(idézet: Szálasi naplója – A nyilasmozgalom)
25
„A birodalmi kormány
egyedül Szálasi Ferencet
tekinti felelős tényezőnek
minden vonatkozásban”
„Lajos-Ede” jelentette 1944. szeptember 23-án, 16 órakor:
Helyzet Arad-Nagyvárad térségében:
Támadás és ellentámadás váltakozik. A szovjet erőket Békésgyulától 6 km-re egyelőre megállították. Mezőhegyes szovjet kézen van. Máshol ellentámadás sikerrel járt.
Ebben a formában értesült Szálasi arról, az ország sorsát döntően befolyásoló eseményről, hogy a szovjet csapatok az ellenséges német és magyar alakulatok ellentámadásainak visszaverése után átlépték a trianoni határt.
A másik oldalról nézve: megkezdődött a magyar nép felszabadítása a negyedszázados ellenforradalmi rendszer uralma alól, megnyílt az út az osztályuralmi viszonyok gyökeres megváltoztatása felé.
De 1944. szeptember 23. még csak a kezdet volt. A következő nyolc hónap igazolta Hitler fenyegetését: a Wehrmacht és a fegyveres SS egységei valóban olyan makacsul próbálták megállítani az előretörő szovjet csapatokat Magyarországon, mintha Kelet-Poroszországban vagy a Harmadik Birodalom más tartományaiban harcoltak volna. Persze, nem Magyarország megkímélése miatt.
Ami most már közelebbről a szovjet előnyomulás katonai és politikai következményeit illeti, Vörös vezérkari főnök szeptember 24-én magához kérette a német katonai attasét, és szemrehányást tett neki az ígért német segítség elmaradása miatt, majd nyíltan megmondotta: nézete szerint a német páncélos és gyalogsági alakulatok visszatartása mögött feltehetően politikai tervek húzódnak meg.
Szeptember 25-én – a német „Dél” hadseregcsoport hadinaplójának bejegyzése szerint – a II. magyar tartalékhadtest „folytatta az elszakadást a Tótkomlós-Békéscsaba vonalon”.
Ezen a napon az OKW rendelete alapján már Nyugat-Magyarország is a német szárazföldi haderőnem hadműveleti területe lett.
Szeptember 26-án Horthy levelet intézett Hitlerhez, és két páncélos brigád haladéktalan bevetését kérte, különben Budapest végső veszélybe kerül. (Ezt a kérést Lakatos négy nap múlva, szeptember 30-án megismételte.) Még ugyanezen a napon fontos tanácskozásra került sor Veesenmayer és Szálasi között.
Emlékezzünk rá: Szálasi még szeptember 12-én elhagyta csobánkai búvóhelyét, és 22-ig Óbudán, a Szent Miklós utcában rejtőzött. Akkor a németek úgy látták, hogy a helyzetben „bizonyos stagináció állott be”, ezért hozzájárultak, hogy a PV visszamenjen Csobánkára, de szeptember 26-án – német „javaslatra” – Szálasinak vissza kellett költöznie a fővárosba. A Naplóban a német követ és a PV tárgyalását Kemény így rögzítette:
1944. szeptember 26-án este 19,30 h-ra, Veesenmayer vacsorára meghívta PV-t azzal, hogy az aktuális politikai helyzetet át akarja vele beszélni abban az esetben is, ha Berlinből nem is jön addigra még válasz. Aznap délelőtt Haller úr közölte velem, hogy változás van a terminusban, mert Veesenmayernek hirtelen a Führerhez kell repülnie, s ezt megelőzőleg okvetlenül akar a PV-vel kis luncs [így!] keretében találkozni. Kéri, hogy a PV-t erről értesítsem azzal, hogy a találkozó Rekowski konzul lakásán lesz.
14 h-kor PV-vel megjelentem, ahol Veesenmayer Haller és Rekowski kíséretében fogadott. Étkezést követően Veesenmayer a következő kijelentést tette:
a német birodalmi kormánytól rendelkezés érkezett, mely szerint a Führer kívánságára Szálasi Ferencet azonnal helyezzék fegyveres német védelem alá, arra az időtartamra, amíg Veesenmayer a főhadiszálláson kint lesz. Birodalmi kormány súlyt helyez arra, hogy a továbbiakra Szálasi Ferenc személyes szabadsága biztosítva legyen. Egyben a birodalmi kormány annak Szálasi Ferenccel való közlésére utasította őt, hogy Magyarország részéről egyedül Szálasi Ferencet tekinti felelős tényezőnek minden vonatkozásban.
Közölte Veesenmayer azt, hogy neki ma este vagy holnap hajnalban a főhadiszállásra kelt repülnie, ezért kérette Szálasi Ferencet előbb, miután okvetlenül fontosnak tartotta, hogy a jelenlegi helyzetben a politikai kérdéseket vele átbeszélje.
Titoktartásra való utalás után közölte, hogy Vörös János vkf.-től a német csapatoknak a magyar határok védelmére való felhasználásával kapcsolatban kérdést kapott azzal az éllel, mint hogyha a csapatok visszatartásának politikai háttere volna. Erre írott válaszát kizárólag Szálasinak tudomásul hozza, s felolvasta, melynek a lényege az volt, hogy nem a birodalmi német kormány kölcsönzött politikai ízt ennek a kérdésnek, és a magyar kormányt ezen az úton nem is hajlandó követni.
Mindezekből kivehetően a helyzet nehézkessé vált. Ezzel kapcsolatban szükségessé vált a főhadiszállásra való kiutazása. Miután távollétében Szálasi Ferenc személyét biztonságban akarja tudni, kérte, hogy átmenetileg fogadja el a részére a gróf Bethlen István Bástya sétány 38. szám földszintjén levő egyszobás lakosztályt, ahol a Begleitkommando [ún. „kísérő parancsnokság”] területenkívüli épületében biztonságban lesz. Távolléte előreláthatólag 1-2 napig tart, a továbbit akkor úgyis meglátjuk.
Ezután azt kérdezte Veesenmayer, hogy látna Szálasi Ferenc egy kibontakozást a Kormányzóval, és hogyan anélkül, ennek mik volnának a technikai, alkotmányjogi és egyéb vonatkozásai. Kérdezi egyben, mik volnának Szálasi Ferenc szerint ezeknek az előkészületeknek az előfeltételei.
Szálasi kifejti, hogy véleménye szerint a Kormányzót megnyerni majdnem lehetetlen lesz. Ezt a véleményét Veesenmayer is osztja. Mégis ezt a megoldást figyelembe kell venni, mert elgondolása szerint lehetnek olyan körülmények, amikor a Kormányzó a rezsimváltozásba mégis belemegy. Ennek előfeltétele, hogy a környezete maradéktalanul eltávolíttassék. Ennek a megoldásnak egyéb módozatait a következőkben látja: a Führer hívja meg a Kormányzót azzal, hogy vele Magyarország jelenét és jövőjét érintő kérdésekben óhajt tanácskozni. Veesenmayer közbeszólt, hogy ennek a meghívásnak nem fog már eleget tenni. PV szerint a tanácskozás távbeszélőn vagy más alkalmas módon is megtörténhetik, pl. Veesenmayer közvetítésével, csak akkor mások a technikai előfeltételek is. Az első esetben a Kormányzó távolléte alatt kell az alapos nagytakarítást elvégezni, az utóbbi esetben a feladat megoldásában a Kormányzó jelenlétét is figyelembe kell venni. Mégis fontos volna a Kormányzót még egyszer és utoljára kötelességére nyomatékosan figyelmeztetni. Veesenmayer kijelenti, hogy ettől nem remél semmit, ő ezt nem is vállalná. Ezt legfeljebb valaki, aki alkotmányos, magyar és a Kormányzó híveként ismeretes egyén, hajthatná végre, ami azonban veszélyeztetné az akció esetleges sikerét.
Szálasi kifejti, hogy véleménye szerint a kormány tökéletesen el van szánva arra, hogy a fegyvert leteszi, de lehetőleg csak az angolszászok előtt. Ebből következően a Szovjet ellen elszántan harcolnak mindaddig, amíg garanciát nem kapnak a szövetségesektől arra, hogy a Szovjettel szemben védekezhessenek. Feltehető, hogy ezt az álláspontot képviseli maga a Kormányzó is. Ez számunkra mindenesetre időnyereséget jelent, s talán könnyebbé teszi a Kormányzóval való megoldást is. A Kormányzó öreg ember, rosszak a tanácsadói, csüng a családján, unokáján és menyén, elképzelhető, hogy ezek érdekének a figyelembevétele megfelelő körülmények között jobb belátásra bírják.
A másik lehetőség, hogy az országból kiszökik. Ezt, Szálasi véleménye szerint, nem lehet, de talán nem is kellene megakadályozni. Veesenmayer véleménye szerint bár megtenné! Haller annak az aggályának ad kifejezést, hogy tekintélyénél fogva kint maga köré gyűjthetné az emigráns magyar politikusokat, s akkor ezek megnehezíthetik a Magyarországon működő új magyar kormány munkáját. Szálasi véleménye szerint nemigen, miután a szuverenitást nem a Kormányzó, hanem a Szent Korona tárgyi valósága képviseli, a fontos tehát, hogy a koronázási ékszereket a Kormányzó ne vigye magával. A magyar alkotmány különlegessége abban van, hogy az Államfő és Nemzet együtt teszik csupán ki a Szent Korona által képviselt állami szuverenitást, ahol tehát a Szent Korona, ott a szuverenitás. A Szent Korona fizikai valóságának ez a túlértékelése a materialista életszemléletből ered. Kemény rámutat arra, hogy a magyar történelemben mindig a Szent Korona birtoka döntötte el az uralmat. Így Kossuth Lajos [valójában Szemere Bertalan – A Szerk.] 1849-ben Orsovánál kimenekült, ott elásta a Szent Koronát, ennek következtében a magyar államiság megbénult, nem tudta a szuverenitást kifejezni mindaddig, míg az elő nem került. PV rámutat arra, hogy 1918-ban a Király visszavonult, a képviselőház a megváltozott viszonyokra tekintettel önmagát feloszlatta, a felsőház pedig a bekövetkezett események következtében üléseit elnapolta, tehát végeredményben mind a Nemzet, mind az Államfő kiesett, mégis a Szent Korona jelenvalósága biztosította azt, hogy a háború végével az állami szuverenitás újra jelentkezhetett.
Ha a Kormányzó tehát a megoldásból kiesne, az alkotmányjogilag nem okoz nehézséget, miután a kormányzói tiszt megüresedése esetére a törvény külön rendelkezik, s összeül a Koronatanács. Ezenfelül a mai alkotmány szerint a nemzetet az országgyűlés képviseli, tehát ennek az akaratnyilvánítását is lehet kérni. Veesenmayer kérdezi, hogy ettől tenné-e PV függővé hatalma gyakorlását? PV kijelenti, hogy ez esze ágában sincsen, de formailag itt is adódik egy megoldás. Egyébként a Kormányzót az országgyűlés választja. Arról gondoskodni lehet, hogy mind a felsőház, mind a képviselőház a Nemzet akaratát tisztán kifejezésre juttassa. A másik út az volna, hogy közvetlenül a Nemzetet kérdezik meg, de az a mai viszonyok között nehézkesebb.
Ami a kibontakozás előfeltételeit illeti, Szálasi kötelességének tartja kijelenteni, hogy nem hajlandó Codreanu és a Vasgárda szerepét vállalni, sem azt, ami most Czenkovnak [helyesen: Cankovnak] vagy Horia Simának jutott osztályrészül, hogy a világ viharos derültsége közben keresi a veszett fejsze nyelét, és a Nemzet felbomlása után keresi a Nemzet megtört akaratát. Veesenmayer kijelentette, hogy ez teljesen magától értetődő. Szálasi közli, hogy éppen emiatt a megoldást csak úgy tudja elképzelni és vállalni, hogyha az a legszorosabb együttműködésben történik a Magyarországon levő német erőkkel és hatalmi képviseletével. Ehhez különböző ténybeli alapokra van szüksége, különben nem tud tájékoztatni és irányítani. Ezek a következők:
1. a tervezett akció időpontjául azt a határidőt kell megjelölnie, amikorra a Magyarországon tartózkodó német csapatok felzárkóztak a fronton küzdő két magyar hadsereg mögé, hogy jelenlétükkel megakadályozzák az itthoni események következtében számításba jöhető megbomlást.
2. Választ kell kapnia, legalábbis irányvonalaiban, arra a négy kérdésre, amelyeket legutóbb Greiffenberg, illetve Winkelmann tábornoknak feltett. Tudnia kell, hogy mit értenek a németek Magyarország megvédésének a fogalma alatt konkrétan. Miután vezérkari tiszt és egyben nemzetiszocialista, jól tudja és természetesnek veszi, hogy a mai háborúban nem lehet merev védelmi vonalakat kitűzni. A háború dinamikája mozgó háborút parancsol, rugalmasnak kell lenni a hadvezetésnek és mindig az eredmény elérését kell célul szem előtt tartania. Ebből következhet az, hogy el tudja képzelni – és el is tudja fogadni, ebből nem csinálna skrupulust magának -, hogy a Tiszáig, esetleg a Dunáig vissza kell vonni a védelmet, de ezt idejében kell tudnia részben a propaganda miatt, részben azért, hogy ezekről a területekről idejében ki tudja vonni az emberi és anyagi értékeket, amelyek különben prédául vesznek. Élethalálharcról van szó, amelynek folyamán területi kérdések nem játszhatnak szerepet, de viszont tisztán kell látnia, hogy helyesen tudjon cselekedni.
3. A legnagyobb veszélyt az átállítással szemben a határon küzdő két magyar hadsereg jelenti. Ő megtette az intézkedéseket Beregfy révén arra, hogy az adott jelre repülőn vagy már előre a magyar pságok leváltása elsősorban megtörténjék, ezredig lemenően. A két hadseregparancsnok személyét már kiválasztotta. Ugyancsak megvan az ő törzsük és vezérkaruk is. Szűkségesnek látja azonban ezen felül azt, hogy az érkező új magyar pságokkal együtt a magyar pságok mellé rendelt [német] törzsek is kibővítve érkezzenek.
4. A Kormányzónak az utolsó figyelmeztetést megfelelő formában meg kell adni, tehát a Führer hívja meg őt a főhadiszállásra azzal, hogy Magyarország jelenéről és jövőjéről van szó. Ha a Kormányzó kimegy, úgy Szálasi is szeretne jelen lenni, hogy felvilágosítással szolgálhasson, nem kell a Kormányzónak erről tudni, hogy ő is kint van, csak ha éppen kívánatos. Esetleg itt szóba lehet hozni a Kormányzó előtt a kormánylistát is.
5. Garanciát kér arra, hogy a Pártszolgálat a kilátásba helyezett fegyvereket meg is kapja, miután azok érkezését két hete ígérik, de konkrétumot még senki sem tud.
Veesenmayer a kérdéseket előjegyezte. Egyben rámutatott arra, hogy az átállítással kapcsolatban hirtelen két akut veszély jelentkezhetik, amit le kell küzdeni vagy elhárítani. Az egyik a kinti magyar hadseregek válságát illetően, különösen, ha a megoldás a Kormányzó nélkül vagy az ellen történik meg, de még akkor is, ha vele együtt, mert feltehető, hogy már előre kiadtak olyan rendelkezést, ami a jelenlegi irányzattal ellenkezik: hazaárulás, akkor nehéz helyzet fog előállni. Szálasi megjegyzi, hogy tudtával ilyen rendelet már ki is ment. Itt csak erélyes beavatkozással lehet segíteni. Veesenmayer szerint a második veszély az, hogy az első napokban olyan bombatámadásokat kapunk, ami óriási zavarokat okozhat hangulatban, ellátásban. Közli, hogy hatvan új német vadászgép itt van Magyarországon, ezért a légvédelem fokozása pillanatnyilag nem látszik sürgősnek, de ezzel a tényezővel erősen kell számolni.
Szálasi közli azt az álláspontját, hogy úgy látja, helyesen cselekedne, ha még egyszer beszélne a Kormányzóval. Veesenmayer kérdezi, hol, mire Szálasi azt feleli, hogy semleges helyen, nem a Várban, esetleg valahol katonaságnál. Veesenmayer közbeveti, hogy most jönnek meg a Varsó alatt küzdött lov. ho. [lovashadosztály] huszárjai, a Kormányzó kedvenc alakulata, de itt nehéz volna találkozót rendezni Szálasi és a Kormányzó között, viszont a Kormányzó március 19. óta kétszer hagyta csak el a Várát, egyszer, mikor Hajmáskéren volt, majd Koós szárnysegéd temetésén. Csak katonai vagy családi vonatkozású esetben jön ki. Ezért nem is javallja egyelőre ilyen találkozás szorgalmazását, mert az öregúr még gyanút is foghat.
Ezután Veesenmayer érdeklődött az iránt, kikre gondolt személy szerint a PV abban a széles nemzeti alapban, amelyen a kibontakozást végre akarja hajtani. Egyébként, jegyezte meg, az amúgy is alapos megvitatás tárgyát fogja majd képezni, ezért csupán informatív jellegű felvilágosítást kér. Szálasi felsorolta az alábbi neveket, melyekre Veesenmayer: Mehet!-tel válaszolt: Rajniss, Jaross, Pálffy (Veesenmayer: de nem felelős helyen!), Ruszkay (Veesenmayer: Mit akar belőle, berlini követet? Igen!), Jurcsek, Reményi-Schneller, Szász, Veesenmayer kérdezi, ki volna a miniszterelnök-helyettes, PV válasza: Pálffyt gondoltam. Veesenmayer Jurcseket látná szívesen. PV kijelenti, hogy akkor kapunk egy rossz helyettest, és elvesztünk egy pótolhatatlan szakembert. Megegyeztek mégis benne azzal, hogy csak pro forma helyettes. Veesenmayer kérdezi, Bonczost nem vállalná-e PV, miután Bonczos három ízben a végső konzekvenciákig kitartott ellentétes magatartással szemben a németek mellett, másrészt konzervatív-reakciós adottságai alkalmassá tennék arra, hogy lekössék a MÉP rokon részét, amely – ha nem látná itt Bonczost – esetlegesen ellenségessé válna, holott mégis csak az a cél, hogy minél kevesebb ellenségünk legyen, úgyis lesz elég. PV nem emel kifogást. PV felhozza Bárdossyt is, mire Veesenmayer megjegyzi, hogy Bárdossyhoz nem ragaszkodna, miután többször gyáván viselkedett. A Lakatos-kormányban [így!] is Bárdossyt is be szerették volna nyomni, hogy így a kormány teljesen a kezükben legyen. Bárdossy azonban utolsó percben kiugrott, s ezzel nagyban megnehezítette a helyzetet, és a kormány eltolódását könnyítette meg. PV véleménye szerint Bárdossy az a fajta: Fogjatok vissza, különben még hős leszek! – egyébként ő sem ragaszkodik feltétlenül hozzá. Neyben megegyeztek mindketten.
Veesenmayer beszélgetés közben többször eltávozott igen sürgős ügyek és telefonok lebonyolítására, majd elbúcsúzott azzal, hogy visszatérte után ismét felveszi az érintkezést PV-vel. Kérte a biztonsági rendszabályok pontos betartását, miután őt terheli a felelősség.
Ez a Veesenmayer-Szálasi-tárgyalás is azt mutatta, hogy az illetékes német diplomaták mit sem törődnek a PV-nek azzal a szilárd hitével, hogy a Hungarista Mozgalom vezére 1944. szeptember második felében több ízben kinyilatkoztatta: a politikai kérdéseket már minden részletében tisztázta Veesenmayerrel, a továbbiak Winkelmann SS-tábornokra tartoznak, a német követtel nincs több tárgyalnivalója. Ezután érkezett Haller közvetítésével Veesenmayer „javaslata” Szálasi átköltözésére, majd meghívása – újabb tárgyalásra, és a PV szépen engedelmeskedett.
Igaz: lényeges kérdések kerültek napirendre, Veesenmayer fontos közléseket tett a közeli és a távolabbi jövőt illetően. Kitűnt: a legfelső német politikai vezetés végül is elszánta magát arra, hogy Szálasit ültesse a miniszterelnöki székbe, de az „átállás” egyéb fontos kérdéseiben – Horthy szerepe, további sorsa, az új kormány összetétele – még nem született döntés.
Ami más oldalról figyelemre méltó: Szálasi és hívei mindent előkészítettek a hatalom átvételére – a frontokon küzdő hadseregeknél, a kiszemelt új, az esetleges fegyverszünettel szembeszegülő parancsnokok csak a jeladásra vártak.
De azt sem szabad figyelmen kívül hagynunk, hogy a németek még ekkor sem bíztak egészen Szálasiban és a Hungarista Mozgalomban: a fegyveres Pártszolgálatnak ígért fegyvereket ezért nem adták át.
Végül: Szálasi „kötelességének” tartotta kijelenteni, hogy – tekintettel Codreanu és a Vasgárda sorsára – csak úgy tudja vállalni „a megoldást”, ha a német katonai és politikai erőktől megkapja a legteljesebb támogatást – ő pedig csak a kockázatmentes hatalomátvételt vállalja.
*
Szálasi utasítására a nyilaskeresztes alvezérek megkezdték a tárgyalásokat a jövendőbeli szövetségesekkel; Kovarcz például Rajniss Ferencnél tett látogatást.
Kovarcz meglepetéssel tapasztalta, hogy utolsó találkozásuk óta jelentősen megnőtt Rajniss önbizalma, („mintha kissé kevésbé ingadozóbbá vált volna, és kissé kinőné magát”), ami szerinte annak eredménye, hogy
… a németek feleslegesen sokat tárgyalnak vele közvetlenül, és úgy érzi, hogy az út hozzájuk nemcsak a PV-n keresztül vezet, miután ő külön értékének tudja angolországi kapcsolatait is, amelyeket adott esetben felhasználhat.
Kovarcz feltűnőnek és feljegyzésre érdemesnek tartotta, milyen gátlástalanul gyalázta Rajniss Veesenmayert és Winkelmannt, „politikai baklövéseik sorozata miatt”. Így például kijelentette:
Nem tartja Veesenmayert döntő tényezőnek, s az esetleges új kormány összeállítására vonatkozólag Veesenmayer véleményét nem tartja elegendőnek, ő ezért azt fogja indítványozni, a Führer hívja meg PV tv.-t, Rátzot és őt, s közvetlenül vele tisztázzák a kérdéseket, melyek ismerete nélkül a felelősséget a mai teljesen elrontott helyzetben már nem lehet vállalni. Ezen kérdések volnának:
1. Mi a további hadműveleti szándék, védeni akarják-e Magyarországot, meddig akarnak visszavonulni. Ezt tudnunk kell, hogy a kiürítési stb. intézkedéseket ennek megfelelően hozhassuk.
2. Adjon felvilágosítást, mikor és mily eredményt várhatunk a titkos fegyverektől. (Érdekes, hogy Rajniss ezen elgondolása teljesen hasonlít PV által Winkelmannhoz feltett négy kérdéshez. Nem tudom, erre Rajniss magától jött-e rá, vagy a vele tárgyalást folytató képviselőjüktől értesült PV szándékáról.)
Kovarcz végül a következőket jelentette:
Rajniss-sal közöltem a PV tv. megbízásából, hogy hajlandó-e ő, Piukovich és esetleg Jaross egy széles nemzeti alapon álló együttműködésben részt venni. Erre azt felelte, hogy erre vonatkozóan először meg kell kérdezze pártja tagjait. Ő a maga részéről mindenben benne van, még ököllel is, azonban a többiek nevében megkérdezésük nélkül nem nyilatkozhatik. Jelenleg azt sem tudja, hogy Piukovich hol tartózkodik. Valószínűnek tartja, hogy az együttműködésnek semmi akadálya sem lesz, és a párt tagjaival folytatott megbeszélés után azt közölni is fogja.
Azokról a tárgyalásokról, amelyeket az „átállítás” ügyében más, a kormánypárthoz tartozó vagy pártonkívüli szélsőjobboldali politikusokkal folytattak, nem találunk a Naplóban feljegyzéseket.
Persze az sem lehetetlen, hogy nem került sor ilyen tárgyalásokra.
*
1944- szeptember utolsó napjaiban Szálasi naponként kapott pontos, kimerítő jelentést a karhatalmi helyzetről. (A forrást a Napló még fedőnévvel sem jelöli, valószínűleg Hardy, a folyamőrség parancsnoka, illetve Bakay, a budapesti hadtest parancsnoka közvetlen környezetének valamelyik magas rangú tisztje szolgáltatta az adatokat.)
A szeptember 27-i karhatalmi helyzetjelentés fontosabb információi:
Hardy IX. 27-én tiszti gyűlést tartott a foe. pságnál [folyami erők parancsnoksága], amikor is felhívta a tisztikar figyelmét a titoktartásra, különösen a németekkel szemben. Saját szavai szerint sohasem lehet tudni, hogyan fordul a dolog, és mit fognak a németek ellenünk felhasználni, ezért nem szabad előttük katonai dolgokat beszélni. Felolvastatta a vkf. parancsát a tiszti fegyverhasználattal kapcsolatban, azzal a kommentárral, hogy mindenki hordjon lőfegyvert, és ha valaki le akarná fegyverezni, nyugodtan lőjön bele. Ő is így fog cselekedni. (Személyi sgt-je [segédtisztje] szobájában gpi. [géppisztoly] van.)
Hardy intézkedései tehát:
Nagyobb karhatalmi erő összevonását tervezi Budapest környékén. Intézkedést adott ki IX. 26-án, mely csak a két folyambiztosító zlj. pk.-ság [zászlóalj-parancsnokság] felbontására van azzal, hogy tartalmát senkivel sem közölhetik (tehát sem elöljáró ker. psággal, sem egyéb alakulatokkal). A parancs lényege: a zlj. legyen menetkész állapotban oly módon, hogy rövid parancsra akár gk. szállítással, akár gyalogmenetben, útba tudjon indulni Adony-Ercsi térségébe. A folyamzár zlj.-ak létszáma zlj.-ként 500-500 fő, zlj,-anként 24-24 gp [géppuska] és 6-6 gsz. [golyószóró], a Titeli zlj.-nál egy 8 cm-es üteg is van. A két zlj. állomáshelye Titel és Magyarkanizsa. Parancsnokaik magatartása bizonytalan adott esetben.
Úgy a túloldali, mint ez a hír németek felé továbbítható, azonban oly személyeknek, akik ezzel nem állnak elő magyar helyen mint „értesülésekkel”, mert pl. a zlj.-akra vonatkozó parancs még útban van csak kifelé, és annyira bizalmas, hogy okvetlen lebukáshoz vezethet.
Részlet a szeptember 28-i jelentésből:
IX. 27-én L. H. T. [Legfelső Honvédelmi Tanács] ülés volt, melyen Vörös kijelentette, hogy a németekkel nem lehet tovább együtt dolgozni, itt az idő, hogy más szövetséges után nézzünk. A németek rezsimváltozást akarnak, egész magyarországi hadászatuknak politikai háttere van, kész kormánylistával rendelkeznek változás esetére. Többé nem kell engedni nekik. Csatay felszólalásában – mely igen éles hangú volt – csatlakozott Vörös megállapításaihoz, maga is szükségesnek tartja, hogy új szövetségest keressünk. Jurcsek igen határozottan ellene volt ennek az elgondolásnak, a többi miniszterek részben egyetértettek, részben nem. Végül Csatay és Vörös leszögezték, hogy itt az ideje a szabad elhatározásnak. Lakatos foglalta össze a megbeszélés eredményét azzal, hogy annak lényegével egyetért, azonban az időpont még nem érkezett el, még várni kell.
Információk „a szeptember 29-i karhatalmi helyzetről és a belpolitikai képről”:
IX. 29-én 14 h-kor Bakay megjelent Fóton a 9/II. zlj.-nál és a tisztikart összehívta, az alábbi tájékoztatást adta:
Parancs: IX. 30-án – újabb parancs bevárása nélkül – 16 h-tól együtt tartás. Lehet, hogy neki [Bakay] már nem lesz alkalma írásbeli parancsot kiadnia, ezért személyesen jött el az urakat tájékoztatni. A helyzet az, hogy az úgynevezett jobboldal, egy idegen hatalom biztatására, erősen mozgolódik. Hozzátette, hogy a baloldal is, de ez kisebb jelentőségű. Reméli, hogy a tisztikar tisztában van kötelességével és honvédesküjéhez rendületlenül ragaszkodik. A legénység csak közvetlenül a gépkocsikra szállítás előtt tájékoztatandó, akkor azonban nyíltan fel kell tárni előtte a helyzetet. Beszédét azzal fejezte be, hogy ha az urak közül valakinek más véleménye van, akkor (és itt a zlj. parancsnok felé fordult) azt alezredes úr azonnal lője keresztül. Ezután valamennyi tiszttel kezet fogott.
Edétől:
1. Ócsán elhelyezett hu. [szár] századot sürgősen feltöltötték úgy, hogy kb. megkétszereződött. A szd. parancsot kapott, hogy IX. 30-ára virradó hajnalban a Királyi Várba beérkezzék. Elhelyezés a lovardába. (A szd. adatai ismeretlenek, pk. rossz, megállapítások bevezetve. Nyilvántartási száma 17.)
2. IX. 30-ára újabb igen erős gépkocsi-ellenőrzést terveznek Budapest egész területén. Állítólag a szabálytalan kocsikat lefoglalják. Gyanú, hogy az újabb razzia a Mozgalom tagjai ellen is irányul, mert személyeket is őrizetbe vesznek.
Egyéb hírek:
Csendőröktől:
Büm. [Belügyminisztérium] elrendelte Tost alez. után való széles körű nyomozást, különös tekintettel Szlovákián át gyanított szovjet kapcsolatára, feltűnően kedvező anyagi viszonyaira. Állítólag a parancs a kormányzóságról jött. (Megjegyzés: alibi?)
Budapesten a cső [csendőr-] nyomozóosztálynál Arbócz cső. alez. (mienk) felsőbb parancsra felhívta a nyomozók figyelmét, hogy a Büm. értesülése szerint a Nyilaskeresztes Párt fegyveres felkelésre készül, ennek felderítésére a legszélesebb körű nyomozás van elrendelve.
Polgári vonalról:
1. Nemzeti Bank-körök (Baranyai Lipót környezet) nagy orrlógatás, mert szerintük kormányválság van német nyomásra, ami jobboldali eltolódást jelent, mert a kormányba a szélsőjobboldalt is be kell venni.
2. IX. 29-én a Büm. elnöki osztályban arról beszéltek, hogy „valami baj van”, a németek puccsot terveznek a kormány ellen.
*
A „tökéletes, megbízható és autentikus forrás” információiból Szálasi – és „illetékes” német körök – arra a következtetésre jutottak, hogy 1944. szeptember végén Horthy és politikai tanácsadói, megbízhatónak tartott tábornokai és a hadsereg egyéb magas rangú tisztjei valóban készülnek valamiféle fordulatra – a napról napra kritikusabbá váló harctéri helyzet miatt. De erre a készülődésre már ebben a szakaszban naiv dilettantizmus nyomta rá bélyegét, mind politikai, mind katonai vonatkozásban. A Legfelső Honvédelmi Tanács ülésén a németekkel szemben szükséges szembefordulásról annak a Jurcseknek jelenlétében tárgyaltak, akinek a budapesti német követséghez fűződő „szoros” kapcsolatait mindenki ismerte. Bakay és Hardy pedig a különféle karhatalmi s folyamőrségi alakulatok tisztikara előtt tartott nyílt eligazítást arról, hogy a jobboldal mozgolódik – „egy idegen hatalom biztatására”.
Az „idegen hatalom” mindezek tudatában megkettőzte éberségét; de egyelőre, úgy látszik, csak a beavatkozási készség volt meg, a végrehajtáshoz szükséges erő még hiányzott. A Kriegstagebuch erről így emlékezik meg:
„1944. szeptember végén a magyar Alföldön elhelyezett német erőket a határra dobták, ezért egy német részről vezetett vagy követelt puccs támogatására Budapesten a szükséges erők nem álltak volna rendelkezésre. A tényleges elképzelés az volt, hogy minél nagyobb területet tartsanak meg Magyarországból, és amennyiben lehet, a román Erdélyből, hogy a csekély létszámmal is védhető hegységeket kihasználjuk. Arra törekedtek, hogy katonai siker révén befolyásolják a magyarországi hangulatot és ezt a politikai színtéren kihasználják.”
Ez volt a célkitűzés, de a valóságban a helyzet másképpen alakult. A „Dél” hadseregcsoport hadinaplójának szeptember 27-i bejegyzése szerint már Makót is elfoglalták a szovjet csapatok.
Tegyük hozzá: szovjet részről ezek még csak előcsatározások voltak, a Malinovszkij marsall vezette 2. Ukrán Front 1944 szeptemberének utolsó napjaiban új, nagy offenzívára készült, de a szovjet erőknek meg kellett várniuk az elmúlt hetek viharos előretörése nyomán rendkívül meghosszabbodott utánpótlási vonalak kiépítését, a gépesített, lovas és gyalogsági egységek feltöltését.
A szükségszerű szünet némi lélegzetvételhez juttatta a német és a magyar hadvezetőséget, mialatt Budapesten a szélsőjobboldal és a Horthy kormányzó körül tömörült erők végső leszámolásra készültek, nemritkán különös, a helyzet súlyosságához nem illő kísérőjelenségek közepette.
*
1944. szeptember 28-án vagy 29-én – a pontos dátum nem derül ki a Naplóból – Haller az alábbi üzenetet adta át Szálasinak „budapesti szállásán”, értsd: a német követség rendelkezésére álló épületek egyikében:
Ma reggel távbeszélőn beszélt Veesenmayer német követtel, aki közölte vele a német főhadiszállásról, hogy PV-t feltétlenül fegyveres német őrizet alá kell helyezni legfelsőbb rendelkezésre, hogy a legteljesebb biztonságban legyen; ezt a biztonságot a német követség nem tudja úgy megadni, ahogyan azt követelik tőle; ezért azt javasolná Veesenmayer rendelkezésének eleget téve dr. Haller, hogy a legjobb lenne, ha PV a magyarországi SS-csapatok főparancsnoki szállására menne, a Vár Werbőczi utcai szállására, mert abban SS-csapatok is vannak, így a közvetlen védelem lehetősége minden körülmények között biztosított; politikai okokra is hivatkozott dr. Haller, melyeket feleslegesnek tartott részletezni, amit azonban PV teljesen megértett;
PV átköltözködése dr. Haller gépkocsiján új, Werbőczi utcai szállására meg is történt a mai nap folyamán 17 h-kor;
Vélemény: feltehető, hogy a német főhadiszálláson döntöttek a Magyarországon végrehajtandó végleges átállítás tárgyában, mely döntés valószínűleg nem teszi kívánatossá, hogy a PV a német követségen legyen az átállítás napjaiban, hanem olyan biztonságos helyen, amelyről megfelelő intézkedéseit nyugodtan és biztosan adhatja; ezzel a formai lépéssel kiküszöbölhető az a formai gyanú is, hogy PV a német hivatalos hatalommal a legszorosabb politikai összhangban tette volna meg lépéseit a végleges kibontakozás végrehajtásánál.
Pedig hát több volt ez formai gyanúnál …
*
Szálasi az SS Werbőczi utcai laktanyájában, biztos őrizet alatt, nem fejtett ki lázas tevékenységet. 1944 szeptemberének utolsó napjaiban – legalábbis a Napló szerint – a hatalomátvétel elvi és személyi alapjainak lerakására mindössze annyit tett, hogy utasította Szőllősi párttagot: tegyen kezdeményező lépést „a képviselők felé egységes magaviselet kialakítása érdekében”. Szőllősi el is készítette a „Nemzeti Akarat Frontja” alapító okmányát, az ún. Egységokmányt, amelynek aláírói ünnepélyesen kijelentik, hogy minden erejükkel összefognak
1. A független magyar Nemzet nacionalista és szocialista közösségének és
2. a népek élet-, társ- és sorsközössége elvén nyugvó Európaközösségének a megépítésére;
Továbbá:
1. Minden erejüket és képességüket a belső és külső honvédelem szolgálatába állítják;
2. minden politikai személyeskedést és pártvillongást megszüntetnek;
3. nemzetmentő és nemzetépítő munkájukban örömmel fogadják minden becsületes és önzetlen magyarnak testvéri együttműködését, bármely párthoz tartozott is korábban.
És mit kapnak az eddig más párthoz tartozó, de csatlakozni kész parlamenti képviselők?
Ezeknek fehér lapot adnak, amelyre jövőbeni magatartásukkal írhatják rá, hogy milyen értékek a Nemzet akaratának szolgálatában.
De azért a szerződés fennkölt szelleméhez még valami, nemigen illő kötelezettséget kell vállalniuk a képviselőknek:
A hungarista, nemzetiszocialista és egyéb nacionalista mozgalmak harcos, a rendszer részéről méltatlan elbánást elszenvedett tagjainak erkölcsi, szellemi és anyagi elégtételadásra való jogát elismerik, és gondját viselik annak, hogy a jóvátétel mielőbb bekövetkezzék.
Végül a szerződés „sorsa”:
Jelen szerződést aláírása után a Képviselőház Elnöke az Államfőnek tudomásulvétel végett bemutatja azért, mert az azt aláíró törvényhozók a Képviselőház alkotmányos többségét jelentik.
Budapest, 1944. szeptember hó.
Nincsenek adataink róla, hogy publikálták-e ezt az „Egységokmányt”, és ha igen, hány más, nem nyilaskeresztes párti képviselő írta alá ezt az ünnepélyes kötelezettségvállalást; persze az is megtörténhetett, hogy e tervezet is egy volt azok közül, amelyek sohasem kerültek elő az asztalfiából, egyedül csak a PV lelki nyugalmának biztosítását szolgálták.
Egy másik tervezet javított, új kiadása volt Szálasi számos korábbi tervezetének – „széles alapon nyugvó kormány kialakítására”.
És mert „széles alapon nyugvó” fasiszta kormányra Veesenmayernek is szüksége volt 1944. szeptember végén, ez már veszélyesebb játéknak bizonyult.
Szálasi szinte minden volt politikai ellenfelének, ellenségének vagy volt „harcostársának” juttatott e koalíciós tervezetben valami szép pozíciót. Kárpátalja kormánybiztosa Jaross Andor, a Sajtókamara elnöke Hubay Kálmán, a Közigazgatási Bíróság elnöke Endre László, a kultuszállamtitkár Málnási Ödön lett volna, egyedül Ruszkay Jenő és Baky László neve hiányzik a listáról …
Az addigi vezető állások mellett Szálasi kreált néhány új, saját „eszmerendjébe” illő állami főszervet, hivatalt, így összeállította „a nemzetvezetés vezető törzsét” – Legfelső Vezető Szálasi Ferenc, helyettese Csia Sándor; a Legfelső Vezető alatt működik 1. az Országos Munkarendvezető (Henney), 2. az Országépítés politikai, gazdasági és társadalmi tervek, tervezés, szervezés, jogszabályok, törvények előkészítése (Kőfaragó-Gyelnik), 3. az Európai Nagytér, magyar élettér közjogi és alkotmányjogi kérdései (Haála), 4. a Fegyveres Nemzet (Sáska), 5. az Eszmerend (Péntek).
Figyelemre méltó a tervezetnek az a pontja, amely a minisztertanács rendjét rögzítette, mégpedig úgy, hogy ha a minisztertanács valamely kérdésben nem tud dönteni, akkor
… a javaslat meghallgatása után a PV dönt, döntését végre kell hajtani; minisztertanácsi határozat PV jóváhagyása nélkül nem kerülhet végrehajtásra.
Az utolsó személyi javaslat:
Különleges feladatokra és alkalmazásra fel kellene kérni Mecsér Andrást.
Persze a tervezet semmit nem ért – Veesenmayer jóváhagyása nélkül …
SaLa
Kérjük, anyagilag támogassa a Bal-Rad-ot! – a blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható 
piktogrammra kattintva Pay-Pal-on
-vagy közvetlen postai úton:
Szabó Péter 2747 Törtel, Petőfi-ut. 12.
HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVÉSZ!
A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.hu/koszonet
Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.hu-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá! De legalább LÁJKOLD! – hiszen azzal is tudsz segíteni!