(idézet: Szálasi naplója – A nyilasmozgalom)
23
„A diplomáciai vonal
befejezte művét,
most Kovarcz Emilen a sor”
1944 szeptemberének második harmadában lankadatlan erővel – és sikerrel – folyt a szövetségesek rohama az „Európa-erőd” ellen. Szeptember 12-én az Egyesült Nemzetek és Románia képviselői aláírták a fegyverszüneti egyezményt, ugyanazon a napon az amerikai csapatok átlépték a német határt az ősi koronázóváros, Aachen térségében. Másnap, szeptember 13-án, a keleti fronton a szovjet csapatok elérték a lengyel-csehszlovák határt, szeptember 14-én pedig a front középső szakaszán felszabadították Varsó Prága nevű külvárosát, a Visztula keleti partján;
Szeptember 14-én Tito partizánhadseregének katonái kitűzték a jugoszláv lobogót az egyik legnagyobb dalmát szigeten, Bracon, majd három nap múlva befejezték a dalmáciai szigetek felszabadítását. Magyarország légterében szeptember 17-én és 18-án megjelentek a szovjet távolsági harci repülőgépek, sorozatos súlyos légitámadások érték a magyar közlekedési csomópontokat; a szövetséges angol-amerikai és a szovjet légierő egy hét leforgása alatt kilenc támadást intézett Budapest ellen.
*
Szeptember 14-én Haller telefonon sürgősen a német követségre kérette Keményt.
Haller első kérdése: hogy vagyunk. Azt válaszoltam, hogy csendben, nyugodtan. Azt mondja, hogy lehet ezekben az időkben nyugodtan lenni, amikor egy ilyen Mozgalomnak a legnagyobb fokú üzemben kellene állnia. Mondottam, ez nem rám tartozik, mint már egyszer kifejtettem, a diplomáciai vonal befejezte művét, most Kovarcz Emilen a sor.
Ezen, korántsem szokványos bevezető után, Haller rátért a lényegre: javasolta, hogy Kovarcz találkozzék Rajniss-sal, mivel
… ő azt az embert értékeli, tudja, hogy dinamikus egyénisége, kellő módon kézben tartva, igen hasznos lehet, abszolút nacionalista mivolta pedig biztosíték arra, hogy a Nemzet érdekében le tudja vetni esetleges előítéletét. Mondottam, hogy ellenszenve Szálasi és Mozgalma iránt határtalan volt. Haller közölte, hogy ezt már nem lehet így felfogni.
Keményt azonban más érdekelte: a végleges politikai döntés. Így érthető, hogy rá jellemző módon, türelmetlenül és apolitikusan kijelentette:
Be kell vallanom, hogy bizonyos fokú bizonytalanság bennünk, vezetőkben, sőt bizony Szálasiban is jelentkezik. Német részről tisztában lehetnek a mi feltétlen és egyedüli jót és helyesenakarásunkkal. Mi ugyanakkor a másik oldalról mindig az halljuk: várni, várni és várni. Erről nem tudjuk, kinek áll érdekében és milyen célt szolgál. Viszont azt beláthatják, hogy Szálasi felelőtlenül nem kezdeményezhet, mert végeredményben nem hajthatja Mozgalmát vágóhídra, nem vállalja a Vasgárda sorsát sem, és például, egészen teoretikusan, tőlem sem kívánhatja senki, hogy például lőjem le Lakatost, miközben azonban hátulról engem lőnek le. Sokkal nagyobb döntés előtt állunk, semmint feltevésekkel, bizonytalansággal lehetne itt operálni.
A szinte émelyítően udvarias és a PV képességeit messzemenően elismerő Haller – a várt konkrét ígéret helyett – így reagált (legalábbis Kemény feljegyzése szerint):
Azt észre kellett vennünk, hogy ők voltak az első illetékes tényezők, akik felismerték Szálasi Ferencet és Mozgalmát, kiértékelték, ismerik egész programját, és építenek rá. Ő saját személyére, anélkül, hogy hivalkodni akarna, vagy előbb nálunk való minősítésének feljavítására törekedne, ki kell hogy jelentse, hogy Szálasi Ferencben a politikus és az ember olyan tökéletes összhangját ismerte meg – ami a legnehezebb -, olyan politikai éleslátást és ösztönt látott, mint ami ritka a történelemben. Mikor ezt kijelenti, akkor azt is megmondotta, hogyan látják ők a magyar kibontakozást. Szálasi Ferencnek van olyan politikai éleslátása, hogy tudni fogja, mikor, mit és hogyan kell cselekednie.
De Haller ennél fontosabb dolgot is közölt Keménnyel:
Az erkölcsi lehetetlenülésnek a túlsó oldalon kell beállni, ezt kellett kivárni. Ez vasárnap megtörtént.
Kemény ekkor, ha nem is nagyon könnyen, de megértette, hogy Horthy és a „titkos tanácsosok” határozata a fegyverszüneti kérelem mellett döntő politikai fordulatot eredményezett; szeptember 10-e azt jelentette, hogy Veesenmayer és Ribbentrop is lemondott a Horthyval való további együttműködésről.
Kemény most már ennek tudatában türelmetlenkedett, ezért a PV nevében ragaszkodott a Veesenmayer-Winkelmann-
katonai helyzet megköveteli a cselekvést, a rendőrpolitikai kérdésekben a kellő megegyezés Winkelmann-nal megvan, most már csak a politikai elhatározás kell, itt nem látunk még tisztán. Közölhetem egyben vele azt is, hogy Szálasi a rendőrpolitikai kérdéseket illetőleg mozgalmilag készen áll.
Meglepő volt a beszélgetés befejező része:
Ezután Haller megkért, hogy kivihessen a PV támaszpontjára, hogy adott esetben sürgősen ő is meg tudja találni. Még megkérdeztem, mi a véleménye: Veesenmayer a Kormányzó teljes félreállításával akar-e megoldást vagy ővele? Ezt azért kérdezem, mert ismerem a Führer bajtársi álláspontját a Kormányzóval kapcsolatban. Haller azt kérte, hogy erre ne kelljen választ adnia, ezt döntsük el magunk.
*
Két nappal később, szeptember 16-án létrejött a Rajniss-Szálasi-találkozó a PV Szent Miklós utcai rejtekhelyén. A két és fél órás tanácskozásról a Naplóban a következő feljegyzés található:
Szeptember 16-án 11 h-tól 13,30 h-ig PV beszélgetést folytatott Rajniss Ferenccel a Szent Miklós utcában; a beszélgetés négyszemközt folyt le; lényege:
Rajniss Ferenc ismerteti álláspontját a jelenlegi helyzetről, különösen belpolitikai és elvi kibontakozási szempontokból; a jelenlegi helyzetért kimondottan és határozottan a Kormányzót hibáztatja; rámutatott különösen arra a kétszínű játékra, melyet az Államfő különösen március 19. óta folytat, valamint a Kormányzó környezetét képező angolszász-zsidócimboraság gálád játékára, mellyel a Kormányzót bábként és aljas eszközként használják fel érdekeik szolgálatában; véleménye szerint a kibontakozás csak abban az esetben lehetséges, ha eltávolítják az Államfő környezetéből a már említett angolszász-zsidó-cimboraságot;
PV ismerteti felfogását a jelenlegi helyzetről, ahogyan a Hungarista Napló vonatkozó részei tartalmazzák;
Rajniss felhívja PV figyelmét arra, hogy két-három nap előtt a Kormányzó teljesen átállott a németek mellé, oldalukon akarja folytatni a harcot; ezt az újabb pálfordulását az angolszász-zsidó-cimboraság az Államfő ellen fellobbanó határtalan gyűlölettel vette tudomásul, mert az Államfő eddigi szokásához híven dezavuálta és denunciálta őket, az Államfőnek ez a magatartása azonban egyáltalában nem jelenti azt, hogy az Államfő véglegesen döntött volna hovatartozandóságának kérdésében;
PV egyetért a fejtegetésekkel; hozzáfűzi, hogy változás a Kormányzó és Lakatos magaviseletében a németek elleni éllel abban az esetben várható újra, ha hadászati okokból egész Erdélyt fel kellene adni és [a] harcot időnyerésért kellene folytatni talán a Tisza vonaláig is; ez a bizonytalan állapot azonban semmiképpen sincs az ország hasznára és javára, éppen ezért arra kell törekedni, hogy határozott álláspont kialakítása mellett a politikai, gazdasági és társadalmi nyugalmat minden eszközzel helyreállítsák a felelős tényezők és a Nemzetet a németek oldalán való egyértelmű beállásra szervezzék meg; PV ennek elérése érdekében igen széles alapon nyugvó kormányt akar létrehozni, melyben mindazok a férfiak vennének részt, akik egyrészt szaktudásukkal és állhatatos, egyértelmű politikai vonalvezetésükkel kitűnnek, másrészt a Nemzet bizalmát élvezik.
Rajniss: a belpolitikai kibontakozásnak első lépéseiként azt javasolná, hogy a kormány magatartására való tekintettel ne vegyenek részt a Tasnádi Nagy András elnöklete alatt tartott hétfői és csütörtöki pártközi értekezleteken, mert a kormány részéről ide kiküldött Fáy miniszterelnökségi államtitkár magatartása miatt az abban való részvételnek semmi értelme nincs;
PV egyetért és beleegyezik: felveti a gondolatot, nem lenne-e célszerű a parlament összehívása az ellenzéki képviselők kezdeményezésére; szükségesnek tartaná ezt már azért is, hogy a parlamentben félreérthetetlenül tisztázzák a kérdést, hogy az Államfő és a kormány alkotmányellenesen és a törvényeket úton-útfélen sértő módon akarják-e a Nemzet ügyeit tovább vezetni, valamint, hogy a Nemzetet érintő döntő ügyekben hajlandók-e Nemzet akaratát mégis csak valamilyen formában kifejezésre juttató képviselőkkel és képviseletekkel letárgyalni és hozzájárulásukat kikérni;
Rajniss: egyetért PV-nek felfogásával; kijelenti, hogy erre vonatkozóan már tett kezdeményező lépéseket, ezeket folytatni fogja, és tudomásul veszi, hogy ebben a kezdeményezésben a Nyilaskeresztes Párt képviselőcsoportja teljes egészében részt fog venni;
kölcsönösen átbeszélik és megegyezésre jutnak az elkobzott pártvagyonok visszaszerzése, a kommunistákkal szembeni magatartás és a KABSZ felhasználásának kérdésében;
Rajniss felhívja PV figyelmét arra a körülményre, hogy Csatay és Winkelmann között befejezéshez közelednek azok a tárgyalások, amelyeknek értelmében szerződéses alapon magyar SS-alakulatok felállítására kerülne sor; ezzel kapcsolatosan PV kijelenti, hogy ezt a szerződést nem veszi tudomásul; a továbbiakban is meg fogja tiltani a párttagoknak, valamint a híveknek, hogy az SS-be belépjenek, mert határozottan és kimondottan a Hungarista Légió felállítását követeli minden körülmények között, mert ha a németek az SS-alakulatokat fel tudják szerelni, megtehetnék ugyanezt a Hungarista Légióval is;
kölcsönösen megegyeznek abban, hogy egymást támadni nem fogják, lezárják a múltat, új lapot nyitnak, melyet együttesen fognak becsületes szándékkal és cselekvéssel teleírni; megegyeznek abban, hogy a jövőben kölcsönösen átbeszélik a helyzetet, és egymással szoros politikai kapcsolatot tartanak;
vélemény: Rajniss Ferenc kedvező benyomást tett; különösen az lepte meg igen erőteljesen, de örömteljesen is PV-t, hogy a beszélgetés végén búcsúzáskor Rajniss Ferenc önként, saját elhatározásból kijelentette, hogy PV tekintse meg nem történteknek mindazt [így!], ami a múltban történt, személyében megbántani nem akarta és amennyiben ilyen megbántást érezne, bocsásson meg neki; PV ezekre a szavakra hasonló szavakkal felelt, és ugyancsak kijelentette Rajnissnak, amennyiben magatartásával megbántotta volna őt a múltban, bocsásson meg ő is; Rajnissnak ez a magatartása igen jó benyomást keltett, és tényleg alapja lehet az összefogott erőkkel végrehajtott politikai kibontakozásnak.
Másfél órával e tárgyalás után, délután 15 órakor Szálasi felkereste Greiffenberg katonai attasét az SS-főparancsnokság Bérc utcai villájában, hogy megtudjon bizonyos konkrét adatokat abból a célból, hogy „elhatározásaiban véglegesen tudjon dönteni”.
Szálasi katonapolitikai és hadászati problémához szeretett volna felvilágosítást kapni, de Greiffenberg csak „katonaszaki” szempontból volt hajlandó rendelkezésre állni; így részletesen elmagyarázta a keleti front helyzetét a Finn-öböltől a Vaskapuig. Ami a magyarországi helyzetet illeti, Greiffenberg igyekezett megnyugtató képet festeni:
A Dél-Erdélybe belépett szovjet erők zöme Nagyszebennél gyülekezett, és nem Temesvár irányába halad, hanem egyenesen Északnak, Torda-Kolozsvár felé; remélik, hogy a magyar csapatokkal szemben fel tudják tartóztatni a Szovjetnek ezt az előnyomulását. Északon általában a Maros vonala mentén, Nyugaton viszont a hegyekből az Alföld felé vezető kitorkolásokban; az ezekben a torkolásokban vezetett támadásokkal be fogják tudni tömni azokat, úgyhogy az Alföld elárasztása a Szovjet részéről, valamint a Szovjetnek az a hadászati terve, hogy ennek a támadó éknek kiegészítéseképpen megindított Dukla-hágó elleni támadásával szándékolt harapófogószerű hadművelete meghiúsítható lesz.
Szálasi azonban másra, többre volt kíváncsi, ezért arra kérte Greiffenberget, hogy adjon neki felvilágosítást a következő katonai kérdésekre:
1. tudni szeretné, hogy a német hadvezetőség a Keleti- és Déli-Kárpátokat a hadászati védelem szempontjából akarja-e felhasználni, vagy pedig mint egérfogót; az első esetben a Kárpátok övezetében fejlődnének ki a harcok; a másik esetben azonban harc folyna időnyerésért az egész Duna-medencében, ami annyit jelentene, hogy átmenetileg fel kell adni a területeket;
2. felvilágosítást kérne arra nézve, hogy Magyarország keleti részében vagy nyugati részében akarja-e a német hadvezetőség a keleti arcvonal déli szárnyának döntő csatáját megvívni;
3. Magyarországon kialakítható lenne egy nyolcszázezres-egymilliós hadsereg, a kérdés csupán az, hogy a német hadiipar képes-e és milyen idő alatt felszerelni ezt a hadsereget; a magyar ipar erre képtelen, mert PV biztos tudomása szerint a magyar hadiraktárak fegyverzet és felszerelés szempontjából teljesen üresek.
Szálasi negyedik, utolsó kérdése a csodafegyverekre vonatkozott, azt tudakolta Greiffenbergtől, hogy vannak-e ilyenek, és ha igen, „beállíthatja-e a higgadt és józan propagandát”.
De Greiffenberg nem volt hajlandó nyilatkozni, udvariasan elismerte, hogy e kérdések „helyénvalók”, továbbá azt, hogy „tényleg választ is kell kapnia rájuk a PV-nek”, ezért azt tanácsolja, hogy forduljon ezekkel a kérdésekkel Winkelmannhoz.
Greiffenberg végül ezt a kétségkívül lényeges közlést tette:
Biztosítja PV-t, hogy Hitler Vörös János vkf.-nek a legutolsó alkalomkor [a] német Vezéri Főhadiszálláson tett kijelentése minden körülmények között fennáll, hogy Magyarországot éppen úgy fogja védeni, mint Kelet-Poroszországot; átmeneti területfeladások természetesen lehetségesek és szükségesek, de visszaszerzésükben a legteljesebb mértékben részt fognak venni a német erők is, karöltve a magyar hadsereggel. Greiffenberg ezután elbúcsúzott PV-től és eltávozott;
A Napló szerint Szálasi megfogadta Greiffenberg tanácsát;
… még ott a helyszínen magához kérette Krumholz őrnagyot, Winkelmann I. a. tisztjét, és előadta neki Greiffenberggel folytatott beszélgetését, különösen Greiffenberg javaslatát; PV tollba mondta nevezettnek a Greiffenberg előtt felvetett négy alapvető kérdés lényegét és rövid indokolásukat; Krumholz ígéretet tett, hogy erről azonnal jelentést tesz Winkelmann-nak, aki, véleménye szerint, a szükséges lépéseket meg fogja tenni, és róluk PV-t értesíteni fogja; Krumholz őrnagy tájékoztatását PV dr. Hanke SS-vezető jelenlétében tette.
A Napló szerzője nem kísérte további útján a PV kérdéseit, így nem lehet tudni, hogy azok mikor jutottak el a címzetthez, ha egyáltalán eljutottak, de az tény, hogy Winkelmann nem sietett a válasszal.
*
Szeptember 17-én Haller és Kemény megbeszélte a kormány által a szélsőjobboldali vezérek ellen állítólag kiadott letartóztatási parancsok ügyét. Egyetértettek abban, hogy „a letartóztatás eltökélt szándék, csak még alkalmas pillanatot várnak”.
Kemény kihasználta az alkalmat, és beszámolt német politikai összekötőjének a Szálasi-Rajniss-találkozóról, amelynek során a kölcsönös bocsánatkérés után
… a múltat lezárták és megállapodtak a teljes politikai együttműködésben. Rajniss politikai feladatot vállalt, az MMP-képviselők Szőllősi tv.-rel jönnek össze, az MMP szervezetei pedig Kovarcz tv.-nél nyernek beosztást. Rajniss valószínűleg vezércikket fog írni az Összetartásba. Haller ezeket örömmel vette tudomásul azzal, hogy ez igen nagy jelentőségű. Mondottam, ezzel egyidejűleg Szálasi parancsot adott mindama támadás beszüntetésére, amely az MMP-vel szemben részünkről esetleg helyt fogott, [így! – A szerk.] miután a megegyezést neki sikerült létrehozni. Haller örömének adott kifejezést, s úgy érzi, hogy ez a nagy jelentőségű politikai esemény, hogy Szálasi meg tudott egyezni Rajniss-sal, éreztetni fogja a hatását.
Kemény feljegyzése így folytatódik:
Kérdezte, ki jelentkezett még. Mondottam, értesülésünk szerint Bárdossy kijelentette ebbeli készségét. Igaz, hogy ő Einzelgänger [kb. magányos farkas], de politikai súlyát mi kellően értékelni tudjuk, bár teljes politikai megbízhatósága még nem tisztázott. Mindenesetre örömmel vesszük a közeledését. Haller kijelentette, hogy igaz, hogy Bárdossy nagyjában egyedüli politikus, de mégis van egy jelentős mag körülötte, akik használhatók, s akik megbontják ezzel a MÉP-tömböt is. Mondottam, hogy Pálffy nem jelentkezett, erre Haller kijelentette, hogy Rajniss jelentkezése után, ha még Bárdossy is hozzájön, ne is helyezzünk már súlyt Pálffyra vagy Bakyra, vagy ilyen emberekre. Mondottam, távol áll tőlünk.
Haller megkérdezte, hogy állunk Ney Károllyal. Mondottam, Ney homo novus [új ember] a politikában, ennek következtében súlyát, komolyságát, megbízhatóságát nem állt módunkban kellően kiértékelni. Annyit mindenesetre megállapíthattunk, hogy Ney elszánt a bolsevizmus elleni harcra, de nem látunk tisztán abban, hogy az angolokkal szemben is ugyanezt a magatartást tanúsítaná-e, miután ez irányban nem adott még határozott nyilatkozatot. Egyébként azt mondotta, hogy kb. 2500 embere van, amit mi azonban csak 10%-ában tudunk valónak elfogadni, miután ő a tisztviselőket is beleszámította, akik a keleti frontot megjárták, de ismerve középosztályunkat, állíthatjuk, hogy azok mindenre éppen nincsenek elszánva, ezekre számítani politikai naivság…
Kemény helyzetmegítélése:
Kijelentettem, hogy Rajniss lépésével a belpolitikai helyzetet Szálasi annyira tisztázottnak látja, hogy már semmi akadályát nem látja annak, hogy a Nemzet legszélesebb konstruktív alapjaira helyezhesse államvezető kezdeményezését. Csak ennek már meg kellene történnie. Közölhetem vele egyébként azt is, hogy [a] Winkelmann-nal való tárgyalások is annyira haladtak, hogy az esetleges akció minden vonatkozásában előkészítettnek tekinthető.
Végül:
Közöltem ezután vele, hogy Pártvezetőm parancsára, amennyiben az ő hozzájárulásukat is elnyerem, további utasításig a vendégjogot mint összekötő, igénybe kell vennem. Haller kijelentette, hogy ez nemcsak magától értetődik személyes kapcsolatunk alapján, hanem erre kifejezetten szükség van, bármi jöjjön is közbe, legyen valaki magyar részről mellettük. Intézkedni fog, hogy holnaptól kezdve külön szobám legyen, ahol szabadon dolgozhatom, egyben közölte, hogy Veesenmayer utasítása alapján és személyes védelme alatt állok és az ő vendége vagyok, ellátás szempontjából is. Mentegetődzésemet egyszerűen nem fogadta el. Közöltem vele, hogy Fischer néven szereplek náluk, különösen, ami a telefonhívást illeti.
*
Mint negatív tény, említésre érdemes, hogy a Napló 1944. szeptemberi bejegyzéseinek nagy többsége Keménytől, a „pártkülügyek vezetőjétől” származik, persze korántsem azért, mintha a budapesti német diplomaták, hírszerzők és SS-tisztek megszakították volna a Nyilaskeresztes Párt – Hungarista Mozgalom vezetőivel kiépített, már eddig is hasznos kapcsolataikat; az ok egyszerűen az lehet, hogy Vajna, Kovarcz, nyilván nem ok nélkül, éppen a legfontosabb megállapodásokat, a belpolitikai átállásra vonatkozó úgynevezett mozgalmi terveket nem óhajtották írásban rögzíteni.
*
Kemény, alias Fischer tehát Veesenmayer vendégszeretetét élvezte az Úri utcai német követségen, ez egyúttal azt is jelentette, hogy mindig kéznél volt, ha a német diplomatáknak szolgálataira szüksége volt. Így 1944. szeptember 19-én Haller délelőtt is, délután is tárgyalt Keménnyel. Az első beszélgetésnél a következőket közölte:
1944. szeptember 19-én 10,45 h-kor felkeresett a Bástyasétányon levő lakásomon dr. Kurt Haller, és a következőket közölte:
Dr. Veesenmayernek a most folyó napokban nagy fontosságú tárgyalásai voltak Neubauerrel, a belgrádi követtel, aki az egész délkelet-európai probléma feladataival foglalkozik. Ennek egy szektora a magyarkérdés. Neubauerrel meg kellett beszélni bizonyos átfogó külpolitikai, rendőrpolitikai és tisztán politikai természetű kérdéseket, hogy egész Délkelet-Európára egyöntetű megoldás bontakozhassék ki. Ebből következően közölheti, hogy majdnem bizonyosra vehető, hogy a magyar-probléma egyetemesen a délkelet-európaival kerül megoldásra. Más magyarázatot Haller és Veesenmayer nem tudnak adni a megoldásban jelentkező eltolódásnak. Közli, hogy a Führerhauptquartierről [a Vezéri Főhadiszállásról] még döntés nem érkezett, márpedig autoritér [parancsuralmi] államról lévén szó, tisztában lehetünk vele, hogy a Führer döntése nagy jelentőségű lépésnél elengedhetetlen,. Gondoltak arra, hogy Veesenmayer esetleg kimegy a főhadiszállásra, mégis azt a jelenlegi belpolitikai helyzetben nem kockáztathatja meg, mert ha meg is kapja azonnal a terminust, az út oda-vissza, esetleg egy napot várnia is kell, három-öt napot vesz igénybe, márpedig ilyen hosszú távollét igen előnyös volna az ellenfélnek. Másrészről, a küldött táviratokat ő, Haller is látta; olyan tiszta képet adtak minden szempontból, hogy most már igazán csak a döntés van hátra.
Kérdeztem, hogy Veesenmayer útja direkt vagy Ribbentropon át vezet-e a Führerhez. Válasz: Ribbentropon át. Másik kérdésem: akkor Ribbentrop javaslata mellett várni kell még esetleg Himmler előterjesztésére is? Válasz: mind a Ribbentrop, mind Himmler oldaláról nincs már javaslatra szükség, kizárólag a Führer személyes döntésére várnak. Ennél többet pillanatnyilag ők sem mondhatnak. Egyébként is olyan szoros az érintkezés a főhadiszállással, hogy nincs szükség Veesenmayer személyes intervenciójára. Közölte egyben azt is, hogy Veesenmayer pillanatnyilag nem érzi már szükségét annak sem, hogy e kérdésekben Szálasi Ferenccel tanácskozzék, miután minden kérdés közöttük tiszta és megoldásra érett. Egy függő kérdés merült csupán fel, amit két nappal előbb én közöltem vele: hogyan látja gyakorlatilag Szálasi Ferenc még mindig a Kormányzóval való kibontakozás lehetőségét? Elvileg tökéletesen értik a történelmi előnyt és szükségességét, de részleteiben szeretnének tiszta képet kapni. Ezért kér, hogy délután hat után Szálasit felkereshesse, ahol e tárgyban Veesenmayer megbízásából néhány kérdése volna. Mondottam, ebben pontosan a Pártvezető nyilatkozhatik csupán, mindenesetre addig is utalnom kell arra a közlésemre, hogy Szálasinak ez az álláspontja egyáltalában nem merev, csak a lehetőség határai között mozog, és evvel kapcsolatban nincsenek továbbmenően semmiféle gátlásai, amióta a Kormányzó és a kormány az alkotmányt sorozatosan megsértették. Haller kérdezte, gyakorlatilag [és] teoretikusan mit jelenthet ez: mondottam: Szálasi e lehetőség mérlegelése mellett cselekvésében teljesen szabad marad, mindenesetre az lehet a célirányos, ha a Kormányzó életben marad és hozzájárul a jobboldali átállításhoz.
Kemény a második beszélgetés során – bizonyára Szálasival folytatott előzetes megbeszélés és felhatalmazás után – megemlítette a PV-nek azt a kívánságát, hogy amennyiben
… a megoldásra a döntés megtörténik, s az olyan, amiben Veesenmayerrel a maguk részéről megegyeztek, a PV feltétlenül szükségesnek látja, hogy a felelősségvállalás előtt a Führernél kihallgatást kapjon. Vonatkozik ez azonban most már mind a hungarista, mind a koalíciós megoldásra, amiben a Hungarista Mozgalom vezető szerepet visz.
Haller válasza elutasító volt, mire Kemény azt javasolta, hogy az ügyet a PV-nél személyesen vitassák meg.
Kemény feljegyzése így folytatódik:
Ezután közöltem vele azt, hogy Szálasi véleménye szerint most bizonyos enyhülés következett be a kormánypuccsisták oldalán, legalábbis a parlament összeültéig. Ezért úgy határozott, hogy feloldja a vezetőség félrevonulására vonatkozó parancsot. Ennek következtében én is haza szándékozom menni, amennyiben ők nem tartják szükségesnek, hogy tovább a vendégük legyek. Mindenesetre az a kérésem, hogy az összeköttetés állandóan meglegyen, s amennyiben ismét közbejönne valami, úgy jöhessek vissza, mintha el sem mentem volna, mert ez számunkra most fontos az összeköttetés biztosítása szempontjából. Viszont nekem családi okoknál fogva fontos, hogy amíg lehet, otthon legyek. Haller kijelentette, hogy az ő és Veesenmayer véleménye szerint valóban nincs valószínűsége a támadásnak az ellenfél részéről, másrészt bármi történik, azonnal jelentkezzen a német követségen vagy nála a Hungáriában, hogy ez esetben az összeköttetés ismét teljesen közvetlenné váljék.
Ezután kimentünk a PV-höz.
Kemény Gábor s. k.
*
Az 1944. szeptember 19-i Szálasi-Haller-megbeszélésen a német diplomatának arra a kérdésére, hogyan látja a PV a kormányzóval való „megoldás” lehetőségét, Szálasi kifejtette: bár Horthy a legutóbbi időkben az alkotmányra tett esküjét háromszor is megszegte, éspedig a pártok feloszlatásakor, a Lakatos-kormány kinevezésekor és a fegyverszünet mellett való állásfoglalásakor, mégis a vele és rajta keresztül történő kibontakozást tartja szerencsésebbnek.
Szálasi úgy vélte, hogy Horthyt meg lehetne hívni a Vezéri Főhadiszállásra, ahogyan az 1944. március 19-én történt:
… ezalatt a teljes és radikális rendszerváltozást itthon végre lehet hajtani, különösen, ami a Kormányzó körül tömörült klikket illeti. Véleménye szerint a Kormányzó a megoldást el fogja fogadni, mert el kell fogadnia. Így nyílik aztán lehetőség arra, hogy PV az új kormány kinevezését a Kormányzótól vegye át. Természetesen közel van annak lehetősége, hogy a Kormányzó tanácsra tartózkodni fog a főhadiszállásra szóló meghívás elfogadásától, mégis gondolja, hogy lehetőséget rá lehet találni.
Haller kérdésére, hogy ez feltétlen eltökéltség-e PV-nél, PV kijelentette, hogy nem, de mint a legszimpatikusabb megoldási módot, ezt vette számításba.
Szálasi a továbbiak során kijelentette, hogy a megbízást a „magyarországi átállításra” csak akkor tudja vállalni,
ha megelőzően bizonyos nagy vonatkozású kérdésekben a Führerrel személyesen értekezik,
(de végül mégis elfogadta Haller érveit a. Führernél való látogatás technikai és politikai nehézségei tekintetében, a következő formulával:
Nem ragaszkodik az előzetes tárgyaláshoz, ha technikai akadályai vannak, ennek alapján a következő álláspontot foglalja el: amennyiben nem volna lehetőség előzetes találkozásra a Führerrel, úgy a hatalom átvételében és politikai, valamint katonai magatartásában rendelkezésre áll, minden erővel és eszközzel az összhadviselés és a háború győzelmes befejezésének kérdéseiben. Amennyiben azonban a kérdések a nacionalista és szocialista Európaközösséget érintik, úgy kénytelen ragaszkodni a Führerrel való találkozáshoz, már hatalmon belül is.
Haller – a feljegyzés szerint – diplomatikusan kijelentette, hogy ezek után mindenben tisztán lát, és mindent megértett.
*
A Wehrmacht főparancsnokságának 1944. szeptember közepén szinte alig voltak említésre méltó tartalékai. A nyugati fronton az amerikai csapatok szeptember 10-én már 20-22 km-re közelítették meg a birodalmi határt, a keleti fronton a szovjet csapatok a szovjet-csehszlovák határ közvetlen közelében harcoltak, Magyarországon pedig már a Tisza-vonal védelme került előtérbe.
Ilyen helyzetben 1944. szeptember közepén sem az OKW, sem az SS főparancsnoksága nem kezdeményezhetett Budapesten olyan akciót, amelynek sikerét csak jelentősebb Wehrmacht- vagy SS-egységek bevetésétől lehetett remélni.
SaLa
Kérjük, anyagilag támogassa a Bal-Rad-ot! – a blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható 
piktogrammra kattintva Pay-Pal-on
-vagy közvetlen postai úton:
Szabó Péter 2747 Törtel, Petőfi-ut. 12.
HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVÉSZ!
A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.hu/koszonet
Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.hu-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá! De legalább LÁJKOLD! – hiszen azzal is tudsz segíteni!