
Szálasi ez utóbbi javaslatra egyáltalán nem válaszolt, viszont továbbra is makacsul ragaszkodott az azonnali belpolitikai változás végrehajtásához, minthogy nézete szerint:
… tényleges katonai eredményt csak olyan kormány segítségével lehet kimutatni, amelyik egyértelműen és totálisan a háború folytatása mellett van; amíg ilyen biztosíték nem áll fenn, a katonai eredmény egyáltalában nem fog kihatni a belpolitikai életre, mert legfeljebb tovább fognak hintázni és még elővigyázatosabban fogják szőni a háborúból való kiugrás terveit.
Szálasi azt is leszögezte, hogy olyan döntő kezdeményezés, amilyenre esetleg Veesenmayer gondol, nem várható ettől a parlamenttől, de ez nem is lényeges, mert a helyzet kulcsa a kormányzó kezében van:
… a belpolitikai helyzet tisztázásának csúcsán tehát nem a kormánykérdés áll, hanem a kormányzókérdés; a Kormányzó viszont egy angolszász-zsidó cimboraság vak eszköze; végrehajtó szervei a következő személyek kezeiben összpontosulnak, veszélyességi sorrendben: Bakay, Lázár, Hardy és Vattay tábornokok;
PV ennélfogva előterjeszti utolsó javaslatát: ezt a tábornoki cimboraságot minden körülmények között azonnal el kell távolítani a Kormányzó közeléből, és teljesen ki kell kapcsolni a magyar politikai életből; PV felajánlja, hogy Bakay és Hardy tábornokokat kikapcsolja, az erre vonatkozó tervek megvannak; meggyőződése, hogy már abban az esetben is, ha csak Bakayt sikerül eltávolítani az események színteréről, olyan ütést kap az ellentábor, ami teljesen meg fogja bénítani cselekvőképességében;
Veesenmayer elvileg egyetért PV-nek az utóbbi fejtegetéseivel. A Napló ezután így folytatódik:
Veesenmayer eltávozása után PV tudomására adja a legszigorúbb titoktartás kötelezettsége mellett dr. Hallernek, hogy Bakay és Hardy személyének kikapcsolását azért merte vállalni, mert ezt olyan személyek fogják végrehajtani, akik a két tábornok legközvetlenebb törzsébe tartoznak és mindig vele együtt vannak; PV arra kéri dr. Hallert, hogy a terv lebonyolítása után ezek a tisztek minden körülmények között biztonságba kerüljenek, és hozzátartozóik is a német védelem minden erejét élvezzék; olyan értékes tisztekről van szó, akik a Hungarista Mozgalom Országépítésében is nagy és kiváló szerepet fognak játszani, így semmi körülmények között sem akarja, hogy a Nemzet szolgálatában végrehajtott tettük alkalmával elpusztuljanak; a Nemzetnek nemcsak halott, hanem élő hősökre is szüksége van; dr. Haller erre ígéretet is tett.
Ma délelőtt tudomására hozták PV-nek, hogy október 8-án hajnalban 4,30 h-kor Bakay altábornagyot a Ritz-szálló előtt leütötték, és elhurcolták összes titkos irataival és utasításaival egyetemben; vélemény: a terv végrehajtói állítólag ismeretlenek; bárki is volt és bárki is tervezte, helyesen és rendkívül jó lélektani pillanatban tette; ezzel a németek hatalmas bizonyító anyag birtokába jutottak, melynek segítségével a legteljesebben bizonyítható lesz a Kormányzó és cimboraságának a háborúból való kiugrási akarata, szerződésszegése és [a] szövetségi hűség alattomos megszegése; a belpolitikai helyzet felszámolása most már valószínűen nagy léptekkel fog megindulni.
A Napló 1944. október 10-i bejegyzései Winkelmann váratlan elutazásáról a Vezéri Főhadiszállásra, a németek és magyar csatlósaik szempontjából jelentősen megromlott harctéri helyzetről, valamint a Szálasi-Haller-megbeszélésről:
Október 10: Winkelmann igen sürgősen a német főhadiszállásra repült, visszajövetelét október 11-én reggelre várják; vélemény: elrepülése már Bakay elfogatása után következett be; ebből talán kialakítható, hogy Bakay révén olyan okmányok birtokába jutottak, melyek segítségével Hitler végleges döntését kialakíthatja és az átállítás időpontját megadhatja; Winkelmann visszaérkezése után a magyarországi helyzet végleges tisztázása tehát jogerősen várható, de követelhető is.
Majd hajnalban 2,30 h-tól 4,30 h-ig Kovarcz Emil, Ede és Rákosy Gyula pt.-ok helyzetmegbeszélésre jöttek PV-höz Werbőczi utcai szállására; a közben kialakult katonai helyzet tette ezt a hajnali megbeszélést szükségessé.
Október 9-én estig a tiszántúli katonai helyzet egyszerre igen megromlott; október 7-én este az volt a legfelsőbb katonai elhatározás, hogy október 10. és 15. között Nagyváradtól Nyugatra összevonandó kereken négy páncélos hadosztálynyi német erővel offenzív lökést hajtanak végre Békéscsaba-Arad irányában, és ezzel a Szovjetnek Nyugat felé beállított rohamát a Tiszára megállítják, erőit visszafordítják; október 9-én ennek a helyzetnek az alapján történt a beszélgetés PV és Veesenmayer között;
a szovjet erők azonban váratlanul támadásba indultak Észak felé; kiderült az is, hogy a Marostól északra nem tizenöt, hanem huszonöt szovjet seregtest működik, tehát közel négyszeres túlsúlyban támadnak; a támadás rászaladt a Nagyvárad környékén gyülekező német támadó csoportra is, azonkívül a Maros-torkolattól északra fekvő Tisza mentére, a Tiszát itt több helyen átlépte nyugati irányban; az Észak felé előretörő szovjet erők a Debrecen és Szolnok közötti összeköttetéseket elvágták; viszont a Nagyváradnál összpontosított német csapatok ellentámadása egyáltalában nem tudta a helyzetet még tisztázni;
emiatt a „Dél” hadseregcsoport – Heeresgruppe Süd – német parancsnoka kiadta a parancsnoksága alatt álló hadseregek számára az Erdős-Kárpátokból és Erdélyből való visszavonulásra a parancsot; azonkívül olyan értelmű tervet nyújtott be a német fővezérséghez, melynek értelmében az új védővonalat általában a Dukla-Budapest-Balaton-Fiume vonalára javasolja áttenni; ezt a javaslatát a magyar vezérkarhoz is eljuttatta azzal a kéréssel, hogy járuljon hozzá;
nevezett pt.-ok kérik PV-t, hogy Veesenmayernél véglegesen tisztázza a helyzetet, még mielőtt katasztrófa állana be; PV ígéretet tesz, hogy még 10-én délelőtt dr. Hallert magához kéreti, vele közölni fogja nézeteit a helyzetről azzal a kéréssel, hogy hozza tudomására a követnek is;
felmerül az igen erőteljes, ténybeli bizonyítékokkal még alá nem támasztható alapos gyanú, hogy a legújabban a legsötétebb árulás folyik, mert az ellenség mindig így támad, mintha teljesen tisztában lenne a magyar-német tervekkel és erőviszonyokkal;
PV: teljesen egyetért nevezetteknek azzal a felfogásával, hogy a mai naptól kezdődően már jóvátehetetlen bűn lenne, ha a végleges kibontakozást tovább halogatják a döntő tényezők; egyetértett Edének azzal a javaslatával is, hogy a katonai helyzet kiegyensúlyozására legalább hat német hadosztály bevetése szükséges a Dunántúl mélységéből a Tisza felé, és hogy mindent el kell követni, hogy a védővonal a Duna kihasználásával szilárduljon meg, és ne menjen vissza a Dunántúlra;
Ma 12,30 h-tól 13,10 h-ig PV beszélgetést folytatott dr. Hallerrel, akit sürgősen magához kéretett a helyzet megbeszélése és tisztázása céljából; PV felfogását a következőkben rögzítette:
1. Veesenmayer kijelentése szerint Hitler felfogása szerint PV az egyedüli felelős személy Magyarországon; ha ez így van, ebben pedig nem kételkedhet, mert hivatalosan adták tudomására, nem tudja megérteni, hogy ennek a felelősségnek hogyan tudjon eleget tenni, amikor be van zárva két szobába éppen akkor, amikor a legfelelősségteljesebben kellene cselekednie;
2. de felelősségteljesen cselekedni még azért sem tud, mert amellett, hogy kimondották egyedüli felelősségét, mind ez ideig nem tájékoztatták arról, hogy milyen szerepet szán a német legfelsőbb vezetés Magyarországnak az összhadviselés keretében; ennek tudta nélkül viszont nem cselekedhet se felelősen, se felelőtlenül.
3. tudnia kell, hogy a német legfelsőbb vezetés Magyarország területén politikai és katonai harcot akar-e folytatni időnyerésért, vagy pedig mint bástyát akarja beépíteni úgy politikailag, mint katonailag háborús terveibe; a két eshetőség két különböző végrehajtást követel; különösen akkor, ha csak harcot akar folytatni időnyerésért, rendkívül fontos tennivalók vannak; semmiképpen sem tehető fel, hogy a német hadvezetőség ebben az esetben nélkülözni tudna sok millió harcrakész embert és több millió métermázsa kenyérmagvat, élelmet és az élelmezést biztosító állatot; ezeket mind át lehetne telepíteni a Dunántúl nyugati részeibe, ahol fel lehetne készülni Magyarország felszabadítására úgy politikai, mint gazdasági, mint társadalmi és katonai szempontból;
a felsorolt kérdésekre azonban választ kell kapni, mert tudtuk nélkül nem vállalhat semmiféle felelősséget, de különösen nem vállalhatja ezt a Werbőczi utca két szobájában, elzárva még attól a lehetőségtől is, hogy a helyzetről bármikor hivatalos tájékoztatást kaphasson; annak semmi értelme sem lenne, hogy a helyzetről csak úgy kapjon értesülést, ha a német politikai tényezők menekülésével kapcsolatosan őt is magukkal vinnék, és valahol Németországban újra, ha nem is kettő, de talán négy szobába zárnák; PV tisztázni óhajtja a helyzetet, utána dönt és elhagyja a Werbőczi utcát;
PV tanácsa a jelenlegi helyzetben a következő:
a) katonai szempontból: az ellenséget fel kell tartóztatni a Duna vonalában és a Tiszántúl északi részében úgy, hogy lehetőleg ezekben a területekben legyen véglegesen megszilárdítható a délkelet-európai védelem; ha szükséges, a délkelet-európai védelmet be lehet állítani a Dukla-Budapest-Balaton-Fiume-
b) politikai szempontból végre kell hajtani a végleges belpolitikai kibontakozást úgy, ahogyan azt szeptember 13-án a magyar és német mozgalmi törzsek rögzítették és ahogyan PV október 5-i konkrét javaslataiban lefektette;
megmondja dr. Hallernek, ha nem bíznak benne, úgy állítsák félre az egész Hungarista Mozgalmat PV-vel együtt, és csinálják meg saját belátásuk szerint a rendet, de csináljanak már egyszer valamit, mert így unalmassá válik az egész, szétforgácsolja az egész Hungarista Mozgalmat, amely ebben a tétlenségben már csak német gyengeséget vél látni; állítsák tehát helyre a rendet német katonai igazgatással, PV viszont ettől függetlenül szervezni fogja a Nemzetet, hogy képessé tegye délkelet-európai feladatának végrehajtására;
dr. Haller: teljesen igazat ad PV-nek, kéri őt, hogy ugyanezeket a kérdéseket vesse fel Veesenmayer előtt, akinek ugyanis szándékában áll, hogy a mai nap folyamán délután, vagy legkésőbben Winkelmann visszaérkezése után felkeresse PV-t és vele a helyzetet átbeszélje; úgy érzi, hogy Veesenmayer meg fogja adni a feltett kérdésekre a választ, különösen az átállítás időpontjára nézve; nem kétséges, hogy PV-nek ez az álláspontja a jelenlegi helyzetben jogos és az egyedüli helytálló;f
elveti a következő eszmét:
a Szovjet a megszállt magyarországi területeken eddigi szokásához híven fel fog állítani egy magyar ellenkormányt; ezzel a ténykedésével szemben a Kormányzónak és a kormánynak állást kell foglalnia;
ha a Kormányzó minden ellenvetés nélkül tudomásul veszi a szovjet ellenkormányt, úgy kétségtelen bizonyítékát fogja adni annak, hogy nem hajlandó abbahagyni a háborút minden áron és minden körülmények között befejezni akaró szándékát és kezdeményezését; ezzel a magatartásával is hozzájárul ahhoz, hogy eljárjanak vele szemben;
ha nem ismeri el, úgy kénytelen lesz a Dunántúlra visszavonulni, arra a területre, melyet a németek számára meg fognak jelölni, és kénytelen lesz mindahhoz hozzájárulni, amit a közös ügy érdekében tanácsolni fognak neki; a végleges kialakítás szempontjából tehát kedvezően alakulna a helyzet;
PV megjegyzi: van egy harmadik lehetőség is, hogy a Kormányzó úgy fog cselekedni, ahogyan az angol-zsidó-cimboraság tanácsolja neki; ennélfogva akár a Várban van, akár a Dunántúlon, tovább fogja szőni terveit a kiugrásra és fogja magatartásával lehetetlenné tenni a Nemzet teljes harcba állítását Németország oldalán;
vélemény: a németek úgy látszik letagadhatatlan, okmányszerű bizonyítékot akarnak szerezni a Kormányzó és a kormány szerződésszegő magatartásáról; ha megkapták, egyedül akarnak cselekedni, és úgy akarják beállítani a végleges kibontakozást, ahogyan azt ők akarják; félős, hogy tényleg ezt csinálják és megint rosszul csinálják …
Október 10-én este 21 órakor Haller ismét felkereste Szálasit, hogy közölje vele: Veesenmayer nem tudja még az este folyamán meglátogatni, ahogyan tervezte és ígérte volt, erre a megbeszélésre majd csak Winkelmann visszaérkezése után, a holnapi nap folyamán fog sor kerülni.
Egyébiránt Haller megígérte: „minden nap délután fel fogja hozni a pontos katonai helyzetet, hogy a PV is tájékozódva legyen a helyzetről”.
Azután egy, nyilván szándékosan homályosan fogalmazott feljegyzés:
21 h-tól 22,30 h-ig PV rendelkezést adott ki a Párt általános magatartására a jelenlegi helyzetben, különös tekintettel a folyamatba teendő szükséges kiürítésekre; a tárgyaláson részt vettek dr. Gera József, Kovarcz Emil, Kassai Ferenc és Péntek István pt.-ok; a munkálat végrehajtásával PV dr. Gera Józsefet bízta meg, kialakítandó törzsébe Kassai Ferenc és Péntek István pt.-okat osztotta be;
a munkálatok alapja: a Debrecen-Nagyvárad térségében várható magyar-német támadások általában dél irányban nem befolyásolják a kiadandó rendelkezéseket, mert azokban egyelőre csak tehermentesítő támadásokat kell látni, melyeket abból a célból hajtanak végre, hogy az Északkeleti-Kárpátokban és Erdélyben harcoló magyar-német hadseregek számára széles utat tudjanak nyitni a Tisza vonalára való visszavonulás végrehajtására, amit a szovjet támadás igen erőteljesen veszélyeztetett.
A harctéri helyzet az utolsó két nap alatt a következőképpen alakult: október 8-án a szovjet csapatok átvágták a Szolnok-Debrecen fő közlekedési vonalat, s átkeltek a Tiszán, majd kijutottak a Törökszentmiklós-Tiszaföldvár vonalra.
A 6. lovashadtest október 9-én a déli órákban felszabadította Hajdúszoboszlót, az esti órákban birtokba vette Derecskét; a Nagyvárad felé támadó szovjet egységek október 10-én átkeltek a Berettyón elfoglalták Pocsajt, ezzel elvágták a Nagyvárad-Debrecen főútvonalat.
Másfelől a nagy páncélos erőkkel végrehajtott német ellentámadás október 10-én annyi eredménnyel járt, hogy sikerült áttörni a 8. szovjet lovashadosztály védelmi vonalát és estére bevonulni Püspökladányba.
A német szárazföldi hadsereg főparancsnoksága a helyzetet október 10-én úgy értékelte, hogy a Debrecen-Nagyvárad térségében dúló csata elérte csúcspontját, ebbe a térségbe tehát újabb erőket irányított.
Az október 10-i német hadijelentés sikeres ellentámadásokról, szovjet egységek körülzárásáról adott hírt, de ezeket a sikereket még Szálasi és hívei is csak átmeneti ellentámadásoknak tekintették. Így is volt: október 9. és 12. között a 46. szovjet hadsereg Szegedtől délre 80 kilométeres szakaszon átkelt a Tiszán, 11-én reggel felszabadították Szegedet, estére pedig Szabadkát tisztították meg az ellenséges csapatoktól. Október 12-én este 8 órakor a szovjet csapatok elfoglalták Nagyváradot. Mai hadtörténeti értékelés szerint: „Nagyvárad nem egyszerűen egy város volt a sok közül. Elvesztése a Debrecent védő csoport kettévágását, a fasiszta főparancsnokság hadműveleti tervének teljes felbomlását, a Debrecen-Nyíregyháza irány szabaddá tételét, Észak-Erdély és a Tiszántúl felszabadításának meggyorsítását jelentette.
Friesnernek, a német főparancsnoknak arra irányuló reményei, hogy támadólagos tevékenységgel megállítja a szovjet csapatok október 6-án indított támadását, füstbe mentek.”
Nyilván sem Horthy, sem Veesenmayer, így közvetve Szálasi sem értesült teljes pontossággal és részletességgel a Debrecen-Nagyvárad térségében folyó rendkívül bonyolult csata eseményeiről, a váltakozó kimenetelű ütközetekről; de azt mindannyian külön-külön tudták vagy sejthették, hogy a Tiszántúlon már megállítani nem, legfeljebb késleltetni lehet a szovjet előnyomulást.
*
Október u-én Veesenmayer és Szálasi újra megtárgyalta a tennivalókat:
Október 11-én 22 h-kor Veesenmayer felkereste PV-t Werbőczi utcai szállásán, és megbeszélést folytatott vele 23,10 h-ig; a beszélgetés négyszemközött folyt le; utolsó negyedórájában a beérkező dr. Haller jelenlétében; beszélgetés lényege;
Veesenmayer: a német főhadiszállásról visszaérkezett Winkelmann-nal folytatott beszélgetés után akart tulajdonképpen eljönni; szándéka nem sikerült, mert Winkelmann-nal visszaérkezése óta még nem tudott értekezni; kéri PV-t, hogy a lényeges és döntő beszélgetés közöttük október 12-e folyamán az általa még közlendő közelebbi időpontban jöjjön létre, de most már Winkelmann-nal együttesen hármasban PV-nek Werbőczi utcai szállásán; szándéka még az is, hogy október 12-én 18 h-ra kihallgatást kapjon a Kormányzónál; már be is jelentette ezt, eddig azonban csak ijedt kérdezősködést kapott Hennyey külügyminiszter részéről, hogy tulajdonképpen mi volna a tárgya a beszélgetésnek; válaszában kijelentette, hogy a Kormányzó utolsó kihallgatása alkalmából kedvesen figyelmeztette, hogy látogassa őt gyakrabban és beszélgessenek; miután utolsó látogatása a Kormányzónál négy hét előtt volt, gondolja, hogy fesztelen beszélgetésre jelentkezik nála; mind ez ideig azonban nem kapott választ arra nézve, hogy október 12-én 18 h-ra kihallgatását a Kormányzó elfogadta-e;
a hármasban történő beszélgetést már a kormányzói kihallgatás után szeretné beállítani, hogy már arról is felvilágosítást tudjon adni, és a beszélgetésbe az ott kapott tények is beleszőhetők legyenek; valószínűnek tartja, hogy az október 12-re tervezett hármas megbeszélés a késő esti órákra fog esni;
PV: tudomásul veszi a kijelentéseket: felveti a kérdéseket, melyeket október 10-én a délelőtt folyamán tett fel Dr. Hallernak;
V: a feltett kérdésekre összefoglalóan a következő válaszokat adta:
1. PV Hitler szemében az egyedüli felelős személyiség Magyarországon;
2. a nemzetiszocialista német összképben Magyarország mint önálló és független állam szerepel, amely félreérthetetlen kiállása és harcban szerzett érdemei szerint és alapján nyeri el önálló és független állami létét;
3. Magyarország területe nem jelent olyan területet, melyen csak harc [így!] időnyerésért folyik, hanem bástya a német katonai tervekben, melyért a német csapatok éppen úgy harcolnak, mintha saját hazájukért ontanák vérüket; a harc hullámzása ezen a területen természetes;
4. a nemzetiszocialista átállításnak az időpontja egyelőre nem adható meg határozott formában, különösen addig nem, amíg Winkelmann-nal nem beszélt; addig is azonban a következő elveket kellene megfontolás tárgyává tenni;
a) a már megbeszélt kibontakozás természetesen be fog következni;
b) a hogyan és mikor kérdésre a válasz: a német vezetés minden körülmények között magyar kezdeményezésre számol, és lehetőleg a sima megoldás mellett van;
c) katonapolitikailag a legjobb akkor, amikor a délkelet-európai helyzetben kedvező katonai eseménysorozat van folyamatban; ez jelenleg adva van és valószínű, hogy nyolc-tíz napig fog tartani;
d) a jelenlegi külpolitikai helyzet fejleményei is bizonyos belpolitikai megnyugvás felé mutatnak; feltehető ugyanis, hogy a háborúból kiugrani szándékozó körök meg fogják várni Churchill és Sztálin moszkvai tárgyalásainak eredményét, mely különösképpen a lengyel-szovjet viszony mikénti rendezésével kap különös hangsúlyt; közeledik az elnökválasztás ideje is az USA-ban; november 7-ével sok minden el fog dőlni az USA-ban, ami ugyancsak befolyásolja az itteni angolszász beállítottságú körök jelenlegi magatartását;
e) belpolitikai szempontból nagyon kívánatos volna, hogy a parlamentben megalakult Nemzeti Szövetség, mely eddig 138 képviselőt fogott össze és Szász Lajosban meg is választotta elnökét, minél sürgősebben válassza meg annak a küldöttségnek személyeit, amely Lakatost felkeresi és a parlamenti többség nevében felszólítja őt helyének átadására; nagyon kívánatosnak tartja, hogy ebben a küldöttségben Szőllősi Jenő pt. is részt vegyen, mert legalább van benne egy gerinces, meg nem alkuvó személy, aki nem fogja hagyni, hogy mellékvágányra vigyék a dolgot a miniszterelnöknél; ennek a belpolitikai kezdeményezésnek rendkívüli jó lélektani lehetőségei vannak jelenleg az előbb felsorolt katonapolitikai és külpolitikai helyzetből kifolyóan;
f) a cselekvésre megválasztott időpont a legjobb akkor, ha a katonai, a külpolitikai és a belpolitikai eseményeket legszerencsésebb összhangba lehet hozni; erre természetesen kihat az is, amit Winkelmann-nal együttesen fognak megbeszélni;
véleménye szerint a Kormányzó mindaddig nem dönt, amíg a külpolitikai helyzet a moszkvai tárgyalás és az US A-i [így!] választások alapján nem tisztázódott;
PV: tudomásul veszi a fejtegetéseket, de újból kijelenti, hogy két szobában bezárva felelősséget nem tud vállalni a dolgokért úgy, ahogyan szeretné, mindenesetre tudomásul veszi Veesenmayernek feltett kérdésére adott azt a válaszát, hogy személyi biztonsága változatlanul veszélyeztetve, tehát itt kell maradnia;
figyelmeztet arra is, hogy igen nagy a türelmetlenség a hungarista mozgalomban, mert a párttagok értetlenül állanak szemben az eseményekkel;
véleménye szerint a legteljesebben elérkezett az ideje annak, hogy az átállítás azonnal megtörténjék, mert érzése szerint most van a legjobb és a legösszehangoltabb helyzet annak végrehajtására; a Nemzet előtt álló nagy harcokat pedig egyértelmű és totális vezetés alatt lehet csak megszervezni és vezetni, amivel már késlekedni nem szabad;
V: tudomásul veszi PV megjegyzéseit, kijelenti, hogy az október 12-én hármasban megtartandó megbeszélés alkalmából minden kérdést még egyszer át fognak venni és tisztázni fognak;
mint érdekességeket, a következő híreket hozza PV tudomására:
1. az október 11-én megtartott minisztertanácson Lakatos a következő kijelentést tette: talán lehetséges, hogy a kormányt és a parlamentet már nem lehet megkérdezni, hogy békét kössünk-e vagy nem;
2. Lakatos kifogásolta nála, hogy összeköttetést tart fenn a szélsőjobboldali személyekkel; Veesenmayer válasza erre a következő volt;
a hír megfelel a valóságnak, a továbbiakban is érintkezést fog tartani ezekkel a szélsőjobboldali személyekkel; biztosítja őt arról, hogy Szálasival is összeköttetést tart;
Szálasival már azért is, mert tudja, hogy PV-t a Kormányzó is fogadta, a miniszterelnök is fogadta, ennélfogva nem eshetik kifogás alá, ha ő is beszél vele; azonkívül úgy tudja, hogy PV minden egyes lépéséről és döntéséről a Kormányzót értesítette, ezeket a Kormányzó mindig tudomásul vette, sőt azt is, hogy PV Hitlerhez akar menni a kérdések tisztázása céljából, ami ellen a Kormányzónak elvi kifogása nem volt, csak időbeli halasztását kérte ennek a kezdeményezésnek;
a szélsőséges jobboldali körökkel pedig azért fogja tovább is fenntartani a legszorosabb viszonyt, mert ezek félreérthetetlenül Németország és a hármashatalmi egyezmény oldalán állanak, és szövetségi hűségben akarják a harcot folytatni a bolsevisták és a plutokraták ellen; úgy tudja, hogy a kormány is hivatalosan ezen az állásponton áll, tehát nem hiszi, hogy ebből a magatartásból illojalitás volna kialakítható a kormánnyal szemben;
3. Tasnádi Nagy András felkereste ezekben a napokban Lakatos miniszterelnököt, akit a szó szoros értelmében lehordott magatartása miatt; Tasnádi Nagy Andrásnak ez az erélyes fellépése általános feltűnést keltett;
4. a Keresztény Ligában Bárdossy igen erélyesen nekiment Fáy miniszterelnökségi államtitkárnak és Vladár igazságügy-miniszternek; Vladártól többek között a következőt kérdezték:
ha igaz lenne az a hír, hogy Faragho csendőr főfelügyelő Moszkvában tárgyal, hajlandó lenne-e az igazságügyi miniszter, hogy hazaárulási pert indítson ellene; Vladár igennel felelt;
utána a következő kérdést tették fel:
megindítaná a hazaárulási pert az illető ellen abban az esetben is, ha a Kormányzó utasítására tárgyalna Moszkvában; Vladár néma maradt;
5. Bonczos belügyminiszter lemondott, lemondását elfogadták; utódja hírek szerint vagy Rakovszky Iván, vagy Borbély-Maczky lenne;
6. a Kormányzónak és a kormánynak mindig az volt a kifogása, hogy Budapest körül rengeteg német csapat van; ahelyett, hogy kivinnék a magyar-román határra és segítenének a magyar csapatoknak; ez a kifogás is elmúlt, mert az összes csapatokat kivitték Délkelet-Magyarországba, sőt új csapatokat hoztak Németországból is, hogy ezzel is bebizonyítsák, hogy minden rendelkezésre álló erőt bevetnek Magyarországnak megsegítésére;
7. a háromhatalmi egyezmény megkötésének évfordulóján felkérte Hennyey Gusztáv külügyminisztert, hogy a kormány nevében üdvözöljék a háromhatalmi egyezmény tagállamait és foglaljanak mellette állást; Hennyey kijelentette, hogy a minisztertanács elé viszi a kérdést, a minisztertanács Lakatos, Hennyey és Markos ellenében hat igennel az üdvözlés mellett foglalt állást: ezután Lakatos azonnal felment a Kormányzóhoz, ahonnan azzal jött vissza, hogy a Kormányzó döntése és parancsa alapján az üdvözlés elmarad;
PV: felveti a Bakay-ügyet, annak a véleményének ad kifejezést, hogy személyének lefogásával és a nála levő iratok birtokában olyan értékes bizonyító anyag tulajdonába jutott a német vezetés, melyet erőteljesen fel lehet használni a Kormányzóval és a jelenlegi kormánnyal szemben folytatott eljárásánál; Veesenmayer egyetértően bólintott;
PV: felveti a kérdést, hogy a Mozgalomban tapasztalható belső feszültség levezetésére beállíthatja-e azt a propaganda-vezérgondolatot, hogy ahogyan katonai síkon harcot kell folytatni időnyerésért, éppen úgy politikai síkon is ilyen harc folyik, és ebből a szempontból kell a Mozgalom minden egyes tagjának erejét és tudását latba vetnie;
V: egyetért, csak az a kérése, hogy a politikailag vezetett és időnyerésért folytatott harc tényeit és gyakorlati irányelveit ne hangoztassa a propaganda, nehogy a politikai tervek idő előtt nyilvánosságra jöjjenek; PV ezt a kérést természetesnek tartja, ígéretet tesz.
PV: azért tartja szükségesnek ezt a propagandát, mert félős, hogy a nagy feszültség a Mozgalom belső összetartó erejét fogja kikezdeni, a tagok között a belső súrlódások felesleges veszélyei fognak mutatkozni, nem is csodálja a párttagok [a fegyveres Pártszolgálat terroristái – A szerk.] türelmetlenségét, mert már kereken egy hónap óta vannak ebben a túlfeszített állapotban;
szeptember 13-án ült össze a magyar és a német mozgalmi csúcs és beszélte át az átvétel módozatait a legrészletesebben; hogy szeptember végéig nem került sor a terv végrehajtására, ezt mindenki örömmel vette, mert nyugodtan ki lehetett dolgozni a legteljesebb részletességében; október 1 óta azonban már minden ugrásra készen áll úgy személyi, mint tárgyi részében, ebből a szempontból a végrehajtásnak semmi akadálya már nincs; október 1-től kezdődően mind erőteljesebbé válik a feszültség, nem bírják ezt a tétlenséget, és miután a helyzetben egyáltalán nem látnak tisztán, mert érthető okoknál fogva a helyzetet nem lehet velük közölni, a párttagok mind türelmetlenebbek lesznek, és egymásban kezdik keresni a hibát; mindent el kell tehát követni, hogy a lefékezett energiát más hasznos úton vezesse le a Mozgalom mindaddig, amíg a cselekvésre kerül a sor.
V: ezeket a fejtegetéseket is megértően vette tudomásul.
1944. október 12-én a képviselőház Véderőbizottsága ülést tartott, erről Vajna a következő jelentést készítette:
A képviselőház Véderőbizottságának ülése volt 1944. X. 12-én 9-13 h-ig.
Csatay Lajos honvédelmi miniszter ismertette a katonai helyzetet. Erdély kiürítésének és a visszavonulásnak kérdését, majd rátért a most folyamatban levő debreceni nagy páncéloscsata részleteinek ismertetésére. Kifejezte azt a reményét, hogy sikerülni fog a Szovjetet a Tisza mögé mindenütt visszaszorítani, és talán, ha újabb német erők beérkeznek, a Tiszántúl egy részét is megmenteni. Legnagyobb bajnak azt tartja, hogy nincs fegyverünk, mert a németektől nem kaptunk. Bár ígérték, de úgy látszik, ők sem tudják szállítani.
Leszögezte azt a kormányfelfogást, hogy a fegyvert semmi szín alatt sem tesszük le. Ez a felfogás a kormányban – amint mondotta – egyhangú.
Majd feltett kérdésekre adott válaszában az alábbiakat állapította meg:
Elismeri, hogy a Székelyföld kiürítése meglepetésszerűen jött s arra előkészületek nem történtek oly mértékben, mint kellett volna. Ennek egyik okát abban látja, hogy a német segítség nem érkezett be idejére. Egyébként is mi nem voltunk egy ilyen áradatszerű elözönlésre felkészülve, s a hadviselés ily módjára, s természetes, hogy a kiürítés is ennek felelt meg. Mi még a régi idők ellenségeivel számoltunk, s nem a Szovjettel, ami sajnos szomorú következményekkel járt. Szomorúan veszi tudomásul a több helyről bejelentett fejetlenséget, mint pl. Sepsiszentgyörgyön is volt, hogy ott (fénymásolatban egy eredeti plakát csatolva) akkor, amikor Csik megye már menekült, még mindig azt hirdették, hogy mindenki maradjon a helyén. Szóvá tette, hogy a menekültek ténferegnek a Tisza-vonal mögött, hogy semmi rendszer sem volt a kiürítésben. Igen! Ez lehetséges. A kormány három ízben döntött a kiürítés módozatait illetőleg, s így éppen tegnap a minisztertanács úgy határozott, hogy senki sem hagyhatja el a helyét, mindenkinek maradnia kell, mert az ország lakosságát nem tudjuk bezsúfolni a Dunántúl egy részébe.
Faragho Gábor altábornagyról kijelentette, hogy ő nem tud semmit nevezett holtartózkodásáról, ő is csak Faragho elutazása után későn kapott egy jelentést, hogy a csendőrség felügyelője eltűnt. Elmondottam ui., hogy Faragho birtokát egy parasztra bízta, pénzét a bankból (15 000 pengő) kivette, szobalányát elbocsátotta, gépkocsivezetőjét szabadságolta, s most azt mondják, állítólag Szlovákiában van vagy Oroszországban, de oly hír is merült fel, hogy másutt tárgyalna megbízásból, de kinek a megbízásából? Állítólag a kormányzósági gépkocsin távozott. A miniszterelnök is csak későn tudta meg Faragho eltűnését, s a vizsgálatot elrendelte, de a vizsgálat holtpontra jutott.
Szóvá tettem, hogy Fauszt Imre kommunista, a KMP Központi Bizottságának tagja (illegalitásban él), az illegális „Székely” József mérnök nevű kommunista, továbbá báró Aczél Ede, erdélyi földbirtokos egy ismeretlen nevű orosz-magyar tolmács kíséretében 1944. IX. 23-án a VI. hadtest területén Kőrösmezőnél (parancsnok: vitéz kisbarnaki Farkas Ferenc altábornagy, a cserkészet volt fővezetője, Teleki Pál volt miniszterelnök bizalmasa) átlépték a tűzvonalat, s onnan egy szovjet altábornagy kíséretében Kijeven át repülőgépen Moszkvába távoztak; s ugyanezen úton 1944. X. 3-án éjjel tértek vissza. Visszatéréskor a honvédek rájuk tüzeltek, s ez alkalommal Fauszt lábán, „Székely” ismeretlen helyen megsebesültek, míg Aczél báró kabátját 6-8 lövés súrolta. A legszomorúbb a dologban, hogy e személyeket kormányzósági gépkocsi szállította oda és vissza, s nevezettek a vkf. menetlevelével voltak ellátva. Visszatérés után néhány nappal a végzetteket írásba foglalták s a Kabinetiroda főnökének: Ambrózynak átadták. A tárgyalás a fegyverszünet feltételeiről szólt. Ezt a dolgot ma már nemcsak a katonák, de a kommunisták is tudják Csepeltől Újpestig, s már napok óta várják a Szovjet érkezését. Azt kérték, hogy a Szovjet ne szállja meg Magyarországot, de ha ettől nem akar elállni, úgy csakis szovjet csapatok jöjjenek Magyarországra, de semmiesetre se jöjjenek szerb, szlovák vagy román csapatok. Hagyják meg a magyar közigazgatást, s gondoskodni fognak egy oly baloldali demokratikus kormányról, mely szovjetbarát lesz. Kérték, hogy a Szovjet ne kívánja, hogy Magyarország 3,5 millió magyar munkást kiadjon, s a katonákat és tisztjeiket ne vigye el fogságba, hanem tegye lehetővé, hogy Magyarország a jóvátételt készgyártmányokban szolgáltassa ki Szovjet-Oroszországnak. A Szovjet azt válaszolta, hogy erről ily formában beszélni sem lehet. Először egyezzenek meg az angolszászokkal is, tegyék le a fegyvert, vagy pedig kergessék ki a németeket Magyarországról, s akkor majd a további részletekről beszélhetnek.
Csatay miniszter kijelentette, hogy ez a bejelentés teljesen új dolog előtte. Erről nem tud. (De a kormány sem tud róla.)
Szóba került, hogy sok tartalékos tisztet (42 éves korig bezárólag) behívott a miniszter X. 5., 6. és 7-re, s ezek kóvályognak, s egyik parancsnokságtól küldik a másikhoz, s el vannak vonva napi munkájuktól, s katonai szolgálatot sem teljesítenek. Erre választ nem tudott adni.
Politikai üldözésről a hadseregben nem tud. Arról sem, hogy embereket azért hívnának be, mert politikusok.
Baky szóvá tette, hogy a, folyamőrzászlóaljat felhozták Budapestre karhatalmi alakulatnak Törökkanizsáról, s azután ott átkeltek a szovjet csapatok. Csatay ezt az erőt jelentéktelennek minősítette.
Ugyancsak nem nyilatkozott a karhatalmakról, mint amelyek úgy látszik nem az ő ügykörébe tartoznak. Csak azt mondotta, hogy valami bizalmatlansági hangulat kerekedett a németeknél felül, s ennek folytán Budapest körül csapatokat vontak a németek össze, melyek jobb lett volna, ha lementek volna a harctérre. Hogy itt karhatalmat vontak össze magyar részről, az ennek volt a következménye, mert nem tudták, hogy mit akarnak a németek Budapest körül.
A németek által felszerelendő SS-hadosztályról beszélt Winkelmann-nál. Bele is ment volna szívesen ebbe a kérdésbe, de elaludt az ügy, mert Winkelmann nem jött többé e kérdéssel. Úgy látszik, nem volt fegyverzet e célra. A németek kiképzőtiszteket kértek e hadosztály számára, de sajnos ezt nem tudtuk adni, mert nekünk sincs. (Ugyanakkor most behívtak minden tart. tisztet 42 éves korig.) Egy későbbi mondatával ezt megcáfolta, mert azt mondotta, hogy november 1-re 100 000 katonát, XII. 1-re újabb kiképzett 100 000 embert tudnának kiállítani, ha lenne fegyver és felszerelés.
Szóvá tettem Csik és Háromszék megye védelmét. Öreg önkéntes székelyek haltak hősi halált, mert az erődítményeket megépítették, de korszerű fegyverzetről nem gondoskodtak, s így egy-egy székelynek a Mannlicher-fegyveréhez csak 11 lövés volt. Erről a miniszter nem tud, s ennek kivizsgálása ma, utólag már nagyon nehéz.
Elmondotta Csatay, hogy a németekkel a helyzet teljesen labilis, mert nem lehet tudni, hogy a németek mit akarnak. Nem hagynak-e itt minket? Mi már felajánlottunk mindent, mindent meg is adtunk, amit kérnek, akartunk adni 20 000 lovat is, s ha kellett volna még adtunk volna, s még sincs bizalom. Érzem, hogy valami feszültség van köztünk, de nem tudjuk, hogy mi az oka. Éppen tegnap tárgyaltuk a minisztertanácson ezt a kérdést, s egyhangúlag abban állapodtunk meg, hogy ha a bizalmatlanságnak csak ez a kormány az oka, úgy szívesen távozunk helyünkről, s átadjuk olyan férfiaknak helyünket, akik a németeknek szimpatikusak, vagy bizalmukat élvezik. (Ez volt talán a legfontosabb kijelentése Csataynak.) Az ülésen jelen levő Jurcsek minisztert az ülés után megkérdeztem e határozat körülményeiről. Jurcsek kijelentette, hogy ez valóban megfelel a tényeknek. Ezt ő (Jurcsek) indítványozta a minisztertanácson, s valóban egyhangúlag ilyen álláspontot foglaltak el a kormány tagjai.
Elmondotta Csatay, hogy Guderian, mikor Pesten volt, megígérte, hogy Magyarországot úgy fogják védelmezni, mintha a „Reich” lenne, s ígért is segítséget, de ezek nem érkeztek be mind, legalábbis időre nem. Ennek talán szállítási okai is lehettek …
Botár István, báró Rosner (zsidó vérű) és Ember Sándor szóvátették Ditmar nyilatkozatát, mely szerint Magyarországot csak előterepnek tekintik a németek. E bejelentések izgalmat váltottak ki. A miniszter azt mondotta, hogy e kérdésben a miniszterelnök intézkedett.
Szóvátettem a sok naplopó kávéházazó és zsidó ügyét. Miért nem viszik ki ezeket Budapest elé sáncot ásni. Hivatkoztam a V. B.-re [Völkischer Beobachter c. fasiszta lap – A szerk.], mely szerint a németek Wien előtt kellő előrelátásból a délkeleti védőfalat építik. Ez egyesek (baloldaliak) körében izgalmat váltott ki, mondván: persze a németek pakolnak s itt akarnak hagyni bennünket. Megmagyaráztam, hogy ne mások szemében keressük a szálkát, hanem fogjunk hozzá, hogy a bizalmat helyreállítsuk, és állítsuk be minden erőnket totálisan a közös cél érdekében, mert a németek nélkül elveszünk: felfal a Szovjet. Ebben a kérdésben valamennyien valóban megegyezett [így!] minden jelenlevő, azzal a különbséggel, hogy a baloldaliak határozottan azt kiabálták, hogy a németeknek kötelességük nekünk segíteni, mert mi eleget véreztünk értük (?) a Donnál, Voronyezsnél és Varsónál is.
Általában valamennyi jelenlevő azon állásponton volt, hogy a háborút folytatni kell, s hogy azt a németekkel együtt nyerhetjük meg, illetőleg az országot csak az ő segítségükkel tudjuk az orosz invázió és kitelepítés elől megmenteni. Csak Ember Sándort, Zichy Nándor gróf, Rosner báró, Szabó Gyula, Kölcsey István s néhány társuk adott hangot a németekkel szembeni követelőző magatartásnak, s azon aggodalmuknak, hogy a németek azért nem segítenek, mert nekik sincsen.
Megemlítette a miniszter, hogy a németek szóvá tették a közelmúltban, hogy a védővonalat esetleg Késmárk-Balassagyarmat-Balaton vonalára kellene visszavenni. Ez nagy ijedelmet keltett. Talán ez lehetett az oka annak, hogy a minisztertanács úgy döntött, hogy a menekülést és kiürítést leállítja.
Egyesek beszéltek a németekkel kapcsolatban arról, hogy a szászokat és a magyarországi németeket menekítik, hogy itteni bútorokat és egyebet is kiszállítanak az országból, s ez határozottan németellenes propaganda.
Megjegyzésem: Összbenyomás, hogy a háborút mindenki folytatni akarja. A folytatást illetőleg csak árnyalatnyi eltérések vannak. A németekkel akar mindenki kitartani, csak egyesek követelőzőek.
Vajna Gábor s. k.
Még egy bejegyzés 1944. október 12-ről:
Ma 14 h-kor dr. Csia Sándor és Kemény Gábor pt.-ok két japán diplomatával együtt ebédeltek a Ritz-Dunapalotában, és átadták ez alkalommal PV kérését arra vonatkozóan, hogy a japáni követség a szovjet megszállta területek magyar népének legyen segítségére, és tartsa védő kezét felette; a japánok tudomásul vették a kérést és magatartásukból arra következtetett a két pt., hogy meghallgatásra találtak.
(Az eredeti, Szálasi által körvonalazott kérés szerint a japán pártfogás különösen fontos lenne a Nyilaskeresztes Párt és a Hungarista Mozgalom tagjai számára.)
A fenti naplóbejegyzés nem árulja el, milyen minőségben járt el Csia és Kemény a japánoknál, az viszont kiderül, hogy a két japán diplomata nem világosította fel Szálasi két küldöttjét kérésük teljes abszurditása felől, egyrészt nemzetközi jogi szempontból, másrészt a fennálló gyakorlati lehetőségek tekintetében.
Annyi bizonyos: furcsa kép alakulhatott ki a két japán diplomatában a Szálasi-féle diplomácia színvonaláról.
A németek is, a nyilasok is teljesen tájékozatlanok voltak a Moszkvában folyó fegyverszüneti tárgyalások tényleges tartalma felől; így nem ismerték a fegyverszüneti feltételeket – ezek lényegében azonosak voltak a román és bolgár feltételekkel, vagyis: a harc megszüntetése a szövetséges csapatokkal szemben, fegyveres szembefordulás a németekkel, visszavonulás az 1937. december 31-i határok mögé. Azt sem tudták, hogy Moszkvában 1944. október 11-én 19 óra 57 perckor a magyar delegáció – Horthy előzetes távirati felhatalmazása alapján – aláírta a fegyverszüneti egyezményt.
Így érthető, hogy Winkelmann is, Veesenmayer is október 11-én vagy 12-én azt hitte, hogy erre az akcióra csak nyolc-tíz nap múlva kerülhet sor.
Horthy és tanácsadói tehát idő- és helyzeti előnybe kerültek. Minden adva volt, hogy ezzel az előnnyel éljenek, vagy az aláírt előzetes fegyverszüneti egyezmény feltételeit kellett volna teljesíteniük, határozottan, egyértelműen.
De Horthy október 14-én délben Farkas Ferenc tábornoknak, esetleges miniszterelnök-jelöltjének azt magyarázta, hogy a fegyverszüneti egyezménynek azt a pontját, amely a németekkel való szembefordulást írta elő, megpróbálja valahogyan kijátszani …
Október 14-én Haller már reggel 8 órakor megjelent a Werbőczi utcai SS-laktanyában, hogy tájékoztassa a PV-t a német követséghez befutott legfrissebb hírekről:
Október 14: Reggel 8 h-kor Haller dr. felkeresi PV-t Werbőczi utcai szállásán, és a következőket hozza tudomására:
Moszkvában tényleg tárgyalások folynak magyar részről, aminek természetesen következményei lesznek Magyarországra nézve;
[azt az] elvi kérdést veti fel, hogy a Németországgal tartó politikusok kimenjenek-e Budapestről, és onnan intézzék az ügyeket, vagy pedig maradjanak-e Budapesten belül;
PV válasza: Budapesten belül maradni és ütni; felhívja Haller dr. figyelmét arra a körülményre, hogy Churchill tárgyal jelenleg Moszkvában, valószínűen a délkelet-európai kérdésről is; veszedelmesnek tartaná, ha ez alkalommal a délkelet-európai térség rendezésére nézve ugyanolyan alapot találnának, mint amilyent a Sztálin-Benes-féle szerződésben rögzítettek, mert ezzel a délkelet-európai népek ellenállását a Szovjet felé igen erőteljesen gyengítenék: éppen ezért egyértelmű és gyors cselekvéssel kell ilyen lehetőségeknek elébe vágni; ha ebben késlekednének, úgy egy délkelet-európai konföderációs terv kialakításának minden lehetősége meglenne Moszkva kezében;
Haller dr. a mai nap folyamán este újra felkereste PV-t és bejelentette, hogy a már régen esedékes beszélgetése PV-nek Veesenmayerrel és Winkelmann-nal a mai nap folyamán sem jöhet létre; a PV-Haller-beszélgetés 18,45 h-tól 19,30 h-ig tartott; ez alkalommal PV felvetette a következő gondolatmenetet:
felveti a kérdést, ki fogja megnyerni a háborút, ha Németország azt történetesen elvesztené; véleménye szerint ebben az esetben a háborúnak csak két győztese volna: Moszkva és Tokió, mert jogosan feltehető, hogy Európa nem plutokrata rendszerbe fog kívánkozni, hanem forradalmával a legnagyobb lehetőségeket nyújtja Moszkvának, forradalmával nem fogja megengedni a plutokrata zsoldoshadak előrenyomulását Közép-Európa felé;
ebből a meggondolásból adódhat az a kérdés, hogy 1945-ben a szövetségesek közötti viszony milyen tényhelyzeteket fog teremteni; felmerül tehát a jogos kérdés, hogy a katonapolitikai kívánságok és a diplomáciai kívánságok a továbbiakban is fedni fogják-e egymást, vagy pedig széjjel fognak válni, és nem fognak-e új erőhelyzetet teremteni nemcsak Európában, hanem egész földgömbünkön is;
PV meggyőződése, hogy abban az esetben, ha Németország kiesne a háborúból, a következő huszonnégy órában Japán legszorosabb szövetségi szerződést kötne a Szovjettel, mert ez realitás, és a japánok ebből a szempontból igen hidegen és józanul mérlegelik a helyzetet, amit PV teljesen jogosnak tart;
mindebből pedig az következhetne, hogy a német diplomácia és London között egyetértésre kerülhetne sor, és ez a tény volna az, ami azután természetesen a helyzetet világviszonylatban is a legteljesebben megváltoztatná;
PV megjegyzi, hogy csak mint gondolatot vázolta az egészet, amivel azonban foglalkozni kell, mert a jelenlegi katonai helyzet ilyen lehetőség kialakulását nem teszi lehetetlenné;
Haller dr. válasza lényegében az volt, hogy még túl korai lenne ezekről a dolgokról eszmecserét folytatni, egyelőre az a fontos, hogy mind a két ellenség rákényszerüljön annak a belátására, hogy Németországot még egyesült erővel sem tudják legyőzni.
A Napló feljegyzései itt megszakadnak. Október 14-e, főként október 15-e és 16-a eseményeinek leírása hiányzik. (Az alant jelzett 13. sz. melléklet eddig nem került elő.)
Az utolsó ide tartozó naplóbejegyzés október 16-áról való:
Október 16: PV koalíciós kormányt alakít és ennek segítségével a rendszerváltozást az országban végrehajtja.
PV és a Hungarista Mozgalom a kormányzói elhatározást tudomásul nem vették és a hatalmat átvették, egyetértésben a Nemzet legszélesebb rétegeivel, a hadsereggel, a csendőrséggel, a rendőrséggel és a németekkel.
Mosonyi Győző jelentése a hatalom átvételéről: lásd 13. sz. melléklet.
A Hungarista Mozgalom Naplója ezzel véget ért, helyt ad a Hungarista Országépítés munkanaplójának.
SaLa
Kérjük, anyagilag támogassa a Bal-Rad-ot! – a blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható 
piktogrammra kattintva Pay-Pal-on
-vagy közvetlen postai úton:
Szabó Péter 2747 Törtel, Petőfi-ut. 12.
HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVÉSZ!
A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.hu/koszonet
Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.hu-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá! De legalább LÁJKOLD! – hiszen azzal is tudsz segíteni!