Bukhatja a vajdabanda az EP-választást – Csökkent a támogatottsága, ráadásul a szélsőjobb látványosan visszaszorul
Két hónappal az európai parlamenti-választás előtt egyre pontosabb kép rajzolódik ki az erőviszonyokról. A Europe Elects nevű civil szervezet ebben a hónapban is közzétette előrejelzését, melyből az derül ki, hogy az elmúlt hónapok tendenciája felgyorsult: az Európai Néppárt folyamatosan növeli táborát, míg a szélsőjobboldal látványosan visszaszorul. Mindeközben a Fidesz pozíciói is gyengültek.
A Europe Elects az előrejelzéseit mindig a legfrissebb közvélemény-kutatások és/vagy tagállami választások eredményének figyelembevételével készíti el. Ebben a hónapban a korábbinál is pontosabb képet kaptak, ugyanis a 27-ből 24 tagállamban áll rendelkezésre olyan felmérés, melyeket kifejezetten a júniusi EP-választásokra figyelemmel készítettek. Ez alapján a következő mandátumszámokat vetítik előre (zárójelben egyrészt a párt nevének rövidítése, másrészt az egy hónappal ezelőtti adathoz képest a változás látható):
· Európai Néppárt (EPP): 184 (+3)
· Szociáldemokraták (S&D): 135 (–5)
· Európa Megújul (RE): 87 (+5)
· Európai Konzervatívok és Reformerek (ECR): 81 (–2)
· Zöldek (G/EFA): 52 (+3)
· Baloldal (LEFT): 47 (+2)
Az Európai Néppárt tavaly július óta minden hónapban növelte támogatói számát, akkor 157 mandátumot kaptak volna, most ennél 27-tel többet. Míg az EPP 2021 januárja óta a legmagasabb támogatottsággal rendelkezik, az őket követő szociáldemokraták 2022 októbere óta a legalacsonyabb szintet érték el. Megállt a liberális RE-csoport szavazóinak eróziója, egy hónap alatt öt képviselői helyet szereztek vissza, így ismét ők a harmadik legerősebbek. Mindez azt is jelenti, hogy az Európai Parlamentben informális koalíciót alkotó előbbi három párt együttesen 406 mandátummal rendelkezik a 705-ből, ami kényelmes abszolút többsége jelentene, öttel több mandátummal, mint a múlt hónapban – írja a a hvg.hu
A politikai spektrum jobboldalán mindkét csoport veszteséget szenvedett márciusban, az Identitás és Demokrácia (ID) 10 mandátumot elveszítve, 82 képviselőt tudhatna magáénak, elvesztve az elmúlt hat hónapban elért nyereségének nagy részét. A nemzeti konzervatív Európai Konzervatívok és Reformerek (ECR) jelenleg 81 mandátumot szereznének, ez kettővel kevesebb, mint a múlt hónapban. Ez az a két politikai csoport, amelyhez a jelenleg független fideszes képviselők csatlakozhatnak, bár ez nem ennyire egyértelmű. Az ID tárt karokkal várná a magyar kormánypártiakat, a Fidesz viszont inkább az ECR-be menne, ahol a volt lengyel kormánypárt, a Jog és Igazságosság és a jelenlegi legnagyobb olasz kormánypárt, a Giorgia Meloni vezette Olaszország Fivérei is található. Azonban az orosz–ukrán háború kapcsán elfoglalt magyar álláspont mindkét előbbi politikai erőtől eltérő, illetve vannak olyan kisebb pártok – szám szerint négy – is az ECR-ben, amelyek kijelentették: ha a Fidesz jön, ők mennek.
Ami a két legkisebb pártot illeti a baloldalon: a Zöldek/Európai Szabad Szövetség (G/EFA) az előrejelzések szerint 52 mandátumot szerez, hárommal többet, mint a múlt hónapban, míg a Baloldal 47 mandátumban bízhat, ez kettővel több, mint februárban.
A többi képviselői hely – összesen 52 – birtokosai nem tagjai az előbbi pártok egyikének sem.
Az ID mandátumszáma kapcsán meg kell említeni, hogy a csoport legjelentősebb veszteségei a legnagyobb tagpártoktól származik: a francia Nemzeti Tömörülés (Marine Le Pen pártja) és a német Alternatíva Németországnak (AfD) négy, illetve három mandátumot veszítettek.
A másik jobboldali csoportnál csak egy jelentős változás történt, a Fidesz spanyol szövetségesének, a spanyol Voxnak most kettővel kevesebb mandátuma lesz, mint a múlt hónapban.
Ami a magyar eredményeket illeti: a Fidesz támogatottsága második hónapja csökken. Jelenleg a Fidesznek és a KDNP-nek együtt 13 képviselője van, 12-en a Fideszt kéviselik, egy politikus pedig a KDNP-t reprezentálja. Ezt a számot korábban folyamatosan hozta a kormánykoalíció, de múlt hónapban már eggyel kevesebb mandátumot vetítettek előre nekik, ez most újabb egy pozícióval csökkent. Ez azt jelenti, hogy ha most tartanák a választásokat, akkor tíz fideszes és egy kereszténydemokrata képviselő szerezne ötéves megbízatást. Ez az eredmény minden bizonnyal a kegyelmi botrány hatását is mutatja, azonban még nem tartalmazza Magyar Péter színre lépését és befolyását a magyar belpolitikára – ez vonatkozik a többi pártra is.
Ami a többi pártot illeti: a Demokratikus Koalíció mandátumszáma múlt hónapban a korábbi kettőről felugrott ötre, most pedig négy székben bízhatnak. Két mandátumot kapna a Mi Hazánk, míg a Momentum, a Mindenki Magyarországa Mozgalom és a Kétfarkú Kutya Párt egy-egy képviselőt küldhetne Brüsszelbe. Ugyancsak jutna egy mandátum a Vona Gábor vezette Második Reformkor Pártnak is. (propeller)
A balrad.hu kommentje a “kunyera” után!
Kérjük, anyagilag támogassa a Bal-Rad-ot! – a blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható piktogrammra kattintva Pay-Pal-on
-vagy közvetlen postai úton:
Szabó Péter 2747 Törtel, Petőfi-ut. 12.
HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVÉSZ!
A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.hu/koszonet
Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.hu-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá! De legalább LÁJKOLD! – hiszen azzal is tudsz segíteni!
Bal-Rad komm: Eszerint a felmérés szerint nagyon úgy fest a dolog, hogy a vajdánk az általa oly nagy dölyffel beharangozott “fehérlovas brüsszeli bevonulása” HELYETT, inkább az egykori Amazonja által vízionált traktoros besompolygás lészen! Ami pedig akkora nagy bukta lenne Döbröginek, hogy az egyszerűen elképzelhetetlen az ő számára!
Nem kis összegben mernénk rá fogadni, hogy meg is tesz mindent a kudarc elkerülése érdekében! Erre pedig egészen kiválóak az esélyei!
HISZEN ŐK FOGJÁK SZÁMLÁLNI A VOKSOKAT! EZ PEDIG GARANCIA A “VÁLASZTÁSI” DIJADALRA!
A traktoros bevonulást pedig Döbrögisztán vajdaság MARADÉKÁNAK A BESZÁNTÁSÁNAK FOGJÁK SZENTELNI! Ami pedig Brüsszelnek (IS!) tetsző cselekedet lészen!
MÁS KÉRDÉS PERSZE, HOGY A LASSAN – LASSAN DE AZÉRT ÉBREDEZŐ MAGYAR NÉP MIKÉPPEN FOG REAGÁLNI MAJD A KARMELITA – BRÜSSZEL BANDITAEGYLET ELGONDOLÁSAIRA?