(idézet: Szálasi naplója – A nyilasmozgalom)
14
„Ezek az urak
kiárusítják az országot”
Sztójay négyheti várakoztatás után végre június 16-án hajlandó volt fogadni a már nagyon türelmetlen PV-t. Ezúttal Szálasi nem vitte magával alvezéreit, a beszélgetés a miniszterelnök hivatali dolgozószobájában négyszemközt zajlott le.
Sz kijelenti a miniszterelnöknek, hogy a május 17-i keltezéssel hozzá intézett levelét félreértette: beismeri, hogy hibázott, midőn a levelet személyesen több pt. jelenlétében adatta át a miniszterelnöknek, mert így a miniszterelnök is arra kényszerült, hogy tanút vegyen maga mellé a levél átvételekor, viszont a levél tartalmát nem hallgathatta el a tanúként maga mellé vett helyettese előtt, így nem az a válasz született meg, melyet a levél tartalma megkívánt volna; arra kéri a miniszterelnököt, hogy mindaddig, míg kettőjük között a tárgyalások folynak és döntésre nem érlelődtek, tartsák mindketten titokban a négyszemközti beszélgetést, annak anyagát kezeljék bizalmasan, ez alól kivétel csupán az Államfő előtt teendő ezzel kapcsolatos szükséges jelentéstétel képezzen;
Miniszterelnök: PV kérését és indokolását tudomásul veszi fejbólintással.
Szálasinak arra az előzőleg már írásban feltett kérdésére, hogy a miniszterelnök szükségesnek tartja-e a Nyilaskeresztes Párt és a Hungarista Mozgalom részvételét a kormányban és a kormányzatban, Sztójay kitérően válaszolt. De a PV-t ez nem zavarta és kifejtette:
Pártja csak olyan koalícióban fog részt venni, melyet ő vezet személyi és tárgyi részében egyaránt … A többi jobboldali pártok is tekintetbe jönnek tehát, ez természetes is, de a Párt beleszól minden személy kiválasztásába.
Továbbá:
Tárgyi részében szóló vezetés annyit jelent, hogy a Nyilaskeresztes Párt határozza meg a parancsolóan szükséges nacionalista és szocialista kibontakozás egész tervét, ennek sürgősségi sorrendjét és végrehajtási módját; ilyen feltételek mellett PV vállalja a teljes felelősséget az ügyekért.
Szálasi tehát csak a levél átadása körül elkövetett formai hibák miatt követte meg Sztójayt, de semmit nem vont vissza a május 17-i levél tartalmából.
Ezen a platformon viszont Sztójay és az uralmon levők nem tárgyalhattak a pártvezetővel a hatalomban és a felelősségben való részvállalásról. Persze, Szálasi elképzelései szerint ilyen tárgyalásra nem is lett volna szükség: ő diktálni akart, nem tárgyalni, a legfontosabb hatalmi pozíciók birtokában esetleg juttatott volna néhány morzsát Sztójaynak és barátainak.
A valóságos politikai erőviszonyokból azonban 1944. május végén, június elején nem lehetett arra következtetni, hogy Szálasi „kibontakozási” elgondolásait akár Horthy hajlandó lenne elfogadni, akár a megszálló német katonai vagy politikai vezetők azok megvalósítását fegyveres erővel vagy diplomáciai úton elő akarnák segíteni.
De e taktikai hiba mellett és ezen túl még egy durva, szinte jóvátehetetlen hibát is elkövetett Szálasi, amikor Sztójaynak, aki mögött mégiscsak mintegy két évtizedes diplomáciai pályafutás állott, gőgösen kijelentette:
A miniszterelnökön csupán az adminisztratív felelősség van jelenlegi helyzetében is, viszont PV-n és égész Pártján a teljes történelmi felelősség Nemzetünkkel és az új Európával szemben is.
Teljességgel érthető, ha ezek után a vérig sértett Sztójay nem kívánt Szálasival érdemben tárgyalni, és nincs semmi különös abban, hogy éppen a legfontosabb dologról, Horthy kormányzó leveléről és az emiatt kirobbant kormányválságról egyetlen szót sem szólt.
Türelmesen meghallgatta tehát Szálasit, amint az a maga sajátos politikai gondolatmenete alapján a magyar politikai életben működő négy csoportot jellemezte. Az első: „az angolszász-zsidó világ visszaállításáért” dolgozik, a második
határozottan és kimondottan a németek szuronyára támaszkodik … ezek a férfiak egyenesen kiárusítják ezt az országot úgy politikai, mint gazdasági, mint társadalmi, mint politikai vonatkozásban.
(Szálasi itt Baky és Imrédy tevékenységét ecsetelte, ahogyan azt már előzőleg többször is tette);
a harmadik a közömbösök csoportja,
végül a negyedik csoport, amelyik gerincét a Nyilaskeresztes Párttól kapja, lelkét pedig a Hungarista Mozgalomból – a legnagyobb, legerőteljesebb.
A Napló így folytatódik:
Tudomásába adja a miniszterelnöknek, hogy a miniszterelnök személyét az országban mindenki élesen elválasztja a kormány többi tagjától, megbízik benne, őszinte, egyenes férfinak ismerik, és nyugodt lehet afelől, hogy az országban mindenki tisztában van vele; annál kevésbé bírják kormányának többi tagjait, ezek felé se hit, se bizalom nem árad; éppen ezért szükséges, hogy a kibontakozás minél előbb a kölcsönös hit és bizalom útjára lépjen;
ismerteti a miniszterelnökkel az ismertetett belpolitikai csoportok százalékarányát; PV szerint ezek a következők:
az angolszász-zsidó csoporté húsz százalék,
a német szuronyokra támaszkodó csoporté igen kedvezően számítva tíz százalék;
a közömbösök csoportjáé húsz százalék;
az igaz nacionalista és igaz szocialista [így!] rendet követelő csoporté igen szűken számítva ötven százalék;
A PV megkéri a miniszterelnököt, hogy mindazt, amit PV neki most mondott és javaslatát is, jelentse meg az Államfőnek; ezt azért tartja szükségesnek, mert akárhogyan is megegyeznének négyszemközt, a döntő szó mégis az Államfőé lesz; fontos tehát, mielőtt végleg megállapodnának, hogy az Államfőnél tisztázza a miniszterelnök, hogy az Államfő szükségesnek tartja-e egyáltalában a Nyilaskeresztes Párt részvételét a kormányban, s csak az Államfő döntése után rögzítenék ketten végleges magatartásukat; de akárhogyan is döntene az Államfő, PV ezenkívül is parancsolóan szükségesnek tartja, hogy az Államfőnél kihallgatásra jelentkezzék, hogy megjelenthesse személyesen, szóban, felelős nézetét a jelenlegi helyzetről; kéri tehát a miniszterelnököt, hogy ezt a kihallgatását tegye lehetővé;
A PV tudomására hozza a miniszterelnöknek, hogy tekintettel a jelenlegi teljesen tisztázatlan helyzetre, szükségesnek tartja, hogy lépéseket kezdeményezzen olyan irányban, hogy Hitler őt kihallgatáson fogadja; ezt a lépését be akarja vezetni egy emlékirattal Hitlerhez, melyben a jelenlegi helyzetet és a belőle adódott felelősségét fogja rögzíteni, kihallgatásának céljából pedig annak a kérdésnek tisztázását akarja állítani, hogy a német felelős vezető hogyan akarja megépíteni az Európa-közösséget, benne milyen helyet lát célszerűnek Magyarország számára és mi a célja egyáltalában Magyarországgal; a PV emlékiratának másolati példányait egyidőben fogja átadni a Kormányzónak és a miniszterelnöknek is akkor, amikor a német hivatalos vezetőknek emlékiratát átadja.
A Napló szerint az eddig elhangzottakhoz Sztójay semmi észrevételt, ellenvetést nem tett. De nem válaszolt Szálasinak arra a kívánságára sem, hogy szeretne újból Horthy színe elé jutni, valamint azt is megjegyzés nélkül hagyta, hogy magával Hitlerrel óhajtja Magyarország helyzetét tisztázni; ez utóbbi azért is figyelemreméltó, mert Sztójay éppen tíz nappal korábban járt a Vezéri Főhadiszálláson a Führernél, így a miniszterelnök – ha akar – feltehetően tudott volna erről a kérdésről egyet s mást mondani a PV-nek.
Hasonlóképpen nem bocsátkozott Sztójay a hercegprímási körlevél és az azzal kapcsolatos problémák megvitatásába sem.
A PV kezébe került az a körlevél, melyet Serédi Jusztinián hercegprímás intézett a püspöki karhoz és amelyben rögzíti azokat az írásbeli és szóbeli tárgyalásait, melyeket a miniszterelnökkel folytatott a zsidókérdés rendezésével érintett zsidó származású keresztény hívei érdekében; ebben a körlevélben szó szerint idézi az általa írt levelet és a kapott miniszterelnöki választ, valamint a szóbeli tárgyalások lényegét; PV-t nem a tartalmi rész döbbentette meg, hiszen más úgysem várható a hercegprímástól, mint ami lényege, hanem a zsidókérdés intézésének alaki része, tehát jogi alaki és anyagi felépítése; ugyanis megdöbbenten azt tapasztalta, hogy a zsidókérdéssel kapcsolatosan kiadott összes rendelkezések miniszterelnöki számot hordanak annak dacára, hogy a rendelkezéseket viszont a belügyminiszter állítja össze és adja ki; ebből nem következhet más, mint az, hogy a zsidókérdéssel felmerült teljes felelősséget nem a rendelettervező és kiadó miniszter viseli, hanem alaki jogi segítséggel és fondorlattal az egészet áthárítja a miniszterelnökre, akinek már alkotmányjogilag sem lehet semmi beleszólása belügyi vonatkozású ténykedésekbe, mert ha azt akarják, hogy a miniszterelnök legyen felelős a zsidókérdés minden vonatkozásáért, úgy kormánybiztosi hatáskörrel kellett volna valamelyik személyt megbízni Magyarország zsidótlanításának intézésével, akit azután a miniszterelnök alá lehetett volna rendelni; ha azonban nem így történt a dolog, annak a miniszternek, kell vállalnia ezért a felelősséget, aki a zsidókérdésben eddig elért eredményeket kimondottan saját dicsőségének számlájára óhajtja írni, de a felelősséget úgy látszik nem akarja érte vállalni; a miniszterelnök PV egész fejtegetését megértéssel hallgatta végig, igen sok helyen megértően bólintott PV gondolatmenetére.
Szálasi kitűnő összeköttetései révén tehát meg tudta szerezni a hercegprímás körlevelét (ez a megkeresztelkedett zsidókkal való bánásmód ügyében a kormánnyal folytatott tárgyalásokat foglalta össze), és teljességgel érthető, hogy nem helyeselte Serédi prímás ezen, erőteljesnek aligha nevezhető lépéseit; ami meglepő, az Szálasi tájékozatlansága a kormányrendeletek kiadása – és jelzése – terén. Éles kirohanása Jaross belügyminiszter és Baky államtitkár ellen teljességgel alaptalan volt, hiszen a kormányrendeleteket „ME” jelöléssel kellett kiadni, itt tehát nem lehetett szó a felelősség áthárításáról: Szálasi állásfoglalása a politikai, közigazgatási alapismeretekben való teljes járatlanságát mutatja.
Ha más nem is, de az, hogy Sztójay miniszterelnök nem világosította fel „tévedéséről”, mindennél jobban jelzi véleményét a PV műveletlensége tekintetében. Azt talán még megemlíthetjük, hogy Sztójay éppen két nappal előbb, június 14-én magánlevélben válaszolt a hercegprímás levelére, ennek közlését sem tartotta szükségesnek, szótlanul hallgatta végig Szálasi szóáradatát.
A miniszterelnök mindössze az ifjúsági szervezkedéssel kapcsolatos nyilas állásfoglalásokat bírálta, mire Szálasi felhívta a miniszterelnök figyelmét:
a jelenlegi kormányzatnak minden ténykedése csak arra irányul, hogy a Nyilaskeresztes Pártot szétszakítsa;
Továbbá:
PV komolyan figyelmezteti a miniszterelnököt, hogy ilyen átlátszó játékot nem fog megtűrni, és fenntartja magának éppen ezért a jogot arra, hogy a kormány rendelkezéseiből csak azokat fogadja el, és csak azokban a részeiben, amelyek nem irányulnak a Nyilaskeresztes Párt és Hungarista Mozgalom ellen.
Sztójay ezt a fenyegetést is válasz nélkül hagyta, amint nem mutatott hajlandóságot arra, hogy megvitassa vendégével az esetleges időközi képviselő-választások kérdését, pontosabban a Nyilaskeresztes Párt azon követelését, hogy a feloszlatott pártok képviselőhelyeit a megmaradt országos pártok között, „az 1939-es kulcsszám alapján” kellene felosztani; minderre diplomatikusan azt a kitérő választ adta, hogy
nagyon fog gondolkozni mindazon, amit a PV elmondott neki és éppen ezért hosszabb időre van szüksége, hogy mindent átgondoljon és megfontoljon, de a következő hét végén Vajna Gábor pt. már érdeklődhet nála.
Vélemény: a miniszterelnök igen nehéz és súlyos helyzetben lehet: egyik oldalról az Imrédy-Baky-cimboraság állítja be csapdáit, a másik oldalról a német jogos követeléseknek kell eleget tennie, egy olyan kormányzati rendszerrel, mely személyi és tárgyi vonatkozásban teljesen tehetetlen, és képtelen a felmerült súlyos problémákkal megbirkózni; a PV ez alkalommal újra és határozottan megkérte a miniszterelnököt, hogy a kibontakozás egyedüli lehetőségét csak abban lássa meg, hogy az Államfő, a miniszterelnök és a PV együttes elhatározásából és döntéséből jöhet létre a Nemzet és az ország politikai, gazdasági és társadalmi megnyugvása: az Imrédy-Baky-cimboraság politikai sakkhúzásainak egyikére felhívja a miniszterelnök figyelmét.
*
Szálasi nagyon elégedett lehetett e „tárgyaló” beszélgetéssel, olyannyira, hogy szükségesnek tartotta megküldeni a beszélgetésnek naplójában rögzített részét Horthy kormányzónak és Sztójay miniszterelnöknek. (Érdemes megemlíteni: itt, e kísérőlevelekben említi a Naplót, mint sajátját, pontosan itt ír először „Naplóm”-ról.)
Ehhez-még csak annyit: ámbár Sztójay azt ígérte, hogy rövid időn belül választ ad Szálasinak a politikai kibontakozást illető kérdéseire, erre még jó ideig várni kellett.
Sztójay miniszterelnök ez alkalommal nem tájékoztatta a PV-t más, súlyos belpolitikai problémákról sem. Ez pedig annál kínosabb volt, minthogy ugyanaznap, 1944. június 16-án délután Höttl, a német hírszerzés magyarországi főnöke magához kérette Vajna testvért, Szálasi bizalmi emberét a Várba, Dísz tér 7. sz. alatt berendezett irodájába, sürgős megbeszélés céljából. (Vajna a beszélgetésről készített feljegyzését átadta Szálasinak, így került a Naplóba.)
A beszélgetés kezdetén Vajna részleteket próbált megtudni Höttltől a június 6-i Hitler-Sztójay-találkozóról, de a német kémfőnök kereken kijelentette, hogy erről nem nyilatkozhat. Kellemesen érintette viszont Vajnát, hogy Höttl június 19-re vacsorára hívta, bár mint volt hírszerző, teljesen tisztában lehetett azzal, hogy Höttl nem minden érdek és cél nélkül óhajtja vele tölteni estéjét.
Höttl az udvarias meghívás után hirtelen a belpolitikára terelte a szót. A társalgás tartalma ez volt:
Höttl: Már két nap óta az egész német követség, de főleg én, őszinte aggodalommal figyeljük a magyar belpolitikai válságot. Azért mondom ezt belpolitikai válságnak, mert ez nem egyszerű kormányválság. Közbevetőleg: Vajna bajtárs, mit tart ön Sztójay miniszterelnök személyéről?
Vajna: Sztójayt becsületes katonának tartom, akihez már 30 éves barátság fűz, hiszen talán tudja Höttl bajtárs, hogy együtt kezdtük katonai pályafutásunkat a Nemzeti Hadsereg szegedi hírszerző osztályán. Elmondhatom Sztójayról, hogy feltétlenül megtartja azt, amit ígér, ezért a Hungarista Mozgalom feltétlenül bízik benne. Úgy tudjuk, hogy Sztójayt nemcsak a Hungarista Mozgalom, de mások is elismerik miniszterelnöknek és egyaránt bírja a Führer és Horthy kormányzó bizalmát. Személyét szerencsének tartom a miniszterelnöki székben, csak azt sajnálom, hogy súlyos beteg. Aggályosnak tartom továbbá, hogy Rátz Jenő, Imrédy Béla és Jaross Andor mindig ott ülnek mellette …
Höttl: Köszönöm, kedves Vajna bajtárs, de most nem erről szeretnék beszélni önnel. Érdekelne, szólt-e a ma délelőtti megbeszélésen Sztójay miniszterelnök Szálasinak a kormányválságról?
Vajna: Erről nem hallottam. Ha Sztójay erről szólt volna, Szálasi ezt minden bizonnyal, már csak egyéb követendők miatt is, megmondotta volna.
Höttl: Érdekes, úgy látszik Sztójay még nem mert vagy nem akart ezzel kirukkolni. Pedig a válság már két nap óta megvan. Ettől nem teljesen függetlenül megkérdezném: Szálasi őrnagy úr a múltkor nem nyilatkozott arról, hogy ha a Nyilaskeresztes Párt tagjai belépnek a kormányba, ő mit fog csinálni. Azt mondotta, ha jól emlékszem, hogy megmarad pártvezetőnek, s egyelőre nem akar sem képviselőséget, sem miniszterséget vállalni. Hogyan értsük ezt? Hogyan tud ő akkor mégis az állam felelős vezetésébe beleszólni?
Vajna: Beleszólni. Látom, ez érdekli az urakat. Tudják az urak, hogy ki volt Attila? Ki volt az Isten ostora? Hát kérem, Szálasi megmarad ostornak a szó szoros értelmében véve. Ő ostor lesz, amelyik ostorról senki sem tudja soha, hogy mikor és hova fog levágni.
Höttl a tárgyalás további részében még feltett néhány kérdést Vajnának, főleg azt igyekezett kipuhatolni, milyen álláspontra helyezkednék a Hungarista Mozgalom egy esetleges belpolitikai változás esetén, például adott esetben szembefordulna-e Szálasi Horthyval, valamint azt, milyen posztokat követelnének a nyilaskeresztes „bajtársak”, lehet-e szó a Pálffy-Baky-párttal való egyesülésről.
Miután a német hírszerzés főnöke az e kérdésekre kapott válaszokból nem sok újat tudott meg, a beszélgetés végén ismét a Horthy-kérdésre tért vissza:
Höttl: Mit szól, bajtárs, Horthy leveléhez, melyet Sztójayhoz intézett két nap előtt? (Megjegyzésem: bár e levélről még nem tudtam, éreztem, hogy e levél az általuk vélt kormányválság hátterében kell álljon, mert a kormányválságot is két nap óta figyelik érdeklődéssel, amint a bevezetésben mondotta dr. Höttl.)
Vajna: Kérem, én annak a levélnek nem tulajdonítok olyan nagy jelentőséget, mint az urak.
Höttl: Dehogy, dehogy kérem, hiszen a Kormányzó a zsidókérdés megoldásának enyhítését és Baky, valamint Endre államtitkárok eltávolítását kívánja.
Vajna: Igen! Ez rendben van. Emögött valószínűleg a hercegprímás és a zsidókkal összeházasodott arisztokrácia áll, amely közvetlenül vagy közvetve a feleségén vagy pedig Edelsheim-Gyulay Lipótnén át igyekezett a Kormányzót befolyásolni. Hiszen ismeretes a bajtársak előtt a hercegprímás körlevele a nagyméltóságú püspöki karhoz. Szerintem az a fontos, hogy erős lesz-e Sztójay arra, hogy a levélben foglaltak ellenkezőjéről a Kormányzót meggyőzze, vagy pedig erősebbek azok a vonalak, melyek, ha kell, Sztójayt is elfűrészelik. Ezt az utóbbi esetet ma aggályosnak tartanám, mert Sztójayra szükség van.
Mindebből ezt a következtetést vonta le Vajna testvér:
Az események már a németeket is sürgetik. Úgy látszik, rájöttek arra, hogy nagyot tévedtek. Csak azon gondolkoztam kijövet, vajon Berlinben jötték rá a hibákra és onnan kaptak ezek az urak egy nyomást, vagy pedig maguk jöttek rá és szeretnék rendbe hozni a múlt hibáit?
A múlt hibáinak rendbehozatalán Vajna nyilván azt értette, hogy a németek belátják: tévedtek, amikor 1944. március 19-e után nem a Nyilaskeresztes Pártra bízták a kormány megalakítását. Akkor tehát most helyre akarják hozni eme hibájukat.
De ez a „most” még egy ideig váratott magára …
*
Röviden a második világháború európai eseményeiről, 1944. június első felében: 1944. június 5-én felszabadult Róma, másnap, 1944. június 6-án pedig az angolszász csapatok megkezdték a partraszállást Normandiában. Ezzel, ha kétesztendős késéssel is, létrehozták az európai második frontot.
Öt nappal később megindult a szovjet csapatok offenzívája a karéliai német-finn állások ellen.
Ezekről, a második világháború eseményeinek sorában korántsem másodrendű eseményekről Szálasi Naplójában meg sem emlékezik, amint viszont a Vezéri Főhadiszállás hírül adta, hogy London ellen bevetették a V 1-et, az első számú megtorló fegyvert, amit szívesen neveztek csodafegyvernek is, Szálasi rendkívül fellelkesült és június 17-én Naplójában a következő „helyzetmegítélést” rögzítette:
Június 16-án, pénteken megindult a németek részéről a megtorlás Anglia ellen; vélemény: ha a megtorlás tényleg olyan átütő lesz, amilyennek mondják, úgy feltételezhető jogosan, hogy a németek a megtorló fegyver hatását hadászatilag a legteljesebben ki fogják használni a japánokkal egyetemben; a német hadvezetés akár tervbe veheti Angliának megszállását is német csapatokkal, de tervezheti csupán olyan mérvű megbénítását az egész angolszász hadvezetésnek, mely lehetővé teszi számára, hogy teljes erejével még a nyár folyamán a Szovjet ellen forduljon; jogosan feltehető a megtorlással kapcsolatosan, hogy igen erőteljes japáni diplomáciai lépés következik a Szovjet felé, vagy talán fegyveres fellépés is vele szemben, hogy a Szovjet minél előbb kikapcsolható legyen a háborúból és Berlin-Tokió között a közvetlen földrészközi összeköttetés helyreállhasson; várható[k] Japán részéről, ha az időjárási viszonyok megengedik, rárohanásszerű hadműveletek Elő-India ellen is; 1944 mindezek szerint igen döntő események esztendeje lesz, és nem lehet elzárkózni az elől az érzés elől, hogy ebben az esztendőben vagy Anglia vagy a Szovjet, vagy mindketten kiesnek a további háborúviselésből, és Amerika magára marad; Japán fellépése a Szovjet ellen fegyveres erőszakkal már azért is indokolt lenne, mert a Szovjet amerikai repülőgépeket engedett európai részében földre szállani és számukra támpontokat engedett át európai részében a nemzetiszocialista államok ellen, amiből viszont kialakíthatja Japán azt a jogos feltevést, hogy egy szép napon a Szovjet majd ázsiai részében ugyancsak repülőtámpontokat fog rendelkezésére bocsájtani Amerikának Japánnak való bejelentés nélkül, meglepetésszerűen; ez ellen Japán eredményesen és hatékonyan csak úgy védekezhet, ha Szovjet-Oroszország távol-keleti, különösen csendes-óceáni partvidéki területeit lerohanja és Csitáig hadműveleti területté teszi éppen olyan gyorsasággal, mint ahogyan megtette ugyanezt 1941 és 1942 fordulóján az angolszászokkal szemben a Csendes-óceán délnyugati térségében és Ázsia déli csendes-óceáni szomszédos területein; feltételezhető talán az is, hogy a megtorlással kapcsolatosan Hitler utolsó felszólítást fog intézni az angol néphez, hogy tegye le a fegyvert, távolítsa el a bűnös személyeket, és számolja fel az egész plutokrata-marxista-judaista rendszerét, mert ha ezt nem teszi meg, vagy képtelen rá, Angliát és az angol népet ő fogja a józan útra állítani.
Erre a komolynak aligha nevezhető helyzetmegítélésre kár akár egyetlen szót is vesztegetni. Annyit azonban hozzátehetünk: amikor egy héttel később, 1944. június 23-án Kemény Gábor felkereste Hallert, a többi között szóba hozta a „csodafegyver” ügyét is. A pártkülügyek vezetője a beszélgetésnek ezt a részét a következőképpen örökítette meg a Napló számára:
Kérdést tettem hozzá abban az irányban, fedi-e a német álláspontot a külügyi sajtófőnökségünknek a lapok szerkesztőségéhez intézett az a felhívása, hogy az új fegyver alkalmazásával kapcsolatban hozott közlemények címét mérsékelten állapítsák meg, nem-e [így!] más oka volt-e ennek a felhívásnak. Haller közölte, ebben Brunhoff illetékes nyilatkozni, ő csak annyit mondhat, hogy a német követség sajtóosztálya állandó érintkezésben van a Külügyminisztérium sajtóosztályával, így valószínű, hogy a két álláspont fedi egymást, ebben az esetben is, annál is inkább, mert hiszen köztudomású, hogy nem ez az egyetlen fegyver és még több meglepetés készül, tehát ez nem döntő fegyver.
A fenti, hiteles német tájékoztatás után Szálasi és hívei a legközelebbi jövőben sem Anglia német inváziójára, sem Szibéria japán megrohanására nem számíthattak.
SaLa
Kérjük, anyagilag támogassa a Bal-Rad-ot! – a blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható 
piktogrammra kattintva Pay-Pal-on
-vagy közvetlen postai úton:
Szabó Péter 2747 Törtel, Petőfi-ut. 12.
HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVÉSZ!
A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.hu/koszonet
Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.hu-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá! De legalább LÁJKOLD! – hiszen azzal is tudsz segíteni!