(idézet: Szálasi naplója – A nyilasmozgalom)
16
Kormányválság
– egy kis német beavatkozással
Vörös János vezérkari főnök naplójának 1944. július 11-i bejegyzése szerint Horthy közölte vele, hogy végleg egy katonai kormány kinevezése mellett döntött. A kormány tagjai a következők lennének: miniszterelnök – Lakatos Géza vezérezredes, honvédelmi miniszter – Csatay Lajos vezérezredes, belügyminiszter – Bakay Szilárd altábornagy, kultuszminiszter – Farkas Ferenc altábornagy, az iparügyi tárcát esetleg Bor Jenő vezérőrnagy kapná, amíg a többi tárcát az adminisztratív államtitkárok vennék át. Megemlítette a kormányzó, hogy „levelet írt Hitler vezér és kancellárnak, azt repülőgépen mielőbb ki akarja küldeni. A válasz beérkezte után a jelenlegi kormányt lemondatja, ha esetleg nem mondana le, felmenti és az új kormányt azonnal hivatalába helyezi. Az időpontot velem idejében közölni fogja, hogy a szükséges karhatalmi intézkedéseket megtehessem.”
Vörös július 14-i feljegyzése:
„Őfőméltósága megkérdezte, hogy számolok-e nagyobb belpolitikai megmozdulással. Határozott nemmel feleltem, ilyen esetet kizártnak tartok. Szükségesnek tartotta Őfőméltósága, hogy a csapatokkal közvetlenül intézkedhessék, ha erre szűkség van. Megnyugtattam, hogy mindig rendelkezésére állok és intézkedem, ezenkívül itt van az I. hadtest parancsnoka, aki a karhatalmat Budapesten közvetlenül irányítja. Ennek dacára kifejezetten elrendelte, hogy Lázár vezérőrnagy, a testőrség parancsnoka is rendelkezhessen a budapesti karhatalommal.”
Horthy, nem tudni, mi okból, megváltoztatta azt a szándékát, hogy a kormányváltozásról előzetesen tájékoztatja Hitlert. Július 15-én, a kora délelőtti órákban írásban közölte Sztójay miniszterelnökkel, hogy többé nem bírja bizalmát, egyúttal tudatta vele, hogy katonai kormány kinevezését tartja szükségesnek.
Sztójay ezek után 11 óra 30 perckor benyújtotta lemondását.
Másfél óra múlva, 13 órakor Veesenmayer követ megjelent a kormányzónál és miután átvette a Führernek szóló, a Sztójay-kormány lemondatását tartalmazó levelet, leszögezte: Sztójay a Führer legteljesebb bizalmát élvezi, ezért tiltakozik a kormányzó terve ellen, hogy a Sztójay-kormány helyébe egy „katonai és hivatalnok jellegű” új kormányt nevezzen ki.
Veesenmayer megfenyegette Horthyt: ez a lépése Magyarországon polgárháborút jelent és „a politikai eszmékkel átitatott hadsereg, csendőrség és rendőrség nem lesz hajlandó testvéreire fegyvert fogni … De ezen túlmenően ilyen kockázatos fordulat jelen pillanatban tiszta árulásként hatna”, végül kivágta a fő adut: „Ilyen körülmények között azonnali visszahívásra számíthat, és azután a dolgok oly irányt vennének, amely teljesen eltérne attól, mint amit ő és tanácsadói elképzeltek.”
Horthy meghátrált és megígérte, hogy „megkísérli a már kiadott rendelkezéseket visszavonni, és várakozni fog, míg a Führerrel egybehangolta a dolgot”.
*
Sztójay aznap a késő délutáni órákban a Miniszterelnökségen fogadta Vajnát, aki a PV június 16-án feltett kérdéseire akart választ kapni. De az események túlhaladták Szálasi „kibontakozási” elképzeléseit. Sztójay közölte Vajnával lemondatását és a lemondás visszavonását. Vajna ezt azonnal jelentette Szálasinak:
Sztójay tehát marad, de nagyon kedvetlen és kijelentette, hogy az Államfővel nem lehet a kibontakozást megcsinálni, mert környezete teljes befolyása alá került, akiknek rábeszélése miatt konokul megmakacsodott, és semmihez sem akarja hozzájárulását adni; éppen ezért teljesen kilátástalannak találja azt, hogy PV kihallgatásra menjen a Kormányzóhoz; ő megteszi szívesen, mint ahogyan becsületesen megtette az első alkalommal is, de meddőnek találja a kísérletet;
Vajna Gábor pt. bejelenti Sztójaynak, hogy semmi körülmények között ne hagyja el a helyét, hanem nyeljen mindent le, és tartsa magát, a Nyilaskeresztes Párt felelősségének tudatában és a helyzethez képest támogatni fogja; miniszterelnök tudomásul veszi e kijelentéseket, elkedvetlenedése azonban ennek dacára nem oldódott fel.
Az események – a német diplomácia szemszögéből:
Veesenmayer megnyerte az első menetet, bár július 15-i távirati jelentésében Horthy kormányátalakítási terveit elemezve, aggodalmának adott hangot: „Az új kabinet összetétele a zsidók deportálásának végleges leállítását jelenti, megszakítja együttműködésünket az életbe vágóan fontos hadigazdálkodás számos területén, és félő, hogy a március 19-e előtti események megismétlődnének.”
Mit javasolt Veesenmayer? „A jelenlegi helyzet legszerencsésebb megoldása szerintem az volna, ha a Führer, lehetőleg azonnal, személyes tárgyalásra hívná meg a kormányzót.”
De Horthy, feltehetően tanácsadói, Bethlen és Rakovszky rábeszélésére, két nap múlva ismét Budapestre rendelte Lakatos vezérezredest, hogy ő váltsa fel Sztójayt a miniszterelnöki székben – ha kell, magyar karhatalmi alakulatok felhasználásával. Ez utóbbi elgondolásról Vörös vezérkari főnök naplójában az alábbiakat találjuk:
„1944. július 17. Őfőméltóságánál a honvédelmi miniszterrel együtt kihallgatáson jelentem meg. Őfőméltósága megkérdezte, hogy mi lenne, ha az itt levő németek ellen esetleg fegyveresen lépnénk fel, tehát szükség esetén fegyverhasználatra kerülne sor.
Erre a miniszter előtt leszögeztem véleményemet, hogy az ilyen összeütközés az ország végét jelentené, mert a németeknek még van annyi erejük, hogy itt újból tatárjárást csináljanak a mi gyenge pótalakulatainkkal szemben. Ettől eltekintve azonban összeomlana a keleti arcvonal, beözönlenének a szovjet haderők, délről a partizánok, tehát csatatérré válna az egész ország területe.”
Vörös – saját feljegyzése szerint – a „bolsevizmus” elleni harc folytatását javasolta, sőt azt is ellenezte, hogy Horthy esetleg a németek megkérdezése nélkül kinevezze és feleskesse az új kormányt. (Horthy panasza: „A Hitlerhez intézett levél átvételét elhúzzák, a kiküldeni szándékozott főhadsegédet nem fogadják.”) – A vezérkari főnök azzal érvelt, hogy „a német álláspont figyelmen kívül hagyása hatalmas politikai botrányhoz, majd pedig fegyveres összetűzéshez vezetne”.
A tárgyalás hátterének jobb megértéséhez: Horthy, esetleges keményebb akciójának alátámasztására, július 15-én Budapestre rendelte a szegedi gyalogezredet. A kormányzó feltétlenül megbízott az ezred tisztikarában és legénységében, hiszen az ezred az ő háziezrede volt, azért is esett a választása erre a katonai egységre, csakhogy, amint a Naplóból kitűnik,
a Budapestre rendelt honvédségi karhatalmi alakulatoknak vezérkari főnöke egyik ezredparancsnokot polgári ruhában felküldte PV-hez a Hűség Házába, hogy a PV-től a helyzetet illetően felvilágosítást kapjon, amit PV meg is adott megfelelő formában.
(Amikor Szálasi július 18-án erről tájékoztatta Hallert, a német diplomata „igen örvendetesnek találta ezt, kijelentette, hogy a német követségnek tudomása van arról, hogy a PV-nek sok a híve a hadseregben”.)
Csakhogy Horthy a július 15-17-i kritikus napokban nemcsak háziezredére nem támaszkodhatott volna, de nem tudhatta volna maga mögött a legfőbb katonai vezetőket sem.
Vörös vezérkari főnök ugyanis még az említett kormányzói kihallgatás napjának délutánján ismertette a beszélgetés lényegét helyettesével, a hadműveleti csoportfőnökkel, valamint az I. vezérkari főnöki osztály vezetővel. Kifejtette, hogy benyomása szerint „a háttérben a régi politikai klikk (Bethlen, Rakovszky stb.) működik, amely Őfőméltóságának ilyen tanácsokkal szolgál. Csak ezzel, a német vereséggel számoló csoport befolyásával érthető, hogy őfőméltósága korábbi javaslataimmal, amelyekkel akkor egyetértett, most ilyen ellenkező álláspontot képvisel.
Az értekezlet résztvevői egyértelműleg minden fegyveres összetűzés elkerülése és a németekkel való szövetségi jó viszony mielőbbi helyreállítása mellett voltak.”
Ez az állásfoglalás nemcsak akkor, 1944. július közepén, de három hónappal később is, döntő módon befolyásolta az eseményeket – és nem az ország üdvére.
Ami pedig a német ellenlépést, pontosabban a július 15-i Veesenmayer-jelentésben javasok kormányzói meghívás kérdését illeti: Hitler nem akarta az idejét Horthyval folytatandó tárgyalásokra fecsérelni, udvarias meghívás helyett Ribbentrop útján kemény, mondhatni durva választ küldött a kormányzónak. A válasz, amelyet Veesenmayer július 17-én adott át, a többi között leszögezte:
„A Führer a Sztójay-kormány ellen irányuló minden eljárásban a Magyarország politikájának új irányvonalát meghatározó március 19-i megállapodás megtagadását kénytelen látni, és most, mikor Európa életre-halálra küzd az európai ügy jövőjéért, kifejezetten árulásnak tekint minden eltérést a márciusi programtól. Ez esetben azonnal visszahívja Veesenmayer követet, a birodalom teljhatalmú megbízottját, és olyan rendszabályokat alkalmaz, amelyek Magyarországon egyszer s mindenkorra lehetetlenné teszik ilyen események megismétlődését.
Pontosan ismerjük a Várban és másutt működő klikket, amely a kormányzót akarata ellenére vette rá erre a lépésre, ami világosan kitűnik abból is, hogy Veesenmayer követtel folytatott tájékoztató jellegű tárgyalása után intézkedéseit visszavonta; ha ennek a klikknek bármely tagja még egyszer megkísérelné, hogy Magyarország politikai életében bármilyen formában fellépjen vagy tevékenykedjen, a Führer az illetőt a Biztonsági Szolgálat útján azonnal elfogatja és 24 órán belül kivégezteti.”
Amikor Veesenmayer idáig jutott a válasz felolvasásában, Horthy közbeszólt: „Ez azért sok!”
A július 17-i Horthy-Veesenmayer-tárgyalás meglehetősen éles légkörben zajlott le, Horthy azt állította, hogy „az a benyomása, hogy a Führert és a birodalmi kormányt teljesen hamisan informálták”, majd lemondással fenyegetődzött.
Veesenmayer, nem először és nem utoljára, ismét Horthy fölé kerekedett a vitában: rávette a kormányzót, hogy küldje el Hitlerhez Miklós vezérezredest – „tájékozódás céljából”, végül biztosította, hogy a Führer teljesen különválasztja az ő személyét nem minden tekintetben megfelelő környezetétől.
Horthy, nem először és nem utoljára, ismét engedett; a Királyi Várban a miniszterelnöki kinevezésre várakozó Lakatos vezérezredest két héten belül másodízben visszaküldte Borsod megyei birtokára, tehát hajlandó volt megtartani a Sztójay-kormányt. A meghátrálásban bizonyára szerepet játszott Veesenmayernak az a fenyegetése, hogy a németeknek van elég erejük arra, hogy „szükség esetén rendet teremtsenek Magyarországon”, továbbá az a fenyegetés is hatott, hogy a hitleri Németországnak „elég barátja van Magyarországon, hogy velük közösen olyan helyzetet valósíthassanak meg, amely biztosítja a Führert, hogy Magyarország a helyes irányban halad”.
Ez utóbbi nem volt üres fenyegetés: Vajna Gábor július 16-i információja szerint
A németek három SS-hadosztállyal átlépték Nyugat-Magyarország határát ma a délutáni órákban, előretolt erős részeikkel részben bevonultak Budapestre, részben Budapest körül helyezkedtek el úgy, hogy Budapestre más csapatok nem érkezhetnek; a németeknek ezt a lépését az kényszerítette ki, hogy az Államfő vidékről a Királyi Várba rendelte ezredét, a szegedi háziezredet; az Államfőnek erre a kihívó magatartására, melyből a németek arra következtethettek, hogy az Államfő fegyveresen fog ellentállni a zsidótlanítás és a jobboldal felé való kibontakozás végrehajtásának, határozták el a németek ezt a lépést.
*
Július 16-án délelőtt 11 órakor Kovarcz Emil, Szálasi egyik alvezére felkereste Mecsér Andrást a svábhegyi szanatóriumban.
A Napló nem árulja el, kinek a kezdeményezésére jelent meg Mecsérnél Kovarcz, a Nyilaskeresztes Párt ún. mozgalmista (pontosabban terrorista) szárnyának vezetője, az azonban kétségtelen, hogy mindkét félnek jó oka lehetett a kapcsolat felvételére.
Mecsér mindenekelőtt pontosan tájékoztatta Kovarczot a július 15-i eseményekről, Sztójay lemondásáról, a kormányzó meghátrálásáról, majd elmondotta, hogy 15-én este Veesenmayer nála volt vacsorán, ahol ő
… igen erősen támadta Imrédyt, s kijelentette Veesenmayer előtt, ha Imrédy lesz a miniszterelnök, úgy még ő is csináltat magának egy kicsi kézigránátot, amit öreg ember létére is hozzá tud vágni. Imrédyt 30,5-tel lőtte le, mint miniszterelnök számításba többé nem jöhet.
Ezután találgatta, Sztójay távozása után ki lenne alkalmas utódjául.
Felvetette Jurcseket, akit a németek szeretnek, mert jó szakembernek tartják, mert rövid idő alatt úgy rendbe szedte az élelmezési viszonyokat, hogy még Németországnak is 4,5 mill. q búzát, 1 mill. q kukoricát stb. tudott szállítani.
Amikor Kovarcz ezt jelentette Szálasinak Csobánkán, ahová a pártvezető Vajnával ment ki, Szálasi reakciója kettős volt: egyrészt meghagyta Vajnának, hogy „holnap a magyar-német viszony rosszabbodására tekintettel, 20-ig kérjen kihallgatást a kormányzótól a miniszterelnök és Ambrózy útján”, másrészt utasította Kovarczot, hogy közölje Mecsérrel: „ha vállalja a kormányelnökséget, a PV tv. támogatni fogja”.
Szálasi tehát egyik percről a másikra cserbenhagyta Sztójayt, addigi sok-sok hűségnyilatkozata és fogadkozása ellenére, a Mecsér-kombináció kedvéért.
Vajna, az utasításnak eleget téve, már másnap, július 17-én felkereste Sztójayt, aki azonban azzal próbálta a kormányzói kihallgatás ügyét elodázni, hogy „most nem alkalmas az idő egy kormányzói kihallgatásra, mert esetleg a Kormányzó elutasítja”.
Sztójay ismét felvetette a jobboldali erők koncentrációjának szükségességét, hogy „erőt lehessen mutatni a Kormányzó felé”, és hogy ehhez megnyerje a Nyilaskeresztes Párt jóindulatát, feledve a május 17-i és június 16-i kellemetlen „epizódokat”, kijelentette: ő nem engedett a Nyilaskeresztes Párt ellen fellépő erőknek, mert meggyőződött arról, hogy „Szálasi egy becsületes katona, egy áldozatos ember”.
A dicsérő kijelentés „ára”: a Nyilaskeresztes Párt is osztozzon a felelősségben, lépjen be a kormányba, és fogadja el a Tasnádi Nagy András által a napokban előterjesztendő összefogás-nyilatkozatot.
Vajna és Kovarcz még aznap éjféltájban felkeresték a PV-t, és egy órát tárgyaltak vele.
A Napló a tárgyalásról a következőket rögzítette:
Vajna Gábor pt. közli PV-vel, hogy ma este 12 h körül Imrédy Béla, Jaross Andor és Kunder Antal, tehát Rátz Jenővel egyetemben az összes imrédysták, lemondtak miniszterségükről: helyesen fűzi hozzá Vajna Gábor pt., hogy a patkányok menekülnek a süllyedő hajóról;
Kovarcz Emil: ma PV rendelkezésére felkereste Mécsért, kétszer beszélt vele, délelőtt és délután; közölte vele PV elgondolását; Mecsér igen megörül PV kijelentésének, hálásan köszöni, hogy ilyen súlyt ad személyének, ha szükség lesz rá, el is fogja fogadni a megbízatást, de csak abban az esetben, ha az Államfő írásban kötelezi magát azoknak a feltételeknek elfogadására, melyeket ő fog elébe nyújtani; érdekes volt Mecsér Andrásnak az ezt megelőző kijelentése, amelyben kihangsúlyozta, hogy a Kormányzó kezéből nem fogad el semmiféle megbízatást, mert a Kormányzó eddig a Nemzetet mindig félrevezette és becsapta; utóbbi kijelentést ma délelőtt tette, az elsőt viszont, ami tehát végső döntésnek is tekinthető, ma délután tette, miután úgy látszik a németekkel beszélt, és Kovarcz tv. másodszor kereste fel;
Mecsér kijelentette, hogy a Kormányzó, környezetének befolyása alatt, reakciós polgári vagy katonai kormányt akart volna beállítani, amit a németek természetesen nem fogadtak el; szóba került a Kormányzó környezetében egy puccsszerű kibontakozási kísérlet a MÉP-pel Bárdossy László miniszterelnöksége alatt; a katonai kormányban részt vettek volna angolszász beállítottságukról közismert tábornokok;
Mecsér szerint a németek is foglalkoznak egy magyar katonai kormány beállításának lehetőségével, és felmerült volna állítólag Beregfy vezérezredes neve, aki erre talán a legalkalmasabb lenne; az itt működő új hírszerző csoport is az agyoncsépelt egységkísérlet alapján áll; felmerült volna az a gondolat is, ha a jobboldali pártok összefogása nem sikerül, a németek fogják az összes politikai pártokat feloszlatni; ilyen feloszlatási terv fennállott már, Sztójay azonban tiltakozott ellene, és nem engedte meg;
felfogása szerint a németek két-három napon belül akarják a magyarországi belpolitikai válságot felszámolni és a belső életet nyugvópontra hozni; német beavatott köröktől úgy értesült, hogy még nincsen veszve minden, a németek még mindig nem akarják a végső tanulságot levonni, mert még mindig azt szeretnék, hogy magyar tényezők hozzák rendbe az országot; Mecsér kijelentése szerint Veesenmayernek igen jó véleménye van a Nyilaskeresztes Pártról;
PV döntése:
Vajna Gábor pt. számára: keresse újra fel a miniszterelnököt még július 18-a folyamán és mondja meg neki, hogy PV számára a kihallgatást eszközölje ki, ne törődjék vele, hogy ez meddő lesz-e vagy sem; PV Államfő szájából akarja hallani, hogy a szélsőjobboldali kibontakozás ellen van, hogy ellenez minden alkotmányos kibontakozási lehetőséget a nemzetiszocializmus felé;
ezzel párhuzamosan menjen el Ambrózyhoz is, és tőle is kérje a kihallgatás eszközlését;
amennyiben a Kormányzó mindkettőnek megtagadja a PV-vel való tárgyalását, ezt a körülményt mindkettő írásban adja a PV-nek;
a kormányzói kihallgatást PV július 20-ig kéri; amennyiben eddig választ nem kap, úgy fog dönteni, ahogyan azt a Nemzet érdeke és lelkiismerete tőle megkövetelik;
még július 18. folyamán keresse fel PV-t, és mondja meg, mit intézett ebben a kérdésben;
Kovarcz Emil pt. számára: jelentse ki az új német hírszerző csoport emberének, akivel még most éjszaka találkozik, hogy a német vezetés vegye tudomásul, hogy a belpolitikai kibontakozás érdekében még nem merítette ki az összes lehetőségeket, mert a Nyilaskeresztes Pártot és Hungarista Mozgalmat még mindig nem akarják tudomásul venni, és teljes félreállításával akarják a magyarországi helyzetet megoldani; a közvetlen német beavatkozásnak csak akkor lenne jogosultsága, ha a Nyilaskeresztes Párttal való kibontakozás is csődöt mondana; eddig azonban még odáig sem tudott jutni a Párt, hogy elfogadják-e őt erőtényezőnek a németek részéről vagy sem;
PV annak idején, pontosan március 31-én késő délután kijelentette dr. Höttlnek Vajna Gábor pt. lakásán történt találkozása alkalmával, ha a politikai pártokkal való kibontakozás csődöt mondana, úgy ne kísérletezzenek tovább ilyen megoldási lehetőségekkel, hanem állítsanak be egy magyar katonai adminisztratív kormányt, mely csak a folyó állami ügyeket intézné el, a politikai pártok viszont tovább folytathatnák szervezkedésüket a Nemzetben úgy, ahogyan azt a nemzetiszocialista világnézet és magyar gyakorlata megköveteli tőlük;
ilyen értelemben világosítsa fel Kovarcz Emil pt. az új német hírszerző csoport minden tagját;
vélemény: a német hivatalos vezetők úgy látszik rájöttek azokra a hatalmas kezdeti hibákra, amelyeket március 19. előtt és után követtek el a magyar helyzet megítélésében és kialakításában; azt akarják gyökeresen felszámolni, de félős, hogy még nagyobb hibát készülnek elkövetni;
a Kormányzó tényleg környezetének rabjává válhatott, mint öreg ember nem is tud már tőle szabadulni, nem tudja magát belőle kiszabadítani; a Pártnak és Mozgalomnak minden döntésében egyedül és kizáróan csak a Nemzet érdekeit szabad szem előtt tartania, az Államfő személye csak annyiban állítható be, amennyiben nem sérti a legtávolabbról sem a Nemzet nagy érdekeit;
PV megítélése szerint a helyzetet egy magyar adminisztratív kormánnyal lehetne a legjobban tisztázni és nyugvópontra hozni;
a Kormányzóval való együtthaladás kérdése július 20-ig kell, hogy eldőljön.
*
Kezdett unalmassá lenni a kilincselés a kormányzói audiencia érdekében; Vajna ugyanis július 18-án reggel ismét felkereste Sztójayt a kormányzói kihallgatás ügyében, de a miniszterelnök semmi biztatót nem tudott neki mondani. Hasonlóképpen eredmény nélkül járt Ambrózy kabinetirodai főnöknél. Ugyanaznap délután Csobánkán Szálasi másfél órás beszélgetést folytatott Hallerral – Kemény Gábor jelenlétében.
A találkozó legérdekesebb mozzanata: a német diplomata felajánlotta Szálasinak a Veesenmayerral való megbeszélés lehetőségét. Szálasi elfogadta az ajánlatot, azzal, hogy előbb, július 20-ig, „az Államfőnél személyesen akarja még tisztázni a helyzetet”.
Ugyanakkor a Napló szerint
PV újólag figyelmezteti dr. Hallert, hogy számára a kibontakozás szempontjából egyedül és kizáróan csak három tényező jön tekintetbe; a magyar Államfő, a mindenkori magyar miniszterelnök és Veesenmayer, a teljhatalmú megbízottja Hitlernek.
Szálasi ez alkalommal, nem utolsósorban még mindig a július elejei puccskísérlet nyomasztó hatása alatt, rendkívül élesen támadta Bakyékat:
A MÉP, az Imrédy-párt és a Baky-párt halálosan gyűlölik egymást, egyben azonban találkoznak minden elvi ellentét dacára abban, hogy a Hungarista Mozgalmat és az ezt képviselő Nyilaskeresztes Pártot meg kell semmisíteni, egyedül ez tartja össze őket.
Ami külön figyelemreméltó: Szálasi ismételten hitet tett Veesenmayer magyarországi vezető szerepe mellett, annyira, hogy egyszerűen „a német vezetés szétbontottságának” tulajdonította a puccskísérletet éppúgy, mint Horthy kormányváltoztatási tervét.
Ami viszont nem meglepő: Szálasi indokoltnak ismerte el azt, hogy a német politikai vezetés SS-alakulatokat vezényelt Budapestre és környékére – válaszul Horthy szegedi háziezredének Budapestre rendelésére.
Szálasi, híven önmagához, ismét túlértékelte a beszélgetés jelentőségét, a várható következményeket. A Napló az alábbi „véleményt” szűrte le:
A német vezetés, úgy látszik, adatokat gyűjt az eddig elkövetett diplomáciai hibák hátterének felderítése céljából; német hivatalos körök belátják, hogy Magyarországon a helyzetet a Nyilaskeresztes Párt nélkül megoldani nem lehet; rövidesen talán be fogják azt is látni, hogy imperialista módszerekkel nem lehet az új Európát megépíteni; de különösen talán azt fogják már végre valahára belátni, hogy a teljesen elvadult diplomáciájukban rendet kell kíméletlen kézzel teremteniök; a hírszerzés ne foglalkozzék diplomáciai ügyletekkel, hanem legyen a diplomácia száraz segédeszköze, amelyik szigorúan elválasztja egymástól magát a száraz tényt a hírszerző véleményétől és felfogásától.
A német „imperialista módszerek” kárhoztatása immár megszokott a Naplóban; Szálasi nem fejti ki pontosan, mit is jelent ez a gyakorlatban, mit ért ezen, de érdekes módon mindig akkor szidja az effajta módszereket, amikor a német hírszerzők, diplomaták nem úgy beszélnek és tevékenykednek, ahogyan az ő érdekeinek ez leginkább megfelelne.
Ha ugyanis nem mellőznék a Nyilaskeresztes Pártot, módszereik nem lennének imperialisták …
E nap, július 18. krónikájához tartozik az a levél, amelyet Kemény Gábor, a pártkülügyek vezetője intézett, nyilván Szálasi tudtával és jóváhagyásával Sztójay miniszterelnökhöz. Kemény, mintha azóta semmi lényeges esemény nem történt volna, ismét előterjesztette a június 30-i megbeszélésen említett három kérését, éspedig az SS-egyezmény hivatalos közlését, egy esti napilap engedélyezését, további „sajtópolitikai lehetőséget” a „hungarista út és cél bel- és külpolitikai tudatosítása” biztosítására. Majd – a PV utasítására hivatkozva – Kemény testvér megnyugtató választ kért az alábbi kérdésekre:
a) Van-e terve és elgondolása a kormánynak az angol-amerikai légitámadások megtorlására – „különös figyelemmel a hazai zsidó-angolszász-amerikai személyi és dologi érdekeltségére”;
b) „miután német példa nyomán lehetőség van arra, hogy fejes magyarországi zsidók kicserélésével magyar népi érdekeket is megmenthetünk hazánk javára, tervez-e a m. kir. kormány például [a] magyar hadifoglyok hazahozatali lehetősége érdekében ilyen zsidó csereakciót?”;
c) „hogyan vél a m. kir. kormány az első világháború alatti nemzetiségi törekvések és események megismétlődése elé gátat szabni” és hogyan akarja biztosítani a m. kir. kormány a magyarság hegemóniáját, végül
d) nem kellene-e kivonni a zsidó munkaszolgálatot a honvédség keretei közül és a belügyi kormányzat rendészeti szervezetében megszervezni?
A levelet Kemény Gábor írta alá, de az értelmi szerző Szálasi volt – és ebből, de csakis ebből a szempontból érdemel figyelmet. Túl a tájékozatlanságon – „a fejes magyarországi zsidók kicserélését”, azaz a Weiss Manfréd-SS-ügyletet senki, még Himmler sem ítélte meg úgy, hogy ezzel „magyar népi érdekeket” mentettek Magyarország javára, hiszen a részvényeket a SS kapta meg! -, túl a zavaros frazeológián, a levél bővelkedik olyan tősgyökeres „hungarista” fogalmakban, mint „a Nemzet erő- és értékvalóságának totalitása és egysége”, vagy „a belső bizalmon és tekintélyen alapuló hegemónia”; szembeötlő az egész levél apolitikus jellege. Aki a levelet sugalmazta, az tökéletes tájékozatlanságot árult el a valóságos helyzet ismerete tekintetében.
Különben Sztójay sohasem válaszolt erre a levélre.
*
Sztójay tehát megmaradhatott a miniszterelnöki székben, igaz ezt egyedül csak Veesenmayernek, pontosabban: a legfelsőbb német politikai vezetésnek, Ribbentropnak és Hitlernek köszönhette. De az ugyancsak ingatag belpolitikai helyzet továbbra sem látszott biztatónak. Érthető tehát, ha a miniszterelnök és a köréje csoportosuló politikusok, elsősorban a kormánypártnak és az Imrédy-pártnak a Veesenmayer-vonalhoz közelálló képviselői újabb egységpróbálkozásba kezdtek, valamiféle politikai pártszövetségbe szerették volna tömöríteni a jobboldalt – Sztójaytól Szálasiig.
Tasnádi Nagy András, a képviselőház elnöke 1944. július 19-én délelőtt 11 órára pártközi konferenciát hívott egybe. Az értekezleten képviseltette magát a Magyar Élet Pártja, az Erdélyi Párt, a Magyar Megújulás Pártja (az Imrédy-Jaross-párt), a Magyar Nemzetiszocialista Párt (a Hubay-Ruszkay-Baky-párt) és a Nyilaskeresztes Párt.
Tasnádi Nagy rövid megnyitó beszédében ismertette az értekezlet célját, kijelentvén, hogy miután
… az egy pártban való nemzeti összefogás nem jött létre, a kormány most egy erős pártszövetség létrehozását kívánja. E célból egy nyilatkozattervezetet szerkesztettek, a pártok megbízottai azt mérlegeljék, észrevételeiket tegyék meg, és az így létrejött megállapodást írják alá.
Mit tartalmazott az aláírandó pártszövetség-nyilatkozat? Hivatkozott arra, hogy „parancsolóan szükséges egy erőteljes nemzeti összefogás”, ennek előfeltétele mindenfajta pártpolitikai tevékenység felfüggesztése; a „szoros” szövetség célja: „az erőteljes jobboldali építő politika céljainak szolgálatában a leghatározottabban állást foglalnak minden olyan törekvéssel szemben, mely a nemzet megújulására irányuló munkának gátja lehetne”, ennek elérésére az egyezményt aláíró pártok szervezeteik működését a legszükségesebb adminisztratív teendőkre szorítják.
Az egyezménytervezet szerint a megalakítandó szövetség neve „Nemzeti Összefogás” lenne, amelynek intéző bizottságába a tömörülésben résztvevő pártok két-két tagot delegálnának.
A vitában elsőnek Rajniss Ferenc, a Magyar Megújulás Pártjának képviselője kért szót. (Az értekezlet lefolyásáról Kovarcz számolt be Szálasihoz intézett írásbeli jelentésében.)
Rajniss: Ami ma van, az katasztrófa, a kormány munkája egyszerűen nevetséges. Annak hibrid összetétele talán még nem lett volna akadálya az eredményes munkának. Megállapítja pártja nevében, hogy a komoly munkát a pártok nem akadályozták.
A nemzeti erők összefogása nem a pártoktól függ, azok semmit sem tehetnek, míg meg nem szűnik az a felelőtlen befolyás, amely minden eredményes munkát lehetetlenné tesz.
A kormány mögött egy klikk működik az Államfő környezetében, melynek sikerült elérnie, hogy a Kormányzó a kormány háta mögött aláírta egy másik kormány kinevezését. A Kabinetiroda III/19 óta sem változott semmit összetételében, s az továbbra is a felelőtlen második kormány szerepét játssza. Ez ellen a klikkuralom ellen a kormány semmit sem tehet, az minden munkáját elgáncsolja.
A nyilatkozatot pártja elfogadja, ha garanciát kap, hogy a klikk uralma megszűnik. Két hét alatt két puccskísérlet volt, azokat nem a pártok csinálták. Tehát kik?
Teleki: A nyilatkozattal elvileg egyetért. Feltétele azonban, hogy a pártmunka beszüntetésével egyidejűleg a társadalmi egyesületek működését és a megyei igazgatás depolitizálását is hajtsák végre. A nyilatkozatba kívánja még felvenni, hogy az összefogás célja egy új, szociálisabb Magyarország megteremtése.
Szőllősi: Megállapítja, a kormány munkáját a pártok nem akadályozták, annak minden lehetősége megvolt az eredményes munkára. Javasolja az általános választást, mely egyedül döntheti el, kinek van joga az ország ügyeit intézni. A nyilatkozatban szereplő azon kitételt, hogy „jobboldali politikát kívánunk folytatni” nem fogadja el, mert ez semmi konkrétumot nem tartalmaz. Ma mindenki jobboldali. Kívánja, hogy az összefogás célja „nemzeti és szociális” politika megteremtésében legyen rögzítve.
A „jobboldali politika” megjelölés semmi konkrétumot sem jelent, senki sem tudja, mit kell az alatt érteni. Egy teljesen határozatlan megjelölés, teljesen határozatlan céllal. Azt csupán úgy lehetne meghatározni: „jobboldali az, ami nem baloldali”. Ma határozott állásfoglalásra és annak megfelelően határozott célkitűzésre van szükség. Szögezzük le nyíltan: ma nemzetiszocialista politikát kell csinálni, s lássa be végre a kormányzat, azt nemzetiszocialistákkal is lehet csinálni, minthogy szőlőből is lehet bort készíteni.
A vita során nem sikerült elsimítani a kormányt támogató pártok és az ellenzéki szélsőjobboldali pártok között mutatkozó lényeges ellentéteket, amelyek elsősorban a hatalomban való részesedés, az egymással szemben táplált bizalmatlanság miatt áthidalhatatlanoknak tűntek.
Tasnádi Nagy – legalábbis Kovarcz feljegyzése szerint – elismerte:
… a kormány háta mögött felelőtlen egyének politizálnak. Egy klikk működik, mely akadályozza a kormányzat munkáját. Ez ellen azonban nem alkotmányos formák között semmit sem tehet a kormány, legfeljebb lemondhat, ha a bizalmat nem érzi az Államfő részéről.
A pártközi konferencia végén Tasnádi Nagy megállapította:
… az értekezlet nem járt eredménnyel, s megkérdezte, nem tartjuk-e célszerűnek a miniszterelnök urat felkérni, személyesen indokolja meg az összefogás szükségességét. Igenlő válaszra telefonon felhívta Sztójayt, ki a minisztertanácson való elfoglaltságára hivatkozva, az értekezletnek 16,15 h-ra való újbóli összehívását kérte.
Az értekezlet lefolyásáról Kovarcz és Szőllősi 15 óra 30 perckor jelentést tettek Szálasinak a Hűség Házában, majd „átvették a délutáni értekezletre vonatkozó utasításokat”.
Ettől a tárgyalásról Kovarcz a következőket jelentette:
Tasnádi röviden összefoglalta a délelőtt felmerült kívánságokat Sztójay jelenlétében.
Így felhozta a MÉP azon kívánságát, a nyilatkozatba „jobboldali politika” helyett „szociális Magyarország” felépítését vegyük fel az összefogás céljául; továbbá, hogy a társadalmi egyesületek is depolitizáltassanak. Sztójay: Elfogadom!
Ezután Rajniss indítványát ismertette a kormány mögött működő felelőtlen, de nagy befolyású politikai klikk megszüntetésére. Sztójay: Elfogadja, kéri Rajnisst, kívánságait konkrét[an] jelölje meg. Rajniss: Írásban fogom a miniszterelnök úrnak átadni.
Sztójay ezután igen drámai hangon vázolta az ország helyzetét. Mohács felé megyünk, ha most, a 12. órában – amely talán már el is múlt pár perccel – össze nem fogjuk a nemzeti erőket. Külpolitikai helyzetünk kritikusabb már nem lehet, itt különösen a keleti hadszíntérre gondol. Ezért nyomatékosan hangsúlyozza: az összefogásnak 24 óra alatt létre kell jönnie. Eddig is minden párt iránt megértéssel volt, s ezen a jövőben sem kíván változtatni. Nem tudja azonban akceptálni egyes pártoknak a szervezés és pártpropaganda folytatására vonatkozó álláspontját. A propaganda irányítását a kormány fogja kézbe venni és irányítani. Kéri a pártok vezetőit, szálljanak magukba, jól fontolják meg még egyszer álláspontjukat, mert holnapra minden körülmények között kedvező döntést vár. Sajnálja, hogy a Pálffy-párt részéről megjelenteknek nincs felhatalmazásuk kötelező állásfoglalásra, ezért kéri őket, intézkedjenek, hogy a holnapi értekezleten Pálffy is jelenjen meg, s ha másként nem tudna Dunakilitiből feljönni, rendelkezésre áll a miniszterelnökség egyik autója.
Szőllősi tv. ekkor bejelenti, Pártunknak sincs módjában mindaddig állást foglalnia, míg PV tv. választ nem kap VI/16-án a miniszterelnök úrnak feltett kérdésére. Arra a miniszterelnök úr 8 nap alatt ígért választ, de azt még a mai napig sem kapta meg PV tv. Ezen bejelentés láthatóan megzavarta Sztójayt. Rövid gondolkozás után megkérdezte, van-e tudomásunk PV tv. VI/16-án feltett kérdéséről. Tagadó válaszunkra azt felelte, vannak politikai szempontok, amelyek miatt eddig nem válaszolhatott; kéri a PV tv.-t, holnap (VII/20-án) 10 h-kor a miniszterelnökségen keresse fel.
Ilyen előzmények után, 1944. július 20-án 10,45-12,10-ig került sor a Szálasi-Sztójay-megbeszélésre a Miniszterelnökségen. Lényegesebb mozzanatai:
Előbb Sztójay fejtette ki, miért tartja fontosnak az összes pártok legszorosabb együttműködését (a Napló szerint a miniszterelnök okfejtésében „az ismert indokok szerepeltek, ahogyan a Napló már rögzítette ezeket”),
hangsúlyozva, hogy
minden pártnak és személynek kölcsönösen áldozatokat kell hoznia a kibontakozás érdekében; kifejezésre juttatta, hogy a rendes munka érdekében minden eszközt igénybe fog venni; nem akar kényszert alkalmazni, minden párt lelkiismerete szerint cselekedjék, de oly nehéz helyzetben van az ország, hogy a pártoknak félre kell állítaniok minden politikát és világnézeti marakodást és politikamentes munka végzését kell lehetővé tenniök …
Válaszul Szálasi felsorolta indokait, hogy a Nyilaskeresztes Párt miért nem fogja aláírni az egységtervezetet. Érvei meglehetősen zavarosak voltak. Szó esett bennük a „plutokrata-marxista-judaista” világnézetről, a Sztójay-kormányról pedig azt mondotta, hogy „ugyanazokat az alapelveket hangoztatja, mint elődei”, szidta a szélsőjobboldali konkurenciát, Reményi-Schnellert, Jarosst, Bakyt, majd szinte hihetetlen önteltséggel kijelentette:
A PV jelenleg is a koalíciós megoldás híve, de a koalíciót a Párt akarja vezetni; ebbe a koalícióba a PV mindenkit be fog kényszeríteni, aki magát szélsőjobboldalinak mondja, Imrédyt is, hogy bebizonyíthassa, milyen kiváló szakember; aki pedig nem akar részt venni benne és csak a száját járatja, Nagykanizsára fog kerülni [az internáló táborba – A szerk.], hogy nemzetiszocialista tisztességet tanuljon; a koalíció belső munkáját azonban kíméletlen erővel gyeplővel akarja tartani a Párt, hogy mindenki az ő helyén dolgozzon és ne dugja máshová az orrát;
Válaszul Sztójaynak arra a megjegyzésére, hogy mindenkinek áldozatot kell hoznia,
PV elismeri, hogy mindenkinek áldozatot kell hoznia; éppen ezért a következőket vegyék tudomásul: a Nyilaskeresztes Párt és a Hungarista Mozgalom 1935-től 1944-nek a mai napjáig mindenkor áldozatot hozott, tehát kiérdemelte a legteljesebb jutalmat; a kormányban levő urak és pártok 1935-től a mai napig csak jutalomban részesültek, illendő tehát, hogy már egyszer áldozatot is hozzanak, hozzák is tehát meg; ez a mérlegbeállítás az egyedüli igaz, helyes, jó és hasznos, más mérlegbeállítással nem lehet megcsinálni az egészséges kibontakozást.
Tasnádi Nagy egységtervezetét Szálasi azzal intézte el, hogy az nem más, mint „az Imrédy részéről annak idején Rátz Jenő útján tett jogfolytonos utódja … határozottan és kimondottan Imrédy-stílusban tartott fogalmazás, amely mögött így természetesen egyedül és kizáróan csak Imrédy kezdeményezése van”.
Figyelemreméltó viszont a Napló következő passzusa, különösen, ami a németek beleszólását illeti a magyar ügyekbe:
A miniszterelnöknek arra a megjegyzésére, hogy ő olyan kerethez kötött, melyet a németek adtak meg számára és amelyen ennélfogva sem tágíthat, PV megjegyezte, hogy akkor vegye tudomásul a miniszterelnök, hogy a Párt viszont nem hajlandó a keretet tartalommal megtölteni, ha viszont ezt megkívánják tőle, úgy a Párt megköveteli a jogot, hogy a keret kialakításába is legsúlyosabb beleszólása legyen …
Szálasi ez alkalommal minden előbbinél erősebb hangnemet használt („komolyan figyelmezteti a miniszterelnököt”, továbbá: „mérhetetlen tudatlanságra vall az, hogy …”, „ostoba felfogásra vall az a nézet, hogy …”), végül közölte, hogy a Nyilaskeresztes Párt azért nem vehetné tudomásul az egységkezdeményezéseket, mert véleménye szerint
… még nem merítették ki a kibontakozás céljaira az összes belpolitikai lehetőségeket; így elsősorban a Nyilaskeresztes Pártot nem akarják semmiképpen tudomásul venni annak dacára, hogy mindenki előtt világos, hogy a Nyilaskeresztes Párt az egész kérdésnek ugrópontja; mert ilyen a helyzet, PV a Tasnádi Nagy András írásbeli tervezete helyett a következő javaslatokat teszi a miniszterelnöknek a kibontakozásra;
teremtsen kíméletlenül rendet miniszterei között, szorítsa mindegyiket arra, hogy csak saját feladatkörével és hatáskörével foglalkozzék; ezzel párhuzamosan tegyen két döntő lépést;
az egyiket az Államfő felé; tisztázza az Államfőnél a kérdést, hogy mint alkotmányos Államfő akarja-e az ügyeket vezetni;
a másikat a nemzet felé, és kérje tőle a feltétlen hitet és bizalmat választások segítségével.
Amikor Sztójay megpróbált ismét azzal érvelni a választások megtartása ellen, hogy „választásokat nem lehet csinálni a háború alatt”, Szálasi így válaszolt:
A miniszterelnöknek egészen biztosan minden párt azt mondja, hogy a Nemzet mögötte áll, de PV meg van róla győződve, hogy a Nyilaskeresztes Párt az egyedüli, amelyik ennek alapján a választást követeli, mert a többiek biztosian elbújnak az ürügy mögé, hogy háború van, választani tehát nem szabad; vagy maga mögött érzi valaki a Nemzetet, akkor meg követelje a választást is, vagy nem, akkor meg tartsa be a száját és ne verje mellét, hogy a Nemzet mögötte áll …
Ha ez az út nem járható, akkor Sztójay
kérjen az Államfőtől megbízást adminisztratív kormány alakítására, amelyben csak ő volna a miniszter, a többi minisztériumokban csupán az adminisztratív államtitkár vezetése alatt folyna a munka …
Végül, ha ez nem lehetséges, teljes „polgári” megoldást javasol, azaz a miniszterelnök hozzon létre egy új kormánypártot a MÉP-ből, az Erdélyi Pártból és az Imrédy-pártból.
A Sztójay-Szálasi-találkozó utolsó mozzanata (beszélgetésnek aligha lehet nevezni, hiszen – legalábbis a Napló szerint – folyton csak Szálasi beszélt), a Naplóból így maradt ránk:
Megmondja PV a miniszterelnöknek, hogy eddig nem tett mást, mint bőgött neki, bőgött az Államfőnek, és könyörgött Veesenmayernek, hogy még ne tegyen kíméletlen megoldás felé lépést, mert biztosan meg lehet csinálni azt szépszerével is, most már nem fog tovább sírni, mert elég volt ebből a négyhónapi türelmi időből, amit a németek is teljes joggal felmondhatnak; a felhozott indokok és a Sztójaynak adott javaslatok alapján bejelenti PV a miniszterelnöknek, hogy Pártjának megbízottai nem fogják aláírni a Tasnádi Nagy András-féle tervezetet, ellenben biztosítja Sztójayt változatlan bizalmáról és arról, hogy a Párt úgy, mint eddig, a továbbiakban is harcolni fog minden pártösszefogás nélkül is, mint eddig, a plutokrata-marxista-judaista rendszer minden megnyilvánulása, minden reakciós kísérlet, az álnemzetiszocializmus minden ténykedése ellen és a nemzetiszocialista Európa-közösség, valamint a magyar-német élet-, társ- és sorsközösség mellett;
PV bejelenti továbbá Sztójaynak, hogy az Államfőnél megfelelő lépéseket kezdeményezett, melyekről Sztójay is tud; a további lépések megtételére nézve teljesen szabad kezet tart fenn magának; Veesenmayerhez is el fog menni, hogy véleményét megadja a helyzetről és nála is megtehesse javaslatait a kibontakozás érdekében; kijelenti Sztójaynak, hogy vállalja minden tettéért a felelősséget, és mindenkor úgy fog cselekedni; ahogyan azt a Nemzet érdeke és lelkiismerete számára parancsolják.
Sztójay utolsó kérdése az volt, hogy PV felfogása szerint a választások mindent tisztáznak [-e]; PV határozottan kijelentette, hogy igen, de hozzáfűzte, hogy nem a jelenlegi választójogi törvény alapján.
Szálasi már a Sándor-palota egyik tanácstermében tájékoztatta Szőllősit, Kovarczot és Vajnát a miniszterelnökkel folytatott „eszmecseréről”, továbbá arról a döntéséről, hogy a Nyilaskeresztes Párt nem írja alá az egységtervezetet – ezt az álláspontot képviselje Szőllősi és Kovarcz a pár perc múlva összeülő pártközi értekezleten Vajna pedig ismét megbízást kapott a kormányzói kihallgatás kieszközlésére; „a kihallgatást sürgősen kéri, mert napokon belül döntetni akar minden olyan kérdésben, mely a kibontakozás végleges végrehajtását elősegíti”.
*
A pártközi konferencia nem hozott meglepő eredményt: a kormánypárt, az Erdélyi Párt és az Imrédy-Jaross-féle Magyar Megújulás Pártja képviselői bejelentették aláírási készségüket, a Pálffy-Baky-féle nemzetiszocialista frakció, valamint a Nyilaskeresztes Párt viszont elutasította a „Nemzeti Összefogás” megteremtését.
A kormánypárt szélsőjobboldali elemeinek egységtörekvése tehát kudarcot vallott, nem utolsósorban azért, mert a Winkelmann-Höttl-vonal, azaz az SS és a Gestapo nem helyeselte. Ez kitűnik abból, hogy egyrészt Bakyék az egységtervezet ellen foglaltak állást, másrészt abból, hogy július 20-án reggel 9 óra 45 perckor, tehát még a pártközi konferencia előtt, Kovarcz és Vajna felkereste Höttlt, hogy kifejezésre juttassák aggályukat, hogy
… a reakciós klikk képes fegyveres ellenállás provokálására, illetve avval számol. Németország ma a külső helyzetre való tekintettel ez elől ki fog térni, s így belpolitikai elképzeléseik végrehajtását nem fogja semmi sem akadályozni.
Höttl azt felelte, hogy reakciós kísérletet semmi szín alatt sem fognak megtűrni.
Amikor pedig Kovarcz megkérdezte, hogy elfogadhatják-e a Sztójay-kormány tervét a pártok szervezkedésének és propagandatevékenységének megszüntetésére, Höttl – bár hangsúlyozta, hogy ez csak magánvéleménye, azt ajánlotta, hogy a Nyilaskeresztes Párt ne teljesítse a kormány kívánságát.
Kovarcz és Vajna, mint említettük, találkozott Szálasival a miniszterelnöki „tárgyalás” után és a pártközi konferencia előtt – és feltehetően a két alvezér tájékoztatta a PV-t Höttl „magánvéleményéről”. Szálasi tehát még nyugodtabban adhatta ki utasítását képviselőinek a negatív álláspont elfoglalására.
De ekkor még sem Höttl, sem Szálasi vagy Sztójay nem tudott róla, hogy aznap a Vezéri Főhadiszálláson merényletet kíséreltek meg a Führer ellen, a birodalmi fővárosban pedig ügyetlen katonai puccskísérlet hiúsult meg. A Nagy Koalíció katonai csapásai megingatták a Harmadik Birodalmat, amelynek már tábornokai sem hittek a végső győzelemben. S éppen ezek a nagyobb horderejű események azok, amelyek egyfajta „béka-egér harc”-jelleget kölcsönöztek a jobboldal szánalmas egységtörekvéseinek.
SaLa
Kérjük, anyagilag támogassa a Bal-Rad-ot! – a blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható 
piktogrammra kattintva Pay-Pal-on
-vagy közvetlen postai úton:
Szabó Péter 2747 Törtel, Petőfi-ut. 12.
HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVÉSZ!
A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.hu/koszonet
Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.hu-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá! De legalább LÁJKOLD! – hiszen azzal is tudsz segíteni!