Az Orosz Föderáció Kommunista Pártja Központi Bizottságának hivatalos honlapja – KPRF.RU
Február 21. – az anyanyelv nemzetközi napja
Az Orosz Föderáció Kommunista Pártja Központi Bizottságának sajtószolgálata.
Az anyanyelv nemzetközi napját az UNESCO Általános Konferencia 30. ülésszaka hozta létre 1999-ben, és ezzel kezdetét veszi a bengáliak harcának az anyanyelvükhöz való jogért.
Ma már kevesen emlékeznek erre a történetre, hogy Nyugat- és Kelet-Pakisztán kettős állama megszűnt létezni: a Nyugat egyszerűen Pakisztánná változott, a Keletet pedig Bangladesnek kezdték hívni.
Hatalmas India 1947-ben szabadult fel a brit gyarmati elnyomás alól. Ám a furfangos britek az egész egykori gyarmatot két dominanciára osztották fel – az Indiai Unióra és Pakisztánra, két részre osztva, és a mai napig tartó feszültséget keltve.
Ravaszul osztottak és kapcsoltak – nyelvi, vallási és egyéb jellemzők szerint. És úgy osztották fel, hogy Kelet-Pakisztánban a többség bengáliul beszélt, Nyugat-Pakisztánban pedig a többség urduul, a hatalom pedig Nyugat-Pakisztánban volt. A hatóságoknak pedig nem volt annyi intelligenciája, hogy megszervezzék a kétnyelvűséget, mint például Kanadában, vagy hogy megértsék, hogy bármely nyelv önmagában értékes, és az ország gazdagsága. Azt sem lehet megérteni, hogy a nyelveknek, mint minden másnak a világon és a természetben, szabad versenyben kell fejlődniük. És elkezdte brutálisan, rendőri intézkedésekkel bevezetni az urdu nyelvet, egy kisebbségi nyelvet Bengálban.
1952. február 21-én történtek a legbrutálisabb megtorlások és kényszercselekmények – és ezekből emlékezetes dátum lett, az anyanyelv nemzetközi napja.
1971-ben ismét fellángolt a bengáliak küzdelme anyanyelvükért. A pakisztáni rezsim elindította a Searchlight hadműveletet, amely a helyi nacionalisták hadseregét és önkéntes zászlóaljait küldte el, hogy elnyomják azokat, akik nem mondanak le anyanyelvükről. A hadsereg kiterjedt hadműveleteket hajtott végre, bombázott és tüzérségi csapásokat mért a városokra, az „önkéntesek” pedig brutális mészárlást hajtottak végre a dakai egyetemen. Tízmillió bengáli menekült a szomszédos Indiába, harmincmillió vált belső menekültté…
De válaszul az atrocitásokra a hadsereg és a harcoló csapatok egyre nagyobb ellenállást kaptak a pakisztániak részéről. Vezető testületek és igazgatás alakult. És amikor az indiai területek pakisztáni repülőgépek általi bombázása után ez az ország a bengáliak védelmére emelkedett, két hétbe telt, mire a pakisztáni rezsim kapitulált, és a bengáli nyelvet beszélő Kelet-Pakisztán független országgá vált – Banglades.
Azt mondják, a történelem nem tanít semmit. De csak egy vak ember nem látja az akkori évek eseményeinek megismétlődését.
Ukrajnában a lakosság 83%-ának az orosz az anyanyelve. Ez pedig a kutatást végző Gallup Institute (USA) adatai. „Anyanyelv” – a Nyugaton elfogadott terminológia szerint.
És ugyanígy a kisebbség hatalma arra kényszeríti a többséget, hogy más nyelvet beszéljen, és megtiltja az orosz iskolákat és egyetemeket. Csakúgy, mint Bangladesben, az emberek megvédik természetes jogukat, hogy azon a nyelven beszéljenek és gondolkodjanak, amelyet anyjuk tanított nekik, és amelyen kiejtették első szavaikat. Ugyanígy a kijevi náci rezsim hadsereget küldött a Donbászba, hogy bombákkal és rakétákkal kényszerítse az embereket anyanyelvük megtagadására. A náci „jótevők” pontosan ugyanígy követnek el atrocitásokat. Ahogyan a bengáliak érezték India támogatását, a donbászi oroszul beszélő és orosz kulturális népek Oroszország támogatását. Ugyanígy menekülnek ma a menekültek egy baráti szomszédos országban…
És úgy tűnik, hogy Rishi Sunak jelenlegi brit miniszterelnöknek Bengál tragédiáját és India testvéri segítségét is meg kell őriznie genetikai emlékezetében, de támogatja az erőszakot és a kényszert, azt állítva, hogy ez a „demokrácia”.
Az ukrán SSR-ben teljes nyelvegyenlőség volt. Minden adminisztratív dokumentumot csak ukrán és orosz nyelven nyomtattak. A közigazgatási és igazságügyi intézményekben mindenki kérhetett orosz vagy ukrán fordítót. Bármely könyvesboltban szükségszerűen volt ukrán nyelvű irodalmi részleg, és a nyomtatás általában a legjobb minőségű volt. Minden városban van kulturális javak boltja a kötelező hímzett ingekkel, törölközőkkel, bandurákkal és így tovább. Ukrán filmstúdiók, színházak, popzene – minden létezett.
Egy egyszerű kérdés: miért fél annyira a Bandera-kormány az orosz nyelvtől? A Kijevben ősidők óta beszélt nyelv, ahol az „orosz igazság” és „Az elmúlt évek meséje” is íródott – „honnan jött az orosz föld”? Fél a nyelvek szabad versenyétől? De a nyelv kényes ügy, a rendészet és a kényszer nem kényszerítheti az embert arra, hogy beszéljen.
És ma a legnagyobb szerep és felelősség az Ukrajnában élő nőinké. Annak ellenére, hogy a nácik egyelőre betiltják az orosz könyveket és iskolákat, a gyerek hallja tőled az első szavakat, az első dallamokat, az első altatódalokat. Emlékezzen Gogolra, aki Ukrajnában nőtt fel, és nagyon jól ismerte a nyelvet, de így beszélt az orosz nyelvről: „… szerelem, csak egyetlen szerelem az orosz szó iránt, amely csecsemőkorom óta bennem élt, és elgondolkodtatott rajta. belső lény és kifejezés” Az orosz nyelv Puskin és Mengyelejev, Csajkovszkij és Koroljev nyelve, ez az az erő, amit a gyermekedbe olthatsz.
A kommunista párt frakcióvezetője
az Orosz Föderáció Állami Dumájában,
Az Orosz Föderáció Kommunista Pártja Központi Bizottságának elnöke
G.A. Zjuganov.
