(idézet: Szálasi naplója – A nyilasmozgalom)
24
„A német és a magyar vezetés
körében a bizalmi krízis
egyre fokozódik”
1944- szeptember 17-én a szovjet csapatok nagy offenzívát kezdtek Észtországban és négy nap alatt 45-70 mérföldet haladtak előre. A nyugati fronton, Hollandiában az I. szövetséges ejtőernyős hadseregnek a német vonalak mögött ledobott egységei Arnhemnél nagyszabású hadműveletet indítottak. Másnap, szeptember 18-án az amerikai csapatok felszabadították a fontos atlanti-óceáni kikötővárost, Brestet. Ezen a napon jelentette a TASSZ, hogy Romániában az augusztus 23-i népfelkelés idején foglyul ejtették Antonescu marsallt, Mihail Antonescu miniszterelnököt, valamint Karl Clodiust, a Német Birodalom délkelet-európai gazdasági megbízottját. Szeptember 21-én a szovjet csapatok Tallinnt, másnap pedig Areadot szabadították fel, és győzelmesen közeledtek az 1920-as magyar-román határ felé.
Ilyen harctéri események árnyékában ült össze majd négyhónapi szünet után a képviselőház, hogy meghallgassa Lakatos miniszterelnök bemutatkozó programbeszédét.
Szálasi ezzel kapcsolatban a következő utasítást adta Szőllősi Jenőnek, a nyilas parlamenti képviselőcsoport vezetőjének:
1. Politikai kérdéseket beszéljen át Szőllősi pt. mindenkor Rajniss-sal is, különösen parlamenti együttműködésükre vonatkozóan;
2. PV a Magyar Megújulás Pártjának csak azt a csoportját ismeri el, melyet Rajniss Ferenc vezet és amelynek magatartásáért Rajniss felelős; minden más politikust visszautasít, aki esetleg azzal a megjegyzéssel közeledne PV vagy a Nyilaskeresztes Párt felé, hogy a Magyar Megújulás Pártjának vezetője; Szőllősi pt.-nak mindent el kell követni, hogy Rajniss Ferenc állását és tekintélyét a Magyar Megújulás Pártjában ennek az elvnek merev és szigorú betartásával emelje és kidomborítsa;
3. Szőllősi pt.-nak mindig azokat az irányelveket kell maradéktalanul végrehajtani a politikai kibontakozásban, tehát parlamenti harcában is, amelyeket PV-től kap; ha Rajniss-sal való megbeszélésekor úgy látná, hogy PV irányelveit módosítania kellene, magatartásában való módosítást csak akkor hajthat végre, ha előzően megszerezte hozzá PV hozzájárulását; ha ez kikérhető nem volt, változatlanul végre kell hajtania a PV-től kapott irányelveket;
Szőllősi Jenő pt.-nak a lefektetett három alapelvet Rajniss Ferenc tudomására kell hoznia, hogy ő is megfelelőképpen igazodhasson magatartásában: Szőllősi Jenő pt. a mai parlamenti ülésen tanúsított magatartásáról és ez alkalommal elhangzott beszédéről írásbeli jelentést kell beadjon a PV-nek.
*
A fegyverszüneti tárgyalásokról terjesztett hírek, a harctéri helyzet, a szélsőjobboldal növekvő aktivitása mind azt sejtette, hogy az 1944. szeptember 21-i parlamenti ülés korántsem lesz mentes minden izgalomtól, az ülés lefolyása az előzetes várakozásokat teljes mértékben igazolta. Már Tasnádi Nagy elnöki megnyitója is felborzolta a kedélyeket azzal a bejelentéssel, hogy a német hatóságok által 1944. március 19. után letartóztatott képviselők és felsőházi tagok ügyében az új kormánynál lépéseket tett, abból a célból, hogy a letartóztatottak minél előbb a magyar hatóságok kezére kerüljenek.
(Lakatos miniszterelnök az országgyűlési tagok ellen végrehajtott Gestapo-akciókról mint „szuverenitásuk mindnyájunk előtt ismert sérelmeiről” beszélt, emiatt Veesenmayer követ hivatalosan is tiltakozott.)
A miniszterelnöki programnyilatkozat arra törekedett, hogy reális színekkel ecsetelje az ország nehéz helyzetét, majd megállapította: „Nem nyílik számunkra más út, mint a magyar határok elszánt védelme. Hogy a jelenlegi nem természetes határok védelmének fogalma mit jelent, azt minden értelmesen gondolkodó és a földrajzzal tisztában levő ember világosan elképzelheti.”
Szőllősi, a Nyilaskeresztes Párt vezérszónoka kifogásolta, hogy Lakatos programbeszédéből hiányzott „egyrészt a Háromhatalmi Egyezményhez, másrészt az Antikomintern Egyezményhez való ragaszkodás kifejezése”.
Érdemes megemlíteni: Kemény még aznap este 19 óra 30 perckor felkereste Hallert, hogy közölje vele „a miniszterelnök beszédét nagy vonásokban”. Kemény erről a következőket jelentette Szálasinak:
Kiemeltem azt, hogy a parlament általános felfogása szerint a beszéd roppant lapos volt, ezzel szemben az én felfogásom az, hogy a beszéd roppant veszedelmes volt, mert:
1. határozottan defetista ízű volt, mintha már csak a vakreményben bízhatnánk;
2. a „sötét jövőt ígérő fenyegetések”-re való célzásban határozott felajánlkozás volt;
3- határozott sikerként könyveli el, hogy [Keresztes-] Fischerek hazakerülnek; ezzel kapcsolatban ki kell jelentenem, hogy ez a bejelentés bennünket váratlanul ért, és máris közölhetem vele, hogy ez a közvéleményben olyan visszatetszést fog legalábbis kelteni, mint Chorin Lisszabonba eresztése.
Dr. Haller kijelentette, hogy a beszédet ő is üresnek tartja. Ami a szuverenitás sérelmét jelenti, nem hiszi, hogy olyan visszatetszés származnék az ügyből, mint a zsidókéból, de meg kell jegyeznie, hogy Fischerék – még nincsenek itt. Mondottam, az nagyon veszedelmes dolog!
*
Ezen a napon azonban két kellemesebb információ is befutott a PV-hez. Az elsőt Csonka Emil, a Nyilaskeresztes Párt ifjúsági vezetője készítette. A Naplóba az alábbi szöveg került:
Ma, szeptember 21-én propagandaügyben hivatalos megbeszélést folytattam Untersturmführer Erich Kernmayerrel, aki Magyarországon háborús propagandairányítással van megbízva és közvetlenül Winkelmann tábornoknak referál ténykedéseiről.
Ma reggel 9 órakor Bérc u. 9. sz. alatti hivatalos helyiségében a propagandaügyek átbeszélése után, mint magánértesülését, bizalmasan közölte velem a következőket:
Winkelmann tábornok legerősebb támogatója Szálasi törekvésének, és Hitlerhez azt a jelentést küldötte, hogy a magyarországi helyzet megoldásához a legtökéletesebb, ha Szálasi fegyveresen kezébe veszi a hatalmat. Winkelmann ezt a törekvést pártfogolja és támogatja minden más igyekezettel szemben.
De hogy teljes legyen Szálasi öröme, Winkelmann biztatása mellé befutott egy Veesenmayer-meghívás is. Kemény jelentette, hogy a szeptember 21-i találkozáson Haller közölte vele: Veesenmayer szeretne a PV-vel találkozni, „mert az egész helyzetet alaposan meg akarja vitatni, különös tekintettel további közös magatartásukra”.
(Különösen a három utolsó szó hatott üdítően Szálasira …)
Ez a két közlés némiképpen ellensúlyozta azt a kellemetlen érzést, amit az ugyancsak ezen a napon folytatott Haller-Kemény-tárgyalás keltett Szálasiban.
Haller ugyanis biztosította Keményt, hogy a német erők a Kárpátokat úgy védik, mintha azok saját hazai határok volnának. Ebből következik, hogy Magyarországon nem következhetik be az, ami a többi államokban történt, de Kemény türelmetlen kérdése ellenére („nem értjük, miért nem történik beavatkozás?”) semmiféle határozott ígéretet sem tett a nyilasok hatalomra juttatása érdekében.
A Kriegstagebuchba, a Wehrmacht Főparancsnokságának hadinaplójába 1944. szeptember 22-én aggodalommal jegyezték fel, hogy Magyarországon nagyon labilis a belpolitikai helyzet, a fővárosban erős nyugtalanság észlelhető, éppen ezért meg kell tenni a szükséges intézkedéseket, nehogy hasonló meglepetések érjék a német hadvezetést, mint Bukarestben és Szófiában. A Kriegstagebuch ezenkívül megemlíti Vörös vezérkari főnöknek Greiffenberg tábornokhoz intézett azon közlését is, hogy a magyar frontot vissza kell vonni a Tisza-vonalra!
Ugyanezen a napon, szeptember 22-én, 13 órakor Haller felkereste Szálasit, és félórás beszélgetést folytatott vele.
A Naplóban a következő feljegyzést olvassuk erről a találkozóról: Haller átadta Veesenmayer meghívását 1944. szeptember 26-án 19 óra 30 perckor a német követségen tartandó vacsorára, hogy azon
átbeszélhesse a PV-vel a jelenlegi helyzetet minden lényeges vonatkozásában; ez a meghívás marad arra az esetre is, ha addig az időpontig nem jönne döntés Hitlertől a délkelet-európai helyzet kibontakoztatására nézve.
Miután Szálasi elfogadta a meghívást, Haller – legalábbis a Napló szerint – minden különösebb előzmény nélkül azt kezdte magyarázni, miért bocsátotta szabadon a német vezetés „a március 19-én letartóztatott politikai foglyok közül azokat, akik nem veszedelmesek”.
Haller érvelése szerint
… megkívánta ezt az engedékenységet az a józan megfontolás is, hogy a Lakatos-kormány gátlás nélkül állhasson be a Szovjet elleni harcba a keleti hadszíntéren küzdő magyar hadseregekkel; kevésbé veszedelmes politikai foglyoknak rendelkezésre bocsátásával kihúzzák azt a tüskét a kormányból, hogy a német vezetés megsértette a magyar állam felségjogát azzal a magatartásával, hogy képviselőket és felsőházi tagokat a mentelmi jog súlyos megsértésével letartóztatott és Németországba vitt.
Szálasinak kapóra jött a téma felvetése, mert alkalma nyílott egyrészt Lakatos miniszterelnök denunciálására. Hangsúlyozta tehát, hogy Lakatos szerint
… a jövő sötét, az ellenség nyomasztó fölényben van, [Lakatos] burkoltan vagy nyíltan ajánlatot tesz az ellenségnek, mindent kétségbeejtően sötét színekben lát, amivel kimondottan és határozottan destruál…
Másrészt szemére vetette Hallernek, hogy az ígért „rendszer átállás” helyett
az egész nekibuzdulás visszakanyarodott teljes reakciós irányba …
Majd következett az ismert szólam a német vezetésnek arról a tervéről, hogy
… a háború után az Európaközösséget imperialisztikusan akarja megépíteni,
de ez alkalommal már – és ez jelezte az idők változását – Szálasi hozzátette:
Ő, a PV tudja, hogy ilyen elgondolások távol állanak a német vezetéstől, hiszen Veesenmayer nemegyszer biztosította róla, nemegyszer mondotta, hogy a kibontakozást a magyar Nemzetnek saját erejéből kell végrehajtani.
Szálasi végül ezt a „véleményt” szűrte le:
… a német vezetésnek még mindig időnyerésre van szüksége, tehát mindent elkövet, hogy meg is nyerje; eszközként beállítja a Nyilaskeresztes Pártot is Winkelmann vonalán, hogy vele fenyegesse a kormányt arra az esetre, ha nem úgy akarná járni az utat, ahogyan azt a német vezetés látja szükségesnek és célszerűnek.
Mindebből úgy tűnik, mintha Szálasi ez alkalommal, talán először 1944. március 19. óta, alábecsülte volna saját személye, valamint mozgalma súlyát és fontosságát Berlin szempontjából. Ha igaz is, hogy sem Veesenmayer, sem Winkelmann, előző tapasztalataik alapján, nem avatták be terveikbe a Hungarista Mozgalom vezérét, az mindenesetre tény, hogy Szálasi képtelen volt, akárcsak megközelítően is, helyesen felmérni a magyarországi belpolitikai erőviszonyokat. Szálasi nem tudta felfogni, hogy szeptember 10. után Hitler már sem Horthyra, sem a magyar tábornokokra, sem a kormánypárt régi, kipróbált elemeire nem mer építeni.
Az 1944. március 19-i erőszakos beavatkozással Hitler szembekerült a magyar uralkodó osztály konzervatív, reakciós elemeivel, a Bethlenekkel, a Keresztes-Fischerekkel, a Sigrayakkal; a német szuronyokra támaszkodó Sztójay-rezsim tehát a Horthy-rendszer második politikai garnitúráját képviselte.
De a német politikai vezetés azt is tudta, hogy a finn, a román és a bolgár példa követését Magyarországon 1944. szeptember végén, október elején csak a német fegyverek erejével akadályozhatja meg.
Szeptember 10-e nyilvánvalóvá tette, hogy nincs többé lehetőség az 1944. március 18-i klessheimi találkozó és megállapodás új, második változatára; a fegyveres akciót, Magyarország második megszállását minden valószínűség szerint Horthy nélkül, új garnitúra „bevetésével” kell végrehajtani.
Szálasi éppen azt nem értette meg, hogy szinte már csak egyedül ő és mozgalma maradt meg harmadik és utolsó garnitúraként, és ezen édeskeveset változtat az, hogy Veesenmayer és Winkelmann – időnyerés céljából – enged Horthynak és a Lakatos-kormánynak, amikor néhány politikai foglyot szabadon bocsát.
*
1944 szeptemberének utolsó harmadában a magyarországi katonai helyzet erősen rosszabbodott – persze a Wehrmacht szemszögéből nézve -, és ez fokozottabb erőkifejtésre ösztönözte a „magasabb SS- és rendőri egységek” parancsnokságát.
Szeptember 22-én Krumholz SS-őrnagy felkereste Szálasit, hogy közölje vele: Winkelmann tábornok kéri a PV-t, keresse fel Bérc utcai szállásán, mert személyesen akarja tájékoztatni a Greiffenbergnek feltett négy kérdésről. Krumholz őrnagy a mintegy 45 percig tartó tárgyalás folyamán ismertette Szálasival a Tisztántúlon kialakult súlyos és zűrzavaros katonai helyzetet és – nyilván a PV nagy meglepetésére – arra kérte, hogy
… a Nyilaskeresztes Párt lépjen közbe, és adjon támasztékot az ottani lakosság veszedelmes tanácstalanságának, vegye kezébe a rendcsinálást, és hozzon rendszert a mentési munkálatokba.
Szálasi mindent készségesen megígért, bár hangoztatta, hogy eredményes rendcsinálásról mindaddig szó sem lehet, amíg a jelenlegi kormányzat áll az ügyek és a vezetés élén.
Krumholz távozása után Szálasi utasította Kovarczot a szükséges előmunkálatok megkezdésére, egyúttal pedig vázolta a megfelelő „elvi alapokat” is, amelyek szerint „a Hernád-Sajó-Tisza vonalától keletre eső területet hadműveleti területté kell nyilvánítani”. Ezen a területen rendelkezéseket csak a katonai közigazgatás legfelsőbb vezetője adhat ki, melléje a kormány polgári biztost rendel ki, és így tovább, és így tovább …
Szálasi tehát úgy rendelkezhetett, mintha máris ő lenne a „Nemzetvezető”; nem habozott, nem töprengett a lehetséges megoldási módozatokon, nem mérte fel a valóságos helyzetet, hanem ott helyben, rögtön döntött, ahogyan egy „vezérhez” illik. (Hogy ezekről a sebtiben kiadott parancsokról mi volt Krumholz véleménye, azt nem jegyezte fel a Napló krónikása.)
A PV ezután nagy várakozással indult az SS budai, gellérthegyi főhadiszállására, hogy négyszemközti megbeszélésen tisztázza Winkelmann tábornokkal azt a bizonyos négy kérdést, amelyekben Greiffenberg nem óhajtott állást foglalni, talán mert már megjött Berlinből Himmler válasza, tehát ezt fogja vele közölni Winkelmann …
A Napló a Winkelmann-Szálasi-találkozót így foglalja össze:
Szeptember 22-én, 16 h-tól 18 h-ig PV beszélgetést folytatott Winkelmann Bérc utcai szállásán; a beszélgetés négyszemközt folyt le, leginkább Winkelmann beszélt az általános helyzetről, kikérte PV véleményét azokról a személyekről, akiket a magyar kormány kikért a német kormánytól azok közül, akiket a németek március 19-ével politikai magatartásuk miatt letartóztattak; a kért felvilágosítást PV megadta;
a legfontosabbról azonban nem beszélt Winkelmann; Krumholz SS-vezető szeptember 22-én délelőtt folyamán ugyanis felkereste PV-t azzal a Winkelmanntól hozott üzenettel, hogy a Greiffenbergnek feltett négy kérdésre Winkelmann szeptember 22-én [a] délután folyamán személyesen fogja már megadni a választ; PV várta is a megbeszélés alatt, hogy Winkelmann megadja a szükséges felvilágosításokat erre vonatkozóan is, de ezek elmaradtak. PV nem hozta fel a kérdést, mert nem ítélhette meg, hogy nem célzatosan maradt-e el a felvilágosítás, de máskülönben is nem volt lényeges, hogy megkapja, mert volt még rá idő.
A Naplónak ez a része feltűnően rövid, szűkszavú, talán azt a feltevést is meg lehet kockáztatni, hogy nem úgy rögzítette a „szerző” a Szálasi-Winkelmann-tárgyalást, ahogyan az valójában lezajlott.
A feljegyzés csak mellékesen utal az ominózus négy kérdésre, mintha nem is ezeknek megválaszolására hívta volna meg Winkelmann Szálasit; aligha hihető, hogy azokban a gondterhes napokban a magyarországi SS-főparancsnok a Nyilaskeresztes Párt vezérével létrejött első, két óra hosszúra nyúlt találkozáson beérte volna néhány személyi információval, valamint azzal, hogy az általános helyzetet beszélje meg a PV-vel.
Abból a tényből, hogy Szálasi a várt válaszok elmaradását nem ítélte túlságosan lényegesnek, joggal következtethető, hogy a PV ez alkalommal fontosabb tényekről értesülhetett Winkelmanntól, de ezt még a Naplóban sem óhajtotta rögzíteni …
*
„Lajos-Edé”-től tájékoztatás és javaslat:
„Előzmény!”
A súlyosbodó harctéri helyzetünkre való tekintettel Vörös napokkal ezelőtt a németekhez fordult a kilátásba helyezett segítség végett. A válasz késik. Vörös Erdélyből akart magyar erőket átdobni az Arad-Nagyvárad-térségbe, ezt azonban a német hads. csop. pság – mely alá ezek a magyar erők tartoznak – nem engedte. Ezután a Budapest környékén elhelyezett német erők bevetését kérte, mire a németek kijelentették, hogy ez csak úgy lehetséges, ha ezeket a csekély értékű seregtesteket előbb kiegészítik. Abban, hogy a németek az ország belsejében levő erőket nem hajlandók az arcvonalon bevetni, a kormányzói klikk politikát lát, és szükségesnek tartja a budapesti karhatalom megerősítését. Tervezi, hogy az Arad-Nagyvárad-térbe szállítás alatt álló saját lovas ho.-unk [hadosztályunk] részeit Budapesten (Budapest környékén) a kh. [karhatalom] megerősítésére ide irányítja. Ezzel arcvonalunk szenved súlyos hátrányt.
Erdélyben úgy a német és magyar alakulatok, mint a német és a magyar vezetés körében a bizalmi krízis egyre fokozódik. A németek a magyar intézkedéseket és csapatmozdulatokat gyanakvással fogadják, mert kiugrási szándékot vélnek mögötte, a magyarok pedig a német intézkedésekből azt olvassák ki, hogy a német csapatokat kivonják és cserben fogják hagyni [a magyar csapatokat – A szerk.]. Ezek a jelenségek, valamint az Arad-Nagyvárad-térségében harcoló csapataink tartalékkal való alátámasztásának késése, rövid időn belül válságba sodorhatja az egész országot.
A IV. ht, [hadtest] ez idő szerint még tartja magát, és a támadásokat ellentámadásokkal tudja fékezni, ez azonban napok kérdése csupán. Hír van arról is, hogy a szovjet újabb 3 hds.-et irányít a Kárpátok felé. Ilyen körülmények között sürgős intézkedésekre volna szükség.
Mindezek alapján „Lajos” IX. 23.-án „Edét” Hallerhez küldte az alábbi javaslatokkal:
1. Vagy csináljanak itthon 48 óra alatt „tiszta helyzetet” és utána úgy magyar, mint német erők mind ki az arcvonalba!
2. Vagy ha ez diplomáciailag 48 óra alatt nem lehetséges, akkor is követeljék minden magyar és német erőnek az arcvonalra vitelét, mert az ma az első. A politikai döntés ez esetben halasztást szenvedne.
3. A német és magyar erőknek kiszállításával egyidejűleg helyezzenek megfelelő német új erőket a határ közelébe [n] készenlétbe, és azokkal oldják meg a belső helyzetet, ha az arcvonal már megszilárdult.
Javaslat:
A Vezér fenti értelemben lépjen mielőbb személyes érintkezésbe Veesenmayerrel, és határozzák meg a legcélravezetőbbnek látszó utat, mert aggasztó, hogy a hadihelyzeten keresztül felborul minden. A kölcsönös bizalmatlanság katonai vonalon való fokozódása, az erőknek mindkét részről való visszatartása pol. célzattal olyan helyzetet teremthet, melyből a kibontakozás késő lehet.
SaLa
Kérjük, anyagilag támogassa a Bal-Rad-ot! – a blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható 
piktogrammra kattintva Pay-Pal-on
-vagy közvetlen postai úton:
Szabó Péter 2747 Törtel, Petőfi-ut. 12.
HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVÉSZ!
A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.hu/koszonet
Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.hu-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá! De legalább LÁJKOLD! – hiszen azzal is tudsz segíteni!