III FEJEZET – 6
(idézet: A magyar függetlenségi mozgalom 1936-1945 – Kállai Gyula)
6. Újabb legális illúziók.
A „kiugrási iroda”.
A reakció új jelszava: Erdély védelme.
A Magyar Front memorandumai
A Lakatos-kormány megalakulásával a poraiból feltámadott hintapolitika az ellenzéki erőkben újra káros illúziókat keltett életre. Ezek a reakció és főleg a Horthy család ellenállási és kiugrási „kísérleteiben” gyökereztek.
Az ifjabb Horthy Miklós még Kállay miniszterelnöksége idején a kormányzóságon „kiugrási irodát” létesített, amelynek vezetője az 1946-os demokráciaellenes összeesküvésben részt vett Szentiványi Domokos volt. Az iroda maga köré tömörítette a reakció összes illegális szervét. Egyik fő támasza az úgynevezett Magyar Függetlenségi Mozgalom volt, amely a jobboldali Ötös Kör, a Teleki-csoportok s a Nemzetnevelés Tábora tagjaiból alakult meg, s fő szervezője és vezetője az 1946-os demokráciaellenes összeesküvésben részt vett Soós Géza volt. A kiugrási iroda másik fő támasza a Csomóss Miklós vezetése alatt álló úgynevezett Magyar Hazafiak Szabadság Szövetsége. Ennek a szövetségnek a magvát az 1937—1938-ban megalakult titkos jobboldali szervezet, a Vasmag képezte. A Vasmag tagjai állandó kapcsolatban voltak Imrédyvel, Imrédy 38-as körével, a Magyar Élet Mozgalommal, a Revíziós Ligával, sőt — a későbbi demokráciaellenes összeesküvő Szentiványi szerint — „egy ideig a hungarista-féle tevékenység egy-két szektorában is részt vettek”. A „kiugrási iroda” harmadik „ellenállási” szerve a Herczeg Ferenc és Fall Endre vezetése alatt álló Revíziós Liga volt, amelynek „áldásos” működése a háború vágóhídján legyilkolt százezrek holttestével, a felrobbantott hidakkal, szétbombázott városokkal és falvakkal mérhető fel leginkább. Horthy ezzel az együttessel „mentette” a hazát.
Az ifjú Horthynak ez az irodája állt a „látható ellenállás” élén. Innen indultak ki a legkülönbözőbb ostoba híresztelések és rémhírek, amelyek csak az emberek további félrevezetésére voltak jók: az oroszok bolsevizálni akarják Magyarországot; feltétlenül az angolszászok fogják megszállni az országot; a kormányzó leghőbb vágya, hogy az országot megmentse a további pusztulástól és a népet a további véráldozattól; kár tehát feszíteni a húrt, kár nehezíteni a kormányzó helyzetét, a magyar béke ügye az ő kezében a legjobb helyen van.
A „látható ellenállás” azonban nemcsak az ifjú Horthy irodáiban folyt, hanem a Lakatos-kormány is ezen „tevékenykedett”.
Lakatos még az érveit is a hintapolitika nagymesterétől, Kállaytól kölcsönözte. Kállay, mielőtt még a németek elfújták volna a helyéről, állandóan fogadkozott: „Határainkat pedig minden eszközzel megvédelmezzük.”
Lakatos szajkó módjára ismételgette Kállay érveit. Ürügyet szolgáltatott neki erre a Románia kiugrásával bekövetkezett új helyzet.
1944. augusztus 23-án — felhasználva azt a tényt, hogy a szovjet hadsereg a iasi—kisinyevi harcokban szétzúzta a fasiszta Németország déli hadseregcsoportját és vele együtt a román királyi hadsereget is — a Román Kommunista Párt a munkásosztály, a bukaresti dolgozó tömegek élén, fegyveres felkelést hajtott végre. A királyi udvar és a királyi hadsereg egységeinek és tábornokainak egy része — mivel nemigen tehetett mást — részt vett a németellenes fordulatban. A román király udvarába hívta, letartóztatta s a felkelők vezérkarának kezébe adta a németbérenc kormányfőt, Antonescut, s fegyverszünetet kért és kapott a szövetséges hatalmaktól.
A demokratikus román kormány szembefordult a fasizmussal, hadat üzent a hitleri Németországnak, s a demokratikus román hadsereg — a szovjet hadsereg oldalán — harcba lépett a hitlerista német csapatok ellen.
Horthyék Romániának a szövetségesek oldalára való átállásából új imperialista jelszót faragtak. Az új jelszó: „Erdély védelme”, tulajdonképpen Hitler további kiszolgálásának, a háború továbbfolytatásának a jelszava volt.
A Kommunista Párt, a Kossuth rádió és a Magyar Front elszánt harcot folytatott Horthyék új imperialista jelszava ellen, feltárták e jelszó várható következményeit.
„Mi mindig hangoztattuk — emlékeztetett a Kossuth rádió szeptember 7-i felhívása —, hogy a bécsi döntés nem jogcím Erdélyre. Ellenkezőleg: aki Hitlertől kapott ajándékba területet, biztosra veheti, hogy előbb-utóbb elveszti. Követeltük, hogy Magyarország nyilvánítsa érvénytelennek a bécsi döntést. Mintha csak süket falaknak beszéltünk volna! Az országrontók rendületlenül kitartottak a bécsi döntés és Hitler mint jogforrás mellett.
Lakatosék el akarják hitetni, hogy itt egy elszigetelt román-magyar ügyről van szó, hogy Erdélyben a honvédség védelmi háborút folytat a »nem provokált« román támadással szemben. Sőt, a nyilatkozat burkolt formában még Oroszországot is megemlíti, mint egy olyan hatalmat, amelynek egy szép napon eszébe jutott beavatkozni az elszigetelt román—magyar viszályba és Románia igényeit támogatja.
Hát azt hiszi Lakatos, hogy a magyar néppel mindent el lehet hitetni? Arról miért nem beszél a kormánynyilatkozat, hogy Erdélyben az orosz hadsereg a németeket üldözi? Arról miért nem beszél, hogy a németek Erdélyben folytatják a háborút és a honvédség Horthy és Lakatos parancsára segíti őket? Arról miért nem beszél Lakatos, hogy az oroszok azért segítik a románokat, mert szakítottak Hitlerrel, a magyarok pedig nem szakítottak. »Nem provokált román támadásról« szaval Lakatos! De ki »provokálta« Lakatosékat a Donnál, Galíciában, a Bugnál és a Narvánál? A háború az erdélyi havasokban annak a háborúnak a folytatása, amelyet Horthyék és Lakatosék a Donnál kezdtek, Galíciában, a Bugnál és a Narvánál folytattak. Egyszóval: Hitler háborúja! Nem elszigetelt magyar—román viszonyról van szó, hanem arról, hogy Magyarország Erdélyben folytatja Hitler háborúját a szövetségesek ellen!”
A reakcióról azonban minden józan érv lepattogott. 1944 nyarán Hitler veszte már annyira nyilvánvaló volt, hogy az uralkodó körök is új lépésre kényszerültek, Horthy mégis azt hitte, nyugodtan bedughatja a fülét a magyar nép minden hangja és követelése előtt, a „kiugrási iroda” és a Lakatos-kormány úgyis elintéz mindent.
A Lakatos-kormány kinevezése után értékes heteket vesztegetett arra, hogy kapcsolatot keressen az angolszász hatalmakkal, s velük újra a „külön kiugrás” feltételeiről tárgyaljon. Csak miután azt a határozott választ kapta, hogy fegyverszünetet csak a magyar egységekkel ténylegesen harcban álló Szovjetuniótól kaphat, fordultak oda, ahová már sokkal korábban lehetett és kellett volna: a Szovjetunióhoz.
Megkezdődött végre a Moszkvába kiküldendő fegyverszüneti bizottság összeállítása. Ezt a munkát az úgynevezett Magyar Függetlenségi Mozgalom végezte. 1944 szeptember végén — miután már az első szovjet egységek átlépték Magyarország délkeleti határát — háromtagú küldöttség ment a fronton keresztül Moszkvába. A küldöttségben Faraghó Gábor altábornagy, a csendőrség főfelügyelője a „Horthy-vonalat”, Teleki Géza gróf a „Teleki-vonalat”, Szentiványi Domokos az „ellenállási vonalat” képviselte. A magyar nép demokratikus vonalát a bizottságban senki sem képviselte. De erre Horthyék nem is tartottak igényt.
Szeptember végén, október elején már Horthy is érezte, hogy a „kiugrási iroda” ellenállási törzse a megnövekedett feladatok elvégzésére gyenge és erőtlen. Horthynak szilárdabb, erősebb, a „néppel” szervesebb kapcsolatot tartó szövetségesekre volt szüksége. Horthy a kabinetiroda útján kinyújtotta csápjait a Magyar Front pártjai felé. Egyelőre még csak tapogatódzott. A háború menetének új körülményei között új „második vonal” megteremtésére törekedett.
A Kommunista Párt, noha nem voltak illúziói Horthyék becstelen spekulációs játékát illetően, mégis mindent megtett, hogy a kormányzat szembeforduljon a németekkel. Álláspontja az volt, hogy még 12 óra előtt 5 perccel is lehetséges az együttműködés Horthy, a hadsereg és a Magyar Front között, ha ez a szövetség a reakció politikájának igazi fordulatára épül. A Kommunista Párt a németek rablásainak megakadályozása és az ország hadszíntérré válásának elkerülése érdekében még Horthyékkal is hajlandó volt az együttműködésre.
A Magyar Front a Kommunista Párt javaslatára szeptember végén és október elején két memorandumot juttatott el a kormányzóhoz. A memorandumban a Magyar Front pártjai kifejtették, hogy „Magyarországra, ha továbbra is ezen az úton halad, ugyanolyan sors vár, mint Németországra. Románia, Finnország és Bulgária példája azt mutatja, hogy a Németországgal szövetséges kis országok még elkerülhetik a teljes pusztulást, ha szakítanak Németországgal és cselekvési szabadságuk visszaszerzésével cselekvően hozzájárulnak a háború megrövidítéséhez.”
A magyar demokratikus pártok és a magyar hadsereg együttműködése alapján a kibontakozás előfeltételeit a memorandum a következőkben jelölte meg:
„1. A magyar hadsereg beszünteti a további ellenségeskedést a szövetséges hatalmak haderőivel, és az ország területén levő német haderőt lefegyverzi.
2. Magyarország bejelenti, hogy hadat üzen Németországnak.
3. Ezzel egyidejűleg delegációkat küld a szövetséges hatalmak kormányaihoz a fegyverszünet megkötése és a Németország elleni katonai együttműködés megteremtése érdekében.
4. Koalíciós kormány alakul a Magyar Front és a hadsereg képviselőiből.
E négy pontban megjelölt átalakulás sikere érdekében elengedhetetlenül szükségesnek látjuk a következő intézkedések haladéktalan foganatosítását:
a) A magyar nép és a hadsereg együttműködése érdekében haladéktalanul szüntessék meg a magyar demokratikus pártok üldözését, és e pártok szervezkedési és propagandatevékenységét tolerálják.
b) A politikai foglyokat általános amnesztia keretében bocsássák szabadon. Addig is, míg az általános amnesztiára vonatkozó rendelet megjelenik, a magyar demokratikus pártok jogerősen elítélt képviselőit a katonai büntetőszázadokból szabadságolás, a katonai fegyintézetekből pedig büntetés megszakítása címén bocsássák szabadon. Követeljük a magyar Gestapo csillaghegyi szervezetének azonnali felszámolását, az elítéltek katonai fogházakba való szállítását, a még el nem ítéltek azonnali szabadlábra helyezését, a politikai internáltak szabadon bocsátását és a németek által őrzött politikai foglyok és túszok biztonsága érdekében megbízható magyar fegyveres erők kirendelését.
c) Követeljük a hadsereg és más karhatalmi alakulat élén álló németbarát vezetők azonnali leváltását, illetve mindazoknak a katonai és polgári személyeknek a letartóztatását, akik a magyar nép és a hadsereg itt megjelölt együttműködését veszélyeztetik.”
Mi volt a Magyar Front két memorandumára a kormányzó válasza? Közvetlenül semmi, s az eredmény is csak annyi volt, hogy a Magyar Frontnak a vészharangot utoljára megkondító két memoranduma a kormányzót — ahogyan Szentiványi írja — „komolyan elgondolkoztatta”.
A tulajdonképpeni válasz az volt, hogy Horthy a harci együttműködés helyett még az utolsó pillanatban is megpróbálta a Magyar Frontot felbomlasztani. Külön tárgyalásokat kezdett a Szociáldemokrata Párttal és a Független Kisgazdapárttal, és külön tárgyalásokat a Kommunista Párttal. A tárgyalások célja az volt, hogy a Szociáldemokrata Pártot és a Független Kisgazdapártot a „kiugrási iroda” második ellenállási vonalává tegye, hogy segítségükkel reakciós uralmát megmentse, a Kommunista Pártot pedig elszigetelje és megsemmisítse.
Mi volt azoknak a tárgyalásoknak a politikai alapja — hogy úgy mondjuk, történelmi háttere —, amelyeket Horthy a Szociáldemokrata Párttal és a Független Kisgazdapárttal kezdeményezett? Kétségkívül a kiugrás, a moszkvai fegyverszüneti delegáció. Alighogy a delegáció kitette a lábát Budapestről, Vörös János, Horthy vezérkari főnöke megbeszélést folytatott Tildy Zoltánnal és Szakasits Árpáddal, Kenessey Pongrácz Ilona utcai lakásán. És ugyancsak október 11-én, azon a napon, amikor a magyar delegáció Moszkvában aláírta a fegyverszüneti egyezményt, Horthy megbeszélésre hívta a Várba Tildy Zoltánt és Szakasits Árpádot. Horthy jól tudta, hogy a Magyar Front éltető lelke a Kommunista Párt. Jól tudta, hogy a függetlenségi mozgalom legszervezettebb, legmozgékonyabb és legnagyobb tömegbefolyással rendelkező pártja a Kommunista Párt. Ennek ellenére — vagy éppen ezért — a kommunistákkal a veszély legsúlyosabb óráiban sem akart tárgyalni. A kormányzó azonban rosszul számított. Tildy és Szakasits a tárgyalásra a Magyar Front utasításait vitték magukkal, amelyek a Magyar Kommunista Párt álláspontját tartalmazták.
1944 októberében azonban már olyan rendkívüli idők következtek, hogy még Horthy is szükségesnek látta a Kommunista Párttal a közvetlen tárgyalások megkezdését. Mi volt ennek a „közeledésnek” az oka? Az, hogy a németek megneszelték, hogy Horthyék kiugrásra készülnek. Hitlerék március 19-e után most másodszor is „fedezni akarták a hátukat”. Horthyék mozgolódására újabb csapással akartak válaszolni, s a „liberális” Lakatos Géza helyett, utolsó bázisukra támaszkodva, totális nyilas diktatúra bevezetését határozták el.
Ez a terv legalább annyira elgondolkoztatta a kormányzót, mint a Magyar Front memoranduma. Horthy emlékezetét a nehéz helyzet felfrissítette. Eszébe jutott, hogy a kommunisták nemrég azt követelték, hogy a munkásságot fel kell fegyverezni. Helyes! — gondolta, s megbízta Lázár testőraltábornagyot, hogy tárgyaljon a kommunistákkal. A párt nevében Rajk László folytatta a megbeszélést. Ezeknek a tárgyalásoknak a lényege az volt, hogy az ipari munkásság fegyverrel a kezében akadályozza meg a tiszta nyilas kormány megalakulását. Horthy egységfront-ajánlatának ez volt az alapja. Két nap múlva azonban Horthyék kijelentették: a pillanatnyi veszély elmúlt, a németek egyelőre nem akarnak törést. A megbeszélés tárgytalan, nem adunk fegyvert a munkásság kezébe, ellenben mondjátok meg, hogy milyen erőkkel rendelkeztek, hol vannak a gyülekezőhelyeitek, s ha szükség lesz rátok, majd szólunk! Horthyék még most is jobban féltek a magyar dolgozók felfegyverzésétől, mint a német gyilkosoktól. Sőt, Horthy, híven ahhoz, ami lényege, még egyszer proletárvérben akart fürödni. A munkásság legjobb erőit ki akarta puhatolni, hogy adandó alkalommal kiszolgáltathassa a náci- és nyilasbandák gyilkoló dühének. Szerette volna a kommunistákat a kiugrás idejére megsemmisíteni. A Kommunista Párt Horthyéknak ezt a gaz provokációját és becstelen merénylettervét kivédte és a legerélyesebben visszautasította.
Amint látjuk, Horthyék úgy „készültek” a német szövetségessel való szakításra, hogy a magyar nép legszélesebb demokratikus egységfrontját, a Magyar Frontot szét akarták robbantani. Úgy „készültek” a németekkel való leszámolásra, hogy még az utolsó pillanatban is a magyar nép antifasiszta erőit akarták lemészárolni. Úgy „készültek” a kiugrásra, hogy csodavárásukkal fékezték a tömegek harcra mozgósítását, s elősegítették a nyilasok tervének megvalósítását. A Magyar Front képviselői és Horthy között 1944. október 11-én lefolytatott várbeli tárgyalásokon olyan szóbeli egyezség jött létre, hogy a Magyar Front a kiugrás idejére általános sztrájkot hirdet és a tömegek erejével megakadályozza azt, hogy a németek a nyilasok segítségével puccsot szervezzenek és megakadályozzák a háborúból való kiugrást. Horthy ígéretet tett, hogy döntéséről, a kiugrás időpontjáról — amelyet október 18—20-a körüli időre ígért — értesíti a Magyar Frontot.
Ez azonban nem következett be. Horthy ismét elárulta a népet, becsapta a Magyar Frontot, felrúgott minden, a tárgyalások alkalmából tett ígéretet. Horthy a kiugrás időpontjáról, előkészítéséről és konkrét körülményeiről a Magyar Frontot már nem is értesítette.
Horthy, a nép iránti gyűlölettől fűtve, vakon és becstelenül vitte az országot újabb szakadék felé.
Így következett be 1944 második gyásznapja: október 15-e.
SaLa
Kérjük, anyagilag támogassa a Bal-Rad-ot! – a blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható 
piktogrammra kattintva Pay-Pal-on
-vagy közvetlen postai úton:
Szabó Péter 2747 Törtel, Petőfi-ut. 12.
HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVÉSZ!
A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.hu/koszonet
Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.hu-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá! De legalább LÁJKOLD! – hiszen azzal is tudsz segíteni!