2
XVII. RÉSZ
HARMADIK KÖNYV
AZ OROSZORSZÁGI „ÖTÖDIK HADOSZLOP”
(idézet: A Nagy Összeesküvés – Szikra)
2. A terror diplomáciája
Miközben az orosz összeesküvők megalapozták áruló kapcsolataikat Németország és Japán képviselőivel, a szovjet kormány ellen irányuló titkos offenzívának új szakasza volt megindulóban. Az árulást kiegészítette a terror …
1934 áprilisában egy Bojársinov nevezetű szovjet mérnök benyitott a szibériai Kuznyeck szénbányák tervező főmérnökének irodájába és jelentette, hogy az ő osztályával valami nagy baj van. Túlságosan sok a baleset, földalatti tűz és mechanikai zavar mutatkozott az utóbbi időben. Bojársinov szabotázst gyanított.
A tervező főmérnök köszönetét mondott Bojársinovnak az információért. — Közlöm ezt az illetékesekkel — mondotta. — Addig is senkinek egy szót sem!
A tervező főmérnök, Alexej Sesztov német kém és szibériai fő trockista szabotázs-szervező volt.
Néhány nappal később Bojársinovot az egyik árokban holtan találták. Miközben egy elhagyott országúton munkájából hazafelé tartott, egy rohanó szerelvény elütötte. A szerelvény vezetője egy Cserepuhin nevezetű hivatásos terrorista volt. Sesztov bízta meg Bojársinov meggyilkolásával és ezért a munkájáért 15 000 rubelt fizetett neki.4
1934 szeptemberében V. M. Molotov, a népbiztosok tanácsának elnöke, a bánya- és iparvidékeken tett szemleútja során Szibériába érkezett. Molotov éppen a Kuznyeck-szénmedence egyik bányájában tett látogatásáról tért vissza, amikor az autó, amiben ült, hirtelen leszaladt az útról, legördült egy meredek töltésen és egy mélyvízű csatorna szélén megakadt. Molotov és társai alaposan összerázkódtak, kisebb ütődéseket is szenvedtek, de egyébként sértetlenül kászálódtak elő a felborult kocsi alól. Hajszál híján odavesztek.
A kocsi vezetője, Valentin Arnold, a helyi garázs főnöke volt és a trockista terrorista szervezethez tartozott. Sesztov utasította őt, hogy gyilkolja meg Molotovot; Arnold szándékosan térítette le az autót az útról, hogy Molotovot saját magával együtt elveszejtse. A kísérlet csak azért nem sikerült, mert Arnold az utolsó pillanatban nem tudott uralkodni az idegein és amikor az autó a „baleset” előre kiválasztott helyéhez, a töltéshez közeledett, lelassított …
1934 őszén már szerte a Szovjetunióban mindenütt trockista és jobboldali terrorista csoportok működtek. Ezeknek a terrorista csoportoknak tagjai között volt szociálforradalmárok, egykori mensevikek, hivatásos banditák és a cári Ohrana hajdani ügynökei szerepeltek. Ukrajnában és Belorussziában, Georgiában és Arméniában, Üzbekisztánban, Azerbajdzsánban és a Távol-Kelet tengerparti vidékén szovjetellenes nacionalistákat és fasisztákat verbuváltak a terrorista szervezet részére. E csoportok működését a náci és japán ügynökök sokhelyűt közvetlenül ellenőrizték.
Listát állítottak össze a meggyilkolandó szovjet vezetőkről. A lista élén Sztálin neve állt. Sok más név között rajta volt Klementyij Vorosilov, V. M. Molotov, Szergej Kirov, Lazar Kaganovics, Andrej Zsdánov, Vjaceszláv Menzsinszkij, Maxim Gorkij és Valérián Kujbisev neve is.
A terroristák időnkint üzeneteket kaptak Leo Trockijtól, melyekben azt hangsúlyozta, hogy milyen sürgős a szovjet vezetők eltávolítása. Az egyik ilyen üzenet 1934 októberében érkezett Efraim Dreicer, Trockij volt testőrének kezéhez. Trockij az üzenetet láthatatlan tintával, egy német film-magazin margójára írta. A magazint Dreicer nővére hozta, aki azt Varsóban egy trockista futártól vette át. Trockij Dreicerhez intézett üzenete így szólt:
„Kedves Barátom,
add tudtára a többieknek, hogy a következő legfontosabb feladatok állnak előttünk:
1. El kell tenni az útból Sztálint és Vorosilovot.
2. Meg kell indítani a munkát a hadseregben megteremtendő sejt megszervezésére.
3. Háború esetén előnyt kell formálni minden vereségből és zavarból, hogy a vezetést megkaparinthassuk.”
Az üzenetet „Sztárik” (öregember) névvel jegyezte, amely Trockij titkos aláírása volt.
Egyízben az összeesküvők hosszas megfigyelés után megállapították azt az útvonalat, amelyen Vorosilov hadügyi népbiztos autója Moszkvában haladni szokott. Több napon keresztül három revolverrel felszerelt terrorista állt lesben a Frunze-úton, egyik útkereszteződésnél, amelynél Vorosilov autója elhaladt. Azonban a gépkocsi nagy gyorsasággal robogott tova és a terroristák, ahogy egyikük később elmondotta, úgy döntöttek, hogy „hiábavaló lenne egy ilyen gyorsan haladó gépkocsira tüzelni”.
Több Sztálin megölését célzó összeesküvés ugyancsak sikertelen maradt. Egy trockista terrorista, akinek azt a megbízást adták, hogy Sztálint egy fontos moszkvai pártkonferencián lelője, be tudott ugyan jutni az ülésre, de nem sikerült olyan közel kerülnie a szovjet vezetőhöz, hogy revolverét használhassa. Egy más alkalommal, amikor Sztálin egy motorcsónakkal végigment a Fekete-tenger partján, puskákkal felszerelt terroristák tüzeltek rá, de a lövések célt tévesztettek. — Milyen kár — mondotta Leo Kamenyev, amikor Iván Bakajev terrorista jelentette, hogy egyik Sztálin meggyilkolását célzó terve kudarcot vallott. — Reméljük, hogy a legközelebbi sikeresebb lesz.5
Trockij egyre türelmetlenebbé vált. Oroszországi híveihez intézett közléseinek hangja éles változáson ment át. Haragosan szemükre vetette, hogy „állandóan szervezkedéssel, tanácskozásokkal bíbelődnek” és „semmi konkrétat” nem végeztek. Trockij saját speciális ügynökeit kezdte küldözgetni a Szovjetunióba, hogy a szervezkedésben segítsenek és a terrorista cselekedetek végrehajtását előmozdítsák. Ezek az ügynökök, akik vagy orosz emigránsok vagy német trockisták voltak, a szovjet diplomáciai szolgálatban lévő összeesküvőktől vagy a német katonai titkosszolgálattól és a Gestapótól kapott útlevelekkel utaztak.
Az első ilyen speciális ügynököt Nathan Lurüje-nek hívták; német trockista volt. Őt két másik trockista követte: Konon Berman-Jurin és Fritz David, alias Ilja David Krugljánszkij. 1933 márciusában egy negyedik és ötödik ügynököt menesztett a Szovjetunióba: Valentin Olberget és Mojszej Lurüje, alias Alexander Emel-t (Mojszej Lurüje nem állt rokonságban Nathan Lurüjeval).
Mielőtt Nathan Lurüje elhagyta volna Berlint, utasítást kapott, hogy Moszkvában egy Franz Weitz nevű mérnök és építész felügyelete alatt kell majd működnie. Ez a mérnök akkor állásban volt a Szovjetunióban és nem tartozott Trockij hívei közé. Weitz a német nemzetiszocialista párt tagja volt. Őt Heinrich Himmler, a náci Gestapo vezetője titkos megbízatással küldte a Szovjetunióba. Himmler azt a megbízást adta neki, hogy a trockista-zinovjevista terrorista központtal együttműködve, terrorista és kémtevékenységet szervezzen meg.
Amidőn Zinovjev egyik híve a náci ügynökökkel való közvetlen kapcsolatra vonatkozóan kérdést intézett hozzá, Zinovjev így felelt: — Mi az, ami ebben zavar téged? Történész vagy, ismered Lassalle és Bismarck esetét, amikor Lassalle Bismarckot fel akarta használni a forradalom érdekében. Miért ne használhatnánk mi ma Himmlert?
Konon Berman-Jurin és Fritz David megbízottakat röviddel Oroszországba való elutazásuk előtt Trockij rendkívüli értekezletre rendelte magához. A találkozás 1932 novemberének végén, Koppenhágában zajlott le. Konon Berman-Jurin később így nyilatkozott erről:
— Két találkozóm volt Trockijjal. Mindenekelőtt a múltban végzett munkám iránt érdeklődött. Ezután rátért a szovjet ügyekre. Ezt mondotta: „A főkérdés a Sztálin-kérdés. Sztálint fizikailag meg kell semmisíteni.” Kifejtette, hogy más harci módszerek most hatástalanok. Erre a célra olyan emberekre van szükség, akik mindent mernek s akik készek az életüket is feláldozni — ahogy ő fejezte ki magát — e történelmi feladat érdekében …
Este folytattuk a megbeszélést. Megkérdeztem tőle, hogy hogyan tudja összeegyeztetni az egyéni terrort a marxizmussal. Erre Trockij azt felelte, hogy a problémákat nem lehet dogmatikusan kezelni. A Szovjetunióban olyan helyzet állt elő, amelyet Marx nem láthatott előre. És azt is mondotta, hogy Sztálinon kívül Kaganovicsot és Vorosilovot is meg kell gyilkolni.
A beszélgetés során idegesen fel s alá járt a szobában és féktelen gyűlölettel beszélt Sztálinról …
Azt mondotta, hogy a terrorista cselekedetet, ha lehetséges, egy plénumülésen, vagy a Komintern kongresszusán kell végrehajtani, hogy Sztálin meggyilkolása nagy gyülekezet előtt történjék. Ennek óriási visszahatása lenne, ami messze túlterjedne a Szovjetunió határain … Világjelentőségű történelmi és politikai esemény lenne.
Másik megbízottjához, Fritz Davidhoz így szólott:
— A Sztálin elleni terror: ez az igazi forradalmi feladat. Ha valaki forradalmár, akkor a keze nem fog remegni.
Trockij a szovjetuniói „növekvő elégedetlenségről” beszélt. Dávid megkérdezte őt, hogy szerinte ez az elégedetlenség eloszlik-e majd egy szovjet-japán háború esetén? Trockij így felelt:
— Nem, sőt ellenkezőleg, ilyen körülmények között a rendszerrel szemben ellenséges erők majd megpróbálnak egyesülni és az elégedetlen tömeg élére állni, hogy felfegyverezzék és az uralkodó bürokraták ellen vezessék.
A szovjet kormány elleni összeesküvés első nagy akcióját a trockista-zinovjevista terrorista központnak kellett végrehajtani. Szergej Kirovnak, a leningrádi pártszervezet titkárának, Sztálin egyik legközelebbi munkatársának meggyilkolása vezette be az akciót …
1934 novemberének elején Zinovjev, aki Moszkvában tartózkodott, elküldte egyik hívét, Bakajevet, hogy ellenőrizze a leningrádi terrorista sejtek szervezetét.
A leningrádi terroristák, akik ismételten megpróbáltak Kirov közelébe férkőzni, nem fogadták túlságos örömmel Zinovjev megbízottját. — Úgy, hát Grigorij Evesejevics (Zinovjev) nem bízik bennünk — mondotta az egyik terrorista Bakajevnek. — Megbízottakat küld ide, hogy kipuhatolja hangulatunkat, ellenőrizze munkánkat. Nos hát, nincs okunk a büszkeségre!
A leningrádi terrorista sejtek konferenciáján, amelyen hét terrorista vett részt, ismertették Bakajevvel a legutóbbi fejleményeket. Közölték vele, hogy állandó megfigyelés alatt tartják azt az útvonalat, amely Kirov lakásából a Szmolnüj-intézetben levő hivataláig vezet. Bakajevnek bemutatták azt az embert, akit a gyilkosság végrehajtására kiszemeltek. A gyilkosjelöltet, Leonyid Nyikolajev-et, egy sápadt, karcsú, harmincéves volt könyvelőt szabálytalanságok miatt bocsátották el állásából és általános megbízhatatlanság miatt zárták ki a Komszomolból, a kommunista ifjúsági szervezetből.
Nyikolajev elmondotta Bakajevnek, hogy Kirovot vagy a lakása közelében vagy a Szmolnüj-intézetben akarja lelőni. Hozzáfűzte, hogy már megpróbált audienciát kapni Kirovtól, de mindezideig nem sikerült neki.
Bakajev elismételte a Moszkvában Zinovjevtől kapott utasításokat:
„A legfőbb gondunk az legyen, hogy a terrorista munkát a lehető legnagyobb titokban szervezzük meg és eleve kizárjuk a mi kompromittálásunk minden lehetőségét …
Ha vallatásra kerül a sor, mindenekelőtt állhatatosan tagadnunk kell a szervezettel való kapcsolatunkat. Ha terrorista cselekedetekkel vádolnak bennünket, ezt is hangsúlyozottan tagadni kell és azzal kell érvelni, hogy a terror összeegyeztethetetlen a marxista bolsevik elvekkel …”
Zinovjev meg volt elégedve a leningrádi fejleményekkel. Mind ő, mind Kamenyev bíztak abban, hogy Kirov meggyilkolása hamarosan megtörténik. Úgy vélték, hogy ez az akció súlyos zavart idéz elő majd a szovjet kormányban és szerte az országban jeladás lesz a szovjet vezetők elleni hasonló cselekedetek elkövetésére. — A fejekben az a különös — jegyezte meg Kamenyev — hogy nem nőnek ki újra …
1934 december 1-én délután 4,27 órakor Szergej Kirov elhagyta a Szmolnüj-intézetben levő hivatalát. Végigment a hosszú márványozott folyosón, amely ahhoz a szobához vezetett, ahol éppen jelentést akart tenni a központi bizottsági határozatról, hogy megszüntetik a kenyérfejadagolási rendszert. Amint Kirov áthaladt egy kereszteződésen, egy ember ugrott elő, Kirov fejének szegezte hátulról a revolvert és elsütötte.
Délután 4 óra 30-kor Szergej Kirov halott volt.
A gyilkos — Leonyid Nyikolajev — megpróbált elmenekülni, majd maga ellen akarta fordítani a fegyvert, de elfogták, mielőtt bármelyiket megcselekedhette volna.6
1934 december 28-án Leonyid Nyikolajevet a Szovjetunió Legfelsőbb Bíróságának Katonai Törvényszéke elé állították. — Amidőn Kirovra lőttem — vallotta Nyikolajev — azt gondoltam, hogy ennek a lövésünknek jeladásnak kell lenni egy robbanásra, az országon belül életrekelő lázadásra, a Szovjetunió kommunista pártja és a szovjet kormány ellen.
A katonai törvényszék Nyikolajevet golyóáltali halálra ítélte.
Nyikolajev nem leplezte le, hogy Zinovjev, Kamenyev és a trockista-zinovjevista terrorista központ más vezetői közvetlenül résztvevői voltak a Kirov meggyilkolását kitervező összeesküvésnek.
De a szovjet kormány előtt világossá vált, hogy a gyilkosság gondos kitervezése és előkészítése sokkal körülményesebb és veszélyesebb szervezetet igényelt, mint Nyikolajev terrorista csoportja. A bolsevik párt speciális nyomozót nevezett ki a leningrádi ügy hátterének kiderítésére: N. I. Jezsovot, aki a párt központi bizottságának tagja és az ellenőrző bizottság elnöke volt.
Két héttel Nyikolajev tárgyalása után Grigorij Zinovjev, Leo Kamenyev és néhány ismert munkatársuk, Bakajevet is beleértve, a Kirov meggyilkolásában való bűnsegédi bűnrészesség vádjával álltak a leningrádi bíróság előtt. Zinovjev és Kamenyev a tárgyalás folyamán előre pontosan kitervelt magatartást tanúsítottak. Semmi olyat nem ismertek be, amit a szovjet kormány vizsgálata nem állapított meg, mély lelkiismeretfurdalást színleltek és „bevallották”, hogy az ő ellenzéki politikai tevékenységük „olyan atmoszférát teremtett”, amely „szovjetellenes tevékenységhez” vezetett. Elmondották, hogy egy politikai ellenzéki „moszkvai központ” vezetői voltak és vállalták a „morális felelősséget” Kirov meggyilkolásáért, miután az élén álltak annak a pártütő politikai mozgalomnak, amelyből ez a bűn életrekelt. Azonban váltig tagadták, hogy nekik maguknak előzetes tudomásuk lett volna a Kirov meggyilkolását célzó összeesküvésről.
— Hozzászoktam ahhoz az érzéshez, hogy vezető legyek — jelentette ki Zinovjev. — És szükségtelen hangsúlyozni, hogy mindenről tudnom kellett volna … Ez az ocsmány gyilkosság olyan rossz fényt vet az egész előző pártellenes küzdelemre, hogy elismerem: a párt teljes joggal beszélhet a volt pártellenes Zinovjev-csoport politikai felelősségéről az elkövetett gyilkossággal kapcsolatban.
Kamenyev ugyanezt a szerepet játszotta. — Állíthatom, hogy természetemnél fogva nem vagyok gyáva, de soha nem kívántam fegyverrel harcolni — mondotta. — Mindig arra vártam, hogy majd olyan helyzet áll elő, mely kényszeríti a központi bizottságot, hogy tárgyalásokba bocsátkozzék velünk, felzárkózzék és helyet csináljon nekünk …
A csel sikerült. A vádnak nem sikerült megállapítania, hogy Zinovjev és Kamenyev közvetlenül résztvettek volt a Kirov meggyilkolását célzó összeesküvésben. Csupán abban találták bűnösnek őket, hogy szovjetellenes pártütő tevékenységet folytattak. A bíróság ítéletének indokolása így hangzott:
„A tárgyalás nem hozott napvilágra olyan tényt, amely indokul szolgált volna arra, hogy az ellenforradalmi moszkvai központ tagjainak S. M. Kirov elvtárs 1934 december 1-én történt meggyilkolásával kapcsolatos cselekedeteit az erre az elvetemült bűnre való közvetlen felbujtásnak minősítsük. Mindamellett a tárgyalás tökéletesen igazolja azt a tényt, hogy az ellenforradalmi moszkvai központ tagjai tudatában voltak annak, hogy a leningrádi csoport terrorista érzelmeket táplál, sőt ezeket az érzelmeket szították …
Összeesküvő tevékenységükért Zinovjevet 10, Kamenyevet pedig 5 évi börtönbüntetéssel sújtották.
A per éppen csak az összeesküvés felületét érintette.
A sok tény közül, amelyet a leningrádi per nem tudott napvilágra hozni, a legkülönösebbek talán a következők voltak:
Amikor Zinovjevet és Kamenyevet letartóztatták, a szovjet titkosrendőrség négy tagja vitte őket az NKVD főhadiszállására.7 A négy NKVD alkalmazott a következő volt: Molcsanov, az NKVD titkos politikai osztályának főnöke; Pauker, a végrehajtó osztály főnöke; Volovics, a végrehajtó osztály helyettes főnöke és Bulanov, az NKVD vezetőjének helyettese.
Zinovjev és Kamenyev letartóztatásánál a négy NKVD tisztviselő a legfurcsább módon járt el. Nemcsak, hogy nem kutatták át a gyanúsítottak lakását vádoló bizonyítékokért, de egyenesen engedélyt adtak Zinovjevnek és Kamenyevnek arra, hogy nagyszámú áruló okmányt megsemmisítsenek …
Még ennél is jelentősebb volt ennek a négy NKVD tisztviselőnek egyéb szerepe.
Molcsanov és Bulanov maguk is titkos tagjai voltak a trockista-jobboldali összeesküvő szervezetnek.
Pauker és Volovics német ügynökök voltak.
Ezeket az embereket Henrik G. Jagoda, az NKVD vezetője szemelte ki arra, hogy a letartóztatásokat foganatosítsák.
JEGYZETEK
1. Trockij ezidőtájt St. Palais-ban a Pireneusok lábánál fekvő dél-franciaországi kis faluban élt. Júliusban hagyta el Prinkipót. (Nemsokára testőreinek és „titkárainak” siserahadával egy párizskörnyéki fegyveresen őrzött villába költözött.)
Abban az időben amikor Trockij Franciaországba jött, a francia reakciósok és fasiszták elkeseredett küzdelmet folytattak azért, hogy megakadályozzák a francia-szovjet kollektív biztonsági szövetség létrejöttét.
Annak a francia kormánynak, amely Trockijnak engedélyt adott arra, hogy Franciaországban letelepedjék és ott felüsse szovjetellenes főhadiszállását, Edouard Daladier volt a miniszterelnöke — az a Daladier, akinek Münchenben beteljesedő egyezkedő politikája olyan fontos szerepet játszott abban, hogy Franciaországot — és a többi antifasiszta európai nemzetet — a nácik kezére játszották. Henri Guernot francia radikálispárti képviselő személyesen támogatta Trockij bebocsátás iránti kérését. A szükséges intézkedéseket Camille Chautemps belügyminiszter, a kéteshírű francia politikus foganatosította. (Chautemps volt az, aki a fasiszta cagoulard összeesküvés ügyében indított vizsgálat eltussolásában segített, majd később helyettes miniszterelnöke lett az első Pétain-kormánynak.) „Ön volt oly kedves és felhívta a figyelmemet Leon Trockij, oroszszármazású száműzöttre, aki egészségi okokból engedélyt kért arra, hogy egy déli megyében letelepedjék …” — írta Chautemps belügyminiszter Guernot képviselőnek. — „Tisztelettel értesítem Önt, hogy … az érdekelt fél, mihelyt kérését eljuttatja, minden nehézség nélkül megkapja a francia beutazási vízumot.”
Trockij számos más befolyásos francia barátja és híve között megemlíthető még: a kommunista renegát náciügynök Jacques Doriot is, a hajdani szocialista professzor náciügynök Marcel Déat, aki Franciaország összeomlása után egyik vezetője lett a német megszállókkal együttműködő franciáknak.
Trockij Franciaországban való letelepedését a francia titkosszolgálat és a titkosrendőrség is jóváhagyta. 1937 áprilisban a mexikói vizsgálóbizottság előtt Trockij kijelentette: „… Thome és Cado urak, a rendőrség és Alsó-Charente megye prefektúrájának főtitkárai — a rendőrség összes főbb hivatalnokai jól ismerték helyzetemet. A rendőrség egy titkos ügynöke volt az, aki minden egyes lépésemről értesítést kapott.”
2. Vlagyimir Romm a Tass-ügynökség tokiói, genfi, majd párizsi tudósítója volt. Trockijjal, speciális előkészítés után, 1933-ban Párizsban egy Bois de Boulogne-i kávéházban találkozott. Trockij közölte Rommal, hogy az összeesküvők csakis „szélső eszközökkel” lesznek képesek céljukat elérni, egy latin közmondást idézett: „Amit orvosság nem tud meggyógyítani, meggyógyítja a vas és amit a vas sem gyógyít, azt majd a tűz.” 1934-ben Romm a Tass-ügynökség amerikai tudósítója lett. Mielőtt Amerikába utazott volna, Párizsban találkozott Szedovval. Romm később elmondotta: „Szedov közölte velem, hogy az Egyesült Államokba való utazásommal kapcsolatban Trockij kérte, értesítsem őt a szovjet-amerikai viszonyra vonatkozó minden érdekes jelenségről. Amikor megkérdeztem, miért érdekli ez őt annyira, Szedov ezt felelte: «Ez Trockijnak a Szovjetunió vereségével összefüggő irányvonalából következik. Miután Németország és Japán háborújának időpontja bizonyos mértékben a szovjet-amerikai viszony alakulásától függ, ez természetesen nagyonis érdekli őt».”
3. 1937 február 20-án a Mijako — tokiói napilap — jelentést közöli a japán kormány „tervező és költségvetési bizottságának” titkos üléséről. Ezen az ülésen Josida képviselő azt a kérdést intézte Szugijama tábornok hadügyminiszterhez, hogy vajon neki vagy a hadseregnek van-e valami értesülése arról, hogy mennyi a szovjet szibériai vasút szállítási teljesítőképessége. A hadügyminiszter igenlő választ adott és kijelentette, hogy teljes részletességében ismerik a szovjet stratégiai vasútvonalának szállítási teljesítőképességét. Szugijama tábornok így folytatta: „Oroszországban vannak a jelenlegi kormánnyal szembenálló ellenzéki elemek és mi éppen ezektől nyertük értesülésünket.” A Mijako-ban nyilvánosságra hozott kijelentés nagy izgalmat idézett elő tokiói sajtókörökben. Az újságot a bizalmas információ elárulása miatt a kormány súlyos pénzbírsággal sújtotta és főszerkesztője, Jagusi Gilei, a hadügyminisztérium kérésére megvált az állásától.
4. A Sesztov által Borjasinov gyilkosának kifizetett pénz abból a 164 000 rubelt kitevő titkos pénzalapból származott, amelyet a Sesztov irányításával működő trockista banditák az Anzherka állami banktól elraboltak. A pénzalapot a szibériai szabotázs- és terrorista tevékenységek pénzügyi támogatása céljából létesítették.
5. A trockista-zinovjevista terrorista központ belső atmoszférája a „politikai” külszín ellenére a newyorki gengszterbandákéra emlékeztetett.
A terrorista központ gyilkosainak megregulázása Bakajev feladata volt. Bakajev annakidején mint Zinovjev politikai munkatársa dolgozott a pétervári forradalmi tanácsban. Most Zinovjev azzal a feladattal bízta meg, hogy a szervezet esetleges árulóit hallgattassa el. 1934 közepe táján, amikor egy Sztálin elleni gyilkos merénylet kudarcot vallott, mert a kijelölt gyilkossággal megbízott Bogdan a döntő pillanatban elvesztette uralmát az idegein, Bakajev vállalkozott arra, hogy a merénylőt elhallgattassa. Meglátogatta Bogdant a lakásán és vele együtt töltötte az éjszakát. Reggel, miután Bakajev a lakást elhagyta, Bogdán átlőtt fejjel és egy revolverrel az oldalán, holtan hevert nappali szobájának padlózatán. A szobában megtalálták búcsúlevelét, melyet Bakajev kikényszerített tőle. A levélben azt írta, hogy azért követ el öngyilkosságot, mert a szovjet kormány „üldözi” a trockista-zinovjevista ellenzéket.
A trockista-zinovjevista terrorista központ egyik tagja, Isak Reingold később azt vallotta, hogy a hatalom meghódítása esetén „Zinovjev és Kamenyev is” kulcspozíciót szántak Bakajevnek az OGPU-ban. — Az OGPU szervezetét ügyesen felhasználva — vallotta Reingold — fel kellett volna kutatnia, el kellett volna tüntetnie és meg kellett volna gyilkolnia nemcsak a belügyi népbiztosság és az OGPU alkalmazottait, akik az összeesküvés akármelyik szálának birtokában lehettek, de a Sztálin és közvetlen munkatársai elleni terrorista cselekedetek közvetlen végrehajtóit is. A trockista-zinovjevista szervezetnek Bakajev kezével meg kellett volna semmisítenie saját ténykedését és azokat a saját terroristáit, akik ebbe az ügybe be voltak avatva.
6. Kirov meggyilkolását az orosz fasiszták s a jobboldali és trockista ellenzékiek egyaránt nagy lelkesedéssel üdvözölték. „Gróf” Anasztáz Vonsziackij volt cári tiszt és a japánok Egyesült Államokbeli ügynöke, 1935 márciusában, a Connecticut amerikai államban levő Thompson városában megjelenő Fasiszta című újságjában így írt: „Kirovnak vége! A következő lövést Sztálinra kell irányozni — ez lesz a jeladás a felkelésre … Nyikolajev testvér lövése nem hangzott erősen, de azért az egész világon visszhangzott … Oroszország népe! Le a kalappal Nyikolajev sírja előtt … Éljen a halhatatlan hős Nyikolajev!” Vonsziackij és az emigráns orosz fasizmus további tevékenységéről lásd a XXIII. reszt.
7. 1934 végén, mint a Szovjetunió belső biztonsági ügyeiért felelős szervezetet, az OGPU-t az NKVD (Közbiztonsági osztály) váltotta fel.
SaLa
Kérjük, anyagilag támogassa a Bal-Rad-ot! – a blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható piktogrammra kattintva Pay-Pal-on
-vagy közvetlen postai úton:
Szabó Péter 2747 Törtel, Petőfi-ut. 12.
HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVÉSZ!
A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.hu/koszonet
Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.hu-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá! De legalább LÁJKOLD! – hiszen azzal is tudsz segíteni!