“Rendszerlényeg!” bővebben

"/>

Rendszerlényeg!

Kutató a döbrögisztáni oktatásról: döbbenetes szakadék van az iskolák között

 

Tovább romlik Magyarországon az oktatás?

Radó Péter oktatáskutató szerint hatalmas szakadék keletkezik a magyar iskolák között, melyek kezdenek a kasztrendszerre hasonlatos mintákat felvenni – írja a Népszava.

A lapnak adott interjújában az oktatáskutató illúziónak nevezi, hogy az egyházak azt hiszik, jár nekik az oktatásban a két világháború között betöltött szerepük helyreállítása. Radó Péter azt mondja, a Fidesz 2010 óta egyre több iskola fenntartását adja át azoknak az egyházaknak, amelyek politikai szövetségesei. Ezért lett a középiskolai, főleg a gimnáziumi oktatásban az egyházaknak döbbenetesen nagy a súlya. A gimnazisták durván egynegyede már egyházi középiskolába jár.

“Ez a folyamat einstand-logika alapján működik, ha egy egyház rámutat egy középiskolára, nagy eséllyel meg is kapja.”

“Vannak ugyanakkor a fenntartóváltásnak más motivációi is, de ezekben az esetekben is közös, hogy a kormányzatnak egyáltalán nincs ellenére, ha szétosztják az iskoláit, ha valaki nagyon szeretne egy gimnáziumot, akkor kap egyet.”

Az oktatáskutató szerint az oktatás de facto kasztrendszerként működik, már nem lehet rontani a helyzeten, a legrosszabb már bekövetkezett.

Az egyházi iskolák egyes területeken a szerkezetváltó középiskolákkal együtt elszippantották a magasabb státuszú gyerekeket, az állami iskolákban ugrásszerűen megnőtt a roma és hátrányos helyzetű gyerekek aránya. A rendszer az eltérő szociális helyzetű gyerekeket eltérő intézményekbe tereli. Hihetetlen a szakadék az iskolák között:

“A magasabb státuszú gyerekeket Isten se menti meg attól, hogy bekerüljenek a felsőoktatásba, az alacsonyabb státuszú gyerekek viszont teljesen el vannak zárva a diplomaszerzés lehetőségétől.”

A balrad.hu kommentje a “kunyera” után! 

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a  blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható PayPal - A biztonságosabb és egyszerűbb online fizetési mód!  piktogrammra kattintva Pay-Pal-on 

-vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 2747 Törtel, Petőfi-ut. 12.

HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVÉSZ!

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.hu/koszonet

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.hu-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá! De legalább LÁJKOLD! – hiszen azzal is tudsz segíteni!

Bal-Rad komm: “…A magasabb státuszú gyerekeket Isten se menti meg attól, hogy bekerüljenek a felsőoktatásba, az alacsonyabb státuszú gyerekek viszont teljesen el vannak zárva a diplomaszerzés lehetőségétől…”
-Magyarán: MINDEN ÚGY ALAKUL, AHOGYAN AZT A RENDSZER KÍVÁNJA!
Az ALACSONYABB RENDŰ póri származékok elég ha csak írni – olvasni megtanulnak. A biorobotnak szánt tömegeknek elegendő, ha a FELADATAIKAT – KÖTELMEIKET EL TUDJÁK OLVASNI, ÉS AZOKAT ALÁ TUDJÁK ÍRNI! Számolniuk SEM KELL TUDNI!
NEM KELL AHHOZ TUDÓS ÉRTELMISÉGINEK LENNI, HOGY MEGÁLLAPÍTHASSA BÁRKI: EZ A FAJTA ELRENDELT OKTATÁSI SZEGREGÁCIÓ A TÖMEGEK ELBUTÍTÁSÁNAK ESZKÖZE, AMELY PEDIG ENNEK AZ EMBERTELEN RENDSZERNEK A LÉNYEGE!

“Rendszerlényeg!” bejegyzéshez egy hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

Social Media Auto Publish Powered By : XYZScripts.com