(idézet: Szálasi naplója – A nyilasmozgalom)
9
„Sem a németek,
sem a Kormányzó felé
nem teszek semmilyen lépést”
A Margaréta-tervet a Wehrmacht, a Fegyveres SS és a Gestapo egységei az előre meghatározott időpontban és ütemben végrehajtották: az első német megszálló csapatok március 18-án este kezdték meg a kirakást Bicske vasútállomáson; 24 órán belül az egész ország a megszállók hatalmában volt.
Az előzetes ígéretekkel ellentétben, Szálasi nem kapott időben értesítést a „várt komoly fordulatról”. Ennek oka nyilván az lehetett, hogy ez alkalommal a magyar vezérkar hírszerzőit német kollégáik nem tájékoztatták sem a klessheimi megbeszélésekről, sem a Margaréta-terv végrehajtásának időpontjáról, így azután maga Szálasi is csak utólag értesült Magyarország megszállásáról. De ami Szálasit, a Pártvezető Testvért még érzékenyebben érintette: hivatalos, illetékes német tényezők nem keresték vele a találkozást, legalábbis egyelőre nem.
Szálasi – éppen ezért és csakis ezért – rendkívül ingerülten vette tudomásul a történteket. Naplójában a március 19-i megszállásról a következőket írja:
Meggyőződésem, hogy a német imperialista szárny hozta ezt a megoldást. Sem a németek, sem a Kormányzó felé nem teszek semmilyen lépést.
Tegyük hozzá: a Pártvezető Testvér csak átmenetileg durcáskodott.
Szálasi azért nem maradt teljesen informálatlan, kapott komoly és kevésbé komoly híreket a német megszállásról. Így például értesült arról, hogy
… március 19-én délután folyamán megkapták a vidéki rendőr-főkapitányságok Budapestről a rendelkezést, hogy minden nyilas, német és politikai vonatkozású dolgot, különösen olyanokat, amelyek személyekre vonatkoznak, semmisítsenek meg.
Mit tudott meg Klessheimről és a megszálló német csapatoknak adott utasításokról Szálasi, magas rangú informátoraitól? Röviden ezeket:
A magyar kormány és a német kormány között tárgyalások voltak, amelyek nem vezettek eredményre, a tárgyalás lényegéről a tiszti gyűlésen nem volt szó; az eredménytelenség miatt a németek elrendelték Magyarország megszállását; pénteken a Kormányzó kint volt a főhadiszálláson, jelenleg Pesten tartózkodik, a német parancsnokság ígéretet tett, hogy a legudvariasabb bánásmódban fogja részesíteni a magyar hadsereget és a lakosságot; ha netalán német részről egyesek kihívóan viselkednének vagy fegyvert használnának, a legénység egyharmada készültségbe kerül, a többi bevetésre készen áll.
A Kormányzó állítólag három ízben akart lemondani Hitlernél való tartózkodása alkalmával, Hitler azonban kijelentette volna, hogy még hálás lesz neki azért, hogy megadta a lehetőségét annak, hogy a szükséges új alapokon és új tanácsadókkal kezdhesse meg Magyarország szükséges kibontakozását.
Végül is, milyen utasításokat kapott a magyar hadsereg? Mindenekelőtt: Szombathelyi vezérkari főnök előbb nyílt, majd később a Vár kérésére rejtjelzett táviratban közölte a Miniszterelnökséggel, hogy „a Kormányzó úr egészséges és a német csapatokat az ő parancsára nem szabad ellenállással fogadni”.
De ami ennél is fontosabb: az első utasítás végrehajtása után ki lehetett adni a másodikat, amelynek értelmében a német parancsnokság utasítást adott a debreceni VI. hadtest mozgósítására és frontra indítására.
*
Szálasi fantáziáját erősen megragadta az a hír, hogy a Wehrmacht a Tisza mentén záróvonalat létesített. Leghitelesebbnek az az információ tűnt, amely szerint a német főparancsnokság a tiszántúli részeket hadműveleti területként rendezi be, az ottani csapatok főszállásmestere Budapestre került, így tehát valószínű, hogy a Tiszától nyugatra eső magyarországi rész hadtápterületté válik. Papírra vetette továbbá azt az értesülését is, hogy
a Kállay-kormány állítólag március 20 és 25-e közötti időben várta, hogy angolszász és szovjet ejtőernyősök fognak a Tiszántúlra beérkezni és ezekkel egyetemben, egyetlen partizánhadsereg-láncolatot tudnak létrehozni a német harcoló hadseregek között, Északon a Keleti-tengertől kezdődően egészen Görögországig; a német csapatok tehát azért vonultak a Tiszáig, hogy az ellenséges ejtőernyősöket méltóképpen tudják fogadni.
De feljegyezte Szálasi Magyarország náci megszállásának következő, kissé meghökkentő indokolását is:
A VIII. század végén és a IX. század elején a Tiszáig ért a Nagy Károly által egyesített első germán világbirodalom; e történelmi előjogra való hivatkozással a németek állítólag be akarták kebelezni a Tiszáig terjedő magyarországi részt a Nagynémet Birodalomba.
Vélemény: mindegyikben lehet valami igaz …
*
Veesenmayer már a „Turán”-különvonaton jelentkezett Horthynál mint Hitler teljhatalmú megbízottja és a Harmadik Birodalom új magyarországi követe, hogy megkezdje a tárgyalásokat az új kormány megalakításáról. Szóba került Imrédy miniszterelnöki megbízatása, de Szálasi nevét Veesenmayer meg sem említette.
Visszaérkezése után Horthy tájékoztatta Kállayt és a kormány itthon maradt tagjait a klessheimi tárgyalásokról. A Kállay-kormány röviddel ezután, a német megszállás és a Gestapo által foganatosított letartóztatások miatt, lemondott. Miután így az „alkotmányos akadályok” elhárultak, teljes erővel folytatódhattak a tárgyalások a Királyi Várban; Horthy kormányzónál, illetve a Vár másik oldalán, a német követségen, Veesenmayer követnél az új kormány létrehozására. Szálasit ekkor érte az újabb csalódásra kormányalakítási tárgyalásokba egyik fél sem óhajtotta belevonni a Nyilaskeresztes Párt vezérét!
Mit tett ezek után Szálasi?
Szőllősi Jenő és Csia Sándor testvérek javaslatára kettőjüket felküldtem Ambrózyhoz, a Kabinetiroda főnökéhez, azzal az üzenettel, hogy jelentse meg [így] a Kormányzónak: a Nyilaskeresztes Párt és a Hungarista Mozgalom, valamint a PV személye rendületlen állhatatos hűséggel viseltetik az Államfő és a Nemzet irányában.
E hűségnyilatkozat értékét nem kell túlbecsülnünk. Amikor ugyanis Huber tábornok, a Napló szerint az SS egyik vezető embere, magához kérette Vajna Gábor országgyűlési képviselőt, a Pártvezető Testvér megadta az engedélyt a találkozóra.
A beszélgetést Huber SS-tábornok kezdte:
Huber: Vajna képviselő úr, azért kérettem ide önt, Szálasi őrnagy bizalmi emberét, hogy a szélsőjobboldali összefogás problémájáról tárgyaljunk.
Elöljáróban: az SS-parancsnokság véleménye szerint ezt az összefogást meg kell csinálni, hogy az ellenség ne nevessen, hogy a szélsőjobboldaliak egymást ölik.
Vajna: Tábornok úr, én csak mint magánember mondhatom meg véleményemet, a Nyilaskeresztes Párt hivatalos álláspontját a Pártvezetőtől fogják megtudni; amennyiben a Nyilaskeresztes Párt és a Hungarista Mozgalom meg fogja tűrni ezt a kormányt, úgy biztosítékot kell követelnie a szabad szervezkedésre, szabad propagandalehetőségre és olyan belpolitikai helyzetre, mely a Hungarista Mozgalom kifejlődését minden körülmények között lehetővé teszi. Ha azonban Imrédy-Baky egypártrendszert csinálnak, úgy a föld alá megy a Nyilaskeresztes Párt.
Huber: Megadom a biztosítékot, hogy szabad futást kap a Nyilaskeresztes Párt, ha nem is vesz részt a kormányban, de megtűri azt, de azt kérem, hogy a kormány tagjait, de különösen Imrédy Bélát ne támadják.
Vajna Gábor: Radikális intézkedéseket nem lehet ezzel a nyárspolgári kormánnyal végrehajtani; a Nyilaskeresztes Párt aligha fogja vállalni, hogy ennek a kormánynak tisztogató munkájában segítségére legyen, mert nem óhajt olyan munkát, amelynek dicsőségét ez a kormány vágja zsebre.
Huber: Álláspontjukat teljesen megértem, és éppen ezért kérem, adja át a következő, feltétlenül bizalmas üzenetem Szálasi őrnagy úrnak: a Nyilaskeresztes Párt legyen türelemmel a Sztójay-kormánnyal szemben, mert ez úgyis csak átmeneti kormány, mely után a Nyilaskeresztes Párt következik.
Szálasi „véleménye” a Huber-Vajna-tárgyalásról és a nagy nehezen létrehozott Sztójay-kormányról:
A kormányalakítás többek között azért is indult ilyen nehezen, mert mindenki a németektől kért biztosítékot a Nyilaskeresztes Párt támadása ellen; a németek ezt a biztosítékot meg akarták adni, de erre vonatkozóan kerülő utakon tették meg kezdeményezésüket, és nem egyenesen a Pártvezető felé …
A Sztójay-kormány kimondottan a németek erejére és karhatalmára támaszkodó kormány, végrehajtják azokat a rendelkezéseket, amelyeket a németek előírnak, kimondottan átmeneti kormányt jelent minden szempontból.
Ismerjük el: a Sztójay-kormánynak ilyenfajta megítélése helytálló – még akkor is, ha mindezt Szálasi azért jegyezte fel, mert akkor, 1944. március 22-én nem ő, a Hungarista Mozgalom vezére alakíthatott a németek fegyveres erejére támaszkodó kormányt.
De lássuk tovább az eseményeket. A Huber-Vajna-beszélgetés megnövelte Szálasinak önmagába vetett hitét, ezért is mondhatta Vajnának:
… egyedül Veesenmayerrel óhajt megbeszélést folytatni a jelenlegi helyzetről.
Persze, az út a hatalom legfelső csúcsa felé korántsem volt olyan sima, amint azt Szálasi remélte. Sem Winkelmann, a magyarországi SS-csapatok főparancsnoka, sem Veesenmayer követ még egy ideig nem kérette magához, egyelőre meg kellett elégednie alacsonyabb beosztású nácikkal – birodalmi politikai hírszerzőkkel.
Lassan-lassan azért gyűltek az információk Szálasinál a német megszállás előtti hetek, hónapok eseményeiről. Ezek közül talán legérdekesebb az, amit dr. Walton ügyvéd (megjelölése: „a Nyilaskeresztes Párttal és a Hungarista Mozgalommái rokonszenvező”) közölt a PV-vel, feltehetően nem saját kezdeményezéséből:
Másfél hónappal ezelőtt Szentirmay Félix lakásán vacsora volt, amelyen emlékezete szerint a házigazdán és rajta kívül még a következő fontosabb személyek vettek részt: Veesenmayer jelenlegi német követ, abban az időben Magyarország politikai életének átállításával megbízott német pártember, Otto Braun, Imrédy, Ruszkay, Kozmovszky és még mások; [a] vacsora alkalmával Veesenmayer felvetette a három nemzetiszocialista párt együttműködésének kérdését, mint a kibontakozásnak egyik alapját, megkérdezte, hogy ez lehetséges volna-e?
Walton: kijelenti, úgy látja, hogy benne, ebben a társaságban a Nyilaskeresztes Párt hivatalos kiküldöttét látják; előre kijelenti, hogy ez a hiedelem tévedés, neki megbízatása se a Pártvezetőtől, se a Párt más Vezető tagjától nincs, ő a Párttal és a Mozgalommal mindig rokonszenvezett, teszi azt most is, ennélfogva csak mint magánember vesz részt a beszélgetésben, ha egyáltalában még tovább is részt vehet benne.
Veesenmayer: nincs észrevétele az ellen, hogy ő tovább ott maradjon, jó barátja neki, csak beszélgetésről van csupán [így] szó.
Ruszkay: az együttműködést szükségesnek vélné különösen a Nyilaskeresztes Párttal, mert tömegei nélkül nem lehet sima kibontakozást remélni; Szálasi személye azonban teljesen kizárja, hogy ilyen együttműködés létrejöhessen.
Imrédy: mindhárom pártnak együttműködését nem tartja kizártnak, felfogása szerint a Nyilaskeresztes Párttal is együtt lehet működni.
Veesenmayer: lehetségesnek tartják-e a jelenlevők, hogy külső segítség nélkül meg lehessen valósítani Magyarországon a parancsolóan szükséges politikai kibontakozást?
Mindannyian: nem tartják lehetségesnek, hogy külső segítség nélkül a kibontakozás végrehajtható legyen;
a vacsora után Walton ügyvéd gépkocsin lakására kísérte Veesenmayer urat; ez alkalommal megkérte őt Veesenmayer, ne tegyen jelentést a hallottakról a Nyilaskeresztes Párt vezetőjének, hiszen úgysem párttag, és csak mint magánember vett részt a beszélgetésen; dr. Walton a kérésnek eleget tett, de most, amikor alkalma lenne arra, hogy a Pártvezetőt összehozza Veesenmayerrel, elmondja, hogy a Pártvezető az előzményekről is tájékozódva legyen, arra az esetre, ha Veesenmayerrel találkozni és beszélni akar;
PV döntése: adja át Veesenmayernek üzenetét, hogy nagyon szeretne vele mint döntő német tényezővel a belpolitikai helyzetet és a kibontakozást illetően beszélni, dr. Walton közreműködését elfogadja; dr. Walton megjegyzi, hogy még ma este beszélni fog Veesenmayerrel egy vacsora alkalmával, melyre többek között ő és mindazok a személyek is hivatalosak, akik másfél hónappal ezelőtt együtt voltak azon a bizonyos előzetes tájékoztató megbeszélésen és akik azóta Veesenmayer legszűkebb környezetét alkotják;
vélemény: a jelenlevő magyarok részéről kimondottan hazaárulás történt, ezt kíméletlenül meg kell állapítani; megállapítható azonban az is, ugyancsak ugyanazzal a rideg kíméletlenséggel, hogy a németeknek alkalmuk lett volna arra, hogy a Nyilaskeresztes Pártnak véleményét is meghallgassák a kibontakozás sorsdöntő kérdésében; nem is akartak ellenkező véleményt hallani azért, hogy a megszállás elé erkölcsi akadályok ne gördüljenek, újra le kell szögezni, hogy felelőtlen német imperialista törekvéseket szolgálnak felelőtlenül, tudatosan és gátlás nélkül úgy Magyarországon, mint Németországban, mely törekvésekhez az igazi nemzetiszocializmusnak semmi köze nem lehet, sem Magyarországon, sem Németországban.
*
Szálasi tehát mérhetetlenül felháborodott azon, hogy Imrédy, Ruszkay és társai tárgyaltak Veesenmayerrel az átállítás kérdéséről, ők – és nem ő! A látszólag „hazafias” színezetű felháborodás értékét jelentősen csökkenti, hogy ő is hajlandó lett volna leülni ugyanazon vacsoraasztalhoz, ugyanakkor, ugyanazon náci diplomatával – hasonló eszmecsere céljából. Amikor Veesenmayer jó néhány héttel később, 1944 áprilisában meghívta magához a német követségre, és szigorúan magyar vonatkozású belpolitikai kérdésekről tudakolta nézeteit, a PV-nek eszébe sem jutott, hogy ő tulajdonképpen ugyanazt teszi, amit 1943 decemberében gyűlölt politikai ellenfelei tettek – „felelőtlen német imperialista törekvések szolgálatában”.
Nem sokkal ezután Baschnak, a Volksbund vezetőjének kérésére, Szálasi tárgyalóasztalhoz ült dr. Höttllel, akiről az a hír járta, hogy Himmler helyettesének, Kaltenbrunnernek jobbkeze.
A Szálasi-Höttl-beszélgetésre Vajna lakásán 1944. március utolsó napjaiban került sor (a pontos dátum nem derül ki a Naplóból). A másfél órás beszélgetés fontosabb részleteit a Napló alapján így rekonstruálhatjuk:
Szálasi: Üdvözlöm, Höttl doktor úr. Kérem, ne vegye rossznéven, ha bevezetőül egy megjegyzést teszek: furcsának kell tartanom, hogy Magyarország legerősebb népi mozgalma felé német hivatalos részről legalább három esztendeje egyetlen egy lépés sem történt, sőt, bizonyos mértékben ellenséges magatartást tanúsítottak vele szemben.
Höttl: Tényleg súlyos hibák történtek, ezeket jóvá akarjuk tenni, ezért is szorgalmaztuk a mai találkozót. Azt hiszem, rögtön rátérhetünk annak megbeszélésére, ami bennünket leginkább érdekel: Szálasi úr, Ön, mint a Hungarista Mozgalom vezére, hogyan látja a belpolitikai helyzetet – most, 1944. március 19. után?
Szálasi: A német megszállás parancsoló kényszerből jött létre, ez a kényszer azonban már fennállott 1943 január óta. Felfogásom tehát az, hogy Sztálingrád eleste után kellett volna ezt a kényszerlépést végrehajtani a német vezetésnek, és nem egy teljes esztendővel később. 1943 februárjában még be lehetett volna állítani a magyar Nemzet teljességét a Szovjet elleni harcba. Jelenleg, 1944 márciusában, a megszállás következtében, igen erős a németellenes hangulat, és a Nyilaskeresztes Párt nem is lát egyelőre más feladatot maga előtt, mint hogy ezt az ellenséges hangulatot feloldja és a hangulatot újra Németország oldalára fordítsa; a feladat igen nehéz, mert a magyar Nemzet nagy része nem tudja, hogy tulajdonképpen miért volt szükség a megszállásra; amikor ezt a lehetetlen Sztójay-kormányt hozták létre és tették az ügyek élére; Sztójay kivételével mind olyan férfiak vannak a kormányban, akikben a magyar Nemzet már egyszer alaposan csalódott, hitét és bizalmát tőlük megvonta.
Höttl: A kibontakozásra vonatkozóan van-e a Pártvezetőnek elgondolása?
Szálasi: Álláspontomat már 1942-ben, a nyári országjárás alkalmával rögzítettem, nem látom szükségesnek, hogy megváltoztassam, sőt a jelenlegi helyzet még jobban megerősítette az akkoriban lefektetett kibontakozási lehetőségeket. Tehát: a Nyilaskeresztes Párt csak olyan koalícióban fog részt venni, amelyet a Nyilaskeresztes Párt vezet, más koalícióban nem vesz részt, hanem tovább küzd a hatalom osztatlan birtokáért.
Höttl: Ön, Szálasi őrnagy úr, szándékszik-e ebben az esetben a miniszterelnöki tárcát vállalni?
Szálasi: Nem, de olyan személyt akarok miniszterelnöknek, akit én, a Pártvezető bízok meg és akiben teljesen megbízom; személyemet azért sem akarom beállítani a kormányalakításba, hogy a koalícióval érintett többi pártok személyem ellen kifogást ne emelhessenek, azonkívül, hogy a kibontakozás érdekében beállíthatók legyenek azok a személyek is, akik a szememben már régen meghaltak.
Höttl: Kik azok a személyek, akik az ön számára meghaltak?
Szálasi: Ruszkay Jenő, Hubay Kálmán, Baky László, Málnási Ödön és Taby Árpád; ezek miatt a személyek miatt én, a Pártvezető, magamnak olyan helyet követelek, amelynek segítségével döntően befolyásolhatom a kormánynak minden működését; a halottak tehát feltámaszthatók, ha a szűkség úgy kívánja, de személyükkel a továbbiakban foglalkozni nem óhajtok.
Höttl: Őrnagy úr, szabadna egy kényes kérdést feltenni: mi az álláspontja Horthy kormányzóval kapcsolatban ?
Szálasi: Az Államfő kérdésében úgy foglalok állást, ahogyan azt lelkiismeretem és a magyar Nemzet érdeke megkívánják, tehát minden elhatározásomban és döntésemben három szempont vezérel: a nacionalista és szocialista Európa-közösség, a magyar-német élet-, társ- és sorsközösség, és a magyar Nemzet hungarista közössége.
Höttl: És mi történik, ha az Államfő, Horthy kormányzó hajthatatlan és őt meggyőzni nem lehet?
Szálasi: Erre vonatkozóan már több ízben nyilatkoztam, utoljára 1944. januári évnyitó beszédemben, amelyben kijelentettem, hogy egyedül és kizáróan a magyar Nemzet érdekeinek megfelelően fogok mindenkor dönteni, mert eddigi próbálkozásaim az Államfő felé meddőek maradtak.
Höttl: Ha a politikai síkon való kibontakozás semmiképp nem vezetne eredményre, milyen kibontakozást javasolna Ön, a Pártvezető, gondoltak-e ilyen helyzetre is?
Szálasi: Igen, ebben az esetben a politikai kibontakozással és a vele való kísérletezéssel fel kell hagyni, a háború tartamára az egész ország területére magyar katonai közigazgatást kell bevezetni, amely a fennálló törvényék, rendelkezések és nemzetközi szerződések alapján adminisztrálja az országot minden más politikai ténykedés nélkül. A magyar katonai adminisztrációs vezetés alatt az egyes nemzetiszocialista pártok tovább fejlődhetnek és a háború után a magyar Nemzet akaratából beállítható azután a legerősebbnek vezetése alatt az a magyar politikai kormány, amely a nacionalista és szocialista Európa-rendben elvégzi hármas hivatását – a hungarista közösség, a magyar-német élet-, társ- és sorsközösség, valamint az Európa-közösség érdekében és szolgálatában. Szükségesnek tartom, hogy választások útján tisztáztassék a hit és a bizalom kérdése.
Höttl: Nem gondolja-e, Szálasi őrnagy úr, hogy most, 1944 tavaszán, nem célszerű a választás, továbbá: számol-e azzal, hogy a választás megejtésekor a többséget fogja megkapni a Nyilaskeresztes Párt?
Szálasi: Az első kérdésre válaszom: függetlenül a harctéri helyzet alakulásától, feltétlenül szükségesnek tartom a választásokat, de nem a jelenlegi választójogi törvények alapján, hanem egy újjal, melyet még ennek a képviselőháznak kell hoznia; választások nélkül nem állapítható meg a magyar Nemzet állásfoglalása a sorsát eldöntő jelenlegi helyzettel kapcsolatosan. Ami pedig azt a kérdést illeti, hogy a Nyilaskeresztes Párt mennyi szavazatot fog kapni, az a véleményem, hogy választások esetén a Nyilaskeresztes Párt se a többséget, se pedig a felét a mandátumoknak nem nyeri el, hanem körülbelül hatvan-nyolcvan képviselőt tud toborozni, ezzel a létszámmal azonban kezdeményezően tudja már a szükséges kibontakozást végrehajtani.
Höttl: Köszönöm az értékes információkat, és arra szeretném kérni, hogy továbbiakban is adjon alkalmat számomra, hogy összejöjjünk és elbeszélgessünk időszerű kérdésekről.
Szálasi: Kedves Höttl doktor úr, ezt megígérhetem.
Szálasi e tárgyalás után, amelyen pedig korántsem első vonalbeli német személyiség volt a partnere, szinte a mennyekben járt, és lelkesülten írta a Naplóba:
A kibontakozásban az első felvonás véget ért, benne a Nyilaskeresztes Párt szerepet nem kapott, de nem is kért, megkezdődött a második felvonás, és úgy látszik, a hamis főszereplők lekerülnek a színpadról, és a Nyilaskeresztes Pártnak kell nagy felelősséggel a főszerepet átvennie.
*
Persze a hatalomhoz vezető út nem lett egyszeriben teljesen sima, és ezt Szálasi alvezérei talán jobban észrevették, mint maga a PV. A Harmadik Birodalom teljhatalmú megbízottjához, Veesenmayer követhez kellett volna megtalálni a jó személyi kapcsolatot – és itt máris egy kényes személyi probléma jelentkezett: a Nyilaskeresztes Párt fő korifeusainak kénytelen-kelletlen tudomásul kellett venniük, hogy Veesenmayer egyik legbensőbb tanácsadója magyar részről az a „párttag” Ruszkay Jenő, akit Szálasi az emlékezetes 1942. február 25-i délutánon saját lakásán kizárt a Nyilaskeresztes Pártból és akit a PV halottnak tartott, „bár, ha szükséges, feltámasztható”.
Szőllősi, Vajna, Gergely és Vágó éppen ebből a meggondolásból kiindulva, felvették Ruszkayval az összeköttetést, de mert tartottak attól, hogy a PV a kapcsolatfelvétel miatt haragra gerjed, csak egy kecsegtető kapcsolatfelvétel lehetőségét közölték vele, gondosan hallgatva a szóban forgó személyről.
Szőllősi az engedélyt úgy szerezte meg, hogy „megkérte a PV-t, tüntesse ki azzal a bizalommal, hogy felhatalmazza egy bizonyos oldalról kínálkozó kapcsolat felvételére a német birodalmi megbízotthoz”.
Ruszkay a nyilas alvezéreknek értésükre adta: „Egy totális hatalomátvétel, egy pártdiktatúra Szálasi vezetése alatt szóba sem jöhet. Egy ilyen megoldás erőszakolása nem vezethet máshoz, mint a Vasgárda sorsához, a pártszervezetek feloszlatásához, amitől őszintén meg szeretnélek kímélni benneteket.”
Bár Vágó testvér nagy buzgalommal próbálta magyarázni a Nyilaskeresztes Párt „feddhetetlen és erkölcsileg támadhatatlan” módszereit, Ruszkayt teljesen meggyőzni nem tudta. Végül is abban állapodtak meg, hogy csütörtökön, azaz március 30-án, Ruszkay értesíti Gergelyt a német követnél esedékes fogadás időpontjáról.
Vágó feljegyzése szerint a beszélgetés a következőképpen végződött:
Én [Vágó] búcsúzásul annak a reménynek adtam kifejezést, hogy a magyar nemzetiszocialista kibontakozás két kiemelkedő harcosa, Szálasi és Ruszkay megtalálják a módját annak, hogy egy bajtársias kézfogással eltemessék annak a meghasonlásnak az emlékét, amely a magyar érdekek nagy kárára olyan hosszú ideig gyengítette mozgalmunk ütőképességét, főleg külpolitikai tekintetben. Sajnos, az egyéni sérelmektől és rögeszméiktől éppen azok tudnak a legkevésbé megszabadulni, akik a leghangosabban vádolták a rögeszmék gátlásaival Szálasit.
Ruszkay a legudvariasabb észrevételemre leejtette monokliját és a szenvedélyes indulat hangján pattogva jelentette ki: „Hogy én alávessem magam Szálasi szellemi terrorjának?! Soha, amíg élek!”
*
Szálasi kezdettől fogva nem nézte jó szemmel a magyarországi német kisebbség szervezkedését, amelyet a Harmadik Birodalomból irányítottak. A második bécsi döntés, amely Észak-Erdélyt Magyarországhoz csatolta, súlyos kötelezettségekkel járt: a Teleki-kormány megígérte, hogy a magyarországi németségnek, pontosabban: szervezetüknek, a Volksbundnak, igen messzemenő politikai és kulturális jogokat biztosít; ez azt jelentette, hogy a Volksbund „állam lett az államban”.
Szálasi, aki – ne feledjük – magyar fasiszta, vagyis „hungarista” alapon állt, bírálta a német kisebbség ily módon való kezelését, ezért tovább szervezte a Nyilaskeresztes Pártot a sváblakta vidékeken. Emiatt persze rengeteg összekoccanása volt a Volksbund vezetőivel, elsősorban dr. Baschsal.
A Harmadik Birodalom illetékes tényezői – valószínűleg Basch információi alapján – nem írták ezt a PV javára, és időnként kifejezésre is juttatták neheztelésüket Szálasi alvezéreinek.
Így érthető, hogy amikor 1944 március végén Basch, hosszas kérlelés után, meghívta magához Szálasit, a PV bizalmas hívei megkönnyebbülten lélegeztek fel: elhárult az egyik akadály annak útjából, hogy Szálasi a Harmadik Birodalom hatalmasságaival szót érthessen.
Vágó Pál a Szálasi-Basch-találkozó előkészítéséről a következőket jegyezte fel:
… Éppen elég fejtörést okozott, hogyan tálaljam dr. Basch meghívását? Az üzenetet csak csütörtök reggel jelenthettem. Ismerve azt a pedantériát, amellyel a Vezér az előjegyzési naptárába felvett programját betartja, egyáltalán nem volt bizonyos, hogy éppen aznap délelőttre be fogja-e iktatni a dr. Basch által kért megbeszélést. Vigyáznom kellett arra is, nehogy Basch akcióját mint valami irányunkban leereszkedő kegyet tüntessem fel, amelyet velünk szemben gyakorolnak azért, hogy egy előkelő hely fogadószobájának ajtaját megnyissák előttünk. Amikor csütörtök reggel a kihallgatásra várakozók közé beállottam, a kilátásaim elég rosszak voltak. Valami nagyon felbőszíthette a Vezért, mert dühösen szaladt el mellettünk, szinte észre sem vett bennünket. Kérdésemre Henney megsúgta, hogy Otto Braun, a magyarországi feudalizmussal társult német imperializmusnak ez a vámszedője, az egyik testvérünknek a hungarista Magyarországot és Szálasit éltető múltkori röpcédulánkat tartotta az orra elé azzal, hogy tudja-e mi ez? Támadás a Német Birodalom ellen!
– Kitartás! Jó hírt hozok Vezérem! – ezzel jelentkeztem.
– Azt majd én mondom meg, hogy a hír jó-e – volt a nem éppen biztató válasz. – Nos, mit akarsz?
– Jelentem, hogy dr. Basch magához kéretett, és kijelentette, hogy a Volksbund a teljes súlyával mellénk áll annak a rágalomnak a felgöngyölítésében, amellyel egy bizonyos vacsorázó klikk a mozgalmunkat kívánta Berlinben elfűrészelni. E célból dr. Basch legkésőbb ma délig találkozni óhajt Veled.
A Vezér arca felderült, szótlanul vette az előjegyzési naptárat és ezeket mondta: „Ma délben 1 órakór Vajna lakásán. Jelentsd Baschnak, ha egyedül jön, négyszemközt beszélek vele, ha magával hozza dr. Goldschmidtet, Te velem jössz. Birodalmi német jelenlétében nem óhajtok vele találkozni.”
Vágó „boldogan szaladt” Baschhoz, és közölte vele Szálasi igenlő válaszát, majd rohant a Britanniába, ott várt rá Gergely, Szőllősi, Kassai és Vajna – indulásra készen a német követhez, bemutatkozó, tisztelgő látogatásra.
Közbevetőleg: a Szálasi-Basch-találkozóról részletes feljegyzés, leírás nem került a Naplóba, Vágó is mindössze annyit ír a megbeszélésről, hogy az „kitűnő hangulatban” folyt le. (Egyébként a Volksbund és Basch a következő hónapokban kiesik a Napló szerzőjének érdeklődési Köréből, szinte nem is említi ezt a témát.)
Vágó március 30-a további eseményeit, a Britannia-szállóban történteket és a „következményeket” így rögzítette:
Együtt találtam a testvéreket egyenruhába öltözve, Gergely Gyula kétségkívül át volt hatva a történelmi pillanat nagyszerűségétől, amelyhez teljesen méltatlannak tartotta, hogy Szőllősi derékszíja nem volt az előírásos bőrszíj, hanem az ismeretes szövetből készült. Többször kifejezett aggodalmára, teljes megnyugtatására azután kerítettünk neki teljes vorschriftos nyilas derékszíjat. Ám mit tesz a Magyarok Istene? Amikor most már teljesen komor arccal és harcos elszántsággal sorakoztunk fel az indulóra, becsületszóval fogadva hűséget Szálasinak, megszólal a telefonon Ruszkay hangja, hogy őszinte sajnálatára közölnie kell, miszerint a megbízott közbejött utazása következtében a tervezett látogatás szombatra marad, amidőn is délután 1 órára kéreti a meghívott testvéreket a Német Követség Úri utcai palotájába.
Ezzel eldőlt a játszma, mert így azután a pénteki Nagytanácson Szőllősi kénytelen volt az adott helyzetet teljes egészében feltárni a Pártvezető előtt. A Pártvezető annyit közölt velünk, hogy mielőtt a német követhez felmennénk, délelőtt 11 órára kéret magához, hogy a német követtel szemben elfoglalandó álláspontját velünk közölje. Az adott időben mind az öten megjelentünk a Pártvezető előtt, egyenruhában. A Pártvezető röviden a következőket közölte:
„Döntöttem! A birodalmi megbízott meghívását nem fogjátok elfogadni! Egyedül Szőllősi testvér jelentkezik, aki a német megbízottnak jelenteni fogja, hogy Szálasi Ferenc magának tartja fenn a jogot, hogy pártjának vezető tagjait a birodalmi megbízottnak bemutassa.”
Szőllősi testvér nem volt irigylésre méltó helyzetben, amikor 1944. április elsején 12 óra 30 perckor fogadta Veesenmayer követ, Ruszkay Jenő, valamint egy SS-tábornok és egy német konzulátusi tisztviselő társaságában.
A mintegy másfél órás beszélgetés elején Szőllősi – a „protokoll” körül elkövetett, meglehetősen otromba hibát helyreütve – arra kérte Veesenmayert, hogy a többiek távolmaradását vegye minden további nélkül tudomásul, annál is inkább, mert az öt nyilaskeresztes képviselő jövetelének tulajdonképpen az lett volna a célja, hogy a Pártvezetőnek a követ úrnál való kihallgatását előkészítsék – és ez talán neki magának is fog sikerülni.
A beszélgetés során Veesenmayer megkérdezte:
Veesenmayer: Hány tagja van a Nyilaskeresztes Pártnak?
Szőllősi: Nincs felhatalmazásom arra, hogy a Nyilaskeresztes Párt erejéről és felfogásáról nyilatkozzam, legfeljebb mint magánember beszélhetek. Meg kell vallanom, hogy a Párt létszámáról a hivatalos adatokat nem ismerem, legfeljebb megközelítő adatokat mondhatok – így a fizető tagok száma 150 000 lehet, de a legutóbbi, az 1939-es választásokon 800 000 szavazatot kaptunk.
Veesenmayer: Milyen álláspontra helyezkedik a Nyilaskeresztes Párt a Sztójay-kormánnyal szemben?
Szőllősi: Jóakaratú semlegességben állunk és várjuk a további fejleményeket. Egyébként szeretném felhívni a követ úr figyelmét arra, hogy elrendeltük: amennyiben a német katonaság jelentkezik a nyilaskeresztes pártszervezeteknél és a rendfenntartásban való segítségünket kéri, akkor készségesen álljanak rendelkezésre.
Veesenmayer: Ez dicséretes, ezt örömmel hallom, de megkérdezhetem önt, Szőllősi úr: ezt miért nem jelentette be a Nyilaskeresztes Párt a német követségnek, egyáltalán, miért húzódott vissza a Nyilaskeresztes Párt az 1944. március 19-i eseményekkel kapcsolatban? Amikor megérkeztem 19-én délelőtt Budapestre, magamhoz kérettem összes ismerőseimet és azok mind el is jöttek, a Nyilaskeresztes Párt pedig nem jelentkezett. Mi volt ennek az oka?
Szőllősi: Követ úr, a többi pártok emberei hívásra jelentek meg, mi viszont hívás nélkül nem is jelenhettünk meg.
Veesenmayer: Itt sokkal komolyabb dolgokról volt szó, semhogy az udvariassági szabályokra lehessen hivatkozni. Önök nyugodtan megjelenhettek volna – hívás nélkül is. Ez nem volt más önök részéről, mint primadonnáskodás!
Szőllősi. Kérem, mi több ízben tettünk kísérletet még az ön elődjénél, Jagow követ úrnál, hogy életjelt adjunk magunkról, de csak Wolf tanácsos úrig jutottam el. Amikor 1942 januárjában Ribbentrop birodalmi külügyminiszter úr itt járt Magyarországon, a képviselőházban tartott fogadáson a Nyilaskeresztes Párt képviselői csoportja csaknem teljes számban megjelent, részt vett, de sem a birodalmi külügyminiszter úr, sem Jagow követ úr nem vett észre bennünket. Egyáltalán, a Nyilaskeresztes Párt fontosabbnak tartotta azt, hogy az összeköttetéseket a falvak felé és a munkásság felé építse ki, és talán hibásan nem fordítottunk nagy figyelmet a fehérasztali és a diplomáciai összeköttetések felé.
Veesenmayer: Szóval mégiscsak jól sejtettem: sértődöttség miatt nem jöttek el az urak március 20-a után hozzám a követségre. No, de hagyjuk ezt, menjünk tovább. Hálás lennék, képviselő úr, ha tájékoztatna pártjuk felől, így arról, hogy mióta működik a Nyilaskeresztes Párt, ugyebár a totális pártvezető áll a párt élén, végül: milyen az utána következő szerv?
Szőllősi: Körülbelül nyolc év óta van meg a Nyilaskeresztes Párt, de az első kezdeményezések jó tíz évre nyúlnak vissza. Helyesen méltóztatott említeni, hogy a Párt élén a totális pártvezető áll, mellette közvetlenül a Pártvezető Tanács áll, melynek 16 tagja van.
Veesenmayer: Mi a Nyilaskeresztes Párt álláspontja Horthy kormányzót illetően?
Szőllősi: Szálasi, a Pártvezetőnk, az Államfő személyét mindig elismerte és most is elismeri …
Veesenmayer: De hát ez nem harmonizál a Nyilaskeresztes Párt totális vezetésével!
Szőllősi: A Pártvezetőnk elgondolása szerint a megvalósuló Hungarista Államban Szálasi Pártvezető olyan pozíciót töltene be, mint a Duce Olaszországban.
Veesenmayer: Hát ami azt illeti, nyolc hónappal a Duce bukása után, ez nem éppen eredményes példa …
Veesenmayer – és ez még Szőllősi írásbeli jelentéséből is kitűnik – nem tekintette komoly, egyenrangú tárgyalópartnernek Szálasi különmegbízottját, de felhasználta az alkalmat, hogy Szőllősi személyén keresztül tekintélyt szerezzen a Hungarista Mozgalom vezetői előtt, másfelől a „tárgyaló beszélgetés” jó felkészülést jelentett számára – a Szálasival folytatandó megbeszélésre.
*
Szálasi 1944. április 1-én beszédet mondott a Nyilaskeresztes Párt szokásos havi nagy tanácsi ülésén. Felszólalásának hangját, a felállított követéléseket nyilván nem csekély mértékben befolyásolta az a tény, hogy arra az estére Walton ügyvédnek sikerült megszerveznie az oly hőn várt találkozót Veesenmayer német követtel. Szálasi kifejtette, hogy a kormányt nem tartja
… nemzetiszocialistának, de különösen nem magyar nemzetiszocialistának, mert hiányoznak hozzá mind a személyi, mind a tárgyi előfeltételek … Olyan kormány [ez], mely határozottan és kimondottan mennyiségi és minőségi kisebbséget jelent.
A Nyilaskeresztes Párt és a Hungarista Mozgalom elidegeníthetetlen és félre nem állítható főtényezője Nemzetünknek, Délkelet-Európának, Európának és a nacionalista és szocialista rendben megépülő Európa-közösségnek …
… harcolt eddig egyedül eredményesen és egyedülálló áldozatkészséggel és elszántsággal a Délkelet-Európát szakadatlanul rohamozó, kívülről és belülről támadó plutokrata-marxista-judaista-
Miután a PV a Nagytanács előtt ilyen módon felruházta az általa vezetett pártot és mozgalmat a nézete szerint legméltóbb jelzőkkel, és miután kijelentette, hogy „az átmeneti [Sztójay-] kormány” megalakításában semmi részük sem volt, a „következményekért” tehát a felelősséget magukról elhárítják, kötelezettséget semmilyen formában nem vállaltak és a jövőben sem fognak vállalni, tíz pontban felállította követeléseit.
Mit sorolt fel ez a tíz pont? Mindenekelőtt azt, hogy a magyar nemzetet szervesen be kell építeni „a háromhatalmi egyezmény és az antikomintern [az eredetiben: komintern – A szerk.] – egyezmény alapján a nacionalista és szocialista Európa-közösségbe”, majd azt, hogy a kormány „igen rövid időn belül” választásokat fog kiíratni.
Nem kevesebb mint öt pont foglalkozott a Nyilaskeresztes Párt tagjainak nyújtandó „erkölcsi, szellemi és anyagi elégtétellel, a Mozgalomnak adandó lehetőségekkel, a szabad szervezkedésre, szabad propagandára, szabad sajtóra”. Szálasi követelte továbbá, hogy a kormány jelentse ki:
… semmit sem fog elkövetni, ami Pártunknak és Mozgalmunknak egyedülálló hivatását elhomályosítaná, vagy hamis és hazug, ferde és a tényeknek meg nem felelő beállításokkal torzítaná az Államfő és a velünk szövetséges döntő külföldi tényezők előtt,
végül:
A kormány jelentse ki, hogy jogtiprással és törvénytelenséggel nem szándékozik harcolni Pártunknak és Mozgalmunknak célja ellen, mely változatlanul megmarad: a hatalom átvétele és osztatlan birtoklása Nemzetünk politikai, gazdasági és társadalmi totalitásának cselekvő és szentesítő akaratából.
És mit ígért a PV mindezen követelések teljesítése fejében? Azt, hogy megmarad „a jóakaratú várakozás álláspontján”, hogy szervezeteinek elszántságával biztosítja „a politikai, gazdasági és társadalmi rend zavartalanságát … olyan törekvések ellen, melyek a nemzetiszocializmus gyors győzelmét kétségessé akarnák tenni”.
Ha ehhez még hozzátesszük, hogy Szálasi egyúttal leszögezte: „nem áll a kormány rendelkezésére”, továbbá a Sztójay-kormány „se személyi összetételénél, se pedig tárgyi felkészültségénél fogva nem jelenti a parancsolóan megkövetelt új világ vezetőit”, valamint a Nyilaskeresztes Párt és a Hungarista Mozgalom „a tények által is bebizonyította már, hatalmon van, de uralomra is fog kerülni”; nem nehéz elképzelni, hogyan fogadták a Sztójay-kormány tagjai Szálasi udvariasnak korántsem nevezhető nyilatkozatát az „átmeneti” kormány értékéről, vagy éppen a hatalom átvételéről és osztatlan birtoklásáról.
Ugyanakkor ez a magabiztosság bizonyára elgondolkoztatta a politikai élet fejlődéséért felelős magyar és német birodalmi politikusokat, Sztójay miniszterelnököt éppúgy, mint Veesenmayer követet. Ez lehetett az oka, hogy Szálasi mindkettőhöz eljuthatott, aminek jelentőségét persze Szálasi ismét felnagyította.
Másfelől: Szálasinak ez a nyilatkozata önmagában még nem hatott volna Sztójayra és Veesenmayerra, ha politikai helyzetüket szilárdnak lehetett volna nevezni.
*
Az első Szálasi-Veesenmayer-
Veesenmayer tudomására jutott, hogy indiszkréció folytán már egész Budapesten azt beszélik, hogy a PV ma este 19 h-ra Veesenmayerrel beszélgetést fog lefolytatni; azonkívül tudomására jutott a német követnek, hogy ma délután a Párt Nagytanácsával kapcsolatosan és holnap, vasárnap délelőtt a Párt tüntetést akar rendezni Budapest utcáin; ezért a követ arról értesíti a PV-t, hogy a beszélgetés nem ma, szombaton 19 h-kor lesz, ahogyan azt Walton ügyvéd a PV-vel közölte, hanem április 3-án, hétfőn 19 h-kor, ugyancsak a német követség palotájában; a PV a közlést tudomásul vette azzal, hogy hétfőn 19 h-kor a megbeszélt helyen meg fog jelenni; vélemény: az indiszkrécióval való meggyanúsítás egészen biztosan a Ruszkay-féle cimboraságtól származik és nem Veesenmayertől, utóvégre ez a találkozás éppen úgy nem kezelhető titokként, mint a mindenkitől tudott találkozók Veesenmayer és [a] Mecsér-Imrédy-Ruszkay-féle cimboraság között; a helyes megállapítás talán az, hogy a beszélgetést azért kellett hétfőre áttenni, hogy
egyrészt német hivatalos körök a két lezajló tüntetésből megállapíthassák a Nyilaskeresztes Párt erejét, mert kifogást nem emelt Veesenmayer a tüntetések ellen;
másrészt diplomáciai okokból, hogy ne legyen az a látszata a beszélgetésnek, mintha a szombati tüntetés kényszerítette volna Veesenmayert arra, hogy lezajlása után a PV-vel beszélgessen és vele tárgyaljon.
Szálasi tévedett. Veesenmayer – mint a Wilhelmstrassénak küldött április 1-i jelentéséből kitűnik – éppen azt akarta Szálasi értésére adni, hogy nem engedi magát befolyásoltatni ilyenfajta „utcai tüntetésektől”, és sem a Nyilaskeresztes Párt erejére nem volt kíváncsi, sem „diplomáciai okok” nem játszottak szerepet a megbeszélés elhalasztásánál.
*
A Napló 1944. április 3-i bejegyzése:
A PV ma 19 h-tól kezdődően 20 h 45 percig dr. Veesenmayer Edmund német követtel beszélgetést folytatott a német követségen, jelen voltak: a németek részéről Veesenmayer, Rechnitz vagy Rekowski nevezetű birodalmi férfi, valószínűen Veesenmayer bizalmasa, a Nyilaskeresztes Párt részéről a PV, Csia Sándor és Walton ügyvéd, aki a kölcsönös bemutatkozást végezte; a beszélgetés a PV és Veesenmayer között folyt, le, de a felsorolt személyek jelenlétében; a beszélgetés lényege és tárgya ugyanaz volt, mint a PV-nek beszélgetése dr. Höttl német birodalmi hírszerzővel március 31-én, Vajna Gábor lakásán.
Magát a beszélgetést Szálasi zavaros jegyzetei alapján így rekonstruálhatjuk:
Veesenmayer: Igen tisztelt Szálasi őrnagy úr, szeretném, ha világosan látná itteni funkciómat: én Magyarországon nemcsak a Harmadik Birodalom követe, de a Führer személyes és teljhatalmú megbízottja is vagyok.
Szálasi: Követ úr, kérem, tájékoztasson arról, hogy nemzetközi jogilag ismeretes-e a két ország viszonyában ilyen méltóság, ha nem, úgy az általános nemzetközi jogi szabályok ismernek-e ilyent?
Veesenmayer: Őrnagy úr, meg kell mondanom, hogy Magyarország és Németország között ilyen hivatalos méltóság kiküldése tekintetében nem állanak fenn nemzetközi vagy szerződésszerű megállapodások, ellenben az a különleges, helyzet, mely most 1944 tavaszán Magyarországon adódott, parancsolóan szükségessé tették, hogy én nemcsak követi minőségben legyek itt, hanem meghatalmazotti minőségben is, mert csak így lehetséges, hogy tárgyalásokat folytathassak olyan pártokkal, amelyek a kormánnyal szemben ellenzékben vannak.
Szálasi: Köszönöm követ úr, a felvilágosítást, tudomásul is veszem, teljesen megértem azt a különleges helyzetet, amelyben a szövetséges Németország van a vele szövetséges Magyarországgal, de ha megengedi Excellenciád, megkérdezném: Németország a kölcsönösség alapján elfogadja-e a magyar Államfő személyes teljhatalmú megbízottját?
Veesenmayer: Ez legfeljebb akkor lenne lehetséges, ha Horthy hadserege vonulna be a Führer Németországába.
Szálasi: Felfogásom szerint Magyarország és Németország között egészen különleges problémák merültek fel, ezeket őszintén és nyíltan fel kell vetni, tisztázni kell és meg kell oldani, tekintet nélkül arra, hogy a hadseregek bevonulnak-e az országba vagy sem.
Veesenmayer: Őrnagy úr, ezzel egyetértek, ezért arra szeretném kérni önt, mint a Hungarista Mozgalom vezérét, hogy nyíltan és őszintén mondja meg a véleményét a dolgokról. Az első, talán kissé kényes kérdésem a következő lenne: hajlandó lenne-e a Nyilaskeresztes Párt részt venni egy koalíciós kormányban?
Szálasi: A válaszom: igen, de bármiféle koalíciós kibontakozást a Nyilaskeresztes Párt csak abban az esetben vállal, ha mi vezetjük a koalíciót. Mindenképpen: végleges döntést csak akkor hozhatok, ha Horthy kormányzóval történő találkozásunk kérdése véglegesen elintéződik.
Veesenmayer: Tisztelt Szálasi úr, a Kormányzóval való találkozást milyen úton-módon gondolja végrehajthatónak?
Szálasi: Nézetem szerint leghelyesebb lenne, ha Veesenmayer követ úr szólna Sztójay miniszterelnöknek, és Sztójay megfelelőképpen járna el Horthy kormányzó úrnál.
Veesenmayer: Én inkább azt ajánlanám, hogy ön, a Pártvezető járjon el Sztójay miniszterelnöknél. Oka ennek, hogy egyrészt – siker esetén – feltétlenül lekötelezném önt, és ez könnyen megtörténhetnék, ha helyemben egy tág lelkiismeretű politikai disznó ülne, másrészt – sikertelenség esetén – ön, Szálasi úr, nyugodtan mondhatná: íme, még a Német Birodalom követének sincs elég súlya ahhoz, hogy egy ilyen egyszerű találkozót Horthy Kormányzó és egy nemzetiszocialista pártvezér között nyélbe tudjon ütni.
Szálasi: Bár megvan a legteljesebb erkölcsi jogosultságom, hogy a német követ közbenjárását kérjem egy államfői kihallgatás elnyerése céljából, mert eddig mindent elkövettem, hogy az Államfő elé kerüljek, de hiába – elfogadom azt a felfogást, hogy Sztójay miniszterelnök kezdeményezésem elé nem fog mesterséges akadályokat gördíteni. Hajlandó vagyok még egy utolsó kísérletet tenni, hogy Sztójay miniszterelnök segítségével kihallgatást kapjak az Államfőtől; Csia Sándor képviselőt már holnap elküldöm ez ügyben Sztójay miniszterelnökhöz.
Veesenmayer: Őrnagy úr, térjünk vissza ismét a politikai kibontakozás kérdéséhez. Ha módunkban lesz együtt dolgozni, amit remélek, mindenkor teljes realitással és őszinteséggel vázolja a helyzetet, mondja meg, mit tud tényleg végrehajtani, mert eddig meglehetősen rossz tapasztalatokat szereztem 1944. március 19. óta a magyar politikusokról. Szemben mindent megígértek, de a hátam mögött csak azon gondolkoztak, hogyan csaphatnak be.
Szálasi: Követ úr, nagyon csodálkozom, hogy azok a személyek, akik önmagukat az ország koponyáinak tartják, ennyire tehetetlennek és képtelennek bizonyultak — ezek az urak, talán mondanom sem kell, hogy Imrédyről és társairól beszélek, önmagukat és pártjukat mindig minőséginek tartották, most viszont nem tudják állításukat a gyakorlatban bebizonyítani.
Veesenmayer: Köszönöm a kapott felvilágosításokat. Arra szeretném kérni, maradjon velem összeköttetésben, tájékoztasson lépéseiről, akár Walton ügyvéd révén, akár személyesen, ő egyébként mindenkor rendelkezésére fog állani.
Szálasi: Követ úr, kérését tudomásul veszem, és annak megfelelően fogok eljárni; Walton ügyvédet beállítom összekötőnek, élni fogok az ajánlattal, a felszólítással, és személyesen fogok eljárni, hogy adott esetben tájékoztassam önt és átbeszéljük mindazokat a szükséges lépéseket, amelyek a magyar-német élet-, társ- és sorsközösségi jó viszony kialakításának érdekében állanak.
Vélemény: PV benyomása Veesenmayerről, fellépéséről, szellemi képességeiről igen jó, a beszélgetés igen közvetlen volt, mindketten kerülték a cikornyákat, diplomatikus kendőzéseket; Veesenmayer nemcsak követ, hanem Hitler személyes teljhatalmú megbízottja is, ami annyit is jelent, hogy nemcsak Ribbentropnál ad elő, tehát nemcsak hivatalos és hivatásos diplomáciai vonalon működik, hanem közvetlenül és személyesen Hitlernek is jelent, tehát a diplomáciai vonal teljes kikapcsolásával, ami igen fontos új helyzetet és tényt jelent.
Végül Szálasi, ellentétben közvetlenül az 1944. március 19-ét követő napokban kialakult „hungarista” álláspontjával, a Veesenmayerrel folytatott beszélgetés nyomán arra a meggyőződésre jutott, hogy
… jelenleg nem mutatható ki konkrét formában német imperialista törekvés Magyarország felé; ennek bizonyítéka elsősorban a PV részéről célzatosan beállított kérelem, hogy Veesenmayer közvetítsen és járjon el egy kormányzói kihallgatás előfeltételeinek megteremtésében, amit azonban a német követ az ismert módon elhárított magától, ami a PV-nek igen jól esett és meg is nyugtatta. Veesenmayer szavaiból ki volt olvasható a csalódottság a jelenlegi helyzettel kapcsolatosan: benyomás, hogy sikerült a Pártnak szétszakítani azt a gyűrűt, melyet az elmúlt kormányok és a Mecsér-Imrédy-Baky-Rothen-féle cimboraság vont Berlin köré és amely eddig lehetetlenné tette, hogy a Pártot és a Mozgalmat illetékes német tényezők valóságában megismerjék.
Az összefoglaló „vélemény” ezúttal legyen az utókoré: néhány ügyes, diplomatikus mondat Szálasi és mozgalma fontosságáról – és többé nincs már délkelet-európai német imperializmus, ha pedig Veesenmayer segíti a Pártvezetőt, hogy Horthy elé jusson, Veesenmayer teljhatalmú megbízotti kinevezése és e minőségben folytatott és folytatandó működése egyszeriben nem sérti Magyarország szuverenitását.
De Horthy kormányzóhoz Sztójay miniszterelnökön keresztül vezetett az út.
SaLa
Kérjük, anyagilag támogassa a Bal-Rad-ot! – a blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható 
piktogrammra kattintva Pay-Pal-on
-vagy közvetlen postai úton:
Szabó Péter 2747 Törtel, Petőfi-ut. 12.
HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVÉSZ!
A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.hu/koszonet
Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.hu-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá! De legalább LÁJKOLD! – hiszen azzal is tudsz segíteni!