VIII. RÉSZ
MÁSODIK KÖNYV
AZ „EGÉSZSÉGÜGYI ÖVEZET” TITKAI
(idézet: A Nagy Összeesküvés – Szikra)
1. Utójáték
A Szovjetoroszország elleni háború első fordulója valahogy úgy végződött, mint egy eldöntetlen mérkőzés. A szovjet kormány vitathatatlanul birtokában volt területe javarészének, de kiközösítetten élt a többi nemzetek között; ellenséges, más hatalmaktól dróton rángatott államokból alkotott úgynevezett „egészségügyi övezet” vette körül. Nem volt lehetősége arra, hogy a világ többi részével rendes politikai vagy kereskedelmi kapcsolatokat tartson fenn. A föld egyhatod része, a Szovjet hivatalosan „nem létezett” — nem ismerték el.
Odahaza a szovjet kormány a lerombolt gyárak, az elárasztott bányák, a tönkretett mezőgazdaság, a szétrombolt közlekedés, a járványok, az éhség s a nagy írástudatlanság gazdasági és emberi pusztaságával találta magát szemben. A feudális cári rendszer csődtömegéhez még a hétéves szakadatlan háború, az ellenforradalom és az idegen betörések okozta romhalmaz járult.
A szovjethatáron túl élő világ még mindig a békét kutatta, anélkül, hogy rátalált volna. Bonar Law angol államférfi, mikor beszámolt az alsóháznak az általános helyzetről, a versaillesi békeszerződés aláírása után négy évvel kijelentette, hogy a világ különböző részein nem kevesebb, mint huszonhárom háború folyik. Japán elfoglalta Kína egyes részeit és kíméletlenül elfojtotta Korea függetlenségi mozgalmát; angol csapatok népi lázadásokat törnek le Írországban, Afganisztánban, Egyiptomban és Indiában; a franciák nyílt háborúban állnak a szíriai drúz törzsekkel, akik a franciák bánatára az angol Metro-Vickers-Művek hadianyaggyáraiban készített gépfegyverekkel voltak felszerelve; a német nagyvezérkar a weimari köztársaság színfalai mögött összeesküvést szőtt, hogy kiirtsa a német demokratikus elemeket és feltámassza a császári Németországot.
Európa valamennyi országa a lázas belső erjedés jeleit mutatta. Fasiszták, nacionalisták, militaristák és monarchisták összeesküvései és ellenösszeesküvései váltogatták egymást és valamennyi az „antibolsevizmus” álarcában tört saját céljai elérésére.
A brit Külügyi Hivatal egyik, a háború utáni években készített titkos memoranduma ezekkel a szavakkal írja le az európai helyzetet:
„Európa ma három főrészre osztható: a győztesekre, a legyőzöttekre és Oroszországra. A bizonytalansági érzés, amely Nyugat-Európát gyötri, nem kis mértékben Oroszországnak mint európai hatalomnak és az európai együttesben számottevő tényezőnek a kieséséből ered. Ez a legfenyegetőbb valamennyi bizonytalansági érzésünk között. Volt ellenségeink továbbra is mind telve vannak rossz érzéssel amiatt, amit elvesztettek; volt szövetségeseink mind telve vannak félelemmel, hogy elveszíthetik azt, amit megszereztek. Európa egyik fele veszedelmesen haragos, másik fele pedig veszedelmesen aggódó. A félelem kihívó magatartásra, fegyverkezésre, titkos szövetségekre, kisebbségi elnyomásra vezet. Ezek viszont táplálják a gyűlöletet és ösztönzik a bosszúvágyat. Ez azután ismét a félelmet erősíti, aminek következményei megint csak fegyverkezés, titkos szövetségek és így tovább. Így születik meg a bűvös kör.
Noha Németország jelenleg teljesen képtelen erőszakos akció kezdeményezésére, bizonyos, hogy nagy katonai és vegyi erőtartalékával előbb-utóbb ismét katonai tényezővé válik. Csak kevés olyan német van, aki komolyan reménykedik abban, hogy ha majd ezt az erőt visszaszerzik, azt ismét a Brit Birodalom ellen állíthatják sorompóba.”
Miközben a brit Külügyi Hivatal megelégedéssel szemlélte Németország újrafegyverkezését és figyelmét Oroszországra, „a legfenyegetőbb ismeretlenre” összpontosította, az Atlanti-óceánon túl a Wilson utáni korszak hisztériája és zavara közepett az Egyesült Államok a „dicsőséges izolációról” ábrándozott. Ennek az időnek nagy amerikai illúzióját a „Vissza a megszokotthoz” jelmondat fejezi ki. Walter Lippman,1 a New York World cikkírója szerint ezen a következőket értették:
„Amerika sorsa semmiféle fontos dologban nincs összekapcsolva Európa sorsával.
Európa fulladjon meg saját zsírjában …
Amerika adjon el Európának, anélkül, hogy vásároljon tőle.
Végül, amennyiben Európának ez nem tetszik, elfordulhat Amerikától, de okosabban cselekszik, ha nem teszi.”
Majd Walter Lippman ezzel fejezte be elmefuttatását:
„A félelmekből és a rendetlenségből valamiféle hisztéria született. Ez a hisztéria hadseregeket, minden képzeletet felülmúló vámokat, féktelen diplomáciát, a beteges nacionalizmus mindenféle fajtáját, fasisztákat és ku-klux-klan-okat hívott életre …”
Az Európában még mindig uralkodó nyugtalanság, a háború okozta kimerültség és a gazdasági anarchia ellenére Lengyelország, Finnország, Románia, Jugoszlávia, Franciaország, Anglia és Németország vezérkarai továbbra is készítették a terveket Szovjetoroszország fegyveres megtámadására és ezeket a terveket állhatatosan tanulmányozták.
Eszeveszett szovjetellenes propaganda tombolt továbbra is.
Négy évvel a minden további háborút kiküszöbölendő világháború után az „antibolsevizmus” jegyében valamennyi szükséges eleme megvolt már a második világháborúnak.
2. Emigránsinvázió
Kolcsak, Jugyenyics, Djenyikin, Wrangel és Szemjonov fehérhadseregeinek vereségével a cárizmus hatalmas zsarnoki rendszere végképpen összeomlott. Az embertelen barbarizmus és a reakció oly sokáig melengetett zavaros elemei szétszóródtak az egész világon. A kíméletlen kalandorok, a dekadens arisztokraták, a hivatásos terroristák, a rabló szoldateszka, a rettegett titkos rendőrség és mind a többi feudális és antidemokratikus erő, amely a fehér ellenforradalmat létrehozta, most mint valami sáros, zavaros áradat ömlött ki Oroszországból keletnek és délnek, Európán és a Távol-Keleten át Észak- és Dél-Amerikába. Így hömpölygött tova és piszkos árjában a fehérgárdista tábornokok szadizmusát, a Fekete Százak pogromoktól bűzlő tanait, a cárizmus vad megvetését a demokrácia iránt, a régi birodalmi Oroszország valamennyi sötét gyűlöletét, előítéletét és idegbaját hordozta magával.
„Cion bölcseinek jegyzőkönyvei”-t, ezeket az antiszemita dokumentumokat, melyekkel az Ohrána a zsidók lemészárlására izgatott, azt a bibliát, mellyel a „Fekete Százak” a világ valamennyi baját a „nemzetközi zsidó összeesküvéssel” magyarázta, most Londonban és New Yorkban, Párizsban és Buenos Airesban, Sanghaiban és Madridban közforgalomba hozták.
Ahová csak a fehér emigránsok eljutottak, mindenütt megtermékenyítették a talajt a világellenforradalom — a fasizmus — számára.
1923-ban már félmillió „fehér” orosz élt Németországban. Több mint négyszázezer vándorolt belőlük Franciaországba és kilencvenezer Lengyelországba. Tízezrek telepedtek le a Balti és a Balkán államokban, Kínában, Japánban. Kanadában, az Egyesült Államokban és Dél-Amerikában. Egyedül New York City-ben háromezer orosz tiszt telepedett le családostul.
Az orosz emigránsok számát másfél-kétmillióra becsülték.2
Egy orosz katonai egyesület felügyeletével, amely Párizsban ütötte fel főhadiszállását, szerte Európában, valamint a Távol-Keleten és Amerikában is szerveztek emigráns orosz egységeket. Ezek nyíltan bejelentették, hogy új támadást készítenek elő a Szovjetunió ellen.
A francia kormány Bizerta északafrikai kikötőben tengerészeti akadémiát alapított emigráns oroszok részére. Legénységgel és hatezer tiszttel együtt a cári flotta harminc hajóját irányították a kikötőbe. A jugoszláv kormány különleges akadémiákat létesített a cári hadsereg volt tisztjeinek és azok fiainak kiképzésére és továbbképzésére. Báró Wrangel hadseregének nagyobb csapattesteit teljes egészükben érintetlenül átszállították a Balkánra. Tizennyolcezer kozák lovast Jugoszláviába menesztettek. Tizenhétezer katonát küldtek Bulgáriába és még sokezer állomásozott Görögországban és Magyarországon. A szovjetellenes balti és balkáni államokban a titkosrendőrség szervezetének egyes alosztályait orosz fehérgárdisták vették át és emellett állami kulcspozíciókba kerültek.
Pilsudszki tábornagy támogatásával Borisz Szavinkov orosz terrorista harmincezer főből álló fehérhadsereget szervezett Lengyelországban.
Szemjonov atamán hadseregének maradványaival japán területre menekült. Csapatait a japán hadsereg felügyeletével különleges fehér orosz hadsereggé szervezték újjá.
Wrangel báró, Djenyikin tábornok és a pogrom-„hős” Szimon Petljura Párizsban telepedtek le, ahol nyomban különböző szovjetellenes konspirációk középpontjába kerültek.3 Krasznov tábornok és Szkoropadszkij hetman, akik Ukrajnában a császár hadseregében működtek együtt, Berlinbe mentek és a német titkosszolgálat vette őket szárnyai alá.4
1920-ban egy kis csoport határtalanul gazdag orosz emigráns jutott el Párizsba. E csoport tagjai valamennyien óriási vagyonokat tartalékoltak maguknak Franciaországban és más külföldi országokban. Párizsban alapítottak egy szervezetet, melynek döntő szerepet szántak az elkövetkezendő Szovjetoroszország elleni szervezkedésekben. A szervezet, amelynek a Torgprom vagy másképpen az Orosz Kereskedelmi Pénzügyi és Ipari Bizottság nevet adták, volt cári bankárokból, iparmágnásokból és kereskedőkből állott. Tagjai között szerepelt G. N. Nobel, akinek döntő érdekeltsége volt a bakui olajmezőkben, Sztyepán Ljánozov, az orosz Rockefeller; Vlagyimir Rjabusinszkij, a híres cári kereskedőcsalád sarja, N. C. Djenyiszov, akinek óriási vagyona acélipari érdekeltségekben feküdt és más orosz gazdasági kiskirályok, akiknek nevét ipari és pénzügyi körökben az egész világon ismerték.
A Torgprom embereivel angol, francia és német érdekeltségek szövetkeztek, azok, akik nem hagytak fel még azzal a reménnyel, hogy oroszországi befektetéseiket visszanyerhetik és hogy a szovjet rendszer megbuktatása révén új koncessziókhoz juthatnak.
„A Torgprom” — jelentette ki Djenyiszov, a szervezet elnöke — „célul tűzte ki, hogy a gazdasági fronton minden eszközzel és formában küzdjön a bolsevikok ellen.” Ahogy Nobel megfogalmazta: „A Torgprom tagjai érdekelve vannak hazájuk mielőbbi fölvirágzásában és annak a lehetőségében, hogy nemsokára ismét a hazájukban dolgozhatnak.”
A Torgprom szovjetellenes működése nem korlátozódott gazdasági térre. A Torgprom által kiadott hivatalos nyilatkozat bejelentette, hogy:
„A Kereskedelmi és Ipari Bizottság tovább folytatja lankadatlan küzdelmét a szovjet kormány ellen, továbbra is felvilágosítja a művelt országok közvéleményét az Oroszországban végbemenő események igazi jelentőségéről és a szabadság és igazság nevében továbbra is előkészíti a jövendő lázadást.”
3. Egy revali úriember
1921 júniusában egy csoport volt cári iparbáró és arisztokrata nemzetközi szovjetellenes konferenciát hívott egybe a bajorországi Reichenhallba. A konferencián, amelyen az európai szovjetellenes szervezetek képviselői jelentek meg, terveket készítettek az egész világot behálózó propagandahadjáratra Szovjetoroszország ellen.
A konferencia egy „Legfelsőbb Monarchista Tanácsot” választott. A Tanács feladata „az orosz birodalom alaptörvényeinek megfelelő szellemben a Romanov-ház törvényes, szuverén ura által vezetett monarchia helyreállítása” volt.
A gyermekcipőben járó németországi nemzeti szocialista párt delegátust küldött a konferenciára. A küldöttet Alfred, Rosenberg-nek hívták …
A karcsú, sápadtarcú, keskenyajkú, sötéthajú, fáradt, töprengő arckifejezésű fiatalember 1919 nyarán gyakori látogatója volt a müncheni sörözőknek. Alfred Rosenberget majdnem mindig meg lehetett találni az Augustinerbräuban vagy a Franziskanerbräuban, ahol órákig ült egyedül az egyik asztal sarkánál. Néha mások is leültek asztalához s noha nem valami kedvesen fogadta őket, ha halk, szenvedélyes hangján beszélni kezdett, modora felélénkült és sötét szeme izzani kezdett mészfehér arcában. Egyaránt folyékonyan beszélt oroszul és angolul.
Rosenberg egy balti földbirtokos fia volt. Apja Reval cári kikötő közelében nagy birtokkal rendelkezett. Azt állította, hogy azoknak a teuton lovagoknak a leszármazottja, akik a középkorban elárasztották a balti tartományokat és így Rosenberg büszkén vallotta magát németnek. Az orosz forradalom előtt építészetet tanult a moszkvai műegyetemen. Amikor a bolsevikok a hatalmat magukhoz ragadták, elmenekült és csatlakozott a gróf Rüdiger von der Goltz tábornok vezetésével a balti térségben harcoló fehérgárdista terroristákhoz. 1919-ben Rosenberg Münchenben tűnt fel. Agya telítve volt a cári „Fekete Százak” antidemokratikus és antiszemita doktrínáival.
A fehérgárdista emigránsok és birtokuktól megfosztott balti bárók egy kis csoportja rendszeres összejöveteleteket kezdett tartani Münchenben, hogy meghallgassa Rosenberg erőteljes, méreggel átitatott tirádáit a kommunisták ellen. Hallgatósága közt a legtöbbször ott volt Avalov-Bermondt herceg, Raszputin volt barátja, aki a balti térségben von der Goltz tábornok legvérengzőbb fehérgárdista parancsnoka volt, valamint Schneuber-Richter és Arno von Schikedanz bárók, két dekadens és könyörtelen balti arisztokrata és Iván Poltavec-Osztranica, egy ukrán pogrom-„hős”, aki közlekedésügyi miniszter volt Pavel Szkoropadszkij hetmannak a németektől támogatott ukrán bábkormányában. Ezek az emberek Rosenberggel együtt szajkózták a demokrácia hanyatlásáról és a zsidóság nemzetközi összeesküvéséről szóló, a „Fekete Százak” szellemétől ihletett tanokat.
„A lelke mélyén minden zsidó bolsevik!” — ez volt Rosenberg tirádáinak vezérfonala.
Alfred Rosenberg sötét gondolatoktól zaklatott agyából, a zsidókkal szemben érzett beteges gyűlöletéből és a szovjetekkel szemben megnyilvánuló őrjöngő ellenségeskedéséből fokozatosan életrekelt az ellenforradalom nemzetközi filozófiája, amely a cári Oroszország fanatikus előítéleteiből és Németország imperialista becsvágyából merítette anyagát. „A világ megváltása a dekadens zsidó demokráciától és bolsevizmustól” — írta Rosenberg A huszadik század mítosza című könyvében — „először Németországban várható, egy új német állam megteremtésével. Az új állam megalapítójának feladata” — fűzte hozzá — „hogy megalakítsa a teuton rend leszármazottainak szövetségét.”
A világ meghódítása a német felsőbbrendű ember feladata: „A világtörténelem értelme északról sugárzott ki és egy kékszemű, szőke fajta hordozta, amely több történelmi folyamatban meghatározta a világ szellemi arculatát.”
Szent kereszteshadjárat a Szovjet ellen — ez a gondolat vezérfonalként vonult végig Rosenberg valamennyi írásán. Szüntelen vágyakozással gondolt arra az apokaliptikus napra, amikor majd az új „teuton-rend” hatalmas hadseregei átözönlenek az orosz határokon és széjjelzúzzák a gyűlöletes bolsevizmust. „Az irány: nyugatról-keletre” — jelentette ki — „a Rajnától a Visztulához.” „Nyugatról-keletre — ennek visszhangoznia kell Moszkvától Tomszkig.”
Németország a háborúutáni válság keserves időszakát élte, a tömeges munkanélküliség, az eddig soha nem látott infláció és az általános éhség korszakát. A weimari köztársaság demokratikus színfalai mögött, melyeket a német munkások és parasztok tanácsainak vérbefojtása után és a német vezérkarral egyetértésben alkottak meg, a porosz militaristák, junkerek és iparmágnások titkos ármánya szorgosan dolgozott azon, hogy a császári Németország újjászülessék és terjeszkedhessék. A világ háta mögött és tudta nélkül a mérnökök, a szakemberek és a speciális technikusok, a német vezérkar felügyeletével gondosan kidolgozták Németország elkövetkező fegyverkezési programját. Mindezt egy Berlin közelében elterülő erdőben, a Borsig cég5 által felépített és berendezett titkos kutató- és tervező-laboratóriumban csinálták.
A német katonai titkosszolgálatot — az ú. n. III. B. szekciót — a háború után forma szerint feloszlatták. A valóságban a Krupp, Huggenberg és Thyssen által rendelkezésére bocsátott hatalmas összegek segítségével újjászervezték és az továbbra is tevékenyen működött régi antiszemita vezetője, Walther Nicolai ezredes felügyeletével.
Németország új háborújának terveit szorgalmasan és alapos gonddal készítették elő …
A német imperializmust megfiatalító titkos hadjárat fő pénzügyi támogatói között szerepelt a kellemes modorú, energikus iparbáró, Arnold Rechberg, a trónörökös volt szárnysegéde és a régi császári vezérkar tagjainak közeli barátja. Rechberg szoros kapcsolatban állott a nagy német káli-tröszttel. Egyik fő mozgatóereje volt a titkos német nacionalista és antiszemita ligának. Ez a mellékfoglalkozása hívta fel a figyelmét Alfred Rosenbergre.
Rechberg találkozott Rosenberggel. Miután azonnal kegyébe fogadta a buzgó revali ellenforradalmárt, bemutatta őt egy másik védencének, a harmincesztendős ausztriai hordószónoknak és katonai spiclinek, kinek neve Adolf Hitler volt.
Ekkor Rechberg már anyagi alapot is teremtett, hogy egyenruhával és más egyéb szükséges holmikkal láthassák el Adolf Hitler náci-pártját. Ezután Rechberg és gazdag barátai megvásároltak egy harmadrendű napilapot, a Völkischer Beobachter-t és a nácimozgalom rendelkezésére bocsátották. A lap a náci-párt hivatalos orgánumává lett. Hitler Alfred Rosenberget nevezte ki szerkesztőnek.
A feudális cárizmus süllyesztőjéből és az újjászületett huszadikszázadbeli imperializmusból így kelt életre a nácizmus.6
4. A Hoffmann-terv
Alfred Rosenbergnek jutott osztályrészül, hogy a német nácipárt politikai ideológiáját szállítsa. A katonai stratégia kidolgozása Rosenberg egy másik barátjára, Max Hoffmann tábornokra hárult.
Max Hoffmann tábornok fiatalságának nagy részét, mint attasé, Oroszországban, a cári udvarban töltötte. Lassacskán folyékonyabban beszélt oroszul, mint németül. 1905-ben, az 1904—1905-ös orosz—japán háborúban, a Schlieffen tábornok vezérkarához újonnan kinevezett harmicötéves kapitány német összekötőtiszt volt az I. japán hadseregnél. Hoffmann sohasem felejtette el, hogy mit látott a mandzsuriai síkságon — egy látszólag végtelen kiterjedésű arcvonalat és egy szilárd, tökéletesen képzett támadó erőt, amely úgy hatolt be egy nagyobb és óriási tartalékokkal rendelkező, de nehézkes és rosszulvezetett hadsereg soraiba, mint a kés a vajba.
Az első világháború kezdetén Hoffmannt a Kelet-Poroszországban táborozó és az orosz támadást váró VIII. német hadsereg hadműveleteinek parancsnokává nevezték ki. Annak a stratégiának a kidolgozását, amely a cári hadak Tannenbergnél szenvedett katasztrofális vereségét okozta, a katonai szakkörök nem Hindenburgnak vagy Ludendorffnak, hanem Hoffmannak tulajdonították. Tannenberg után Hoffmann a keleti arcvonal német hadparancsnoka lett. Végignézte a cári orosz hadsereg összeomlását s Breszt-Litovszkban ő diktálta a szovjet delegációnak a békét.
Hoffmann két háborúban látta az orosz hadsereget és mindkét esetben tanúja volt döntő vereségének. Azt hitte, hogy a Vörös Hadsereg azonos a régi orosz hadsereggel, csak még gyengébb.
1919 kora tavaszán Max Hoffmann tábornok a német hadsereg által vezetendő Moszkva elleni felvonulás kész tervével kereste fel a párizsi békekonferenciát. Hoffmann elgondolása szerint a terv nem csupán „Európát menti meg a bolsevizmustól”, de ugyanakkor megmenti a német császári hadsereget is és megakadályozza annak felbomlását. Foch tábornagy a Hoffmann-terv egy javított formáját hagyta jóvá.
1919 november 22-én Hoffmann tábornok a London Daily Telegraph-nak adott interjújában kijelentette: „Az elmúlt két év alatt fokozatosan arra a meggyőződésre jutottam, hogy a bolsevizmus a legnagyobb veszély, amely Európát századok óta fenyegette …” Hoffmann Az elmulasztott alkalmak háborúja című emlékirataiban siránkozva panaszkodott, amiért nem sikerült a világot az ő eredeti elgondolása alapján Moszkva ellen felvonultatni.
1923-ban Hoffmann tábornoknál Berlinben tett látogatása után Lord D. Abernon angol követ a következőket jegyezte fel diplomáciai naplójába:
„Minden véleményét az az általános elgondolása irányítja, hogy a világban semmi sem mehet addig a rendes kerékvágásban, amíg a Nyugat civilizált hatalmai nem egyeznek meg egymással és nem akasztják fel a szovjet kormány tagjait … Amikor megkérdeztem tőle, hisz-e annak a lehetőségében, hogy Franciaország, Németország és Anglia egységre lép Oroszország megtámadására, így felelt: «Ez annyira szükségszerű, hogy el kell következnie!»”
A háborúutáni években, a Szovjetoroszország elleni fegyveres beavatkozás kudarca után Hoffmann tervének egy újabb változatával állt elő és bizalmas memorandum formájában köröztette az európai vezérkarok között. A memorandum nyomban mély érdeklődést keltett Európa egyre növekvő fasisztabarát köreiben. Foch tábornagy és vezérkari főnöke, Pétain, akik mindketten Hoffmann személyes jó barátai voltak, lelkes helyeslésüket fejezték ki az átdolgozott tervvel szemben. Többek között Franz von Papen, báró Karl von Mannerheim tábornok, Horthy admirális és a brit tengerészeti titkosszolgálat vezetője, Sir Barry Domvile tengernagy is helyeselték a tervet.
A Hoffmann-terv későbbi változataiban a német hadparancsnokság széles és hatalmas szekcióinak támogatását is elnyerte, noha radikális eltérést jelentett a német katonai és politikai stratégia hagyományos bismarcki iskolájától.7
Az új Hoffmann-terv szövetséget irányzott elő Németország és Franciaország, valamint Olaszország, Anglia és Lengyelország között. Ez a szövetség a Szovjetoroszország elleni közös fellépésén alapult volna. Stratégiai szempontból, egy „előrelátó” európai politikai kommentátor, Ernst Henri szavai szerint — aki ezt „Hitler Oroszországban” című könyvében megírta — a terv a napoleoni minta szerint
„új hadseregeknek a Visztulánál és a Dvinánál való összpontosítását szükségelte. Villám előnyomulást német vezetés alatt a visszavonuló bolsevik csapatok nyomában; Leningrád és Moszkva elfoglalását néhány hét alatt; az ország végső megtisztítását egészen az Uralig — és így egy fél kontinens meghódítása által, a kimerült civilizáció megmentését.”
Eszerint német vezetés alatt egész Európát mozgósítani kellett volna, azután rázúdítani a Szovjetunióra.
JEGYZETEK
1. Walter Lippman az amerikai imperializmus egyik legismertebb és legkörmönfontabb külpolitikai kommentátora.
2. Nem minden menekült volt ellenforradalmár. Megzavart, gyökereiktől elszakított és megrémült emberek ezrei, akik nem tudták felfogni ezt az elementáris változást, csatlakoztak ehhez a tömegkivonuláshoz. Egyik országból a másikba vándoroltak és a furcsa idegen világban kétségbeesetten próbálták a kenyerüket megkeresni. Egyesekből taxisofőr lett, másokból pincér, szobalány, parkettáncos, szakács, idegenvezető. Sokan voltak olyanok, akik éheztek Nyugat-Európa nagyvárosaiban és koldusok lettek.
3. 1945 decemberében Anion Djenyikin tábornokot, állandó tartózkodásra beengedték az Egyesült Államokba. A vízumot az Egyesült Államok külügyminisztériumának párizsi tisztviselői állítottak ki részére.
4. A Szovjetoroszország ellen vezetett intervenciós hadak tábornokainak további pályafutása nem érdektelen. Sirovy és Gayda cseh tábornokok visszatértek Prágába, ahol Snovyból a cseh hadsereg főparancsnoka, Gaydaból vezérkari főnök lett. 1926-ban Gayda tábornok résztvett egy elvetélt fasiszta államcsínyben és később más fasiszta összeesküvésekbe is belekeveredett. Sirovy tábornok 1938-ban a legfőbb cseh katonai quisling szerepét játszotta. Knox angol tábornok visszatért Angliába, ahol az alsóház konzervatív képviselője dühödt szovjetellenes agitátor és a Nemzeti Spanyolország Barátainak megalapítója lett. Foch, Pétain, Wevgand, Mannerheim, Tanaka, Hoffmann és más intervenciós tábornokok szovjetellenes és fasiszta mozgalmak vezetői lettek a háborút követő időkben.
5. Hogy miként támogatta Borsig később a Szovjetunió ötödik hadoszlopának tevékenységét, erre nézve lásd a 203. oldalt.
6. Arnold Rechberg a második világháború után újra kezdte működését. Nem kellett a nacitlanító bíróság elé állnia. Nyugodtan visszavonulhatott kempfenhauseni birtokara és a nyugati hatalmak barátjának adta ki magát. Mindezt azzal a háború legvégén félig titokban körözött röpiratával érdemelte ki, melynek hangja semmiben sem különbözött a német nagyipar első világháború utam szirénhangjától. A röpiratban a többi között ezt írta: „Ha a háború most bevégződnék (1945 elején), az angol és amerikai államférfiak hamarosan észrevennék, hogy az orosz bolsevizmus óriási hatalma tűrhetetlenné válik … Von Seeckt tábornok és Hitler nem hallgattak figyelmeztetéseimre és azt hittek, hogy játszhatnak a bolsevikokkal. Hitler és Von Seeckt döntő tévedése Németország elpusztulásához vezetett. Remélem, hogy az angolszász államférfiak és katonák intelligensebbeknek mutatkoznak majd, mint ezek a német vezetők.” Rechberg nemrégiben meghalt. Halála napjáig az amerikai megszálló csapatok számos magasrangú tisztjét fogadta. — Ford.
7. Hans von Seeckt tábornok, a német Reichswehr parancsnoka eleinte ellene volt a Hoffmann-féle tervnek. Seeckt revans-háborúról ábrándozott a nyugati hatalmak ellen és azt remélte, hogy ebben a háborúban majd felhasználhatja az orosz nyersanyagot és emberanyagot. Azt hitte, hogy megállapodhat a Vörös Hadsereg és a szovjet kormány ellenzéki tagjaival. Később Seeckt támogatta a Hoffmann-tervet és nácivá lett.
SaLa
Kérjük, anyagilag támogassa a Bal-Rad-ot! – a blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható 
piktogrammra kattintva Pay-Pal-on
-vagy közvetlen postai úton:
Szabó Péter 2747 Törtel, Petőfi-ut. 12.
HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVÉSZ!
A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.hu/koszonet
Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.hu-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá! De legalább LÁJKOLD! – hiszen azzal is tudsz segíteni!