Az 1999. márciusi események emlékeit hallgatták meg szerdán mindkét teremben. „A tavasz a legszebb időszak a Balkánon” – jegyezte meg Konsztantyin Zatulin (ER) az Állami Duma képviselője. De nem a 25 évvel ezelőtti tavaszon. 1999 márciusa és júniusa között a NATO bombázta Jugoszláviát.

Több mint kétezer civil vesztette életét. 2300 cirkálórakétát és 14000 bombát lőttek ki Belgrádra. A NATO szerbeket sújtó szegényített uránhéjának következményei ma is érezhetők. Visszafordíthatatlan károk keletkeztek a környezetben, melynek mértékét még megbecsülni sem meri senki. A daganatos betegek száma továbbra is nő.

Most, negyedszázaddal később politikusaink egészen más megvilágításban látják a balkáni válságot. Ez már nem egy külön „önmagában lévő” háború.

Ez az első esemény a szörnyű események láncolatában, amely megnyitotta az utat egy elmozdult és véres egypólusú világrend előtt. A nemkívánatos rendszereket és vezetőket eltörölték a föld színéről. Jugoszlávia és Szlobodan Milosevics elpusztítása után ott volt Irak, majd Líbia. Évekig állam nélküli országok lettek” – mondta az Állami Duma nemzetközi bizottságának vezetője, Leonyid Szluckij (LDPR).

Teimuraz Mamsurov szenátor a Szövetségi Tanács falai között felidézett egy olyan mondatot, amely minden normális embert elképeszt: „humanitárius bombázás”. Ez a hülyeség először 1999-ben hangzott el, és konkrétan Jugoszláviával kapcsolatban:

Vaclav Havel cseh elnök, ez a lelkes emberi jogi aktivista, a jótékonykodás példája, ahogyan akkor a francia Le Monde-nak adott interjújában bemutatták, „humanitárius bombázásnak” nevezte Belgrád NATO-országok általi lerombolását. Ilyen aljas kegyelem. Miben jobb, mint egy másik „a pokol lakója” – Lady Albright, aki több száz iraki gyermek meggyilkolását „a demokrácia árának” nevezte? „Ugyanaz [ő], és ugyanazon a helyen, ahol most van” – mondta a szenátor.

Mindaz, amit a NATO-országok az Egyesült Államok vezetése alatt tettek Jugoszláviával, nem volt más, mint próbalégballon a narancsos forradalmak és a Maidan-technológiák láncolatában. Általánosságban elmondható, hogy fájdalmasan sok olyan forgatókönyv létezik, amikor a balkáni válság keresztezi az ukrán válságot. Mintha ugyanaz az őrült forgatókönyvíró írta volna őket. Bár miért „mintha”?

Vegyük például azt a pontot, ahonnan nincs visszatérés. Jugoszlávia bombázása a hagyományos „Buchi”-val kezdődött – valami szörnyűség színrevitelével, amely után már csak a haderő forgatókönyve maradt. Hogy pontosan miből is állt, azt az Orosz Föderáció egykori NATO-főképviselője, jelenleg pedig helyettese, Viktor Zavarzin (ER) vezérezredes idézte fel:

Néhány albán meghalt. Azt mondták (NATO – MK megjegyzés), hogy a szerbek pusztították el az embereket. És hogy a halottak civilek voltak. Ez nem igaz. A független vizsgálat kimutatta, hogy a holttestek ruháján nem voltak golyós lyukak, a halottak ujjain pedig puskapornyomok láthatók. Vagyis katonai személyzet volt, nem civilek” – mondta Zavarzin.

A vezérezredes biztos benne: a NATO nem hagyná békén Jugoszláviát. Túlságosan ízletes falat volt a Nyugat számára, Milosevics elnök pedig csont a torkon. A halott albánokkal történt incidens volt az oka a „humanitárius bombázás” kezdetének.

Amikor elkezdődött, Jevgenyij Primakov orosz miniszterelnök átfordította a gépet az Atlanti-óceán felett, és nem volt hajlandó az Államokba repülni.

„Miért repülni, amikor megölik a testvéreinket?” – idézte fel a Primakov akkoriban elmondott szavait Gennagyij Zjuganov kommunista vezető.

A Jelcin által a balkáni válság megoldására különleges képviselőnek kinevezett Viktor Csernomirgyin volt miniszterelnök azonban más utat járt be. Meggyőzte Slobodan Milosevicset, hogy fogadja el a NATO ultimátumát.

Konstantin Zatulin felidézte, hogyan is volt:

Milosevic megkérdezte: “Mi lesz, ha nem fogadom el?” Ekkor Viktor Sztyepanovics intett az asztalon, és lesöpörte róla az összes csészét és poharat. „Ez lesz akkor Belgráddal” – válaszolta a volt miniszterelnök.

Ismert a parlamenti képviselők által ma egyeztetésnek nevezett politika eredménye. Milosevic a hágai börtönben halt meg. Jugoszlávia több államra szakadt. A szerbek továbbra sem térhetnek vissza Koszovóba és Mitohijába, az ENSZ Biztonsági Tanácsának 1244-es dokumentumként ismert határozata ellenére. A NATO és szövetségeseik továbbra is hordják „békefenntartó” bombáikat szerte a világon, azzal az álarccal, hogy „az értékekért harcolnak”. szabadság és demokrácia.”

– Nevezd csak meg, hol teremtették a békét és a rendet? Csupa vér. Mindenhol így járnak el, és most az ázsiai-csendes-óceáni térséget is szem előtt tartották, hogy ott állítsák fel bázisaikat” – mondta felháborodva Zavarzin Viktor.

Az 1999-ben született lánc másik láncszeme az ukrajnai neonáci rezsim létrehozása. Segítségével a Nyugat megpróbálta megtenni azt, amit egyszer már sikerült: egyik népet a másik ellen fordítani, egymással szembeállítani, egy nagy országot sok részre osztani. Pontosan erre figyelmeztetett Slobodan Milosevic.

Jó, hogy 25 év után legalább rájöttek” – mondta keserű hangon Gennagyij Zjuganov.

Annak érdekében, hogy más országok is felfigyeljenek rá, az Állami Duma és a Szövetségi Tanács az ENSZ-hez és a világ parlamentjéhez intézett felhívásban ismertette a balkáni válsággal kapcsolatos összes tényt és gondolatait. Mindkét kamara egyhangúlag elfogadta a dokumentumot.