III FEJEZET – 5
(idézet: A magyar függetlenségi mozgalom 1936-1945 – Kállai Gyula)
5. A Kommunista Párt.
A két munkáspárt akcióegysége.
A Nemzeti Parasztpárt felvétele a Magyar Frontba.
A Magyar Front Intéző Bizottsága
A magyar kommunisták 1944 szeptemberében elhatározták, hogy újra a Kommunista Párt nevet használják.
Az ország német megszállása után a Békepárt a sztrájkok, szabotázs- és fegyveres akciók, a fegyveres felkelés szervezésére összpontosította erejét. Mégis, ekkorra különösen érezhetővé vált, hogy az óriási történelmi feladatok megoldását, a nemzeti szabadságharc szervezését és vezetését elősegíti, ha a párt nyíltan, kommunista név alatt harcol.
Azok a taktikai meggondolások, amelyek korábban a párt nevének megváltoztatását indokolták — sajnos —, nem váltották be a hozzájuk fűzött reményeket. A rendőrséget nem sikerült megtéveszteni. A Békepártra ugyanolyan nagy nyomás nehezedett, tagjait ugyanúgy üldözték, mint korábban. A polgári szövetségesek ingadozásait sem csökkentette az, hogy a kommunisták pártjukat más néven nevezték. 1944 őszére a hazai és a nemzetközi helyzet is úgy alakult, hogy szükségessé vált az újabb névváltoztatás. A felszabadító szovjet hadsereg egységei már az ország határán állottak, sőt 1944. szeptember 23-án át is lépték a magyar határt, s megkezdték hazánk felszabadítását. Bár még sok harc, küzdelem és szenvedés várt a pártra, de a háború a végéhez közeledett. Ilyen körülmények között a Békepárt név már nem adott programot és nem jelezte a további fejlődés útját. Az is többé-kevésbé világossá vált, hogy a háború utáni Magyarországon a munkásosztály pártja legális körülmények között szervezheti a néptömegek harcát a régi, korhadt, úri Magyarország megdöntéséért, a magyar társadalom megújításáért. Az is világos volt, hogy e harc vezetői a kommunisták lesznek, s feladataikat könnyebben oldják meg, ha pártjukat Kommunista Pártnak nevezik.
Végezetül, 1944. március 19-e után minden antifasiszta, demokratikus erő illegalitásba kényszerült, s többé nekik sem volt miért félteni nemlétező legalitásukat a kommunistákkal való együttműködéstől. Ez is előmozdította a párt nevének újbóli megváltoztatását, s a Kommunista Párt elnevezés felvételét. 1944 szeptemberében a Központi Bizottság ülésén Rajk László, a párt titkára indokolta a kommunista név újbóli felvételének szükségességét, s a Központi Bizottság határozata alapján lett a párt neve Kommunista Párt.
Ez a tény a politikai tisztánlátás magasabb fokát, a közeli és távolabbi feladatokra való alapos felkészülést és felkészültséget jelentette. Jelentette azt is, hogy a Kommunista Párt közvetlen tevékenységének homlokterébe — csakúgy, mint a Békepárt — a fegyveres antifasiszta tömegharc kibontakoztatását állította.
Szeptember 12-én és 20-án a Békepárt nyomdájából két röpcédula került ki a gyárakba és a főváros utcáira, a vidéki városokba és a falvakba. Az egyik a Kommunista Párt újraalakulását jelentette be, a másik a Békepárt feloszlatását.
Az első röpcédula harcra, az ország megmentésére szólította fel a népet:
„A Békepárt működésének egy esztendeje alatt megteremtette az antifasiszta nemzeti egységet és a demokratikus pártoknak a Magyar Frontba való tömörítésével történelmi szerepet töltött be. A jelen helyzetben azonban mindez már kevés … Ebben a helyzetben az ország vezetői a legszörnyűbb árulást követik el. Huszonötéves ellenforradalmi múltjukhoz híven, a megvert német hadosztályok maradványaira támaszkodva, nemlétező angolszász rokonszenvben bízva, az egész magyar honvédséget áldozatul vetik a legyőzhetetlen Vörös Hadseregnek. Ugyanakkor a német hódítók elleni belső harcunk végzetesen elmaradt Európa többi népeié mögött. Ennek következménye csak egy lehet. Országunk óriási csatatérré válik és a közeli béke már csak füstölgő romokat, romlásba döntött népet fog itt találni. Csak a munkásság háríthatja el ezt a veszélyt nemzetünk felől! Egész Európában a munkásság áll a kommunista pártok vezetése alatt a nemzeti felszabadító harcok élén. A rabszolgaságra szánt európai népek fegyverrel verik ki a németet, mint Párizs népe, vagy sztrájkkal, tüntetéssel kényszerítik átállásra kormányaikat, mint az olasz, román, bolgár, finn munkásság. Nálunk is a Kommunista Párt vezetésével kell a munkásságnak utat mutatnia osztályunk és országunk, történelmünk legdöntőbb pillanatában. A munkásságnak haladéktalanul szakítania kell várakozó magatartásával. Az ország vezetőitől, Horthytól és társaitól nem várhatunk egyebet, mint árulást és újabb árulást. De nekik tudniuk kell: ha nem követik Mannerheim példáját, ha rászabadítják most a háború poklát az országra, ugyanaz a sors vár rájuk, mint a német háborús bűnösökre.”
A második röpcédula felhívta a Békepárt „minden tagját és hívét, hogy a Kommunista Pártot mint a magyar nép sorsdöntő harcának hivatott vezetőjét, minden erejével támogassa”.
A Kommunista Párt életében, szervezeteinek megerősödésében nagy szerepe volt annak, hogy 1944 szeptember végén ismét megindult az 1942-es letartóztatások óta szünetelő Szabad Nép. A lap utolsó illegális száma 1944 karácsonyakor a már körülkerített Budapesten hagyta el a sajtót. A Szabad Nép nemcsak a kommunista szervezetek kiépítésének volt igen erős fegyvere, hanem az egész nemzeti szabadságharc kibontakozásának is. Minden egyes száma a fegyveres felkelés riadója volt.
A párt katonai csoportja ebben az időben megkezdte a robbantógárdák szervezését. Három-négy tagból álló csoportokat alakított szabotázsakciók, robbantások, a németek és a nyilasok elleni támadások végrehajtására. Megkezdődött a fegyveres felkelés szervezése.
A Kommunista Párt és a Szociáldemokrata Párt együttműködése 1944 őszéig nem nyugodott közösen kidolgozott elvi-politikai platformon. Eddig az időpontig a munkásegység alapja a kommunista és szociáldemokrata munkások fasizmus elleni közös harca volt a különböző legális munkásszervezetekben. Ezt az alulról kiépült, a tömegekben gyökerező egységet a Szociáldemokrata Párt jobboldali vezetőségének határozott visszautasítása következtében nem lehetett mind ez ideig írásos megállapodással elmélyíteni és mindkét pártra nézve általános és kötelező érvényűvé tenni. Magyarország német megszállása után ezek a gátló körülmények megszűntek.
A Szociáldemokrata Pártból csak a Szakasits-féle balszárny tartotta kezében a párt és a nemzeti ellenállás lobogóját, s ez lehetőséget adott arra, hogy a két munkáspárt harcokban kialakult közös frontját egységokmánnyal is alátámassza.
A két munkáspárt politikai és harci együttműködésének alapelveit Rajk László, a Kommunista Párt titkára dolgozta ki. Az egységokmányt Kállai Gyula és Szakasits Árpád tárgyalta meg és írta alá. A két munkáspárt vezetősége között 1944. október 10-én létrejött megállapodás a következő volt:
„1. A magyar nép harcának sikerét a békéért és a háború gyors befejezésével az új, demokratikus Magyarország kialakításáért egyes-egyedül a munkásosztály harcos, forradalmi egysége, határozottsága és vezetése biztosíthatja. Ezért a Szociáldemokrata Párt és a Kommunista Párt megállapítja, hogy elengedhetetlenül szükség van a magyar munkásosztály harcos, forradalmi egységének megteremtésére.
2. A Szociáldemokrata Párt és a Kommunista Párt megállapítja, hogy a magyar munkásosztály harcos, forradalmi egységének továbbfejlesztése szükségessé tenné a két párt egyesülésével az egységes és egyetlen forradalmi szocialista munkáspárt megalakítását. A jelenlegi körülmények között azonban a két párt egyesülési feltételeinek kidolgozása csak gátolná a két pártot a közvetlen és közös harci feladatok elvégzésében, ezért a két párt az egyesülés kérdésének megoldását a háború utáni időre halasztja.
3. A Szociáldemokrata Párt és a Kommunista Párt megállapítja, hogy mindkét párt végcélja a szocializmus megvalósítása Magyarországon. Magyarország jelenlegi történelmi adottságaiban ezt a célt a magyar munkásosztály és a magyar dolgozó társadalom a háború azonnali befejezésén és egy független, szabad, demokratikus Magyarország megteremtésén keresztül érheti el.
4. A Szociáldemokrata Párt és a Kommunista Párt a békéért és a független, szabad, demokratikus Magyarország kiharcolásáért politikailag és szervezetileg a legteljesebben együttműködik.
5. Politikai és szervezeti együttműködésének biztosítására a Szociáldemokrata Párt és a Kommunista Párt azonnali hatállyal »Összekötő Bizottságot« alakít a két párt vezetősége között. Az »Összekötő Bizottságnak« a két párt megbízottai részéről egységes hozzájárulással meghozott döntései mindkét pártra kötelezőek és minden változtatás nélkül mindkét párt részéről külön-külön is teljes egészében végrehajtandók.
6. A Szociáldemokrata Párt és a Kommunista Párt megállapodott abban, hogy a két párt egymástól független sajtótermékeinek és lapjainak meghagyása mellett az »Összekötő Bizottsági ellenőrzése mellett közös szerkesztéssel egy újságot (lapot) alapít közös anyagi hozzájárulással. A lap hivatása: egyrészt gondosan őrködni afelett, hogy a magyar munkásosztály és dolgozók soraiban semmiféle ideológiai és taktikai zűrzavar vagy bizonytalanság fel ne üthesse fejét, és másrészt, hogy a két párt közösen vívott harca tapasztalatainak összegezésével elősegítse az egységes, forradalmi szocialista munkáspárt szellemének kialakítását. Éppen a fenti célok szem előtt tartása alapján a lap mindkét párt számára biztosítja a jóakaratú, őszinte és építő kritika gyakorlását.
7. A Szociáldemokrata Párt és a Kommunista Párt megtartja politikai és szervezeti önállóságát, függetlenségét, szabadságát, úgyszintén kritikai függetlenségét, szabadságát és nyilvánosságát egymással szemben is.
8. A Szociáldemokrata Párt és a Kommunista Párt megállapítja, hogy a két párt egyesülési időpontjától függetlenül haladéktalanul megvalósítandó a magyar munkásosztály egysége a szakszervezetek életében. A szakszervezetek a munkásság gazdasági szövetségei érdekeik megvédésére, helyzetük javításának kiharcolására. A magyar munkásság szakszervezeteinek magukban kell tömöríteniök a magyar munkásság minden egyes rétegét és tagját, tekintet nélkül párt- vagy politikai állásfoglalására.
9. A két párt kötelezi magát arra, hogy e határozatot mindkét párt külön-külön is meghirdeti tagsága felé, s felszólítja és utasítja párttagságát, hogy az »Összekötő Bizottság« mindenkori döntéseit haladéktalanul és minden változtatás nélkül hajtsa végre a magyar nép harcának sikere érdekében.”* Az illegális Szabad Nép. Szikra 1954. 113—114. old. *
Sajnos, a munkáspártok vezetőségeinek nem sikerült minden kérdésben megegyezniük.
Ezek között a legfontosabb a szakszervezeti munkásság mozgósítása volt. A Kommunista Párt egységokmány-javaslata szerint a két munkáspárt közös határozata alapján a szakszervezeti munkásságnak haladéktalanul harcba kellett volna indulnia az ország megmentésére. A szakszervezeti bürokrácia azonban még ekkor is félt a harctól, és továbbra is a kivárás és a szakszervezetek „átmentésének” végzetes álláspontjára helyezkedett.
A másik lényeges kérdés, melyben nem sikerült megállapodni, az ifjúság széles, antifasiszta egységfrontjának, az egységes, demokratikus ifjúsági szervezet megteremtésének a kérdése volt. Ez volt a közvetlen oka annak, hogy a Kommunista Párt kénytelen volt külön ifjúsági szervezetet alakítani, és ezen keresztül szervezni a magyar ifjúság szabadságfrontját. 1944. október 28-án megalakult a Kommunista ifjúsági Szövetség, amelynek a fegyveres ellenállás szervezése terén komoly szerepe volt. A Kommunista Ifjúsági Szövetség lapot is jelentetett meg Szabad Ifjúság címmel.
A Kommunista Párt az egységokmányba foglalt közös határozatot a megállapodás értelmében a Szabad Nép külön kiadásában közölte a magyar ipari munkássággal. A megállapodásnak a munkásságra gyakorolt hatását azonban erősen csökkentette az a körülmény, hogy a Szociáldemokrata Párt az egységokmány közlésre vonatkozó pontját nyomdai apparátus hiányában nem tudta teljesítem. Pedig erre igen nagy szükség lett volna, mindenekelőtt azért, mert a szociáldemokrácia politikai bázisa — különösen a párt feloszlatása után — a szakszervezetekben volt, a szakmai munkásság viszont a szakszervezeti bürokráciától a fasizmus elleni harcra, sőt még a munkásegységre vonatkozólag sem kapott semmiféle útmutatást. A Szociáldemokrata Párt nyílt felhívása a munkásegység megteremtésére és a közös, vállvetett harcra, segíthetett volna leküzdeni a szakszervezeti bürokrácia áruló szellemét, s megkezdődhetett volna a szakszervezeti munkásság csatasorba állítása.
Sajnos, október 10-én ez nem következett be, holott a szervezett munkások nagy tömegei harcra készen álltak, szervezeteikben gyülekeztek, várva a hívó szót.
A függetlenségi mozgalom további fejlődésének másik komoly jelentőségű eseménye a Nemzeti Parasztpárt felvétele volt a Magyar Frontba.
A Nemzeti Parasztpártnak, a szegényparasztok pártjának felvétele körül a Magyar Front pártjai között hetekig tartó éles viták folytak. A felvételnél ugyanis nem egyszerűen csak arról volt szó, hogy a függetlenségi front új erővel gyarapodik, hanem lényeges elvi és gyakorlati kérdésekről is. A Nemzeti Parasztpárt felvétele ugyanis a németellenes harcon túl szerepet játszott a magyar demokrácia további fejlődésének alakulásában is. A Nemzeti Parasztpárt felvétele tehát a magyar demokrácia fejlődési irányának döntően fontos, központi kérdésévé vált; végső soron a megteremtendő demokrácia jellegéről és fejlődésének irányáról volt szó, arról, hogy polgári vagy népi demokráciát akarunk-e teremteni a háború utáni Magyarországon.
Dessewffy Gyula gróf és Pfeiffer Zoltán, a Független Kisgazdapárt megbízottai, akik Tildy Zoltán képviseletében vettek részt a Magyar Front ülésein, kitartóan tiltakoztak a Nemzeti Parasztpártnak a Magyar Frontba való felvétele ellen. A szegényparasztság képviselőit nem akar ták a nemzeti egységfrontban látni. Jól tudták, miért. Tudták, hogy a Nemzeti Parasztpártnak a Magyar Frontba való felvétele a nemzeti egységfront politikai alapját: a munkás-paraszt szövetséget erősíti. A Nemzeti Parasztpárt kirekesztésével viszont lehetőség nyílik a munkás pártok elszigetelésére. Tudták azt is, ha sikerül a magyar parasztság szervezésének privilégiumát továbbra is a főleg módos parasztság befolyása alatt álló Független Kisgazdapárt számára fenntartani, ezzel a polgári demokrácia javára biztosítanak jelentős előnyöket. Tudták, hogy a kulákság vezetése alatt álló Független Kisgazdapárt a fasizmus leküzdése után nem az ipari munkássággal szövetkezik a reakció végleges felszámolására, hanem fordítva, a reakció vezetése alatt az ipari munkásság ellen fordul a kizsákmányoló rendszer megszilárdítása érdekében.
Dessewffy és Pfeiffer tudták, hogy miről van szó, s éppen emiatt minden érv lepattogott róluk. Előttük olyan „kicsinyes” érvek, mint az ország megmentése, a főváros szétrombolásának megakadályozása, nevetségesen hatottak. Számukra „nagyobb” dolgokról volt szó: osztályérdekeik megmentéséről, a földreform meghiúsításáról, a nagybirtokos osztály jövőjének biztosításáról.
Dessewffy Gyula gróffal és Pfeiffer Zoltánnal nem is lehetett dűlőre vinni a Nemzeti Parasztpártnak a Magyar Frontba való felvételét. A Kommunista Párt képviselője a Magyar Frontban végül kérte, hogy e nagyfontosságú kérdésben a Független Kisgazdapárt végső szavát ne Dessewffy Gyula gróf és Pfeiffer Zoltán, hanem Tildy Zoltán mondja ki. Tildy a kérésnek megfelelően részt is vett a Magyar Front legközelebbi ülésén, s a Nemzeti Parasztpárt felvétele kérdésében elfogadta a munkáspártok álláspontját. Ezzel a döntésével jelentősen hozzájárult a demokratikus erők együttműködéséhez.
A függetlenségi mozgalom fejlődésében komoly előrelépés volt a Magyar Front Intéző Bizottságának megteremtése.
Nyilvánvaló volt, hogy a Magyar Front, mint a demokratikus pártok szövetsége, a fegyveres felkelésben csak úgy tölthette be hivatását, ha erős, szilárd vezérkara van, amely döntéseket hoz, vezeti és irányítja a felkelő erők harcát. Így alakult meg 1944 szeptemberében a négy párt egy-egy küldöttéből a Magyar Front Intéző Bizottsága, amelynek elnöke a legidősebb intéző bizottsági tag, Szakasits Árpád lett, tagjai pedig Kállai Gyula, Kovács Imre és Tildy Zoltán voltak.
A függetlenségi mozgalom fejlődésében nagyon fontos szerepe volt a Magyar Front szervezetei kiépítésének.
Sok gyárban, üzemben és közhivatalban, a hadsereg egységeiben, helyenként háztömbökben és kerületekben a németellenes elemekből pártkülönbségre való tekintet nélkül négy-öttagú népi bizottságok alakultak. E bizottságok feladata a németek rablásainak, a gyárak leszerelésének, a zsidó lakosság elhajtásának megakadályozása, a kormány rendeleteinek, a bevonulási és kiürítési parancsoknak a szabotálása, a lakosság ellenállásának a szervezése és a tömegeknek a fegyveres harcra való előkészítése volt. A Magyar Front röpcédulái, felhívásai és utasításai ezeken a szervezeteken keresztül jutottak el a tömegekhez. A Magyar Front-szervezetek azonban nemcsak végrehajtó szervek voltak. Mindenütt önállóan és felelősen átvették a tömegek harcának vezetését, s bátor kezdeményező munkára szólították fel a tömegeket a németek elleni harcban.
A Kommunista Párt tisztában volt azzal, hogy az ország felszabadulása után a Magyar Frontba tömörült pártok képezik az ország politikai életének törzsét, s döntő szerepük lesz majd a fejlődés irányának meghatározásában. Ezért szükség volt arra is, hogy ne csak a közvetlen fegyveres harc, hanem a háború utáni fejlődés perspektívái is világosan álljanak a Magyar Frontba tömörült erők előtt, legyen a Magyar Frontnak közösen elfogadott programja a független, szabad, demokratikus Magyarország felépítésére. Egy ilyen program a fasizmus ellen az ország felszabadításáért vívott közvetlen, mindennapos harcnak is óriási mozgósító ereje lett volna.
Egy ilyen programtervezetet a Kommunista Párt 1944 október elején ki is dolgozott.* Elsőként e programtervezetet a „Dokumentumok a magyar forradalmi munkásmozgalom történetéből 1935—1945.” (Kossuth Könyvkiadó 1965. 553—557. old.) című kötet közli. *
A programtervezet konkrét megtestesítése volt a Kommunista Párt 1936 óta követett stratégiai irányvonalának: a munkás-paraszt demokratikus diktatúra megteremtésének. Nem a szocialista forradalom programja volt, hanem a radikális népi demokratikus forradalomé, amely elsöpri a fasizmust, a nagybirtokot, korlátozza a tőkét, a hatalom döntő részesévé teszi a parasztsággal szövetséges munkásosztályt, s ezzel megnyitja az utat a társadalom szocialista átalakítása, a szocialista forradalom felé.
A párt ezt a programtervezetet, mint a háború utáni közös munka alapját, a Magyar Front Intéző Bizottsága elé kívánta terjeszteni, megerősítés és elfogadás végett. A Kommunista Párt az igazi demokratikus erőkkel a szövetséget nem ideig-óráig tartó taktikai fogásnak, hanem hosszú, távlati perspektívával rendelkező, őszinte együttműködésnek tekintette.
A viharosan fejlődő események keresztülhúzták a programtervezettel kapcsolatos elképzeléseket. A Magyar Front Intéző Bizottsága már nem tudta megtárgyalni és elfogadni a programtervezetet, mert az október 15-én bekövetkezett Szálasi-puccs s az azt követő újabb terrorhullám, Rajk László és mások letartóztatása ezt megakadályozta. A háború utáni fejlődés alapvető dokumentuma a Magyar Kommunista Párt Központi Bizottsága által 1944 novemberében, a már felszabadult Szegeden meghirdetett program lett, amelyet alapvonalaiban a moszkvai Külföldi Bizottság dolgozott ki, s lényegében azonos volt a Magyar Front tervezett programjával. Ez szintén a demokratikus erők összefogásának, Magyarország demokratikus átalakításának programja volt, amely a Magyar Nemzeti Függetlenségi Front — a Magyar Front utóda — programjaként vált ismeretessé a tömegek előtt.
SaLa
Kérjük, anyagilag támogassa a Bal-Rad-ot! – a blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható 
piktogrammra kattintva Pay-Pal-on
-vagy közvetlen postai úton:
Szabó Péter 2747 Törtel, Petőfi-ut. 12.
HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVÉSZ!
A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.hu/koszonet
Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.hu-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá! De legalább LÁJKOLD! – hiszen azzal is tudsz segíteni!